Annabeth Winters

Mély légzés. Szu-szá. Szu-szá. Már nincs sok hátra ahhoz, hogy elérjem a pozíciómat. Mindössze egy gyors-hajrá és már ott is vagyok aztán az egész bank a kezünkben van. Mint ahogy szokott lenni.
- Jól van már. Ha még egyszer megkérditek esküszöm bezárlak titeket a széfbe hűsölni. Különben is, szűk a hely, arról nem is beszélve, hogy ha porallergiám lenne akkor már meghaltam volna itt. - válaszoltam kicsit idegesebben a headset mikrofon részébe. Ez a szellőző roppant szűk volt és porral teli. Nem is értem, hogy hogy nem fulladtak meg még odabenn a dolgozók meg az ügyfelek. Legalább amiatt nem kell aggódnom, hogy keresnének itt. A hullámat sem találnák meg csak akkor ha lebontják az épületet.
- A helyemen vagyok. Kezdődhet a buli. - jeleztem a társaimnak miután bejutva  az egyik irodába magamra zártam az ajtót és törökülésben ülve az asztal mögött feltörtem kis gépemmel a bank biztonsági rendszerét. Gyerekjáték volt. Ez is egy unalmas meló lesz, mint sok másik. Ritka, hogy kihívással találkozzak ebben a szakmában, pedig tök jó.
Ami engem illet, a nevem Annabeth Winters, de mindenki Voodoo-nak hív. Amolyan ragadványnév.  A gyerekkorom nem volt valami érdekes, de valahol az határozta meg, hogy mire vagyok képes ma. Egy árvaházban nevelkedtem. Egy vagy két éves lehettem mikor a szüleim meghaltak én meg bekerültem. Sohasem voltam „normális” gyerek. Vagy ezért vagy azért mindig büntetésben voltam. Én voltam az aki szétszerelte a televíziót, a telefont meg a mikrót, ahogy az is én voltam aki folyton megdézsmálta a kamra készletét és belógtam az igazgatóiba, mikor nem volt ott senki. Talán ennek az igazán hétköznapi viselkedésnek volt köszönhető, hogy mindennél jobban meg akartam szabadulni tőlem, de senki sem volt hajlandó örökbe fogadni.  Ez engem cseppet sem zavart, imádtam mindenki idegeire menni.
Aztán egy idő után az internet lett az új játszóterem. Először apróbb csínyek, majd komoly feltörések következtek. Ekkor ragadt rám a Voodoo név. Elvarázsoltam az oldalakat és zombi módjára a magam szórakoztatására használtam őket.
Persze a tevékenységem, mivel egyre jobban ment, nem maradt észrevétlen. Valahogy így kerültem a mostani csapatba miután betöltöttem a tizennyolcat. Kellett nekik valaki aki fel és be tud törni helyekre, cserében megtanítottak arra, hogy hogyan tudom megvédeni magamat és jobb felszerelést kaptam, mint ami az árvaházban volt. Először kisebb boltokat raboltunk ki, majd jöttek a különböző családi házak és rezidenciák, azok mindig olyan izgalmasak voltak, hisz mindig bekerültem élvonalba. Bejutni és lebénítani a biztonsági rendszereket kifejezetten adrenalin dús tevékenység volt. Aztán jöttek a bankok és a különböző nagyobb cégek. Így fejlődtünk tovább és tovább, valamint a hírnevünk is így terjedt. Arról nem is beszélve, hogy könnyű volt a rendőrök előtt járni legalább egy lépéssel, hisz ha nincs bizonyíték, akkor nincs nyom amin el tudnak indulni. A kamerák és a riasztok alapból ki voltak lőve, arról gondoskodtam én, az összes többit elintézték a többiek.  Még azt is elértem, hogy egyszerűen az összes adatbázisból eltűnjünk nyomtalanul. Így nem létezünk, de mégis aktívan tevékenykedünk, mint valami szellemek vagy szupertitkos szervezet.
- Újabb sikeres akció. Odakinn találkozunk. - csuktam össze a gépemet és miután visszasüllyesztettem a hátizsákomba, majd visszamásztam a szellőzőbe, mindössze öt vagy tíz percem volt kijutni az épületből és pár utcával arrébb találkozni a többiekkel. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a professzionális munkát elrontsuk. Kell az a pénz, hogy holnap is nyugodtan bevásárolhassunk, aztán a holnapután holnap intézzük. Kétlem, hogy nehéz dolgunk lesz. Már most kész káosz van a rendőrségi rendszerekben. Pár kisegér elszabadulhatott a gépekben.