Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 30 Szept. 2013, 09:47

A cím ne tévesszen most már meg senkit, a kalandszéria, azaz a scifi kalandokat nevezem így.
A csapat sikeresen megmenekült Sacroscantról és hazajutott a Thanos fedélzetére a Galaxis Védelmezőinek bázisára, a velük tartó három Űrlovag a csapat vendége lett, így ők végre fajtársakkal is találkozhattak, révén kettő is van a Thanos fedélzetén.
A mostani kaland egy rajtaütés lesz, a csapat pár napja rájött, hogy a Thanos fedélzetén levő fél-kree Tyr-Xor valójában nem is az, akinek hiszik, hanem egy skrull kém, aki immáron hónapok óta itt él köztük és folyamatos jelentéseket tesz a skrull császári udvarnak. Sikerült kiszedni belőle, hogy merre is lehet az igazi Tyr-Xor a feladat pedig az ő kimentése lesz egy skrull bolygóról.

Mivel Tyler jelezte, hogy erre már jönne, így azért helyeztem időben ezt a kalandot mostanra, amin Danny jutalmának megkapása is esedékes a kvíz után. Bárki jöhet a kalandra, aki eredetileg földi karakter, annál is megoldható, hogy jöjjön, ha sikerül okot találni, hogy miért engedték ki a Földről.
Kira ingyenes njk-ját is elfogadom és mivel Cardas kiesett, így még egy ingyenes njk-t elfogadok, de ez, mint az előző kalandnál is csakis sci-fi fajú lehet, vagy embertelen (igaz ők is sci-fi faj) és nem kell kapcsolatban lennie az ingyenes karinak a többiekkel, megoldom, hogy az legyen a kaland során, és a skrullt nem különösebben ajánlom, mindenki utálja őket Smile.
Itt továbbra sem lenne 3 naponta körváltás, akkor írnék, ha a többség írt, nem lóverseny, van időnk. De azért a heti 1 reagot itt is szeretném tartani.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14945
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Re: Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Laura Slyen on Hétf. 30 Szept. 2013, 18:51

Jönnék Villámmal.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) 5000_Thanks_by_Mallemagic Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Mudch0 Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 25

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Re: Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Vron on Hétf. 30 Szept. 2013, 20:11

Jövök én is

_________________
Reneszánsz: Vron, Nallo (X-diák)
Apokalipszis Kora: Mutáns-ellenes hadtest (A Múlt Elveszett Napjai)
Eredeti Galaxis Őrzői: Aleph
Gótika: Rettenet
Vron
Vron
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Re: Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 01 Okt. 2013, 00:06

Mind a ketten elfogadva.

Eddigi játékosok:
Zackary Knight / Villám (Kira)
Vron / Acél

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14945
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Re: Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Tyler on Szer. 02 Okt. 2013, 09:09

Jövök:)
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1009
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 55
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Re: Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 02 Okt. 2013, 09:31

Természetesen Te is elfogadva.

Eddigi játékosok:
Zackary Knight / Villám (Kira)
Vron / Acél
Tyr-Xor (Tyler)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14945
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Re: Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 06 Okt. 2013, 08:43

Úgy tűnik, hogy mégsem jön Sarah, mm eddig nem jelentkezett.
Akkor nektek, akik megtették jövő héten valamikor kezdem a kalandot és úgy néz ki, hogy az űrlovagok mentik a félkree-t játszunk Smile És mivel kevesen leszünk, akkor hozom a saját űrlovagomat is segítségnek, Seleia-t.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14945
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Re: Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Reptile on Vas. 06 Okt. 2013, 12:05

Bocsánat, továbbra is vak vagyok...
Szeretnék jelentkezni reptile bá-val és Dammal, ha nem probléma akkor nem külön.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Re: Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 06 Okt. 2013, 12:50

Semmi gond, elfogadva.
És mivel mindenki, aki ígérte, hogy lesz, amint a héten lesz időm és egy nap, amikor kevés a reagom, elkezdem a kalandot.

Eddigi játékosok:
Zackary Knight / Villám (Kira)
Vron / Acél
Tyr-Xor (Tyler)
Pöröly / Dam
Tirzusz Agipon / Reptile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14945
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Re: Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Tökfej on Kedd 08 Okt. 2013, 13:53

Tudom az lett írva, hogy ne nagyon legyen skrull, de talán a többiek elfogadnak egy pénzéhez hazátlant :tokfej:

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) 2jfc67n

Név: Tk’fj
Egyéb név(i): Kapitány
Faj: skrull
Nem: férfi
Jellem: semleges
Személyazonosság: nyílt, már amennyire egy skrullnak lehet nyílt személyazonossága.
Születési helye és idő: 1992. skrull birodalom egyik mezőgazdasági bolygója.
Kor: 32
Család: mint minden skrullt őt is tenyésztették, így ezt nem tudja
Foglalkozás: „legális” kereskedő hajó kapitánya, még kereskedő hajó nélkül
Testmagassága: 196 cm
Testsúlya: 243 kg
Szeme színe: sárga
Haja színe: nincs neki
Bőre színe: zöld
Különleges ismertetőjel: eredeti alakjában kissé nagy méretű pocakja, amit önkénytelenül megőriz más alakjaiban is
Egészségi állapot/ betegségek: teljesen egészséges kissé falánk

Életrajza:

Mint minden skrull ő is egy egyszerű tojásból kelt ki valamelyik elmaradott tenyésztelepen. Nem nagyon törődtek vele, természetesen, a felnőtté válásig minden szokásos dolgon átesett, amin egy egyszerű skrull gyereknek át kell. Harc az ételért, első ölés, a legmocskosabb dolgokban való részvétel, csak hogy túléljen. Na meg hát a legjobb barátainak elárulása. Míg csak ki nem érdemelte a skrull felnőtt nevet, és most már saját magának kellett gondoskodni, hogy a társadalom fejlődjön, és terjeszkedjen.
Na ehhez nem nagyon fűlött a foga. Mindent megtett, hogy egyszer el tudjon szabadulni, de semmi esélye nem volt. A milliónyi alakváltó között természetesen hogy felismerték minden próbálkozását a társadalomból való dezertálásra. Úgyhogy maradt míg tudott. A vágya mindig is a végtelen űr volt, hát beállt egy rozzant bárkára, a legkulibb munkákat bízták rá, míg csak meg nem látta a fényt az alagút végén. Vagyis a fénylő csillagot az űr sötétjében. Az utazás jó volt, sok új dologra fényt derített, mint például, hogy az űr hatalmas. Nem csak kicsit hanem piszkosul, ezért hát van kit kihasználni benne. A másik dolog, amire rájött, és ez nagyobb hatással volt rá, hogy a pénzen bármit meg lehet venni. Ez lett az új életcélja, minél több űrpénzt keresni, hogy minél több olyan dolgot vehessen amit szeret. Sokat evett, nagyon sokat, és még az alakjával sem kellett törődnie, mert a nőstények nem nagyon foglalkoztatták, és ha elkezdték volna, akkor is tud alakot váltani, így azzá alakul amivé akar.
Első adandó alkalommal lelépett a skrull hajóról, igaz keresték, de hát egy világegyetemben ami nem skrull felségterület, már nem olyan könnyű megtalálni egy magányos skrullt mint gondolná a hüllője. A két kedvelt elfoglaltságát összekötötte, az űrrepülést, na meg a pénzszerzést. A lehető legtöbb hajóra elszerződött, hogy a lehető legtöbbet ihasson, és ehessen. Nincs semmilye, de jól érzi magát, amíg lesz az űrben hányódó hajó addig folytatja életvitelét. Egyetlen álma maradt még, egy saját hajó, egy saját legénységgel, ahol olyan üzleteket köthet amilyet csak akar. Na persze jó pénzért. Ez a nem is túl nagyravágyó álomnak köszönhetően minden munkát elvállal, csak hogy egy kis pénzmagra tehessen szert. Igaz minden apróját elkölti, mert a spórolás fogalmáról még nem hallott, így hát csak egy elég nagy munkába kell belefutnia, hogy meg tudja vásárolni élete első hajóját.
Mág azt meg kell említeni, hogy az anyaföldhöz húz egy kicsit a szíve, bár a skrull birodalom csak akkor jelent neki valamit, ha jövedelme is származik belőle.

Képességei: átlagos skrull képességek. Alakváltás, stb.. Na meg átlagon felüli skrull étvágy.

Szakértelmei: mindenféle foglalatosság, ami kell ahhoz, hogy az űrben megéljen az ember. (űrvezetés, tűrhető pilóta, navigátor, szakács, meg miegymás)

_________________
Néha a hitünk az egyetlen erősségünk, de az átsegíthet mindenen.
Tökfej
Tökfej
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 88
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 10
Join date : 2013. Mar. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Tökfej
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Re: Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 08 Okt. 2013, 17:36

A skrullok elvenszülők, nem tojást tojnak és rendes családban nőnek fel a sajátjukban.
Eléggé kifacsart skrullod van, és a szerencséd, hogy elfogadom az az, hogy az eredeti skrull rühellők nincsenek a kalandon (kree-k és ott nevelkedett karik), különben az első kört nem élted volna túl Smile Azt az apró hibát, amit az első mondatban mondtam írtam leszámítva meg azt, hogy mennyire defektes a karid (szigorúan skrull értelemben), elfogadva.

Valószínűleg holnap kezdek, mert holnapra úgy néz ki h nincs sok reagom Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14945
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Re: Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Tökfej on Szer. 09 Okt. 2013, 09:17

Hát erről nem tudtam :tokfej: Még jó hogy ingyenes NJK és nem rendes. Mentségemre legyen szólva, a K Cadre-ből szedtem az információkat még elég régen, úgyhogy megfakult a tudásom. A tojást meg csak gondoltam, mert hát hüllők volnának vagy mi.

_________________
Néha a hitünk az egyetlen erősségünk, de az átsegíthet mindenen.
Tökfej
Tökfej
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 88
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 10
Join date : 2013. Mar. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Tökfej
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Re: Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 09 Okt. 2013, 09:22

Fura, de nem Smile
A shi'arok azok, kik tojást tojnak, a másik kettő elevenszülő.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14945
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 56
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland) Empty Re: Galaxis Védelmezői 9.: Szabadulás (Kozmikus kaland)

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 09 Okt. 2013, 10:40

Témanyitás by Ajánlott tartalom

Ajánlott tartalom

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.