9. Születésnapi kvíz; 1. forduló
1 / 1 oldal • Megosztás
9. Születésnapi kvíz; 1. forduló
Mint minden évben és idén is, már előző hónap legelején be lett harangozva, hogy e hónapban (augusztus 7.) az XMR 2.0 immáron kilenc éves lesz. Ennek örömére indul el a kvíz első fordulója. 20 kérdéssel, amiben összesen 20 pontot lehet összeszedni. Vannak könnyebb és nehezebb kérdések is, ha valaki nem tudja mindenre a választ, ne csüggedjen akkor sem, mert az öt verseny pontjai össze fognak adódni és az összpontszám alapján dől el a győztes a legvégén. Idén is minden héten lesz kvíz 5 héten keresztül, azaz ismét 100 kérdés lesz. Bárki indulhat, tényleg ne gátoljon senkit, ha valaki újonc, mindent lehet használni a megoldásokért, nem fejből kell azokra választ adni.
A játékszabályok:
1. Mindenki csak egyszer vehet részt egy fordulóban, azaz egy karakterrel.
2. A megoldásokat Cerebro-nak küldjétek el, a téma pedig legyen "1. forduló".
3. A megoldásokat 2020. augusztus 7. 23:59-ig fogadjuk el.
4. Aki a beadási határidő után küldi el a megoldásokat, nem tudjuk figyelembe venni.
5. A forduló végén a megoldásokat ebben a topicban tesszük közzé, ahogyan a beérkezett játékosok pontjait is.
6. Nem csalunk, azaz a staff tagjait nem zargatjuk a megoldásokért, és nem próbáljuk belőlük kiszedni azokat. Noha a KM-ek és a moderátorok nem látják a válaszokat, révén külön részen vannak a versenyek, amit csak az adminok láthatnak.
7. A kérdésekre mindent lehet használni a megoldásokért, nem fejből kell azokra választ adni (kivéve lásd 6. pont).
A kérdések:
001. Mi történik általában azokkal a userekkel/játékosokkal, akikből staff lesz?
002. Mivel játszottunk a legutóbbi – 2019ben levő – fórumtalálkozón?
003. Milyen újfajta verseny lett bevezetve 2020-ban az oldalon?
004. Ki az a két aktív karakter, akiknek a képességei között szerepel a szerencsemanipuláció?
005. Kik döntöttek rekordot azzal, hogy egy kaland alatt kétszer is képesek voltak meghalni?
006. Milyen új rang/csoport lett bevezetve – az elmúlt egy éven belül – ami fél staff státusszal jár?
007. Melyik játéktípus kapott ráncfelvarrást tavaly év vége felé, amivel végre megnyílt a lehetősége a párhuzamos játéknak?
008. Werda miért változtatta meg az accountjának a nevét Xeth E’ron-ra?
009. Melyik Star Wars kaland volt az, ahol folyamatosan váltogatták egymást mindenki számára a jövőbeli és múltbéli látomások?
010. Patsi/Sandman meddig vállalta el azt, hogy admin legyen?
011. Ki az, akit az Éjszaka úrnőjének neveznek?
012. Kik rabolták el Qui-t, amikor a Sith Császár látni akarta a csillagköd egyetlen shi’arját?
013. Hol dolgozik Levi Aschenwald?
014. Mi a következménye az élővilágra a kree vírusnak?
015. Milyen újfajta rakghoulok bukkantak fel az Ezaen bolygón?
016. Melyik bolygón kutatott a családja után Edric Kane?
017. Miként tűnt el az összes démon Flagastaff-ból?
018. Volt pvp és ezáltal játékosi halál játékos keze által a Kerekerdő kalandon? Ha igen kicsoda?
019. Ki ment a csapattal feltérképezni a Tabula Rassa-t (nem JK a kérdés)?
020. Hogyan sérült meg Svarog Bronxban, ami végül a lábába került?

_________________
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
XMR wikipédia - minden egyhelyen a megszokott wikipédia elrendezés szerint
Fórumon kívüli elérhetőségek - minden más XMR érintettségű oldal, topsite stb
Discord chat szerver - az oldal új chat központja, ahol szinte mindig sokan fenn vagyunk
Tutorialok - az oldal újításainak listája linkekkel, hogy mi hol található
Sith és Jedi archívum - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az Little SW-vel kapcsolatban!
Cerebro- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem
Re: 9. Születésnapi kvíz; 1. forduló
Megoldások:
001. Mi történik általában azokkal a userekkel/játékosokkal, akikből staff lesz? – általában hamarosan eltűnnek és inaktívak lesznek
002. Mivel játszottunk a legutóbbi – 2019ben levő – fórumtalálkozón? – WH40k munchkin
003. Milyen újfajta verseny lett bevezetve 2020-ban az oldalon? – Tojáskeresés
004. Ki az a két aktív karakter, akiknek a képességei között szerepel a szerencsemanipuláció? – Gwenpool és Jonah
005. Kik döntöttek rekordot azzal, hogy egy kaland alatt kétszer is képesek voltak meghalni? – Otrus, Aina és Gwenpool
006. Milyen új rang/csoport lett bevezetve – az elmúlt egy éven belül – ami fél staff státusszal jár? – Kreatív csapat
007. Melyik játéktípus kapott ráncfelvarrást tavaly év vége felé, amivel végre megnyílt a lehetősége a párhuzamos játéknak? – Szabadjáték
008. Werda miért változtatta meg az accountjának a nevét Xeth E’ron-ra? – mert szegény Werda elhunyt
009. Melyik Star Wars kaland volt az, ahol folyamatosan váltogatták egymást mindenki számára a jövőbeli és múltbéli látomások? – A halott világ (korszakkaland)
010. Patsi/Sandman meddig vállalta el azt, hogy admin legyen? – Amíg Tao vissza nem tér és vissza nem veszi a posztját
011. Ki az, akit az Éjszaka úrnőjének neveznek? – Nüx, Nyx
012. Kik rabolták el Qui-t, amikor a Sith Császár látni akarta a csillagköd egyetlen shi’arját? – Hiuval és Xeth
013. Hol dolgozik Levi Aschenwald? – egy cirkuszban
014. Mi a következménye az élővilágra a kree vírusnak? – az állatok meghalnak, a növények elsorvadnak, aminek következtében sivatagosodás van és éhezés (vagy ehhez hasonló válasz is jó)
015. Milyen újfajta rakghoulok bukkantak fel az Ezaen bolygón? – erőhasználók (necroghoulok)
016. Melyik bolygón kutatott a családja után Edric Kane? – Dantooine
017. Miként tűnt el az összes démon Flagastaff-ból? – mindkét síkon a való világban és a démonok világán legyőzte Cody és Theon a fődémont
018. Volt pvp és ezáltal játékosi halál játékos keze által a Kerekerdő kalandon? Ha igen kicsoda? – igen és Toxin
019. Ki ment a csapattal feltérképezni a Tabula Rassa-t? – La-Renn (Lea 0,5 pontot ért)
020. Hogyan sérült meg Svarog Bronxban, ami végül a lábába került? – mágikus „taposóaknára” rohant
@Aina – 16 pont
@Xeth E'ron – 11,5 pont
@Tökfej – 8 pont
@Layla Laskowsky – 6 pont

Similar topics
» 5. Születésnapi kvíz; 2. forduló
» 7. Születésnapi kvíz; 4. forduló
» 5. Születésnapi kvíz; 3. forduló
» 7. Születésnapi kvíz; 5. forduló
» 5. Születésnapi kvíz; 4. forduló
» 7. Születésnapi kvíz; 4. forduló
» 5. Születésnapi kvíz; 3. forduló
» 7. Születésnapi kvíz; 5. forduló
» 5. Születésnapi kvíz; 4. forduló
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|