Lance Harris

Név: Lance Harris
Egyéb név(i): Még nincs
Faj: Mutáns, Lupine
Nem: férfi
Jellem: Állatiasan egyszerű, magányos jellem
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: Alabama, USA, 2004.
Kor: 19 év
Család: Valószínűleg él
Foglalkozás: Vadász, munkanélküli
Testmagassága: 189
Testsúlya: 92
Szeme színe: Barna
Haja színe: Szőke
Bőre színe: Kaukázusi
Különleges ismertetőjel: Nagy szemfogak, hosszú éles karmok, robosztus termet
Repülési sebesség: nincs
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges, alkalmanként dohányzik, és iszik.


A magas szőke fiú, kezében a puskával nyomot fogott. A szarvas néhány órája itt járt, ebben biztos volt. Mint annyiszor máskor, most is a szaga vezette rá a nyomra. Mellényébe nyúlt, és kivett egy szivart. Mostanában rászokott erre is, ahogy az alkohol is kezdett egyre mindenaposabbá válni életében. Mióta befejezte a sulit, gyakorlatilag csak vadászott. Öngyújtójának egy villanása és már meg is lobbant a dohánytekercs vége, és egy erőteljes szippantással már le is tüdőzte az érdes füstöt. Karikát fújt, majd követte a vadcsapás nyomát. Az adrenalin lassan elkezdett nőni benne, ahogy a hajsza elkezdődött. Tudta, hogy a szarvas hamarosan megérzi a kubai dohány illatát, az összekeverhetetlen emberszagot, egy kis extrával, valamint a fegyver olaj bűzét. Az öreg szarvas akit üldözött tapasztalt állat volt, több vadászszezont is túlélt már, noha szerzett néhány sebet közben, de ettől csak ravaszabb lett.
A nemrég hagyott ürülék még meleg volt amit hagyott az állat a földön, és a fiú szerette azt gondolni, hogy ez a szarvas gúnyolódása. "Úgysem tudsz elkapni" üzente a kupac szar, amin átlépett. A fiú eldobta a csikket, és tovább haladt, arcán egy kis mosollyal. Ő ennek élt, vadász volt. Szülei a városban dolgoztak, apja farmer volt, de egy sérülés után már nem tudott a mezőn dolgozni, így gazda boltot nyitott, anyja pedig a városka fodrászaként foglalta el magát. A vadászatot magától tanulta, a természetet imádta mindig is, és 14 éves korában egy puskát kapott karácsonyra, és onnantól eldőlt minden. 16 évesen befejezte az iskolát, és kiköltözött az erdőbe. Eleinte visszatért vacsorázni, meg néha lőszerért, de ezek egyre ritkábbak lettek, ahogy távolabbra ment az erdőben. Végül a látogatásai egészen heti egy alkalomra csökkentek. Az ételét összeszedte, vagy levadászta magának, párnája a zöld fű, takarója pedig a kék ég volt. A patakban fürdött, és szabadon élt, távol az emberektől akik sohasem értették meg.
Igazából születése óta kicsit különös volt, csendes gyermekként jött a világra, és ahogy cseperedett, jobban kedvelte az állatokat mint az embereket. Legjobb barátja egy Bobby nevű kutya volt, az ember gyerekekkel sohasem jött ki jól igazán. Az óvodában vad volt, és az iskolában sem volt különb. Minden tanára az "okos, de lusta" jelzőt használta rá, noha ez távolról sem volt igaz. Nem volt ő lusta, csak annyira nem érdekelték ezek a dolgok, hogy a lehető legkisebb erőfeszítést sem tette annak érdekében, hogy okosnak mondják.
A szarvas nyomai egyre frissebbek voltak, és a fiú is egyre izgatottabbá vált. Megtöltötte a puskát, és kezét készenlétben tartotta. Járása hangtalanná vált, mozgása pedig kecsessé. Szemei a vadont fürkészték, orrával pedig a levegőt szimatolta. Pont úgy ahogy két évvel ezelőtt is, azon az éjjelen. Azon a napon bizonyosodott meg róla, hogy teljesen más mint a többi ember, annyira, hogy mutáns. Épp egy szénakazalban aludt, és a csillagokat nézte, mikor két tolvaj próbált meg ellopni egy traktort. Éles szemeivel egyből kiszúrta a rablókat, és csendben figyelte ahogy szépen lassan beülnek a gépjárműbe. Ekkor a születése óta jelenlévő vadsága hirtelen előtört, és egy hatalmas ügyes ugrással vetődött éppen a két alak elé. Azok kiröhögték. Egy 16 éves fiú nem jelenthetett nekik gondot, legalábbis ezthitték. Az egyik egy kést vett elő, nyílván nem komolyan, csak olyasféle ilyesztegetésnek. Ám terve nem jött be. A fiú torkából állítias morgás tört elő, és ösztönszerűen támadt. Keze lecsapott, és a férfi hasa felnyílt. A fiú kezén öt centi hosszú, éles karmok nőttek, melyek felhasították a ruhát, a bőr, és az izmokat. A következő tolvaj már nem várta meg a véget, késével feléje csapott. A rozsdamentes acél kés csontot érve ütközött meg a fiú karjában, ám ez korántsem volt elég a megállítására. A következő karomcsapás már őt érte, végig az arcán. Körülbelül két másodpercig tartott mire rájött mit tett, és elrohant tőlük, messzire. Két napig nem is volt odahaza, és mire hazaért, a hírek már televoltak a félelmetes szörnnyel aki kishíjján majdnem megölt két tolvajt. Senki sem tudta, mi lehetett a titokzatos lény, csak ő. A karján a seb még a támadás utáni pár percben begyógyult, és a további vadászaton rájött arra miféle lény is ő. Állatias, és vad. Ereje jóval nagyobb mint egy emberé, sőt, pont úgy ahogy gyorsasága, és ügyessége is. Ha akarja körmei megnőnek az ujjain, és félelmetes karmok lesznek belőle, mellyekkel akár a fát és csontokat is átszakíthatja. Szemfogai jóval nagyobbak lettek, és sebei hihetetlenül gyorsan gyógyultak. Testén az izmok kifejlődtek hamarost, és testszőrzete is megdúsult, noha még elmehetett emberinek könnyedén. Érzékei kiélesedtek, szaglása, látása, hallása egyenesen emberfeletti lett.
És akkor meglátta a szarvast. A nemes állat ott legelt előtte, és hirtelen a benne lévő vad nem engedhete, hogy egy ilyen lény puskagolyótól haljon meg. Cipőjét lerúgta magáról, mellényét, és ingjét pedig szétszakítva dobta le izmos felsőtestéről. Karmai megnőttek, és torkából vad morgás tört elő. Egy másodperc múlva már vicsorítva ugrott a szarvasra, karmait előretárva. Agancsa beléfúródott, patái rúgtak, de nem volt esélye. A fiú karmai széttépték az állatot, fogai pedig a nyers húst tépték. Ez volt az ő élete, a vadászat.
Vagyis ez volt, amíg meg nem látták. Balszerencséjére, és figyelmetlensége miatt két vadász fedezte fel, akik már egy ideje üldözték az állatot, és a szél másik oldaláról figyelték az eseményt. Puskájukat ráfogva mondták neki, hogy tűnjön el, a városban nem szívesen látnak szörnyeket. A fiú így is tett, nem akart ellenkezni velük, semmi sem volt ami a városhoz kötötte. Évek óta a vadon volt az otthona.
Végül, több hónapos vándorlás után, az ösztönei vezették el a Kúriához, ahol jelenleg van.


Képesség:
- Karmok és fogak csontok töréséhez elég erősek
- Ember feletti fizikai erő, jelenleg nem ismeri a maximumát (10 tonna)
- Fizikai ellenállás kisebb sebesülések ellen
- Fejlett érzékszervek
- Emberinél sokkal nagyobb gyorsaság (70 km/h)
- A lupine felismeri egymást szagról, hangról, kinézetről ha élőben találkoznak, szinte semmiféle álca nem fedi el őket.

Képzettségek: Jó nyomolvasó, vadász, ismeri az erdőket, a vadászengedélyhez kötött lőfegyverek (puskák, sörétesek stb.) nagyrészét képes használni, késsel is jól bánik. Pusztakezes harcmodora sajátos, de effektív. Általános alapműveltség.

Megjegyzés: Kialakulóban van a másodlagos mutáció, a nefivel megbeszéltek alapján így szerepelt az előtörténetben, és a Kúriában történt játéknál.

Külső:

Talán... elfogadva. Vond is le szépen adatlapon.

Done

Másodlagos Mutáció: (5 kreditért megvéve)

Regeneráció: Minimális regenerációval rendelkezik. Ez a képesség passzív (vagyis nem tudatos) esetleges eszméletvesztéskor is működik. A horzsolt, vágott, zúzott sérülések 5-20 perc alatt gyógyulnak a mennyiségtől függően. A horzsolások és zúzódások az 5 perc, a vágások a 15-20 perc. Repedt és tört csontok, 4-5 óra a mennyiségtől és a fokától függően.

Lance Harris-t senki sem látta az elmúlt másfél évben. Eltűnt az X-mentől, s sokan halottnak hitték. Ha nem lett volna a démonok inváziója, talán még keresőcsapatot is küldtek volna utána.
Szobája a Kúriában mára valószínűleg üresen áll, talán valaki más be is költözött. Váltás ruhája, de még a táskája is érintetlenül heverhet, ahol Harris utoljára levágta őket a földre. Mezítlábas nyomai a földön egy erdőig vezettek ahonnan kezdve egy örjöngő ámok futás jeleit viselik magukon a fák. A kicsavart növendékek és a letört ágakat követve egy hosszú és zavaros történet bontakozik ki a nyomokból. Mint egy magányos, keserű, sebzett állat dühöngése.
A vadcsapáson tovább haladva csontok is találhatóak. Farkas, medve... ember. Bárki aki a bestia útjába keveredett meghalt. Az ösvény többszáz mérföldön át folytatódik, s nem torpan meg semmitől. Vajon napokon át tartott ez az esztelen zarándoklat, vagy heteken keresztül?
Végül az út távol a civilizációktól, messze északon egy kanadai erdőig vezet, ahol egy barlanban ér véget. A környéken meglepően nagy csend van. Hallott csend. A madarak nem dalolnak, a vadak messziről elkerülik a helyet. Odabent minden egyes lépéssel csontok roppanásait hallani, s dögszag lepi el a nyirkos, hideg helységet. A rothadó, félig megfagyott hús jelenléte arra utal, hogy nem egy állat lakott itt, a vadász mely ezt mészárlást végrehajtotta nem éhségből tette.
Beljebb haladva egy fénycsóva esik a fal egyik oldalára. A barlang tetején hiányzik egy kisebb darab kő, s a nap fénye besüt. Ez az egyetlen világos hely az egész dögszagtól bűzlő helységben. A fény a falra esve megcsillan valamin, s jobban megfigyelve látható hogy a kemény sziklába éles karmok vájtak vonalakat, s alvadt, rothadt vért kentek fel rá. Rövid szemlélés után látszik, hogy a sziklába vésett vonalak, és a festékként használt vér egy portét ad ki, mely egy kecses női alakot formál, macskaszerű vonásokkal. A vonalak mélyen szántják a szikla falát, mintha erősen, dühből vágták volna őket ki. Őrjítő erő lehetett abban aki ezt tette.

Lance Harris nem volt idióta. Jellemének állati vonásai sokakat megtéveszthetnek, s semmi kétség egyszerűbben állt hozzá a dolgokhoz mint a legtöbben, de agya tökéletesen működött. Szerette volna ha a világ hozzá idomul, s nem a számára nehezen érthető emberi reakciókhoz. Egy tökéletes világban nem történtek meg volna bizonyos események, s nem utasítaná vissza őt senki. Nem volt ő idióta, semmi szükség nem volt rá, hogy kimondják.
Lance Harris magányos volt. Keresett valakit aki hozzá hasonló volt, ezért ment el az X-menhez. A legtöbbjüknek fogalma sincs arról, hogy milyen lehet az ő bőrében élni, de egy valaki... Ő is olyan volt. Ő is tudta milyen a vadul buzgó vér az erekben, milyen érzés vadászként járni a préda közt, milyen lehet amikor a Fenevad kiszabadul, s új világot teremt karmokkal és fogakkal. Lance Harris egy társra vágyott, hogy végre maga lehessen valakivel. De ez a társ nem akarta ezt, s Lance Harris ekkor meghalt. A haldoklás talán eltartott pár hétig, még pislákolt benne az élet, de mikor az utolsó szikra egy utolsót lobbant, Lance Harris meghalt. A Vadász azonban megszületett. A Vadászt a vérszomja vezette végig a halálos ösvényen, a Vadász volt az aki mint egy őrült fenevad őrjöngött az erdőben közel másfél éven keresztül. A Vadász mindent levadászott amit csak lehetett, s most új, méltóbb prédára vágyik.

Bővítés elfogadva.

Név: Lance Harris
Lakás/Létesítmény: --
NJK:-
Foglalkozás:
Munkahely:
Pénz:
Bevétel/hét: ?
Eszközök: -
Felszerelés/fegyverek:
Vállalat: -
Szövetség: -- (ex X-men tag)
Törzshely, ahol megtalálható: --
Ismertebb szövetséges: --
Ismertebb ellenség:



SZINT: 4

Felhasznált kreditek: 10,5 (Képesség fejlesztés; Lance Harris NJK + Másodlagos mutáció Lance Harris-nek)
Fennmaradó kreditek: 1,5*

Lance Harris Főkarakterré vált, Genocide pedig NJK lett

*Szintek+rajzpályázat második helyezett ( 2 kredit )

Miután Lace belépett Osbon angyal csapatába megkapta Steven korábbi nanobotjait, amikből titánium keménységű karmokat tud idézni, a nanobotok páncélt képeznek a testén és növelik a regenerációját a következő szintre:

A kisebb sebeket másodperceket alatt gyógyít, komolyabb szúrást, vágást percek alatt (nyugalmi állapotban, harc közben azért lassabban, mert folyamatosan terhelve van), -2-5 perc csatán kívül. A belső szervek sérülése, csontok törése már olyan körülbelül egy óra alatt rendbe jön. A halálos sebekkel még képes néhány körig mozogni, hogy fedezékbe húzódhasson. Az ilyen sebek nyugalmi állapotban 1-2 nap alatt teljesen rendbe jönnek. A képesség továbbra is passzív. És ennek hála a mérgekre teljesen immunis.

Lance már nem tagja Osborn Angyalainak, világszintű körözés van rajta, a csapattársai pedig vadásznak rá, hogy szó szerint a fejét vegyék.