Chicago 1920

Nyitókör, március 15.

A tavasz már kopogtat, de a város felett még mindig viharfelhők gomolyodnak, mióta megérkeztek hőseink.
Akármit tesznek úgy érzik ezzel egy nagyobb, fontosabb dolgot készítenek elő. Valami idegen eseményt, ismerős mégis az idő homályába vesző érzéseket idéz az elmúlt pár hét amit itt töltöttek.

- Legyetek isteneim akárhol a városban, válaszoljatok!
Mit tesztek mikor rátok nehezednek épp a sors fellegei? -

Egy jó kis bunyót keresve tértem be egy bárba ahol egy pár óra ivászat után oda mentem egy társasághoz akiknek felajánlottam, hogy állom a következő kört. Természetesen rögtön bevettek maguk mellé legalább arra kör elejéig sorba álltam még 2-3 kört majd felálltam és oda sétáltam a billiárd asztalhoz ahol néhány motoros fazon éppen játékot folytatott kicsit bejátszva mintha sokat fogyasztottam volna kötekedni kezdtem az illetőkkel nem is kellett sok idő míg az a 4 fickó elkezdjen felém jönni billiárd dákóikkal azzal a céllal, hogy ketté törjék rajtam azokat. Társaságomhoz vissza térve gyorsan képességemmel fellelkesítettem őket, hogy akarjanak egy jó kis bunyót ők is majd a következő fél órában székek hadát törtük el orrokat csontokat törtünk szét. Miután az emberek nagy része harcképtelen volt le is ültem a bár mellé elorozva egy jó liter Whiskyt majd azt meg-meg kortyolva gyönyörködtem az általam fellelkesített embereken akik még talpon voltak sajnos időközben megérkezett a rendőrség így a hátsó ajtón távoztam az üveggel a kezemben. A sikátoron végig menve kiérve az utcára feltekintettem az égre látva a méretes sötét felhőket csak azon járt az eszem hova kéne mennem ahol ebből harc lehet. így el is kezdtem sétálni utcáról, utcára némi harcot keresni hátha kialakult már valahol egy.

Ideje volt már egy össznépi gyülekezőt csapni az itteni producerekkel és filmes bagázzsal, nem úgy azzal a pár rajongóval ami kijutott neki, szám szerint kettő. Nem egy nagy tömeg, de az 'Akkád demencia', talán meghozza végre gyümölcsét. Ha a dokumentum filmek nem jöttek be, akkor próbálkoznak majd a pszicho-thrillerrel. Nehogy már ez a Lugosi Béla keltsen rémálmokat a nézők szívében, majd megmutatja ő, hogyan kell rémületet kelteni az éjszakai életben.
Vannak annak előnyei is ha valaki rendelkezik megfelelő kapcsolatokkal, így a mostani terem bérletet megúszta egy vip jeggyel és pár kellő helyen elejtett mosollyal. Arany- kékben úszik a terem, mindenkinek boldog mosoly az arcán, halk zene szól, valahonnan a háttérből és Ő, mint egy istennő suhan végig a vendégek közt, hófehérben, ahogy ez már csak szokott volt lenni. Csak haját tűzte fel egy türkizkék csattal és lábán csillan elő néha egy aranyozott cipellő. Kezében pezsgős pohár, bár soha nem inna bele.
A terem maga egy felhőkarcoló magasságú épület felső szintjeinek egyikében helyezkedik, a kilátás isteni és szédületes, hát még mikor Eres kimegy az erkélyre és felnéz az égre. Kissé honvágya van, bár akkor inkább lefelé kéne néznie. Hiányzik a testvéri veszekedés, az érzés hogy van hova tartoznia, hiányoznak a kis halottai is. Lekönyökölve a korlátra pillant le a forgalomra, majd a pezsgős poharat forgatva kezében tartja ki a mélység fölé és engedi el, hogy az aranyszínű lé egy pillanatig lebegni látszódjék, majd gyors zuhanásba kezdjen a pohár, visszatükrözve az alant elhaladó kocsik fényeit. Csak nézi, hogy akarata által egy újabb tárgy válik a semmivé, az enyészetté..

Thot kellemesen meleg italát kortyolgatva ül a teljes csöndben bőr foteljében, éppen egy könyvet olvas, nagyon jól megírt darab már a felénél jár pedig nem is rég kezdte el. A nagykönyvtárban van ez az ő kis birodalma, kinyílik az ajtó és egy fiatalember lép be rajta, Thot felnéz leteszi a könyvet és a vendég felé fordul.
- Miben segíthetek?
- Őőő én tudományos gyűjtőmunkához keresek anyagot -kezdi határozatlanul a másik- Tudja már mindenhol kerestem sehol nem volt. Ha nem találom meg akkor búcsút mondhatok az eddigi eredményeimnek. Remélem tud segíteni.
Az istenség elveszi a cédulát, amin a pontos címe van a könyvnek, nem mai darab ezt rögtön tudja, eszébe jut néhány érdekesség arról a könyvről, gyorsan feláll és keresni kezd a sorok között.
- Igen emlékszem arra a könyvre, valahol itt kell lennie. Meg is van, tessék.
Mint valami féltve őrzött kincset úgy adja át a hatalmas több ezer oldalas nehéz kötetet. A diák alig bírja el a könyvet két kézzel kell fognia le ne ejtse.
- Ó nagyon köszönöm uram, azt hittem már sosem lesz meg.
- Ugyan semmiség, mindig örülök ha segíthetek olyanoknak, akik tanulni szeretnének. A tudás talán a legfontosabb dolog a világon, mert általa bármit elérhetünk.
Kicsit furcsa pillantást kap ezért a mondatért, már megszokta hogy néha bohókásnak nézik. Miután elrendezte a papaírmunkát újra magára maradt folytatja az olvasást.

Tank

Árész érzi az emberi test sajgását a bekapott ütések helyén, a vér ízét a szájában, szinte érzi még a az öklén a másik állkapcsát. A harc ritmusát veri még a szíve mikor elindul a kocsmából. Frissítő zuhanyként éri az eső, hideg tavaszi a szél átmossa testét és lelkét.

Az utcákról lassan tűnnek el a népek, az eső elől sokan beugrók, pincekocsmák védelmébe vonulnak. Pár autó is elsuhan, kevésen sétálnak olyan nyugodtan mint a háború istene. Csupán egy pár szemben a túloldali járdán és hősünk mögött pár fiatal egy idősebbel, valószínű "csuhások".

Grazi

A holtak albínó istennője boldog napokat köszönthet az öreg városban, az idő neki kedvez, Nergal perzselő napja rég nem égette e földeket. Szinte otthonosan lehet itt Ereshkigal. Mikor leejti a poharat annak a nyomába egyből az eső ered, érzi benne egy isten esszenciáját, egy távoli illatot, távolabbit mint a tavasz vagy az utolsó eső hordozhatott.

Bent a kollégák kényelmesen italoznak, nem sietik el a munkát a díszes, mondván ez művészet, de a holtak sem sietnek sehova.

Bishop

A könyvtár ma is nyugodt, csak a szálló por versenyez a nappal az égen. A lapok monoton szisszenése töri csak a csendet, mikor megérkezik a fiú.
A könyv pedig amit kért egy rettentő ritkán keresett irodalom "A Törvények Könyve" Alister Crowley tollából. Mellesleg az író azt állítja róla, hogy Thot maga ihlette a művet. De erről a könyvtárosunknak nincs ilyesmi emléke. A thelemisták viszont nagyon érdeklődőek a tanításai iránt.

A fiú elvonul a köszönetnyilvánítás után az egyik asztalhoz dolgozni. A tudás istene élvezheti ismét a munkáját.

Tao

Tlaloc kényelmes tempóban hazafelé veszi az útját. Szinte otthon érzi magát egy pillanatra ahogy elered az eső, addig sikerül elhagyni a betondzsungel szűkös ketrecét, majd elsuhan mellette az automobil. Visszazökken újra az utcára, a város központjába. Majd megérzi egy egykori dicsőséges harc szagát a távolból, amiben valami több is lehetett. Az út túloldalán pedig egy termetes harcost ahogy kilép az ő áldásába.
Mikor megdörren az ég látja a harcos pajzsát, úgy mint lándzsáját és a sisakot ami egy pillanatra egy isten arcát fedte. Egy jelenés csupán, mostanában egyre sűrűbb. Az kevésbé, hogy az ilyen alakok megjelenésekor pár egyházi képviselőnek tűnő alak ellép a faltól és szolidan követni kezdik.

Még egy ideig folytatja a könyv olvasását, közben gondolataiban csak az jár, hogy vajon mi köze lehet neki ahhoz a könyvhöz amit a fiatalúr keresett, semmi köze nincs hozzá mégis hozzá kötik. Amikor eléri a lap alját megjegyzi az oldalszámot majd becsukja a könyvet és leteszi az asztalra, csendben feláll, lassú léptekkel megközelíti az asztalt. Megvárja mikor végez a diák munkájának egy bizonyos részével, akkor szólal meg.
- Elnézést, hogy zavarom. Csak tudja érdekelne mihez is kell pontosan ez a könyv. Nagyon ritka és talán ha jól emlékszem, eddig még senkinek sem kellett. Valami különlegességről van szó.
Bár lehet kíváncsisága teljesen felesleges és csak egy közönséges választ kap még is megér egy próbát.

Kitekintve a szabad égen egy ideig az esőt bámulom és a gyönyörben sütkérezem amit a kocsmai bunyó okozott a lelkemben már ha nekem van olyan. Jobban szétnézve szinte alig van lélek az utcán legalábbis olyan nincs akiben nem látnék kedvemre való szórakozást. Megpillantok a hátam mögött egy horda semmire kellőt és felcsillan a szemem. De mielőtt közelebb lépnék hozzájuk végig gondolom hova lenne őket érdemes vezetni.
~ Talán ha csak simán felvezetem őket az utcára szép kis harcba keveredhetnénk a többi utcán lévő emberrel esetleg még a rendfenetartókba is bele ütközhetnénk az lenne csak az igazi harc.
Ezzel a gondolat menettel el is kezdtem feléjük menni. Majd egy határozott lépéssel eléjük is álltam.
- Üdv. Fiuk
Majd ezután csak a reakciót vártam miközben elkezdtem őket kicsit hajlítani az én oldalamra megjelenésemmel és képességemmel.

Először észre sem veszi, hogy eső kezdi áztat feje búbját, ahogy lefelé nézve kíséri végig a pohár útját. Isteni erő, akár lehetne az övé is, de utána jön a furcsa érzés, az a gyomorszorító, hogy ez nem az ő munkájának a nyoma, nem a halottak sírnak utána és nem azért veszti takaró képességét a ruhája, mert hogy az úrnő így akarta. Homlokát ráncolva néz fel az égre, majd azért egy kis mosoly jelenik meg szája szegletében. Ha nem hát nem.
Ez az eső azonban elvette a kedvét a benti mulatozóktól, így mintha mi sem lenne természetesebb belépve és felettébb csöpögve vág át a tömegen, majd hagyja el a termet, figyelmen kívül hagyva minden felé irányuló tekintetet, vagy szót. Kilépve az utcára hagyja hogy az érzései vezéreljék és vigye a víz amerre akarja. Hátha özönvíz lesz, ki tudja, lehet még ennél is jobb a nap, vagy tüdőgyulladásban fognak kimúlni az emberek és akkor ő lehet ott, hogy fogja a kezüket és átvezesse őket új otthonukban, addig is sétál.. csak egyszerűen sétál.

Tank

Hátra fordulsz, érzed ahogy a szél átfúj az izzadt ruhadarabokon. Szembe szél kölcsönöz neked egy karakánabb megjelenést, míg a hátad mögött lévő csoportosulás inkább ázott bárányokként jellenek csak meg szemeid előtt. Lesújtó tekintetedre két fiatalabb is megretten és rögtön hátrébb lép, az idősre, majd ismét rád néz. Ketten nem mozdultak csak, a veled pont szemben álló öreg és egy szintén hozzád képest szinte csenevész fiatal.
Az öreg biccent, majd mind a zsebükbe nyúlnak miközben egyszerre tesznek pár lépést hátra.
- A második... - Hallod visszhangozni az idős csuhást, miközben tesz pár kézmozdulatot, a ruha ujjába rejtett kezeivel.

Tao

Az utcán szép lassan gyűlnek nyomaid, a tócsák, az út hibáiban a járdák repedéseiben és közben tovább hull alá az áldásod az égről. Bár mélyen tudod, hogy ez nem csak a te műved, a te munkád ilyen erővel nem tudna eddig gyarapítani. Mert közben a vihar szép lassan de növekszik. Bár ezt ilyen hamar más nem venné észre, csak aki ezért felelős pár ezer éve.
Ezalatt pedig láthatod a túl oldalon zajló eseményeket, látod ahogy az isten megfordul, hallod szavait. A szemeid előtt elevenedik meg valami, hallucináció, képzelgés vagy csak érzettársítás. De hirtelen valami sokkal nagyobbnak látszik az egész mint egy kis szópárbaj. A férfi kabátjába belekap a szél, ami az arcába fújja az esőt minden erejével. Míg a csuhásokat az támogatja hátulról, mintha elnyelnék a velük szemben álló furcsa lényt, mintha hullámként készülnének fölé emelkedni amit Quetzalcoatl szele korbácsol a szerencsétlen felé.

Bishop

A fiatalember akihez odamész csak a szót firkantja végig a sárga lapos jegyzetfüzetbe mielőtt rád nézne, majd rövid tétovázás után adja is a választ.
- A szakkörös feladat, kis kutatás... - Teszi hozzá kicsit zavartan. Egyértelműen érzed, hogy ez egy hazugság és most azt is, hogy milyen fajta. Ferdítés, nem tiszta, csak tereli az igazságot. A kutatás rész valóban igaz, a szakkört pedig maga is szeretné ráhúzni az igazságra, ami kicsit kellemetlenebb.
De csak ennyit mond, majd vár rád nézve. A kezei pedig a helyén maradtak, a toll a következő szó helyén pihen, míg a bal kezével támaszt.

Grazi

Lent kellemes borongós idő várja a holtak úrnőjét. Leendő gyermekei között járva a szél békésen bele bele kap a ruhájába. Játszik vele, terelgeti a városban ami most híján van az utcára vágyóknak. Alig pár embert lát az utcán a dolgukra sietve vagy éppen csak a földet nézve tévelyegve. Elsiet mellette egy férfi, a másik a falnak támaszkodva ül és feltartja a markát, míg két utcányiról hallani a rikkancsot az évezred viharáról ordítani.

A horda meghátrálásától csak még nagyobb lesz a vérszomjam.
~ Megfordul a fejemben, hogy oda lépek az egyik kukához leemelem az egyik fém fedőt és nekik rontok majd a zsebükben lévő késsel végzek velük amit elveszek tőlük. De ennél jobb ötlet futott át a fejemen.
Felmosolyodva lépteiktől félelmet nem ismerve folytattam mondandómat.
- Nem kell a pánik van egy jó ajánlatom számotokra amiből jól megszedhetnétek magatokat. Ha jobban körülnéztek szinte egy lélek nincs az utcánkon ha most felütnénk egy közeli üzletet igen gyorsan tehetnénk szert pénzre. Nos érdekel titeket ?
~ Bármit is fognak válaszolni valószínűleg ez lesz életük utolsó napja. Ha velem jönnek akkor valószínűleg rendfenetartókkal fogunk ütközni, ha meg nem akkor marad a jó kis fém kukás megoldásom.
A vérszomj egyre erősebben hat minden másodperccel míg a válaszukat váróm ha sokat haboznak demonstrációt tartók közöttük.

Kifejezetten élvezi az esőt, mi most olyan mintha ígérgetne, csokibonbon, ajándékok, a csábítás ereje, ígéretek amiket soha nem kell betartani. Jön az özönvíz, a halál ezrével ragadja el az embereket és neki majd csak jut pár darab, akikkel végre haza térhet.
Kicsit megáll, felnézve az égre fürdeti arcát az esőben, majd ha már az emberek úgy sem ezt a percet választották, hogy lézengjenek, a felé nyújtott tenyérbe is ejt pár pénzérmét.
-Az akkádok törődnek gyermekeikkel..
Éppen csak suttog, alig hallható, lehet a férfi sem érti mit motyog, de neki elég hogy bogarat ültet valaki fülébe. tovább poroszkálva a rikkancs felé egyre jobban érdekli ez a vihar téma. Isteni eredetű, vagy csak a természet elégelte meg az emberiség elnyomását,a végeredmény szempontjából végül is mindegy lenne, de hát no, a női nem kíváncsi, ez okozta sokak vesztét és nem mindig a nőkét. elérve a rikkancsot vesz egy újságot és beáll egy eresz alá.

Megkapja a választ de egyből érzi, hogy hazugság, mondjuk inkább csak egy füllentés, az illető elmosta az igazság egy részét. Thot egy ideig gondolkozik, megéri-e neki ez az egész annyira, hogy tovább kutakodjon, próbálkozzon. Végül arra jut, hogy igen valóban érdemes lenne utána járni az igazságnak már csak azért is mert direkt próbálták azt elrejteni. Talán még valami egészen új, egészen érdekes tény is felszínre kerülhet. Persze megtanulta már eléggé, nem mindig jó ha az embereket szembesíti azzal a ténnyel, hogy hazudnak. Így vonakodva bár ő is egy hazugsággal próbálkozik.
- Valóban? Érdekes. Emlékszem már múltkor is egy fiatal úr kereste ezt a könyvet, de nem maga, neki is egy szakkörös feladathoz kellett. De ő nem mondta meg, hogy pontosan mihez. Félek talán feleslegesen dolgozik.
Teljesen kérdő és kétségbe vonó pillantást vet a halandóra. Kíváncsi a reakcióra. Lehet hogy nem tiszta út de ez is az igazsághoz vezet.

Tank

Lehet ez neked kicsit meglepően hat de nem igazán válaszolnak a kérdésedre. Amiben ezt a pár csuhást fel akartad kérni egy rablásra. A több ezer éves harci tapasztalat azonban megengedi, hogy időben észrevedd a támadó mozdulatot amit az egyik fiatal tesz feléd, miközben a többiek is indulnak. A válaszodon meglátszik, hogy kicsit kiestél az ilyesfajta gyakorlatból. Gyorsan elvetődsz egy kukafedőért, éles szúrást érzel a hátadon mikor leemeled a helyéről. A minimális fájdalmat épp csak megérzed ugyan, de furcsa érzés fog el mikor hátrafordulsz. Egy fiatalt lecsapsz, egy másik mikor neked jön mind a ketten elestek, a távolból mantrázás hangzik angol nyelven és valami halandzsázás a távolból.

Tao

Az vihar erős, érzed, de úgy tűnik a további ének már nem erősíti fel. De ez annyira nem is meglepő, félezer éve még sokkal erősebb volt a dalod hatása, de mostanában az esőidézésen túl sokat már nem tudsz vele elérni. De a vihar szinte válaszol az énekedre, hatalmasat dörög a távolban villám szeli át az eget és szinte dallamosnak hat a dörrenés, a villám pedig fenségesen pózol teljes pillanatát kihasználva létének és halálának.
De utána látod ahogy a harcos beugrik a kukák felé, két épület között, majd földre kerül az egyik csuhás rohama után azzal együtt. Egy pillanatra mintha még egyszer látnál egy képet felette, leharcoltan, fáradt tekintettel néz feléd a kép és amint lehunyja szemét eltűnik ismét és csak a koszos férfit látod a földön verekedni pár csuhással.

Bishop

- Lehetséges, hogy hasonló témában dolgozott. De én csak a napokban kaptam a feladatot. Úgy hiszem felesleges az aggodalma, de köszönöm. - Válaszolja a srác, de nem néz vissza az anyagába.
- Segíthetek még valamiben? - Őszinte kérdés a sráctól, amilyen a válasz is volt. Viszont a tudás istene egy pillanatra megérzett egy jelenlétet. Egy aurát amit már rég nem érzett, itt a közelben.

Gabe

Az északi istenek erőbajnoka egy könyvtárban. Talán régen keringtek ilyen kezdettel viccek a a germán ajkakon. Mikor már nem félték régi isteneiket, de még a köztudat melegágya várta őket egy-egy kalandjuk után.
Nem messze ült Thottól, az első akit megtalált a városban. De még nem lehetett benne biztos, hogy ő volt az. Mikor a sráccal beszélt akkor viszont meglátta a görnyedt Ibis-fejű alakot, régi díszeiben, majd látta írnokként köpenyben, a puszták vándor tanáraként és gombos kabátban átkelni az újvilágba. Biztos volt benne, hogy ő az, már rég látta. Talán egy régi tanácskozáson, vagy még Európában mielőtt elköltöztek. Rég volt már...

Grazi

" A vihar szeme" áll a címlapon a vezércikk, amiben több oldalon keresztül olvashatni a találgatásokat az apokalipszisről és egyéb jövendölésekről az viharra kapcsolatban.
De ekkor a halál kegyes istennője megérzi, hogy egy társa, egy hozzá hasonló valóságba kapaszkodó erő egy pillanatra a halál szövetére suttog. Megérinti, majd visszakapaszkodik Chicago földjeire. Nem érzi pontosan hol, de a szél kimozdítja a tétlenségből, kettőt lép akaratlan mielőtt megállhatna.

A könyvtárak sosem tartoztak a kedvenc helyeim közé. A tapasztalatból fakadó, egy életen át gyűjtögetett bölcsességet mindig is sokkal többre becsültem, mint a mások gondolatait szajkózó tekercseket és könyveket, de most mégis itt vagyok. Saját fivéreim és nővéreim közül senkit nem találnék meg egy ilyen helyen, de most többről van szó, mint az Ázokról.
Egy olvasóasztalnál ülök a polcok között, és az ősz könyvtárost figyelem. Csonka bal kezemet a hosszú kabátom ujjában rejtem el, ugyanis az egyszerű halandókat felzaklathatja a látvány, nekem meg nincs most szükségem a feltűnésre. Ami eddig csak gyanú volt, most már bizonyossággá vált: az idős férfi nem más, mint Thoth, a bölcsesség és tudás istene. Érdekes egybeesés, hogy éppen egy egyiptomi istenséget találtam meg először, akinek nyilván még fájdalmasabb lesz a hír, amit hozok. Egyelőre nem megyek oda hozzá, inkább várok amíg ő vesz észre. Elvégre az ő "otthonában" vagyunk, nem akarok ajtóstul rárontani.

Thot megkapja a választ, sajnos hiába próbálkozott nem jutott előrébb, sőt a hazugság ismét tévútra vitt nem sikerült az igazságra fényt deríteni, éppen ezért a következőt már nem akarja megejteni, hiba lenne. Csupán egy enyhe ferdítés volt, nem akarja elárulni miért kutat, lehet csak egy erős tudás vágy áll a háttérben, ami egy tiszteletre méltó dolog egy ilyen fiataltól. Gondolatmenete közben megérez valamit, egy aurát, közelit, már hosszú hosszú évek óta nem érezte, nem véletlen hogy most ennyi idő után megint.
- Nem köszönöm. Igazából az én dolgom, hogy segítsek, csak mindig nagyon érdekel ha ilyen kutató munkát végeznek. Főleg ilyen ritka anyagon.
Egy mosollyal zárja a mondatot ezután elfordul és körülnéz a teremben. Észre kell vennie valamit.

//Közben kifundáltam, lehetne úgy hogy Thot csak akkor hazudhat ha azzal az igazságot akarja kideríteni, de akkor is vonakodik az egésztől//

Se válasz se semmi csak támadó tekintet.
~ Nos ez nem így lett tervezve de hát ez van.
Támadásukat azonnal reagálom oldalra vetődtem egy felkapva egy fém kuka fedelet fegyverként használván de valami elkerülte a figyelmem egyik fiatal sikeresen megsebezett hátulról aminek hatására a könyökömmel gyorsan válaszoltam is lehetőleg a torkát eltalálva elég nagy lendülettel, hogy ha lehetséges azonnal nyak törést okozva végezzek vele vagy legalább egyet sikerüljön ártalmatlanítani a sok közül. Gyorsan hátra nyúltam és kitéptem magamból a kést majd azt fegyverként használva vártam a többiek lépését akár csak a Spártaiaknál egyik kezemben a tör a másikban a pajzs. Egy dologra nem számítottam, hogy ők nem kard csatát akarnak vívni hanem csak szimplán esztelenül rontottak rám ezt meg akadályozva a kést elhajítottam az egyik hátul álló felé hát ha fejen találom azt és ezzel végzek még egyel. Az egyik ifjú csuhás ledönt a lábaimról ezzel a földre zuhanva. Hátulról hallok angol nyelven való szöveget de a távolság miatt nem kivehető egyenlőre. Nem is ezzel foglalkoztam éppen hanem az ellenfeleimmel akik szemmel láthatóan rossz helyzetbe sodortak. Félelem nem ült az arcomra rengetegszer vívtam közel harcot az évezredek során győztem én már százak ellen.
~ Majd pont ez a pár semmire kellő intézne el egy Istent ?!
A földre érkezve a kuka fedőn feküdt a rám eső csuhás akit azon nyomban szedtem le magamról bal kezemet az arcához szorítva hüvelyk ujjamat a szeméhez nyomva másik négy ujjammal hátul fogtam össze a fejét és ezzel egy izom erős mozdulattal akár a szemét is kinyomva téptem le magamról dühömben.
Ha ez sikerült a felülről érkező támadásokat a kuka fedővel próbálom védeni illetve lábamat használva egyiket kitámasztva másikat rúgásra készen rúgtam porrá a térd csontját aki támadni próbált engem a földről. Amennyiben ezek a mozdulatok sikeresek lennének egyik kezemet hátra téve másikkal a pajzsot szorítva kelnék fel a földre és támadnék a többire.

Érdekes cikk, el is merül benne és kedvtelve olvasgatja, teljes nyugalomban, hisz mi baj érhetné. Ha meghal legfeljebb hazajut, bár nem olyan kellemesen, mintha egyszerűen visszatérne a létsíkjára de a végcélon nem túl sokat változtatna. A rikkancsnak ad némi borravalót, majd a furcsa érzésre még az újságot is visszaadja neki, had adja el még egyszer. Nagy vihar.. isteni erők és.. nem jut tovább a gondolatok ezernyi pókhálószerű fonalainak pengetésében, mert nem hisz a véletlenben, főleg ha isteni beavatkozást érez. Amerre kimozdult valami más akarat miatt, arrafelé indul meg, próbálva figyelni minden egyes részletére az utcának. benézve a sikátorokba, nézve az elhaladó emberek arcát, hátha talál valami nyomot az isteni lény jelenlétére, vagy arra hogy ki firkál itt a haláli üzenőfalon.

Tank

Még elesés előtt megpróbálod elhajítani azt amit kiszedsz magadból, nem egy tőr volt ( azt mégis megérezted volna, ha tövig benned van). Egy nagyobb tű volt, rajta egy cetlivel amin mindenféle írás állt. De mikor a földre kerültök a sráccal épp csak egy pillanatod van vele birkózni, mikor elkezded kinyomni a szemét az ordítása nyomja el a kántálást. Viszont nincs időd befejezni a munkát mert amíg egy helyben maradtál még ketten ugranak rád. Egyet meg magadra löksz azzal, hogy kirúgod a lábát. Még két szúrás ér, egyre gyengébbnek érzed magad. Az ismeretlen távoli halandzsázás abban marad, az angol erősödik és úgy érzed rólad énekel és a végzetedről.

Bishop

Thot nem jutott sajnos sokkal közelebb az igazsághoz. De a fiatalember még kedvesen biccent a befejezésre és visszatér az olvasáshoz. Utána Thotnak nem kell sokáig forgolódnia, könnyen kiszúrhatná az oda nemillő nagydarab alakot. Nem olvas könyvet és egyenesen a könyvtárosra néz. A következő pillanatban pedig látja az egykori kollégát. Az igazság egy szintén nem túl tipikus istene északról. Egy villanásra harci sisakban és páncél nélkül egy hatalmas alak jelenik meg, bal keze helyén csupán egy csonk látszik.

Gabe

Tisztán láthatja, hogy Thot észreveszi mikor felé fordul egy beszélgetésből, amit egy ritka forrás miatt kezdeményezett. A könyvtár elég csendes ahhoz, hogy hallja az elhangzottakat. Az igazság istene egyre jobban érzi a természetfelettiekre nehezedő súlyt ebben a pillanatban egy kicsit jobban mint eddig.

Grazi

Két utcányira innen a halál istennője érzi, érzi lemaradt róla. Egy isten feladta a létét a síkról. nem az többé maximum egy újabb halandó lesz a nő földjén. A szél rettentő gondolatokat hoz. Nem ígér semmit jót az ég. Ereshkigal-t most megbámulják páran az utcán mikor elhalad, de fordult már ilyen elő vele, most mégis... mintha valami nem lenne az igazi.

Thot épp egy fiatalemberrel beszélget. Valami szokatlan kutatásról van szó, nem hiszem hogy bármilyen szinten érintene engem a téma, de egyáltalán nem is érdekel. Amíg a saját dolgával van elfoglalva, én unottan olvasgatom a közeli polcokon levő könyvek gerincét, és várok. Kis idő múlva azonban ő is nyilván megérez engem, hiszen nem foglalkozik tovább a tanítványával, hanem felém fordul. Amikor találkozik a tekintetünk biccentek egyet felé, jelezve hogy én is felismertem, sőt, egyenesen hozzá jöttem. Azonban még mindig nem állok fel, hanem várok a reakciójára, nem akarok feltűnést kelteni. Bár rossz érzéssel nyugtázom, hogy vénségemre tőlem szokatlan módon paranoiás lettem, az utóbbi idők eseményei mégiscsak okot adnak az aggodalomra. Azokat a veszélyeket, amik még minket, egykor halhatatlanokat is fenyegetnek, nem szabad félvállról venni. De pont emiatt jöttem Thothoz, együtt biztos megtaláljuk a megfelelő következő lépést.

Megfordulva rögtön szemébe tűnik a nem ide illő elem, valaki aki egy könyvtárban nem olvas csak ücsörög és rá vár, hirtelen megjelenik előtte a vízió, az északi harcos istenség, kinek fél keze hiányzik, ez olyan kép amit egyből felismer, Tyr az. Bár emberi alakja nem ezt sugallja Thot mégis tudja, hogy ez az isten igen bölcs, nem megy fejjel a falnak, és ez nagy előny egy csatában, nem lemészároltatja a seregét hanem bölcsen győzelemre vezeti. Nyugodtan felé sétál kihúzza a széket majd leül, egy pillanatra kutakodik a zsebében, majd szól.
- Azt hiszem uram én magát régről ismerem. Micsoda szerencse újra látni, nyilván oka van a látogatásának. Bocsássa meg ha ilyen távolságtartó vagyok, tudom nem szereti, csak még keresem a szavakat.
Az utolsó mondat után Thot kicsit hátra biccent, bök a fejével. Tudja, hogy Tyr valamilyen isteni ügyben jött el, nem lenen jó ha a fiatal szorgos írnok olyat hallana amit nem kellene. De ezt nyilván a másik is tudja.

A fickót nem épp a tervek szerint sikerül leszedni magamról sőt miközben vele a harcolok jön a többi is az egyiknek elrúgtam a térdét minek hatására természetesen pont rám esik ő is és a kollégái követik őt igazi kicsi a rakás játékot játszottunk nem jó értelemben.
Több ezer éves tapasztalattal tudom, hogy mindig lehet rosszabb is eszerint magabiztosan próbálok tovább harcolni a gyenge pontokat keresve mikor megszúrnak még két helyen. A fájdalmat szerencsémre elnyomja az adrenalin így próbálom magam védeni arra kis helyre össze zsúfolva. Az egyiknek az orrát próbálom az egyik ujjammal bele kapni és azzal leszedésre kényszeríteni a másikat kicsi de erős könyök ütésekkel próbálom sorozni míg a középsőnek a nyakát próbálom elharapni.

Furcsa. Egy újabb isten esett áldozatul a semminek és falták fel az isteni lényét, vagy tán önként adta. bár ez utóbbi eshetőséget sosem értette igazán. Minek adná fel a hatalmat valaki, mikor akár meg is tarthatná és lehetne naggyá. Tán csak nem az éhezés vezeti őket erre az útra? Hívek nélkül éhen halnak, elenyésznek a semmiben és átadják magukat a feledés homályának, ezt tudja ő is nagyon jól, de akkor is, küzdeni mindig fog.
Kissé értetlenkedve néz maga elé, mikor észreveszi az első őt megbámulót, homlokát ráncolva lép be egy eresz alá és nézi az esőt. tán ez lehet az oka? Isteni eső lemossa róluk a halandó álcát? Néz le kezeire és bámulja őket hosszan, mintha azoktól várna valami megoldást a talányra. az évszázad vihara, minek áldozatul esik halandó és isteni származék egyaránt. tán csak az isteneknek szánnák. Eljönne a panteonok ragnarökje. Pedig az nem az ő világában bekövetkező sorscsapás. A keltáknál nincsenek istengyilkosok. Persze változik a világ, és hát ki tudja.
Az eresz alatt nézi az utcán elhaladókat és figyel minden egyes rezzenésükre, hátha újra megérzi az isteni erő származásának helyét. Talán mégis csak van valami olyasmi ezen a létsíkon amiért feladná a hatalmat és az a kíváncsiság.