X-írtók, emberi ellenállás
X-Men Reneszánsz :: Alternatív síkok :: Inaktív síkok :: Apokalipszis kora / Age of Apocalypse :: Információk
1 / 1 oldal • Megosztás
X-írtók, emberi ellenállás
Ők az emberi ellenállás megmaradt tagjai. Még Apokalipszis első uralma alatt alapultak, igaz akkor a számuk nagyobb volt, többek között a csapat tagja volt Jonathan és Stephanie Miller is, illetve Frank Walter. A csapat fő központja mindig is New York volt. Fájdalom hatalomra jutásakor volt a fénypontjuk, de utána is szép számban megmaradtak, de nagyon sokan úgymond „nyugdíjba” vonultak, amikor egy év béke lett és Apokalipszis visszatérte után sem jöttek vissza a csapatba. A létszámuk ekkor csappant meg nagyon, elvesztették először a két Miller-t, majd Frank-et is, a nevüket ezek után változtatták X-írtók-ra. Ők végig kitartottak, és Apokalipszis második bukása után a Főnix esemény után is a városban maradtak és az Apokalipszis párti mutánsokra vadásztak. Sikerült túlélniük Judas Slade mészárlását is, és Jon visszatérte után csak még elszántabbak lettek és szövetségre léptek ismét az X-mennel.
A csapat alaptagjai:
- Démon (Fiend) – Lionheart
- Próféta – Matsumoto
- Deadeye – Gunnhild Smed
- Jóéjt (Goodnight) – Shad King
- Horror Show – Jack Gammer
További/egykori ismert tagok:
- Harcimadár - Reena Reynolds
- Fekete Párduc - Andrew Ramirez (VH realitásból)
- Black Jack - Jonathan Miller (elhunyt)
- Valkűr - Stephanie Miller (inaktiv tag)
Képek az alap csapatról:

A hozzászólást Thorhalla összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 24 Szept. 2014, 11:06-kor.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: X-írtók, emberi ellenállás
Fél éves bővítés a Felemelkedés és A jövendő múlt napjai közötti idő:
A csapat kénytelen volt egy ideig Utópián maradni, majd távoztak onnan ideiglenesen. Egy ideig Amerika több nagyvárosában ténykedtek, de amikor Slade újra belekezdett abba, amire parancsot kapott, amit mint utólag kiderült az akciójuk váltott ki menekülniük kellett. Slade lehet, hogy defenzív lovasnak nem volt jó, de offenzívnak túlságosan is. Az emberekre vadászott és így egy ideig ugyan a csapat ellenállt, de végül, ahogyan az emberiség jelentős része ők is visszaszorultak Utópiára. Jelenleg Jonnal együtt itt segítenek a mutánsoknak és főleg az embereknek és az Emberi Tanácsnak a védekezésben.

Név: Gunnhild Smed
Egyéb név(i): Gunny, Deadeye
Faj: ember
Nem: nő
Jellem: semleges, időnként állatiasan vad
Személyazonosság: közismert Deadeye-ként
Születési helye és idő: 1994. szeptember 8. Stockholm, Svédország
Kor: 30 év
Család: Egyedülálló, Az eredeti szülők nem ismertek
- Stephanie Miller – ikertestvér, él (nem tud róla)
- Jonathan Miller – sógor, halott
- - Donald Miller – unokaöcs, él
- En Sabah Nur, Apokalipszis – sógor, halott
- - Skuld Sabah Nur – unokahúg, él
- - ??? Sabah Nur – unokaöcs, él
Foglalkozás: katona, X-írtó
Testmagassága: 187 cm
Testsúlya: 80 kg
Szeme színe: kék
Haja színe: fekete
Bőre színe: kaukázusi
Különleges ismertetőjel: mindig zöld ruhát hord
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: teljesen egészséges
Rövid előtörténet:
Gunny egyszerre született Steph-el, vagyis egyszerre hozták őket létre Asgardi mágiából és helyezték el őket az egyik árvaház lépcsőjén. A lány soha sem tudta, hogy Steph az ikertestvére, nem mondták el az árvaházban nekik. Úgy öt-hat éves koráig szinte elválaszthatatlan volt a másik lánytól, noha külsőre nem igen hasonlítottak, sem testalkatilag. Utána, hogy Gunny ember volt szépen próbálták eltűntetni, a kislányt nem sikerült megölni, hanem valamilyen módon sikerült megszöknie azoktól, akik kivégezni vitték. Hónapokat, éveket bujdosott és élt csatornákban, erdőben, kénytelen volt teljesen magáról gondoskodni. Mindig sikerült meglógnia a mutánsok elől, ironikus módon végül emberek kapták el az addigra teljesen elvadult és szocializálatlan kamaszlányt. Ők vitték Vadföldre, ahol újra meg kellett tanulnia bízni az emberekben, itt tanult meg újra beszélni, írni és olvasni is. Roppant tehetséges lövész volt és verekedésben is jeleskedett, kiképezték őt is X-mennek, noha a csapatnak végül soha sem lett ténylegesen a tagja. Elég sokáig egyedül ügyködött mesterlövészként sorra szedve le Apokalipszis kutyáit, míg végül ő New Yorkban találkozott az emberi ellenállás több tagjával, akikhez Vadföldről irányították. Itt lépett be végül ő maga is az X-írtókba. Az északi akcentuása és arra, hogy miért beszél svédül itt derült fény, kiderült, hogy ugyanabban az árvaházban voltak Steph-el igencsak sokáig, de a testvéri mivoltukra nem derült fény.
Szakértelmek/képességek:
Miller kiesése után talán a világ legjobb lövésze. Mesterlövész puskával jár, illetve két energiafegyverrel. De igazából bármilyen fegyvert adnak a kezébe, amivel célozni kell egészen biztosan eltalálja a másikat. Ezenfelül jártas pusztakezes és közelharci fegyveres harcban is. Gyakorta hallgat inkább az ösztöneire, mintsem másokra, ezért igencsak lobbanékonynak tűnhet és sokszor megy a feje után parancs helyett.
Nincsenek képességei, reflexei, gyorsasága és ügyessége emberi maximumon vannak.
Külső:
Név: Lionheart
Egyéb név(i): Démon (Fiend)
Faj: ember
Nem: nő
Jellem: semleges, feminista
Személyazonosság: közimert Démonként
Születési helye és idő: 1997. november 20., London, Nagy-Britannia
Kor: 27 év
Család: egyedülálló, mind halottak
Foglalkozás: katona, X-írtó, az X-írtók vezetője
Testmagassága: 173 cm
Testsúlya: 60 kg
Szeme színe: kék
Haja színe: fekete (eredetileg szőke)
Bőre színe: kaukázusi
Különleges ismertetőjel: mindig fekete-lila páncélt hord
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges, leszbikus
Rövid előtörténet:
Amit tudni lehet róla, hogy a családja egy ősi angol nemesi család, akik meglehetősen régre tudják visszavezetni a családfájukat. Egészen pontosan ott volt a család első tagja, amikor Merlin végül bebörtönözte Morgant ezeréves börtönébe. Mivel a király ekkor már nem élt a királynő volt az, aki lovagi címet adott a férfinak és nemesi rangot a családnak, amit azóta is őriznek. A család mindvégig szoros kapcsoltban állt Avalonnal és minden generációból valaki szolgált Avalonban Roma oldalán. Így Lionheart számára is szinte kötelező pálya lett volna. Ha Apokalipszis nem vette volna át a hatalmat. A lányt az apja, az egykori katona és Britannia hadtest tagja képezte ki a fegyverek használatára és stratégának. Apokalipszis embereinek egy támadásában a családja minden tagja elesett, az apja akkor nevezte őt Lionheart-nak, hogy ezt a rangot kellett volna viselnie a hadtesten belül, mert ez őt illette volna. Eredeti nevét ettől kezdve a nő nem is használta, az eredeti helyett. Az emberi ellenállás tagjaival Vadföldön találkozott és ott ismerkedett össze velük még fiatal éveiben. Itt alapította meg az X-írtókat 2016-ban és azóta is együtt van a csapat magja, noha nagyon sok személyt vesztettek.
Szakértelmek/képességek:
Jó stratéga és igen magas fokon képzett közelharcos szinte minden középkorban használt fegyvert igen jól használ, ahogyan lőfegyverekkel is jól boldogul. Igencsak ügyes akkor is, ha elektronikai kütyükkel kell bánni.

Név: Jack Gammer
Egyéb név(i): Horror Show
Faj: Ember (Homo Sapiens Sapien)
Nem: Férfi
Jellem: Semleges, brutális, agresszív, rasszista
Személyazonosság: Horror Show-ként közismert
Születési hely és idő: USA, New York, 1989. június 12.
Kor: 35 év
Család: felesége van, és egy gyerek (Királyságokban élnek)
Foglalkozás: X-írtó
Testmagasság: 189 centiméter
Testsúly: 92 kilogramm
Szemszín: Sötétbarna
Hajszín: kopasz (eredetileg: Sötétbarna)
Bőrszín: kaukázusi
Különleges ismertetőjel: tetovált test, maszk
Egészségi állapot / betegségek: egészséges
Rövid előtörténet:
Jack számára sem volt könnyű az élet, ő maga New York utcáin nőtt fel emberként, Apokalipszis birodalmának szívében. Minden nap meg kellett küzdenie az életbennmaradásért, ami igencsak keménnyé és brutálissá tették őt. Rengetegszer verték meg és kínozták, de ő mindent túlélt, bárhányszor próbálták megölni. Már igencsak fiatalon is több magával egykorú srácot gyűjtött maga köré és mutánsokat vertek meg, levezetve a feszültséget, a sérelmekért, amit azok okoztak nekik. Már felnőtt volt, amikor megismerte későbbi feleségét és gyermekük is született Vadföldön, itt ismerte meg Lionheart-ot is és vele együtt tért vissza New Yorkba az emberi ellenállásba. Ott ismerte már meg a többieket, köztük a Miller házaspárt is, soha egyetlen percre sem merült fel benne, még Steph elrablása és megrontása utána sem, hogy haza kellene térnie, mert ő is úgy járhat, mint a társnője és barátja. Igazából ami velük történt csak példaértékű volt számára, amitől csak még jobban meggyűlölte a mutánsokat, hogy mit képesek tenni az emberekkel. Ugyanúgy gyűlöli őket, mint amióta azok hatalomra kerültek, bármikor megragadja az alkalmat, hogy provokálja őket, hogy jó alaposan helyben hagyhassa azt, aki hozzá mer szólni.
Szakértelmek/képességek:
Remek pusztakezes harcos, aki az erejére támaszkodik, mocskos és brutális módon verekszik, abban nincs semmilyen becsület sem. Ért a lőfegyverekhez és közelharci fegyverekhez. Mindenből azt szereti, amiből a legbrutálisabb károkat okozhatja, így lett ő a csapat nehéztüzérsége, aki időnként rakétavetőt használ, de a kedvenc fegyvere a napalm.
Különleges képessége nincs, az ereje, kitartása és ellenállása emberi maximumon van.
Külső:
Név: Matsumoto
Egyéb név: Próféta
Faj: ember
Nem: férfi
Jellem: hűséges, becsületes
Személyazonosság: Prófétaként közismert
Születési helye és idő: 1994. június 5., Japán
Kor: 30
Család: egyedülálló
Foglalkozás: X-írtó
Testmagassága: 183 cm
Testsúlya: 79 cm
Szeme színe: kék
Haja színe: fekete
Bőre színe: sárga (japán)
Különleges ismertetőjel: jelmez, amit hord

Matsumoto Japánban a hegyekben egy eldugott templomban született, a szülei a Kéz emberei voltak, így ennek a szervezetnek a tanításában, nőtt fel. Már igencsak fiatalon a kinti világ ellenére megismerte a hűséget és a becsületet. Gyorsan tanult, de szükség is volt rá, mert Apokalipszis emberei mindig a nyomukban voltak. Tizennégy éves volt, amikor szembesült a kinti világ mocskával és azzal, hogy Apokalipszis emberei mindenek csak épp nem tisztességesek. A mutánsok rajtuk ütöttek és szinte mindenkit megöltek, a fiatal fiú is súlyosan megsérült két idősebb hozzá hasonló tanuló menekítette ki. Menekültek, heteken keresztül, a tengernél néhány idős mutáns, halászok fogadták be őket, akiket később ugyanúgy megöltek ezért a tettükért. A tengerparton végül egy hajóba botlottak, ami embereké volt és rajtaütést szerveztek a mutánsok ellen. Ők vitték el a fiatalokat Vadfölre az X-menhez. Matsumoto ott fejezte be a tanulmányait és időnként visszatért Japánba, hogy megbosszulja azt, amit ellene és a klánja ellen tettek. Ezt sikerült is beteljesítene, 2016-ban ismerte meg végül Vadföldön Lionheart-ot és amikor meghallotta, hogy a nő milyen őrültségre készül az egykori New Yorkban ő is csatlakozott a csapathoz, aminek azóta is a tagja.
Szakértelmek/képességek:
Kiváló pusztakezes harcos és közelharci fegyverekkel is remekül bánik. Ezenfelül páratlan a dobócsillagokkal, egyéb késekkel, pisztolyokkal, bármilyen nindzsa és szamuráj fegyverrel. Ennek ellenére jellemzően közelharcban jeleskedik, alkarjára erősített adamantium és vibránium ötvözetű pengékkel harcol.
Ember, nincsenek szuperképességei, a gyorsasága és ügyessége emberi maximumon van.
Külső:
Név: Shad King
Egyébb nevek: Jóéjt (Good night)
Faj: Ember, kiborg
Nem: férfi
Jellem: Komor, rideg személy
Személyazonosság: Jóéjtként közismert
Születési helye és idő: 1977, Los Angeles, Amerika
Kor: 47 év
Család: egyedülálló
Testmagassága: 191 cm
Testsúlya: 87 kg
Szeme színe: kék
Haja színe: világosbarna, vagy fekete (mire festi éppen)
Bőre színe: fehér-kis sárgasággal
Különleges ismertetőjel: Japán-Amerikai félvér
Egészségi állapot / betegségek: egészséges, az egyik karja és szemei kibernetikusak, de ezek nem látszanak, hogy azok lennének.
Rövid előtörténet:
Egy japán üzletember és amerikai pincérnő fiaként született mindig is remek érzéke volt a robotikához és a kibertechnológiához. Ő nagyon hamar már fiatalon kapcsolatba került az X-mennel és az ellenállással, lényegében még az anyja menekült el vele az egyik emberek lakta táborba. Itt derült később fény arra is, hogy mekkora tehetség. Végig Magneto oldalán volt, X-ment támogatta, később ő volt a Lea és Jake Walker páros mentora is. Orvosi ismeretei is nagyon jók, lényegében, ha egyetemre járhatott volna akkor egy sürgősségi szakorvos szintjén állna manapság, így jó csataorvos is, ha erre van szükség. Egy baleset során megsérült egy robbanásban, Apokalipszis párti mutánsok szabotálták a törekvéseit, akik beépültek az X-men közé. A robbanásban leszakadt az egyik karja és a szemei is súlyosan károsodtak. A saját munkája mentette meg az életét és a kísérletének darabjait ültettette be magának. Ezzel lényegében visszakapta a látását és újra 100%-os ember lett. Miután a Walker páros átvette a munkáját és kitanította őket King csatlakozott a Lionhart által összehívott csapatba, hogy mind a tudományos érdemeivel, mind orvosként segítse a csapatot mélyen bent a frontvonal mögött.
Szakértelmek/képességek:
A robot karja képes másfél tonnát felemelni, a fémet összetörni és háromszor gyorsabb, mint az emberi. Képes rácsatlakozni a számítógépekre és adatokat egy alkarjában lévő adatbázisra elmenteni, vagy feltölteni rá. A szeme képes a hőérzékelésre és nagy távolságokba zoom-olni. Ezzel képes látni is a karjáéban lévő adatokat kivetítve maga holografikusan.
Remek orvos is és technológiákhoz is páratlanul ért.
Ember, nincs szuperképessége.

Az elmúlt egy hónapban Királyságokban töltötték, ott voltak Jon Miller temetésén is. Időnként kijártak egy-egy küldetésre is, illetve bevették maguk közé Andrew Ramirez-t tagnak. A hónap lejárta végén Thorhalla kereste meg őket, hogy el kell menniük Új-Valhalla-ba Steph és Apokalipszis gyermekeiért, hogy kimentsék őket azok előtt, hogy az X-men odaérne és ki tudja, hogy mit tennének a gyermekekkel az apjuk mivolta miatt.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: X-írtók, emberi ellenállás
- Harcimadár (Reena Reyndols)
Ez a tengerészgyalogos lány egy kitűnő harcos volt, ha nem úgy hozta volna a sors, ahogyan akkor valószínűleg mára az X-írtók tagja is lenne. Mesterlövész, pilóta és elszánt harcos,d e sajnos egy csata során, ahol Logant és szerelmét menekítette a martalócok elkapták és átalakították. Egy agymosással később szadista gyilkosként emelkedett ki. Később maga Jonathan Miller ölte meg, de Stephanie feltámasztotta és azóta is Valkűrként éli mindennapjait.
Képesség: Madár martalóc, azaz kiborg. Hátán két kibernetikus szárny van, egy kis rakéta meghajtással. Képes 250 km/h-val száguldani így. Továbbá teste megvan erősítve kibernetikával kétszer erősebb, gyorsabb, ügyesebb és ellenállóbb, mint egy ember. Van hő és éjszakai látása. Továbbá a karjai alatt még két kibernetikus kar. Ezek képesek a pusztaacélt áthasítani vagy összemorzsolni.

Similar topics
» Az Új Ellenállás területei
» Az ellenállás - New York
» Az ellenállás - New York
» Az Ellenállás bázisa, az Atlanti-óceánon egy sziget
» Az ellenállás - New York
» Az ellenállás - New York
» Az Ellenállás bázisa, az Atlanti-óceánon egy sziget
X-Men Reneszánsz :: Alternatív síkok :: Inaktív síkok :: Apokalipszis kora / Age of Apocalypse :: Információk
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|