A voldi űr

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Tyranis on Kedd 24 Szept. 2013, 10:08

2048. január 9. csütörtök – Voldi űr
Résztvevő: Zyro-Rel / Zyro Tao

Zyro a kezeit emelte, hogy úgy védje ki a rúgást. Amikor Zyro alkarjai és a láb találkozik ennek köszönhetően egy kisebb reccsenést hallott és a kezeibe fájdalom hasított, min a kettőbe. Egyelőre nem tudja eldönteni, hogy megrándultak-e csak, vagy pedig meg is repedtek, eltörni biztosan nem, mert az észrevehető lett volna. A terv bejött, valóban kibillent az egyensúlyából és nem tudott olyan gyorsan felpattanni a földről. Zyro megtudta tenni, amit szeretett volna, levinni a földre és szorítani a nyakát, hogy elaléljon. A férfi nem ficánkolt, úgy tűnt, hogy tartalékolta a lélegzetét, és a kezeivel nem lefejteni próbálta az őt szorító kart, hanem csak ütlegelte egyre erősebben pontosan ott, ahol korábban megrúgta. Minden egyes ütés egyre fájdalmasabb volt Zyro számára, a szorítás éppen ezért vált egyre és egyre nehezebbé, már csak a szorítás is fájdalmas lett, nemcsak az, hogy ütötték, illetve a fájdalomtól már lassanként könnyek szöktek a szemébe ezenfelül hányinger is kerülgetni kezdte ettől. Igaz érezte, hogy az ellenfele gyengül, de azért még mindig magánál volt.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Godlaw / Tao on Pént. 27 Szept. 2013, 15:44

Miközben az ellenségem fölött görnyedek, és próbálom kiszorítani belőle a szuszt, lassan kezdi megadni magát a karom. Az előző rúgás olyan erős volt, hogy valószínűleg legalább egy komoly zúzódást kaptam mindkét alkaromban. Ha most elengedem a voldit, biztos, hogy nem fogok győzni, felülkerekedik rajtam, és végem. Ha viszont tovább feszítem a húrt, még ha le is győzöm, a következő vádpontokban kapott ellenségeim ellen már tehetetlen leszek. Úgy kell legyőznöm, hogy közben nem terhelem tovább az alkaromat.
Ahhoz, hogy felgyorsítsam a folyamatot, ami során elveszti a levegőjét az ellenségem, még lejjebb viszem a súlypontomat, gyakorlatilag rajta fekszem a másikon, így kicsit nehezebb lesz tartogatni a levegőt. Közben az egyik térdemről leveszem a terhelést, és ezt a térdemet jókora erővel indítom meg a voldi lengőbordáiba oldalról, így nem csak a levegőt szoríthatom ki a tüdejéből, hanem elegendő fájdalmat is okozok talán, hogy elvonjam a figyelmét a kezem ütlegeléséről. Ráadásul a távolságot is tovább csökkentem, és olyan közel kerülök hozzá, hogy nem tud majd az öklével hadonászni, és engem csépelni. Ezzel egy időben, mivel látom, hogy ellenségem tartalékolni akarja az erejét, igyekszem még jobban megnehezíteni a dolgát: a legegyszerűbb a levegő kifújására kényszeríteni valakit, ha ordítania kell a fájdalomtól. Tehát ha a lengőbordára mért térdelés nem lenne elég, kicsit állatiasabb módszerekhez folyamodom, és talán ellenségem meglepetésére, egészen közel hajolva, megpróbálom megharapni - leharapni a fülét, vagy az arcából kitépni egy darabot.

//Nem tudom, mennyire jól írtam le a helyzetet, szemléltetem néhány képpel, hogy én kb. milyen közelséget meg szituációt képzeltem el/gondoltam kialakítani. Valami ilyesmit. Vagy effélét. Esetleg ilyesmit.//

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2605
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Tyranis on Szomb. 28 Szept. 2013, 10:42

2048. január 9. csütörtök – Voldi űr
Résztvevő: Zyro-Rel / Zyro Tao

Zyro egy ügyes mozdulattal helyezte át a testsúlyát és a már félig alélt ellenfele ez ellen nem tudott mit tenni, sem pedig támadni már a sérült karokra. Alig fél perccel később alélt maradt a voldi és végre valahára elvesztette az eszméletét. Zyro ennek hála ideiglenesen fellélegezhetett. Két másik voldi futott be, hogy az eszméletlen társukat kivigyék az arénából, a félkree-vel pedig nem is törődtek semmit sem. A fiú ekkor, és hogyan látta mindenki a teremben megborzongott, valami furcsát érzett, hatalmas erőt, olyat, amit még soha sem érzett korábban. A következő pillanatban Lar’syee hangját hallotta meg a fejében.
< ~ A főnix itt van, veszélyb…! ~ >
A hangját elnyomta egy madárvijjogása és odakint az űrben is történt valami, a naprendszer napja környékén. Zyro meglátta a hatalmas lángoló entitást, ami egy főnix alakot vett fel és a nap felé tartott. Valószínűleg életében nem látott ehhez foghatót még a fiú, ami egyszerre lett volna ennyire gyönyörű és mégis félelmetes.


//A képek roppant informatívak voltak, köszi, így könnyebb volt, főleg, hogy nem értek az efféle dolgokhoz.//

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Godlaw / Tao on Hétf. 30 Szept. 2013, 16:11

A küzdelem eldőlt, a voldi elvesztette a lehetőséget a támadásra, de az utolsó másodpercekig küzd. A fájdalom a kezeimben egyre nő, de sikerül kitartanom, amíg végül ellenségem elveszti az eszméletét. Kifulladva gördülök le férfiről, és a hátamra fekve próbálom kifújni magam.
-Nem halt meg - jegyzem meg a két voldinak, akik elviszik a társukat, de láthatóan nem nagyon figyelnek rám. Nem is baj, csak hagyjanak pihenni, mielőtt újabb vádpont érkezik. Nem hiszem, hogy sérülten még sok esélyem lehetne, de ettől még nem fogom feladni.
Ekkor azonban a bíra hangja helyett Lar'syee-t hallom a fejemben, és különös érzés fog el. A teremben mindenki hasonlóan meglepett arcot vág, mint én, tehát ők is tudják, amit most már én is. A Főnix itt van?
Követem a többiek tekintetét, és tátva marad a szám, ahogy meglátom a madarat. Olyan gigászi, hogy még innen is jól látszik, amint a nap felé repül. Miféle erő lehet ez? És mire készülhet? Elnyeli a nap erejét? Vagy felszítja azt? Bármit is tesz a nappal, az biztos, hogy itt mindannyian veszélyben vagyunk, ahogy Lar'syee is mondta.
Lassan feltápászkodom a földről, és egy pillanatra eszembe jutnak a shi'ar istenek szavai. Azt mondták, istenné fogok válni. A jövőben láttam, hogy mit fogok tenni. Talán ez az egész eseménysorozat... Ma kezdődik? A Főnixszel? Vagy porrá égek, és minden jóslat és látomás hamisnak bizonyul?
A bírák és az őrök felé fordulok, hogy vajon ők is ennyire megbabonázva állnak-e. Ha láthatóan sokkolja őket az esemény, és nem foglalkoznak velem, akkor rohanni kezdek vissza a cellák felé, hogy kiszabadítsam a társaimat valahogy, és elhagyjuk ez a helyet, mielőtt... Fogalmam sincs mi történne.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2605
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Tyranis on Kedd 01 Okt. 2013, 11:05

2048. január 9. csütörtök – Voldi űr
Résztvevő: Zyro-Rel / Zyro Tao

Az energiamező, ami itt volt az aréna körül szerencsére kellően erős volt ahhoz, hogy bármiféle szemkárosodás elszenvedése nélkül lehessen a rendszer csillaga felé nézni. Amennyire Zyro látta mindenki a jelenséget nézte, az arcokból az látszott, hogy nem erre számítottak, megbabonázva nézték az entitást, emiatt a fiú megtudott fordulni és rohanni visszafelé. Mielőtt kiért az arénából – a kijárat pont az ellentétes oldalán volt Zyro-hoz képest – még a szeme sarkából látta, hogy a Főnix körbeöleli a napot, majd a hatalmas villanást, a csillagból semmi sem maradt és az erős lökéshullám pedig az űr minden irányába terjedni kezdett, arra is értelemszerűen, ahol az űrállomás volt rajta a shi’arokkal.
Zyro a gyors rohanás után visszaérkezik a társaihoz a cellákhoz. A közeledtére mind felálltak és Chakar szólalt meg.
< - Mi történt? – kérdezte. >

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Godlaw / Tao on Szer. 02 Okt. 2013, 13:45

Rohanás közben csak a szemem sarkából látom, hogy mit tesz a Főnix, és végülis beigazolódik az egyik gondolatom. Az entitás elpusztítja a napot, és ezzel ki tudja, hány voldit és más élőlényt ítél pusztulásra. Vajon miként értelmezik majd ezt a voldiak? Egyáltalán lesz túlélő? Lesz bárki is, aki tudni fogja, mi történik éppen?
A hosszú távú tervezgetés előtt foglalkozzunk a jelennel, megérkezem a fogdába, ahol rögtön elkezdem keresni a szerkezetet, gombot, kart, ami kinyitja a cellákat.
-Itt van a Főnix, és elpusztította a napot! - Foglalom össze gyorsan Chakarnak, miközben a nyitót keresem. - El kell tűnnünk ilyen, mielőtt túl késő lesz. Ha elég gyorsan vagyunk, talán ki tudjuk használni a kavarodást, és elérjük a hajónkat, mielőtt észreveszik, hogy elszöktünk.
Ha nem találom a cellák nyitját, akkor segítséget kérek a többiektől, hátha ők jobban figyeltek korábban. Ha sikerült kinyitni a cellákat, és mindhárom társam szabad, akkor hezitálás nélkül indulok el arrafelé, amerre a hajónkat sejtem. Bár ájultan hoztak minket ide, annyi biztos, hogy az egyik kijárat a bírósági "tárgyalóterembe" vezet, így nem kétséges, hogy a másikat választom.
-Remélem, senkinek nem jut eszébe most hősködni, hogy harcoljunk a Főnix ellen - teszem még hozzá, mert könnyen elképzelhető lehet, hogy Chakarban most ébred fel a harci láz, és inkább megkeresi a kardját, hogy birokra keljen az entitással ahelyett, hogy elfutna.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2605
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Tyranis on Csüt. 03 Okt. 2013, 12:46

2048. január 9. csütörtök – Voldi űr
Résztvevő: Zyro-Rel / Zyro Tao

Zyro könnyedén megtalálta azt, hogy miként tudja kinyitni az energiacellák ajtaját és így ennek köszönhetően mindenki szabadba került és a fegyverekhez is újra hozzáférhettek. Azok egyik szélső cellában voltak eltéve és most azokhoz is hozzá lehetet férni. Zyro indult volna vissza a hajó felé, de a társai nem tették meg ezt. Ők még álltak és fegyverkeztek, mintha nem is siettek volna azért, hogy elhagyják a „süllyedő hajót”. A szavaira pedig nem Chakar, hanem Lar’syee válaszolt.
< - Ez a kötelességünk – mondta. >
Azonban mégsem a nő, vagy Chakar indultak el először, hanem a herceg volt, aki megtette. Olyan gyorsan tette, hogy szinte észre sem lehetett venni, csak a csattanás volt a feltűnő, ahogyan egy ütéssel átszakította a falat és már a helységben sem volt. Újabb csattanások, robbanások voltak, amiket a hármas hallott, majd legvégül az egész űrállomás megrázkódott, a lökéshullám ideért. Mind a hárman a földre estek, majd a talaj tűnt el a lábuk és fenekük alól. A lyukak végén az űrt látták és a vákuum próbálta őket is kiszívni az űrállomásról.


_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Godlaw / Tao on Hétf. 07 Okt. 2013, 11:58

Mikor látom, hogy a többiek a fegyverkezéssel vacakolnak, visszamegyek, hogy megtudjam, mégis miért ilyen fontos ez az egész. Mikor Lar'syee közli, hogy meg akarják ölni a Főnixet, arra gondolok, hogy ezek vagy mind megőrültek, vagy az én elmémmel lehet a baj. Ez a lény képes volt elpusztítani egy csillagot, mi pedig egy karddal akarjuk megölni? Jobb híján elveszem a lézerfegyveremet, ami igazából még mindig nem az enyém, de mielőtt ténylegesen használhatnánk bármire is, kiszakad az egész űrállomás a hercegnek hála. Neki senki nem szólt, hogy mi nem éljük túl az űrben? Egy rendes űrállomáson ilyenkor valami biztonsági mechanizmus lezárná a sérült szektorokat, de ezek a voldiak nem valami felkészültek.
Mivel a vákuum megpróbál kirántani az űrbe, én megpróbálok elkapni valami stabil dolgot. Jó ötletnek tűnne most visszazárni magunkat a cellába, de nincs meg ez a mozgásszabadság.
-Hogyan fogjuk megölni? Az űrben nem tudunk vele harcolni! - Kiabálom oda Chakaréknak, nem tudom, mennyire terjed a hang, ha épp a levegő épp az űrbe távozik.
Gondolkodom rajta, hogy miként élhetném túl ezt a helyzetet, nem emlékszem, hogy láttam volna itt valahol szkafandert, vagy hasonló űrruhát. A képességemmel felvehetném olyan faj külsejét, ami kibírja az űrben lévő hatásokat, de a képességeit nem kapnám meg. Az alkalmazkodó képességemmel talán egy ideig kibírnám az űrben, de hosszú távon nem megoldás. Jobb híján Chakart és Lar'syeet figyelem, és ha látom, hogy nekik van valami ötletük a fulladásra, űrbe való kirepülésre, megpróbálom utánozni őket.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2605
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Tyranis on Kedd 08 Okt. 2013, 09:09

2048. január 9. csütörtök – Voldi űr
Résztvevő: Zyro-Rel / Zyro Tao

A kérdésre összenézett ismét a páros, majd Chakar szólalt meg.
< - Te sehogy – mondta. – Mi igen, minket kiképeztek arra, hogy megtudjuk ölni a Főnixet. Minden shi’ar képes rá, ha van rá lehetősége. >
A trió jó néhány folyosónyit repült a vákuum irányába, mire végre valahára a biztonsági rendszer bekapcsolt és mind a hárman a földre zuhantak a mesterséges gravitáció hatására. Ennek hála, hogy ez megtörtént nem csak ők zuhantak le a földre, hanem mellettük a korábban említett és kívánt szkafanderek is. Testhez álló, mozgást nem gátló szerkezetek voltak ezek, ahogyan a feji rész is csak egy buraszerű valami volt, és nem pedig ormótlan valami.
< - Azt hiszem, hogy megvan a válasz, hogy miként megyünk ki – mondta a férfi. – A kölyöknek odakint pedig nincs ilyesmire szüksége, ő amúgy is bírja az űrt. >
Négy ruha is volt itt, azaz több, mint amire a hármasnak szüksége volt, így a két shi’ar már neki is látott annak, hogy át, vagyis felöltözzön ezekbe.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Godlaw / Tao on Szomb. 12 Okt. 2013, 11:15

Meg kell hagyni, abban biztosan igaza van Chakarnak, hogy engem nem képeztek ki a Főnix meggyilkolására. Eszembe jut ismét az apámról szóló történet, valószínűleg őt sem képezték ki, valahogy mégis képes volt rá. Igaz, nem egyedül, és nem tudom, mennyi lehet igaz a történetből, de azt hiszem, én még korántsem vagyok olyan erős harcos, mint amilyen ő volt akkor.
Miközben csattanok a földön, már látom is, hogy a szkafanderek is előkerültek - mégiscsak van néhány biztonsági funkció. Gyorsan kezdek belebújni a ruhába, bár első soron nem tervezem, hogy kimenjek az űrbe megharcolni a lénnyel.
-Én megpróbálok eljutni az űrhajóhoz, és a harc közelébe manőverezni vele. Ha baj van, és menekülni kell, vagy esetleg sikerrel jártok, akkor kelleni fog egy jármű, amivel el tudunk utána tűnni innen. Arról nem is beszélve, hogy a voldiak valószínűleg meg akarják majd akadályozni a sikereteket, és a géppel talán tudlak titeket fedezni.
Egy éve már, hogy ezzel a hajóval járjuk az űrt, és Lar'syee makacssága miatt kénytelen voltam a fegyverrendszerek használatán kívül az alapvető manővereket is megtanulni. Most azt kell mondanom, igencsak kapóra jön ez a tudás, mert könnyen lehet, hogy egyedül kell a hajót elvezetgetnem, miközben a többiek az űrben csapnak össze a Főnixszel.
Eddigre talán már sikerült belebújnom a ruhába, amit remélhetőleg csak végszükség esetén kell majd használnom. Természetesen megvárom azért a válaszukat, hogy mennyire tartják ezt jó ötletnek, vagy inkább egy teljesen másik feladattal bíznának meg, és az is érdekelne, hogy ők hogyan jutnak ki majd az űrbe most, hogy a herceg által lyukasztott ajtót már befoltozták.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2605
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Tyranis on Hétf. 14 Okt. 2013, 08:50

2048. január 9. csütörtök – Voldi űr
Résztvevő: Zyro-Rel / Zyro Tao

A két shi’ar csak biccentett Zyro-nak, hogy induljon, vagyis inkább tegyen, amit csak akar, nekik teljesen más dolguk van jelenleg. Végül sikerült belebújni a ruhába és abban visszaindulni a dokkok felé. Elég sok rész le volt zárva, ezt tapasztalnia kellett, így eléggé el kellett kanyarodnia, labirintusszerű helyen haladnia, hogy visszajusson a dokkokhoz. Egy idő után igazából már azt sem tudta, hogy hol van, végül az is hozzájárult a szerencséjéhez, hogy odatalált, hogy mások is menekülni kezdtek és értelemszerűen vagy a dokkba akartak eljutni, vagy ha volt teleport készülék, mentőkabinok az űrállomáson oda. A dokkokban roppant sokan voltak, sok hajóra ment a felszállás Zyro pedig eltudott indulni a sajátjuk felé, de nem érkezett meg, az utolsó emléke a főnix visítása, és egy robbanás hangja, ami után kiszaladt a lába alól a talaj és a fal igencsak gyorsan kezdett közeledni.
Fogalma sincs, hogy mennyi idő telhetett el, mikor magához tért még mindig a dokk padlóján feküdt, a feje roppant mód fájt, ahogyan a bal válla is. Felnézve meglátta Chakart és Lar’syee-t is, ahogyan éppen őt figyelték.
< - Ideje volt hétalvó, már azt hittük, hogy valami komolyabb bajod is van, hogy érzed magad? – kérdezte a férfi. >

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Godlaw / Tao on Hétf. 14 Okt. 2013, 13:30

Azt hittem, még ennél is nehezebb dolgom lesz megtalálni a dokkokat, de szerencsére a menekülő tömeg nagyjából útba is igazít, és végül elérem a célomat. Mikor meglátom, hogy a hajónk még ép, és senki sem vitte el, egy pillanatra fellélegzem, aztán elindulok felé. Ám mielőtt odaérhetnék, minden megremeg. Az utolsó gondolatom, hogy a herceg már csatázik a Főnixszel, és ki tudja, a harcuk talán olyan mértékű, hogy csak az eltévedt támadások képesek elpusztítani az űrállomást...
Mikor felébredek, megpróbálok feltápászkodni, de rögtön a vállamba hasít a fájdalom. Odakapok, és megnézem, vérzik-e, vagy van-e valami feltűnő sérülés rajtam. A fejem is fáj, így azt is megvizsgálom, van-e rajta felszíni sérülés.
-Komolyabb bajom? - Kérdezek vissza még kissé kábán. - Azt hiszem... Mi történt? Az utolsó amire emlékszem, hogy a hajónk felé tartok, és az egész hely... Talán tönkrement valami stabilizátor, vagy a gravitációs berendezés. Meddig... Várjunk, ti elbántatok a Főnixszel? - Teszem a fel a kérdést, mikor végre leesik, hogy ha ők itt vannak, és élnek, sőt én is élek, akkor csak azt jelentheti, hogy győztek, az űrállomás nem semmisült meg, és a Főnix elmenekült vagy meghalt.
Most már a másik karomra támaszkodva kelek fel, és nézek körül, hol is vagyok, és milyen a hely állapota.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2605
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Tyranis on Kedd 15 Okt. 2013, 10:14

2048. január 9. csütörtök – Voldi űr
Résztvevő: Zyro-Rel / Zyro Tao

Ahogyan Zyro a karját nézte nem látott rajta semmilyen nyomot, nem vérzett, csak kicsit furcsa szögben állt, ami a biztos jele volt annak, hogy kiugrott. Azt egyelőre nem tudta megállapítani, hogy el is törött-e a kulcscsontja, vagy meghúzódott, a kiugrás volt. Egyedül pedig nem valószínű, hogy vissza fogja majd tudni tenni.
< - A Főnix elment, úgy tűnik, hogy nem is az igazi volt – mondta fancsali ábrázattal a férfi. >
< - Mielőtt rákérdeznél fogalmunk sincs, hogy mi történt, éreztük mindannyian, hogy itt van, de az ott kint nem a Főnix volt… mintha csak egy vízhang lett volna. Fogalmam sincs, hogy miként. Ilyenről még csak nem is hallottam korábban. >
< - Egy újabb robbanás történt, ami megrázta a teljes űrállomást, nagyon sokan megsérültek, vagy meghaltak ekkor. Ha felkelsz, akkor segítek visszaugraszani a válladat – ajánlotta fel Chakar. >
Ha Zyro nem tud egyedül felkelni, akkor felsegíti, majd egy erős és gyors mozdulattal ugrasztja vissza a vállat, ami igencsak fájdalmasnak bizonyul még Zyro számára is. Mire újra sikerül feleszmélnie és a felfogni, hogy mi van körülötte a fájdalom múlásával a papnőt pillanthatta meg.
< - Szükségem van a segítségükre – mondta. >

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Godlaw / Tao on Kedd 15 Okt. 2013, 12:57

Szóval nem az igazi Főnix... Hát ez bíztató, nem hiszem, hogy képesek lettek volna legyőzni a társaim az igazit, még akkor sem, ha most ennyire magabiztosnak, és egy kissé szomorúnak tűnnek, amiért nem volt lehetőségük legalább megpróbálni. Mindenesetre a lényeg, hogy mi túléltük, és bár sok az áldozat, az űrállomás megmaradt. A vállam viszont okoz némi gondot, elfogadom Chakar segítségét, és felkészülök a fájdalomra. Volt már rá példa, hogy egy-egy ízületem megrándult vagy kiugrott, sokszor magamnak kellett visszatennem, de az biztos, hogy könnyebb, gyorsabb és biztonságosabb, ha van segítsége az embernek.
A hirtelen fájdalom után még pár másodpercig csillagokat látok, de aztán már gyorsan múlik a kellemetlen érzés.
-Köszönöm - bólintok Chakarnak, miközben a vállamat masszírozom. Mielőtt előállhatnák az ötlettel, hogy szálljunk hajóra, és induljunk minél hamarabb, valaki mást is észreveszek.
-Nagy lehet a baj, ha shi'aroktól kér segítséget - kezdem egy kissé gyanakodva, hogy itt tényleg valami nagyon nagy galiba lehet. Na nem mintha én shi'ar lennék, de ez nem zavarta őket akkor sem, mikor élet-halál harcra ítéltek a voldival. - Mi a probléma?
Nem tudom, hogy tudunk-e segíteni, de gyanítom, hogy a többiek már tájékozottabbak az ügyben, és nyilván hajlandóak tenni valamit, különben itt sem lenne a papnő.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2605
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Tyranis on Szer. 16 Okt. 2013, 11:26

2048. január 9. csütörtök – Voldi űr
Résztvevő: Zyro-Rel / Zyro Tao

< - Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, ami most történt, illetve azt sem értjük, hogy mi történt valójában – mondta a nő. >
< - Azt hiszem, hogy ezzel nem vagytok egyedül szivi – morgott Chakar. >
< - A Főnix nem viselkedik így… >
< - Mivel ez nem is a Főnix volt, hanem valami más. >
< - Van egy bolygó a rendszerben, ahol egy kolóniánk van… valaki becsapott minket és ki akarta irtani a Voldikat. A Napból az érzékelők adatai szerint órákon belül egy feketelyuk képződik. Ha segítenek kideríteni, hogy mi történt, akkor minden vádat elejtünk önök ellen és nem kell az arénában bizonyítaniuk az ártatlanságukat. >
< - Kit haragítottak magukra, aki képes lenne mindezt véghezvinni? – érdeklődött Lar’syee is. >
< - Senkit, fogalmunk sincs, hogy mindez kinek álhatott érdekében. >

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Godlaw / Tao on Szer. 16 Okt. 2013, 12:29

A papnő láthatóan ugyanolyan tanácstalan, mint mi, még azt sem tudja, mi történt pontosan, és fogalma sincs, ki felelhet az egész támadásért. Az örömöm viszont korai volt, úgy tűnik, hogy csak órák vannak hátra, amíg az űrállomás meg nem semmisül hála a feketelyuknak, ami a napból képződni fog.
Lar'syee kérdése engem is elgondolkodtat, de nem is az benne az érdekes, hogy kit haragítottak magukra, hanem hogy ki lehet képes egy Főnix-másolattal feketelyukat csinálni egy napból - azt hiszem, ez leszűkíti a kört. Elsőként természetesen Tyranis jut eszembe, könnyen lehet, hogy valamiféle szerkezettel elérte ezt, bár fogalmam sincs, miért állhat az útjában a voldi nép. Talán a Főnixet akarja elkapni, és zavarná őt ebben a voldi ellenállás.
Talán jobb, ha a megoldásra koncentrálunk ahelyett, hogy mi okozhatta a gondot, hátha mi is vissza tudjuk valahogy fordítani a problémát. A teljes Nova erővel valószínűleg be lehetne zárni egy feketelyukat, de sajnos, épp nem jár errefelé az anyám, pedig úgy tudom, neki nagy gyakorlata van az efféle galaktikus csillagkapuk és feketelyukak kezelésében.
-Ha valóban ilyen kevés időnk van, akkor nem azon kell gondolkodnunk, hogy mi történt, hanem azon, hogyan evakuálhatunk mindenkit az űrállomásról. Vannak még hajók, mentőegységek? Magát az állomást nem tudjuk elvinni a rendszerből, hogy kikerüljünk a feketelyuk veszélyzónájából?
Mivel sokan meghaltak, kevesebb embert kell evakuálnunk, nem mintha ez nagy öröm lenne, de talán megkönnyebbíti a dolgunkat.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2605
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Tyranis on Csüt. 17 Okt. 2013, 10:52

2048. január 9. csütörtök – Voldi űr
Résztvevő: Zyro-Rel / Zyro Tao

Tyranis akár jó ötlet is lehetne, de a lányról nem hallott Zyro egy éve már. Nem ment el a M’kraan-ra sem, amikor tudta, hogy ott volt a fiú, és utána sem bukkantak a nyomára, sem pedig arról, hogy ő tett volna bármit is. Összesen ami a lányhoz volt köthető az Galactus volt és hallani lehetett arról, hogy ismét bolygókat fal fel, ahogyan korábban is. Amíg abban a dimenzióban volt, ahol Zyroék is éltek igencsak kiéhezett.
< - Ne is foglalkozzon vele, ember – mondta Chakar Zyro szavai után. >
< - Az evakuálás megy, plusz három, vagy négy személy semmit sem tud rajta változtatni, javítani. A kérdés pedig, hogy ki képes erre fontos. A hely nem tud eltávozni, nincs hajtóműve. Erre a felesleges beszédre nincs idő most. Vállalják, hogy segítenek kideríteni, vagy a hajójukat lefoglaljuk és maguk itt maradnak és ez az ítéletük. >
Chakar megcsóválta a fejét azzal a tipikus nézéssel, amit Zyro már ismert, ami annyit tett, hogy „mert kell neked folyton okoskodni”. A két shi’ar a fiúra nézett, hogy ő mondja ki a választ, révén a páros már úgyis eldöntötte magában, hogy ők inkább segítenek, mert ez nekik is fontos volt shi’ar létük miatt.


_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Godlaw / Tao on Hétf. 21 Okt. 2013, 14:06

nem tud mozogni az állomás, és az evakuálás megy, mi pedig csak akkor mehetünk, ha segítünk is.
-Ezt nem nevezném választásnak. Ha így áll a helyzet, akkor segítünk rájönni, hogy ki állhat a támadás mögött - válaszolom végül nem sok lelkesedéssel.
-Azt mondtad, nem a Főnix volt, csak valami "visszhang". A Főnix kozmikus energiát használ, nem igaz? Mi van, ha valaki szándékosan próbálta lemásolni a Főnixet, valaki, aki szintén uralja a kozmikus energiákat? Persze nem annyira, mint a Főnix, de eléggé, hogy egy hihető másolatot keltsen, és emiatt elég közel juthasson a Voldiakhoz. Talán van valami a Voldiaknál, amire szüksége van az illetőnek. Az is lehet, hogy a Rákuniverzumból érkező zsarnok tette, neki egyáltalán nem ismerjük a motivációit, viszont a Shi'ar impériumot már uralja, és talán rájött, milyen veszélyes a Főnixerő, így azok is, akik ezt istenítik. Ezek elég vad találgatások, de bővebb információ nélkül nehéz szűkíteni a kört. Nem tudták esetleg valamilyen műszerrel kielemezni a jelenséget? Nem hagyott maga után sugárzást, vagy valamit, amit megvizsgálhatnának, vagy visszakövethetnének?
Jobb híján bemondok mindent, ami eszembe jut, legfeljebb hülyeség, és elvetik azonnal, de legalább nem hagyjuk számításon kívül meggondolatlanul.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2605
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Tyranis on Kedd 22 Okt. 2013, 11:18

2048. január 9. csütörtök – Voldi űr
Résztvevő: Zyro-Rel / Zyro Tao

< - Minden efféle műszerünk a kolónián van lent a bolygón, de azzal pedig megszakadt a kapcsolat, ezért kell odamenniük – mondta a nő. >
< - Nos kölyök, indulás – mondta Chakar. – Révén fogalmunk is, hogy azaz Aian mire képes, vagy mit képes uralni. Odalent hátha találunk bármilyen információt. >
< ~ Ha mindenképp szeretnéd, hogy valaki segítsen a mentésben, én és Lord Kubark itt maradunk, neki úgysem erőssége a nyomozás és az információszerzés ~ üzente telepatikusan Lar’syee Zyro-nak. >
A fiú válaszától függően dől majd el, hogy csak Chakar, vagy pedig a többiek is velük tartanak. A választól függetlenül a shi’ar férfi felcammog a pilótafülkébe, és ha azok is felszállnak, akik még mennek, akkor felszáll a géppel és elszakad az űrállomástól.
< - Miért okoz ekkora gondot, hogy nyomozni kell miközben mások mentik az ott maradottakat? – kérdezte Chakar, ha Zyro is megérkzik hozzá a hajón. >

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Godlaw / Tao on Hétf. 28 Okt. 2013, 11:08

A döntésre bólintok, induljunk el a kolóniára, ahol több információt szerezhetünk, és talán leszűkíthetjük azok körét, akiknek érdekében áll megtámadni a voldiakat.
~Nem lenne biztonságos szétválni, az elsődleges feladatunk továbbra is a herceg biztonságos elszállítása a bátyámhoz.~ Már megszoktam a telepátiát, és bár én nem tudok üzenni, ha elég tisztán gondolok egy üzenetre, Lar'syee könnyen kiolvassa azt a fejemből. A kommunikáció így könnyebb, bár én nem tudok beszélgetést kezdeményezni.
Elindulok Chakarral a hajóhoz, és elfoglalom a fegyverrendszert irányító állást.
-Biztos vagyok benne, hogy remek munkát végeznek a menekítéssel, de nem tudom mennyire kéne belefolynunk a nyomozásba... Egy igen erős ellenségre tettek szert a voldiak, és a beavatkozásunkkal talán mi is a célkeresztjébe kerülünk. Ez pedig éppen ellentmond a céljainknak: a figyelem elkerülésre, csendben mozgás, minél hamarabb elérni Zamhoz.
Ha leszakadunk az űrállomástól, a kijelzőket figyelem, mennyire tiszta körülöttünk az űr, valamint megnézem, hátha a mi hajónkon van olyan szkenner, ami tudja analizálni a kozmikus sugárzást, vagy lekövetni azt.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2605
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Tyranis on Kedd 29 Okt. 2013, 09:57

2048. január 9. csütörtök – Voldi űr
Résztvevő: Zyro-Rel / Zyro Tao

< ~ Lord Kubark, ha valamit nem akar nem fogja megtenni, de az hittem, hogy erre már rájöttél ~ válaszolt a nő. ~ Azonfelül a voldi nem tud olyat felmutatni, ami árthatna neki. ~ >
Ez nagyjából igaz volt, Chakar viccelődött az elmúlt egy évben ezzel gyakorta, hogy miért is nem hagyják a srácot menni amerre akar, aztán majd úgyis odatalál, ahova mennie kell úgy, hogy lényegében sérülés sem lenne rajta, mert szinte lehetetlen megsérteni őt bármivel is.
< - Valami képes volt felrobbantani egy napot odakint – mondta. – Ha az a Lord Aian tette, aki elfoglalta az Impériumot, tudni akarok róla. Valószínűleg a bátyád is, hogy meddig ér el az új ellenség keze. Még azelőtt, hogy a teljes realitást lerohanja. Illetve gyenge pontot is kell rajta találnunk. >
Ebben pedig be kellett látnia Zyro-nak, hogy a shi’arnak volt igaza, nem tudtak még mindig semmit az ellenségről, azt sem, hogy az követte-e őket, vagy pedig nem. Hogyan lehetett volna legyőzni, ha meglehet tenni. Úgy negyed óra múlva, végig fénysebesség alatti sebesség mellett haladva végre feltűnt a távolban az érintett bolygó.

Volt olyan, de Zyro semmit sem talált az űrben, vagy a bolygó felszínén. Végül magán a bolygón, az egyik erdős részen – déli félteke – észlelt valamilyen megmagyarázhataltan és ismeretlen sugárzást.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Godlaw / Tao on Kedd 05 Nov. 2013, 12:09

Abban igaza van Lar'syee-nek, hogy Kubarkot nehéz padlóra küldeni, de azért ha valami képes egy napot elpusztítani, akkor az talán a hercegnek is okozhat gondot. Akárhogy is, az igaz, hogy jobb felkészülni az ellenségre, és megtudni, mivel állunk szembe, mert lehet, hogy a voldiak ellensége később mindenkié lesz.
A bolygóhoz közeledve folyamatosan a szkennereket vizsgálom, hátha sikerül bemérniük a sugárzást, amit hagyott maga után ez az ál-Főnix. Nem járok sikerrel, az űr teljesen tiszta, akármit is használtak, nem hagyott maga után nyomot. Amikor a bolygó felé közeledünk, már épp lankadna a figyelmem, mikor különös jelet látok a kijelzőkön. A sugárzás helye viszont nem az űr, a forrása a bolygó, annak is egy jól behatárolható része.
-Ezt látnotok kéne! Ismeretlen sugárzást érzékelnek a szkennerek a bolygó déli féltekéjén lévő erdőség egy részéről. Papnő, nekünk nincs korábbi feljegyzésünk a bolygójukról, megszokott ez a jelenség önöknél? Vagy lehetséges lenne, hogy a napot megsemmisítő kozmikus sugárzás a bolygóról indult?
Azt már csak fejben teszem hozzá, hogy ha így van, akkor talán még mindig a bolygón van az eszköz vagy a személy, ami vagy aki felelős az egészért.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2605
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Tyranis on Szer. 06 Nov. 2013, 10:31

2048. január 9. csütörtök – Voldi űr
Résztvevő: Zyro-Rel / Zyro Tao

Chakar értetlenül nézett az adatokra és a homlokát ráncolta a vezetés közben, telepatának sem kellett lenni ahhoz, hogy látszódjék, hogy ő maga nem is látott ilyesmit még korábban. Ha Zyro átküldi az adatokat az űrállomásra, ahonnan érkeztek, akkor hamarosan, néhány perc múlva választ is kap. Addig Chakar leállította a hajót is, nem ment közelebb a bolygóhoz, nem akarta kockáztatni, hogy veszélyes lehet-e mindez az ősrégi tragacsra, amije volt a csapatnak.
< - A tudósok, akik itt vannak azt mondják, hogy soha sem láttak effélét korábban – mondta a papnő. – Nem tudták megállapítani, hogy honnan jött a sugárzás, ami a csillagot elpusztította nem sokkal korábban. >
A sugárzás ereje egyébként állandó, nem lett erősebb, sem gyengébb, amíg Zyro figyelte az adatokat. A nő válasza után Chakar fordult felé.
< - Nah akkor mi legyen? – kérdezte. – Leszálljunk és megnézzük, vagy menjünk a településre? >
Zyro válaszától függően indul el a hajóval a férfi arra, amit a fiú mond és ott teszi le a hajót is, ahol a fiú akarja.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Godlaw / Tao on Vas. 10 Nov. 2013, 17:13

A különös sugárzás adatait továbbítom az űrállomásra, de onnan sem kapunk új információkat, úgy tűnik, ez a jel, mindenki számára új. Teljesen egyértelmű, hogy nem véletlen a felbukkanása épp akkor, amikor megtámadják a voldiakat. A kérdés csak az, hogy mi okozza ezt. A támadás mögött álló személy lehet? Valamiféle szerkezet? Vagy egy ősi, a voldiak által sem ismert védelmi mechanizmus lépett működésbe? Kockázatos odamenni, de ez a nyom nagyon forró, és egyelőre nem kezdett csökkenni a jel erőssége. Amikor Chakar a kezembe helyezi a döntés jogát, egy kicsit meglepődöm. Én általában kibicként nézem, ahogy ő és Lar'syee meghozzák az igazán fontos döntéseket, és persze azt is, ahogy a herceg utána tönkreteszi a terveink 90%-át a forrófejűségével. Most viszont úgy tűnik, hogy az én véleményemre kíváncsiak.
-Menjünk a sugárzás forrásához, talán ott megtaláljuk az ügy kulcsát!
Nyomozás, ezt kell tennünk, és a Földön olvastam pár krimit. Így hívják az emberek a nyomozásról szóló könyveiket, és azt megtanultam, hogy a legjobb nyomozók mindig megérzés után cselekednek. Nekem most az a megérzésem, hogy ez a sugárzás közelebb visz minket a válaszokhoz.
Ha megérkezünk a helyszínre, magamhoz veszem a pisztolyt, és egy hordozható GPS szerű szerkezetet, ha van ilyen, amin előtte megjelölöm a sugárzás forrásának pontos helyét. Csak ezután hagyom el a hajót.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2605
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Tyranis on Hétf. 11 Nov. 2013, 09:21

2048. január 9. csütörtök – Voldi űr
Résztvevő: Zyro-Rel / Zyro Tao

Mivel Zyro azt mondta, hogy ott a közelben szálljanak le, így Chakar arra vezette a gépet. A férfi be is lép a légkörbe közel ahhoz a helyhez, ahonnan az adatokat érzékelték. Átjutni a légkörön nem volt a legegyszerűbb feladat, annak hála, hogy a bolygó levesztette a nagy gravitációs erővel rendelkező csillagát egy időre és az fekete lyukká készült összeesni máris megvoltak a látható eredmények. Az egész bolygó mintha megőrült volna. Szinte egyszerre hatalmas természeti katasztrófák kezdték súlytani a helyet. A hajó egy hatalmas viharzóna közepébe tartott, mindenfelé villámok cikáztak az égen, csak Chakar ügyességének volt mondható, hogy egyetlen egy sem találta el a hajót. Amint leértek a felhők alá egy kietlen területre értek, az egész dzsungel volt, a terület viszonylag egyenes, de egy ponton két hatalmas természetes szikla magasodott ki a környék fölé.

Ennek a két sziklának a közepéből jött a sugárzás, így az utasításnak és a koordinátáknak megfelelően ott teszi le a hajót Chakar. Miután mind a ketten kiszálltak a hajóból a sötétség fogadta őket, már nem volt nap az égen, hogy fényt adjon, csak a sűrű sötét dzsungel. Amennyire Zyro megtudta állapítani a sugárzás valahonnan a föld alól érkezett, egyébként a fiú szeme máris nekilátott annak, hogy a sötéthez alkalmazkodjon.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: A voldi űr

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.