Liquid

Név: Albert Schrutz
Egyéb név: Liquid
Nem: Férfi
Faj: Mutáns
Jellem: Elég zárkózott személyiség. Nehezen barátkozik meg másokkal. Megválogatja, hogy kivel barátkozzon. Nehéz kihozni a sodrából és nagyon türelmes. Nehezen lobban haragra, nagyon nyugodt természetű. Intelligens, művelt és ha valamit a fejébe vesz, akkor azt kész végigcsinálni, bármi áron. Eléggé rasszista megnyilvánulású. Nem szereti az olyan embereket, akik a szokásostól eltérően élnek. (melegek stb.)
Személyazonosság: Titkos
Születési hely, idő: 1987. Január 26. – Annweiler, Németország
Kor: 35 év
Család: Anyja – Katrin Gienlech
Apja – Martin Schrutz
Foglalkozás: Tudós (Biokémiai kutató)
Magasság: 187 cm
Súly: 85 kg
Bőre színe: Fehér
Haja színe: Barna
Szeme színe: Sötétbarna
Egyéb ismertetőjel: nincs
Egészségi állapot: Skizofréniában szenved. A gyermekkora során kialakult nála a tudathasadással egy másik személyiség, aki sokkal lobbanékonyabb és dühöngőbb, mint ismert énje. Ez az oldala felszínre hozza benne a múltjában elfojtott haragot és indulatot. A sok gyűlöletet, amit gyerekként egyszer sem adhatott ki magából. Ez az énje nagyon veszélyes, elszánt és a célja elérésének érdekében a gyilkosságtól sem riad vissza. Ugyanakkor ott a másik személyiség is a fejében, a zseniális tudós, aki higgadt és megfontolt. Betegsége mindig akkor jelentkezik nála, ha borzasztó indulat és düh, vagy esetleg veszélyben érzi magát és tehetetlenségében úgymond a másik énje „siet a segítségére”. Ha megpróbálja elnyomni magában a haragját, az is előhozhatja a gyilkost belőle, mert az erőre kap ettől. A benne élő gyilkos úgy tartja, hogy az emberek nem méltóak az életre és a hatalmat a mutánsoknak kell átvenniük felettük, mert ez a faj sokkal eredményesebb fejlesztéseket adhatna a képességeivel a világnak. A gyilkos leghőbb vágya, hogy behódolva lássa az emberiséget, akik átadják az irányítást a mutánsoknak. Ezen az úton, pedig kész akár ki is irtani az alsóbbrendű személyeket, az embereket. Ez a harag gyermekkori traumáiból ered.

Életrajz:

Az én nevem Albert Schrutz. De nem szívesen használom ezt a nevet. Az apámra emlékeztet. A helyzet az, hogy gyűlöltem őt. Elmeséljem miért? Hát jó, de akkor kezdjük a történetet a legelején. Onnantól, hogy megláttam a napvilágot. Igazából már az óta tart ez az egész őrület és nem hagy nyugodni. Na de akkor elmesélem. Egy nagyon hideg téli napon jöttem a világra. A későbbi elmondások szerint a hó akkoriban úgy állt az ablakpárkányon, mintha mindig épp egy lavina utáni pillanatban lennének. Édesanyám nagy szenvedések árán szült meg engem, ám ezt a terhelést ő nem bírta ki és a szülés után nem sokkal szörnyet halt. Onnantól kezdve apám kezdett nevelni. Hát mit, ne mondjak, nem volt egy leányálom a gyermekkorom. Az apám élete a születésem előtt dőlt romba. Egy milliárdos iparvállalat ügyvédjeként dolgozott, egészen addig, amíg ki nem rúgták, mert megtudták, hogy inni kezdett és a vezetőség tartott attól, hogy súlyos alkoholfogyasztása befolyásolni fogja az ítélőképességét. Már pedig, ha egy ügyvédnek elhomályosul az elméje, onnantól aztán veszett ügy például egy per megnyerése. Az azonban sajnos igaz volt, hogy apám inni kezdett, és ahogy telt az idő ez csak súlyosbodott. Nem tudott leállni vele. Sokszor már azzal kezdte a napját, hogy lehúzott pár whisky-t. A történtek után azért még próbálkozott. Saját irodát próbált nyitni, hátha ez pótolja elvesztett munkahelyét. Azonban az igazgatótanács félelme beigazolódott. A karrierje egyre jobban lefelé ívelt. Egyre több ügyet bukott el. Fogyott a pénze és alkoholistává vált. Valamilyen oknál fogva kitalálta, hogy gyereket akar, ezért arra kötelezte anyámat, hogy házasodjanak össze, különben elveszi mindenét. Így lettem hát én. Anyám halála után apám irodája csődbe ment és milliós tartozásai voltak már. Apámnak nem volt elég a pia, ezért bánatában és elkeseredésében játékgépezni meg kaszinózni kezdett, azt remélve, hogy ezzel talán szerezhet egy kis pénzt. Nos, ez a próbálkozás sem járt sikerrel. A pénz csak fogyott. Ahelyett, hogy gyorsan összeszedhette volna magát, inkább menekülni próbált és engem is magával rángatott.

Elhagytuk Németországot és Angliába költöztünk egy kis lakásba, mert azt olcsóbb volt fenntartani. Persze közben engem is nevelt. Legalábbis próbált, a maga módján. Amikor nem ivott és nem dühöngött, mint valami vadállat, akkor épp mély depresszióba zuhant és naphosszakat ült a fotelban és büdösödött. Néha elment berúgni. Olyankor mindig szabadabbnak érezte magát. Amikor hazajött, mindig rájött a zúzhatnék és ezt a vágyát, ha nem a lakás berendezésein, akkor többnyire rajtam töltötte ki. Persze ez nem egyszer volt így. Sokszor. Mindig, órákon át. Olyankor néha örültem, ha elszabadulhattam otthonról egy kicsit és sétálgathatok a városban. Igaz, alig csak hat éves lehettem, így nem volt nehéz megszokni az új környezetet. Bár a barátkozás már nehezebben ment. Mindig is zárkózott és csöndes vagyok. Na meg azt sem hiszem el, ha a többi gyerek azt mondja, hogy boldog. Sajnos hamar meg kellett tapasztalnom az igazi életet. Nem létezik boldogság. Legalábbis tökéletes élet semmiképp. Aztán lassan elkezdtem iskolába járni és nagyon meg szerettem a tanulást. Mivel más kapaszkodóm nem maradt, ebben leltem örömömet. Felemelő érzés volt, ahogy egyre többet tudhatok meg a világról. Próbáltam ebbe temetkezni, hogy az oktatás segítségével elfeledhessem végre régi önmagamat. Ez nagyon jól ment, csak éppen az otthoni bántalmazások tovább folytatódtak. Brutálisan meggyűlöltem emiatt apámat, főleg, hogy később soha nem emlékezett ezekre a dolgaira. Úgy csinált mindig, mintha mi sem történt volna és egyre furcsábban kezdett viselkedni. Sokáig azt hittük, hogy ez az alkohol miatt van. Veszélyesen sokat ivott és hát az agysejtekre ez is pusztító hatással van. Nem kevésbé veszélyes a drogozásnál. Így hát, amikor egy járőrrel próbált részegen hadakozni, beutalták egy elvonó kúrára. Ez azonban csak rontott a kedélyein. Állapota még labilisabb lett, a depresszió felé sodródott, így az alkohol ínség mellett még pszichiátriai kezelésekre is kellett járnia éveken át. Közben rólam bebizonyosodott az iskolában, hogy igyekezetem nem hiábavaló. Jóllehet üdülés volt számomra a tanulás, ez az intelligenciámra is kihatott, amely így sokkal gyorsabban kezdett fejlődni, mint másoké. Folyamatosan színjeles voltam mindenből és egyre csak okosabbá váltam, ami miatt a többiek gyakran meg is utáltak. Sokáig piszkáltak, vertek, gúnyoltak emiatt. Hónapokon át. Ám lassan ők is felismerték azt, hogy nekik is a javukra válhat, ha jobbá válok. Megcsinálhatom hibátlanra a házijukat, segíthetek nekik a dolgozatokban. Így szépen lassan kezdtek leszállni rólam és én egyre szabadabban élvezhettem az iskolát, amit végül gond nélkül el is végeztem, így jöhetett a gimnázium. Sikeresen kezdtem ott is és fényes karrierem felfelé ívelt. Az első két évem is színjelesre zártam. Aztán a nyáron egy nagyon furcsa felismerésre kellett rádöbbennem. Arra, hogy mutáns vagyok.

Eközben apám állapota sem javult inkább csak romlani látszott, ezért több hétre befektették a kórházba egy kezelésre. Alapos orvosi vizsgálatok következtek, amelynek során megállapították, hogy apa agyában korábban a traumatikus események hatására kialakult egy vérrög, ami egyre csak nőtt, emiatt lehettek a múlt béli híres-neves fejfájásai, amit én mindig a részegségének nyilvánítottam. A vérrög elzárt bizonyos ereket. Nem volt halálos méretű a probléma, így még idejében ki tudták operálni. Azonban az agya egy része károsodni kezdett, mert nem kapott elég vért és ezen a műtét sem tudott javítani. A fejében kialakult egy többszörös tudathasadás. Volt egy állatias, vad, dühöngő, szerencsejáték mániás énje, egy, aki próbálta tűrni a nélkülözést, amihez én már rég hozzászoktam és egy részeges depressziós férfi, akinek már életkedve sem volt. Hosszú hetek múlásával végül hazaengedték a kórházból az ápolók, mert úgy ítélték, hogy jobban van. Csak, hogy ez a sok esemény már túl nagy stressz volt a számára és ismét inni kezdett, amivel automatikusan együtt járt a visszaesés is és személyiségzavara miatt engem is ismét verni kezdett, mert csak ekkor csillapodott a dühe, jóllehet már közel sem hagytam magam. Nem úgy, mint kisgyerekként. Sosem szerettem verekedni, de néha ellöktem magamtól, ha már elegem lett belőle. Egy forró nyári napon megkért, hogy vigyek neki egy pohár sört. Ám annyira felidegesítettem magamat előtte, hogy kissé siettem és nagy kapkodásomban levertem a sört a pultról. Tudtam, hogy, ha hagyom leesni, megint összever, amiért a „drága” piáját kiöntöttem. Megpróbáltam utána kapni. Nagyon megrémültem és stresszesen igyekeztem, hogy még elbírjam kapni, de nem sikerült. A pohár megadta magát a gravitáció törvényeinek és a padlóra zuhanva nagy csörömpöléssel ripityára tört, így már csak a szétszóródott szilánkok maradtak meg. Meg a sör. Bizony. Az ugyanis nem ömlött ki a lezuhanó pohárral. A levegőben maradt. Lebegett. Kezem még mindig ugyanúgy tartottam, ahogy a zuhanó pohár után nyúltam. Ám a pohár helyett a sör maradt fent. Megpróbáltam visszahúzni tőle a kezemet, ám a lebegő folyadék követte mozdulataimat és megindult felém. Ha feltartottam kezemet, akkor a sör a plafon felé tartott. Így hát el kezdtem köröket rajzolni a kezemmel a levegőbe és a sör tökéletes kör alakot formázva, forogni kezdett a semmiben. Roppant izgatott lettem. Tudtam, hogy ez különbbé tesz majd másoktól. Rögtön tudtam, hogy erre nem mindenki képes és ezt nem mondhatom el senkinek. Más vagyok. El kell fogadnom és élnem ezzel a lehetőséggel. Gyorsan előkotortam másik kezemmel egy ép poharat és kezemet óvatosan odairányítva áttöltöttem a sört az ép pohárba. Az üvegcserepeket feltakarítottam és mivel akkor már apám sem volt teljesen magától a gyógyszerek miatt, amiket bent kapott, így nem tűnt fel neki semmi.

A felfedezéseim ellenére folytattam tanulmányaimat, elvégre imádtam. Imádtam a biológiát, a matematikát és a kémiát. Eközben apám talált magának egy hasonlóan alkoholista nőt, akibe persze már az első együtt töltött éjszakájukon beleszeretett, ami az első találkozásuk után megvolt. Én eközben a suliban, amikor csak alkalmam volt rá, próbáltam ismét előidézni a képességeimmel. Persze csak diszkréten, amikor mások nem látták. Iskolai csapnál manipuláltam a vizet vagy épp az otthoni slagnál „edzettem” magamat. Rá kellett döbbenjek, hogy nincs határ. Bármilyen folyadékot képes vagyok irányítani. Egy dolgot kivéve. Emberi folyadékokat is próbáltam manipulálni, sikertelenül. El kellett fogadjam, hogy az emberi szövet legátol ebben. Az élő, szerves szövet blokkolta az erőmet. Nagyon érdekesnek találtam a dolgot, ezért elhatároztam, hogy nagy szerelmemnek hódolok, a biokémiának. A gimnázium kitűnő elvégzése után nagy nehezen felvételt nyertem az Oxford egyetem biológiai és kémiai szakára. Az idő múlásával egyre jobban kiismertem az emberi anatómiát, a szervek működését, a kémiai anyagokat, a folyadékokat. Ami különleges képességeim mellett nagyon jól is jött. Aztán két évvel később elköltöztem apám és új neje házából, majd egy saját albérletbe költöztem. Azóta nem is beszéltünk, nem is találkoztunk. Hála Istennek! Következő évem során tudtam meg, hogy különös adottságomat egy X-Gén nevű sejtnek köszönhetem, amely alapjaiban változtatja meg az emberi DNS-t. Minderre egy saját tanulmányi kutatás során jöttem rá. Egyetemi diákként sok mindenhez hozzáfértem. Nem mellesleg pedig itt is kitűnően tanultam. Vizsgálataim során megtudtam mi is okozza a képességeim megnyilvánulását. Az X-Génnek elnevezett mutáns elváltozás az emberi szervezetben, mindenkinél másképp mutatkozik meg. Nálam úgy, hogy a szerveim a hatására egy különös enzimet kezdtek el termelni. Olyasmi testnedv kontrolláló anyagot, ami a faggyúmirigyekben található a bőrben. Ennek hatására azok is megváltoztak és végül az egész bőrfelületem kiegészült egy réteggel, amely másképp viszonyul a folyadékokhoz. Míg az átlagemberi bőr magába szívna bizonyos vizet és elraktározná, vagy épp lepergetné és a fölösleget kicsapódással eltávolítaná, addig az én bőrömben kialakult egy vékony felület, amely az én testemben lévő folyadékból táplálkozik. Például rajtam nem csapódnak ki a felesleges testnedvek, mert ez a réteg elszívja és elraktározza. Ezekből táplálkozva a kinyert ásványi anyagokat a magába szívott napfény segítségével lebontja és energiává alakítja. Ennek hatására a bőröm olyan hullámokat lesz képes kibocsátani, ami kölcsönhatásba lép a folyadékok kémiai részecskéivel, mozgásra bírva azokat. Így aztán úgy tudom manipulálni a folyadékokat, ahogy kedvem tartja, csak koncentrálnom kell az energiaközvetítéshez. Ehhez nem kell sok tápanyag a bőrömnek. A fürdésből és folyadékbevitelből bőven megkapja az elegendő mennyiségű ásványi anyagot. Odakint pedig napfényhez is jut. Mondhatni ez az energiaközvetítési folyamat úgy megy végbe nálam, mint a növényeknél a fotoszintézis. Csak ők saját tápot alkotnak belőle, fenntartva önmagukat. Na, én meg folyadékmanipuláló rezgéseket tudok ezekből alkotni, ami nem látható és nem is érzékelhető. A folyadékot pedig úgy formázza, ahogy akarom. Ezért van az, hogy mozgatni is tudom azt. Oly módon engedelmeskednek nekem a folyékony anyagok, hogy azt a fizikai törvényeket meghazudtolva tudom manipulálni.

Az egyetemen megismerkedtem egy másik tanulóval, aki finoman szólva is zseni, így nagyon jól összebarátkoztunk és rengeteget beszélgettünk. Ő Marius Woodson, aki már idekerülése után egy évvel tanított. Rendkívül csodáltam az intelligenciájáért. Hatalmas esze van a srácnak. Sokan piszkálták, de hát melyik zsenit nem? Úgy becézték, hogy a Prof, mivel tényleg olyan volt már roppant fiatalon. Fiatalabb volt nálam és mégis kivételes tehetség. Sokszor naphosszakat vitatkoztunk, mivel nagyon sok mindenben nem értünk egyet és ilyenkor a végén a vitánk már a tudomány legmélyebb rejtelmeiig vezetett. Sokszor a többi tanár is odajött meghallgatni érdekes eszmecseréinket. Nagyon jól megértettük és kiegészítettük egymást. Úgy éreztem magamban, hogy talán ő is olyan, mint én. Nagyon jókat beszélgettünk és végre kezdtem úgy érezni, hogy egy igazi barát mellett kötöttem ki, akiben megbízhatok, Prof személyében. Aztán útjaink elváltak. Én elvégeztem az egyetemet, magamhoz hűen rendkívül kimagasló eredménnyel. Aztán munkát vállaltam ugyanezen az egyetemen tanárként, hogy továbbra is jelen lehessek az iskolai életben. Biológiát kezdtem tanítani. Az oktatást nagyon élveztem, ám hamar rá kellett jöjjek, hogy én mást akarok. Kutatni. Felfedezni. Kiaknázni biokémiai diplomám és doktorátusom, amit idővel szintén sikerrel letettem, hála a fogékonyságomnak. Közben képességeim használatát is egész jól kiismertem. Csak egy kis türelem és kitartás kellett, megfűszerezve egy kis koncentrációs képességgel is. Képességeim további pozitív mellékhatása, hogy nem kell annyit aggódnom az izzadás miatt, mint más embereknek. Még egy évet ott maradtam tanítani, ám ekkor minden kártyavárként omlott össze. Felbőszítettem magam egyik kollégámon, aki egyszer félrevont, hogy elmondja, mennyire nem helyesli tanítási morálomat, mert helyenként nagyon rasszista megnyilvánulásúak és közölte, hogy az egyetemnek nem kellene ennyire mutánspártinak lennie. Erre borzasztóan felkaptam a vizet és nem tudtam lehiggadni még másnap sem. Akkor megkaptam a következő lökést. A szünetben az egyik diákom a sportolók gyűrűjében nyilvánosan kezdett ócsárolni, mert szerinte tudásom megkérdőjelezhető. Ekkor szállt le a vörös köd. Nem bírtam tovább, és ekkor úgy kezdtem el látni a dolgokat, mintha valaki más cselekedeteit látnám önmagamban. Mikor becsengettek, rátámadtam a gyerekre. Úgy neki estem, mikor már nem látta senki, mint még senki másnak.

Nem tudtam, hogy mit, miért teszek és megállítani sem tudtam. Próbáltam leállni, de mintha nem én lettem volna. Mert én mindig is gyűlöltem az erőszakot. Rögtön, már szinte abban a pillanatban tudtam, hogy valószínűleg apám tudathasadása már a fogantatásomkor is fent állhatott és ez örökletes. Elvégre nem véletlenül épült le ennyire. Csak ő ivott és ez még rosszabbá tette a helyzetet. Az orvos utalt rá, hogy ez egy lassú folyamat, ami megállhatott volna, ha nem válik alkoholistává. Mire ismét észbe kaptam, a srác már meghalt. A szökőkútba fojtottam. Tudtam, hogy engem is elhomályosított a skizofrénia. A tudathasadás okozta másik személyiség, a sötét jellememmel előjött az indulat és az adrenalin áradat hatására. Tudtam, hogy nincs ott maradásom. Apámék kertjébe vittem a holttestet, ahol szintén volt kút. Nem volt dulakodás okozta sérülés egyikünkön sem. Az erőm hamarabb véget vetett a kútban az életének, mint, hogy ellenkezhetett volna. Elástam a kertben, amikor apám nem volt otthon. Még mindig ott lakott és az ásó is az övé volt. Én pedig csak kesztyűben ástam. Apáméban. Lehetetlennek látszott, hogy ne őt gyanúsítsák, ha rábukkannak a testre. Meg hát ki keresné egy alkoholista paranoiás skizofrén, akinek az elméje labilis, tehát veszélyes lehet, ha felbőszítik? Senki. Mégis tudtam, hogy ezzel a problémával kezdenem kell valamit, így a következő időkben próbáltam sportokkal levezetni a feszültséget és kezelni a haragom okozta indulataimat. A srácot keresni kezdték és meg is találták apámnál. Hiába tiltakozott. Az őt kezelőorvosok tanúsították, hogy történhetett ilyesmi balesetből, a betegségéből kifolyólag. Így hát elítélték és rács mögé zárták. A neje eladta a régi házat, bezsebelte a pénzt, majd elhagyta és azóta valahol özvegyként él. Már csak azért is, mivel később apám a cellájában agyvérzést kapott és meghalt. Az ügyet lezárták. Én, mondván, hogy csak az események hatására utazom el, felmondtam állásomból, otthagytam az albérletet és az egyetemet, majd elindultam, hogy elutazzak Amerikába. Csak annyi pénzem maradt, hogy a repülőjegyet megvegyem. Talán el tudok ott majd lenni. Csak ezt a helyet hagyjam el. Ennyi volt hát eddigi életem története. Így kerültem hát ide. A reptérre. Itt ülök most az egyik padon, morfondírozva. Közben gondolataim elkalandoznak. Eszembe jut, hogy ha már nincs több gondom és új életet kezdhetek máshol, akkor kéne egy új név, ami a mutáns létemet tükrözi. Révedezésemből az ébreszt fel, hogy ideje beszállnom. A több órás út után végre földet érünk és leszállok a gépről. Elindulok a város felé és a kibontakozó tájban egy táblát is látok, a következő felirattal: „Üdvözöljük New York-ban!”

Képességei: Mutáns képessége a folyadékok manipulálásában rejlik. Képes formázni és mozgatni a folyadékokat, kivéve, amit élő szövet takar. Képessége lényegében saját testnedveinek ásványi anyagából táplálkozik, ami a napfénnyel energiát termel, így új bőrfelülete rezgéshullámokat bocsát ki az összpontosítás során, amelyek a folyadékokban lévő kémiai részecskéket hozzák mozgásba és kölcsönhatásba lépnek a folyadékokkal. Ily módon tudja akár gömb alakúvá változtatni pl.: a vizet, vagy koronggá, pajzzsá, karddá stb. Képes fegyverként felhasználni ezeket vagy csak kedve szerint mozgatni ide-oda. Egyelőre csak 30 liter folyadékot tud manipulálni 20 méteres körzetben. Ennél távolabbról nem képes rá.

Szakképzettség: Kis verekedési technika, amit gyerekkori bántalmazásaikból tanult el. Rendkívül magas tudással rendelkező biokémiai tudós, aki tanári gyakorlattal is rendelkezik.

Adatlap

Név: Albert Schrutz / Liquid
Lakás/Létesítmény: Nincs
NJK: Carl Verrens
Foglalkozás: Biokémiai Tudós
Munkahely: Nincs
Pénz: 900 $
Bevétel/hét: Nincs munkahelye
Eszközök: Nincsenek neki
Felszerelés/fegyverek: -
Vállalat: -
Szövetség: -
Törzshely, ahol megtalálható: -
Ismertebb szövetséges: -
Ismertebb ellenség: -

Felhasznált kreditek: 3,5 (Carl Verrens lakása + kocsmája + a karakter megvétele NJK-nak)
Fennmaradó kreditek: 0,5

Carl Verrenst mostantól NJK-ként viszem tovább a játékban!

Azt hiszem, hogy elfogadlak. 900$ kezdőtőkét még kapsz.

Albert, miután megérkezett New York City-be, sokáig csak céltalanul bolyongott. A várost járja, hogy jobban megismerje új otthonát. Végül egy parkban lévő tónál kötött ki. Ez az Astoria tó. A tó partán próbálta kitalálni mitévő is legyen. Hisz múltját lezárta és örökre otthagyta régi életét, az egyetemmel és Angliával együtt. Régi otthonából jött Amerikába, hogy új életet kezdjen, új lehetőségekkel, tiszta lappal. A tónál merengve találkozott össze régi barátjával, Marius Woodsonnal, akivel mindig sokat beszélgetett az egyetemen. Hasonlóan zseni fickó, mint ő és nagyon sok időt töltöttek együtt tanulmányaik alatt. Sokat vitatkoztak, mivel nem mindig értettek egyet néhány dologban, ám ez nagyon jó barátokká tette őket, mivel mindig is jól kijöttek egymással, megértették egymást. Most is nagyon jól elbeszélgettek viselt dolgaikról. Mint kiderült számára, Proff már régóta itt él és itt is dolgozik immáron, a New York-i AIM Corporation-nél. A tanácsára Albert elhatározza, hogy maga is meglátogatja majd ezt a vállalatot, munkakeresési célból. Albert beszélgetésük során megtudja barátjáról, Mariusról, hogy valójában mutáns, aki valószínűleg a benne lévő X-Génnek köszönheti az emberi határokon feletti intelligenciáját. Mivel őszinte volt hozzá, ő is elmondta magáról az igazat, hogy ő is mutáns, aki különleges bőrének köszönhetően képes akármilyen folyadékot manipulálni. Albert sokáig nem akarta volna ezt elmondani senkinek, ám mégis úgy érezte, megbízhat régi barátjában. Itt került szóba az, hogy mind a ketten a mutánsokat tartják a tökéletes fajnak, aminek a világot voltaképpen irányítani kellene, hogy helyrehozzák a károkat, amiket a gyűlölt emberek okoztak. Így hát világmegváltó terveket kovácsoltak a jövőre nézve, amelyekben olyan munkákba kezdenek, amivel saját csapatot toborozhatnának maguk köré és átvehetnék az irányítást. Erejüket egyesítve akarják majd tökéletesíteni a mutánsok fiatal generációjának képességeit egy új Szuper Katona szérummal, amit a mutáción átesett DNS-sel keverve javítanának fel, hogy aztán a felerősített mutánsokat csapatba gyűjtve, kiképezzék őket az emberek elnyomására és felkészülni az irányításért folyó háborúra mutánsok és emberek között, ami látszólag elkerülhetetlen. Nagy egyetértésben állnak egymással ezúttal barátjával, mivel ő is úgy gondolja, hogy egy új világot kell teremteni, amiben a mutánsok a vezéregyéniségek. Ehhez pedig készek akár más fajok képviselőit is maguk mellé állítani. Így akarnak létrehozni egy ütőképes alakulatot a világuralomra. Ám megegyeznek abban, hogy ehhez először önmagukat kell kiképezniük és megismerni saját korlátaikat, majd az AIM laborjához hozzáférve próbáljanak képességeik mélyére ásni, hogy még jobban kiaknázhassák a különleges erejük adta lehetőségeket. Ehhez azonban Albertnek is fel kell majd keresnie az AIM Vállalatot. A beszélgetésük során Marius felajánlja Albertnek, hogy éljen nála, mert úgy neki is lesz hol laknia és együtt dolgozni is hatékonyabban tudnak majd, mivel Marius otthonának egy része ki van alakítva egy kisebb labornak. Albert végül megköszönve beleegyezik, hogy barátjánál lakjon, így egy taxival elhagyják a parkot, majd hazamennek, hogy kipihenjék magukat. Terveiket átbeszélték. Albert az egyik vendégszobában kap helyet és mostantól itt is lakik, Marius lakásán. Úgy érzi ennél jobban nem is alakulhatott volna új életének elkezdése. Van hol laknia, megismerkedett a várossal, lett egy nagyszerű társa, aki mellett hűen kiállhat és akivel segíthetik egymást, ráadásul jövőre néző tervei is lettek. Már csak egy munkahely kell, hogy teljesen sínre tehesse dolgait, ám ezt a feladatot már holnapra hagyja. Előbb kipiheni magát és felkészül egy új napra, amely új kihívásokat tartogat a számára. Felvirrad egy új kor hajnala...