Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Ez a bolygó a vr'ak szülővilága. A mocsarakból felszálló ködben különböző formájú kastélyok sziuletjeit látni. A tornyok árnyékában széles sugárutak futnak, amiken megállás nélkül légpárnás járművek közlekednek. Ezen a bolygón a gazdagabb vr'ak egész negyedeket birtokolnak, ahol az ő alkalmazottaik élnek.

Venta Tyr palotája közepesnek mondható. Egy hatalmas patinás kupola van középen, amit négy oldalról karcsú minaretek fognak közre. A környékén Venta Tyr meghagyta a dzsungelt, és egy saját állatkertet rendezett be a Külűr legveszedelmesebb ragadozóiból.

A Scout a palota közelében szállt le. A leszállóhelyen már várja őket két skrudd fajtájú testőr, akiknek a kezében csúf külsejű gépfegyverek vannak. Az egyik a szerencsevadász csapat felé szisszen, míg a másik végigméri a fiúkat.
- Adam Deer és bandája. Úgy látom, hogy Venta-tyr nagyra tart titeket, hogy ezt a melót is rátok bízza - mondja a bal oldali. - A főnök már vár titeket.
A palota belsejébe egy óriási, boltíves kapun keresztül lehet bejutni, átmentek egy előcsarnokon, majd egy tágas kör alaprajzú terembe juttok. A falain különböző népek festményei, amiken látszik, hogy nem másolatok. A terem másik végébe egy lift van, ez vezet Venta-tyr privát irodájába, ami inkább beillik trónteremnek.
Venta-tyr már vár titeket. Egy hosszú asztal mögött ül, egy magas támlájú székben. Az asztalon mindenféle bogarak és férgek vannak, a közepén pedig egy roston sült gyík.
- Üdvözlet. Adam Deer, láttom elhoztad a legénységed. Nos tehát, üljetek le. Ragaszkodom, hogy velem vacsorázatok. Szerencsére vannak emberi ételeim is, de azokat nem nevezném ételnek. Szóval üljetek le.

/Adam rád bízom, hogy mi volt az a meló Venta-tyrrel./

Minden rendben ment a leszállásnál. A hajóból kilépve kér Skrudd testőr várt bennünket és köszöntöttek.
- Igen mi vagyunk.
Válaszolok, neki mire az fojtatja, hogy Venta-Tyr már vár minket.
- Tudom a járást.
Mondom nekik elhaladva mellettük és lejjebb tolom az egyik fegyverének a csövét. Végighaladva az előcsarnokon egyenesen a lift felé megyek, ami egy kör alakú nagy teremben helyezkedik el. A teremben mindenhol festmények vannak, aminek egy része nagyon is ismerős számomra. A lifttel hamar elértük Venta-Tyr privát irodáját ahol már az asztal végénél ülve várt bennünket. Közelebb érve széttárom a karomat mintha csak meg akarnám ölelni innen az asztal másik végéből.
- Venta-Tyr. Barátom. Jó újra látni téged. Látom már kirakattad a festményeket, amik miatt, ha jól emlékszem majdnem mind otthagytuk a fogunkat.
Mosolygok szélesen. Bár nem szívből jön, viszont sosem árt, ha a munkaadónk azt hiszi, hogy nagyon is jóban vagyunk vele. Leülök az asztal ezen, végébe ahová a tányérok már kivannak, készítve és elé az emberi ételek.
- Nos, barátom. Most mi volt annyira sürgős?
Térek egyből a tárgyra és az asztalra könyökölök és összekulcsolva újaimat, öklömet a szám elé teszem, és úgy hallgatom.

Leszállás után a hajóból kilépve eléjük tárul egy újabb világ.
~Sose fogom megszokni ezeket az új környezeteket, hiába láttam már annyit, hogy nem tudom számon tartani se.~
A gondolatmenete futtatását megszakítja a barátságtalan fogadtatásra utaló hangnem, ahogy az egyik fogadó őr szól hozzájuk. A fegyverek alakja már riadalmat kezd kelteni Forneshben, de hamar elszáll a feszültség benne, mikor Adam könnyedén, mégis világosan jelezte, nem tartunk igényt a társaságukra. Miközben haladtak befelé, már lenyűgözőnek találtatott a hatalmas, boltíves kapu, ami alatt áthaladtak. A több percesre nyúló séta közben feltűnnek neki az érdekes festmények is.
~Vajon mennyit is érhetnek ha a megfelelő személynél adjuk el őket?~
A liftből kilépve végre megérkeztek a munkaadójukhoz. Az asztalon elhelyezkedő különféle ételek szemmel való vizsgálatát az üdvözlő szöveg törte meg.
~Minek megjegyezni, hogy nem egyedül jött, ha alapból nem egy személyre várt?~ Kezdi kétségbe vonni, mennyire lehet megbízni a mondandójában, avagy inkább a mondandója mekkora része hazugság. Leül Adam mellé, és ellentétben vele, nekiáll falatozni valamennyit, hisz a beszéd részbe beleszólni nem áll szándékában.

//Egyébként, ha siettetni akarsz, írj pm-et, azt nagyobb eséllyel fogom elolvasni, ha csak felkukkantok az oldalra.//

- Értem.
Előre nyúlok egy szelet már emlegetett és dicsért pizzáért, hogy megkóstolhassam. Egy nagyot harapok, bele aztán lassan elkezdem rágni miközben, hallgatom Venta mondandóját. "Hmm. Egy kincs? Érdekesen hangzik."
- Nem az ő emberei keverték össze egyszer a sajátjukat a mi rakományunkkal aztán kezdtek el üldözni?
Fordulok Forneshez a kérdéssel, de közben Ventara is figyelek.
- Szóval arra kérsz, hogy most azt a festményt lopjuk el. Mond a bolygót ahol a festmény található aztán az árajánlatot.
Vetem oda Ventának és harapok még egy falatot a pizzából.
- Ha bele egyezünk, akkor mi lesz a kinccsel? Persze csak ha tényleg létezik...
Kérdezek még rá és miközben hallgatom a választ befejezem a pizza szeletet.

Undorítónak tudta csak tartani azt, ami előtte zajlódott le.
~Ezek szerint már nem élőlény, hanem tulajdon.~
Bár csak pár falatot evett, az iménti jelenet után már minden étvágya elmúlt, és többet nem nyúlt az ételhez. Eközben kezdődött a történelem óra. Mivel mást nem tudott tenni, arra figyelt, és próbált az esetleges bökkenőkre, vagy hibákra rájönni a történelem menetében.
~Egy kincs egy legendában? Máris rosszul vagyok a sok keresgélőtől, akik konkurenciát okoznak.~
- Arra az esetre gondolsz, mikor új hajtóművet kellett beszerezni, mert javíthatatlanná lőtték? De, ők lesznek azok. - Válaszolod Adam felém intézett kérdésére.
~Arról a holofestményről csak hallottam, de mindenki már ámulattal beszél róla, pedig nem is látták.~
~Valiy? Mintha rémlene valami, esetleg drogcsempészetben is volt. Azt hiszem abban szedte meg magát.~
Adam árajánlat kérdésére már csak fél füllel volt, hisz azt a részét úgy is ő szokta kezelni, nem szól bele fölöslegesen, és már azon gondolkodik, mivel lehetne előkészülni a közelgő feladatra.

A helyi konyhával mindig jobb vigyázni. Még megfekszi az ember gyomrát. Zmaj, a zord ábrázatú néhai katona, és zord ábrázatú néha kalóz most zord ábrázatával, mint kapitány, feszít társai mellett. Persze nem túl nagy lelkesedéssel.
- A koltirai ütközet... Apám mesélt róla. Mert ott volt. Valóban nem volt egy vasárnap délutáni kertipari. - dörmögi mogorva orra alatt.
- Kincs szállító hajó... Remek! - sóhajt fel. Nem kívánkozik vissza a kalóz életbe. De a legenda számára is ismerősen cseng.
- Meglehet valóban volt ilyen hajó. Mások is beszélnek róla. - tekint társaira, így jelezve, hogy neki sincs ellenére a feladat.
- Még hogy élethű ábrázolás... bah! - nem egy nagy művészettörténész, de erősen kétli, hogy ez a Marcus fickó bármit is életszerűen ábrázolhatott volna, ha nem volt a helyszínen. Még aki ott is volt, annak se nagyon volt ideje mindenre figyelni. Mert az életben maradásért, és az ellenség legyőzéséért küzdött.
- Ja, hát kérlek, vagy menekülünk és a farunkat lövik szét, vagy szembe megyünk velük és akkor a hajó orrát. - morog társainak a régi kellemetlen eseményt felidézve. Még sajnos nem találtak fel olyan hajót, ami egyszerre tud előre is meg, hátra is menni. Elől-hátul farhajó.

- Sajnos igen...
Nem is fűzök, többet a régi ismerős dologhoz inkább várom a fejleményeket. Amiből megtudhatjuk, hogy lesz egy árverezés, de nem lesz köztük a festmény viszont gyengéje a szerencsejáték.
- Remek szóval egy külsős.
Félrehúzom a számat amikor Venta arról beszél, hogy túl feltűnőek lennénk, ha így mennénk hárman. Amikor csettint, egyet bejön egy egészen szemrevaló fekete hajú nő.
- Bár csak megoldjuk valahogy.
Félmosolyra görbül, a szám aztán hátradőlök én is a székemben.
- Legyen 25 és meg egyeztünk.
Vetek fel egy másik árajánlatot aztán tovább figyelem a nőt, ahogy leül és elkezd enni valami rákszerű rovart Venta tányérjáról.
- Igen mi lennénk...
Várok, egy kicsit aztán fojtatom.
- Adam Deer vagyok. Másod pilótám Konsztantij Zmaj és az univerzum legjobb tüzére Fornesh. Sehol sem talál nála jobbat.
Mutatom be a legénységemet aztán ismét Venta felé fordulok.
- Van, már valami terv vagy azt mi dolgozzuk ki?
Kérdezek rá, hogy tudjam, mennyi időnk van kidolgozni egy tervet ha, kell.

Konsztantij megjegyzésére kicsit elmosolyodik. Majd tovább hallgatja a Fortuna kincséről szóló filozofálgatást. Mindig is szerette hallgatni, ha értelmes emberek értelmes dolgokról tartanak részletes bemutatót, amiről nincs semmiféle, vagy csak minimális tény a kezükben, és majdnem minden lehetőséget kipuhatolnak a témáról, de hogy egy kincsről beszéljen valaki így, röhejessé teszi magát a fogalmat és még önmagát is.
~Végre befejezte az evést.~
Mikor az árverezést említi, felcsillant a szeme, de hamar eltüntették a reményt, amit látott benne. Igaz, szerencsejáték alatt nem erre gondolt épp, de nincs is értelme tovább boncolgatni a dolgot, hisz ez már eldobott ötlet.
- Eldorádo? Vagy is minden olyan személy melegágya, aki már valamennyire romlott. Persze, hogy ismerjük, sose hallottam róla.
Az új ismerős hallatán magában fohászkodott, hogy ne az legyen amire gondol. Pár pillanat múlva mégis bekövetkezett. Amint meglátta a nőt, már a fejét fogta.
~Ilyen nincs. Munkába megyünk, erre olyan társat ad mellénk, akire rá van írva, hogy "Csak kérned kell".~
Mikor Adam bemutatkozása hozzá ért, még egyszer rápillant a nőre, és bólint, majd újra elfordítja fejét. A fizetség megvitatására már oda se figyel, tudja jól, hogy Adam kezében tartja az ügyet, és neki se érdeke, hogy átvágják őket.

Bármi is legyen egy kincses hajón, az mindig eladható cucc, már ha nem a katonaság állít csapdát. Ezt jól megtapasztalta Zmaj úgy katona, mint kalóz életében.
- Eldorádo... Túl ismerős hely... Túl sokszor jártam már ott... Túl sok nő... Áh! Legalább nem lesz nehéz a kép nyomára jutni. - mereng magában. Gondolatait a belépő nő töri meg.
- Ezt muszáj? - nézz társaira a nőre utalva. Nem szereti az idegeneket a hajón, még ha utasok, akkor sem. Nem tud bennük megbízni. Adam láthatólag elfogadja, csak emeli az árat. Ezt Zmaj elfogadható kompenzációnak tartja. Míg meg nem hallja mi is lenne a nő feladata, túl azon, hogy a hajó utasa, és, hogy mi mindenhez is ért. Már-már egyszemélyes hadseregnek gondolja, de az utolsó mondata az ami elárulja valódi foglalkozását.
- Szóval nem bízik bennünk és a nyakunkba rak egy szárazdajkát. - mogorván tekint a nőre.
- Vagy pontosabban egy fejvadászt. És ha véletlenül nem teljesítenénk a küldetésünket, akkor szépen a hátunkba döfné a kést! - társaira tekint.
- Ez nagyon nem jó ötlet! - ingatja jobbra-balra fejét.

Nem igazán nyugtatja meg, hogy bár a fizetség feljebb ment, mégis, egy újabb taggal bővül csapatuk. A pénz nem ér fel a bonyodalmakkal. És amit ez a nő szülni fog köztük, már előre borsódzik tőle, mi is vár rájuk ezen a kalandon. Kicsit nyugtatja, hogy nem ő az egyetlen, aki húzza a száját a nő belépésén.
- Ne vetítsd ki a negatív gondolataid a közelgő feladatra. - Fordul a társa felé, feltételezésére válaszolva. - Talán csak segíteni akar, és a feladat nagy részét elintézi helyettünk. - Ironizál enyhe mosollyal.
- Ha ennyire igazolja, hogy felér egy egyszemélyes sereggel, miért nem csak őt egyedül küldi? Szavaiból kiindulva nem lenne ellenvetése. - Fordul Ventra felé, mikor a nő bizonygatja, mennyi mindent tud, illetve mennyi mindenhez ért. - Nekem akkor is az az érzésem, hogy tudását ugyan olyan lelkesedéssel fordítaná ellenünk is, mint a küldetés teljesítésére. - Fordul újra társaihoz. Bár még csak a megbeszélésnél tartanak, máris rosszul kezdődik, és tovább fokozza ezt azon lehetőség is, hogy ezek a mondatok rontani fogják Ventra hozzáállását felénk, továbbá a csapat hírét is megcáfolja a jelenlegi viselkedése. De mit lehet tenni, ha egyszer valami nem tetszik valakinek, úgy is megmondja, nem hallgatja el.
- Szóval, van még valami, vagy indulunk? - Fordul újra Ventra felé, kimutatva türelmetlenségét, és érdeklődve, tart e még valamiféle meglepetést a tarsolyában.

Figyelem a fejleményeket és közben gondolkodom. A társaimnak nem nagyon tetszik az ötlet, hogy velünk tartson a fejvadász is. Ez a része igazából nekem sem tetszik de, ha arra gondolok, hogy magáért a képér mennyit kapunk, aztán pedig a kincsre a kapzsiságomnak valahogy sikerül rávennie, hogy tekintsek el ettől a kellemetlenségtől.
- Nekem volna még egy kérdésem, aztán ha lehet, indulnék is. A képet hozzuk eleinte ide vagy mennyünk egyből a kincsért?
Ha megkapom a választ, akkor felállok az asztaltól és elindulok kifelé a hajómhoz. Amennyiben viszont valakinek még van mondanivalója az ajtóban, megállok és meghallgatom.

- Ejj emberek. Ezek a kérdések, ismertek minket vr'akat - cuppantott a lény. - Mi tiszteljük mások életét, ez az egyedüli tulajdon amivel ti rendelkeztek.
Hátradőlt, majd töltött magának a borból, és belekortyolt.
- Első osztályú. Alexis az én parancsaimat teljesíti, ő lesz veletek a szemem és a fülem. Szóval a kérdésetekre az egyik választ megkaptátok, a másikra. Rátok bízom, de nem lenne jó, hogy ha lenyúlnátok a kincset, akár mi is legyen az. Van még kérdés? Nincs. Jó. Akkor sok sikert.

/Folytatás: Eldorádó űrállomás/