Genosha (Indiai-óceán)

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Genosha (Indiai-óceán) - Page 2 Empty Re: Genosha (Indiai-óceán)

Témanyitás by Flyer Hétf. 19 Aug. 2013, 13:27

Most, hogy már itt voltam, az idegességem is mintha kissé alábbhagyott volna, sőt, már egészen higgadtan ültem a széken, amelyen korábban helyet foglaltam, és magam is elmosolyodtam nagyapa szavaira. Lehet, hogy elég nagy hülyeség volt kételkednem a bizalmában, vagy abban, hogy okkal nem küldött el sehová, de ez az egy év meglehetősen gyötrő és hosszú volt úgy, hogy a képességeim trainingjei mellett gyakorlatilag csak ezen a helyen voltam, és semmi mást nem is csináltam. A parlamenti akció óta szinte csak egy helyben ülök és malmozok, mint az unatkozó kisgyermek, aki várja, hogy történjen valami érdekes, de tény, nem gondoltam bele annyira a dologba, hogy esetleg észrevegyem, nagyapa ezzel csak engem akar védeni. Mikor int, hogy kövessem, természetesen már állok is fel, és megyek utána az erkélyhez. Pillantásomat nagyapára szegezem, és kicsit rosszul is érzem magam, így belegondolva, hogy ilyesmivel "nekitámadtam", azért mert a külvilágtól akart óvni.
- Erre tényleg nem gondoltam, ne haragudj!
Vallom be neki őszintén, majd ismét a tájra pillantva folytatom.
- Csak tudod... az Embertelenek királynőjének elhozása után elég hosszúnak tűnt ez az egy év. Gyakorlatilag elég sokat gondolkodtam, és bevallom, aggódni kezdtem, hogy esetleg miattam van az, hogy nem bízol rám semmi feladatot.
Mély levegőt veszek, és tartok egy kis szünetet, ahogy felidézem magamban az edzéseket, és az elmúlt év gyötredelmes harcait, amit gyakorlatilag önmagammal vívtam, amikor azon filozofáltam, vajon miért is dekkolok én itt ilyen hosszú ideje.
- A lázadók csak lázadók... egy se verjen éket közénk. - fejezem be végül a gondolatmenetemet ismét nagyapára pillantva, egy őszinte mosoly kíséretében az arcomon. Hiszen ő a nagyapám, és az egyik legfontosabb családtagom is egyben. Ezt semmi sem zilálhatja szét. Semmi!
- Na és hogy látod, megfelelő örökös vagyok a felkészítésedre, nagyapa? - kérdem tőle inkább csak amolyan oldásképpen, amiért így idecsörtettem hozzá a dühömmel. Direkt teszem hozzá a megnevezést, hogy érzékeltessem vele, most nem mint a birodalom feje, hanem mint a nagyapám véleményére vagyok kíváncsi.
Flyer
Flyer
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 15
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Flyer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Genosha (Indiai-óceán) - Page 2 Empty Re: Genosha (Indiai-óceán)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 20 Aug. 2013, 12:59

2048. január 9. csütörtök – Genosha
Résztvevő: Haward Maximoff

- Mire eljön az idő készen leszel – mondta diplomatikusan az öreg a kérdésre a választ.
Néhány pillanatra ismét elhallgatott, majd megszólalt.
- Most azonban, hogy itt vagy és erről kérdeztél, van egy feladatom számodra. Atlantisz és Attilan hidegháborúba és gerilla műveletekbe kezdett ellenünk. Sorozatosan támadják a vizeket szennyezni próbálókat, illetve a hajókat, akik kimerészkednek nyílt vízre. A halászatot bojkottálták, a turizmust is, és lassan a kutatások sem tudnak tovább folyni emiatt.
Haward tudta, hogy a két külön birodalom egyesült úgy egy éve és azóta tényleg nagyon sok gondot okoztak, mert minden tengerre, óceánra azt mondták, hogy azaz ő felségterületük.
- Emily elmegy Attilan-ra tárgyalni, nem tehetünk mást. Azt akarom, hogy elkísérd és lásd, hogy miként zajlanak az efféle dolgok, hogy diplomácia és politológia területén is szerezz tapasztalatot, mert ilyenben nem volt részed korábban.
Megvárta, amíg a fiú mond valamit, majd utána folytatta.
- Tudják, hogy te is mész, és garantálták, hogy nem fog semmilyen baj, vagy atrocitás érni téged. Nem merik kockáztatni, hogy tönkre legyen téve a teljes tengeri élővilág és az ő élőhelyük ezáltal.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Genosha (Indiai-óceán) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Genosha (Indiai-óceán) - Page 2 Empty Re: Genosha (Indiai-óceán)

Témanyitás by Flyer Kedd 20 Aug. 2013, 15:10

Egy bólintással nyugtázom nagyapa szavait, és azért magamban remélem is, hogy így lesz, nem szeretnék csalódást okozni. Sem neki, sem anyámnak, túl fontosak ők nekem ahhoz. Így hát nem is szólok semmit, ez a vélemény is jól esett, hiszen az sokat jelent nekem, ha nagyapa tényleg így gondolja. Mikor rátér arra, hogy most viszont lenne a számomra egy feladata, feszült figyelemmel hallgatom végig, amit mond. Bár az számomra is tiszta, hogy Attilan és Atlantisz már egy jó ideje kellemetlen problémák a számunkra, főleg, amióta egyesült a birodalmuk. Végtére is nem csodálom, hogy lelassult minden vízi munkálat, az ilyen támadások mellett még az a csoda, hogy egyáltalán van még, aki kimerészkedik a tengerre. Újra bólintottam, jelezve, hogy megértettem, és felfogtam a problémát. Azonban egy kérdés még ott motoszkál a fejemben, amit muszáj feltennem.
- Rendben, elkísérem de azok ott az Attilan-on, ha egyszer képesek folyamatosan a hajókat támadni a területek tisztán tartása miatt, vélhetően elég keményfejű egyéniségek. Mi van akkor, ha a diplomáciai utunk nem vezet eredményre, és a birodalmuk tartja magát az álláspontjukhoz, miszerint a tengerek az övék?
Kérdezem, kíváncsi pillantással fürkészve nagyapát, és feszülten várakozva, hogy erre majd mit fog vajon válaszolni.
- Igen, annyira ők sem bolondok, hogy az otthonukat kockáztassák, de azért ezt jó tudni. Most majd meglepő lesz olyan helyre kimenni, ahol nem ránk támadó lázadókba ütközök. - jegyzem meg egy halvány mosoly keretében, miközben agyilag még mindig ott tartok, hogy mi van akkor, ha csak a formalitás kedvéért mentek bele a tárgyalásba, de eszük ágában sincs elállni a vizeiktől.
Flyer
Flyer
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 15
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Flyer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Genosha (Indiai-óceán) - Page 2 Empty Re: Genosha (Indiai-óceán)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 21 Aug. 2013, 11:23

2048. január 9. csütörtök – Genosha
Résztvevő: Haward Maximoff

- Mi is mindent megtettünk évtizedek át, hogy a mutánsokat ne nyomják el – mondta Magneto.
Haward számára mindez csak történelem, amikor a nagyapja és Charles Xavier megnyitották az első mutáns iskolát, de végül a nagyapja távozott onnan, mivel ő nem a békés megoldásban látta a megoldást, majd végül, amíg eljutottak majd fél évszázad alatt oda, ahol most vannak.
- Egészen biztosan nem fognak lemondani a tengerekről, hiszen azaz élőviláguk és az otthonuk. Mi sem mondanánk le arról, hogy a Földön éljünk egy másik faj kedvéért. Köztes megoldást kell találni, a diplomácia erről szól. Ebben nincs egyelőre tapasztalatod, ezért nem te mész egyelőre tárgyalófélnek, hanem Emily. Ő majd segít neked és tanít ezekre a praktikákra.
Magneto az unokája vállára tette a kezét.
- Menj és készülődj, a családi uniformisodban menj az útra, meg kell adni a módját az efféle találkozóknak. Van másfél órád elkészülni, utána indul a komp a kikötőből. Számítok rád fiam.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Genosha (Indiai-óceán) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Genosha (Indiai-óceán) - Page 2 Empty Re: Genosha (Indiai-óceán)

Témanyitás by Flyer Csüt. 22 Aug. 2013, 12:03

Bólintva hallgatom végig nagyapa szavait. Valóban elég elképzelhetetlen, hogy elálljanak a területeiktől, viszont a támadásoknak is véget kell valahogyan vetni. Talán tényleg jó ötlet lesz kicsit tanulnom az ilyen esetekben Emily-től. Nem igazán tudom elképzelni, mivel lehetne meggyőzni Attilant és Atlantiszt arról, hogy álljanak le a gerilla műveleteikkel. Tényleg fejlődnöm kell ezekben a diplomáciai ügyintézésekben, bár van egy olyan érzésem, hogy Emily erről másképp fog vélekedni, minimum úgy, hogy kolonc vagyok a nyakán. Nem mintha bármi különösebb bajom lenne Emily-vel, de nem fogadnék rá, hogy ez kölcsönös, legalábbis eddig ő az egyetlen a "csapatból", akivel nem sikerült különösebben megtalálnom a közös hangot. Még Max sem érezteti annyira, hogy utál, vagy legalábbis nem kedvel, mint ő.
Na de vissza a fő témára. Szóval, ideje indulni. Elég fura lesz végre elhagynom ezt a helyet, miután egy évet lehúztam itt zsinórban anélkül, hogy bármilyen efladat jóvoltából akár csak egyszer is kimozdultam volna erről a helyről.
- Gondolom Emily repesett az örömtől, mikor megtudta, hogy nem egyedül megy. - nézek nagyapára elvigyorodva, hiszen, ha valaki, ő aztán biztosan tud Emily távolságtartó viselkedéséről, amit előszeretettel alkalmaz bárkivel szemben, hát még ha az illető éppenséggel nem is a szíve csücske. De végtére is jó lesz ez így, legalább van kitől tanulnom, és ez is valami. Mondjuk, ha jó hosszú lesz az út, akkor lesz részem pár kényelmetlen pillanatban, tekintve, hogy Emily nem egy gyenge telepata, tehát a gondolataimat igen nehéz elrejteni előle, és gyanítom nincs is szüksége túlságosan nagy erőfeszítésre ahhoz, hogy kiolvassa őket, de sebaj. Majd csak elleszünk valahogy. Nagyapa utasítására elmosolyodva bólintottam újra.
- Számíthatsz rám, nagyapa.- jelentettem ki, azzal elbúcsúztam tőle, és elindultam vissza a szobámba készülődni.
Még mindig egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam amiatt, hogy így "rátörtem" nagyapára, a frusztrációm másik oka pedig továbbra is Emily maradt. Legalább remélem, a komp indulásáig nem futok össze vele. Bár... ismerve a szerencsémet, ezt sem merném elkiabálni.
Mikor beérek a szobámba, előkeresem a megfelelő öltözéket, és készülődni kezdek. Nem tudom, pontosan mennyit időzök el vele, de azért kínosan ügyelek rá, hogy ne késsek el, ezért, gondolván, hogy akkor inkább előbb érkezzek, mint utóbb, mikor kész vagyok, és már rajtam van a családi uniformis, elindulok. Mivel nagyapa nem mondta, hol is kéne pontosan találkoznom Emily-vel, gondolom, ő egyből a kikötőbe megy, így én is úgy teszek, és a kikötő felé veszem az irányt.
Flyer
Flyer
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 15
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Flyer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Genosha (Indiai-óceán) - Page 2 Empty Re: Genosha (Indiai-óceán)

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 22 Aug. 2013, 12:53

2048. január 9. csütörtök – Genosha
Résztvevő: Haward Maximoff

- Nem csak ketten mentek – mondta Magneto. – Egy teljes diplomáciai delegáció, ahogyan azt ilyenkor szokás.
A készülődés után a megszokott testőrök kísérték le Hawardot a kikötőbe az egyik repülőautóval. Odakint egy modern tengeralattjárónál már Emily várakozott öt másik mutáns társaságában. Haward ugyan nem ismerte őket személyesen, de tudta, hogy a nagyapja diplomáciai küldöttei, akik szinte mindig a világot látják és tárgyalnak mindenfelé személyesen.
- Nagyúr! – hajoltak meg a fiú felé.
Rajtuk kívül még egy tízfős testőri gárda is tartott a csoporttal mindannyian harcias fajtájú mutáns képességekkel. A testőrök kisérték fel a delegációt a luxuskompra. Odabent kényelmes ülések, fotelok, minibár, holotévé és még holonet csatlakozás is volt. miután mndenki felszállt és elfoglalta a helyét inudlt el a mélybe a megjelölt koordinátákra a komp. Úgy egy óra alatt érték el a helyet, ha Haward nem szólal meg és nem kezdeményez beszélgetést nem szólnak hozzá, nem zavarják meg.
A megbeszélt ponthoz érkezés után midnent éles fény világított be és amint ez eltűnt a koordináta meghatározó nem működött és teljesen új helyen volt a komp. A közelben Attilan városa látszott az óceán mélyén – senki sem tudja, hogy hol van a város fizikailag –. Egy rövid rádióváltás után a megfelelő irányba beállt a komp és negyed órával később ki is kötött Attilan egyik dokkjába az energiapajzs mögött.

//Elég ha csak a másik helyre írsz, ha szeretnél mindkettőre, akkor nyugodtan írj még ide is.//

A város látképe az óceán mélyén:
Genosha (Indiai-óceán) - Page 2 Attilan_%28Earth-42777%29

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Genosha (Indiai-óceán) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Genosha (Indiai-óceán) - Page 2 Empty Re: Genosha (Indiai-óceán)

Témanyitás by Flyer Csüt. 22 Aug. 2013, 14:58

Lehet, hogy kissé kínos, de azért engem megnyugtatott a tudat, hogy nem egyedül leszek Emily-vel összezárva, hanem lesznek még ott rajtunk kívül is. Mondjuk attól nem tartok, hogy bármi probléma, vagy különösebb konfliktus történne köztünk, vagy ilyesmi, de azért jó úgy nekiindulni ennek az útnak, hogy mégsem csak ketten leszünk. Bár tény, fogalmam sincs kik lesznek a többiek, révén, hogy nincsen túl sok tapasztalatom az ilyen diplomáciai tárgyalásokban, nem is jártam ilyenekre, tehát nem is igazán ismerek senki mást ezen a téren, Emily kivételével, szóval vélhetően mindenki más idegen lesz a számomra. De ez még mindig jobb, mintha a legerősebb telepatával kéne szemeznem, akit ismerek, miközben igyekszem előle elrejteni a gondolataimat, ami körülbelül egyenlő a lehetetlennel. Ha pedig ebből a szempontból nézzük, igen csak kellemetlen lenne az út, gyanítom mindkettőnk számára. Habár, a fene tudja. Amilyen távolságtartó, és zord tud ő lenni, neki még lehet, hogy nem is lenne annyira kellemetlen, sőt, mivel nem kedvel túlságosan, ő lehet, hogy leginkább még élvezné is, amiért én kényelmetlenül érzem magam.
Mindegy, a lényeg most úgyis csak az, hogy sikerült időben elkészülnöm, így, a már jól ismert testőreim társaságában lassan útnak indulhattam, hisz vélhetően Emily is a kompnál fog várni. Őt ismerve már ott is lesz, mire én odaérek. S valóban... ahogy megérkezem, ő már ott is áll a kikötőben, öt másik mutánssal az oldalán. Fogalmam sincs, kik lehetnek, legalábbis azt leszámítva, hogy nyilván ők nagyapa diplomatái, akikről beszélt, hogy velünk tartanak az attilani útra. Egy kurta biccentéssel üdvözlöm őket, talán ezért is lep meg annyira az, hogy ők köszönésképp meghajoltak. Szóval Nagyúr, hm? Mi tagadás, azért nem nehéz megszokni, mikor ilyen tiszteletet kap valaki. Jó, nem igazán számítottam erre az üdvözlési formára, de azért mégis csak büszkeséggel tölt el, még ha ez a tisztelet inkább nagyapa tekintélyének köszönhető is, semmint valóban nekem, de attól még azért jól esett. Még Emily felé is küldök egy halvány mosolyt, bár ugyanakkor magamban már felkészülök arra, hogy semmi jóra nem kell számítsak visszajelzés gyanánt, már ha egyáltalán reagál rá, amit ugyancsak kétlek egy bizonyos szinten. Könnyen el tudom azt is képzelni, hogy innentől fogva inkább levegőnek leszek nézve, és így belegondolva már mégsem tartom túl jó ötletnek ezt a mosoly dolgot. Lehet, hogy ezt nem kellene erőltetni. Most már mindegy, késő bánat, inkább csak reménykedem abban, hogy nem fog felnyársalni érte. Bár... képzeletben szerintem már többször is megtette. Hajaj... hosszú út lesz ez, van egy olyan érzésem.


//Folytatás: Attilan//

_________________
We'll walk this route together through the storm,
Whatever weather, cold or warm,                                  
Just lettin' you know that you're not alone,  
Holla if you feel like you've been down the same road!


Karakterek: Reneszánsz - Flyer, Végtelen Háború - Haward Maximoff

Játékok: Végtelen Háború - III/1. Új világ
, Reneszánsz - Gyilkos ebéd (Magánkaland)
Flyer
Flyer
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 15
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Flyer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Genosha (Indiai-óceán) - Page 2 Empty Re: Genosha (Indiai-óceán)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.