Nexus

A Nexus. Egy alternatív realitás Földje, ebből a világból származik Bishop.

Egy szerkezett, egy rántás, és máris tér-időt utaztam. Közben azon gondolkodtam, hogy, vajon mi lehet ekkora gond... nem tűnt boldognak a nő amikor az otthonra gondolt.
~ Láttam én már elég szörnyűséget, de szerintem ez mindenen túl fog tenni, ha már nem alkalmas az életre.
Majd mikor megérkezünk, első dolgom, hogy megnézem egyben vagyok-e, nem esett-e bajom, majd utána körbenézek a világban, nem tudom mire számítsak. Ezután követem a társakat.

//Elnézést a a kimaradásokért, új suli meg minden, de most már szerintem majd belerázódok//

Eléggé elborzadva nézek körül, nem sok változást láttam, sőt inkább semmi jó változást, csak minden még romosabb. Első ami átfut a fejemen, hogy lehet, hogy sokkal rosszabb a helyzet, lehet, hogy miattam.
~ Ez nem szép látvány, itt valami nagy dolog történt.
Majd beérünk a metrohálózatba, valamiféle pajzson is áthaladunk közben, nem tudom mit gondoljak, de legalább kérdezhetek.
- Nem szeretek panaszkodni, de ez a hely, még rosszabbul néz ki, történt valami nagyobb katasztrófa?

Kapok egy szurit a nyakamba, azt hiszem, hogy elaltatnak, vagy ilyesmi, de semmi rossz szándék. Majd végig hallgatom a válaszokat, nem tetszik nekem a helyzet, de végre megtudom a nő nevét.
~ Vadászok? Azok hozták ide? Hobbi céljából? Még több dög és atombomba, nem tűnik jó kombinációnak.
- Hadnagy, ha megengedi, a sugárzás használt a bogaraknak, vagy a következmények úgymond beláthatatlanok? Mert én még úgy tudom, hogy a szöveteik ellenállóak.
Majd tartok egy kis szünetet válaszra várva.
- Én megteszek mindent, amit kérnek, most, hogy így, minden tisztázódott. Ennek a sok fejlesztésnek van valami köze, azokhoz a Vadászokhoz? -kérdem kicsit gyanúsan-

Őszintén megvallva, nekem is sírni való kedvem volt, úgy éreztem, mintha áruló lennék, a másik részem pedig azt próbálta felfogni, hogy az emberekre dobtak atomot, hogy ne terjednek tovább a bogarak. De végül nem sírtam, rosszul állt volna nekem.
~ Hát ez elég világvége hangulat. Atomot kellett dobni saját magunkra, egy olyan létforma miatt, ami belőlünk táplálkozik. És még egy idegen faj is pont minket szemelt ki.
Aztán kiderül, hogy lemegyünk a bunkerba, remélem az nem olyan romos. Ahogy meghallom Lisa nevét összerándul a gyomrom.
~ Szeret még? És én még szeretem őt egyáltalán? Haragszik rám biztosan. Nem is nagyon ismerem... És most komolyan ennyire kikészültem ettől?

Sötét folyosókon megyünk keresztül, innentől más ismerős a terep, de mintha csak az emlékeimből, mintha csak egy régi film része lenne.
~ Mikor legutoljára itt jártam, itt volt normális világítás! Nem tetszik ez nekem... rosszat se.
Hát egy földalatti városra azért nem számítottam, nagyon nem, eléggé meglepődtem, hogy nem valami nyomor telep volt itt lent. Majd egy kórházhoz megyünk, elkezdett hevesen verni a szívem. Majd mikor megpillantom Lisat, mintha egy Istennőt látnék, aztán még a fiam is meglátom, hát ezt már nem bírom ki. Érzem, hogy az arcom oldalán egy-két meleg könnycsepp szalad végig. Hogyha tudok, elkezdek Lisa felé közeledni, ha engedi megölelem vagy ilyesmi, maximum kapok egy pofont, annál rosszabb nem igen lehet.
- Azt hittem, már sose látlak többet.

Jól esett az ölelés, és a sok emlék is ahogy hirtelen megrohamozott, mégis csak hazakerültem.
~ Hát ahogy így belegondolok, én i azt hittem, hogy meghaltam, és nem tudtam hova kerültem.
Aztán pedig a fiúra, fiamra néztem, reméltem, hogy ő is örülni fog nekem, féltérdre ereszkedem, hogy őt is rendesen átölelhessem. Ekkor hallok valamit ami nagyon megüti a fülem.
~ Milyen életem van? Lehet, hogy azért fogyott le, mert nincs elég étel?
- Szebbnek, szebb, jobbnak, jobb. Nektek itt milyen az életetek?

//Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem Veszek egyet! Amúgy ma a HÉVen egyik fickó olvasott egy Ko-Rel című könyvet, zöld borítós volt...//

A válaszok nem érnek meglepetés szerűen, sejtettem, hogy valami ilyesmi sül majd ki a dologból.
- Igen hallottam már, hogy meg akarják szállni... de én ott voltam, amikor a mi bogarainknál vagy kétszer rosszabbak mentek megszállni azt a világot és elbuktak. Én inkább titeket féltelek, örülnék, ha ti is velem jönnétek. De azért szívesen meghallgatlak.
Mire kapok észbe? Hogy máris a környezetem vizsgálom, fegyver, menekülési út és a xenomorfok után, tiszta megszokás.

Ahogy meghallom, hogy eredetileg nekem meg kellett volna halnom, már nem a cég gépkatonáját látom Olgában, hanem egy jó embert. Ezután pedig elhülök a gondolattól, hogy a bogarakat át akarják küldeni.
~ Na jól van, ha csak a cég akart volna háborúzni arra azt mondtam volna, szimpla öngyilkosság, esélyünk se lett volna, de NEM ha a bogarakat akarják átküldeni, annak bizony beláthatatlanok a következményei, főleg, hogy a környezetet is tönkreteszik és jól elbújnak, rengeteg áldozat lenne.
Végig gondolom a lehetőségeket, nincs sok választásom, végül is azért belemegyek, de felmerül bennem néhány kétes gondolat.
~ Mi van ha ezzel veszélybe sodrom őket? A családommal próbálnak zsarolni... vagy pont, hogy őket is beszervezték. De amúgy sincs sok választásom, meg kell bíznom bennük.
- Rendben, megteszem. Van valami terv is? Mármint ami egészen konkrét, azt hiszem jöhet a következő lépés.

Jól van, nem tűnik bonyolult tervnek, egyszerű, ami nem baj, mondjuk kicsit kidolgozatlannak tartom, de én se tudnék jobbat.
~ Hát, talán csak az lesz nagyon necces, HA nem sikerül kiiktatni a jeladót, a bogarak meg idecsődülnek, lehet akár egy millió is. Igen, az szép lenne, főleg ha a civilekre támadnának. De gondolom ezzel mindenki tisztában van.
- Hát persze, hogy szeretném. Ha már így eltűntem... jó lenne jóvá tenni. -mondom kicsit szomorúan-

Kapok egy puszit, ami nagyon jól esik, de nem csak jól esik, hanem, újra fülig szerelmes vagyok, érzem. Legszívesebben elmennék Lisával meg a fiammal, valami iszonyú távoli helyre, ahol semmi gond nem lenne. De inkább a térképeket figyelem, mert ábrándozni, nem érek rá.
~ Huh, ez necces lesz, felszíni megközelítés, na az aztán szép. Mikor legutóbb úgy Isten igazából a felszínen voltam, nem volt túl jó dolog. Főleg, hogy az épületek meg vannak erősítve, szóval az ajtó nem fog csak úgy kinyílni. És ha bent vagyunk, akkor meg a sötétben tapogathatunk. Valamint ki tudja, lehet, hogy valami Vadász fegyverrel őrzik a helyet. Rendesen fel kell készülni.
A csöndre, felnézek a térképről, azt hiszem én is kipirulok.
~ Enni, inni, nem, azt hiszem eddig bírtam...
Ha engedi Lisa, közelebb lépek hozzá, átölelem és megcsókolom.

Rég nem voltam már nővel együtt, de ez az alkalom kivételesen jóra sikerült. Persze minden jónak előbb vagy utóbb véget kell érnie. Ez esetben hív a kötelesség, menni kell. Én is kipattanok az ágyból majd gyorsan öltözni kezdek.
~ Az ott egy gépfegyver? Ennyire veszélyes lett ez a hely? És én azt hittem, hogy megjártam a poklot.
- Tudod, sajnálom, hogy nem voltam itt és védtelek meg titeket én, hogy csak úgy eltűntem, annyi bajt okoztam. Felelőtlen voltam, szeretnék bocsánatot kérni.
És hogyha kész vagyok az öltözéssel, akkor kinyitom az ajtót, és megyek a felszerelésért.

~ Ez a nő, egyszerűen tökéletes, teljesen megért engem. Éreztem eddig is, hogy mázlista vagyok, na de, hogy ennyire?
Meg volt a búcsúcsók, ijesztő az a gondolat, hogy talán az utolsó. Hiszen az a, ha minden rendben megy - rész elég bizonytalan, de ez ellen semmit nem tehetek. Aztán, ahogy kilépek az ajtón, máris ad nekem Olga egy egész modern kis felszerelést, gyorsan átöltözik ahol lehet, ellenőrzöm a fegyvert meg a szemüveget.
~ Ahogy a dögöket ismerem, a hő látó nem jó rájuk, az infrán szintén nem látszanak, de az éjjel látón is csak csini mozgó fekete foltokat fogok látni. Kivéve, ha ez a cucc modernebb annyival, hogy sokkal jobb képet adjon.
- Készen állok. -mondom mikorra már felkészültem- Egy kérdésem lenne csak, emberekre vagy bogarakra számítsak elsősorban?
Ha bogarakra, akkor éjjel látót próbálok használni, ha emberekre, akkor hőlátót.