Lucrata kolónia (Alien kaland)

Prológus:

A Lucrata. Egy a kolonizáció utolsó fázisának elején álló kolónia. Már a növényzet is elkezdett nőni. Még pár hónap és igazi paradicsom lesz. Az emberi technológia csúcsa a kolóniák közt igazi gyöngyszem. Nem nehézipari világ hanem egy mesés igazi paradicsom. Azonban egy nap beütött a szerencsétlenség. Az egyik katona eltűnt egy barlangfeltárás során és senki nem talált rá. Napok teltek el, de még mindig senki nem tudja, hogy hol van. A férfi nyomtalanul tűnt el. Egyedül a mostohalánya maradt utána. Az osztag így elveszítette az egyik elektromos tűzérét. A napjainkban mindenki éli a megszokott életét amikor a katonákat riasztják egy ügyhöz. Alapvetően semmi komoly csak eltűnt egy tehén. Véres nyomok maradtak utána. Senki nem érti az egészet. Alig öt perce futott be a riasztás a bázisra. Az osztagot kiküldik, hogy nézzenek körül és tudják meg mi, vagy inkább ki ölte meg az állatot.

//Nos akkor mindenki kezdhet ahol a napi rutinja igényli. Tetszés szerint. A katonák rádión már megkapták a parancsot és már a fegyvertárnál vannak.//

Nicának szólnak társai, hogy riasztást kaptak és a fegyvertárnál azonnal jelentkezniük kell. Nagyot sóhajtott és felkelt az ágyról ahol eddig a pihenőidejét töltötte. Nincs túl sok szórakozási lehetőség itt a Lucratán, de orvostechnikusként Nica hozzájuthat olyan cuccokhoz is amikhez mások nem. Nem különösebben nehéz pár morfiuminjekciót lenyúlni a raktárból és soha senki nem fogja megkérdezni miért kellett 1-2vel több belőle. Már épp elmúlt a szer hatása, és a letargia kezdődne, csakhogy a kiheverésben a riasztás megakasztja. Némileg dülöngélve indul el a folyosón, rajta a USCM szabvány egyenruhája. Tulajdonképpen bármelyik orvos megmondaná ránézésre is hogy drogfüggő, de a Gyarmati Flottánál szolgálók mind kissé labilisak. Mondhatni nem lóg ki túlzottan a sorból. Végigtántorog egy folyosón, majd az egyik vízadagolóhoz lép, és megmossa az arcát az ivóvízben. Ez mellesleg a legnagyobb bűnök közé sorolható egy olyan helyen mint ez, ahol az ivóvíz többet ér a súlyban vele azonos aranynál is. Eztán iszik pár kortyot és kissé kitisztul a feje. Legalábbis annyira, hogy meg tudjon jelenni a fegyvertárnál. El is indul, mostmár jóval határozottabb léptekkel, és nemsokára meg is érkezik -utolsóként. Nem meglepő, már megszokhatták hogy az a flepnis orvostechnikus mindig utolsónak érkezik. Bezzeg ha para van, amikor a harctéren megsérülnek akkor tudnak sírva kiabálni érte. Igen, Nica látott már nála kétszer nagyobb férfiakat sírni kilógó belekkel, az anyjukat hívva. A fegyvertárnál mindenki készülődik, unottan veszik fel a fegyvereket. Nica is hozzálát, felveszi a deszantcsizmát, beattintja a pántokat, majd a USCM mellvértet a "Tear me open" felirattal. A sisakját természetesen most is "ittfelejti" mint mindig, ebből a szempontból nagyon hasonlít az elektromos tüzérekre, sőt nem csak ebből a szempontból. Velük találja meg legkönnyebben a közös hangot, és nagyon kevés kellett hozzá hogy maga is az legyen. Ellenőrzi a kapcsokat a mellvértjén, majd felhúzza az ujjatlan kesztyűket is. Megkapja az impulzuskarabélyt és a pisztolyt, először betárazza az utóbbit, majd a pisztolytáskába löki. Ezután ellenőrzi a karabélyt és a hozzá tartozó tárakat. Végül az orvosi felszerelés.
-Hé..! Kéne még kettő a morfiumból, kezdek fogyni.-szól oda az adagolónak.
-Már megint? Jólvan, várj...-válaszol az rezignáltan és visszamegy a raktárba. Addig Nica a pulton dobol az ujjaival. Végülis megérkezik a kis adagja, amit el is rejt a kis orvosi táskában.
-Kösz...-mondja és már ott sincs. Az eligazításra megy. Ott kiderül, hogy egy elveszett tehén után küldik őket. "Na ne! Ez most tök komoly?! Egy rohadt tehén miatt?" gondolja ingerülten. Hihetetlen, hogy egy haszonállat miatt a szakasz teljes hadkészültségben kimasírozik. Miért nem a parasztok foglalkoznak ezzel?! Végül mikor minden egyben van, Nica mégegyszer átnéz minden felszerelését, majd megszokásból végigsimít a torkán lévő hegen.
-Egy újabb nap a seregben. Minden fizetés kész vagyon, minden sorakozó parádé...-dünnyögi maga elé.

Unalmasnak tűnt nekem ez a hely eddig. Gyakorlatilag semmi nem történt, pedig én azt nagyon nem bírom. Mindig történik valami, ahol ott vagyok, mondhatni keresem a bajt, de itt hónapok óta semmi nem történt, csak elkezdett nőni a fű. A sereget is utálom, mindenki mindenkitől függ, a felettesek meg parancsolgatnak össze-vissza, mázli, hogy állami vagyok, így egy kis előny mindig jut nekem ilyen téren.
Egyik nap megjön a megváltás, a fény a sötétségbe, végre valami történt, igaz csak egy négylábú jószágot intézett el valaki, de nekem már ez is elég. Ki tudja, hogy még mi sülhet ki egy ilyenből... Rögtön készülök és indulok is, visz a lendület, kellenek a fegyvereim.
~ Végre egy kis kirándulás, ráadásul társakkal, már azt hittem depresszióba esek.
Megérkezek, talán kicsit túl korán, de semmi baj, nekem úgyis több idő amíg felveszem a rohampáncélt, kicsit nehezebb, de jobban véd. Betöltöm a shotgunom és a az M41A1-t, tőröm megforgatom a kezembe, eddig jó szolgálatot tett, viszonylag jól is küzdök vele, ha kifogyok, akkor még jól fog jönni. Megvárom a többi társam szemrevételezem őket.

Steve és Marcus éppen csakúgy a vakvilágba bele bóklásznak, amikor rádión kapják az értesítést, hogy dolog van.
- Nahh, valami végre történik! - mondta Steve vidáman.
- Fő a változatosság! - vigyorgott Marcus. - Vajon mi lehetett, mi történhetett?
- Nemtom, majd kiderül... azért vagyunk mi itt, tudod.
- Ja, igaz... de, ha nem lennénk itt, akkor is kiderülne?
- Persze, ott vannak a többiek.
- Mi vagyunk az egésznek a mozgató rugói.
- Ugye ezt nem mondtad komolyan?
- Nem... csak vicceltem - és jót nevettek és elindultak kíváncsian a fegyvereikért, ahol kezükbe kapták az M41A1 Pulse Rfie-t, gránátokkal felszerelkeznek és rövid időn belül teljes menetfelszerelésben díszelegnek.
- Üdv mindenki! - fordul a többiekhez Steve és, ha van felettes, neki természetesen tiszteleg.

"Sisakot fel doki..." naná, mindig így kezdődik. Mintha az a rohadt sisak bármitől is megvédené. Na mindegy.
-Uram ettől a szartól nem látom a saját fegyverem, akadályoz.-válaszolja az őrminek. "Kapd be tövig." gondolja mellé. Most komolyan a sisak a legnagyobb gondja? Kérdése természetesen nincs. Nyilván valaki megőrült és felaprított egy marhát. Megesik. Nica meg tudja érteni, bár ő inkább nem valamit hanem valakit aprítana fel. A specialistára rá se hederít, ha egy civil velük akar tartani ám legyen, de Nica nem garantálja hogy rá is figyelni fog. A szakasz elég összeszokott, legalábbis a kiképzés miatt. Beszáll az APC-be és öklét összeüti Cart-éval. A férfi elektro-tüzér és mint olyan Nica partnert talál benne minden baromsághoz.
-Hé Cart mi a helyzet?-kérdi vigyorogva, majd beszáll mellé. Most jött a szokásos utolsó ellenőrzés. Először a fegyvereken ellenőrizték az alkatrészek és a burkolatok illeszkedését. Hámkészlet, ami megtartja az embert a zuhanás alatt, vagy amikor a terepjáró különösen vad vidéken tapos utat magának. A koponyát védő sisak és a szemet árnyékoló napellenző. Végül az adóvevő, hogy kapcsolatban maradjanak a leszállóegységgel, a terepjáróval vagy bármelyik, történetesen hátulról fedező cimborával. Ujjak simították végig a rögzítőpántokat és kapcsokat. Amikor mindezzel végeztek, s a próba során minden működött, kezdték elölről, s újra végigcsinálták az egészet. És amikor az is készen volt, és még mindig maradt egy perc, az azzal telt, hogy a szomszéd munkáját ellenőrizték.

Charles épp a szállásán van, amikor megérkezik a rádió értesítés, miszerint azonnali hatállyal a fegyverraktárhoz rendelték az egész osztagot. S habár a többieknek ebben az esetben az első gondolatuk az, hogy azonnal el is indulnak, ő más cselekedetre „kényszerül”, hiszen van egy társa az osztagon belül, még az osztag előttről. Akiről pontosan tudja, hogy nagy ívben tesz a rádióra, már ha éppen egyben van neki.
- Már megint csak a baj van vele. – sajnálkozik Charles, miközben elindul a szomszédos szállásra. Amint odaér belép, s nem tévedett James valóban rá se hederített a parancsra. Épp az asztalánál ült, és szerelt valami vackot.
- Mozdulj, parancs érkezett. – adta ki az utasítást az ifjabbnak. Hisz már megszokásból adja a parancsokat James-nek, aki ennek a küldetésnek a megkezdéséig még rangban alá tartozott, most viszont már nincs ilyen kiváltsága.
- Nyugalom öreg, mindjárt kész, csak néhány perc és mehetünk. Úgyis megint csak valami piti ügy lesz… - dörmögi az orra alatt, miközben folytatja a szerkezet babrálását, amiről tisztán kivehető… azaz éppen nem vehető ki semmi, ami azt bizonyítja, hogy jóval több időbe telik mire elkészül. Charles már tapasztalatból tudja, hogy James esetében a „néhány perc” azt jelenti, hogy „néhány röpke óra”, így közelebb lép, s egy tockost kiosztva zökkenti ki az ülőt.
- Azt mondtam ugrás katona! – mondta a rangidős hangját felemelve, melynek köszönhetően James észreveszi magát, s a szerelgetést abbahagyva felegyenesedik.
- Jól van na… Nem kell felkapni a vizet… - mondja maga elé csendesen miközben megindul a fegyverraktár felé, de Charles még mindig nem elégedett, hiszen jól tudja, hogy a kis eszmecsere következtében eléggé késésben vannak.
- Szedd a lábad, ha elkésünk, az azért járó büntetés semmi nem lesz ahhoz képest, amit tőlem várhatsz! – ösztönözte az ifjút, mintha csak a fiával tenné. Ennek köszönhetően még éppen időben megérkeznek a helyszínre, nem meglepő módon az éppen időben már késés, de még éppen eltűrhető. Gyors tempóban kezdik meg az előkészületeket. Mindkét férfi magára ölti a szükséges szabvány ruházatot. Charles a sokat megélt „I save your soul.” feliratú mellvértjét veszi magára, míg az ifjabb a még szinte hibátlan állapotú „Repair with my blood.” feliratú mellvértet kapja magára. Majd a fegyverek magukhoz vételébe kezdenek. Mindkét férfi magához vesz egy-egy impulzus karabélyt, majd miután ezeket ellenőrizték a kézifegyvereiket is a megfelelő vizsgálat után a pisztolytáskáikba csúsztatták. Charles ezután még késeit is a tokokba csúsztatta, majd az elsősegélykészlete következett, míg James a szerszámkészletéért indult. Miután meggyőződtek róla, hogy minden megvan nyugodtan konstatálták, hogy még időben sikerült elkészülniük. Ami eléggé meglepte őket, hisz általában az ifjabb nemtörődömsége miatt elkésnek. Ekkor érkezik meg Carl őrmester. Aki elkezdi a gyors eligazítást. A tehén hallatán a két férfi egymásra néz és egy jót mosolyognak, de végül is örülnek a dolognak, mert végre kimehetnek a szabadba. Kérdésük nincs, hisz nincs valami sok információ, amire ez esetben rá kellene kérdezni. Így a többiekkel együtt a csapatszállítóhoz indulnak, és a többiekkel együtt be is szállnak. S miután megfelelően elfoglalják a helyüket már nincs más teendőjük, mint csendben ülni és figyelni.

Felvettem a páncélom, ellenőriztem a felszerelésem és várok, hamarosan megérkezik egy páros. Két néger férfi, elég lazának tűnnek, van bennük élet öröm annyi biztos. Ezután érkezik még két másik az egyik láthatólag parancsolgat a másiknak, ez érdekes, az egyik társulásban a felek egyenlőek a másikban nem. Végül jött egy nő is, torkán van egy seb, az ilyeneket ki szokták javítgatni ma már, nem is tudom minek díszeleg akkor ott. Először azt hittem, hogy tüzér de mégsem, valójában egy orvos, azok jó fejek. Megjön az őrmester, nem tűnik annyira seggfejnek, volt már ennél rosszabbal is dolgom.
~ Érdekes egy társaságnak tűnik. Mármint sülhetnek még ki variációk ebből a felállásból. Akkor is, ha semmi nem fog történni.
Elindulunk és beszállunk az APC-be, előre engedek mindenkit, szeretek leghátul lenni csak, hogy senki ne lőhessen hátba. Beteszem az ajtót, majd leülök egy szabad helyre, becsatolom magam, végignézek a felszerelésen.
~ Van itt valakinek mozgásdetektorja? Egy ilyen ügy felderítésénél még jól jöhet. Főleg ha egy bujkáló őrültről van szó.
Amíg megy az utazás persze a társaim beszélgetését, viselkedését figyelem. Szerepem a csapatban egyértelmű, megyek és fedezem a hátsójukat, ha meg szükség lesz rám, akkor előre megyek. Még arra is jut idő amivel múlatni szoktam unalmas pillanataim, még pedig perverz fantáziálásra. Ezzel nem ártok senkinek, és mégis jól érzem magam.

Miután megkapták a fegyvereiket és felszerelkeztek, komoly tekintettel összenéztek, hogy most akció lesz, bár nem tudták mire lehet számítani, de azért felkészültek mindenre.
Steve és Marcus elindultak a többiekkel kifelé és követték a társaságot és beszálltak a csapatszállító járműbe, ami kivitte őket majd a helyszínre.
Csendben várták az indulást és, ha elindultak, most kivételesen ott is csendben voltak, de végül Steve megtörte.
- Nos... tud valaki jó viccet skacok? - vigyorgott.
- Én igen! - jelentkezett Marcus.
- Gondolhattam volna! - sóhajtott Steve.
- Bemegy egy ember a kocsmába és rendel egy sört és egy bort, meg egy pálinkát... bejön egy nőci utána a kocsmába és oda megy az emberkéhez, majd megissza a bort.
- Oké és ebben mi a vicc?
- Várj, még nincs vége... ez a nőci utána leül a pulthoz, majd rövid időn belül bejön meg egy nőci, de az már ázsiai és ő a pálinkát gurítja le, majd hajlongva megköszöni, aztán ő is a pulthoz megy... végül bejön egy harmadik nő, ő néger és képen vágja az emberünket és lehúzza a sört, de úgy, mintha évek óta nem ivott volna... aztán elmennek kefélni! - fejezi be Marcus és jót röhög... döbbent csend Steve részéről és kitátja a száját, majd becsukja és utána ő is röhög egy nagyot.

Nica magában morgolódik az egész út alatt. "Rohadj meg." gondolja az őrminek célozva. Bezzeg Cart meg Olaf... Sosincs rajtuk sisak. Személyes sértésnek veszi a dolgot. Ráadásul a másik célzás is... A pihenőidőben kaptak időntúli riasztást honnan kellett volna tudnia hogy nem lesz ideje rendesen kijózanodni. Az APCben elsütött 'viccre' csak a szemét forgatja.
-Lőjje már le valaki...-morogja, mire Cart elvigyorodik. Felnyitja az orvosi táskát és egy amfetamin injekciót halász elő belőle. Az enyhe rázkódás ellenére is pontosan szúrja be és belövi az adagot. Felsőbb utasításra. A hatás elég brutális, hazudna ha azt mondaná hogy nem élvezi. Mikor visszateszi az üres fecskendőt, Cart belesasol a táskába.
-Minek ennyi morfium?-kérdi vigyorogva.
-Tudod ez olyan mint a koton. Jobb ha van és nem kell, mintha nincs amikor kéne...-válaszolja Nica ugyanazzal a kissé őrült vigyorral az arcán. Cart pontosan tudja mire kell, elvégre nem egyszer együtt lőtték be magukat. Rövid zötykölődés után megérkeznek a helyszínre ahol kiszállnak és egy civil odairányítja őket a döghöz. Legalábbis ahhoz ami maradt belőle. Nica egy szó nélkül letérdel és leveszi a sisakját. A fegyvert lehelyezi maga mellé a földre és megvizsgálja a cafatokat.
-Valakinek rossz napja volt...-morogja, de a komlink miatt mindenki hallja. A nőt meglepi a brutalitás mértéke, és azon kezd gondolkozni milyen eszközzel csinálhatták. Az érzékelésébe némileg bezavar az ereiben keringő morfium maradék, de azért annyit ő is tisztán lát hogy ez nem ember műve. Hacsak valaki nem nyeletett le a tehénnel egy kibiztosított repeszgránátot, de akkor nagyobb területen kellett volna szétszóródnia és körkörös irányban. Itt viszont nem erről van szó. Felsóhajt és beletúr a hajába. Kissé kirázza a hideg és nem tudja hogy a drogtól vagy attól amit lát. Nem a cafatok miatt, nem. Inkább azért mert tudja: ez nem emberkéz műve. Nem lehet az. A nő megtörli a homlokát, visszaveszi a sisakot és magához veszi a fegyvert, majd felkel.
-Nem emberkéz műve. A sebszélek egyenetlenek, mintha karmok vagy fogak műve lenne. Hacsak valaki nem tépte szét puszta kézzel az állatot, de akkor nagyra nőttek a körmei és Cart pehelysúlyú hozzá képest...-jelenti az őrminek. Ez nem jó, ez nagyon nem jó. Nem tudja mi lehetett ez, itt nincsenek vadállatok.

Az APC-ben történnek ám dolgok, a két néger valami siralmas viccen röhögnek, na ezek aztán igazi buzi pajtások... a következő, hogy az őrmester kicsit elevennek érzi magát. Bár megjegyzem magamnak, ha netán engem is agyon akarna lőni valami miatt, előbb kinyiffantom, remélem erre nem lesz szükség. Van itt még egy rakat morfium is, meg a tüzérek köre, akik persze jóban vannak, elég különös szerzetek mind, egyik se normális.
~ Imádom az ilyen környezetet, ahol a népesség fele nem százas. Egységben az erő.
Megérkezünk a helyre, egy ember fogad, láthatólag ideges, én ezzel nem sokat törődök, láttam ennél mogorvább figurákat is. Nem hiszem amit mond, én annak magamnak hiszek. Mégis amikor megérkezünk és ott van a tetem valami megragadja a figyelmem, nem a cafatok meg a vér, arra lehet más magyarázatot is találni, hanem a lábnyomok. Lassan közelebb hajolok, na igen, én ezt már láttam valahol, nem tudom minek a nyoma, valami nagy gyíkfélére asszociáltam.
- Én ilyet már láttam. Nem tudom minek a nyoma, de az egy dzsungel bolygón volt, nem ilyen környezetben. -közlöm a tényeket röviden
Elkezdenek forogni a fogaskerekek, milyen ragadozó élhet itt, az, hogy eddig nem fedezték fel, nem azt jelent, hogy nincs is. Ki kellene deríteni, lehet emberekre is veszélyes. Felállok és körbenézek van itt egyáltalán erdő?

A vicc az vicc, ha nekik nem tetszik, hát nem... direkt mondták ilyen színesen, illetve ugye Marcus mondta, hogy senki ne maradjon ki és akkor nem vádolhatják őket rasszizmussal, de amúgyse rasszisták.
Az út hátralévő részében csak nézelődnek a járműben és várják, hogy kipattanjanak belőle, aztán meglessék, hogy mi történt végül is.
Erre nem kellett sokat várni, megálltak és egy helyi ember oda vezette őket az állathoz... vagyis ahhoz, ami megmaradt belőle.
- Blöeehhhh - így Marcus... nem hányt, csak kommentelte a gyomrában feltámadt ingereket.
- Na, ez szép... rakás nagy szar - tette hozzá Steve bólogatva és még erősebben fogta a fegyverét, majd körbe kémlelt. - Bármi is volt itt, már elment... és valószínűleg állat.
- Az hát... ember nem tenne ilyet szerintem... de biztos brutális méretű lehet, ha így elintézte ezt a szerencsétlent - rángatózott Marcus arca az undortól, majd végül lenyugodott.
- Utána kéne nézni a dolognak - jegyezte meg Steve csakúgy hangosan és ő inkább a terepet kémlelte, Marcus pedig a többieket nézte és mindketten várták, hogy mi fog történni.

A csendet egy idétlen vicc töri meg, melyre a két férfi ügyet sem vet. Egyikük ízlése sem olyan defektes, hogy efféle poénokban örömüket leljék. Sőt, inkább még szánalmat is kelt bennük a tény, hogy ezt valaki viccnek meri nevezni. De egyikük sem szól egy szót sem, hisz nem éri meg ezen problémázni. Eközben az APC szépen lassan kissé rázkódva érkezik meg a célállomáshoz. Ekkor, miután a többiek leszállnak ők is utánuk indulnak. Ezt követően egy telepes vezeti őket a helyszínre. Ami ott fogadja őket, az nagyjából egy szóval írható le, ez pedig az, hogy durva. Charles azonnal bele is kezd a helyszínelésbe, tapasztalatból rögtön olyan nyomokat próbál találni, amik az ezt elkövető ellen szolgáltathatnak bizonyítékul. Miközben ezt elkezdi int Jamesnek is.
- Mozogj James, különben sose végzünk! – dorgálja meg a fiatalabbak, aki eddig csak állt és nézett ki a fejéből, de a szavakra feleszmél és ő is nekilát a terepszemlének. A nézelődésnek hála gyorsan fel is mérik a helyzetet, ami nem túl rózsás. Charles a nyomok keresésében sikerrel járt, de amit talált az egyértelműen rossz, nagyon rossz. A lábnyomok, amiket talált még korom sötétben egy vak se nézné emberieknek. Viszont tapasztalt vén rókaként már sok mindent látott, ezért tudja, hogy mire hasonlít és azt is, hogy ez nagyon nem lesz jó. Miután magában összegzi a dolgokat már int is az őrmesternek.
- Őrmester! Az előzetes felderítés szerint itt semmilyen lény nem lehetne, ami erre képes. De ezek a lábnyomok… Nem jelentenek jót, jobb lenne, ha megnézné őket… - fejezi be a jelentésféleséget, majd James felé fordul és bólint neki, hogy most ő jön. Az ifjút látszólag meglepi a dolog, hisz szinte már mindent elmondtak, így neki már nem maradt semmi, amit megoszthatna a társasággal. De azért megpróbál ő is valamit letenni az asztalra. Így bele is kezd a dologba.
- Szóval… ahogy a lány említette – bólint Nica felé – ezt valóban nem ember tette, a húst könnyű szerrel szinte lehámozták az állatról. Ami a jelek szerint nem okozott túl nagy erőfeszítést az elkövető… lénynek. – fejezi be a mondatot, majd egy kis szünet után folytatja - Sem az, hogy a tetem nagy részét magával is vigye. Hisz az itt maradt hús, és vér mennyisége sem olyan sok, hogy elegendő legyen ahhoz, hogy az állatot itt el is fogyasztották volna. – fejezi be végül a mondandóját, melyben ugyan sok újat nem mondott, de azért reméli, hogy segített egy kissé a kép összerakásában.

"Remek, ismételd csak amit mondtam, gyökér..." gondolja Nica mikor James 'összegzi a helyzetet'. "Mert neked muszáj valami okosat mondani." dohog magában, és felkel a cafatok mellől. A sisakot bal, fegyverét a jobb kezében tartva Cart mellé lép.
-Megint beletenyereltünk a szarba...-mondja neki, majd mikor kiosztják a párokat elégedetten veszi tudomásul hogy az őrmi nem annyira idióta, mint aminek látszik és Cart mellé tette be őt. Ez a leghatékonyabb stratégia, tekintve hogy nem egyszer védték már be a másik seggét. Felveszi a sisakot, majd jobb karját felemeli, baljával kiveszi a tárat hogy ellenőrizze, majd visszalöki és felhúzza az impulzusfegyvert. Cart mögött egy lépéssel és jobbra tőle egy másikkal helyezkedik el, hogy véletlenül se kerülhessen a tüzér célkeresztjébe. Nem szeretne kapni pár löketet a nehézfegyver lőszeréből, elég volt egyszer. Bár a sisakot szívesen itthagyná, egyszerűen irritálja hogy nincs teljes látómezeje. Ezzel indulás előtt meg is próbálkozik ha az őrmi nem figyel, akkor bevágja a cuccot hátulra a csapatszállítóba.
-Remek, menjünk vadászni...-mondja nem túl nagy beleéléssel a nő.
-Cart te mész elöl.-mondja a férfinak majd beáll mögé és részéről úgy van vele hogy indulhatnak. Ameddig Carttal van nem nagyon van mitől félnie. A fickó egy gyilkológép. Remekül bánik bármiféle fajta fegyverrel, pengékkel, de épp a fogaival is és nem igazán ijed meg senkitől. Pár vadállattól meg pláne nem.

A nyomok megvannak, a magam részéről és sejtem, hogy miféle lény lehet ez, bár lehet rosszul én valamilyen kis ragadozó hüllőhöz, esetleg egy őshüllőhöz hasonlónak találom. Az impulzus karabélyt betöltöm, ellenőrzöm, ellenőrzöm még egyszer majd a hátamra dobom egy szíjjal, ezután fogom a sörétes puskás, felhúzom ellenőrzöm és máris útra készen vagyok. Rögtön mondja is az őrmester, hogy csapatokra osztva indulunk, így nagyobb területet tudunk átfésülni, várom hogy én kivel leszek, meglepetésemre a főnökkel.
~ Érdekes egy felállás lesz ez, hozhat még fordulatokat.
Megvárom, amíg elindul a főnök, ő a vezető ő dönti el mi lesz, miután kicsit meneteltünk úgy döntök jobb lesz kommunikációt folytatni, csak mert unatkozok és kíváncsi vagyok az őrmester jellemére.
- Nem bízok bennem? Rajtam akarja tartani a szemét, vagy tévedek?
Közben nézelődök, nyomok után mert őszintén megvallva egy nagy gyíkizétól jobban tartok mint két gépfegyveres katonától.

A katonák tapasztaltan összegezték a dolgokat, látszik, hogy mindenkinek van egy kevés tapasztalata. Amikor mind befejezték az észrevételük megosztását és az őrmesterhez került a szó csendben hallgatta a duó, hátha az őrmester is mond valami okosat, amit eddig senki sem vett észre, de végül ez nem így lett. Egyszerűen csak azt közölte a társasággal, hogy mit vár el még tőlük, ez pedig az, hogy találják meg a lényt. S mindezt a tőle elvárható mogorva modorral, de ezt követően azért James kapott egy elismerő pillantást a meglátásáért, bár ez őt a legkisebb mértékben sem érdekelte. Tekintetét Charlesra szegezte, hogy ő mit gondol, s amikor a férfi egy apró mosoly kíséretében bólintott az ifjú tudta, hogy most nem nyújtott rossz teljesítményt. Ezt követte a csapatosztás, s ugyan ez Charlesnak több okból kifolyólag sem tetszett nem tette szóvá véleményét. De tudta, hogy nem lesz jó, ha csak kettesével szállnak szembe egy olyan lénnyel, ami ilyen csúnyán elbánt egy állattal. De gyorsan elhessegette a borús gondolatokat, és Jamesre nézett.
- Azt hiszem tőled már sosem szabadulok meg… - mondta egy újabb mosolyt eleresztve, majd a mondat zárását követően egy nagyot sóhajtva indult el arra, amerre a nyomok véget értek.
- Valakinek kell fedeznie a hátad, hisz ott neked sincs szemed, öreg. – válaszolt James a felettesének, majd elindult utána. Az idősebb lassan lépkedett, hogy ne haladjanak túl gyorsan, nem akarta egyenlőre megtalálni a lényt, hiszen még semmi tervet nem ötlött ki az esetleges találkozás esetére. Így míg gondolkozik a stratégián nem akart összeütközni a vadállattal. De a fiatalabbon még meglátszik a tettvágy, s gyors léptekkel indul meg, lehagyva Charlest, aki ezt nem is hagyja szó nélkül.
- James! Lassíts egy kicsit, nem kell úgy sietni, hisz tudod, lassan járj tovább élsz… - mondta a régi mondás katonai változatát. S úgy tűnt ez hatásos is volt a fiatal túlbuzgásának kismértékű csitításához, de nem állhatta meg, hogy ne szóljon vissza a tapasztalatok terén messze előtte járónak.
- Vagy csak azért haladunk lassabban, mert te már nem bírod a tempót? – dobta fel a labdát a fiatal gépész. De Charles erre már ügyet sem vetve vette át ismét az irányítást. Minden lépést megfontolt, látszott mozgásán az, hogy nem először van ilyen helyzetben, s jól tudja, mit csinál. Tekintetével folyamatosan pásztázta a környezetet, hogyha esetleg van erre valami irányjelző nyom, akkor azt kiszúrja. De James sem teljesen tehetségtelen, rögtön meglátta azt, hogy kiképzője min dolgozik és annak holtterében kezdett kutatni, így lefedve a teljes területet. Egyikük sem foglalkozott a mögöttük történő cselekménysorozattal, mely következtében a telepesnek has tájékon hírtelen fájdalmai keletkeztek, „nem látták a dolgot” és ez jobb is így. Amikor már néhány méterrel eltávolodtak a társaság többi csoportjától Charles komolyan fordul James felé, majd csendesen megszólítja.
- Ha bármi balul sülne ki, tehát összefutunk a lénnyel, de nem tudjuk elintézni… a te feladatod az lesz, hogy rohanj, semmi mással ne törődj, csak rohanj arra, amerre az őrmesterék mentek. Ez parancs. – szavai ellentmondást nem tűrve hatoltak és égtek be James elméjébe. A hangerőt kifejezetten jól ellensúlyozta a férfi komolysága. Az ifjú még sosem látta ilyen komolynak a tapasztalt kiképzőtisztet, s ez kissé meg is rémítette, de csak szó nélkül bólintott, miközben cselt egy hatalmasat, tudta, hogy nem érdemes ellenkeznie, s nem is lenne okos döntés, teljesen megbízik társában. A kis ténytisztázás után csendesen, megfontoltan folytatják útjukat.

A nő elindul az elektromos tüzér mögött átlósan ahogy tervezte. Az égadta világon semmit sem találnak vagy tapasztalnak ami veszélyes lehetne, és Nica meglehetősen unja is a dolgot. Aztán egyszer csak az egyik fán megpillant valamit ami... vörös. Ez nem jó.
-Cart állj... figyelj körben...-mondja társának a nő, mire az nyilván 360-fokos körben fogja fedezni. Nica közelebb hajol és már tudja mi az.
-Vér. Lehet a tehéné, nem túl régi, még ragad...-kezdi, de ekkor megszólal a rádió:
- Minden kint lévő egységnek. Itt Lux. A kólóniáról azt a jelentést kaptuk, hogy megtámadták őket. Valami idegen lénye egyenlőre nem tudnak mást.
Nica feláll és fegyverét kibiztosítva néz körül. A heveder a vállán, bal kezével elengedi a puskát és felnyúl a komlinkhez.
-Őrmester, itt Lazinski, találtunk valamit és Lux jelentését is hallottuk. Mi legyen?-kérdi bele az éterbe, majd Tovább vizsgálja a környezetet. "Szóval valami idegen lény. Na nebassz fel." gondolja magában, és ezt már nem abban a lenéző hangnemben teszi, inkább kissé melege lett hirtelen, homlokát leveri a hideg verejték, amit jobb alkarjával töröl le.
-Mi a szar folyik itt...-morogja, ezúttal csak az elektronikus tüzér hallja amit mond.

A puskámra tett megjegyzés után elvigyorodom, annyi emlék, annyi akció jut eszembe erről a fegyverről, hogy szinte már a barátom, pedig csak egy fémdarab ami söréteket lődöz széjjel. Semmit nem találunk, talán rossz irányba indultunk el, vagy csak valami nagy tehénevő dög csapdájába fogunk éppen most belesétálni, nincs idő átgondolni mert megszólal a rádió. Nem tetszik amit hallok, nagyon nem tetszik, agyamban forogni kezdenek a fogaskerekek.
~ Megtámadták? Szóval többen vannak, de miért mégis támadna meg egy csapat állat egy nagy komplexumot, nem logikus, egyáltalán nem. Ha táplálék kellene nekik az állatokat sokkal könnyebb elejteni, nincs ellenállás, nincs védelem. Nincs olyan állat amely pusztán agresszióból intézne támadást, önvédelem vagy egyéb indok szükséges.
Az őrmesterre nézek, vissza kellene mennünk az APC-hez, szerintem, de ő a főnök és nem fogok neki dirigálni, ki tudja talán, talán épp elkerültük egymást azokkal az állatokkal és a felségterületük közepén állunk.
- Uram. Állatok nem szoktak támadást indítani létesítmények ellen. -mondom aggodalmamnak helyet adva- Ezek a valamik nagyon agresszív lehetnek. Mi a parancs?