M'kraan
2 / 4 oldal • Megosztás
2 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Re: M'kraan
2046. december 10. hétfő – M’Kraan, Shi’ar Birodalom
Résztvevők: Zyro Tao
Mikor Zyro a földön nyitja ki a szemét görcsösen, már Chakar is ott térdelt mellette és éppen a pulzusát ellenőrizte, hogy minden rendben van-e vele. A férfi meglepetten nézett fel, amikor a fiú hátraugrott és páni félelemmel nézett körbe. A kezeit a levegőbe emelve állt fel és lépett hátrébb, hogy nem akarja bántani.
< - Nyugalom! – mondta. >
Zyro pedig érezte, hogy a szavak után kezd nyugodni és már tisztábban látja a dolgokat. Ha bele is néznek a fejébe sem fogják megölni, sőt! A shi’ar hadban állt a kree fajjal ezt már ő is tudta. Valószínűleg hősként ünnepelnék, nemhogy megölik azért, mert véget vethet a háborúnak.
< - Nyugalom kölyök, mi történt? – kérdezte a férfi, hangja értetlen, valószínűleg nem nézett be Zyro fejébe és fogalma sincs, hogy miről van szó. >
A telepatikus nyugtatásnak hála Zyro légzése lassulni kezdett és a paranoid képzelgései is nyugodtak, már nem látta olyan vészesen a helyzetet. Kubark még mindig nem törődött vele, Chakar pedig válaszra várt. Kintről a lépések egyre hangosabbak voltak, majd az ajtó kinyílt és Lar’syee állt meg ott, arca nyugtalan volt és láthatóan sietett ide.
< - Nem vagyunk egyedül a bolygón! – mondta. >

_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: M'kraan
A félelem kezd alábbhagyni, ez kétes érzéseket kelt bennem, tudom, hogy telepatikusan képesek rám hatni, és azt használhatja most Chakar is, de ez azt is jelentheti, hogy már mindent megtudott az emlékekről. Ugyanakkor az emlékek szerint a kree fajt végzem ki, ez pedig a legkevésbé sem jelent problémát a shi'aroknak. A gond csak az, hogy ezen kívül nagyon sok mindenkinek problémát jelent. Nekem. A barátaimnak. A családomnak. Éppen az anyámat akarom elérni, és a bátyámat felkeresni. Hogy tudnék a szemükbe nézni ismerve a jövőt... A múltat... A jövőnk múltját.
-Én... Én csak... Azt hiszem... Biztosan...
Mielőtt kinyöghetnék valami értelmes magyarázatot, ami miatt nem néznek rögtön őrültnek, megérkezik Lar'syee, aki olyan hírrel szolgál, ami a legkevésbé sem mondható jónak. Akárki is van itt, az csak rosszat jelenthet. Az egyetlen előnye a dolognak, hogy ez az ügy elvonhatja a figyelmet a viselkedésemről. Csak éppenséggel az én figyelmemet meg az emlékek vonják el. Ha Chakar nem használta volna a telepatikus képességeit, még mindig pánikolnék.
-Ha közel vannak, már nem menekülhetünk, tudnának követni - állapítom meg már sokkal tisztább hangon. - Meg kell tudnunk kik azok, és ki kell iktatnunk őket, ha veszélyt jelentenek, mielőtt felfednék a helyzetünket.
Könnyebb erről beszélni, mint arról, amit átéltem az imént, és remélem, hogy Chakar számára is fontosabb lesz ez. Talán még azt is hiheti, hogy pont emiatt rémültem meg, hogy előre láttam mindezt. Végülis... Tényleg a jövőbe láttam.

Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: M'kraan
2046. december 10. hétfő – M’Kraan, Shi’ar Birodalom
Résztvevők: Zyro Tao
< - Nem lehet, semmi sem szállt le erre a bolygóra titeket kivéve – mondta a férfi. – Az adatok rögzítve vannak. >
< - Akkor azonban az adatok voltak helytelenek és a bolygó nem volt lakatlan. >
< - A kree végre úgy gondolkodik, ahogyan azt kell – fűzte még hozzá a nő, majd valamit dobott Zyro felé. – Remélem tudod használni. >
< - Élj kree-ként, vagy halj meg? – tette fel a kree-k között közismert mondást cinikus kérdésként Chakar. >
Ha Zyro elkapta, amit nem volt nehéz megtenni, akkor láthatta, hogy egy sh’ar lézerpisztoly volt az. Ez volt az első eset, hogy a hadi- azaz politikai fogsága óta fegyvert adnak a kezébe. Ezek után a nő intett a kezével, hogy a három férfi kövesse. Kivezette őket az épületből, majd az azt körülvevő kerítéshez vezette a hármast. Ott az egyik helyen állt meg és lemutatott a talajra, nagy lábnyomok voltak a kerítés mentén, határozottan két lábon járó lénytől származtak, amik igencsak nagy termetűek és nehezek lehettek. A férfi megdöbbenve látta, hiszen az ő nyomai is ott voltak, csak a kerítésen belül, azaz mindig átvizsgálta a helyet.
< - Ez eddig nem volt itt, hacsak nem ti hoztatok be valamit Lar, akkor nem tudom. >
Résztvevők: Zyro Tao
< - Nem lehet, semmi sem szállt le erre a bolygóra titeket kivéve – mondta a férfi. – Az adatok rögzítve vannak. >
< - Akkor azonban az adatok voltak helytelenek és a bolygó nem volt lakatlan. >
< - A kree végre úgy gondolkodik, ahogyan azt kell – fűzte még hozzá a nő, majd valamit dobott Zyro felé. – Remélem tudod használni. >
< - Élj kree-ként, vagy halj meg? – tette fel a kree-k között közismert mondást cinikus kérdésként Chakar. >
Ha Zyro elkapta, amit nem volt nehéz megtenni, akkor láthatta, hogy egy sh’ar lézerpisztoly volt az. Ez volt az első eset, hogy a hadi- azaz politikai fogsága óta fegyvert adnak a kezébe. Ezek után a nő intett a kezével, hogy a három férfi kövesse. Kivezette őket az épületből, majd az azt körülvevő kerítéshez vezette a hármast. Ott az egyik helyen állt meg és lemutatott a talajra, nagy lábnyomok voltak a kerítés mentén, határozottan két lábon járó lénytől származtak, amik igencsak nagy termetűek és nehezek lehettek. A férfi megdöbbenve látta, hiszen az ő nyomai is ott voltak, csak a kerítésen belül, azaz mindig átvizsgálta a helyet.
< - Ez eddig nem volt itt, hacsak nem ti hoztatok be valamit Lar, akkor nem tudom. >
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: M'kraan
Elkapom a fegyvert, és gyorsan megvizsgálom. Az energiacella, amivel működik, nem igényel kibiztosítást, vagy felhúzást, a ravasz meghúzása bizonyára egy rövid sugarat ereszt ki, aztán blokkolja a tárolót, nehogy túlmelegedjen. Kézifegyver, nem katonai eszköz, de már ez is óriási bizalmat jelent. Láttam már ilyen fegyvert a Chandillaron, így tudom azt is, miként kell használni, és persze a földi fegyverektől sem tér el nagyban.
-Ha engem kérdezel, inkább élj kree-ként, és ölj shi'arként - teszem hozzá a saját verziómat, amiben a meghalás részt inkább az ellenségeimre hárítom, és csak miután kimondtam, ébredek rá, hogy a megkapott emlékek birtokában milyen groteszk ez a gondolat.
Követem a többieket kifelé, ahol meglátom a nagyobb nyomokat, Chakar felvetésére azonban megrázom a fejem.
-A hajó Chandillarról indult, biztonságos helyről, ott nem szállhatott fel semmi, a hajótesten pedig nincs sérülés, nem juthatott fel később sem idegen személy. Ráadásul ez nem egy akkora hajó, hogy el lehessen bújni rajta. Ha viszont rögzítve vannak az adatok, meg is nézheted, hogy hány életjelet mutattak a szenzorok a hajón az érkezésünkkor - Lar'syee felé fordulok. - Mi pedig addig követhetjük a nyomokat.
-Ha engem kérdezel, inkább élj kree-ként, és ölj shi'arként - teszem hozzá a saját verziómat, amiben a meghalás részt inkább az ellenségeimre hárítom, és csak miután kimondtam, ébredek rá, hogy a megkapott emlékek birtokában milyen groteszk ez a gondolat.
Követem a többieket kifelé, ahol meglátom a nagyobb nyomokat, Chakar felvetésére azonban megrázom a fejem.
-A hajó Chandillarról indult, biztonságos helyről, ott nem szállhatott fel semmi, a hajótesten pedig nincs sérülés, nem juthatott fel később sem idegen személy. Ráadásul ez nem egy akkora hajó, hogy el lehessen bújni rajta. Ha viszont rögzítve vannak az adatok, meg is nézheted, hogy hány életjelet mutattak a szenzorok a hajón az érkezésünkkor - Lar'syee felé fordulok. - Mi pedig addig követhetjük a nyomokat.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: M'kraan
2046. december 10. hétfő – M’Kraan, Shi’ar Birodalom
Résztvevők: Zyro Tao
< - Ki van zárva – mondta határozottan a nő. – Nem hagyom hátra a herceget és a terepet nem ismerem. Chakar és maga mennek körbenézni, ő ismeri a környéket. Én a herceggel addig ellenőrzöm, hogy hoztunk-e valamit magunkkal erre. >
< - Egy perc türelmet, hozom a fegyverem, addig Zyro menjen ki a kerítés másik oldalára, ott találkozunk. Ugrással ne fáradj – mondta a fiúnak. – Pajzs van a hely körül. >
A férfi elindult futva vissza az épület felé, Lar’syee és Kubark pedig a hajó irányába, mindenki, hogy elvégezze a saját feladatát. Zyro ha hozzáért a kerítéshez, hogy ellenőrizze a pajzsos dolgot, akkor valóban érezte, hogy van ott még egy láthatatlan erőtér is. A kijárat, a kapu azonban nem volt messze, így könnyedén el tudott odáig sétálni. Alig pár perccel később pedig Chakar is visszaért hozzá egy igencsak furcsa pengével a kezében, amilyet Zyro még nem látott korábban.
< - Remélem megtanítottak arra kölyök, hogy miként ismerd fel ellenségeid gyenge pontját és miként öld meg őket – mondta a férfi, amint megérkezett Zyro mellé. – Induljunk. >
Ezzel már el is indult a földet figyelve a nyomokat követve arra, amerre azok tartottak.
A kard:
http://media.comicvine.com/uploads/6/66206/1236516-phoenix_blade_6.jpg
Résztvevők: Zyro Tao
< - Ki van zárva – mondta határozottan a nő. – Nem hagyom hátra a herceget és a terepet nem ismerem. Chakar és maga mennek körbenézni, ő ismeri a környéket. Én a herceggel addig ellenőrzöm, hogy hoztunk-e valamit magunkkal erre. >
< - Egy perc türelmet, hozom a fegyverem, addig Zyro menjen ki a kerítés másik oldalára, ott találkozunk. Ugrással ne fáradj – mondta a fiúnak. – Pajzs van a hely körül. >
A férfi elindult futva vissza az épület felé, Lar’syee és Kubark pedig a hajó irányába, mindenki, hogy elvégezze a saját feladatát. Zyro ha hozzáért a kerítéshez, hogy ellenőrizze a pajzsos dolgot, akkor valóban érezte, hogy van ott még egy láthatatlan erőtér is. A kijárat, a kapu azonban nem volt messze, így könnyedén el tudott odáig sétálni. Alig pár perccel később pedig Chakar is visszaért hozzá egy igencsak furcsa pengével a kezében, amilyet Zyro még nem látott korábban.
< - Remélem megtanítottak arra kölyök, hogy miként ismerd fel ellenségeid gyenge pontját és miként öld meg őket – mondta a férfi, amint megérkezett Zyro mellé. – Induljunk. >
Ezzel már el is indult a földet figyelve a nyomokat követve arra, amerre azok tartottak.
A kard:
http://media.comicvine.com/uploads/6/66206/1236516-phoenix_blade_6.jpg
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: M'kraan
Lar'syee helyesbítésére bólintok, valóban biztonságosabb, ha kissé átszervezzük a csapatokat. Amíg Chakar visszamegy a fegyveréért, én a kerítés mentén a kapuhoz megyek, és ott várom meg. A lézerpisztolyt készenlétben tartom, és kíváncsiságból hozzányúlok a pajzshoz, amely valóban körbeveszi az egész helyet. Kérdéses, hogy akkor miért van szükség a kerítésre, de ezen most inkább nem akadok fenn. Már épp elgondolkodnék azon, amit odabent láttam, az emlékeken, a pusztításon, a rengeteg gyilkosságon, a jövőn, amit nem sikerült megmenteni, de szerencsére Chakar hamar megjön.
Mikor Chakar visszaér, egy kissé meglepődöm, hogy közelharci fegyvert hozott, de biztos vagyok benne, hogy ez nem egyszerű kard. A shi'arok fejlettsége mellett senki nem viselne kardot, ha az nem lenne felszerelve valamilyen extrával.
-Én is remélem - válaszolom kissé sután. A Földön és otthon is sok mindennel harcoltam már, de gyanítom, hogy amivel itt szembe kell néznünk, az új lesz számomra. Azonban nem véletlenül vagyok az alkalmazkodás "nagy mestere", remélem sikerül most is hamar kapcsolnom majd.
A kapun kilépve a nyomokat kezdem figyelni, és időről időre felpillantok, hogy látok-e a távolban valami gyanúsat.
Mikor Chakar visszaér, egy kissé meglepődöm, hogy közelharci fegyvert hozott, de biztos vagyok benne, hogy ez nem egyszerű kard. A shi'arok fejlettsége mellett senki nem viselne kardot, ha az nem lenne felszerelve valamilyen extrával.
-Én is remélem - válaszolom kissé sután. A Földön és otthon is sok mindennel harcoltam már, de gyanítom, hogy amivel itt szembe kell néznünk, az új lesz számomra. Azonban nem véletlenül vagyok az alkalmazkodás "nagy mestere", remélem sikerül most is hamar kapcsolnom majd.
A kapun kilépve a nyomokat kezdem figyelni, és időről időre felpillantok, hogy látok-e a távolban valami gyanúsat.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: M'kraan
2046. december 10. hétfő – M’Kraan, Shi’ar Birodalom
Résztvevők: Zyro Tao
A páros elindult a nyomokat követve. Zyro szavaira Chakar bólintott. Hála a vadonban töltött éveknek Zyro is értett a nyomolvasáshoz, így ő maga is jól látta azokat a lábnyomokat a földön. Látszott, hogy a shi’ar a haladás közben is igencsak vizsgálgatja őket, de nem úgy tűnt, hogy megismeri azokat. Zyro pedig főleg, hogy nem fogja, hiszen nem látott még sok idegent. Vagyis azokból már jó néhányat igen, de az után a nyomaikat nem láthatta. Előre nézve a távolban hegyek voltak, addig pedig sűrű erdő.
< - Soha sem láttam ehhez hasonló nyomokat – mondta a férfi. – Pedig hosszú évekig felderítőként dolgoztam. >
Zyro erről hallott az anyától is, hogy felderítés közben nem csak gépeket használnak a fejlett fajok a technológiai előny ellenére, hanem élő személyeket küldenek be kémkedni és vizsgálódni, ez még mindig a legmegbízhatóbb módja volt a felderítésnek. Olyan negyedóra, húsz perc után érte el a páros az erdő szélét, eddigre legalább fél tucat különböző lábnyomot sikerült összeszámolni, mind az erdőbe vezettek. Odabent az erdőben már annak sűrűsége miatt igencsak félhomály, vagy éppen már sötétebb is volt.
< - Alig tíz perc múlva teljesen sötét lesz – szólalt meg Chakar. – Én nem látok a sötétben, te lehet, hogy igen… a legjobb az lenne, ha visszamennénk és reggel folytatnánk az egész keresést kipihenten, rendesen. >
Résztvevők: Zyro Tao
A páros elindult a nyomokat követve. Zyro szavaira Chakar bólintott. Hála a vadonban töltött éveknek Zyro is értett a nyomolvasáshoz, így ő maga is jól látta azokat a lábnyomokat a földön. Látszott, hogy a shi’ar a haladás közben is igencsak vizsgálgatja őket, de nem úgy tűnt, hogy megismeri azokat. Zyro pedig főleg, hogy nem fogja, hiszen nem látott még sok idegent. Vagyis azokból már jó néhányat igen, de az után a nyomaikat nem láthatta. Előre nézve a távolban hegyek voltak, addig pedig sűrű erdő.
< - Soha sem láttam ehhez hasonló nyomokat – mondta a férfi. – Pedig hosszú évekig felderítőként dolgoztam. >
Zyro erről hallott az anyától is, hogy felderítés közben nem csak gépeket használnak a fejlett fajok a technológiai előny ellenére, hanem élő személyeket küldenek be kémkedni és vizsgálódni, ez még mindig a legmegbízhatóbb módja volt a felderítésnek. Olyan negyedóra, húsz perc után érte el a páros az erdő szélét, eddigre legalább fél tucat különböző lábnyomot sikerült összeszámolni, mind az erdőbe vezettek. Odabent az erdőben már annak sűrűsége miatt igencsak félhomály, vagy éppen már sötétebb is volt.
< - Alig tíz perc múlva teljesen sötét lesz – szólalt meg Chakar. – Én nem látok a sötétben, te lehet, hogy igen… a legjobb az lenne, ha visszamennénk és reggel folytatnánk az egész keresést kipihenten, rendesen. >
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: M'kraan
A keresés eredménye egyelőre csak még több keresés, a nyomokból egyre több lesz, ez pedig egyáltalán nem biztató.
-A nyomok egyáltalán nem vezetnek a hajónk közelébe, ezek szerint nem velünk jöttek, ugye? - Teszem fel a költői kérdést, miközben a távoli erdőt vizsgálom. A sűrűsége miatt nehéz lesz benne megtalálni valakit, persze ha többen vannak - ahogy azt látjuk a nyomokból - akkor nehezebben rejtőznek el.
-Akármi is volt itt, az minden bizonnyal jól ismeri a helyet, egy ilyen erdőben nagyon könnyű eltévedni, olyan sűrű, hogy még nappal is nehéz lenne kitalálni belőle - teszem az újabb megállapítást.
Az sem hangzik valami biztatóan, hogy Chakar nem ismeri a nyomokat, pedig ha valaki, akkor ő rendelkezik ilyen jellegű tapasztalattal.
-Talán fényképezzük le, és vessük össze valamilyen... Adatbázissal - teszem az óvatos javaslatot, mert fogalmam sincs, hogy van-e olyan adatbázis, amiben biológiai felépítés alapján vizsgálhatunk fajokat, és például a talpukat vethetjük össze beszkennelt nyomokkal.
Végül az erdőhöz érve már sötétedni kezd. Az én látásom hamar alkalmazkodna a sötéthez, de kettőnk közül nem én vagyok a jobb harcos és felderítő. Használhatnánk lámpát, hogy folytassuk a keresést, de akkor sokkal hamarabb szúrnának ki minket, mint mi őket. Kénytelen vagyok így beleegyezni a kutatás elnapolásába, bár nem hiszem, hogy sokat fogok aludni az éjszaka.
Visszafelé menet még egy kérdés eszembe jut.
-Nincsenek biztonsági kamerák a támaszpont körül? Vagy valami más érzékelő, ami rögzíthette őket?
-A nyomok egyáltalán nem vezetnek a hajónk közelébe, ezek szerint nem velünk jöttek, ugye? - Teszem fel a költői kérdést, miközben a távoli erdőt vizsgálom. A sűrűsége miatt nehéz lesz benne megtalálni valakit, persze ha többen vannak - ahogy azt látjuk a nyomokból - akkor nehezebben rejtőznek el.
-Akármi is volt itt, az minden bizonnyal jól ismeri a helyet, egy ilyen erdőben nagyon könnyű eltévedni, olyan sűrű, hogy még nappal is nehéz lenne kitalálni belőle - teszem az újabb megállapítást.
Az sem hangzik valami biztatóan, hogy Chakar nem ismeri a nyomokat, pedig ha valaki, akkor ő rendelkezik ilyen jellegű tapasztalattal.
-Talán fényképezzük le, és vessük össze valamilyen... Adatbázissal - teszem az óvatos javaslatot, mert fogalmam sincs, hogy van-e olyan adatbázis, amiben biológiai felépítés alapján vizsgálhatunk fajokat, és például a talpukat vethetjük össze beszkennelt nyomokkal.
Végül az erdőhöz érve már sötétedni kezd. Az én látásom hamar alkalmazkodna a sötéthez, de kettőnk közül nem én vagyok a jobb harcos és felderítő. Használhatnánk lámpát, hogy folytassuk a keresést, de akkor sokkal hamarabb szúrnának ki minket, mint mi őket. Kénytelen vagyok így beleegyezni a kutatás elnapolásába, bár nem hiszem, hogy sokat fogok aludni az éjszaka.
Visszafelé menet még egy kérdés eszembe jut.
-Nincsenek biztonsági kamerák a támaszpont körül? Vagy valami más érzékelő, ami rögzíthette őket?
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: M'kraan
2046. december 10. hétfő – M’Kraan, Shi’ar Birodalom
Résztvevők: Zyro Tao
Chakar bólintott Zyro felvetésére, miközben a homlokát ráncolta.
< - Nem, valóban nem veletek jöttek – mondta. – De máskor nem jöhettek, a hely végig figyelve volt, semmilyen hajó nem is jött a közelbe, a bolygó pedig lakatlan volt, többször le lett szkennelve. >
Elővett az övéről valami furcsa gépezetet, majd holografikusan szkennelte be a lábnyomokat, amiket itt látott maga előtt a páros.
< - A keresés már fut a nyomokra, nappal jobban fogjuk tudni követni a nyomokat – felelte. – Lehet, hogy sűrűnek tűnik, de sok a fény errefelé. Ha sokan is vannak, többen, mint amit látunk, akkor is kisebb az esélye, hogy rajtunk üssenek. >
Ekkor indult vissza a páros, amikor a férfi válaszolt a kérdésre.
< - Csak a benti részeken, a pajzson belül, ott vannak csak mozgásérzékelő detektorok is. az állatvilág gazdag, mindenre bejelezne, ami véletlenül erre jár éjszaka. >
Amikor visszaért a páros Lar és Kubark már az épületnél várta őket.
< - Csak a saját nyomaink vannak a hajó közelében, annál semmi sem járt, hacsak nem tud repülni. >
Résztvevők: Zyro Tao
Chakar bólintott Zyro felvetésére, miközben a homlokát ráncolta.
< - Nem, valóban nem veletek jöttek – mondta. – De máskor nem jöhettek, a hely végig figyelve volt, semmilyen hajó nem is jött a közelbe, a bolygó pedig lakatlan volt, többször le lett szkennelve. >
Elővett az övéről valami furcsa gépezetet, majd holografikusan szkennelte be a lábnyomokat, amiket itt látott maga előtt a páros.
< - A keresés már fut a nyomokra, nappal jobban fogjuk tudni követni a nyomokat – felelte. – Lehet, hogy sűrűnek tűnik, de sok a fény errefelé. Ha sokan is vannak, többen, mint amit látunk, akkor is kisebb az esélye, hogy rajtunk üssenek. >
Ekkor indult vissza a páros, amikor a férfi válaszolt a kérdésre.
< - Csak a benti részeken, a pajzson belül, ott vannak csak mozgásérzékelő detektorok is. az állatvilág gazdag, mindenre bejelezne, ami véletlenül erre jár éjszaka. >
Amikor visszaért a páros Lar és Kubark már az épületnél várta őket.
< - Csak a saját nyomaink vannak a hajó közelében, annál semmi sem járt, hacsak nem tud repülni. >
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: M'kraan
Chakar szkennel, futtat, keres, végre előkerül a jól ismert shi'ar technológia, ami megkönnyíti a dolgunkat. Ezek szerint állatok élnek bőven a bolygón, csak intelligens élet nem, ami viszont nem jön túl jól, hiszen azt jelenti, hogy a jövevények könnyen találnak élelmet is maguknak, nem kell előmerészkedniük az erdőből.
-Kétlem, hogy repülnének, akkor nem lennének lábnyomok. Merthogy több is van belőlük - felelem Lar'syee-nek. - A nyomok az erdőbe vezetnek, egész csapatnyi van belőlük. Ilyen sötétben nem akartunk beljebb merészkedni, holnap viszont pirkadatkor az erdőnél kell lennünk, talán rájuk lelünk, mielőtt tábort bontanak. Chakar már futtatja a nyomokat az adatbázisban, lehet, hogy addigra már azt is tudni fogjuk, mivel állunk szemben. Éjszakára viszont nem ártanak őrt állítanunk, és egy hőkamerát elhelyezni úgy, hogy az erdő felé nézzen.
Közben az épületeknél a kamerákat keresem a tekintetemmel, remélem nem vezetékes, földi típusú biztonsági kamerákról van szó, mert azokat nehéz lenne odébb vinni. Kezem közben önkéntelenül téved az adóvevőre, amit magammal hoztam a hajóról, és amin még mindig nem válaszolt az anyám. Erről pedig rögtön az emlékek és látomások jutnak eszembe, a shi'ar istenek, a jövő, a sors... Rám férne egy alvás.
-Kétlem, hogy repülnének, akkor nem lennének lábnyomok. Merthogy több is van belőlük - felelem Lar'syee-nek. - A nyomok az erdőbe vezetnek, egész csapatnyi van belőlük. Ilyen sötétben nem akartunk beljebb merészkedni, holnap viszont pirkadatkor az erdőnél kell lennünk, talán rájuk lelünk, mielőtt tábort bontanak. Chakar már futtatja a nyomokat az adatbázisban, lehet, hogy addigra már azt is tudni fogjuk, mivel állunk szemben. Éjszakára viszont nem ártanak őrt állítanunk, és egy hőkamerát elhelyezni úgy, hogy az erdő felé nézzen.
Közben az épületeknél a kamerákat keresem a tekintetemmel, remélem nem vezetékes, földi típusú biztonsági kamerákról van szó, mert azokat nehéz lenne odébb vinni. Kezem közben önkéntelenül téved az adóvevőre, amit magammal hoztam a hajóról, és amin még mindig nem válaszolt az anyám. Erről pedig rögtön az emlékek és látomások jutnak eszembe, a shi'ar istenek, a jövő, a sors... Rám férne egy alvás.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: M'kraan
2046. december 10. hétfő – M’Kraan, Shi’ar Birodalom
Résztvevők: Zyro Tao
< - Én és a herceg is tudunk repülni, mégis a legtöbb esetben gyalog közlekedünk – válaszolta a nő. >
< - Van biztonsági rendszer, most is aktív – felelte Chakar. – Ilyen nyom pedig nincs a shi’ar tudományos adatbázisban. Valami olyan van kint, amivel még nem találkoztunk. >
Zyro, ahogyan próbálta keresni ennek a jelét semmilyen nyomát nem látta, igaz ez nem volt túl meglepő, csak a Földön használtak olyan kamerákat, amik láthatóak voltak, még a Chandilaron sem látott sehol sem ilyen berendezést, ahogyan a hajón sem, pedig valószínű volt, hogy azon is volt megfigyelő rendszer.
< - Felesleges keresned, nem fogod észrevenni – mondta a férfi is közben. – Majd én őrködöm. A szobákat bent megtalálja mindenki, bal oldalt. >
Ha Zyro bement az épületbe, akkor valóban a bal oldali ajtón kellett a folyosón bemenni és egy négy ágyas szobába érhetett. Nem volt nagy luxus itt sem, csak a szoba és ahhoz tartozó fürdő, igaz az is csak teljesen minimális felszereltséggel.
Résztvevők: Zyro Tao
< - Én és a herceg is tudunk repülni, mégis a legtöbb esetben gyalog közlekedünk – válaszolta a nő. >
< - Van biztonsági rendszer, most is aktív – felelte Chakar. – Ilyen nyom pedig nincs a shi’ar tudományos adatbázisban. Valami olyan van kint, amivel még nem találkoztunk. >
Zyro, ahogyan próbálta keresni ennek a jelét semmilyen nyomát nem látta, igaz ez nem volt túl meglepő, csak a Földön használtak olyan kamerákat, amik láthatóak voltak, még a Chandilaron sem látott sehol sem ilyen berendezést, ahogyan a hajón sem, pedig valószínű volt, hogy azon is volt megfigyelő rendszer.
< - Felesleges keresned, nem fogod észrevenni – mondta a férfi is közben. – Majd én őrködöm. A szobákat bent megtalálja mindenki, bal oldalt. >
Ha Zyro bement az épületbe, akkor valóban a bal oldali ajtón kellett a folyosón bemenni és egy négy ágyas szobába érhetett. Nem volt nagy luxus itt sem, csak a szoba és ahhoz tartozó fürdő, igaz az is csak teljesen minimális felszereltséggel.
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: M'kraan
A biztonsági rendszer gondolata egy kissé megnyugtat, ahogy az is, hogy Chakar őrködik. Végül bólintva az egészre elindulok befelé, balra fordulok, ahonnan bejutok a négy ágyas szobába. Praktikus helyiség, nincs túlságosan felszerelve, de épp elegendő dolog van benne ahhoz, hogy azért kényelmes legyen az itt tartózkodásunk.
-Nappal fent kellett lenniük, hogy eljussanak az erdőbe, remélem, hogy éjszaka nekik is aludniuk kell majd... - Jegyzem meg csak úgy általánosságban, aztán kiválasztok egy ágyat, és leülök rá. Kicsit megdörgölöm a szemeimet, aztán észreveszem a fürdőt.
-Megyek, megmosakszom.
Bemegyek a fürdőbe, levetkőzöm, alaposan figyelek rá, hogy a kommunikációs egységet olyan helyre tegyem, ahol nem lesz vizes, aztán alaposan lezuhanyzom, vagy megfürdök, amelyikre lehetőség van. Nem akarom sokáig húzni az időt, mert attól tartok, túl messzire kalandoznának a gondolataim, így aztán kisvártatva elhagyom a fürdőt, visszamegyek a szobába, és lefekszem az ágyba.
-Jó éjt! - Szólok a többieknek, de már nem is nagyon figyelek rájuk. Annyira fáradt vagyok a mai naptól, hogy pillanatok alatt el tudok aludni. Nem is csoda: először kiderült, hogy a képességem tovább fejlődött, aztán egy templomban a shi'ar istenek szóltak hozzám, és azt mondták, istenné fogok válni. Ezután egy ismeretlen galaktikus hadsereg rám támadott, és kis híján rám omlott a templom. Részt vettem életem első űrharcában, és megbíztak a shi'ar herceg védelmével. Ha mindez nem lett volna még elég, kiderült, hogy ha nem sikerül megtalálni egy nagy hatalmú varázstárgy minden darabját, ami bárhol lehet a világon, akkor a jövőben valóban isten leszek, de egy olyan gonosz, pusztító őrült, akivé a legkevésbé sem szeretnék válni. Végezetül pedig egy ismeretlen faj tagjai figyelnek minket, és fogalmunk sincs, hogy hogyan vagy miért. Tartalmas nap. Egy kicsit túlságosan is.
-Nappal fent kellett lenniük, hogy eljussanak az erdőbe, remélem, hogy éjszaka nekik is aludniuk kell majd... - Jegyzem meg csak úgy általánosságban, aztán kiválasztok egy ágyat, és leülök rá. Kicsit megdörgölöm a szemeimet, aztán észreveszem a fürdőt.
-Megyek, megmosakszom.
Bemegyek a fürdőbe, levetkőzöm, alaposan figyelek rá, hogy a kommunikációs egységet olyan helyre tegyem, ahol nem lesz vizes, aztán alaposan lezuhanyzom, vagy megfürdök, amelyikre lehetőség van. Nem akarom sokáig húzni az időt, mert attól tartok, túl messzire kalandoznának a gondolataim, így aztán kisvártatva elhagyom a fürdőt, visszamegyek a szobába, és lefekszem az ágyba.
-Jó éjt! - Szólok a többieknek, de már nem is nagyon figyelek rájuk. Annyira fáradt vagyok a mai naptól, hogy pillanatok alatt el tudok aludni. Nem is csoda: először kiderült, hogy a képességem tovább fejlődött, aztán egy templomban a shi'ar istenek szóltak hozzám, és azt mondták, istenné fogok válni. Ezután egy ismeretlen galaktikus hadsereg rám támadott, és kis híján rám omlott a templom. Részt vettem életem első űrharcában, és megbíztak a shi'ar herceg védelmével. Ha mindez nem lett volna még elég, kiderült, hogy ha nem sikerül megtalálni egy nagy hatalmú varázstárgy minden darabját, ami bárhol lehet a világon, akkor a jövőben valóban isten leszek, de egy olyan gonosz, pusztító őrült, akivé a legkevésbé sem szeretnék válni. Végezetül pedig egy ismeretlen faj tagjai figyelnek minket, és fogalmunk sincs, hogy hogyan vagy miért. Tartalmas nap. Egy kicsit túlságosan is.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: M'kraan
2046. december 10. hétfő – M’Kraan, Shi’ar Birodalom
Résztvevők: Zyro Tao
Csak a fiú tartott Zyro-val, Chakar és Lar’syee nem jöttek be. Kubark az ágyon feküdt, a kezeit összefogta a punk haja és taraja alatt és a plafont bámulta. Zyro bement zuhanyozni, üzenetet egyelőre nem kapott még mindig az anyjától. Mire végzett a dolgával sem érkezett semmi, a szobában pedig le tudta tenni a készüléket. Amikor visszaért oda a herceg még mindig ugyanabban a pozícióban volt, amiben korábban is, az látszott rajta, hogy nem alszik, ébren van, de nem válaszolt a köszönésre sem, se semmire, csak a plafont bámulta tovább. Talán ez volt az utolsó dolog is, amit Zyro látott, gondolataival sem ért végig, mert amint letette a fejét a párnájára abban a pillanatban el is nyomta az álom a kimerítő nap után, amiben annyi minden történt vele, mint egy átlagemberrel egész élete során sem.
//Akkor most vágunk egy picit, hogy a többi kaland is legalább a végéhez érjen. Utána folytatjuk majd akkortól, amikor Zyro felébred.//
Résztvevők: Zyro Tao
Csak a fiú tartott Zyro-val, Chakar és Lar’syee nem jöttek be. Kubark az ágyon feküdt, a kezeit összefogta a punk haja és taraja alatt és a plafont bámulta. Zyro bement zuhanyozni, üzenetet egyelőre nem kapott még mindig az anyjától. Mire végzett a dolgával sem érkezett semmi, a szobában pedig le tudta tenni a készüléket. Amikor visszaért oda a herceg még mindig ugyanabban a pozícióban volt, amiben korábban is, az látszott rajta, hogy nem alszik, ébren van, de nem válaszolt a köszönésre sem, se semmire, csak a plafont bámulta tovább. Talán ez volt az utolsó dolog is, amit Zyro látott, gondolataival sem ért végig, mert amint letette a fejét a párnájára abban a pillanatban el is nyomta az álom a kimerítő nap után, amiben annyi minden történt vele, mint egy átlagemberrel egész élete során sem.
//Akkor most vágunk egy picit, hogy a többi kaland is legalább a végéhez érjen. Utána folytatjuk majd akkortól, amikor Zyro felébred.//
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: M'kraan
2046. december 13. csütörtök – M’Kraan, Shi’ar Birodalom
Résztvevő: Zyro Tao
Zyro aludt és álmodott, igaz most ennek semmilyen komolyabb jelentősége nem volt, lényegében mindenféléről össze-vissza tette ezt. Az álma sokszor zavaró volt, de amikor felébredt, úgy érezte, hogy nagyon, de nagyon régen nem volt annyira kipihent, mint most. Az első, amit megérzett, hogy a gyomra korgott, iszonyúan éhes és szomjas volt. amint a kezére pillantott meglátta, hogy mostanra teljesen kaukázusi lett a bőrszíne, valószínűleg a képessége dolgozott tovább és mostanra teljesen úgy nézhetett ki, mint egy shi’ar – ha belenéz majd egy tükörbe, akkor meggyőződhetett arról, hogy így van. Az arca viszketett, ha felnyúl oda, akkor többnapos borostát érez rajta és ismét, ha látja majd magát a tükörben, akkor meggyőződhet arról, hogy tényleg az fedi az arcát. Kubark nem volt a szobában és egyelőre kintről nem hall semmilyen hangot. A beszűrődő fények alapján pedig odakint kora reggel lehetett, még eléggé ködös volt az idő, így sok fény nem igazán látszott, eléggé ijesztőnek volt inkább mondható az egész.

A keszekusza álmokból ébredve kipihent és friss vagyok, ami örömmel tölt el. Szinte kipattanok az ágyból, és már épp köszönnék, mikor észreveszem, hogy egyedül vagyok. Felhúzom a ruháimat, és közben benézek a fürdőbe is, hátha ott találok valakit, de akit először idegennek látok, az valójában én vagyok - a tükörképem egészen pontosan. A bőröm tovább fakult, de ami ennél is meglepőbb, a borosta. Mintha... Napok óta nőne. Talán a shi'arok gyorsabban növesztenek szőrt? Vagy... Az nem lehet, hogy több napon keresztül aludtam! Sietve fejezem be az öltözködést, közben nagyot korog a gyomrom, ami ismét meglep. Jól bevacsoráztam, nem szoktam ennyire éhes lenni reggel. Csak a kimerültségtől vagy...
Az ablakon kinézve határozottan reggel van, de vajon melyik napon? A kommunikátorra nézek, amit a hajóról hoztam el. Megnézem, volt-e üzenet, vagy próbált-e valaki kapcsolatba lépni velem, és közben már sétálok kifelé a nappali helyiségbe.
-Hahó! Lar'syee! Chakar! Herceg? - Túl nagy a csend itt, mintha senki nem lenne az épületben.
//Kb. ilyesmi a szín? //
Az ablakon kinézve határozottan reggel van, de vajon melyik napon? A kommunikátorra nézek, amit a hajóról hoztam el. Megnézem, volt-e üzenet, vagy próbált-e valaki kapcsolatba lépni velem, és közben már sétálok kifelé a nappali helyiségbe.
-Hahó! Lar'syee! Chakar! Herceg? - Túl nagy a csend itt, mintha senki nem lenne az épületben.
//Kb. ilyesmi a szín? //
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: M'kraan
2046. december 13. csütörtök – M’Kraan, Shi’ar Birodalom
Résztvevő: Zyro Tao
Zyro a kommunikátorára nézett, de nem kapott rá semmilyen választ továbbra sem. Ahogyan kiért a nappaliba, nem talált ott senkit, minden úgy volt nagyjából, mint utoljára, csak mostanra az ételek is el voltak pakolva, a tányérok és minden. A korábbi rendetlenség után, amit állítólag Lar’syee okozott már nem látszott, rend volt, katonásan. A falon most is ott volt a holografikus naptár – bocsi, múltkor kimaradt, de látta Zyro – rajta a dátum három nappal későbbet mutatott, mint, amikor utoljára itt vacsorázott a fiú. Az idő persze shi’ar időrend szerint volt, de ez nem tért el sokban a földitől. Így, amit a fiú jól gondolt a borostája miatt jogos volt, napokat aludt át. pillanatokkal később halhatta, hogy nyílik a nappali ajtaja és Chakar lépett be rajta fáradtan és némileg kialvatlanul, most nem volt rajta az egyenruhája, csak fehérneműben volt. ahogyan észrevette Zyro-t biccentett.
- Azt hittem, hogy ezt a napot is végigalszod – nyomott el egy ásítást.
A hűtőszerűséghez ment és kivett egy energiaitalt magának.
- Kérsz? – érdeklődött, ha Zyro igent mondott egyet átnyújtott neki. – Az elmúlt két nap teljes nyugalommal telt, a nyomokat követtük a hegyig, ott vannak valahol a hegy belsejében a barlangokban. Ma oda megy…
Pislogott néhányat, majd a fiúra nézett.
- Jól látom, hogy fakulsz?
//Mint mondtam msn-en is, remek választás //
Résztvevő: Zyro Tao
Zyro a kommunikátorára nézett, de nem kapott rá semmilyen választ továbbra sem. Ahogyan kiért a nappaliba, nem talált ott senkit, minden úgy volt nagyjából, mint utoljára, csak mostanra az ételek is el voltak pakolva, a tányérok és minden. A korábbi rendetlenség után, amit állítólag Lar’syee okozott már nem látszott, rend volt, katonásan. A falon most is ott volt a holografikus naptár – bocsi, múltkor kimaradt, de látta Zyro – rajta a dátum három nappal későbbet mutatott, mint, amikor utoljára itt vacsorázott a fiú. Az idő persze shi’ar időrend szerint volt, de ez nem tért el sokban a földitől. Így, amit a fiú jól gondolt a borostája miatt jogos volt, napokat aludt át. pillanatokkal később halhatta, hogy nyílik a nappali ajtaja és Chakar lépett be rajta fáradtan és némileg kialvatlanul, most nem volt rajta az egyenruhája, csak fehérneműben volt. ahogyan észrevette Zyro-t biccentett.
- Azt hittem, hogy ezt a napot is végigalszod – nyomott el egy ásítást.
A hűtőszerűséghez ment és kivett egy energiaitalt magának.
- Kérsz? – érdeklődött, ha Zyro igent mondott egyet átnyújtott neki. – Az elmúlt két nap teljes nyugalommal telt, a nyomokat követtük a hegyig, ott vannak valahol a hegy belsejében a barlangokban. Ma oda megy…
Pislogott néhányat, majd a fiúra nézett.
- Jól látom, hogy fakulsz?
//Mint mondtam msn-en is, remek választás //
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: M'kraan
A naptárra nézve rögtön beigazolódik a sejtésem, és már fejben elő is állok több lehetséges magyarázattal, ám ezeket nincs kinek előadni, mert ez a helyiség is teljesen üres. A konyha felé indulnék, hogy csillapítsam étvágyamat, és eltereljem a figyelmemet az olyasféle gondolatokról, hogy a többiek kimentek az erdőbe, megtalálták az idegen faj tagjait, de sosem tértek vissza.
Ekkor azonban megérkezik Chakar, nagyot sóhajtok a jó hírre, és biccentek neki. Követekm a hűtőhöz.
-Köszönöm - fogadom el az energiaital, aztán valaki ételt is kezdek keresni magamnak. A beszámolója közben aztán neki is feltűnik, hogy megváltozott a színem.
-Igen, a képességem még a Chandilaron mutatott fejlődést, úgy tűnik, ha hosszabb időt töltök el idegen faj egyedei közt, a testem alkalmazkodni kezd. Alapvetően a külső hatásokhoz alkalmazkodik a szervezetem, így a hőhatások, a szárazság, az oxigénhiány, vagy akár a kinetikai becsapódások is kiküszöbölhetőek egy bizonyos fokig, így bírhattam ki élelem nélkül napokig az alvást. Ezen kívül néhány perc hallgatás után megértem az idegen nyelveket, és folyékonyan beszélem is őket. Akár számítógépekkel is kommunikálhatok ilyen módon. De az átváltozás újdonság. Ez csak a külső jegyekben mutatkozik meg, legalábbis eddig nem tapasztaltam telepatikus képességeket. Talán ez is szerepet játszhat a hosszú alvásban, biztos sok energiát használt fel a szervezetem. Na meg annak is lehet benne némi szerepe, hogy hulla fáradt voltam - teszem hozzá mosolyogva a kiselőadáshoz, aztán kinyitom az energiaitalt, és belekortyolok.
Kiveszek valami reggelinek látszó dolgot a hűtőből, és előkészítem magamnak.
-Szóval a barlangokban vannak, és ma odamegyünk, itt hagytad abba. Az kiderült már, hogy hogyan kerülhettek ide? Esetleg ólálkodtak azóta a közelben, hogy a kamerák felvehessék őket,
Ekkor azonban megérkezik Chakar, nagyot sóhajtok a jó hírre, és biccentek neki. Követekm a hűtőhöz.
-Köszönöm - fogadom el az energiaital, aztán valaki ételt is kezdek keresni magamnak. A beszámolója közben aztán neki is feltűnik, hogy megváltozott a színem.
-Igen, a képességem még a Chandilaron mutatott fejlődést, úgy tűnik, ha hosszabb időt töltök el idegen faj egyedei közt, a testem alkalmazkodni kezd. Alapvetően a külső hatásokhoz alkalmazkodik a szervezetem, így a hőhatások, a szárazság, az oxigénhiány, vagy akár a kinetikai becsapódások is kiküszöbölhetőek egy bizonyos fokig, így bírhattam ki élelem nélkül napokig az alvást. Ezen kívül néhány perc hallgatás után megértem az idegen nyelveket, és folyékonyan beszélem is őket. Akár számítógépekkel is kommunikálhatok ilyen módon. De az átváltozás újdonság. Ez csak a külső jegyekben mutatkozik meg, legalábbis eddig nem tapasztaltam telepatikus képességeket. Talán ez is szerepet játszhat a hosszú alvásban, biztos sok energiát használt fel a szervezetem. Na meg annak is lehet benne némi szerepe, hogy hulla fáradt voltam - teszem hozzá mosolyogva a kiselőadáshoz, aztán kinyitom az energiaitalt, és belekortyolok.
Kiveszek valami reggelinek látszó dolgot a hűtőből, és előkészítem magamnak.
-Szóval a barlangokban vannak, és ma odamegyünk, itt hagytad abba. Az kiderült már, hogy hogyan kerülhettek ide? Esetleg ólálkodtak azóta a közelben, hogy a kamerák felvehessék őket,
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: M'kraan
2046. december 13. csütörtök – M’Kraan, Shi’ar Birodalom
Résztvevő: Zyro Tao
< - Nem lehet, hogy skrull vagy és nem kree? – kérdezte. – Mit jelent az, hogy hulla fáradt? >
Zyro az egyik hűtőláda szerűségben talált magának reggeli valót, nem volt az étel a legbiztatóbb kinézetű, de rajta volt a csomagoláson, hogy a szükséges tápanyagok benne voltak egy felnőtt számára. Ízre sem volt a legjobb, de azért ehetőek voltak és a legfontosabb, hogy kellő energiát biztosítottak egy teljes napra.
< - Ah igen – mondta a férfi. – Nem jöttünk rá, hogy miként kerültek ide, a helyi számítógéppel végigkerestettük a teljes adatbázisból, hogy milyen hajók, vagy meteorok, bármi jött ide a bolygóra azóta, hogy annak idején a bolygót megtalálták. Semmi azonosítatlan. >
Várt néhány pillanatot.
< - Ami pedig csak egyetlen egy dolgot jelenthet, ezek már itt voltak korábban is, előttünk. De a bolygó tanulmányozása szerint az itt élő értelmes faj eltűnt nagyon régen, valószínűleg kihalt, vagy elköltözött innen. Így egyelőre fogalmunk sincs, hogy ezek kik, vagy mik lehetnek. Remélhetőleg a nap végére már lesz magyarázatunk erre. Reggelizz meg, utána indulunk. Lar és a herceg odafent éjszakáztak, és hajnalban folytatták tovább a kutatást, így őket keressük meg elsőként. >
Résztvevő: Zyro Tao
< - Nem lehet, hogy skrull vagy és nem kree? – kérdezte. – Mit jelent az, hogy hulla fáradt? >
Zyro az egyik hűtőláda szerűségben talált magának reggeli valót, nem volt az étel a legbiztatóbb kinézetű, de rajta volt a csomagoláson, hogy a szükséges tápanyagok benne voltak egy felnőtt számára. Ízre sem volt a legjobb, de azért ehetőek voltak és a legfontosabb, hogy kellő energiát biztosítottak egy teljes napra.
< - Ah igen – mondta a férfi. – Nem jöttünk rá, hogy miként kerültek ide, a helyi számítógéppel végigkerestettük a teljes adatbázisból, hogy milyen hajók, vagy meteorok, bármi jött ide a bolygóra azóta, hogy annak idején a bolygót megtalálták. Semmi azonosítatlan. >
Várt néhány pillanatot.
< - Ami pedig csak egyetlen egy dolgot jelenthet, ezek már itt voltak korábban is, előttünk. De a bolygó tanulmányozása szerint az itt élő értelmes faj eltűnt nagyon régen, valószínűleg kihalt, vagy elköltözött innen. Így egyelőre fogalmunk sincs, hogy ezek kik, vagy mik lehetnek. Remélhetőleg a nap végére már lesz magyarázatunk erre. Reggelizz meg, utána indulunk. Lar és a herceg odafent éjszakáztak, és hajnalban folytatták tovább a kutatást, így őket keressük meg elsőként. >
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: M'kraan
-Ez emberi mutáció, nincs közöm a skrullokhoz - még csak az kéne, egyszerre kree és skrull, meg sem tudnám számolni, akkor hányan utálnának, pedig már most sincsenek kevesen. - Hulla fáradt annyit tesz, nagyon kimerült.
A hírek nem túl jók, egy értelmes faj bujkált itt sok-sok éve, és senki nem vette észre. A barlangokban könnyen elrejtőzhettek, mélyen a felszín alatt, ahol senki sem számított rá, hogy értelmes fajt találhatnának.
Igyekszem gyorsan megenni a reggelit, már csak azért is, hogy ne kelljen túl sokáig éreznem az ízét, aztán ha végeztem, gyorsan a szobámba megyek, hogy magamhoz vegyem a lézerfegyveremet. Utána csatlakozom Chakarhoz, hogy elinduljunk a hegyekbe.
-Ha annyi éve itt rejtőznek, vajon mi lehet az oka, hogy éppen most bújtak elő, aznap, mikor megérkeztünk? Talán landoláskor beomlasztottuk néhány járatukat?
Nagyon gyanús az eset, ekkora véletlent nehéz elképzelni. Egy bolygó, ahol soha semmi nem történik, aztán egy nap megérkezik a birodalom hercege, és új fajt fedeznek fel. Azon egy kicsit meglepődöm, hogy a többiek a hegyen aludtak, hiszen tudjuk, hogy éjszaka kijárnak ezek a lények, de belegondolva, hogy a herceg miféle erőkkel bír, az sem lenne veszélyes számára, ha egy aktív vulkán kürtőjében hajtaná álomra a fejét.
A hírek nem túl jók, egy értelmes faj bujkált itt sok-sok éve, és senki nem vette észre. A barlangokban könnyen elrejtőzhettek, mélyen a felszín alatt, ahol senki sem számított rá, hogy értelmes fajt találhatnának.
Igyekszem gyorsan megenni a reggelit, már csak azért is, hogy ne kelljen túl sokáig éreznem az ízét, aztán ha végeztem, gyorsan a szobámba megyek, hogy magamhoz vegyem a lézerfegyveremet. Utána csatlakozom Chakarhoz, hogy elinduljunk a hegyekbe.
-Ha annyi éve itt rejtőznek, vajon mi lehet az oka, hogy éppen most bújtak elő, aznap, mikor megérkeztünk? Talán landoláskor beomlasztottuk néhány járatukat?
Nagyon gyanús az eset, ekkora véletlent nehéz elképzelni. Egy bolygó, ahol soha semmi nem történik, aztán egy nap megérkezik a birodalom hercege, és új fajt fedeznek fel. Azon egy kicsit meglepődöm, hogy a többiek a hegyen aludtak, hiszen tudjuk, hogy éjszaka kijárnak ezek a lények, de belegondolva, hogy a herceg miféle erőkkel bír, az sem lenne veszélyes számára, ha egy aktív vulkán kürtőjében hajtaná álomra a fejét.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: M'kraan
2046. december 13. csütörtök – M’Kraan, Shi’ar Birodalom
Résztvevő: Zyro Tao
Chakar megrázta a fejét a felvetésre.
< - Nem a ti hajótok volt az első, ami landolt ezen a bolygón – magyarázta. – Nem volt nagy ahhoz a hajó sem, hogy ez ilyen kárt okozzon. De remélhetőleg odafent kiderül. >
Az étkezés befejeztével a shi’ar férfi Zyro-t egy kint levő leginkább repülőmotorra hasonlító szerkezethez kísérte. A vezető ülésbe ő pattant fel, majd a fiúra nézett.
< - Szállj fel, ezzel gyorsabban odaérünk. >
Ha Zyro felszállt, akkor a gép is hamarosan a levegőbe emelkedett. Elég gyorsan haladt, percek alatt szelte át a levegőben azt a területet, amin át kellett haladnia a párosnak hogy elérje a hegyeket. Az erdő csendes volt, semmi sem látszott a levegőből, csak néhány állat, amik odalent legeltek, vagy éppen vadásztak. Olyan öt-hat perc múlva az erdőt maga mögött hagyta a jármű és egy síkságra értek, ezen már kövek is voltak, majd hamarosan a hegy lábánál egy táborhelynél értek földet. Két sátor volt felállítva itt, a tábortűznél pedig éppen a reggelijét fogyasztotta Lar’syee és Kubark is.
< - Hamarabb is érkezhettek volna – mondta a nő. – Éjjel nem volt semmilyen mozgás. Minden csendes és nyugodt. Úgy az egész hegység átvizsgálása hátra van, főleg, mert nincs a bolygón olyan szkenner, ami a föld alá is behatol. >
Résztvevő: Zyro Tao
Chakar megrázta a fejét a felvetésre.
< - Nem a ti hajótok volt az első, ami landolt ezen a bolygón – magyarázta. – Nem volt nagy ahhoz a hajó sem, hogy ez ilyen kárt okozzon. De remélhetőleg odafent kiderül. >
Az étkezés befejeztével a shi’ar férfi Zyro-t egy kint levő leginkább repülőmotorra hasonlító szerkezethez kísérte. A vezető ülésbe ő pattant fel, majd a fiúra nézett.
< - Szállj fel, ezzel gyorsabban odaérünk. >
Ha Zyro felszállt, akkor a gép is hamarosan a levegőbe emelkedett. Elég gyorsan haladt, percek alatt szelte át a levegőben azt a területet, amin át kellett haladnia a párosnak hogy elérje a hegyeket. Az erdő csendes volt, semmi sem látszott a levegőből, csak néhány állat, amik odalent legeltek, vagy éppen vadásztak. Olyan öt-hat perc múlva az erdőt maga mögött hagyta a jármű és egy síkságra értek, ezen már kövek is voltak, majd hamarosan a hegy lábánál egy táborhelynél értek földet. Két sátor volt felállítva itt, a tábortűznél pedig éppen a reggelijét fogyasztotta Lar’syee és Kubark is.
< - Hamarabb is érkezhettek volna – mondta a nő. – Éjjel nem volt semmilyen mozgás. Minden csendes és nyugodt. Úgy az egész hegység átvizsgálása hátra van, főleg, mert nincs a bolygón olyan szkenner, ami a föld alá is behatol. >
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: M'kraan
Chakar válasza inkább megnyugtató próbál lenni, mint kielégítő, neki sincs ötlete, hogy mi állhat a dolgok hátterében, vagy éppenséggel túl sok ötlete van, és egyik sem kizárható.
A repülő motorra magabiztosan ülök fel, és igyekszem biztos kapaszkodót találni, nem akarom, hogy Chakar azt gondolja, kolonc vagyok, és állandóan csak oktatgatni kell a shi'ar technológiáról meg a történelemről. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem teszem fel a kérdéseimet, és emiatt veszélybe sodrom a csapatot is a tudatlanságommal, de ha nem muszáj, nem járatom a számat. A gép legalább gyors, és megkönnyíti az erdei utat, pár perc után landolunk is.
-Elnézést a késedelemért, sokáig aludtam - mentem fel Chakart a felelősség alól, bár valószínűleg ők is tisztában vannak az okokkal, de legalább látják, hogy nem bújok ki semmi alól.
Ezen kívül ők sem tudnak semmilyen információval szolgálni, nem láttak itt semmit sem az éjszaka, és nem is hallottak zajokat, így most úgy néz ki, mindent át kell kutatnunk, amíg nem lelünk rá az idegen fajra. Nem tudom melyik a rosszabb, ha intelligens fajjal találkozunk, vagy ha primitív, félig állatiassal. Egyikükkel nehezebb tárgyalni, másikukkal nehezebb harcolni.
-Akkor lássunk munkához! - Jelentem ki lelkesen, és mivel én már össze is vagyok pakolva, ha kell, segítek a többieknek tábort bontani. Ha viszont hagyják a sátrakat, akkor indulok velük a barlanghoz.
A repülő motorra magabiztosan ülök fel, és igyekszem biztos kapaszkodót találni, nem akarom, hogy Chakar azt gondolja, kolonc vagyok, és állandóan csak oktatgatni kell a shi'ar technológiáról meg a történelemről. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem teszem fel a kérdéseimet, és emiatt veszélybe sodrom a csapatot is a tudatlanságommal, de ha nem muszáj, nem járatom a számat. A gép legalább gyors, és megkönnyíti az erdei utat, pár perc után landolunk is.
-Elnézést a késedelemért, sokáig aludtam - mentem fel Chakart a felelősség alól, bár valószínűleg ők is tisztában vannak az okokkal, de legalább látják, hogy nem bújok ki semmi alól.
Ezen kívül ők sem tudnak semmilyen információval szolgálni, nem láttak itt semmit sem az éjszaka, és nem is hallottak zajokat, így most úgy néz ki, mindent át kell kutatnunk, amíg nem lelünk rá az idegen fajra. Nem tudom melyik a rosszabb, ha intelligens fajjal találkozunk, vagy ha primitív, félig állatiassal. Egyikükkel nehezebb tárgyalni, másikukkal nehezebb harcolni.
-Akkor lássunk munkához! - Jelentem ki lelkesen, és mivel én már össze is vagyok pakolva, ha kell, segítek a többieknek tábort bontani. Ha viszont hagyják a sátrakat, akkor indulok velük a barlanghoz.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: M'kraan
2046. december 13. csütörtök – M’Kraan, Shi’ar Birodalom
Résztvevő: Zyro Tao
< - Lar és a herceg mennek a hegy alatti barlangjáratokba, miénk a közeli völgy – mondta a férfi. – Innen olyan húsz perc séta, nem akarok nagyobb feltűnést, így oda gyalogolunk. >
A kezével mutatta az irányt, hogy merre kell menni, felfelé tovább a hegyoldalon egy láthatóan állatok által kijárt ösvényen. Ő indult előre a kardja a hátán volt a tokjában, majd néhány méter után bevárta, hogy Zyro is csatlakozzon hozzá és egymás mellett haladjanak, ha ez megtörtént szólalt meg újra.
< - Néhány hete volt egy kisebb földrengés erre, az adataim szerint jó néhány rom került a felszínre és a bányák egy része beomlott. Élőlényekre, értelmes lényekre semmi sem utalt, csak évszázados romok. Már küldtem korábban kérelmet a Chandilarra, hogy küldjenek ki egy régészcsapatot, persze a bürokráciában biztosan eltűnt a kérelmem… most pedig annak az alaknak hála, így ránk marad, hogy körbenézzünk odalent a völgyben. És mielőtt megkérdezed, fogalmam sincs, hogy mi lehet ott, nem értek a régészethez… >
Olyan jó negyed óra, húsz perc alatt a páros meg is mássza a hegyet anélkül, hogy bármilyen ellenállásba ütköznének, majd lenézve a völgybe az itteni növényes környezet helyett egy sivár pusztaságot láttak meg.
A látvány ilyen, csak a szobrok robosztusabbak harciasabbnak tűnnek és nem ilyen szerzetesinek:
Résztvevő: Zyro Tao
< - Lar és a herceg mennek a hegy alatti barlangjáratokba, miénk a közeli völgy – mondta a férfi. – Innen olyan húsz perc séta, nem akarok nagyobb feltűnést, így oda gyalogolunk. >
A kezével mutatta az irányt, hogy merre kell menni, felfelé tovább a hegyoldalon egy láthatóan állatok által kijárt ösvényen. Ő indult előre a kardja a hátán volt a tokjában, majd néhány méter után bevárta, hogy Zyro is csatlakozzon hozzá és egymás mellett haladjanak, ha ez megtörtént szólalt meg újra.
< - Néhány hete volt egy kisebb földrengés erre, az adataim szerint jó néhány rom került a felszínre és a bányák egy része beomlott. Élőlényekre, értelmes lényekre semmi sem utalt, csak évszázados romok. Már küldtem korábban kérelmet a Chandilarra, hogy küldjenek ki egy régészcsapatot, persze a bürokráciában biztosan eltűnt a kérelmem… most pedig annak az alaknak hála, így ránk marad, hogy körbenézzünk odalent a völgyben. És mielőtt megkérdezed, fogalmam sincs, hogy mi lehet ott, nem értek a régészethez… >
Olyan jó negyed óra, húsz perc alatt a páros meg is mássza a hegyet anélkül, hogy bármilyen ellenállásba ütköznének, majd lenézve a völgybe az itteni növényes környezet helyett egy sivár pusztaságot láttak meg.
A látvány ilyen, csak a szobrok robosztusabbak harciasabbnak tűnnek és nem ilyen szerzetesinek:
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: M'kraan
Az eligazítás után Chakarral tartok, hamar felzárkózom mellé, és ő végülis szolgál egyfajta lehetséges magyarázattal az egész eseményre. Azt mondja, nem talált értelmes életre utaló jeleket, de ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetnek itt. Végülis ha már régészeket kellett hívni, akkor minden bizonnyal volt valami, ami felkeltette az érdeklődését, szóval inkább úgy értelmezem a szavait, hogy nem látta konkrét nyomait jelenleg élő egyedeknek.
Amikor aztán megérkezünk a romokhoz, és meglátom, micsoda robosztus épületek, szobrok és obeliszkszerű tornyok emelkednek itt, elkerekedett szemmel nézek körbe.
-Nos, ennél egyértelműbb jele az értelmes életnek nem hiszem, hogy lenne.
A szobrok felépítését, alakját nézegetem, alapvetően humanoid lények, kicsivel talán erősebb felépítésűek, mint az emberek, és a méretarány miatt nem tudhatjuk pontosan, mekkorák, de kétségtelenül értelmesek.
-Szóval ez mind most került a felszínre... Ez alaposan átírja azt, amit eddig a bolygóról képzeltünk. Ezek szerint akár több ezer éve is élhettek is intelligens lények, és a jelek szerint a föld alatt bujkálva - vagy éppen csapdába esve - még mindig élnek. Talán elkorcsosultak, talán visszafejlődtek, de kétségtelenül itt vannak.
Mivel nem tudom, pontosan mi a terve Chakarnak ezen a helyen, hagyom, hogy ő vezessen. Ha viszont látom, hogy ő is tanácstalanul forgolódik, akkor az egyik közeli, nagy épületre mutatok.
-Talán nézzünk be oda. Ránézésre valami szentély lehet, templom vagy akár kripta is...
Amikor aztán megérkezünk a romokhoz, és meglátom, micsoda robosztus épületek, szobrok és obeliszkszerű tornyok emelkednek itt, elkerekedett szemmel nézek körbe.
-Nos, ennél egyértelműbb jele az értelmes életnek nem hiszem, hogy lenne.
A szobrok felépítését, alakját nézegetem, alapvetően humanoid lények, kicsivel talán erősebb felépítésűek, mint az emberek, és a méretarány miatt nem tudhatjuk pontosan, mekkorák, de kétségtelenül értelmesek.
-Szóval ez mind most került a felszínre... Ez alaposan átírja azt, amit eddig a bolygóról képzeltünk. Ezek szerint akár több ezer éve is élhettek is intelligens lények, és a jelek szerint a föld alatt bujkálva - vagy éppen csapdába esve - még mindig élnek. Talán elkorcsosultak, talán visszafejlődtek, de kétségtelenül itt vannak.
Mivel nem tudom, pontosan mi a terve Chakarnak ezen a helyen, hagyom, hogy ő vezessen. Ha viszont látom, hogy ő is tanácstalanul forgolódik, akkor az egyik közeli, nagy épületre mutatok.
-Talán nézzünk be oda. Ránézésre valami szentély lehet, templom vagy akár kripta is...
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: M'kraan
2046. december 13. csütörtök – M’Kraan, Shi’ar Birodalom
Résztvevő: Zyro Tao
Chakar elfintorodott, amikor meglátta azt a tömérdek eléggé éppen maradt romot és ahhoz hasonlót odalent a völgyben.
< - Sharra és K'ythri nevére! – nyögött fel. – Miért kell ezeknek itt lennie? >
Hangjából teljesen egyértelmű volt, hogy örült volna annak, ha ezek teljesen romok és nem ennyire épek, mert az azt jelentette volna, hogy nem a korábbi tudósok tévedtek azzal kapcsolatban, hogy nem él senki a bolygón.
< - Igen – mondta. – Pedig semmit sem találtak egy évezred alatt. Mindent átvizsgáltak, ahogyan csak lehet. >
A férfi még mindig nem tudott a sokkon átjutni, valószínűleg nem látta még személyesen ezt a helyet, csak gépeken keresztül. Így még mindig csak a helyet figyelte, egészen addig, amíg Zyro fel nem vetette, hogy induljanak és nézzék meg az egyik közeli helyet.
< - Rendben! – bólintott a shi’ar beleegyezően. >
Így hát a páros a nagyobb templomszerűséghez indult. Amint leértek az épületekhez és szobrokhoz látszott, hogy a legtöbbet beette már a moha, noha távolról épnek tűntek, de közelről látszott a korrózió jele, a falak repedtek voltak, moha és növények telepedtek meg a repedések közepette, több szoborból darabok hiányoztak, voltak, amik ledőltek, az épületekből többnek a fala bedőlt, vagy a teteje omlott be. Még az a templomszerűség is hiányos volt, míg távolról teljesen sértetlennek tűnt.
< - Furcsa, messziről teljesen épnek látszott… vagyis én úgy láttam – mondta. >
Az épületnek egy nagyobb kétszárnyú fémes ajtaja volt, de mára igencsak lyukasnak volt ez is mondható és eléggé úgy tűnt, hogy nagyobb fizikai erővel be lehet törni.
Résztvevő: Zyro Tao
Chakar elfintorodott, amikor meglátta azt a tömérdek eléggé éppen maradt romot és ahhoz hasonlót odalent a völgyben.
< - Sharra és K'ythri nevére! – nyögött fel. – Miért kell ezeknek itt lennie? >
Hangjából teljesen egyértelmű volt, hogy örült volna annak, ha ezek teljesen romok és nem ennyire épek, mert az azt jelentette volna, hogy nem a korábbi tudósok tévedtek azzal kapcsolatban, hogy nem él senki a bolygón.
< - Igen – mondta. – Pedig semmit sem találtak egy évezred alatt. Mindent átvizsgáltak, ahogyan csak lehet. >
A férfi még mindig nem tudott a sokkon átjutni, valószínűleg nem látta még személyesen ezt a helyet, csak gépeken keresztül. Így még mindig csak a helyet figyelte, egészen addig, amíg Zyro fel nem vetette, hogy induljanak és nézzék meg az egyik közeli helyet.
< - Rendben! – bólintott a shi’ar beleegyezően. >
Így hát a páros a nagyobb templomszerűséghez indult. Amint leértek az épületekhez és szobrokhoz látszott, hogy a legtöbbet beette már a moha, noha távolról épnek tűntek, de közelről látszott a korrózió jele, a falak repedtek voltak, moha és növények telepedtek meg a repedések közepette, több szoborból darabok hiányoztak, voltak, amik ledőltek, az épületekből többnek a fala bedőlt, vagy a teteje omlott be. Még az a templomszerűség is hiányos volt, míg távolról teljesen sértetlennek tűnt.
< - Furcsa, messziről teljesen épnek látszott… vagyis én úgy láttam – mondta. >
Az épületnek egy nagyobb kétszárnyú fémes ajtaja volt, de mára igencsak lyukasnak volt ez is mondható és eléggé úgy tűnt, hogy nagyobb fizikai erővel be lehet törni.
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: M'kraan
A templom felé sétálva olyan érzésem van, mintha rohamosan romlana az épület állapota. Megállok körülnézni, távolabbi épületek is szemügyre venni. Úgy tűnik, hogy míg messziről épnek látszott az épület, addig közelről már... Nos, legjobb esetben is romos.
-Én is... Talán valami trükk volt.
Nem szívesen nevesíteném a trükköt, mert a mágián és a holografikus kivetítésen kívül más nem jut eszembe, pedig biztos, hogy milliónyi megoldást kínál még a technológia, ami a Földön még nem ismert.
Az épület kapujához sétálva úgy néz ki, hogy nem lesz nehéz a bejutás. Betörni sem lehet nehéz, de nekem szimpatikusabb része a dolognak, hogy ennyire lyukas az ajtó. Egy nagyobb nyílást keresek rajta.
-Jobb lenne talán, ha bemásznánk egy lyukon, nem csapnánk zajt a nyikorgó kapuval - vetem fel az ötletet. Mielőtt azonban bemásznék, nem árthat egy kis óvatosság.
Benézek az egyik lyukon, és várok egy pár másodpercet, míg a szemem és a képességem hozzászokik a sötéthez, hogy jobban körülnézhessek odabenn. Nem szívesen futnék bele egy csomó lénybe, akik odabent imádkoznak, vagy éppen ránk várnak. Ha tisztának tűnik a terep, és van megfelelő méretű lyuk az ajtóban, akkor megpróbálok óvatosan bemászni rajta, aztán a fegyverrel a kezemben körülnézni, és megvárni Chakart is.
Ha nincs ekkora rés az ajtón, akkor viszont kénytelenek leszünk rendeltetésszerűen használni az ajtót, és nekifeszülve kinyitni azt. Sajnos a fémből készült, rozsdás ajtó minden bizonnyal nagyon hangos lesz, és nincs nálunk olaj.
-Én is... Talán valami trükk volt.
Nem szívesen nevesíteném a trükköt, mert a mágián és a holografikus kivetítésen kívül más nem jut eszembe, pedig biztos, hogy milliónyi megoldást kínál még a technológia, ami a Földön még nem ismert.
Az épület kapujához sétálva úgy néz ki, hogy nem lesz nehéz a bejutás. Betörni sem lehet nehéz, de nekem szimpatikusabb része a dolognak, hogy ennyire lyukas az ajtó. Egy nagyobb nyílást keresek rajta.
-Jobb lenne talán, ha bemásznánk egy lyukon, nem csapnánk zajt a nyikorgó kapuval - vetem fel az ötletet. Mielőtt azonban bemásznék, nem árthat egy kis óvatosság.
Benézek az egyik lyukon, és várok egy pár másodpercet, míg a szemem és a képességem hozzászokik a sötéthez, hogy jobban körülnézhessek odabenn. Nem szívesen futnék bele egy csomó lénybe, akik odabent imádkoznak, vagy éppen ránk várnak. Ha tisztának tűnik a terep, és van megfelelő méretű lyuk az ajtóban, akkor megpróbálok óvatosan bemászni rajta, aztán a fegyverrel a kezemben körülnézni, és megvárni Chakart is.
Ha nincs ekkora rés az ajtón, akkor viszont kénytelenek leszünk rendeltetésszerűen használni az ajtót, és nekifeszülve kinyitni azt. Sajnos a fémből készült, rozsdás ajtó minden bizonnyal nagyon hangos lesz, és nincs nálunk olaj.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
2 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
2 / 4 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|