Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Svarog on Kedd 15 Nov. 2011, 19:35

Ez a bolygó a vr'ak szülővilága. A mocsarakból felszálló ködben különböző formájú kastélyok sziuletjeit látni. A tornyok árnyékában széles sugárutak futnak, amiken megállás nélkül légpárnás járművek közlekednek. Ezen a bolygón a gazdagabb vr'ak egész negyedeket birtokolnak, ahol az ő alkalmazottaik élnek.

Venta Tyr palotája közepesnek mondható. Egy hatalmas patinás kupola van középen, amit négy oldalról karcsú minaretek fognak közre. A környékén Venta Tyr meghagyta a dzsungelt, és egy saját állatkertet rendezett be a Külűr legveszedelmesebb ragadozóiból.


A Scout a palota közelében szállt le. A leszállóhelyen már várja őket két skrudd fajtájú testőr, akiknek a kezében csúf külsejű gépfegyverek vannak. Az egyik a szerencsevadász csapat felé szisszen, míg a másik végigméri a fiúkat.
- Adam Deer és bandája. Úgy látom, hogy Venta-tyr nagyra tart titeket, hogy ezt a melót is rátok bízza - mondja a bal oldali. - A főnök már vár titeket.
A palota belsejébe egy óriási, boltíves kapun keresztül lehet bejutni, átmentek egy előcsarnokon, majd egy tágas kör alaprajzú terembe juttok. A falain különböző népek festményei, amiken látszik, hogy nem másolatok. A terem másik végébe egy lift van, ez vezet Venta-tyr privát irodájába, ami inkább beillik trónteremnek.
Venta-tyr már vár titeket. Egy hosszú asztal mögött ül, egy magas támlájú székben. Az asztalon mindenféle bogarak és férgek vannak, a közepén pedig egy roston sült gyík.
- Üdvözlet. Adam Deer, láttom elhoztad a legénységed. Nos tehát, üljetek le. Ragaszkodom, hogy velem vacsorázatok. Szerencsére vannak emberi ételeim is, de azokat nem nevezném ételnek. Szóval üljetek le.


/Adam rád bízom, hogy mi volt az a meló Venta-tyrrel./

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Vra%20+%20skrudd
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Adam Deer on Szer. 16 Nov. 2011, 17:42

Minden rendben ment a leszállásnál. A hajóból kilépve kér Skrudd testőr várt bennünket és köszöntöttek.
- Igen mi vagyunk.
Válaszolok, neki mire az fojtatja, hogy Venta-Tyr már vár minket.
- Tudom a járást.
Mondom nekik elhaladva mellettük és lejjebb tolom az egyik fegyverének a csövét. Végighaladva az előcsarnokon egyenesen a lift felé megyek, ami egy kör alakú nagy teremben helyezkedik el. A teremben mindenhol festmények vannak, aminek egy része nagyon is ismerős számomra. A lifttel hamar elértük Venta-Tyr privát irodáját ahol már az asztal végénél ülve várt bennünket. Közelebb érve széttárom a karomat mintha csak meg akarnám ölelni innen az asztal másik végéből.
- Venta-Tyr. Barátom. Jó újra látni téged. Látom már kirakattad a festményeket, amik miatt, ha jól emlékszem majdnem mind otthagytuk a fogunkat.
Mosolygok szélesen. Bár nem szívből jön, viszont sosem árt, ha a munkaadónk azt hiszi, hogy nagyon is jóban vagyunk vele. Leülök az asztal ezen, végébe ahová a tányérok már kivannak, készítve és elé az emberi ételek.
- Nos, barátom. Most mi volt annyira sürgős?
Térek egyből a tárgyra és az asztalra könyökölök és összekulcsolva újaimat, öklömet a szám elé teszem, és úgy hallgatom.
Adam Deer
Adam Deer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Adam Deer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Fornesh on Szomb. 19 Nov. 2011, 11:01

Leszállás után a hajóból kilépve eléjük tárul egy újabb világ.
~Sose fogom megszokni ezeket az új környezeteket, hiába láttam már annyit, hogy nem tudom számon tartani se.~
A gondolatmenete futtatását megszakítja a barátságtalan fogadtatásra utaló hangnem, ahogy az egyik fogadó őr szól hozzájuk. A fegyverek alakja már riadalmat kezd kelteni Forneshben, de hamar elszáll a feszültség benne, mikor Adam könnyedén, mégis világosan jelezte, nem tartunk igényt a társaságukra. Miközben haladtak befelé, már lenyűgözőnek találtatott a hatalmas, boltíves kapu, ami alatt áthaladtak. A több percesre nyúló séta közben feltűnnek neki az érdekes festmények is.
~Vajon mennyit is érhetnek ha a megfelelő személynél adjuk el őket?~
A liftből kilépve végre megérkeztek a munkaadójukhoz. Az asztalon elhelyezkedő különféle ételek szemmel való vizsgálatát az üdvözlő szöveg törte meg.
~Minek megjegyezni, hogy nem egyedül jött, ha alapból nem egy személyre várt?~ Kezdi kétségbe vonni, mennyire lehet megbízni a mondandójában, avagy inkább a mondandója mekkora része hazugság. Leül Adam mellé, és ellentétben vele, nekiáll falatozni valamennyit, hisz a beszéd részbe beleszólni nem áll szándékában.

//Egyébként, ha siettetni akarsz, írj pm-et, azt nagyobb eséllyel fogom elolvasni, ha csak felkukkantok az oldalra.//
Fornesh
Fornesh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 74
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 14.

Karakteradatok
Főkarakter: Fornesh
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Svarog on Szomb. 19 Nov. 2011, 12:09

- Szóval nem esztek - mondta Venta-tyr. - Kár, pedig a szakácsaim kitűnő pizzát sütöttek.
A vr'a csettíntett, mire egy előjött egy vörös bőrű, pikkelyes devliai, akinek háromszög alakú arcát, három, fekete szarv koronázta. A szolga odalépett a gyíkhoz, és levágta a bal mellső lábát, és Venta-tyr tányérjára rakta. A vr'a undorító csámcsogással elkezdte leszopogatni róla a húst.
- Előbb egy kis történelem óra. A Koltirai ütközet. Egy kis istenháta mögötti planéta, de fordulópont volt a háború történetébe. De ismerhettek egy másik legendát. A Fortuna Kincsének legendáját. A Fortuna egy szállítóhajó volt, nem tudni, hogy vegai volt vagy humán. Azt se tudni, hogy részt vett e az ütközetbe, vagy egyáltalán létezett.
De a mítosz szerint nem semmísült meg, hanem lezuhant a bolygó holdjára, de ennek semmi alapja nincs.
Felállt, intett, mire az egyik faliszőnyeg mögül egy macskaszerű idegen lépett elő, és bort öntött a vr'a kelyhébe.
- Kivéve egyet. Hallottatok már Marcus Wilson Coquest festményéről, Fordulópontról. Tudjátok, hogy ez a holofestmény mennyire élethűen ábrázolja a csatát. Állítólag Wilson tudta a kincs hollétét, és belerakta az alkotásába... Szóval rajta van a képen, de erről sajna nem tudhatunk, mert Wilson három éve meghalt. A kép pedig hát... egy nálam is gazdagabb fickó tulajdonába van. Hallottatok már Valiyról?
/Valiy egy manot fajtájú bűnvezér, aki hihetetlen módon megszedte magát bizonyos természetes drogok termesztéséből és csempészésből. A Faun 3 Dzsungelbolygón van egy erődje, ami szinte bevehetetlen./

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Adam Deer on Szomb. 19 Nov. 2011, 13:55

- Értem.
Előre nyúlok egy szelet már emlegetett és dicsért pizzáért, hogy megkóstolhassam. Egy nagyot harapok, bele aztán lassan elkezdem rágni miközben, hallgatom Venta mondandóját. "Hmm. Egy kincs? Érdekesen hangzik."
- Nem az ő emberei keverték össze egyszer a sajátjukat a mi rakományunkkal aztán kezdtek el üldözni?
Fordulok Forneshez a kérdéssel, de közben Ventara is figyelek.
- Szóval arra kérsz, hogy most azt a festményt lopjuk el. Mond a bolygót ahol a festmény található aztán az árajánlatot.
Vetem oda Ventának és harapok még egy falatot a pizzából.
- Ha bele egyezünk, akkor mi lesz a kinccsel? Persze csak ha tényleg létezik...
Kérdezek még rá és miközben hallgatom a választ befejezem a pizza szeletet.
Adam Deer
Adam Deer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Adam Deer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Fornesh on Vas. 20 Nov. 2011, 12:24

Undorítónak tudta csak tartani azt, ami előtte zajlódott le.
~Ezek szerint már nem élőlény, hanem tulajdon.~
Bár csak pár falatot evett, az iménti jelenet után már minden étvágya elmúlt, és többet nem nyúlt az ételhez. Eközben kezdődött a történelem óra. Mivel mást nem tudott tenni, arra figyelt, és próbált az esetleges bökkenőkre, vagy hibákra rájönni a történelem menetében.
~Egy kincs egy legendában? Máris rosszul vagyok a sok keresgélőtől, akik konkurenciát okoznak.~
- Arra az esetre gondolsz, mikor új hajtóművet kellett beszerezni, mert javíthatatlanná lőtték? De, ők lesznek azok. - Válaszolod Adam felém intézett kérdésére.
~Arról a holofestményről csak hallottam, de mindenki már ámulattal beszél róla, pedig nem is látták.~
~Valiy? Mintha rémlene valami, esetleg drogcsempészetben is volt. Azt hiszem abban szedte meg magát.~
Adam árajánlat kérdésére már csak fél füllel volt, hisz azt a részét úgy is ő szokta kezelni, nem szól bele fölöslegesen, és már azon gondolkodik, mivel lehetne előkészülni a közelgő feladatra.
Fornesh
Fornesh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 74
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 14.

Karakteradatok
Főkarakter: Fornesh
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Dr. John Huniver on Vas. 20 Nov. 2011, 16:08

A helyi konyhával mindig jobb vigyázni. Még megfekszi az ember gyomrát. Zmaj, a zord ábrázatú néhai katona, és zord ábrázatú néha kalóz most zord ábrázatával, mint kapitány, feszít társai mellett. Persze nem túl nagy lelkesedéssel.
- A koltirai ütközet... Apám mesélt róla. Mert ott volt. Valóban nem volt egy vasárnap délutáni kertipari. - dörmögi mogorva orra alatt.
- Kincs szállító hajó... Remek! - sóhajt fel. Nem kívánkozik vissza a kalóz életbe. De a legenda számára is ismerősen cseng.
- Meglehet valóban volt ilyen hajó. Mások is beszélnek róla. - tekint társaira, így jelezve, hogy neki sincs ellenére a feladat.
- Még hogy élethű ábrázolás... bah! - nem egy nagy művészettörténész, de erősen kétli, hogy ez a Marcus fickó bármit is életszerűen ábrázolhatott volna, ha nem volt a helyszínen. Még aki ott is volt, annak se nagyon volt ideje mindenre figyelni. Mert az életben maradásért, és az ellenség legyőzéséért küzdött.
- Ja, hát kérlek, vagy menekülünk és a farunkat lövik szét, vagy szembe megyünk velük és akkor a hajó orrát. - morog társainak a régi kellemetlen eseményt felidézve. Még sajnos nem találtak fel olyan hajót, ami egyszerre tud előre is meg, hátra is menni. Elől-hátul farhajó.

_________________
Az anyag nem vész el, csak általam.
Szólj, ha kicsinek érzed magadat!
---------------------------------
Laura Pedersoli X-diák
Ribar, atlantiszi lázadó
Dr. Rolihlahla Zuma NYAN nagykövete az ENSZ-ben
A Végtelen Háború világa: Judy Huniver-Frost
Outsider: Dr. John Huniver (Quad)
Újvilág II/5 A múlt árnyai: Lt. Patrik James O’Connor
2210 - Az utolsó küldetés: Nagamushi Fakamuko/Slob’Nyic
Avalon: Art, a kelta vajákos
Dr. John Huniver
Dr. John Huniver
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 325
Hozzászólások régi : 206
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. John Huniver
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Svarog on Hétf. 21 Nov. 2011, 20:25

- Akkor régi ismerősötök a fickó. Egy biztos, senki sem tudja mi a Fortuna kincse. Egyesek szerint egy ládányi berríliumrúd, de vannak olyanok akik szerint valamilyen szuperfegyver, amivel a Domínium könnyűszerrel megfordította volna a csata menetét. Annyi biztos, hogy értékes kincs lehet...
Venta bólogat. Majd az utolsó falat gyíkhúst is leszopogatja a csontokról, erre a devliai szolga odalép hozzá, és megtörli a vr'a száját.
- Köszönöm, elmehettek.
Minden szolga elment.
- Nem bolygó az, ahol a festményt tartja. Nos, tudjátok, hogy Valiy akár milyen megátalkodott gazember, attól még egy manot. Szeret jótékonykodni, de viszont a gyengéje a szerencsejáték. Az Eldorádó űrállomáson van egy kiállítás aminek a bevételét az Olixai napvihar túlélőinek ajánlják. Pár igen csak értékes művet persze elárvereznek, rossz hírem van. Az említett festmény nincs köztük.
Hátradőlt.
- Gondolom ismeritek az Eldorádot. Kaszinók, bordélyházak, minden ami szem és szájnak ingere, vagy ahogy ti emberek mondjátok.
Felkuncogott, aztán elvett egy gyümölcsöt a tálról, és majszolni kezdte.
- De túl feltűnő is lenne, hogy ha ti mennétek egyedül, de van egy régi ismerősöm aki bevállalná.
Csettint egyet.
A függöny félrehúzódik, mögüle pedig egy nő lép elő. Fekete haja formás vállaira omlik, az arckifejezése egy vadászó vadmacskáé. Piros nyári ruhát visel, ami láttatni engedik formás domborulatait.
- Helló. A nevem Alexandra Munroe.
Venta-Tyr elmosolyodik.
- Ja és az ár. 20 000 egység.
A nő leül, szemrebbenés nélkül szed magának a vr'a táljából pár rákszerű rovart és majszolni kezdi őket.
- Szóval ők az a híres csapat?

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Adam Deer on Csüt. 24 Nov. 2011, 12:28

- Sajnos igen...
Nem is fűzök, többet a régi ismerős dologhoz inkább várom a fejleményeket. Amiből megtudhatjuk, hogy lesz egy árverezés, de nem lesz köztük a festmény viszont gyengéje a szerencsejáték.
- Remek szóval egy külsős.
Félrehúzom a számat amikor Venta arról beszél, hogy túl feltűnőek lennénk, ha így mennénk hárman. Amikor csettint, egyet bejön egy egészen szemrevaló fekete hajú nő.
- Bár csak megoldjuk valahogy.
Félmosolyra görbül, a szám aztán hátradőlök én is a székemben.
- Legyen 25 és meg egyeztünk.
Vetek fel egy másik árajánlatot aztán tovább figyelem a nőt, ahogy leül és elkezd enni valami rákszerű rovart Venta tányérjáról.
- Igen mi lennénk...
Várok, egy kicsit aztán fojtatom.
- Adam Deer vagyok. Másod pilótám Konsztantij Zmaj és az univerzum legjobb tüzére Fornesh. Sehol sem talál nála jobbat.
Mutatom be a legénységemet aztán ismét Venta felé fordulok.
- Van, már valami terv vagy azt mi dolgozzuk ki?
Kérdezek rá, hogy tudjam, mennyi időnk van kidolgozni egy tervet ha, kell.
Adam Deer
Adam Deer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Adam Deer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Fornesh on Csüt. 24 Nov. 2011, 12:50

Konsztantij megjegyzésére kicsit elmosolyodik. Majd tovább hallgatja a Fortuna kincséről szóló filozofálgatást. Mindig is szerette hallgatni, ha értelmes emberek értelmes dolgokról tartanak részletes bemutatót, amiről nincs semmiféle, vagy csak minimális tény a kezükben, és majdnem minden lehetőséget kipuhatolnak a témáról, de hogy egy kincsről beszéljen valaki így, röhejessé teszi magát a fogalmat és még önmagát is.
~Végre befejezte az evést.~
Mikor az árverezést említi, felcsillant a szeme, de hamar eltüntették a reményt, amit látott benne. Igaz, szerencsejáték alatt nem erre gondolt épp, de nincs is értelme tovább boncolgatni a dolgot, hisz ez már eldobott ötlet.
- Eldorádo? Vagy is minden olyan személy melegágya, aki már valamennyire romlott. Persze, hogy ismerjük, sose hallottam róla.
Az új ismerős hallatán magában fohászkodott, hogy ne az legyen amire gondol. Pár pillanat múlva mégis bekövetkezett. Amint meglátta a nőt, már a fejét fogta.
~Ilyen nincs. Munkába megyünk, erre olyan társat ad mellénk, akire rá van írva, hogy "Csak kérned kell".~
Mikor Adam bemutatkozása hozzá ért, még egyszer rápillant a nőre, és bólint, majd újra elfordítja fejét. A fizetség megvitatására már oda se figyel, tudja jól, hogy Adam kezében tartja az ügyet, és neki se érdeke, hogy átvágják őket.
Fornesh
Fornesh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 74
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 14.

Karakteradatok
Főkarakter: Fornesh
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Svarog on Szomb. 03 Dec. 2011, 11:31

Venta felkuncog.
- 25 000 jó ár - megvakarja a fejét, majd a nőre mosolyog. - Látom a társadon, hogy Alexandrát kicsit idegenkedve figy...
- Ugyan Venta, bízd csak rám. - A nő igézően rátok mosolyog. - Öt harcművészetben vagyok jártas, kitanultam a vadászgépek vezetését, valamint több fegyverrel is jól bánok. Most gondolom azt kérdezitek mi a munkám. Olyan emberek felkutatása és visszaszállítása, akik nem tettek eleget a kötelességüknek.
- Igen, és a hölgy végül is az én palotámba táborozott le. - Venta belekortyolt a borába. - Szóval a terv a következő. Miss Monroe álruhában elvegyül az aukció részvevői között, majd eltereli Valiy figyelmét, miközben ti bejuttok a lakosztályába. Van még kérdésetek?

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Dr. John Huniver on Vas. 04 Dec. 2011, 00:25

Bármi is legyen egy kincses hajón, az mindig eladható cucc, már ha nem a katonaság állít csapdát. Ezt jól megtapasztalta Zmaj úgy katona, mint kalóz életében.
- Eldorádo... Túl ismerős hely... Túl sokszor jártam már ott... Túl sok nő... Áh! Legalább nem lesz nehéz a kép nyomára jutni. - mereng magában. Gondolatait a belépő nő töri meg.
- Ezt muszáj? - nézz társaira a nőre utalva. Nem szereti az idegeneket a hajón, még ha utasok, akkor sem. Nem tud bennük megbízni. Adam láthatólag elfogadja, csak emeli az árat. Ezt Zmaj elfogadható kompenzációnak tartja. Míg meg nem hallja mi is lenne a nő feladata, túl azon, hogy a hajó utasa, és, hogy mi mindenhez is ért. Már-már egyszemélyes hadseregnek gondolja, de az utolsó mondata az ami elárulja valódi foglalkozását.
- Szóval nem bízik bennünk és a nyakunkba rak egy szárazdajkát. - mogorván tekint a nőre.
- Vagy pontosabban egy fejvadászt. És ha véletlenül nem teljesítenénk a küldetésünket, akkor szépen a hátunkba döfné a kést! - társaira tekint.
- Ez nagyon nem jó ötlet! - ingatja jobbra-balra fejét.

_________________
Az anyag nem vész el, csak általam.
Szólj, ha kicsinek érzed magadat!
---------------------------------
Laura Pedersoli X-diák
Ribar, atlantiszi lázadó
Dr. Rolihlahla Zuma NYAN nagykövete az ENSZ-ben
A Végtelen Háború világa: Judy Huniver-Frost
Outsider: Dr. John Huniver (Quad)
Újvilág II/5 A múlt árnyai: Lt. Patrik James O’Connor
2210 - Az utolsó küldetés: Nagamushi Fakamuko/Slob’Nyic
Avalon: Art, a kelta vajákos
Dr. John Huniver
Dr. John Huniver
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 325
Hozzászólások régi : 206
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. John Huniver
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Fornesh on Szer. 07 Dec. 2011, 12:20

Nem igazán nyugtatja meg, hogy bár a fizetség feljebb ment, mégis, egy újabb taggal bővül csapatuk. A pénz nem ér fel a bonyodalmakkal. És amit ez a nő szülni fog köztük, már előre borsódzik tőle, mi is vár rájuk ezen a kalandon. Kicsit nyugtatja, hogy nem ő az egyetlen, aki húzza a száját a nő belépésén.
- Ne vetítsd ki a negatív gondolataid a közelgő feladatra. - Fordul a társa felé, feltételezésére válaszolva. - Talán csak segíteni akar, és a feladat nagy részét elintézi helyettünk. - Ironizál enyhe mosollyal.
- Ha ennyire igazolja, hogy felér egy egyszemélyes sereggel, miért nem csak őt egyedül küldi? Szavaiból kiindulva nem lenne ellenvetése. - Fordul Ventra felé, mikor a nő bizonygatja, mennyi mindent tud, illetve mennyi mindenhez ért. - Nekem akkor is az az érzésem, hogy tudását ugyan olyan lelkesedéssel fordítaná ellenünk is, mint a küldetés teljesítésére. - Fordul újra társaihoz. Bár még csak a megbeszélésnél tartanak, máris rosszul kezdődik, és tovább fokozza ezt azon lehetőség is, hogy ezek a mondatok rontani fogják Ventra hozzáállását felénk, továbbá a csapat hírét is megcáfolja a jelenlegi viselkedése. De mit lehet tenni, ha egyszer valami nem tetszik valakinek, úgy is megmondja, nem hallgatja el.
- Szóval, van még valami, vagy indulunk? - Fordul újra Ventra felé, kimutatva türelmetlenségét, és érdeklődve, tart e még valamiféle meglepetést a tarsolyában.
Fornesh
Fornesh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 74
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 14.

Karakteradatok
Főkarakter: Fornesh
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Adam Deer on Hétf. 19 Dec. 2011, 12:54

Figyelem a fejleményeket és közben gondolkodom. A társaimnak nem nagyon tetszik az ötlet, hogy velünk tartson a fejvadász is. Ez a része igazából nekem sem tetszik de, ha arra gondolok, hogy magáért a képér mennyit kapunk, aztán pedig a kincsre a kapzsiságomnak valahogy sikerül rávennie, hogy tekintsek el ettől a kellemetlenségtől.
- Nekem volna még egy kérdésem, aztán ha lehet, indulnék is. A képet hozzuk eleinte ide vagy mennyünk egyből a kincsért?
Ha megkapom a választ, akkor felállok az asztaltól és elindulok kifelé a hajómhoz. Amennyiben viszont valakinek még van mondanivalója az ajtóban, megállok és meghallgatom.
Adam Deer
Adam Deer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Adam Deer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Svarog on Pént. 23 Dec. 2011, 20:15

- Ejj emberek. Ezek a kérdések, ismertek minket vr'akat - cuppantott a lény. - Mi tiszteljük mások életét, ez az egyedüli tulajdon amivel ti rendelkeztek.
Hátradőlt, majd töltött magának a borból, és belekortyolt.
- Első osztályú. Alexis az én parancsaimat teljesíti, ő lesz veletek a szemem és a fülem. Szóval a kérdésetekre az egyik választ megkaptátok, a másikra. Rátok bízom, de nem lenne jó, hogy ha lenyúlnátok a kincset, akár mi is legyen az. Van még kérdés? Nincs. Jó. Akkor sok sikert.


/Folytatás: Eldorádó űrállomás/

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái) Empty Re: Venta Tyr palotája, a Vyrlax bolygó (Külűr Krónikái)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.