Wright birtok (Somerset)

A Wright család birtoka, a Szövetséges Államok talán leggazdagabb megyéjében.

Mostanában nem olyan egyszerű alkalmat találni arra, hogy találkozzak Wrighttal, mert az elnök úgy véli, hogy fenyegetést jelent, és figyelteti. Nem is sejti, hogy a veszély valójában én vagyok, nem Wright. De ez jól is van így, fog még rettegni tőlem. Most elég, hogy a nép tudja, hogy ki a hőse. Még mindig kissé fura érzés, hogy szövetségesként jövök a Szövetséges Államok alelnökének birtokára, de tudom, hogy amíg Magneto hatalmon van, addig nincs értelme más harcnak. A fickó egyébként is jó hazafi, ha ennek vége jó szövetséges lehet a végső cél elérésében is. Mindenesetre most egy titkos alagúton keresztül visznek be. Teljesen átlagos külsővel jöttem, eredeti hajszínemmel és egyszerű kabátban, ám amikor a fogadószobába kísérnek, nemzeti színre váltom a hajam. Amikor csak lehet így teszek, hogy jelezzem, hogy én vagyok a nemzet hőse. A komornyik kérdésére csak nemet intek, nem kérek semmit. Leülök, és kissé idegesen topogok a lábammal. Most nincs nálam sok fegyver, csak egy kisebb pisztoly. Időnként kitapintom a kabátom jobb zsebében. Nem tetszik, hogy az alelnök megvárakoztat. Az egy dolog, hogy ő támogat, de mégiscsak én teszem, azt, ami a lényeges. Mintha nem lenne tisztában, hogy ki vár rá! De most szükségem van rá. Neki van pénze, és sokkal jobban látja, hogy hol vannak az elnyomó rendszer gyenge pontjai, mint én. Ezért muszáj ezt eltűrnöm.

Végül csak megérkezik Wright, aki a szokásos rózsaszín hajával továbbra is feltűnő jelenség. Eleinte azt hittem, hogy egy pofátlan büszke buzi, de most már tudom, hogy ez valami fura önkifejezés nála. Amikor a kezét nyújtja elfogadom és megszorítom, de rosszallóan így felelek:
- Megint várnom kellett.
Ezután követem az irodájába, ahol lazán, otthon érezve magam, elhelyezkedem a felajánlott széken, és beleiszom a whiskybe. Meg kell hagyni, hogy jó italt szokott felszolgálni, és ez most is így van.
A feladatot hallgatva látványosan nem reagálok erőteljesen, de belül szélesen elmosolyodom. Ez már tetszik! Annak a hazaáruló mocskos féregnek kárt okozni mindig öröm, és végre olyan jelet adhatok a népemnek, ami megmutatja, hogy milyen erős a Kapitányuk, és hogy mindig számíthatnak rá. Ezzel újra letehetem a névjegyem. Szinte látom magam előtt, ahogy a gyerekek Szabadság Kapitányt rajzolják le a szobájuk rejtekében, arról ábrándozva, hogy olyanok lesznek mint én. A felnőttek titokban koccintanak majd a nevemre, de hamarosan lesznek már olyan bátrak, hogy jöjjenek, ha fegyverbe hívom őket. Arcomon azonban komolyság és elszántság látszik, amikor az alelnökhöz szólok. Még az italomból is kortyolok egyet, mielőtt válaszolnék:
- Ha megkapom megfelelő felszerelést és a pontos adatokat akár holnap este már a ház romokban áll, a dokumentumok pedig önnél vannak.

Figyelmesen elemzem a térképet, és próbálok minél többet memorizálni belőle. Nyilván meg fogom kapni valamilyen adathordozón, de nem árt jó előre készülni. Nem lesz egyszerű ügy, az már biztos. 40 fegyveres mutáns nem kis munka. Az első teendő minden bizonnyal a generátor kiiktatása kéne legyen, de azonnal észrevennék. Tehát amint le van kapcsolva az áram, rögtön tudnom kell tevékenykedni. Az első kérdésem ennek megfelelő:
- Hozzá lehet férni valahogy a generátorhoz?
A sok kisebb-nagyobb nehézség ellenére elég mindennapos akciónak tűnik, egészen addig, amíg fel nem veti, hogy van egy embere, aki segítene. Természetesen nincs szükségem segítségre, de az, hogy van egy követőm, aki az oldalamon szeretne harcolni, meglehetősen érdekesen hangzik. Ő lehet az egész nemzet lázadásának első hírnöke! Nem tagadhatom meg tőle a lehetőséget, hogy találkozzon velem. Szabadság Kapitány nem zárkózhat el azoktól, akik a nyomába akarnak lépni! Így válaszolok hát az alelnöknek:
- Nincs ugyan szükségem segítségre, de ha úgy véli, hogy nem fog hátráltatni, nem fosztom meg a lehetőségtől, hogy velem dolgozhasson.

Őszintén meglepődöm, amikor megpillantom új munkatársamat. Sokkal inkább egy lelkes kezdőre számítottam, mint egy ilyen nagy névre. Nem teljesen azonosak ugyan a módszereink és a céljaink, de talán ez nem fog fennakadást okozni. Nagyon remélem.
- Hogy ne hallottam volna róla? - felelem Wright kérdésére, majd ismét a nőre fordítom a tekintetem. Elég csinos élőben, meg kell hagyni. Hajszínén már gyakorlatilag okom sincs meglepődni, az érezhetné különcnek magát, aki természetes hajszínnel lépne be a szobába. Elfogadom a kinyújtott kezet, és enyhén megszorítom. Elégedett mosollyal hallgatom a lány szavait. Tudtam, hogy vannak olyanok, akik követnek, és figyelik azt, amit a nemzetért teszek, és végre nyíltan is mellém áll és harcostársamul szegődik egy hívem.
- Én is örülök a találkozásnak. - válaszolom egy barátságos mosoly kíséretében.
A képzettségéről, és a sikereiről rengeteget hallottam, és igen elégedett is vagyok velük, az viszont kissé aggaszt, hogy nem hajlandó ölni. Az ügyünk sokkal súlyosabb, sokkal több forog kockán, és az ellenségeink sokkal gonoszabbak annál, hogy ilyen elvek hátráltassanak minket. Jelenleg csak remélhetem, hogy nem fog megremegni a keze, amikor eljön az idő. Mert eljön, afelől semmi kétség.