Leh Vhatan, a Kőszív

Név: Krath Guhru (ork = Százlábú Kegyeltje)
Egyéb név(i): Leh Vhatan (elf = Kőszív)
Faj: Ork- Elf félvér. Kargehur sivatagi ork apától és Nimun szürke elf anyától származik.
Nem: Férfi
Jellem: Kegyetlen, célratörő, ha tervei megvalósításáról van szó. Öncélúan nem gonosz, feleslegesen nem ont vért.
Születési hely: Sigham, a Kargehur klán városa a Gnaum sivatag és a Ragangor fennsík határán.
Születési idő: A Nyugati Városállamok Szövetségének 183. esztendejében.
A kargehur Nagy Lázadás utáni 999. esztendőben.
Kor: 77 év
Család: Ehia (anyja, elf), Tahur (apja, ork), Tagum (nagyapja, ork, elhunyt), Eanor (nagyapja, elf), Aiur (nagybátyja, elf, elhunyt)
Kasztok: Vajákos, sámán (ork rítus szerint). Vándor orvosként járja a világot.
Testmagasság: 189 cm
Testsúly: 79 kg
Szeme színe: Arany (bal) és vörös (jobb)
Haja színe: Vörös, rituális csíkokkal (sárga, lila, zöld)
Bőre színe: Szürkésfehér
Különleges ismertetőjel: Eltérő színű szemek. Arany arcékszert visel bal arcán és két arany karikát a szája bal oldalán.
Repülési sebesség: Nem tud repülni
Egészségi állapot / betegségek: Egészséges. Rendszeresen iszik. Krath Kragha áldásának köszönhetően immunis a természetes mérgekre. Mágikus eredetű mérgek hatnak rá.
Életrajza:

A cellaajtó éles zengéssel csapódik be az elöljáró mögött. A középkorú férfi elfintorodik, és összébb húzza magán aranysújtásos kabátját. Nem tetszik neki sem a cellát átható savanyú búz, sem a pincében uralkodó hideg. A városi őrség kapitánya, egy vele egykorú, marcona férfi, jellegzetes sebhellyel a homolkán, főhajtással üdvözli, ami bólintásnak is alig tudható be. Régi bajtársak a kriegi háborúból, egymást támogatva emelkedetek a város vezetőségébe, köztük már nincs jelentősége a tiszteletköröknek.
- Jó reggelt uram.
- Jó reggelt, kapitány.
A vallatótiszt mélyen meghajoló és egy biccentést kap cserébe.
A falhoz láncolt, meztelen, rőt hajú férfi kinyitja az arcát borító zúzódásoktól résnyire szűkült szemeit. Szájából véres nyál csorog régi és új hegegekkel borított mellkasára.
Az elöljáró végigméri.
- Valami furcsa benne, nem gondolod? Sohasem láttam ilyen elfet.
- Félig ork.
- Aha. Szóval ezért.
Az elöljáró megvakarja barnára sült, ősz borosta borította arcát.
- Mondott már valamit?
- Nem sokat. De megerősítette, amit eddig tudtunk róla. A neve Kőszív. A kargehur orkokkal együtt portyázott úgy húsz éve. Szép kis vérdíj van a fején.
- Emlékszem. A háború alatt, amikor úgy elszemtelenedtek azok a redves ork haramiák.
- Pontosan.
- De mi a fenéért közösködik egy elf azokkal a vadakkal?
- Ahogy mondtam. Úgy hírlik róla, hogy félig ork.
Az elöljáró közelebb lép a rabhoz. A vallatótiszt készenlétbe helyezi a bőrkorbácsot.
- Egy ork megk###a az elf anyádat? Vagy az elf apád volt valami perverz?
A rőt félvér az elöljáróéba fúrja tekintetét. Az most veszi észre, hogy a rab jobb szeme vérszínű, a bal pedig arany.
- Anyám volt elf.
Kőszív arca nem tükröz érzelmeket. Hangja is hideg és közönyös, akár a cella maga. Érdes hangszínén érződik, hogy ork pálinka és sivatagi homok érlelte, nem elf bor és erdei szellő.
- Neked az anyád volt kutya, vagy az apád, elöljáró uram?
Az elöljáró ajka dühösen megremeg, szemei szikráznak, de nem szól. Hátrébb lép és int a vallatótisztnek. Háromszor csattan a korbács, végigmarva a félvér oldalát és mellkasát. Kőszív minden csapásnál felmordul, de nem kiált.
Az elöljáró a korbácsolástól megerősödött önérzettel lép a számára előre idehozatott kárpitozott székhez. Belehuppan és elégedetten simítja végig a karfák végét díszítő oroszlánfejeket, akárha házikedvencek lennének.
- Ha már ilyen jól összetegeződtünk, szeretnék többet megtudni rólad. A múltadról.
A kapitány furcsálló tekintettel fordul barátja felé.
- Stratégiai információkra lenne szükségünk a Kargehur klán ellen. Kit érdekel a rühes múltja.
Az elöljáró tettetett rosszallással inti le a kapitányt.
- Ugyan már. Ha jobban megismerjük egymást, talán abban a témában is közlékenyebb lesz. Engedje el, hadnagy!
A vallatótiszt engedelmeskedve a parancsnak, kinyitja a bilincseket. Kőszív egyik elgémberedett kézfejével próbál életet dörzsölni a másikba, miközben háttal a kőfalnak dőlve feláll. Csapzott, koszos rőt haja a combja közepéig ér.
- Maradj csak lent.
A kapitány hanghordozása több mint fenyegető.
- Inkább állnék, köszönöm.
A kapitány int a vallatótisztnek, aki emeli is a korbácsát. Az elöljáró hangja állítja meg.
- Erre semmi szükség. Had álljon, ha neki úgy kényelmesebb.
Keresztbe teszi a lábait.
- Egy kis vizet, esetleg?
- Inkább a kapitány úr kisebbik kulacsát húznám meg.
Az elöljáró kérdő tekintettel fordul a kapitányhoz. Tényleg két kulacs lóg az övén. A másfél literes kötelező vizes kulacs és egy kisebb, fél literes. A kapitány zavartan néz vissza az elöljáróra. Az bátorítóan int neki. A kapitány fancsali képpel oldja le övéről a kisebbik kulacsot és a rab lába elé hajítja. Az lehajol érte, két kézzel fogja és a szájával nyitja ki, majd nagyokat kortyol belőle.
- Nem is főznek olyan rossz pálinkát. Ember létükre.
Az elöljáró elmosolyodik.
- Akkor, hát, mesélnél kicsit magadról?
A kapitány fejét csóválva vonul a cella túlsó végébe. Egyik csizmás lábát és hátát a falnak vetve, karba font kézzel figyel. Innen belátja az egész helyiséget.
- A nevem valóban Kőszív. Az elfek legalábbis így ismernek. Leh Vhatan. Van ork nevem is, de azt nem igen használom.
- Mi vagy te tulajdonképpen? Inkább elf, vagy inkább ork?
- Anyám, Ehia, a Nimun szürke elf nemzettség nagykövetének leánya. Apám Tahur, a Kargehur ork klán fővezére. Erős gyökerek kötnek hát mindkét vérvonalhoz. Orkok között nevelt fel egy elf anya. Mi vagyok?
Kőszív újra kortyol a kulacsból.
- Magam sem tudom igazán.
- Egy elf diplomata lányát elrabolták az orkok? Mikor volt ez?
- A Nyugati Városállamok Szövetsége fennállásának 182. esztendejében. Egy évre rá születtem meg. Apám nem holmi szajhaként tartotta anyámat. Az akkori fővezér, Tagum fiaként háremet tarthatott és anyám az egyik felesége lett. Én pedig az egyetlen háremfiú, akit nem öltek meg.
- Miért hagytak életben, ha a többi fattyút megölték?
- Kedvező csillagzat alatt születtem. A Kargehur klán egy ősi lázadásuktól számítja az időt. Amikor megszülettem, a lázadás 999. évfordulója volt. A kerek számok, mint a száz, vagy az ezer, balszerencsés számok a kargehur kultúrában. Viszont az egyel a szerencsétlenek előtt álló számok szerencsések.
- Barbárok.
A kapitány közbeszólására nem figyel sem Kőszív, sem az elöljáró.
- Tehát ork testvérek között nevelkedtél. Sighamban, a kargehurok városában?
- Igen, dem voltak ork testvéreim. A kargehurok között él egy ősi hagyomány. Csakis a klán fővezére nemzhet klánbeli ork asszonynak gyermeket. Ez uralkodói joga.
- A törzsfőnök k###a az összes asszonyt?
Az elöljáró rosszalló tekintettel fordul hátra és csöndre inti a kapitányt. Kőszív folytatja, mintha mi sem történt volna.
- Nem egészen.
- A rabszolgák nem számítanak klánbelinek. Persze, mivel a fattyúk többsége nem elég jó ork harcosnak, megölik őket. A vajákosoknak hála, pedig lehet viszonya két klánbeli orknak anélkül, hogy gyermekük foganna. Apám háreme is túlnyomórészt klánbeli ork nőkből állt, csak gyermeknek nem adhattak életet.
- Még mindig nem értek valamit. Tanultam történelmet. Semmi nyoma, hogy nimun elfek keresték volna erre a nagykövetük eltűnt lányát. Az ember azt hinné, hogy ezért háborút indítanak.
- Keresték. Meg is találták a karaván kiégett roncsait és a szénné égett testeket. A klán nem követelt váltságdíjat, így az elfek biztosra vették, hogy Ehia meghalt.
A Nimun elfek pedig nem vívnak háborút vérbosszú okán. Értékesebb számukra a harcosaik élete, minthogy tucatjával halljanak meg egy értelmetlen konfliktusban. Nem igazán hasonlítanak az emberekre.
A kapitány hangosan krákog és kiköp. Az elöljáró viszont nem veszi magára a sértő célzást.
- Jól van. Szóval harcossá képeztek és velük együtt fosztogattad a kereskedelmi karavánokat a Só-úton.
- Nem lettem harcos. A kargehur harcosok kiképzésébe belehal, aki nem rendelkezik az orkok rendkívüli fizikumával. A vajákosok mesterségét tanultam. A sebkötözés tudományát, a vízlelőhelyek, a rejtett források felkutatásának módjait. A Gnaum sivatag és a Ragangor fennsík füveinek, gumóinak titkait.
A kapitány felhorkan.
- Méregkeverő. Azért küldtek a retkes ork véreid, hogy megmérgezd az elöljárót?
- Inkább orvosságos ember. Valóban ismerek mérgeket, de nem volt célom megmérgezni senkit. Anyámat akartam meglátogatni.
- Igaz is, miért hagytad el a klánt és anyádat, ha az orkok maguk közé fogadtak?
Kőszív merengve forgatja kezében az egyre ürülő kulacsot. Az elöljáró türelmesen vár. A vallatótiszt feszülten ácsorog korbácsát szorongatva. A kapitány türelmetlenül forgatja szemeit. Végül Kőszív újra megszólal.
- Kiálltam az ork férfivá avatási próbát. Portyázhattam a harcos falkákkal. Együtt ütöttünk rajta a karavánokon, együtt fosztottuk ki és gyilkoltuk le a kereskedőket. Saját rabszolganőket szereztem az ágyamba. A főztjüket ettem, a pálinkájukat ittam. Orkként éltem és nem érdekelt a sivatagon túli világ. Sokszor bizonyítottam nekik és idővel valóban orkként kezdtek bánni velem. Anyám is. Nehezére esett elviselni, az életet, amit életem. El sem tudtam képzelni, sőt, a mai napig sem tudom, hogyan érezte magát. Évszázadok alatt nem csak megszokott egy bizonyos életet, de belé is ivódott a nimun életstílus. Akármennyire is jól tartotta apám, képtelen volt megszokni új életét. Megismerte a kargehur kultúrát, megtanulta elfogadni, talán valamilyen szinten még tisztelni is az orkokat, de elf maradt. Ahogy a klán egyre jobban elfogadott, anyám egyre jobban megvetett.
Kőszív arca nem mutat érzelmeket. Csak a beszéd közben tartott hosszabb szünet sejteti, hogy talán fáj neki, felidézni ezeket az emlékeket. Az elöljáró mohó kíváncsisággal dől előrébb székében.
- Folytasd, kérlek.
Kőszív meghúzza a kulacsot, mielőtt folytatja történetét.
- Van még valami, amit érdemes tudni a nimun elfekről. Türelmesek. Végtelenül. Évszázadokat, évezredeket is képesek várni, míg a világ kereke úgy fordul, hogy nekik kedvezzen. Mondtam, hogy nem indítottak bosszúhadjáratot a kargehurok ellen. De nem is felejtették el a sérelmet. Az elfek sohasem felejtenek. Anyám sem. Végül eljött a megfelelő alkalom.
- A kriegi háború.
Kőszív bólint, nyugtázva az elöljáró észrevételét.
- A Nyugati Városállamok Szövetsége hadba vonult. Így a Kargehur klán is. Míg a városállamok katonái a fronton harcoltak, az orkok végigfosztogatták a hátországot.
- Így az ork fészek védtelen maradt.
A kapitány közbeszólásából úgy tűnik, felkeltette érdeklődését a téma. A kriegi háborúk veteránjakét ez az időszak volt a legfontosabb az életében.
- Igen. Nincs az a sereg, amely az orkok tudta nélkül átvághatna a Gnaumon és bevehetné Sighamot. Ezért nem is hagytak hátra számottevő védelmet. Anyám, pedig ezt használta ki. Valahogy üzenetet küldött az övéinek. Máig nem tudom, hogyan. Azt állítja, egy rózsa szirmába súgta az üzenetet és a szélre bízta, hogy kézbesítse.
- De nem járt erre elf sereg.
- Nem. Csak egy kisebb csapatnyi válogatott harcos.
- Ravasz.
- Észrevétlenül keltek át a sivatagon és bejutottak Sighamba. A falkám éppen pihenőidejét töltötte a városban. Az elfek óvatosak voltak és tényleg nagyon-nagyon jók, de lelepleződtek. Elkeseredett küzdelem kezdődött. Évezredeken át csiszolt harci tapasztalat a nyers, természetfeletti erő ellen. Nem tudtam, mitévő legyek. Végül, bár kéttucatnyi orkkal végeztek, egy kivételével minden elf harcos elesett. Az az egy pedig megszöktette anyámat. A nyomukba eredtem. Amikor utolértem őket, az elf végezni akart velem és sikerült is volna neki, ha anyám nem állítja meg. Ekkor tudtam meg, hogy ő hívta Sighamba háza népét és, hogy a túlélő elf az ő öccse, az én nagybátyám. Magukkal vittek.
- Szóval így hagytad el a sivatagot.
- Nem.
- Nem?
- Az első adandó alkalommal elvágtam nagybátyám torkát és visszavittem anyámat Sighamba. Egy szót sem szóltam senkinek arról, amit megtudtam.
A kapitány összeszűkült szemmel figyeli a félvért. Úgy véli, most kimutatta a foga fehérjét az orvgyilkos ork fattyú. Az elöljáró döbbenten dől hátra székében. Nem tudja elképzelni, hogy valaki önszántából válassza az orkok közti életet.
- Akkor mégis csak inkább ork vagy.
A kapitány szavai vádlóak. Érthető, hisz a kargehurok szomszédságában orknak lenni is szinte bűnnek számít.
- Ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis a falkám nem véletlenül volt Sighamban a támadás idején. Jól tudtuk, hogy jönnek az elfek.
- Micsoda?
- Ahogy mondom. Tudtunk róluk. Hányan vannak, mi a taktikájuk, milyen a felszerelésük. Mindent.
- Hogyan? Valamiféle ork boszorkánysággal?
- Nem. A nagyapám volt. A Nimun elfek nagykövete, Eanor nagyúr. Anyám értesítette a családját, a nagyúr pedig Tagum fővezért. Ő pedig hazaküldte a falkámat.
- Mese. Miért árulná el egy elf nagyúr az övéit az orkoknak, miután megtudja, hogy azok fogságban tartják a lányát.
Kőszív nem válaszol. Megvárja, hogy maguktól jöjjenek rá. Végül újra a kapitány szólal meg.
- Tudott róla, igaz? Mindvégig tudta, hogy a lánya él.
- Igen. Tagum és Eanor titkos egyezséget kötöttek évtizedekkel korábban. Ennek pontos mibenlétét nem ismerem, de azt tudom, hogy a nagyúr önként szolgáltatta ki anyámat a kargehuroknak az egyezség részeként. A rajtaütésre a karaván ellen azért volt szükség, mert anyám és a nimun elfek nem tudtak az egyezségről.
- Vajon mi lehet ennyire fontos egy elf nagyúrnak? Mit kapott az orkoktól a lányáért cserébe?
- Ha legyőzitek a kargehurokat, talán kiszedhetitek apámból.
- Ezért vagy hajlandó beszélni? Igen, te is ki akarod deríteni az igazságot. A nimunoknál nem jutottál semmire, ezért hazatértél, és itt keresed a válaszokat.
- Nagyon okos, elöljáró uram. Valóban így van. Csakhogy apám száműzött engem.
- Száműzött?
- Nagyapám, Tagum fővezér elesett egy portya során. Fia, az apám, Tahur lépett a helyére. Egyetlen fiaként, én voltam az örököse, ő pedig nem hagyhatta, hogy egy félvér fattyú legyen az utódja. Száműzött Sighamból, míg annyi erős tisztavérű fiút nem nemz és nevel fel, amennyi még dögvész esetén is biztosítja, hogy soha se kerülhessek az örökébe. Csak erőszak árán térhetek haza.
Az elöljáró gondolataiba merülve simogatja borostás állát. Kőszív rezzenéstelen arccal néz farkasszemet a kapitánnyal. A vallatótiszt parancsra vár. Végül az elöljáró feláll székéből.
- Kapjon félvér barátunk szállást a palotámban. Fürdőt, ételt, tiszta ruhát. Az orvosom lássa el a sérüléseit.
A kapitány tiltakozásra nyitja a száját, de az elöljáró intése beléfolytja a szót.
- Folyamatos őrizet mellett, természetesen. Holnapra pedig összehívom a haditanácsot, és új barátunkkal kidolgozzuk a hadjárat részleteit. Egy hónap múlva már Sighamban leszünk.
Egy hónap múlva.
Elesett katonák ezrei fekszenek a sivatag szélhordta homokjától félig eltemetve. Bűzük már a hajnali nap első sugaraira hozzájuk vonzotta a dögevőket. Ork asszonyok járnak az elesettek között. Végeznek a sebesültekkel és összegyűjtik a hullák által kegyesen hátrahagyott hasznos holmikat. Az halottak között egyetlen ork sincs.
Teh, az elf zsoldos, a Fekete Sólymok hadnagya Kőszív lába elé löki a hátrakötött kezű elöljárót. A férfit duzzadt, zúzódások és véraláfutások borította arcából ítélve alaposan megverték. Verejtékével kevert vére összemocskolta fehérített inge gallérját.
- Jó reggelt, elöljáró uram.
Kőszív szavaiban nyoma sincs gúnynak, sőt, semmilyen érzelemnek. Az elöljárót kirázza tőle a hideg. Teh hátba rúgja a térdeplő férfit.
- Köszöntek, kutya.
- Jó…reggelt…Kőszív uram.
Az elöljáró nehezen tudja kipréselni feldagadt és szétrepedt ajkain a szavakat. Kitört fogai helye folyamatosan vérrel telíti meg a száját. Nem mer fogva tartói előtt köpni, inkább nehézkesen lenyeli a vért.
- Tudod, elöljáró uram, nem tölt el örömmel, hogy így kell látnom. Már szinte megkedveltelek. Azt hiszem, kijár neked, hogy megmagyarázzam a történteket. Egy utolsó beszélgetés, ha úgy tetszik.
Kőszív int az elfnek, aki felrántja az elöljárót a homokból és tőrével elmetszi kötelékeit.
- Leülnél?
Az elöljáró bólint. Vagy csak a feje remeg a verés okozta sokktól. Teh egy tábori széket tol mögé. Az elöljáró fájdalmasan nyögve ül le.
- Egy kis vizet, esetleg?
Az elöljáró valószínűleg ismét bólint. Teh egy kulacsot nyom a férfi kezébe. Az iszik. Szája szélén kicsorog a rózsaszín lé. Kőszív türelmesen megvárja, míg végez.
- Meg fogsz ölni…Kőszív uram?
- Nem. Nem foglak.
- Miért…miért hinném el? Eddig is…hazudtál.
- A történet, amit a cellában meséltem, igaz volt.
- De azt…azt mondtad…segítesz bevenni…Sighamot.
- Ilyet sohasem mondtam. Azt mondtam, csak erőszak árán térhetek haza. Így is lett. Feláldoztam egy egész sereget. Tálcán nyújtottam át a klánnak. Ez valóban erőszakkal járt.
- Átkozott fél…vér!
Teh keményen fejbe veri az elöljárót tőre markolatgombjával. Az csaknem kiesik a székből. Kőszív közelebb lép. Fenyegető alakja az elöljáró fölé magasodik. Vörös haja, akár a pokol tüze, omlik le a vállán.
- Annyira vágytál a kriegi háborúban átélt dicsőségre, hogy vakká és süketté váltál. A zsoldosok, a Fekete Sólymok már az én megbízásomból kerültek a toborzód látókörébe. Ötszáz emberem volt mindvégig az orrod előtt, arra várva, hogy a csatában ellened forduljanak. Teh az összes tiszteddel végzett a csata első percében. A kargehurok felkészülve vártak rád, rohamuk már csak kegyelemdöfés volt. Szemernyi esélyed sem volt még csak megostromolni sem Sighamot, nem, hogy bevenni. Kezdettől fogva úgy táncoltál, ahogy én fütyültem.
Az elöljáró nem szól. Megtörten mered maga elé.
- Most öld meg magad.
Az elöljáró értetlenül néz fel a felemás szemekbe. Teh a szék elé ejti tőrét.
- Vedd fel és vágd el a torkodat. Vagy döfd szíven magad. Ahogy gondolod, de akárhogy is, öld meg magad.
Kőszív hangjában szemernyi együttérzés sincs. Hanghordozása nem parancsoló, nem gúnyos. Egyszerű kérés ez. Mintha arra kérné az előtte ülő férfit, hogy fésülködjön meg. Az elöljáró a tőrre néz, majd ismét Kőszívre.
- Azt…azt mondtad, nem ölsz meg.
- Nem is. De végignézem a halálod.
- Nem…teszem meg.
Teh az övén lógó bőrtarisznyába nyúl és elővesz valamit, majd az elöljáró kezébe nyomja. Valami szőrös. Haj. Egykor szénfekete volt, ma már ősz szálak vegyülnek bele. Bőr. Sivatag cserzette. Egy maszk. Az elöljáró rémülten dobja a földre. Egy ember lenyúzott fejbőre.
Kőszív lehajol érte, leporolja és megmutatja az arcot az elöljárónak. A koponya nélkül a vonások torzak, elnagyoltak, de a jellegzetes sebhely a homlokán felismerhetővé teszi. A kapitány arca.
- Még élt, amikor Teh lenyúzta. De nem te jársz majd így. A feleséged. A lányaid pedig kargehur orkok rabszolga szajhái lesznek. Öld meg magad és békén hagyom őket.
- Én…
Az elöljáró nem fejezi be a mondatot. Sohasem derül ki, mit akart volna mondani, és miért gondolta meg magát. Lekászálódik a székről. A homokban térdel. Langyos sivatagi szél borzolja ősz üstökét. Felveszi a tőrt és a szívéhez illeszti, két borda közé. Két kézzel fogja a markolatot. Remeg. Elkezdi magába tolni a pengét. felnyög fájdalmában és összegörnyed. Teh kérdőn néz Kőszívre, aki nemet int a fejével. Az elöljáró összeszedi minden erejét és ráfekszik a tőrre. Miközben teljes testsúlyával a pengére nehezedik, remegő kezeivel egyenesen tartja a markolatot. A penge keresztvasig hatol a testébe. Csendesen hörögve terül el.
- Azért megnyúzzam?
Kőszív bólint.
Kőszív egyedül ül tüzénél a sivatagi éjszakában. Gondolatai a siker és a kudarc keskeny közti hajszálvékony határ körül járnak. Csak egy vonal a homokban. Egyik felén a győztesek, másik felén a vesztesek, de hogy melyik oldal melyik, nem mindig egyértelmű. Csak egy vonal a homokban.
Csontok zörgése vegyül a hűs éjszakai szellő hordta homok hangjába.
- Gahar Guhru.
A vén ork sámán lehuppan egy kis homokbuckára a tűz túloldalán.
- Krath Guhru.
Kőszív végigméri az óriási férfit. A félmeztelen ork inas, tetoválásokkal borított felsőteste korát meghazudtoló erőt tükröz. Sötét, ráncos arcát mintha a sivatagi szél faragta volna ki egy sziklából. Ritkuló hajával vidáman játszik a szél. Tevebőr nadrágja száráról számtalan csont lóg. Mind gondolkodó lénytől származik. Gahar Guhru, a Csontok Kegyeltje.
- Mi tart még életben téged, öreg?
- Pálinka. Sok pálinka.
Kőszív észreveszi az öregség apró jeleit. A gondozatlan hajat, az ősz borostát, a görnyedtebb testtartást és a korántsem olyan peckesen álló hegyes füleket.
- Anyám hogy van?
- Ugyanúgy. Még mindig nem heverte ki az apja árulását. A hosszú elf élet hátránya, hogy a sebeik is lassabban gyógyulnak. Te hogy vagy, Krath?
- Ugyanúgy.
- Nem bűn kimutatni az érzelmeidet.
- De veszélyes.
- A forró leves is veszélyes.
- Dühít apám ostobasága.
- Fél tőled.
- Megölne, ha hallaná, hogy ezt mondod.
- Megpróbálná.
- A fiai?
- A legidősebb sincs húsz. Apád tudja, hogy könnyedén egymás ellen fordítanád őket és míg leszámolnak egymással, te átveszed a hatalmat.
- Ez az idővel nem fog változni.
- Akkor sohasem fog visszaengedni.
- Meg kellene ölnöm.
- Kevés vagy hozzá. Maga mellé vett egy külvilági varázslót. Még én sem látok át a praktikáin.
- Mit tegyek?
- Te vagy a Krath Guhru. Viselkedj akként. Járd Krath Kragha az útját, ismerd meg titkait, tanuld meg varázslatait.
- A férfivá avatás óta nem beszélt hozzám.
- Dehogynem. csak nem figyeltél rá.
Az öreg sámán Kőszív pokróca mellé mutat. A félvér követi a tekintetével és egy jókora fekete százlábút pillant meg a homokban.
- Ugye te hoztad magaddal.
- A Ragangor fennsík közelében erős a szellemek jelenléte.
Kőszív az ízeltlábút figyeli, ahogy belopakodik a tűz fénykörébe, de biztos távolságban marad a pusztító tűzvihartól.
A félvérben régi emlékek élednek újjá. Szinte meztelenül, egy késsel és egy vízzel teli tevegyomor tömlővel indult útnak annak idején, hogy bejárja a Ragangort és önerőből túléljen három hónapig. Gyíkokat, kígyókat, madártojásokat evett. Gyökereket ásott ki a bennük tárolt vízért. Sziklaperemek alatt aludt. Vándorbotján számolta az elmúló napokat. Már két hónap eltelt, amikor egy reggel, amint éppen árnyékos menedéket keresett a hamarosan gyilkos erővel tűző nap elől, megcsípte valami a bokáját. Mindig elővigyázatos volt. Inkább dühében kiáltott fel, mintsem fájdalmában. Biztos volt benne, hogy egy skorpió. Nem az volt. Egy óriás százlábú. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy nem vette észre az alkar hosszúságú lényt. Nem ölte meg. Óvatosan eltávolodott, miközben az egyre növekvő fájdalom a bokájából felfelé kezdett kúszni a lábszárán. Estére belázasodott. Úgy érezte, láva folyik lába ereiben. Lidérces álmot látott, amire később nem emlékezett. Nem ott tért magához, ahol lefeküdt. Végigszenvedte a következő napot. Közben minden tartaléka elfogyott. Elindult vizet keresni, de képtelen volt tervszerűen gondolkodni. Végül ráesteledett és ő egy szűk nyílású barlangban keresett menedéket. Inkább elájult, mintsem elaludt. Arra ébredt, hogy mindene viszket és szúr, mintha milliónyi hangya mászna rajta. Tapogatózni kezdett a vaksötétben. Nem hangyák borították el. Százlábúak. Menekülni próbált, de testét bénító zsibbadás uralta el. Kiáltani sem bírt.
Aztán a barlangot lassan ibolyaszín derengés töltötte be. A szálábúak békésen tekergőztek, fel-alá mászkáltak Kőszív testén és a barlang falán. A derengés a barlang mélyéről jött. Egy gigászi alak tekergőzött ott. Az óiás Százlábúak Ősanyja. Egy gyönyörű női felsőtest, ami egy végtelenbe vesző kolosszális százlábú testben folytatódott. A nő vörös haja, akár a kavargó vér. Fején kitin szarvak, kezein tüskés kitinpengék. Szemeit és kebleit kitinpáncél fedte.
Kőszív megigézve meredt az isteni lényre. Akkor sem mozdult volna, ha tudott volna.
Az ősszellem kinyitotta érzéki ajkait, de nem szólt. Időtlen bölcsessége, érzései, szándékai beszédnél gyorsabban és világosabban áramlottak az ifjú félvér elméjébe.
Hajnalodott, amikor magához tért. A százlábúak nem voltak sehol. kimászott a fényre. Nem sokra emlékezett abból, amit a Százlábú Ősanya feltárt előtte. De már tudta, hogy ő Krath Kragha és megáldotta őt és vigyázni fog rá és kegyeibe fogadta és hűségéért cserébe megjutalmazza majd. Sighamba visszatérve a régi szokás szerint elmesélte tapasztalatait a fővezér és a falkavezérek előtt, a sámánok és a vajákos mesterek előtt. Gahar Guhru apja beleegyezésével a Krath Guhru, a „Százlábú Kegyeltje” nevet adta neki felnőttkori neveként és a sámánok közé fogadta.
Mire Kőszív ismét felemeli a tekintetét, a sámán már nincs a tűz túloldalán.
Közeledő léptek.
- Csatlakozhatunk, koma?
- „Unk”?
- A pálinkás kulacs és én.
- Fura egy elf vagy te.
- Voltam én már mindenféle elf. Évezredenként váltogatom a személyiségem.
- Ülj, le, Teh.
A zsoldos a félvér mellé ül le.
- Ez nem jött össze. Előfordul. Ilyen a háború természete. A polgárháborúé meg különösen.
- Ez nem polgárháború.
- Itt dögöljek meg, ha nem az. Véletlenül nem apád ellen harcolsz Sigham uralmáért? Kargehur kargehur ellen. Itt dögöljek meg, ha ez nem polgárháború.
- Mögöttem nem állnak más kargehurok.
- Nem-e? Okosabb vagy te annál, mintsem elhidd ezt. Amit ma tettél, sokat jelent a klánnak. Nagy diadal. Mindenki tudja, hogy neked köszönhetik és ez ellen Tahur fővezér semmit sem tehet.
Kőszív kiveszi az elf kezéből a kulacsot és meghúzza. Teh mosolyogva figyeli, majd folytatja.
- Én jártam bent a városban. Sokan kérdeztek felőled. Amíg köztük voltál, megtűrt különc voltál, te is tudod. Fattyú. Távollétedben legendává fogsz válni. Az elf, aki félig ork és teljesen kargehur. Akit mint a Kőszívet rettegnek városállamok szerte. Aki csapdába csalta Keim városának teljes seregét és dicső győzelmet szerzett a klánnak. A kriegi háború alatt sem arattak a kargehurok ekkora győzelmet. Megmutattad nekik, hogy nem csak fosztogató rajtaütésre alkalmasak a falkák. Valódi háborút is vívhatnak. Hódító háborút. Ezt akartad, nem?
- Őrült létedre igen bölcs vagy.
- Félvér létedre a Kargehur klán fővezére akarsz lenni, hogy leigázhasd a Nyugati Városállamokat és te nevezel engem őrültnek? Tízezer év alatt sem őrülhetnék meg annyira, hogy a nyomodba érjek.
Teh felnevet. Még Kőszív is elmosolyodik. Az elf is meghúzza a kulacsot és jóízűt böffent.
- Mik a terveid?
- Elmegyek. Világot látok, tanulok, erősödöm, hírnevet szerzek és szövetségeseket gyűjtök.
- Tarts velünk. A Fekete Sólymok között jó helyed lenne. Fél év alatt hadnagy lehetnél, és ki tudja, talán pár év múlva már a kapitányunk. Beutazzuk a világot keresztül-kasul, megvívjuk pár nyápic uralkodó háborúját és degeszre keressük magunkat. Aztán a vezetéseddel visszatérünk, kinyírjuk az apádat, megnyúzzuk a fejét és a Kargehur falkákkal egyesülve meghódítjuk a nyugatot.
- Erre inni kell.
Mindketten isznak, aztán Kőszív veszi át a szót.
- Ugye tudod, hogy nem megyek veled.
- Persze. De jó toborzó beszéd volt nem?
Teh ismét nagyot kortyol a pálinkából.
- Azért elárulod, merre mész?
Kőszív körülnéz. Még éppen látja északi irányban, ahogy az óriás százlábú átmászik a tűz fényének határán és elnyeli a sötétség.
- Északra.

Képességek:
- Egy ork erejének felével bír, megközelítőleg 500kg-ot képes felemelni, elmozdítani.
- Különösen éles elf látás.
- Várható életkora pár száz év. Meg sem közelíti az elfek több ezer éves élettartalmát, de jelentősen hosszabb, mint az orkoké.
- Krath Kragha, a Százlábú Ősanya sámánja
Varázslatok:
Karrahag agarr (homokvihar bömbölése)
A kargehur klán sámánjainak alapvető varázslata. Mágikus szellemenergiával feltöltött üvöltés, mely megbénítja a sámán ellenfeleit.
Hatóidő: Egy kör
Hatótáv: A varázslat hatósugara hallótávolság, amin belül mindenki ugyanolyan hangerővel hallja az üvöltést. A sámán megválaszthatja, hogy kire ne hasson a varázslat a hatósugarán belül. Ha valakinek a jelenlétéről a sámán nem tud, és ezért nem zárja ki, a varázslat automatikusan hat rá.
A hatótáv kitolható áldozatbemutatással, előzetes rítusokkal, de ez csak a rítus előtti első Karrahag agarr üvöltésre lesz érvényes. Több sámán együttes üvöltése természetesen összeadódik.
Hatás: A varázslat alanya összezavarodik, pár pillanatra lebénul. Egyesek akár el is ájulhatnak. (Technikailag egy körből kimarad, aki a varázslat hatása alá kerül.)
Ha csaták előtt, az összes kargehur sámán a Karrahag agarrt ordítja, akár a csata kimenetelét is eldönthetik az így szerzett előnnyel.
Megjegyzés: A Karrahag agarr-t nem a vezérlő szellemétől tanulja a sámán, hanem idősebb sámánoktól, ezért csak Sighamban elsajátítható.
Szakértelmek:
Mesteri szintű: Orvoslás (harci sérülések, mérgezések), méregkeverés, herbarizmus (gyógynövények szakértője), túlélés és vadászat (sivatagi környezet)
Szakértő:lovaglás, késharc, ork stílusú birkózás.
Kezdő: Sámánmágia (ork rítus), zanza (zsugorított fej) készítés
Beszélt nyelvek: ork, elf, közös nyelv (nyugati nyelvjárás)
Megjegyzések:
- Kedvenc itala az ork kaktuszpálinka. Csomagjában van egy öt literes tevegyomor tömlőben.
- A Keim városállam legyőzött elöljárójának zanzáját (zsugorított fejét) magánál hordja, első nagy győzelme trófeájaként.
- Mellényét egy Gnaum sivatagban élő veszélyes ragadozó, a Vörös Togha bundája díszíti.
- A százlábúak mágikusan vonzódnak hozzá, ezért gyakran jelennek meg a közelében. Ha hosszabb ideig (napokig) tartózkodik egy helyen, lassan a környék összes százlábúja a közelébe sereglik.
Lakás / létesítmény: Nincs
NJK:
Pénz:
Heti bevétel:
Eszközök: Vajákos doboz gyógyszerekkel és mérgekkel tele.
Fegyverek: Ork vadásztőr
Szövetség: Kargehur klán
Törzshely, ahol megtalálható: Nincs
Ismertebb szövetséges: Teh (elf zsoldos, a Fekete Sólymok hadnagya) Gahar Guhru (kargehur ork sámán, a Csontok Kegyeltje)
Ismertebb ellenség: Tahur (apja, a kargehur ork klán fővezére)
Kreditek: 4
Felhasznált kreditek: 2 egy ork tőr, 2 egy varázslat
Fennmaradó kreditek: 0

Kőszív ork vadásztőre. Nem ork kézben inkább rövid kardnak tűnik.


Kőszív vajákos doboza tele gyógykészítményekkel, mérgekkel, ellenmérgekkel.

Az előtörténetben szereplő ork nyelvű szavak kifejezések magyarázata.

Ork – Közös nyelv szótár
Agarr – bömbölés, üvöltés
Angor - otthon
Guhru – kegyelt
Gahar – csont
Gna – birtokolni
Gnaum – a mi földünk
Gehur – az, aki jár
Ham – rejtek, odu
Krath – százlábú
Kragha - ősanya
Kargehur – homokot járó
Kar – homok
Karrahag – homokvihar
Rag - szikla
Ragangor – sziklák otthona
Rahag - vihar
Um - föld
Sig – kígyó
Sigham – kígyórejtek