6. Angyalok és Testvériség

Go down

6. Angyalok és Testvériség Empty 6. Angyalok és Testvériség

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 14 Jún. 2011, 08:40

Lassan a másik kaland végére érünk, így kiirom ezt.

"Közel egy hónap telt el az előző kaland óta, azaz 2045. augusztus eleje van. A csapat tagjai, akik ott voltak "A torony árnyékában" kalandon az ott elért eredményeik miatt a világ megismete a nevüket. Mindannyian beköltöztek a Bosszú Angyalainak tornyába és ünnepelt hősök lettek. Mindenki hallani akar róluk, ismerni akarja őket, a játékosokra bízom, hogy ki az, akinek ismerik az arcát, és ki az, akinek nem és csak jelmezben látják (Victoria a részemről még mindig ilyen). Folyamatos meghívást kapnak különböző bulikba, partikra, de hatalmas felelősség is szakadt a nyakukba ezáltal.
Különösen amiatt is, mert az utóbbi egy hónapban köztudottá vált, hogy Vadföldén Magnato és a Mutáns terstvériség ismét mozgásba lendült és kisebb-nagyobb terrorista cselekményekkel hívták fel magukra újra a figyelmet."


A bevezető kalandoknak vége lett és most már erősen a sűrűjébe csapunk. A cím alapján nem nehéz kitalálni, hogy a két csoport fog összecsapni egymással. Annyit még elárulok, hogy a kaland Vadföldön fog játszódni, így a jófiúk mennek házhoz Magneto-ékhoz.
Ami még köztudott és segítség lehet, hogy Magneto-t a 2 gyermeke Wanda és Pietro otthagyta annak idején és a Bosszú Angyailhoz álltak, Wanda nem sokkal később feleségül ment a SHIELD újra alapítójához és aktuális vezetőjéhez, az ember Jonathan Miller-hez és egy lányuk is született Victoria, aki úgyszintén sima ember, ezt Magszi soha sem bocsátotta meg, így az elsődleges és fő ellenségei a Testvériségnek a SHIELD és a Bosszú Angyalai.

Örömmel várom a megszokott játékosokat, és újaknak is nagyon örülnék bármelyik oldalra. Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
6. Angyalok és Testvériség Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14935
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 53
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.