Heidi H. H. Hoffman - helyzetjáték

Bárki írhat bármit.
Heidi félig német-félig japán leányzó, ki a nagyszüleivel él Németországban. Szereti a macskákat és az ikeát, nem szereti a mutánsokat. Et-je a hölgynek.

Nu, ideje azonnal megrengetni az ifjú hölgy világnézetét.  

Heidi egy szép napon felfedezi, hogy az IKEA (ellenben a jó németországi verziójával) támogatja a mutánsok egyenjogúságát, és ezt még mindenféle visszataszító plakátkampányokkal ki is hirdeti.

Hogy történik mindez, és hogyan dolgozza fel az ebből eredő lelki sérüléseket?

- Láttad már Echbert legújabb klipjét? Annyira szexi! - Ó te jó ég Gabi, legalább egy picit vegyél visszább ebből a nyálas selypítős akármiből, mert így nem lehet komolyan venni! Ez van, ha az embernek éretlen osztálytársai vannak. Még azt se tudják, hogy miért lépjenek be a Hydrába, Monica csak azért például, mert az a trendi. Trendi? Komolyan, semmi elhivatottság, semmi eszmeiség. Ó te jó ég, ezek betették a zenét, pedig tilos hangszórón keresztül hallgatni az öltözőben, már most sajog a vádlim előre. Hallom, ahogy mások helyeselnek, hogy dögös, meg hogy nem is hat, hanem tizenkettő kockája van, meg hogy milyen jól áll neki a haja.
- Kapcsold ki, jövőhéten minden órán futni akarsz? - Edit, a szabálykövető megszólalt. Két, fonott szőke tincs, szemüveg és fogszabályozó, meg persze mindig, mindenből a legjobb dolgozatot írja. Veszem le a tesipólómat, hogy be is gyűrjem a zsákjába, fél füllel hallgatva a többieket, ki volt bulizni, ki szeretne élőben találkozni Echberttel. Zenész csávó, full német, és még mellette kiáll az igaz eszmékért, szóval okés is. És igen, ki lehet mondani, hogy jól néz ki, nem csoda, hogy ennyire téma tesi után, összehasonlítva az osztály hímalapanyagával. Igen, nekem is bejön.
- Jaj ne, majd ha bejön a nyanya, megmondom neki hogy bukjon fel. Legalább hallgat valami minőségit - ezzel egyet kell értenem. Ki a franc szeret több évszázada halott fószerek zenéjére négyütemű fekvőtámaszozni? Milyen órám is lesz a következő? Gyorsan nézem meg telefonban, matek. Zsír, inkább megyek is ki, legalább nem dezodorszagú levegőt szívok, hanem a krétaporét. Van még öt perc beérni, de messze is van, meg gyalogolni is kell. És fúj, a fiúk öltözőjéből megint ömlik az izzadtságszag!

- Előre! Előre – hallom a hangot, fordulok meg, mielőtt rám ugrana Monica. Komolyan képes volt itt nekiállni énekelni? Idióta, de az én édes idiótám, kit már ölelek is meg. Eskü irigylem, hogy két hétig nem kell tesiznie.
- Gyere velem szenvedni! - Folyosó végén büfé, még mindig sor van ott és tumultus, pedig kis rágcsával még bírható is Schneider.
- Frau Hoffman, hányszor mondjam el, hogy az én órám nincs evés! - Elváltoztatja a hangját, fintorog, orrát felhúzza, állát felszegi, és még mellé gesztikulál is, mesterien kifigurázva a karót nyelt tanárt. Kacaj a legjobb gyógyír mindenre.
- Csak meg ne hallja – nem is tudom mit reagálna rá. Kitudja, lehet van humorérzéke az öregnek.
- Bukásra állok, hátha ad egy egyest, csak hogy többet ne tegyem ezt meg.
- Miért nem szólsz, hogy kell segítség? Leülünk és megtanuljuk, kész még ha kell a proffot is hívom, de nem fogsz nyári iskolába menni – még csak az hiányzik, hogy a nyaramat egyedül töltsem.
- És a te proffod helyes? - Kacsint-kacsint, Monica, ez most komoly? Mármint, egy közel hatvan év körüli felnőtt férfi, hogy lenne helyes, Még futni se jár!
-  Fúj, nagyapám is lehetne – vágom rá, de tényleg. Helyes. Ez idióta. Agyára mentek a hormonok.
- Ó. Kár, akkor nem lesz pasim –  szomi Monica hangok, el is tűnik a mosolya. Aztán visszajön – de azért csak ismersz helyes szőkéket a Hydránál, nem? Valami szép, helyeset, ki kedve, és ha akarom, ágyba hozza a reggelimet.
Ezt most végig kell gondolnom. Ott van Leopold, akivel egyszer találkoztam és szép a mosolya, de egy tizessel idősebb, tiszta tata már. Monica meg mindenkire is rámozdul aki szerinte helyes, mert barátot akar. A szülei középiskolában ismerkedtek meg egymással és csak ez lebeg a szeme előtt, hogy ő is itt találja meg élete párját, pedig még a felhozatal is pocsék. Éve elején még kezelhető volt, de most egyre rosszabb és rosszabb.
- Gyere és meglátod – ne engem kérdezzen mindig, jöjjön el, nézzen körbe, ha már ennyire kíváncsi.
- Csak ha előtte megnézzük délután a kosarasokat  – kosár? Tényleg, lesz valami meccsük! Megint másokat akar bámulni, Miért is vagyok vele jóban, néha nem értem.
- Drága Monica! Gyere Hydrához, nézhetsz félmeztelen pasikat edzés közben, akiken nem a zsír miatt feszül az ing – állok vele szembe, fogom meg kezét, és meghitt együttlétünket csak a csengő szakítja félbe. Mindketten egyként sápadunk le és már rohanunk is a teremhez, még csak az hiányzik, hogy megbosszulja a tanár a késést. Legutóbb is ráment az egész hétvégénk, hogy megcsináljuk a plusz házit. De elnézve a lányt, biztos, hogy kelleni fog.

- Hmm – dünnyögök, miközben pörgetem telefonomon a híreket. Aztán persze megnyitom a mitnotot, cuki kis videós megosztó alkalmazás, Monica már rég azt böngészi, miközben bandukul mellettem, végigfutja a kedvenceit, raktak-e ki újat. Most csak kettőről áradozik és mindkettő fiú, ami már haladás. Emlékszem mikor októberben egy androgünről áradozott.
- Sebastiant láttad hogy nézett rád? Biztos bejössz neki  – felvonom a szemöldökömet, tiszta pattanás a srác és még mellé mutáns párti is, inkább ugrok le a tetőről.
- Fúj – és már imitálom is az öklendezést, nincs az az isten, hogy én vele bármit is. Nevetés üti meg a fülemet, morcosan nézek rá, telefonomat zsebre rakom – még egy ilyen Monica Krämer  és soha többet nem másolhatod le rólam a fizikaházit! - Fenyegetem meg, és persze, hogy a legrosszabb tárgyat jelölöm ki, jelezvén, mennyire komolyak a szándékaim.
- Soha nem hagynád, hogy megbukjak belőle  – túlságosan is biztos benne, és persze igaza van. Nem hagynám bukni a drágát – tényleg, van nálatok valami kaja? Farkaséhes vagyok, az a hülye Fischer tovább tartotta a kémiát és bezárt a büfé, mire tudtam volna kaját szerezni – még bele is rúg egy kavicsba, miközben banduklunk hazafelé.
Persze hogy megint nálunk tanulunk, ki másnál.

- Ó bazdmeg! -  Épp keresem a széken állva az egyik füzetet a matekhoz, mikor meghallom Monicát.
- Remélem valaki haldoklik – és itt is van a feladatgyűjtemény, lépek is le a földre.
- Bár úgy lenne, bár úgy lenne –  és már tolja is az arcomba a telefonja képernyőjét, mint már látom a képet. Aztán még egyet ahogy nekiáll váltogatni. Kék és sárga, rajta a másságot hirdető szavak, büszkén mutatva a százalékokat, hogy ennyi és ennyi mást alkalmaznak különböző országokban.
Nemes egyszerűséggel lefekszek a paplanomra, hagyjanak békén. Nem igaz, nem, nem nem! Nyomoroncok. Átölelem Knackát, ki hagyja, had nyúzzák bármikor, miközben fekszem az ágyamon és a fejemben  egy világ omlott össze a poszterek láttán. Nyomorult ikea, pedig annyival egyszerűbb volt, miért kellett beleállnod a politikába, miért nem maradtál meg egy bútorüzlet? Pedig annyira imádtam a bigott szipirtyók botránkozásait, ahogy csak nekiállok felsorolni a székek neveit és máris imát morognak, mert hogy épp megidézek valami sötét istent. Jó, persze, megértem a memeket is, és mily kitűnő alapanyag! Ennek annyi. Mindennek annyi. Annyi évnyi káromkodás alapanyagomat  semmibe, és a drága, csodás memek, melyeken keresztül még egy olvasónaplót, meg több száz oldalas unalmas könyveket is belehetett mutatni, annyi. Dobhatom ki a gépemen mik vannak, mert ez így nem helyes! Maradt volna meg a bútorgyártásnál meg a húsgolyóinál, komolyan, nem kellene ebbe beleszólnia, még hogy jó dolog az, ha valaki veszélyes az emberiségre! Idióták. Mutánsszeretők. Az még úgy elmegy, hogy a különleges igényűeknek külön bútort gyártanak, úgy ahogy. De ez nem.
- Ez még nem a világ vége –  hallom meg Mónit, és érzem, ahogy mozdul a matrac, leül mellém.
- De az – dünnyögöm. Oda a védjegyem, amit már a tanárok is ismernek, mi  világvége, ha nem ez? Ez az, amit tudnak, amit emlegetnek, nem más. Nem pedig az, hogy félig japán vagyok. Amúgy is, aki azt akarja felhozni, vagy a szüleimet, annak betöröm az orrát, és még tanúm is van, hogy csak nekiszaladt a korlátnak.
- Lehet őket bojkottálni, mint azt az együttest is – veti fel, miközben tovább telefonozik, már keresi, hogy mit szóltak hozzá, sose értettem, hogy tud ez a lány bukásra állni bármiből. Oly könnyedén talál információkat és rendezi sorba őket a neten, tudja, mikor melyik lesz használható és melyik nem. Így vált egy sokat dédelgetett tudásom feleslegessé most.
- Bojkottálni? - Ülök föl, méltatlan nyávogást hallva, ugyanis valaki még fekve szeretett volna maradni – én nem bojkottálni akarom őket.
- Ne légy már ilyen csak ennyitől, gerincük sincs. Ahhoz sincs bátorságuk, hogy itt megcsinálják, gyáva kuyák, hogy csak ott, hol nem éri őket retorzió.
- Üzleti politika – nézek rá, majd a földön heverő feladatgyűjteményre.
- Hatalomhoz dörgölőznek  – vágta rá Monica, én meg nézem, máris tervez, nekem viszont annyi.
- De akkor mivel káromkodjak? A simára csak rosszallóan nézek, ezzel meg kijátszom a házirendet - utalok arra, hogy osztályfőnöki jár már a bazdmegelésért is is, és néhány tanár a basszusért is harap már. Rigolyás vénasszonyok. Szipogok is, az nem létezik, hogy ennek vége. Nyomorult mutánsok, ezt is elbasszátok. Ölelem inkább magamhoz a vörösömet, ki belém mereszti a karmait, hogy a szorításon engedjek egy kicsit, mert ő akkor megfullad. Nézem a töprengőt, miközben már dorombol a cica, csak mert valaki hozzáért. Latin állatnevek esetleg?
- Gyümölcsökkel! -  Karok a levegőben, fel is ugrik mellé. Hogy tud ülésből felugrani, sose értettem, de ha lenne víz az ágyon, már kiborult volna.
- Gyümölcsökkel - hangom lemondó, ezt ő se gondolja komolyan.
- Gyümölcsökkel!-  Lelkesen helyesel.
- Gyümölcsökkel - ismétlem meg.
- Gyümölcsökkel!
- Gyümölcsökkel.
- Igen, gyümölcsökkel! És most megyünk a csápokhoz csatlakozni és keresni egy szőke herceget fekete motoron - ragadja meg a csuklómat én meg szótlanul tűröm, hogy maga után vonszoljon, még ha ehhez fel is kellett állnom. Ez most itt valami vicc, ugye csak egy vicc? Hirtelen fékez, hogy a következő pillanatban már megöleljen. Szerencsére Knacka jobbnak látja az ágyon maradni és onnan mozizni, még ki is fekszik, hasat mutat, nyújtózkodik a vörös matka, hogy tessék, őt is lehet csodálni.
- De nincs mivel káromkodnom – nyígok neki, értse meg, ez tényleg fontos dolog! Nem pedig hogy épp melyik pasi a leghelyesebb szerinte.
- Ugyan már Heidi, ne ezen rágódj, hanem hogy hogy oldjuk meg a matekházit, megint feladott két oldal anyagot, annyi a hétvégének. Borzalom ez a tanár, de komolyan – közben már visz is magával egyik láb, másik láb, Monica meg csak beszél – biztos vagyok abban, hogy évtizedek óta nem volt pasival és tiszta pókháló ott – máskor kapható is lennék erre. Máskor.
- Monicaa – húzom el az utolsó betűt a nevében, hátha megáll.
- Igen? -  És siker! Barnahajú barátnőm érdeklődve tekint rám – ne légy már szomi, megyünk a Hydrádhoz – igaz, tényleg.
- Ha most megyünk oda, mikor tanulunk? Amúgy se átjáróház, ugye tudod?- Ha megbukik matekból, nem lesz kivel víziparkba mennem nyáron. Előre kell gondolkodni, többre kell gondolni, mint az egyénre.
- Majd kikönyörögjük a te proffodnál, hogy írja meg a házinkat.
Ez hülye.

Nu, szép alkotás.
Ím jutalmul az IKEA részvények 1% a Hoffman család tulajdonába kerül.
Már csak 50 kell ahhoz, hogy olyan céggé formálhassák, amilyennek mindig is lennie kellett volna
(A valóságban nincsenek IKEA részvények, ám ez minket nem állíthat meg)

Következő helyzet:
Minden bátor polgár életében eljön a pillanat, amikor végre feljelentheti a szomszédait.
Ki volt az első gazember, akit Heidi leleplezett, és hogyan történt mindez?
(Amennyiben ilyen sosem történt, akkor alternatív, különben lehet kánon)