A híd

Összekötő híd a két sziget közöt.

Az eredeti topic.

Zield a mai beszélgetést, nyílt napot zavartalanul vészelte át. Nem volt félős típus, aki megijedt a sok kérdéstől vagy a tömegtől. Türelmesen és lényeglátóan válaszolt a legkisebbek naiv kérdéséire ugyanúgy, ahogy a tapasztaltabbak mélyebb témákat, genetikai kutatásokat vagy államvezetési problémaköröket firtató érdeklődésére. Doug és Kelly az egyik testőrrel voltak. Jóllakva hozta el őket és készült ennivalóval is. Ha tele volt a hasuk, akkor nem lehetett baj. Az állófogadáson már a gyerekek nyugodtan simogathatták a dokit kísérő állatokat, akikből az agresszió szinte teljesen ki lett ölve a szérummal. A doktor ezt el is mondta magyarázatképpen, hogy lássák, nem légből kapott adat, hogy nem harapnak. Érdekesség lehetett, hogy a mosómedvék szervezete nagyon pozitívan reagált a szérumra és előjött náluk az emberéhez hasonló kommunikáció képessége is. Gyerek szinten tudtak beszélni és olvasni, ezzel biztosan boldogították az itteni állatbarátokat is.
A doki a távozáskor megköszönte a testőrnek a szolgálatot és útjára bocsátotta, ő pedig elindult a két kis lemmingoidot a hátsó ülésre irányítva. Ugrottak parancsszóra, nem kellett őket feltenni. Átaludták volna az utat, ha az máshogy alakult volna.
Zield a másnapi barbudai teendőt gondolta át a kellemes zene hangjai mellett, mikor belé mentek hátulról. Megmarkolta a kormányt, befeszítette a testét, hogy ne essen előre.Megnézte a visszapillantó tükrökben, milyen autója volt a kétbalkezes sofőrnek és hogy ki volt az. Erre nem maradt sok ideje, mert elé is behajtottak. Azt kezdte észrevenni, hogy közrefogják. Kereste a menekülési irányt, lemmingoid képességét bevetve az optimális lelépő utat tervezte és felhúzta az ablakokat. A kirobbanó üveg nagy károkat tehetett volna. Hátul a mosómedvék felágaskodtak és nézték az előttük és mögöttük közeledő kocsikat. Csendben voltak, a doki is. Figyeltek.

A doktor figyelte a lehetőségeket és egy kivitelezhető módot talált a menekülésre. A legtisztábbat, a sofőrülés oldalán lévő ajtón keresztül. Mozgó autóból nem ugrott volna ki az úttest közepén csak így, ha volt esély másra. A visszapillantóban látott fényszórók annyit jelentettek, hogy volt még itt más is a szorító járműveken kívül. Zield nem volt biztos abban, hogy idegen autó volt az vagy ezekhez tartozott. A céljuk nem az elpusztítása volt, valami mást akartak. Elrabolni, megfélemlíteni, élve kellett nekik, az látszott.
A doktor a sebességet felmérve próbált rájönni, mennyi értelme lett volna annak, hogy lelassít és vállalja, hogy a kocsiját összezúzzák, ő pedig kiugrik és utasítja a mosómedvéket is. Egyelőre még nem tette meg, csak latolgatta az esélyeket, amíg vezetett. A szeme a felbukkanó autó fényszóróit követte.

A doktor megvárta a kellő pillanatot. Közrefogták az autóját, elölről a furgon, hátulról a másik kocsi. Fokozatosan lassított és majdnem megálltak. A Mazda küzdött, Zield kereste a kiutat.
- Doug, Kelly, gyertek! - szólt a mosómedvéknek, akik a parancsra előrementek.
Az ismeretlen érkező autó is közeledett. A doki kioldotta a biztonsági övet és felvette azt a pózt, amiből a legkönnyebben ki tudott ugrani. A kezét az ajtónyitó gombra tette és mikor kinyitotta, szólt a két kicsinek is.
- Futás kifelé, meneküljetek!
Kinyitotta az ajtót és megpróbált kiugrani úgy, hogy ne essen el és jármű elé se kerüljön. A legbiztosabb helyet kereste és próbálta elérni, ahonnan aztán tüzet is nyithatott szükség esetén. A mosómedvék szintén így tettek, biztos helyet kerestek, ahol ők túlélhették külön-külön, akár a gazdájuk nélkül is. A túlélési ösztön erősebb volt bennük, mint a kötődés Zieldhez vagy egymáshoz.

A doktor kiugrott és az aszfaltra esett. Már csak fel kellett ugrani talpra, ez sikerült neki. Felmérte a lehetséges irányokat és a kockázatokat. Az autók felé nem mehetett, onnan jött a támadás. A híd széle veszélyes volt. Autóval nem lehetett volna megközelíteni a legeslegszélét, fegyveresek, élő erők viszont könnyen odanyomulhattak volna. Hátulról jött az idegen autó, elöl a furgonban pedig még lehettek meglepetések. A két mosómedve a furgon alatt keresett menedéket. Nekik az elég volt, befértek. Zield feltételezte, hogy a támadók nem is foglalkoznak majd a háziállatokkal, amíg nem muszáj. Jobban örült volna, ha vele sem foglalkoznak...
A felszólítások, amiket hallott, a négy pár láb négy különböző tulajdonosától jöttek. Az egyik spanyolul vagy olaszul szólt, erre tippelt a doktor. Kereste, hogy milyen ellenségei lehettek ilyen nyelvterületen. A Hydra nyelve a német volt, azzal már találkozott. Arra is emlékezett, hogy mikor legutóbb nem engedett a felszólításnak, combon lőtték és meghalhatott volna. Fegyvereket most még nem látott, a hangokhoz tartozó embereket sem látta. Belegondolt, hogy ha ész nélkül elrohan, hátbalőhetik és később nehezebb lesz menekülni. Nem feküdt a földre, hanem feltett kezekkel arra nézett, amerről a hangok jöttek. Ha lőttek, igyekezett azonnal hasra vágódni, addig nem. Támadni nem volt értelme, amíg nem látta, kik az ellenfelek. Ezért nem utasította a mosómedvéket sem, akik a lemmingoid szérumnak köszönhetően komolyabb harci képességekre is szert tettek és tudtak volna segíteni. A szérum egyik fő hatása volt, hogy esélytelen harcba nem ment bele a lemmingoid. Először felmért, vizsgált, esélyeket latolgatott és ha elegendőnek látta a támadáshoz, akkor támadott, ellenkező esetben menekült vagy más megoldást keresett.

Hanna mindig is azt gondolta, hogy hazudott a tulajdonos. Így izgalmasabbnak hangzott a történet. Allison is hasonlóan látta. Mielőtt elköszönhetett volna a kedves régésznőtől, hívták mobilon egy ismeretlen telefonszámról. Félrevonult, hogy felvegye.
- Hanna Rider, tessék!
Amit hallott, attól elképedt. A szérumtól összeszedettebb és problémamegoldóbb lett, mint előtte volt, erre viszont nem számított. Zieldnek keltették már halálhírét, mikor egy másolatot találtak róla és az halt meg. Egyszer eltűnt és mikor előkerült, azt mondta, egy másik világban járt, amit Avalonnak neveztek és középkori, a mágia uralta. A görög rendezvényen meghalt egy robbanásban és visszajött, mert találkozott az alvilág istennőjével és teljesítette a feladatokat többekkel együtt. Az ő férjét kemény fából faragták és nem kellett volna aggódnia. A szíve mégis hevesebben vert. Nagy lélegzetet vett és aggódva Allisonra nézett keresve a szavakat:
- Jóestét...
Először ennyit tudott mondani. Ez lehetett volna egy ízetlen tréfa is, bárki felhívhatta ilyennel, ha megszerezte a számot. Tudta, hogy Zield egy rendezvényről igyekezett haza és pontosan arrafelé kellett utaznia.
- Hol vannak pontosan? A mosómedvék neve Doug és Kelly, értik az emberi szavakat, kisgyermek szintjén beszélni is tudnak. Kérem, nyugtassák meg őket és kérdezzék meg, mit láttak!
Hanna sietett megjegyezni a helyet, ha megmondták neki és be is írta a telefonjába, hogy idegességében ne felejtse el. Az arcára kiült a félsz, hogy mi van, ha ez nem vicc. Úgy beszélt, hogy az egy komoly helyzetnek is megfeleljen és az okostelefonján kereste is a leggyorsabb utat, ami oda vezetett. Allisonra is ránézett közben és arra gondolt, beavassa-e a régész nőt. Egy politikus elrablását nem biztos, hogy nagyon hangoztatni kellene.

Nézek a távozó Hanna után, majd Lupin mivoltomból, hallom a telefonja csörgését, majd azt is amint fel veszi. Csak azt hallom, amit ő mond, azt viszont szerintem nem amit a telefon másikoldalán lévő mit is mond. Bár, nem érdekel engem, hogy miről is lehet szó, de azért még is kiváncsi vagyok, ami nekem kicsit fura. Majd, elő veszem én is a telefonomat, és meg nézem az sms t Amit jól tudtam valóban Éva írt nekem. Miután, el olvastam vissza írok neki, hisz már otthon van. Majd, Megint Hannara nézek, aki pedig rám néz, és látom rajt, hogy rossz hírt kapot, legalább is az arcáról ezt olvasom le. Aztán, felé indulok, majd akarva akaratlanul is rá kérdek.
- Rossz hír? - Nézek felé együt érzően, és közben még mindig felé sétálok. Majd meg állok elötte, de nem tudom, hogy akar-e beszélni róla, de ha nem, én nem fogom erőltetni a dolgot.

Hanna bólogatott és elmesélte, mert valakinek el kellett mondani. Allison volt a legközelebb és megbízott benne a nő. Szüksége volt rá, hogy valakiben meg tudjon bízni most. Együtt mentek el a Brookly hídhoz, közben tudtak beszélgetni, Hanna elmesélte, milyen rendezvényen volt a férje és hogy mivel foglalkozott eddig Zield és ő maga. Allison most már ismerhette az életrajzukat. A rendőrök megállították őket. A lemmingoid megvárta, hogy a lupin is kiszálljon, ezután ő is kiszállt, lezárta az autót.
A látvány vicces is lehetett volna, de Hannának nem volt kedve nevetni. A tisztnek köszönt és megmutatta az igazolványát, hogy azonosítsa is magát.
- Jónapot! Hanna Jones-Rider vagyok. Ő a barátom, Allison Carter.
A nőre mutatott, nehogy eltiltsák, mint illetéktelen személyt. Barátnak merte nevezni, mert a lupin barátságos volt. Látta, hogy amit javasolt, az nem segített. Nem értettek szót a rendőrök az állatokkal és a vadbefogók sem voltak együtt ügyesebbek. A két mosómedve nagyon jól alkalmazta a képességét, hogy megtalálja a búvóhelyet, ahonnan nem lehetett őket kiszedni. Nem bíztak meg senkiben, a rendőröket nem tudták megkülönböztetni az emberrablóktól. Ennyire nem volt fejlett az intelligenciájuk.
- Megengedik, ugye?
Kérdezte Hanna és ha megengedték, akkor odament és letérdelt, arcával majdnem a földhöz érve benézett az autó alá és integetett az állatoknak. Mosolygott is rájuk, mert az, hogy látta őket, hogy legalább ők jól voltak, könnyített a lelkén. Tudta azt is, hogy mondhatnak hasznos infókat, ha végre kijöttek.
- Doug, Kelly! Sziasztok! Az urak a barátaim, segíteni jöttek, hogy Zieldet megtaláljuk. Gyertek ki és mondjatok el mindent, amit láttatok!
A kezeit is kitette, tenyérrel felfelé, hogy jöjjenek és ha kijöttek, megölelgette őket a földre ülve.

Hanna, elmond mindent, amit tudnom kell. Már szinte ismerem a teljes önéletrajzát. Meg, hogy a férje merre járt, meg ilyenek. Türelmesen hallgatom őt végig az úton. Miután, meg érkezünk, látom amint egy vadbefogó és két rendőr fekszik, illetve térdel a kocsi mellett és szinte imádkoznak. Az egyik tiszt amikor meglát minket, feláll és idesiet hozzánk. Majd bemutatkozik, amit Hanna is megtesz, és engem se hagyki. Csendben követem őt a másik autóhoz, míg ő kicsalja a kicsiket, addig én ott állok, majd végig gondolom a dolgot.
- Hanna, van a kocsiban, valami olyan tárgy, amin van esetleg szag minta? - Kérdem. - Csak, mert akkor, hátha találok valamit. - Dobomfel, mint ötletet, majd azért még megvárom mit is mond.

A kis állatok örültek a gazdájuknak, akivel évek óta laktak. Lassan felfogták, hogy ha ő itt volt és kérte, hogy jöjjenek ki, akkor nem lehetett veszély. Hanna a földön ült és ölelgette Dougot és Kellyt, simogatta a fejüket, amíg a rendőrök felírták az elmondottakat. Ő is nagyon figyelt és gyomorgörcse lett a ténytől. Most hallgatta végig, hogyan rabolták el Zieldet. Allisonnak, aki felajánlotta a segítségét, Hanna zavartan bólintott.
- Persze, köszönöm! Az ő szagmintájával van tele a kocsi. Doug, Kelly, el tudjátok mondani, hogy néztek ki a férfiak, akik lelőtték a gazdit? Beszéltek, mondtak valamit?
Hanna próbálkozott, hogy a kicsik valami minimálisat tudjanak még mondani. Részletes személyleírást biztosan nem adtak. Mint egy gyerek, úgy lehettek képesek elmondani, ha láttak valamit. Erre rá kellett kérdezni, mert nem ismerték a rendőrségi protokollt, a nyomozások módszerét. Csak mosómedvék voltak, sok törődéssel, neveléssel és a szérum fejleményének köszönhetően beszédkészséggel.
- Őrmester, kérem, tegyék meg, amit tudnak! Köszönöm!
Hanna felállt és a mosómedvék pórázát kivette a kocsiból. Rájuk tette, hogy ne szaladjanak el, kézben tudja őket tartani. Ő is körülszaglászott, bejárta ezt a környéket, próbálva az elrablók szagmintáját megtalálni és követni, amíg lehetett. Allison vele tarthatott, amint jelezte, Hanna szívesen fogadta a segítséget.
- Allison, segít követni a mintákat, amíg telefonálok?
Hanna elővette a mobiltelefonját és az A.I.M. Államminiszteri Iroda számát tárcsázta, azt a számot, ami nem volt nyilvános, csak az ott dolgozók és hozzátartozóik tudhatták. Be kellett jelentenie Zield eltűnését. Az A.I.M. technológiája segíthetett valamennyit. Államügyekbe, más államok területére nem avatkozhattak be, a segítségüket ajánlhatták fel. Várta, hogy felvegyék és közben intett a rendőröknek és kezdte követni a mintákat a lupinnal, ha ő is jött. A mosómedvéket pedig vezette pórázon.

A megtudott információkkal a rendőrök biztosan többet tudtak kezdeni, mint Hanna. Egy jó zsaru már tudhatott következtetni az autók számából és a többiből. A feleségnek annyit mondott mindez, hogy jól megszervezett akció volt, elég emberrel és valóban kivihették az országból a doktort. Próbálta felidézni, hallott-e hasonló híreket az elmúlt időszakban, hogy embercsempészekre, emberrablókra bukkantak, akik a környező országokba vagy akár nagyon messzire adták el a foglyaikat.
A szagmintákat Hannának is kellett éreznie. Ő telefonált, Allisonra bízta a minták követését. Felvették a túloldalon és kapcsolták az illetékes osztályt a védelmi minisztériumban.
- Jó napot kívánok! Hanna Jones-Rider vagyok és valóban a férjem, Dr. Zield Jones elrablását kell bejelentenem. A Brookly-Coney Island hídnál vagyok, itt történt a rablás. A rendőrök már helyszínelnek. Három autó jött külföldiekkel és a férjem autóját közrefogták, megrongálták, Zieldet elrabolták. Valószínű, hogy külföldre akarják vinni ismeretlen okokból. Kérem, tegyék meg, amit ilyenkor kell! Köszönöm!

Amíg Hanna az apróságokkal foglalkozik, majd telefonál, jó magam át alakulok macska alakomba, és szag mintát veszek a kocsiból, amit talán csak egy kis idejig tudok követni. Utánna, viszont már semmi, egyszerüen megáll nállam a tudomány. Talán, inkább a másik kocsit kéne ki szagolnom, azt amelyik el vitte Hanna férjét. Bár nem tudom mennyi idő telt el az óta, és a szag minta megvan-e még. Minden esetre, el kezdem keresni a kocsi szag mintáját, bár ez fura, lévén nem kutya lupin vagyok, ha nem macska. Jó dolog, ha valakinek vannak kölykei, de ez most mindegy. Fogadok, hogy ebben is a Hydra keze van a dologban. Csak, azt nem értem, hogy... Na, várjunk csak. Talán lehet, de még nem biztos. Hanna mondott valamit arról a táborban, hogy ő mi is pontosan. Szerintem, nem lesz meg a fickó, legfejebb talán csak pár hónap múlva. És, talán még akkor sem biztos, hogy élve kerül elő. Mindegy, ne vészmadárkodjunk, végül is én is tévedhetek. Majd meg látjuk, hogy mi is lesz.

/Elnézzést azért mert csak most írok./