Kert és erdő a birtok körül

6 / 12 oldal Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next

Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Árny Csüt. 26 Jún. 2014, 02:14

Nos, itt vagyunk, diplomaosztó. Őszinte leszek, nagyon nem vártam ezt a napot, akárhogyan is van úgy beharangozva, hogy életünk egyik nagy előrelépése meg hogy a világ innentől fog főleg rengeteg lehetőséget nyújtani, valahogy mégsem érzem olyan jónak az egészet. Egyrészt jól éreztem magam itt egy oké közösségben, bár folyamatosan megfigyelve ez tény de akkor is. Mondjuk nem biztos, hogy megyek innen bárhová is, rövidtávú tervek vannak és ez a hely is erősen köthető hozzájuk, de mégis ezzel a nappal magam mögött hagyok egy olyan korszakot amit semmi sem fog visszahozni, ha úgy nézzük értéket veszít az életem és egy kevés szabadságot, még ahhoz képest is hogy itt pedig igencsak rövid láncokon fognak minket. Vagyis fogtak minket. Igaz ha úgy nézzük ez mindegyik iskolában ugyan így lenne, elméletileg, az már más kérdés hogy a tanárokat meg egyebeket mennyire érdekelné ez valóban. Vonulás közben végignézek a tömegen és biccentek a szüleimnek mikor kiszúrom őket, természetesen mosolyogva és így is ülök le egy székre ha kivitelezhető Tina mellet. Erősen bennem van a késztetés, hogy beszélgetést kezdeményezzek, de egyenlőre visszafogom magam és kivárom amíg a tanárnő elkezdi a beszédet... Ami kellemesen meglepően rövid. Feltételezem, hogy ez az ünnepség is szabvány lesz, valószínűleg a kibontakozó unalmam miatt de úgy érzem érdekes lenne,ha mindenki mondhatna valami rövidet ott fent, csak valami megjegyzést ami kicsit színesebbé tenné. Lehet mégsem lenne olyan jó ötlet. Végül is lényegtelen gondolatok ezek, de valamivel el kell ütni az időt amíg az ember várakozik.

_________________
Reneszánsz: Árny
X-diák: Matt Lawson
Árny
Árny
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 312
Hozzászólások régi : 22
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Reptile Csüt. 26 Jún. 2014, 03:28

Fapofával nézek végig a szülőkön séta közben és sikerül is kiszúrnom apámat. A tekintetem találkozik az övével, ez pedig részünkről ha úgy nézzük már vehető üdvözletnek, nem biccentek, nem kezdek integetni, csak rátekintek, a többit úgyis veszi. Nyugodtan foglalok helyet az egyik széken és várom kihúzott háttal, hogy elkezdődjön a ceremónia, ami nem is várat magára sokat. Ahogyan a tanárnő szövege sem tart sokáig, pozitív csalódás, lassan pedig elkezdik kihívogatni az embereket. Még egy jó idő amíg a névsorban eljutunk hozzám, de türelmesen várakozok, nem hajt sehova sem semmiféle dolog és fölösleges lenne türelmetlenkednem, bármi ami ma lehet megvár, végül is ez most egy fontos alkalom az életemben, szóval fölösleges lenne tönkre vágni magamnak azzal hogy idegeskedem bármilyen okból kifolyólag is. Szóval igen, nyugalom és türelem, na meg persze fegyelem. Belegondolok kicsit, hogy ezzel végül is mennyire fog megváltozni az életem, az igazság pedig az, hogy végül is eléggé, elmegyek egy másik suliba ahol más szabályok vannak, aztán majd kezdek valami a SHIELD-nél, legalább is így néznek ki a tervek, aztán hogy mi lesz belőle az még kérdéses, bár talán az itt kapott papírral talán egyből mehetnék oda, de nem siettetem a dolgokat... Vagy mégis, majd meglátom még, van egy kevés időm gondolkodni.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Serena Davidson Csüt. 26 Jún. 2014, 07:43

Végzős diákok: Tina Sign, Tony Price, Alicia Havana, Matt Lawson, Lex Orrin és Szabó Éva
Következő körváltás: 2014. július 1. (kedd)

Már a második név után a tömegben egyre többen kezdtek a diákok közül összesúgni és beszélgetni, főleg, hogy a második személy még egy kisebb beszédet is mondott, hogy mennyire jó iskola volt ez, hiányozni fog neki, a tanárok, a diákok, soha sem járt még ilyen helyre és még pár percig sorolta tovább. A többség illedelmesen megtapsolta, noha látszott rajtuk, hogy véleményük szerint a legalább öt perces beszéd igencsak túlzás volt. A következő személyek legalább nem mondtak semmit. Az utolsó személy után, aki a blokkot zárta Serena újra a mikrofonhoz lépett és kimondta a következő nevet. Ez most már egy bentlakásos diák volt, bár azóta, hogy az iskola kiköltözött Salembe többen költöztek be állandóra a kollégiumba, pedig a teleporttal könnyedén lehetett közlekedni New York és a birtok között. Bár sokan nem akartak mindennap a SHIELD főépületen át teleportálgatni ide.
- Havana, Alicia – szólalt meg Serena.
A nő várakozóan tekintett az említett lányra és várta, hogy meginduljon kifelé és átvehesse a diplomát jelentő oklevelet.

//Egyébként tessék nyugodtan úgy viselkedni, ahogyan bárki tenné, azaz kizárt, hogy mindenki néma csendben ül a tömegben és nem várakozik akár egy órán át.//

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kert és erdő a birtok körül - Page 6 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Kira Sign Hétf. 30 Jún. 2014, 22:52

Sajnos nem sikerült úgy navigálni a dolgot, hogy Éva mellé kerüljek, ezért egy üresebb részen foglaltam helyet, így mikor Matt is leért később mellém tudott ülni, aki pedig mikor ezt megtette egy mosollyal és egy arcra puszival köszöntöttem. De csak egy röviddel, hogy ne tűnjön fel senkinek sem a dolog.
A nevek sorra hangzottak el. Én persze fél füllel figyeltem, hogyha engem hívnak tudjak menni majd, de az 5 perces, mégis hosszabbnak tűnő beszéd után elkezdtem suttogni Mattnak.
- Rég láttalak, mi újság veled mostanában? Mármint ezen az egészen kívül.
Értem ez alatt az ünnepséget és a diplomaosztást.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Sexymechanicbyparkleggy Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Girloffantasybymanofins Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kert és erdő a birtok körül - Page 6 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Bishop Kedd 01 Júl. 2014, 02:26

Húú bazdmeg, azért ez arcon csapott. Nem számítottam rá, hogy ennyire unalmas és semmitmondó lesz az egész, ennyi erővel mindig kimehetne és elmondhatná, hogy jó f.s volt ez a pár év, de legalább az iskola a leghíresebb a világon és teljesen korrekt. Most már azért hiányzik, hogy elnyúljak a széken, feltegyem a lábaim a szemben lévő szék támlájára és átkaroljam a mellettem lévők támláját is. Ennél azért jobb vagyok, fent tartom a higgadt, türelmes nyugodtságot és várok.
~ De Úristen de hülyék ezek. Csodálom, hogy egyáltalán a közelébe jutottak annak, hogy diplomát kapjanak.
Várok még egy ideig, nem siettetek semmit, de amikor már a ki tudja hanyadik is ugyanúgy távozik keresek valakit aki a közelemben van és normális. A bentlakásosok mind itt vannak egy helyen, szóval nem lesz nehéz. Meg is van, ott a néma alak, vele voltam a kiránduláson egy szobában, jó mert nem pofázik hülyeségeket és ha jól emlékszem valamit hozzá is b.szott annak idején a Hydra katonákhoz, harcművész. Felé fordulok és halkan szólok oda.
- Azt hiszem az idén nem a diákok és a szülők halálra untatása a cél.
Válaszol ahogy tud, engem nem érdekel, gondolom bólint vagy ilyesmi. Mondjuk az tetszik, hogy rohadtul nem beszél ilyenkor senki arról, hogy az iskola diákjait egy időre elrabolták, vagy legutóbb konkrétan Apokalipszis f.szverői támadtak nekik. Két diák meghalt, mindenki sz.rik rá magasról, ez az igazi USA mentalitás, még a sérültek sem érdekelnek különösebben senkit. A szemét lovasok még Csillát is megsebezték, de az új pasija egész jól a gondját viseli, jah, nem csak egy dolgot akar tőle. Közben egy ismerős név is elhangzik, de semmi, várok de semmi. Kezd kínos lenni, hogy el sem indul a csaj, oldalra nézek, hogy ki az és uh nem kellett volna.
~ Ki is lenne, ha nem a raszta füves k.rva, talán ha nem szívta volna el az agyát, akkor még hallaná, hogy a nevét mondták.
Kicsit várok vele, aztán ha még mindig nem mozdul közelebb hajolok hozzá, egyenesen ránézek és türelmesen, halkan szólok neki.
- Alicia, te jössz.
Remélem megteszi a hatását. Ez most nagyon durva volt tőle, ahelyett, hogy kiakadtam és elküldtem volna a p.csába, nyugodt voltam, mint egy pszichopata. K.rva jó.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Teddy Kedd 01 Júl. 2014, 02:59

Húha... Hamar nullán marad a hangulat ahogyan szépen lassan sorakozna kifelé az emberek, persze az első személy beszél vagynehány percig amíg megvan rá a lehetősége, amit láthatóan unottan ülök végig és nem igazán tapsolom meg, úgy értem oké szép volt, jó volt, de essünk már túl rajta gyerekek mert ebben a jó időben fekete cuccban ülni ami nem szellőzik igencsak nagyon sz@r. Ezután szerencsére már haladnak, aztán szép lassan csak eljutunk a bentlakásos diákokhoz, avagy hozzánk, ezeknél pedig meglepően én vagyok az első, pedig amióta a suli ide költözött azóta többen is beköltöztek mert lusták besétálni a SHIELD épületébe. Ha nem lenné bentlakásos valószínűleg én is inkább ide költöznék, a legutóbbiak után semmi kedvem sincs betenni a lábam abba az épületbe. Na mindegy a lényeg, hogy végre én jövök, amire kicsit felsóhajtva dörzsölgetem meg az orrnyergem és állok fel a székből.
- Na végre... - Csendes megjegyzéssel magamnak amit rajtamkívül valószínűleg senki sem hall, ha csak nincs itt valami lupine, vagy egyéb aminek jó hallása van, ilyen szempontból nem figyeltem meg a tömeget és a öbbieket de nem s igazán lényeges. Teljesen nyugodtan sétálok végig az előbb említett nagyérdemű és a " színpad " között, lépek rá, sétálok Serenához és veszem át az oklevelet. Egy pillanatig kíváncsian tekintek rá, végül pedig gondolom kézfogás, vagy nem, de általában amennyire észrevettem főleg itt az amcsiknál ez jellemző mindenhol, minden rangnál meg egyebeknél mint elfogadható köszönés. Kézfogás esetén még annyit magunk között hozzáfűzök, hogy.
- Köszi, hogy nem dobtatok ki... Tudod miért. Még meghálálom. - Úgy beszélek, hogy csak ő hallhassa, a végére pedig elmosolyodom és illően sarkon fordulva megkezdem az utam visszafelé, még egyszer ha úgy tetszik mondhatni győzedelmesen intve a diplomámmal a tömeg felé.
~ Alicia Havana, egy éves csúszásának köszönhetően jobb eredményekkel zárt mint kellett volna. ~ Egyenlőre azt akarom, hogy ez álljon majd a sírkövemen, egyenlőre, aztán majd lesz egyszer valami jobb, de most ez is tökéletesen megteszi. Egyenlőre ugyan úgy vissza ülök a székemre, egy fokkal boldogabban és mosolyogva, de az unalom fesztivál most veszi igazán kezdetét.

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Reptile Kedd 01 Júl. 2014, 03:29

Továbbra is fegyelmezetten ülök, szinte mozdulatlanul, nagyon ritkán fészkelődök, főleg azalatt a nagyjából öt perces beszéd alatt, mert kezd kényelmetlenné válni az ülés, főleg annak tudtában, hogy valaki nagyon húzza a dolgot, persze érthető, hogy fontos számára, nekem pedig türelmesnek kell maradnom.
~ Meditáció... ~ Lehunyom a szemeimet, majd pedig lassítok a légzésemen és alkalmazom azt a technikát, ami úgy bevált már oly régen azon a bizonyos veszélytermi órán, s amit azóta bőven volt időm csiszolgatni. Ahogyan a légzésem lelassul a szükséges minimumra, úgy kezdenek lassan pörögni az események, bár a meditálás nem teljes, fél füllel a külvilágra figyelek, csak hogy ha rám kerülne a sor akkor ne üljek tétlenül itt tovább, így nem mondható rendes meditációnak az egész, de jelenleg ez szükséges lépés egy kellemetlenség és további időhúzás okán. Végül a szemeimet nem a nevem hallatán, csupán egy ismerős hangnak köszönhetően nyitom fel, melyről sikerül felfognom, hogy a szavai nekem voltak címezve és nem másnak, mivel túlzottan tisztán hallottam őket ahhoz, hogy ne így legyen. Nyugodtan tekintek az irányába, minimálisan mozdítva a fejemet, csak hogy teljesen egyértelmű legyen, hogy vettem amit mondott, majd pedig finoman bólintok, mivel tény, hogy úgy tűnik nem sokan húzzák a dolgot, legalább is az alapján amit most látok és ahogy elnézem elérkeztünk a bentiekhez, szóval innen már nem lesz annyira sok valószínűleg mire mi is sorra kerülünk és remélhetőleg zárjuk ezt.... Türelem... Nem kell sietni, időnk mint a tenger

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Árny Kedd 01 Júl. 2014, 04:03

Iiigen úgy tűnik valóban nem jó ha mindenki mond magának egy kis beszédet a mikrofonnál, persze értékelhető és szép gesztus, de rengeteg időt rabol, ezt pedig az első fél percben sikerül felfognom és fura, hogy pont én agyalok ezen így, pedig tudom magamról hogy pozitív és általában türelmes ember vagyok, de a jelenlegi körülmények között azt hiszem megengedek ennyi türelmetlenséget magamnak. Ami azt illeti most mégiscsak sok türelmetlenséget, mert erősen fogyóban van, ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy csak én vagyok-e így ezzel, ezért nem igazán akarok zargatni senkit magam körül, ez viszont csak addig van így, amíg Tina végül hozzám nem szól, amire megkönnyebbülten veszek néhány könnyednek ható levegőt mielőtt halkan válaszolok egy mosollyal.
- Nem sok, gőzerővel készültem az érettségire. Úgy tűnik megérte. - És legalább azon túl vagyok, vagyunk pontosabban, a tömérdek tanulás miatt viszont másra konkrétan nem volt időm, bármennyire is nem örültem neki, ez egy olyan időszak volt sajnos amiben ez halaszthatatlan és szinte mindennel szemben elsőbbséget élvező dolog volt az életemben és majdnem minden időmet felemésztette.
- Veled mizujs? - Most tűnik fel, hogy egy jó páran még sugdolóznak, szóval van egy olyan érzésem, hogy nem lesz probléma belőle.

_________________
Reneszánsz: Árny
X-diák: Matt Lawson
Árny
Árny
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 312
Hozzászólások régi : 22
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Serena Davidson Kedd 01 Júl. 2014, 10:05

Végzős diákok: Tina Sign, Tony Price, Alicia Havana, Matt Lawson, Lex Orrin és Szabó Éva
Következő körváltás: 2014. július 6. (vasárnap)

- Alicia Havana! – szólt ismét Serena.
Amikor a lány nem indult meg elsőre, a szülők nem tudták, hogy kiről van szó, így ők a tömegben kezdtek szanaszét nézni, de mivel minden végzős évfolyamtárs volt, így a diákok egyöntetűen néztek Alicia irányába. Price-hoz hasonlóan többen odasúgtak neki, hogy menjen már, volt, aki bele is rúgott a székbe. De végül Alicia elindult és felért a pódiumra, valóban amint átvette a felé nyújtott diplomát Serena kezet is nyújtott neki.
- Gratulálok!
Egy pillanatig még ő is kérdőn nézett a lányra, hogy vajon mond-e valamit, de ez nem történt meg. A halk szavakra csak bólintott. A győzedelmes intés nem taps köszöntötte a lányt, hanem kifütyülték. Voltak, persze, akik illedelmesen tapsoltak ide, de ahogyan a székekhez visszaért Alicia hallhatta ő és a többiek is, hogy többen odavágták neki.
- Hülye k*rva, r*banc, drogos p*csa, azok után, hogy miken ment át néhány bíztató szava lehetett volna.
Ilyenek és ehhez hasonlók fogadták az évfolyamtársaktól gratuláció helyett. Odafent a pódiumon és a szülőknél ebből nem lehetett hallani semmit, mert nem reagált rá senki. Újabb nevek következtek, mígnem következett.
- Lawson, Matt!

//Továbbra sincs érettségi, de ezt leírtam a kiírásban, az USA-ban előbb veszik fel a diákokat egyetemre, mintsem a középsuliban diplomát kapnának, fura rendszerük van.//

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kert és erdő a birtok körül - Page 6 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Teddy Kedd 01 Júl. 2014, 20:50

A diploma átvételét követő dolgok váratlanul érintenek, nem rémlik, hogy rosszban lettem volna valakivel, szóval ha nem lenne most nagyon műsor ellenes akkor leállnék zavartan vakargatni a fejem a dolgon, mivel az itt töltött két évem alatt nem ért semmi hasonló szóval nekem ez így eléggé a semmiből jött és nem értem, hogy miért. Ahogyan helyet foglalok a jókedvem is egyre erősebben párolog, ahogyan a türelmem is.
- Még egy megjegyzés és húsevő növényben végzitek. - Jegyzem meg csak hogy a közelemben lévők hallják egy gyilkos tekintettel teljesen komoly hangon, majd fordítom vissza a figyelmem teljesen előre. Semmi sincs a fenyegetés mögött, valójából meg vagyok döbbenve de még mindig jól tudok színészkedni, de ez előtt a dolog előtt most teljesen értetlenül állok, vagy ülök, eddig abban a hitben éltem, hogy rendben vagyok az emberekkel, vagy legalább is a nagy részükkel. Ezek szerint akkor eddig a pofámba hazudtak volna? Színészkedtek? Megmondom őszintén, ez most nagyon fáj és hiába hangzanak el sorra a nevek, valahogy ez annyira már nem jut el a tudatomig, kifejezéstelen arccal nézek előre és azon gondolkodom, hogy miért? Miért pont most? Ha bajuk volt miért nem mondták eddig? Miért most kell a tudtomra adni és miért így? Nincs bennük annyi gerinc? Féltek tőlem vagy mi?
~ Oké, ne legyél ideges... ~ Veszek pár mélyebb levegőt végül és viszonylag megnyugszom, de akkor sem értem a dolgot, eddig azt hittem, hogy jóban vagyok az emberekkel, mivel mindenki irányába ugyan úgy viselkedtem, ugyan úgy toleráltam mindenkit, sosem voltam olyan személy aki bármi alapján megkülönböztetne bárkit is, eddig pedig nem is kaptam vissza ilyesmit senkitől... Remek... Talán ténylegesen megérdemelnék hogy megetessem őket valami húsevő növénnyel, de sajnos bár ezt ők kétlem, hogy tudják, de nem vagyok képes ilyesmire, viszont ha nem fogják be akkor a füvet fenyegető módon növeszteni kezdem alattuk, elég egyszerű ahhoz, hogy nagy tömegben is gyorsabban menjen. " húúúú fűűűű ". De akkor is. Ez így két év után a semmiből előhúzva tőlük nagyon rosszul esett és még mindig nem vagyok benne biztos, hogy mit gondoljak erről az egészről. Úgy érzem mintha hátba szúrtak volna.

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Eva Carter Szer. 02 Júl. 2014, 15:56

Hallom, hogy a tanárnő hívja az első diákot, aki mond is valamit jó hosszan és bár figyelek rá, majd miután végez a beszédével, meg tapsolom. Az utánna jövők, viszont már gyorsan át veszik, hogy letudják a dolgot, ez alatt én pedig Tinát keresem a tekintetemmel, és meg is találom őt, Matt társaságában. Nekem, most Mattról az jutot az eszembe, hogy majd meg látogatom Vaszilijt.
~ Tényleg, jó régen nem láttam őt, majd valamikor meg kéne őt látogatnom. El is hívhatnám, hogy meg ünnepeljük a diplomámat. ~ Gondolom magamban, mikor is hallom, hogy Aliciát hívja a tanárnő, és én egyből őt kezdem keresni a közelben. Meg is találom, és látom, hogy fel áll, és indul oda. Azért remélem, hogy van ott rámpa. Talán, nem én vagyok itt az egyetlen tolószékes, talán van itt más is aki szintén tolókocsiban ül. minden esetre, ezzel annyira nem foglalkozom, mert nem és kész. Alicia át veszi a diplomáját, majd meg emeli. Szerencsémre, találtam egy szakiskolát, és már fel is vettek oda, csak már a gyakorlati helyszint kell majd még meg oldanom. Tényleg, még azthiszem, hogy Medvéről sem tudok semmit, mert mikor vissza jöttem, nem láttam őt, de azthiszem, nem is kerestem őt. Mindegy, mindent majd a maga idejében. Először Vaszilij, és majd utánna Medve. Aliciát, követi egy másik diák, és utánna jön Matt. Magamban, azon morfondírozom, hogy oda guruljak-e hozzájuk, de végül is le mondok róla, mert nem vagyok pofátlan, hogy az ostás pillanatában fogjam magam, és oda guruljak, mintha ez az egész nem is érdekelne. Pedig, érdekel nagyon is.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Árny Csüt. 03 Júl. 2014, 11:09

Kellemesen telik a beszélgetésem Tinával, igazából annyi unalom után már ideje volt, igaz nem tudom, hogy éppen diplomaosztón kéne-e így lennie, de úgy tűnik, hogy senkinek sem tűnik fel továbbra sem különösebben a dolog, vagy csak nem érdekli őket mert mindenki más is beszélget és az egész igencsak átkozottul hosszú lenne és monoton ha csendben ülnénk. A beszélgetés közben nem igazán tűnik fel, hogy mi megy máshol, mivel teljes mértékben nem arra koncentrálok, egészen addig van ez így amíg egy ismerős hangtól meg nem hallom a nevem. Pár másodpercig megfagyva bámulok Serenára, majd pedig realizálva a dolgot azonnali megnyugvás következik.
~ Óh.. Én jövök. ~
- Engedelmeddel... - Jegyzem még meg ezzel ideiglenesen félbe szakítva a beszélgetésünket miközben felállok, majd pedig nyugodtan kisétálok, bár kicsit megmondom őszintén feszült vagyok, de annyira nem vészes a dolog, csak viszket a kezem, hogy úgy mondjam, ilyen " szoríts ökölbe! " módon viszket, de könnyű megállni és nem okoz úgysem semmiféle problémát. A diplomát átvéve kézfogás és gondolom nincs puszi-puszi, nagyon remélem, hogy nincs, eléggé komolytalan lenne az eseményhez magához. Mindenesetre is mosolyogva megköszönöm, majd pedig véve a bátorságot a mikrofonhoz lépek.
- Tisztelt tanárok, diáktársak, szülők! Szeretném megragadni az alkalmat, hogy gyors köszönetet mondjak az iskolának, tanárainknak azért, hogy eddig kísértek, támogattak minket ezen a néhol igencsak rögös úton melyet diák éveink hoztak. Valamint szeretnék búcsúzni tőlük és tőletek is, hiszen most kilépünk egy az évek alatt felépült remek társaságból, mely személy szerint számomra hosszú ideig hiányozni fog az életből. Köszönöm. - Hátrébb lépek a mikrofontól, megköszönöm külön a lehetőséget még itt halkan, hogy szólhattam néhány szót majd pedig elindulok vissza a helyemre. Megmondom őszintén, nem akartam perceken keresztül beszélni én sem, szóval jobbnak láttam ténylegesen rövidre fogni és úgy érzem, hogy egészen jól sikerült ahhoz képest, hogy viszonylag rögtönzés volt és nem érzem teljesen igaznak, mármint nem a hiány részét, úgy magát azt, hogy most így teljesen vége mindennek ami a diáksághoz, kötött, ez nem igaz, de ezt nem lehetett volna normálisan ecsetelni a helyzetben sehogyan sem. Ahogyan helyet foglalok rövidesen Tinához fordulok ismét.
- Hol tartottunk? -

// Bocsi de most délig tudtam csak várni ezzel. //

_________________
Reneszánsz: Árny
X-diák: Matt Lawson
Árny
Árny
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 312
Hozzászólások régi : 22
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Kira Sign Pént. 04 Júl. 2014, 01:04

// Semmi gond mostanában kicsit elfoglalt voltam és leszek is. ( írtam is inaktívba nefi, majd kérlek addig ne engem hívj ki léci.) //

Könnyed csevegésbe kezdtünk Mattel, nem voltunk túl hangosak, mivel nem akartuk zavarni az ünnepséget, bár elég unalmas is lett volna ha csak néma csendben ülni és várni míg felszólítanak minket. Apropó felszólítás, Matt volt a soron így engedelmem kérte, amit egy bólintással nyugtáztam és ki is ment a tanárnőhöz.
Matt még beszédet is mondott, aminek a végén persze én is tapsoltam, ahogy a többiek is. A srác aztán vissza sétált hozzám kezében a diplomájával.
A srác kérdésére pedig válaszolok is.
- A továbbiakról. Én valószínű maradok mint x-men, de lehet mellette folytatnám a tanulmányaimat egyetemen, orvosi vagy biológusi szakon. És te? Merre visznek a terveid?
Kérdem miközben figyelek, hogyha engem hívnak akkor majd ki tudjak menni és én is mondani néhány búcsúzó szót.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Sexymechanicbyparkleggy Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Girloffantasybymanofins Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kert és erdő a birtok körül - Page 6 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Serena Davidson Vas. 06 Júl. 2014, 00:07

Végzős diákok: Tina Sign, Tony Price, Alicia Havana, Matt Lawson, Lex Orrin és Szabó Éva
Következő körváltás: 2014. július 11. (péntek)

Alicia fenyegetésére csak nevetés volt a válasz, senki sem vette túl komolyan azt. A következő, aki kiment Matt volt, eközben pedig gondolkodott Éva, eszébe jutott végül, hogy az egyik alkalommal, amikor a pszichológus ott volt nála mondta, hogy ketten haltak meg a múzeumban a diákok közül, az egyik az új kisfiú volt, John, a másik pedig Wayonka. Wayonka amiatt, mert nekitámadt az egyik lovasnak, majd miután kitörték a nyakát még nekiállt énekelni, ez volt a veszte. A suliban többen is beszéltek erről, pletykaként, így kizárt volt, hogy ne hallotta volna valamilyen módon.
Matt-et a beszéde után már nem fújozás fogadta, hanem egy kisebb taps, úgy tűnt, hogy ez mindenkinek szimpatikusabb volt, bár a taps sem volt túl lelkes. A visszaérkezése után következtek a többiek, újra olyan nevek, akik nem tartoztak bele a bentlakókba. Volt közöttük egy híresebb sportoló, igencsak népszerű, nála üdvrivalgás ment, aztán egy korábbi pomponlány, ő is igencsak népszerű volt. Majd érkezett a névsor a következő személyhez.
- Orrin, Lex!
Mint mindenkinél eddig is, amikor nevet mondtak minden szempár az adott személyre szegeződött, ez most sem volt másképp.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kert és erdő a birtok körül - Page 6 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Eva Carter Szer. 09 Júl. 2014, 20:09

Csak most jut eszembe, hogy hallottam, hogy Medvének annyi, hogy is felejthettem el. Hilyába, a hülyeség már szinte fáj, főleg ha rólam van szó. Ja, igen és ott van a másik is, aki szintén meg halt azon a napon.
~ Jó, akkor csak Vaszilijt látogatom meg. Bár, sajnálom mert még mindig vannak nálam versek tőle, amit át kéne neki adnom, de így, talán el küldhetném a családjának. Vagy el is küldhetném, a New York Times nak, hogy le közöljék a versét, de nem tudom, hogy ő is ezt akarná-e. Valamint, még CD t is igértem neki, hogy másoljon nekem. Most már, mindegy. ~ Gondolom magamban, és közben figyelem a többieket. Látom, hogy még Tony is itt van, de csak odanézek egy kicsit, aztán nézem tovább a többieket. Úgy hallom, hogy Lex et hivják ki. Vele is rég találkoztam, igen jó rég.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Reptile Csüt. 10 Júl. 2014, 02:37

Lassan telik az idő, igencsak lassan. Minimálisan kiveszem a részemet a tapsokból meg egyéb szükséges elemekből... Avagy a tapsokból, más nincs jelenleg, de az esemény maga lassan halad, én viszont fegyelmezetten ülök továbbra is, hallgatok, nem mintha tehetnék bármi mást, de nem zavarok senkit magam körül kommunikációs kísérletekkel, egyrészt, mert úgysem értenének belőle semmit, másrészt ha értenének sem valószínű, hogy megtenném. Úgy érzem, hogy mindenki megérdemel annyi tiszteletet, függetlenül az esetleges közös negatív emlékektől, amiből lássuk be nem sokkal rendelkezem, de akad néhány. A lényeg, hogy mint ahogyan belekezdtem, úgy vélem, hogy mindenki megérdemel annyi tiszteletet, hogy csendben és figyelmesen legyen végighallgatva, ez végtére is mégiscsak egy diplomaosztás. Telik az idő, az emberek sorakoznak kifelé, hamarosan pedig az én nevemhez érünk a névsorban. Érzem, ahogyan a tekintetek rám szegeződnek, én pedig nem tervezem húzni az időt. Felállva a székemből kisétálok Serenához és megejtem vele az átvételi rituálét, könnyed kézfogás egy enyhe mosollyal, bár a mosolygás egy ideje nem jellemző rám, de ettől függetlenül képes vagyok őszintén mosolyogni, ha úgy érzem, hogy ideje van, most pedig igencsak ideje volt egynek. Miután átvettem az oklevelem a tömeg felé fordulok és pár másodpercig legeltetem azon a tekintetem, lényegében végigtekintek rajtuk, majd pedig egy szolidnak mondható, egyszerű intéssel búcsúzom tőlük és sétálok vissza a helyemre, kényelmesen helyet foglalva és figyelve, hogy miként telik tovább az ünnepség.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Teddy Pént. 11 Júl. 2014, 05:22

A reakcióra már nem igazán figyelek, csupán ülök és próbálok megnyugodni, ami lassan sikerül is, csak az első sokk volt... Nos... Sokkoló. A szerencséjük az, hogy befejezték, ezt eltűröm, rendben állapodjunk meg ebben, de bármilyen fizikai formában folytatódott volna ez tovább akármilyen okból kifolyólag, nos, nem az a fajta lány vagyok aki azt tűrte volna. Magamat ismerve szerintem ha bármelyik ingerelt volna magam mögött, nem foglalkozván az egész rendezvény mivoltával esélyesnek látom, hogy egy olyan isteneset lekevertem volna a mögöttem ülőnek amilyet érdemel. DE! Ezt most megússzák ennyivel, többet úgysem látom őket az életben, had menjenek és éljék a maguk kis átlagos életét olyan gondolatokkal amilyenekkel akarják, nekem itt van az én már eleve nem átlagos kis életem amit úgy fogok élni ahogyan én akarok, ennek a gondolatmenetnek meg amúgy nem sok értelme volt, de nem baj! A lényeg, hogy legalább azt elmondhatom, hogy még ha családból meg nem valami kellemes dolgoknak köszönhetően is, de tényleg nincs valami átlagos életem. Igaz Serenát még tervezem elcsípni ezután az egész után, mert lenne hozzá néhány kérdésem amiket eddig nem nagyon intéztem az irányába, egyrészt idő másrészt lehetőség hiányában, mindkettő természetesen a saját részemről, meg nem egészen igaz ez de tudjuk be ennek. A lényeg, hogy valamilyen módon váltanom kéne vele néhány szót, mivel ugye megvannak a terveim, csak abban nem vagyok biztos, hogy miként kéne őket kivitelezni, mivel amúgy fogalmam sincs, hogy maga az x-men így tagfelvétel meg egyebekben hogyan működik és már így az egész legvégén úgy érzem, hogy itt lenne az ideje megtudakolni, ja meg persze ezt az egész tanításos dolgot, bár pontosan tudom, hogy más is tanított már itt úgy, hogy konkrétan hivatalos papír nem volt róla, hogy taníthatna, de biztosra megyek. Mindenesetre is szépen lassan sikerül túltennem magam a történteken, érdekes dolog egy kis csalódással befejezni ezt az egészet, de úgy veszem, hogy teljesen tiszta lappal nyithatok, bár amióta vissza jöttünk abból a másik világból azóta szinte tisztalappal rohangálok, szinte, sokan amikor azt mondom hogy rá kéne gyújtani még mindig félreértik, de ez van, majd lekopik a dolog. Ülök tovább nyugodtan és figyelem a kifelé sorakozó embereket, aztán néhány perc után hirtelen elkezd ismét unalmas lenni és szép lassan úgy érzem, hogy aludnom kell, de egyenlőre megállom a késztetést, csak kicsit álmos fejjel bámulok és várok. Komolyan mondom, hőség, ülés, ez a hálózsák szerű cuccos, minden arra utazik hogy bealudjak.

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Árny Pént. 11 Júl. 2014, 05:45

Kapok egy elenyésző tapsot a beszédem után, ami meglepő, őszintén szólva kevesebbre számítottam, szóval végül is pozitív csalódás. Tina szavaira megdörzsölgetem az állam.
- Valóban. - Szépen elkalandoztunk a jövő témájára, ami oly annyira bizonytalan, persze mindig ott van a lehetőség, hogy megkérdezzük az ó de híres tagokat a jövőből, de őszinte leszek, kicsit egyértelmű, hogy egy ideje nem vágják, hogy mik fognak történni, különben sok atrocitás elkerülhető lett volna, mint a legutóbbi a lovasokkal, vagy az-az egész dimenzió utazásos mizéria. A másik oka, hogy fölöslegesnek látom erről a kérdezgetést az, hogy lássuk be, ha ismerem a jövőmet, mivel leszek vele előrébb? Azzal, hogy egyáltalán a tudatomba kerül, hogy esetleg hogyan és miként leszek máris megváltoztatom azt, ami nem biztos, hogy jó lenne, mivel a jelenlegi állások alapján olyan úton járok amit szeretni fogok a jövőben, még ha kissé bizonytalan is és talán nem teljesen átgondolt, de végül is az életben mit lehet biztosra venni a múlton kívül? Akárhogyan is, érdeklődve hallgatom Tinát a terveiről, jó tudni, hogy vannak biztosabb tervei. Kicsit hülyén hangzik de valahogy jobban érdekelnek az ő dolgai mint a sajátjaim.
- Ha úgy alakul, hol tervezel tovább tanulni? - Kíváncsi vagyok, hogy itt helyben esetleg, vagy valahol távolabb egy másik suliban.
- Ami engem illet jelenleg eléggé bizonytalan vagyok, nem vagyok benne biztos, hogy maradni kéne-e, vagy inkább mozogni a világban, tanulni vagy sem, egy dolgot tudok csak biztosra, hogy mindenképpen csatlakozni szeretnék az x-menhez, úgy érzem hasznos lehetnék. - Kicsit eltűnődöm a végére, mivel sok minden mást is érzek, főleg fizikailag, de ezek már egy jó ideje kísérnek, bár mostanság sűrűn szokott fájni a karom... Úgy veszem, hogy ha problémás lenne már szóltak volna róla, vagy ez is valami olyasmi, amiről nem tudnak, abban az esetben pedig kellemetlen, majd idővel kiderül.
- Ó igen, akad még egy-két dolog amiben reménykedek, de ezek is kérdésesek. - Minden eléggé hihetetlenül kérdéses, de azt hiszem pont a " nem nagyon tudja mit kezdjen az életével " kategóriába tartozok és az-az egy-két dolog amiben reménykedek is csak egy dolog igazából, de az már régóta és igazából úgy érzem, hogy könnyedén megoldható lenne ha megtenném a szükséges lépéseket az ügy érdekében, de valahogy mégsem annyira egyszerű ezt kivitelezni mint amennyire elsőnek tűnt már igencsak régen.

_________________
Reneszánsz: Árny
X-diák: Matt Lawson
Árny
Árny
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 312
Hozzászólások régi : 22
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Serena Davidson Pént. 11 Júl. 2014, 10:02

Végzős diákok: Tina Sign, Tony Price, Alicia Havana, Matt Lawson, Lex Orrin és Szabó Éva
Következő körváltás: 2014. július 16. (szerda)

Mivel Lex nem is nagyon tud beszélni, így nála nem is nagyon várta el senki, hogy tartson egy kis beszédet. Azonban visszafelé őt is érte néhány gúnyosabb megjegyzés, a suliban idegen nyelvként tanítottak kézjeleket is, hiszen az USA-ban ez is elfogadott nyelv volt és aki ezt ismerte plusz pontot ért a felvételin, így jó néhány néma, de kézjelzéses sértést a fiú is elkönyvelhetett, a legtöbben éppen azon poénkodtak, sportoló fiúk, hogy néma Lex. Mivel ezek nem voltak se nem hangosak, se nem feltűnőek nem is vette észre más.
Mindezek után ismét következett néhány név, a legtöbben mondtak ismét rövid beszédet is, majd ismét a bentlakásosak közül következett valaki.
- Price, Tony! – mondta Serena.
Ha Tony kimegy, akkor Serena vele is, mint a többiekkel kezet fog, majd a diplomán kívül egy extra jutalmat adott át neki, egy aranyszobrot, amin egy kulcs volt látható.
- Mr. Price és családja kapja ezt a szerény jutalmat, Mr. Wright is kapott hasonlót, hiszen kettejüknek és családjuknak hála nem lenne ma iskola, ha ők nem szállnak be anyagi támogatással a Xavier Iskolába, hogy megvehessük a régi Xavier Birtokot, akkor az iskola mind a mai napig New Yorkban lenne és a diákok is mindenkinek a kereszttüzében lennének. Köszönjük a támogatást.
Amint a fiú átvette a tárgyat és a diplomát Serena kissé hátrébb lép, hogy engedje Price-t beszédet mondani, ha akar valamit szólni a többieknek.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kert és erdő a birtok körül - Page 6 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Kira Sign Vas. 13 Júl. 2014, 17:02

Matt kérdéseire elgondolkodom picit, majd válaszolok.
- Szeretnék az iskolában maradni így szerintem itt folytatom a tanulmányaim, ha van rá lehetőség, de ha nincs akkor minél közelebb szeretnék tanulni, mivel szeretném én is erősíteni az x-men csapatát.
Válaszolom a srácnak, majd kimegy Lex és ő is kap egy kis tapsot tőlünk, bár nem mond beszédet némasága miatt de szerintem senki nem is várta volna.
Ezek után Tony megy ki és még díjat is kap. Várom hogyha beszlédet mondana akkor az után, vga ha nem mondja akkor mikor helyre megy akkor azért a tömeggel egy kis taps akkor is kijár neki a suli miatt.
- Mikben reménykedsz Matt?
Kérdem ártatlan kíváncsi tekintettel. Miközben az agyam már kattog azon, hogy mit is fogok mondani, ha én kerülök sorra mivel lassan rám kerül a sor
~ Már rég megírtam csak el ne felejtsem. Idézzük csak fel: Köszönöm mindenkinek az itt eltöltött kellemes éveket. Remélem, hogy az itt született barátságok mindenkinek megmaradnak, azután is, hogy elhagyjuk ezt az iskolát vagy épen folytatjuk itt, mint x-menek. Mindenkinek kívánok sikerben gazdag éveket.~ Fejezném be itt a mondandómat, bár elég nyálasnak éreztem mégis el akartam mondani, nem értek a beszédek írásához, inkább csak jó tanácsok és kívánságok osztogatásához, mint a még előttem álló beszédben is.

// Azért írtam le a beszédet, hogyha sorra kerülök még a következő utazásom vége előtt, akkor Tina ezt a beszédet mondaná el. //

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Sexymechanicbyparkleggy Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Girloffantasybymanofins Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kert és erdő a birtok körül - Page 6 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Bishop Vas. 13 Júl. 2014, 17:13

Most már tényleg erőlködnöm kell, hogy ne küldjek valakit el a picsába, de nyugalom még megvan az álcám. Azt még elfogadom, hogy Alicia egy p.csa és k.rva mint mindig, a tisztelt közönség reakciója inkább a meglepő. Azt tudtam, hogy hülye állatok, de azt nem, hogy ennyire. Aztán jön a néma srác, Lex Orrin, már ez is megvan. Az is szép amit ő kap, főleg kézjelekkel. Gyakorlatilag mintha képen vágták volna egy "megb.sztam anyád" feliratú lapáttal. Lejjebb kell vinnem az elvárásaimat az itt tanuló diákokkal szemben, mondjuk a szellemi fogyatékos kisegítő szintre, az pont jó. Pont azt nem tudják értékelni amit kell, a srác néma, az egy dolog, hogy nem érdemes fogyatékossággal gerinctelenkedni, de ez a lényeg, nem tud hülyeségeket beszélni. F.szom ki van már.
~ Monopóliummá kellett volna tennem a bunkóságot. K.rva gyorsan tanul tőlem mindenki. Persze, ha velük törlöm fel a padlót, azon nem nevetnek. És én jövök, én meg a balf.szoknak nem fogok tetszeni. Éljen legalább látom kinek nem fog tetszeni a beszédem.
Szabályos, gyakorlott mozdulatokkal felállok és kimérten Serenához sétálok. Átveszem a diplomám, majd az aranyszobrot is. Kissé leplezett meglepettséggel nézek rá. Húha, ez nem volt előre megrendezve vagy megbeszélve. Egész jó ahhoz képest, hogy a fater pénzéről van szó. A kis szobrot nem mint egy vadállat emelem a levegőbe, hanem csak kicsit megemelem, mutatva, hogy igen ez tetszik és köszönöm. Magamra sem ismerek.
- Köszönöm. És a sok türelmet is.
Intézem gyorsan és halkabb hangon Serenához. Utána oda is állok az emelvényhez. Na hajrá Tony.
- Először is köszönöm mindenkinek, aki segítségemre volt az itt töltött idő során. Abban azt hiszem mindenki egyet érthet, hogy mint már említve is lett, voltak nagyon komoly történések az iskola életében az elmúlt időszakban. De amit én láttam, hogy ez nem volt képes megroppantani az intézményt, aminek mindannyian örülhetünk. És ki is használnám az alkalmat, hogy bejelentsem, szándékozom az egyetemen halasztani egy évet és azalatt itt maradni és beállni az X-Menhez.
~ Besz.ptátok.
Ugyanolyan kimérten mint jöttem, távozok és foglalok helyet. Azért remélem az X-Menes dolog nem kavart túl nagy port, elvileg már felvettek, lazán halaszthatok, a szülők tudják, már csak az X-Menek engedélye kell. A tömegben ha valakinek nem tetszem, nagyon szívesen véletlenül a lábába rúgok, csak szolidan, hogy ne legyen feltűnő. Velem ne játszanak.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Teddy Hétf. 14 Júl. 2014, 04:10

Alhatnékom van, már-már néha érzem, hogy lecsukódnának a szemeim, de nem nagyon akarok engedni a jelenleg igencsak meleg sötétségnek, mert aztán eléggé cink lenne, ha távozni kéne én meg itt durmolok tovább, ja meg arról ne is beszéljek, hogy valószínűleg úgy elnyúlok akkor ezen a vacak széken ahogyan ember még nem nyúlt el ezelőtt ilyen vacak széken és maga az esemény valószínűleg igencsak feltűnő lesz, főleg ha hátra is szegem a fejem, ez a szutyok lezakózik a kobakomról és nyáladzok, na jó ennyire nem hiszem hogy kemény alvó lennék de most lehet menne ilyen szinten. Folyamatosan küzdök, igazi spártai módjára, részletekben látom Lexet kimenni meg a többit akiket még szólítanak, néha fáradtan megdörzsölöm a szememet és nézek tovább, vagy éppen hosszan pislogok tovább, nagyon hosszan, persze az agyamig eljutnak a dolgok, viszonylag, a hangosbemondós megmozdulás minden kihívásnál magamhoz térít eléggé ahhoz, hogy kinyissam a szemem, végül pedig eljutok ezzel az egésszel arra a pontra, hogy elmehet mindenki tudja, hogy hova, akkor sem alszok... Mert nem fogok aludni, mert nem kéne. Tony kerül sorra, azt még kap valami aranyszobrocskát is, nem rossz nem rossz, igencsak pöpecül néz ki, ha úgy nézzük anyu meg apu megvették neki, hát akinek futja ugyebár...
~ Tony.... Mi is a teljes neve? ~ Kicsit elmerengve tekintek rá ahogyan a nevén gondolkodom, pedig most mondták ráadásul hangosan! P... Price, az-az, akkor már nem vagyunk annyira messze a végétől, annyira. Kivételesen kap egy kis tapsot még tőlem is, csak hogy jobban megmozgassam magam és életben avagy ébren is maradjak, majd pedig összefont karokkal figyelek tovább, kezdem úgy érezni, mintha valami erőltetett börtönben ülnék, azt hiszem ezt nem igazán így kéne felfognom. Lassan amúgy visszaballag, én meg nem hallottam sok jót róla, legalább is úgy tudom, hogy egy seggfej, az már más kérdés, hogy nem beszéltem vele eleget ahhoz, hogy ilyesmit el tudjak róla dönteni és minden információ szinte csak pletykából van, annak meg valahogy nincs sok kedvem hinni. Megvárom amíg kényelmesen helyet foglal, csak után mozdítom finoman az irányába a fejemet, szinte észrevehetetlenül, még mindig összefont karokkal és látványosan unottan.
- Szép beszéd. Úgy tűnik szépen kerekedik a jelentkezők száma. - Utalok a csapatra a tőlem megszokott amúgy barátságos hangnemben ami mindent elárul ami az unott képem mögött rejlik.

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Reptile Kedd 15 Júl. 2014, 03:48

A kiváltott reakciókból úgy tűnik, hogy vannak személyek akik komolyan úgy hiszik, hogy jó ötlet lenne jelbeszéddel mutogatni akár perceken keresztül a tömegnek olyan sebességgel, amit még azon személyek sem tudnának megérteni akik itt vették fel a tárgyat korábban. Néhány év nem ad elég tapasztalatot ehhez, rólam pedig mondhatjuk úgy, hogy lepattannak a mutogatásban felém intézett megjegyzések. Látni akarom azt, aki kimegy közülük és elkezd mutogatni a tömegnek. A lényeg, hogy nem érzem megsértve magam, teljesen békésen foglalok helyet a korábbi helyemen és nyugodtan figyelem tovább az ünnepséget. Ami azt illeti ez a kis mozgás kellett a rengeteg ülés után, kifejezetten jól esett, ahogyan pedig sejtettem, valóban senki sem ment ki mutogatni és a történtek ellenére ugyan úgy megkapja mindenki tőlem azt a megérdemelt minimalista tapsot ami továbbra is mindenkit megillet, már csak azért is, mert befejezte legalább a suli ezen részét, mivel a legtöbben valószínűleg mennek továbbtanulni valamerre, igaz ezzel talán illene lassan felnőniük, de a legtöbbeknek ez ahogy elnézem még nem sikerült. Országunk egyetlen furcsasága talán, hogy átlagban nézve magasnak számít a korhatár, rengeteg ország van ahol tizennyolctól számít valaki teljes jogú felnőttnek. Talán ez hiányzik innen is ahhoz, hogy az emberek kicsit értelmesebben kezdjenek el gondolkodni, bár... Nem, egyáltalán nem, ide teljesen más kéne, de ezen nem az én dolgom jelenleg gondolkodni, nem is hiszem, hogy valaha az lesz. Tudom, hogy mit akarok majd magammal kezdeni, azt is, hogy hol, már eldöntöttem, hogy még ha nem is érdemlik meg egyformán, szeretnék valamilyen formában védelmet biztosítani az itt élőknek, legalább New York területén ha máshol nem, csak előtte még át kell majd esni egy katonai kiképzésen, bár a napi edzéstervemhez amit oly sok év óta tartok az valószínűleg el fog törpülni kihívás terén.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Árny Kedd 15 Júl. 2014, 04:18

Továbbra is érdeklődve hallgatom a válaszát a kérdésemre, majd pedig kicsit elgondolkodva megvakargatom az államat. Ez a csend a részemről csak néhány másodpercig tart, amíg végig gondolom, hogy amit mondani készülök mennyire áll szilárd talajon, legjobb ismereteim alapján pedig jelenleg nagyon.
- Nos a biológiával biztosra veszem, hogy lehetséges lesz itt helyben tovább tanulni, de az orvosi kérdéses. - Kicsit elgondolkodva jegyzem meg, hiszen közben a fejemben folyamatosan pergetem az információkat amiket az évek alatt megtudtam az itt tanítókról, de nem tudok róla, hogy valakinek olyan szinten kiemelkedő orvosi ismeretei lennének, hogy tanítaná azokat. Legjobb tudomásom szerint legalább is, természetesen tévedhetek.
- Sok sikert hozzájuk így előre is. - Teszem még hozzá mosolyogva és valamilyen szinten biztatóan, majd pedig rám kerül a sor, hogy megválaszoljak egy kérdést. Megmondom őszintén, a válaszom valószínűleg jelenleg nem lesz kielégítő, mivel sajnos pont valami olyasmiről lenne szó, ami őt is erősen érinti, viszont a jelenlegi szakasza hamarosan lezárható, csupán egy valamit akarok megvárni, addig pedig kénytelen vagyok egy picit elhúzni. Pozitívum, hogy a dolog emlegetése legalább úgy tűnik, hogy a kíváncsiság alap tüzét felszította, innentől pedig már csak egy kevés időn keresztül kell nagyon finoman tovább csigázni.
- Tartok tőle Miss, hogy erre a kérdésre sajnos nem áll módomban azonnal válaszolni, ellenben szavamat adom, hogy az ünnepség után első dolgom lesz beavatni önt. - És magázódok, ahogyan ilyenkor jónak érződik, a megszokott stílusommal amivel régen több hölgy is találkozhatott, ám egy ideje másnak ez már nem igazán jár ki, csak neki, igazából főleg a valentin napi bál óta vagyok ténylegesen így és valamiért úgy érzem, hogy ha nem teszem meg amit, akkor azt a távoli jövőben is bánni fogom, nem tudom miért, egyszerűen érzem, ami hülyén hangozhat mert igencsak fiatal vagyok még, de... Nos igen. Az ilyesmi megmagyarázhatatlan magammal szemben is, bármilyen indokot is hoznék fel pontosan tudom, hogy mi van az egész mögött, legalább én.

_________________
Reneszánsz: Árny
X-diák: Matt Lawson
Árny
Árny
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 312
Hozzászólások régi : 22
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Serena Davidson Szer. 16 Júl. 2014, 09:40

Végzős diákok: Tina Sign, Tony Price, Alicia Havana, Matt Lawson, Lex Orrin és Szabó Éva
Következő körváltás: 2014. július 21. (hétfő)

Price szavaira néma döbbent csend állt be, amikor kimondta, hogy marad nem megy el máshova. Úgy tűnt, hogy egyvalakit nem sokkolt mindez, de a pódium felett a magasban tűzijáték robbant fel és még taps is volt. Ha hátranézett mindenki, Jonah tapsolt a sorok háta mögött és a tűzijáték is az ő műve volt. legalább egyvalaki volt az, aki örült ennek a ténynek. Tony szavai pedig annyira sokkolták továbbra is a többi diákot, hogy szitkozódni, tapsolni, de mindent elfelejtettek, csak döbbenten nézték a fiút. Jonah pedig még tapsolt néhányat, majd mivel számára már több érdekesség nem volt erre, visszasétált az épületbe, ha valaki még figyelte, hogy mit csinál. Tony után két személy következett csak, majd utána jött:
- Sign, Tina – mondta Serena.
Matt tudta, hogy az orvosi itt ennél bonyolultabb, először el kellett végezni egy 2,5 éves biológia, vagy kémia szakos egyetemet, főiskolát és szerezni egy BSC diplomát. Utána lehetett csak orvosira menni, ahol először a medikusi képzésnek van három éve, utána kap orvosi diplomát az ember, majd jöhetett a három, vagy négy éves rezidensi képzés a szakorvosi vizsga előtt. Serena most tette le a szakorvosi vizsgát nemrég és már most fizetnie kell egy csomót vissza az államnak, egyetemnek, mivel 100 ezer dollár felett van az orvosi egyetem ára és nincs államilag finanszírozott képzés. Eközben Tina kiért és nekiállt elmondni a szövegét, aminek az itt kötött barátságok résznél a nem bentlakásos diákok egyszerűen fütyülni kezdtek és kifütyülték a lányt. Ő is tudhatja, hogy egyik bentlakásos sem próbált barátkozni a többi sima diákkal, hanem klikkesedtek, így várható volt ez a fogadtatás. Telepatikus úton még kapott néhány igencsak kellemetlen megjegyzést is, hogy „abortuszmaradék”, „az árvaház r*banca”, „csöves csemete” és ehhez hasonlókat. Ha tovább próbálkozott elmondani azzal, amit szeretett volna, akkor úgyszintén fütyülni kezdtek és végül Serena lép oda hozzá.
- Inkább hagyd és menj vissza – mondta halkan, majd mindenki felé. – Egy kis tisztelet az iskolatársaitoknak!
Ha Tina visszament a helyére, akkor még néhány személy ment ki, az egyik lány, aki egyébként civilben punk ruhákat hord elmondta a beszédében, hogy miért is viselkednek így a bentlakásokkal, hogy a többi diák szemében azok istenként viselkednek, hozzájuk sem szólnak, mintha különben lennének náluk. Mintha nem is a többi diák és a támogatók pénzén laknának itt bent ingyen, amit a többi diák szülei fizetnek támogatásként az iskolának. Ha ők nem lennének a tisztelt beképzelt és öntelt mindenkinél különb társaság egy része az utcán csövezhetne, mert nem lenne semmilye. Egy kis hálát és hasonlót vártak volna, nem pedig azt, hogy istent játszanak magukban. A bejáró diákok közül senkinek sincs bentlakásos barátja az évfolyamról, mert hozzájuk sem szólnak és reméli, hogy az alacsonyabb évfolyamon jobb a helyzet és azok a diákok nem lesznek ennyire elszállva maguktól minden tekintetben, mint a mostani évfolyam bentlakásosai. Végül elérkezett Serena az utolsó bentlakásos névhez is:
- Szabó Éva!

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kert és erdő a birtok körül - Page 6 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 6 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

6 / 12 oldal Previous  1, 2, 3 ... 5, 6, 7 ... 10, 11, 12  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.