Random
1 / 2 oldal • Megosztás
1 / 2 oldal • 1, 2
Random
Random:
Mihez kezdenél, ha egy nap arra ébrednél valami ismeretlen helyen, hogy nem emlékszel semmire? Nem emlékeznél arra, hogy ki vagy mi voltál. A világ és a benne élők, mind ismeretlenek számodra. Te pedig eldöntheted, hogy új életet kezdesz, vagy pedig felkutatod a múltad, vagy esetleg mást teszel. De jól vigyázz, mert a múlt kísért és az nem mindig kellemes.
Leírás:
Ebben világban nem minden az aminek látszik. A lakosság 50%-a csak ember, és ők már elfogadták, hogy mutánsok és egyéb teremtményekkel élnek együtt.
Kaland röviden:
Ebben a kalandban, mint a cím is mutatja, van valami random és nem csak az események sorozata, hanem a faj és képességválasztás is.
Minden játékos válasszon egy számot 1 és 17 között és jelentkezésnél írja azt oda a választott számot a képességhez. (ez a szám még nőhet, ha van javaslatotok más fajt, de nem a végére pakolom, hanem belekeverem az eredeti sorrendbe, így marad a randomitás, (Számot akkor az adatokkal együtt később küldd el) a javaslatokat Pm-be kérném.)
Ha már lesz pár játékos, azoknak kiírom mit kaptak. Többen is választhatják ugyanazt a számot, de csak akkor ha még nem írtam ki az ahhoz tartozó képességet.
Néhány adatot adjatok meg a karaktereitekről, pl: nevet, nemet, kort, képet,(elég a fejről) magasságát súlyát és ami a legfontosabb a jellemét., bár a karakterek az induláskor semmire se emlékeznek. (annyit tud, mint egy általános iskolás) A fajhoz és a képességekhez választott számot kérem írni.
A felszerelés egyéni elbírálás alapján.
Itt nem közváltás lesz, hanem egyéni mesélés, a játékosok pedig találkozhatnak, de csak akkor ha összemesélem őket.
Minden karakter a képessége/faja első szintjével indul.
A kalandot kb 1-2 hét múlva kezdeném, ha lesz elég jelentkező,. A képességeket később kiírom ha lesz elég jelentkező.
Fajok nem számsorrendben:
Nimfa, Ember, angyal, démon, főnix, sellő, légelementál, (Betiák) kentaurok, minotauruszok, kutyaszerűek, hüllőszerűek, madáremberek, kalózok, (átkozottak) zombikalózok/szellemhajósok, szellemlovasok, elfek, manók(ennek több alfaja is van)
Fajok közti kapcsolat: Mindegyik fajban vannak jó és rossz szándékúak, de az elemütő függően, némelyik faj pikkel a másikra. pl: a főnixek a sellőkre, a nimfák meg a főnixekre stb.
Világleírás:
A kaland a középkorban játszódik egy szigeten(athén szerű oktatás):
A térkép nem a legrészletesebb, több város is található a szigeten. A szervezeteket még nem írom le, mert a karaktereknek úgy se lesz róluk fogalma se.
Majd úgyis rájöttök, mikor kísért a múlt.
fajok:
Elementál fajok:
>Nimfák:
>Főnixek:
>Sellők:
>Légelementálok:
Bestiák:
>Bikaszerűek:
>Kutyaszerűek:
>Hüllőszerűek:
>Madárszerűek:
>Kalózok:
Átkozottak:
>Szellemhajósok/zombiekalózok:
>Szellemlovasok:
> Elfek:
> Manók:

- Spoiler:
- nimfák:
1. szint/1. fajta:
Olyanok mint a Lupinok, azzal az eltéréssel, hogy ők bármilyen növénnyé tudnak átváltozni, de ezt bizonyos növényeknél csak bizonyos ideig, (pl: fa 1 nap is lehet, de húsevő növény csak 1 óráig, és a mérgező növényeknél is egy óra, mert különben a méreg mikor visszaváltozik az illető felemészti a saját testét.) De így képesek a karjaikat hosszú indákká formálni (3m)(max 3 db), melyeket szétágazóvá tehetnek, akárcsak a fa lombja, így harcban is tudják ezt alkalmazni, ha az ágaikat letörik, vagy levágják akkor a karon visszaváltozás után csak csúnya vágások maradnak, de az ujját nem veszti el, ha levágják minden ágát sem. A növényekre jellemző enyhe regeneráció jellemzi őket.
Föld segítségével minimálisan regenerálódnak Vágások mélységtől függően 1-2 kör alatt gyógyulnak(ha több van, akkor mind gyógyul, de az idő ekkor hosszabb)
1.szint/2.fajta:
Az ő szavukra hallgatnak a növények(képletesen szólva, mert nem kell hozzá szó, csak gondolatban szépen kell őket kérni, lévén ők sem beszélnek), de csak részben(meggyorsítják egy bokor növekedését, vagy két-3 faág felett tudnak uralkodni, de többre nem igazán képesek) bár ők maguk nem válhatnak növénnyé, csak részben, pl: tüskéket növeszteni, kilőni, kezüket/ujjaikat indává alakítani. (de persze csak mértékkel. Ha tüskéit vagy indáit amit/ket magából növeszt ki letörnek, a nimfa nem szenved komoly sérülést, csak vágásokat kap oda, ahonnan azok letörtek. Föld segítségével minimálisan regenerálódnak Vágások mélységtől függően 1-2 kör alatt gyógyulnak(ha több van, akkor mind gyógyul, de az idő ekkor hosszabb)
2.szint/1:
(képességfejlesztéssel, vagyis tartós és jó játék esetén) Már képesek több ideig felvenni különböző növények alakját(2x annyi ideig). Az indákat már képesek hat méterre is kinyújtani vagy pedig 6 db 3m-eset növeszteni. Továbbá ezen a szinten már minden növény engedelmeskedik nekik ami 10 m-en belül a környezetében van. Regeneráció is 2x gyorsabb lesz.
2/2:
(képességfejlesztéssel, vagyis tartós és jó játék esetén) kétszer olyan gyorsan nőnek aminek meggyorsítja a növekedését. (pl már egy fát is képes kinöveszteni egy óra alatt a földből két méteresre.
Már egy egész fa lombkoronája, vagy több bokor ágai is hallgatnak a szavára. A maga átalakítása is fejlődik kissé, már zöldes fakéreg páncélt is képesek növeszteni, de csak rövid ideig, bár annál gyorsabban. (növési idő 3 másodperc, Hatás 2-3 körig)
A páncél véd az állati karmok ellen, de a farkasemberek karmai már sebzik, és fegyverek ellen nem véd eléggé, így ha szíven találtak neked annyi. Regeneráció is 2x gyorsabb lesz.
// mindkét fajtánál: (+2 kredit)Eddigieken felül ezen a szinten már képesek lehetnek a föld irányítására. Képesek egyszerre 1 m3 földet mozgatni és formálni, vagy egybe, vagy több kis részletben. ez a későbbiekben fejleszthető(jó játék esetén)//
3. szint/1:
Ezen a szinten már 10 m-esek az indák vagy pedig összesen 30 m-nyi hosszúságú indákat növeszteni, akármennyi lehet, bár ezt nem szükségszerű kihasználni, mert elég hülyén nézne ki, 30 db 1m-es indával. A növényzet már 30 m-es sugárban engedelmeskedik neki.
Ezen a szinten a nimfa már szinte teljesen növény, így a regenerációnak hála, már a halálos sérüléseket is képes begyógyítani, akár egy növény. Ha nem roncsolódik szét teljesen a test, akkor akármilyen testrész vagy szerv is visszanöveszthető.
3/2:
Ezen a szinten már több fa vagy akár egy rétnyi növényzet is hallgat a szavadra. Ezen a szinten a nimfa már szinte teljesen növény, így a regenerációnak hála, már a halálos sérüléseket is képes begyógyítani, akár egy növény. Ha nem roncsolódik szét teljesen a test, akkor akármilyen testrész vagy szerv is visszanöveszthető. És már képes vagy felvenni növények alakját, de csak olyan mértékben, mint a nimfák másik fajtája 1. szinten.
>Főnixek:
- Spoiler:
- Főnixek:
1. szint:
Emberként járnak a többi faj, között, de ha a szükség úgy kívánja akkor a felszínre tör a lelkük mélyén lobogó láng.
Képesek egyszerre 1m3-nyi tüzet idézni, vagy irányítani. Ez lehet egy nagy tűzgolyó, vagy akár több kisebb láng is. Emberi alakban képesek csak tüzet idézni. A saját általuk idézet tűz nem égeti meg őket, de az ami már egyszer elhagyta a tenyerüket, az már igen, de azért jóval ellenállóbb a bőrük az égési sérülések terén. Kisebb égési sebek 1-2 kör alatt begyógyulnak, az idő a mennyiség és a mértéktől függően egyenes arányosságban nő.
Emellett pedig rendelkeznek még a főnix alakkal, ami ezen a szinten csak egy különleges madáralak.
Ezt a formát csak kis időre képesek felvenni(3-4 kör).
2. szint:
Ezen a szintem már képesek 3m3 tűz irányítására. A testüket pedig már képesek részlegesen ötvözni a főnix alakkal.
Ezen a szinten már akár képesek átsétálni a tűzön is sérülés nélkül, de ha fél percnél több időt töltenek abban, akkor a testük ugyanúgy égni kezd.
A regeneráció már nemcsak az égési sérülésekre hat ki, de a mértéke nem változik.
De a madár alak is fejlődik, ilyenkor már képes madár alakban is tüzet irányítani, akár lángszóróként használni azt.(6-8 körig)
3. szint:
Ezen a szinten már képesek eggyé válni a tűzzel is, ami nem sebzi őket egyáltalán. Akár madár, ember vagy humanoid alakról legyen szó. Most már képesek 8m3 irányítására is. A regenerációjukhoz szükséges idő is a felére csökkent. (1-2 kör az égett vágott sebeknél)
A képességnek ilyen szinten már van egy hátulütője: a víz. Mint tudjuk a víz oltja a tüzet. Így ha a főnixet víz éri, akkor kevésbé tudja használni a képességeit, és ha túl fáradt akkor visszakényszerül emberi alakban. Itt már az energia szintjétől függ, hogy melyik alakot meddig képes fent tartani.(átlag 8-10 kör)
>Sellők:
- Spoiler:
- sellők:
Alapvetően Vizi teremtmények, de képesek uszonyaikat lábakká változtatni, hogy emberek közt járkálhassanak. Ezen felül még képesek a víz irányítására is.
1. szint:
Képes emberi alakban mászkálni az emberek közt, de minimum napi 10 órát kell vízben töltenie, vagy teste kiszárad. Az uszonyok akkor változnak át lábakká, ha megszáradnak. Ugyanez igaz fordítva is. Ha a sellő vizes lesz, ha 10 másodperc alatt nem törli magát szárazra, akkor előbukkan az uszonya.
Képesek 1m3-nyi vizet mozgatni. De azt szerves anyagokból képtelenek kivonni. Még a növényekből sem. A víz alatt képesek irányítani az oxigénbuborékok elhelyezkedését, így képesek 1 m3-es levegőbuborékot létrehozni a
2. szint
Már csak 8 órát kell naponta a vízben töltenie. Már képes 3m3 víz mozgatására, továbbra se tud szerves anyagokból vizet elvonni. A levegő buborék mérete pedig 3 m3-ra nő.
Az átváltozást most már tudják kontrolálni is. Így ha már vizes lesz sem köteles átváltozni, és szárazan is képes azt megtenni, ha akarja.
3. szint
Már csak 6 órát kell a vízben töltenie. 8m3 víz irányítására, levegő buborékra is ez igaz. Új képesség jelentkezik az előző szinthez képest: A regeneráció. A sellő képes a sebeit regenerálni víz segítségével.(vágott sebek 1-2 kör). Képes azonosulni az elemével, mint az előbb említett két faj is, de a víz elemnél kockázatos, az elpárolgás veszélye miatt.és csak (3-4 körig tart)
>Légelementálok:
- Spoiler:
- Légelementálok:
1. szint:
Ők az ég és az időjárás urai. Képesek repülni a szelek szárnyán(max 70km/h), kisebb széllökésekkel kisebb sebzéseket okozni. A szél segítségével képesek összesen 50kg-ot felemelni. Az irányítást gyengén manipulálni. Képesek lehűteni, vagy felmelegíteni maguk körül a levegőt így képesek 5 m-es körzetben különböző időjárási formákat előidézni. Megjegyzés: a villámokat ezen a szinten még csak kiszámíthatatlanul tudják használni. Vagyis ha vihart idéznek lehet villám, csak nem befolyásolhatják hol csapjon le.
2. szint.
150km/h-val képesek most már repülni. Már komolyabb sebzéseket is képesek okozni. Már vágás erejűt is, nem csak ütés erejűt, de még ezek közel sem halálosak. 100kg-ra nő a súly amit képes felemelni. Már 10m-es körzetben képes manipulálni az időjárást. A villámok már pontosabbak, de még mindig vannak 1-2 m eltérések. Ilyenkor már a kezükből is képesek villámokat szórni, de csak kis voltmennyiségűt így az csak max éget, vagy lassít.
A levegőt nem képes mások szervezetéből kivonni, de ezen a szinten a környezetéből már igen, így elájulásra kényszeríthet mást, de fulladást nem képes okozni. A levegőt manipulálva képes pár kör erejéig eltűnni a szemek elől(3-4 kör)
3. szint
300km/h repülési sebesség. 30m-es körzetben irányítható időjárás, 250 kg-ot képes megemelni a szél segítségével. Már képes nagyon súlyos sérüléseket okozni, ami csak akkor halálos, ha telibe talál el. A villámokat már pontosabban tudja irányítani. Max pár centi eltérés a céltól. A kezében lévő villámok már elérik a 220v-ot ami ha sokáig ráz halálos lehet. Képes azonosulni az elemével így teljesen láthatatlanná válni,de fizikailag ott van tehát sebezhető. Akár több mint egy órára is.(8-10 kör)
De ez függ a fáradtságtól is. Képes a levegőből regenerálni magát, de csak kis mértékben. (kisebb vágások 1 kör alatt gyógyulnak) A levegőt már képes pajzsként is használni, de az nem véd meg tovább mint 1-2 kör.
Bestiák:
>Bikaszerűek:
- Spoiler:
1. Minotaurusz:
Ezek a teremtmények félig emberek félig bikák. Nagyon erősek viszont emellett nem túl nagy ésszel vannak megáldva. Nemcsak a labirintus őrei, hanem gyakran dolgoznak testőrként is. Lobbanékonyak, ezért sem érdemes harcba keveredni velük.
(fejlődés nincs, csak ha ereklyét talál)
2. kenturok:
Ezeknek a teremtményeknek ember felsőteste és onnantól lefelé négy lólába van. Alapjáraton kerülik a harcot, de ha felmérgesítik őket kegyetlen harcosok válnak belőlük. Gyors futók és olyan erősen rúgnak mint egy ló.(fejlődés nincs, csak ha ereklyét talál)
>Kutyaszerűek:
- Spoiler:
- Vérfarkasok, Kolyotok, Prérifarkasok:
Akárcsak a lupine fajoknál, ezek a lények is humanoidok. Egy bizonyos kutyaszerű teremtmény külsejével rendelkeznek. Ösztönlények, bőrük ellenállóbb a kisebb sérülésekkel szemben. Ezen felül képesek nagyobb súly megemelésére.(1.szint 2 tonna, 2. szint 5 tonna, 3. szint 10 tonna)
>Hüllőszerűek:
- Spoiler:
- Hüllőemberek, krokodilemberek:
Nagy erővel és hüllőszerű külsővel rendelkező lények. (erő akkora mint a farkasembereknél) Hüllő génjük miatt a szervezetük úgy működik, akár a hüllőknek, tehát a hidegben lelassulnak, a melegben felgyorsulnak, és ha lassabban mozognak, akkor kevesebb ennivalóval is elélnek hosszú ideig. Hüllő gének miatt, képesek visszanöveszteni testrészeiket, de ez hosszabb folyamat, mint a normál hüllőknél. (1-2 hónap alatt tud testrészeket pótolni)
>Madárszerűek:
- Spoiler:
- madáremberek, ismertebb néven: hárpiák:
Az ég igazságosztói. Lehetnek férfiak és nők, félig ember, félig madár teremtmények. Azért hívták őket az ég igazságosztóinak, mert képesek arra, hogy az emberek lelkébe lássanak, de csak olyan mértékben, hogy tudják az illető jó vagy rossz ember. gyakran ragadják el a rossz embereket, hogy utána igazságot szolgáltassanak.Ami legtöbbször abból áll, hogy a rendőrség előtt ledobják az illetőt. egyfajta égi zsaruk.
A faj rendelkezik a ragadozó madarakrea jellemző szemekkel így a sötétben is egész jól látnak, Nincs nagyobb erejük egy embernél, de gyorsabbak náluk.
>Kalózok:
- Spoiler:
- kalózok:
A vizek kegyetlen urai, nem többek mint egyszerű bajkeverők, akik abból élnek, hogy sorra fosztják ki a kereskedő hajókat. Erősen utálják a hárpiákat, mert a legtöbbször elragadják őket. Nincsen különleges képességük, hacsak nem ereklyéktől, amit valahonnan zsákmányoltak. Nem szívlelik továbbá a szellemhajósokat sem, hiába ez a faj belőlük vált ki.
Átkozottak:
>Szellemhajósok/zombiekalózok:
- Spoiler:
- Szellemhajósok/zombiekalózok:
Volt kalózok, akiken a holtak kincsének átka ül. Mikor ellopták a kincset és elköltötték, azok után érvényesült az átok. Ezek után a kalózok akik részt vettek a rablásban, élőhalottá váltak. Képtelenség lett volna őket megölni. A holdfényben láthatóvá válik igazi énjük, ami nem a leg bizalomgerjesztőbb.
A halhatatlanságnak azonban ára volt, minden szükségletük örökkévaló lett. Így folyamatosan szenvednek, az éhségtől, a szomjúságtól, az alváshiánytól satöbbi, hiába próbálják kielégíteni ezeket a szükségleteket.
Az átok feloldásának csak egy módja van. Ha az adott kalóz, visszaszerez tíz aranyérmét a kincsből, visszaviszi azt oda ahol a kincset meglelte és véráldozatot ad.(nem kell megölni elég egy kis vér)(egy barlang a kontinensen) Ezek után ismét halandó kalózzá válik.
>Szellemlovasok:
- Spoiler:
- Szellemlovasok:
Azok az emberek akik szövetséget kötöttek az ördöggel, és eladták a lelküket egy csodáért. Legtöbbször kapzsiságért, hatalomért, vagy pedig egy szerettük életéért. A szövetség kíséretében egy átok szállt rájuk, ami szüntelen sújtja őket. Bár van emberi alakjuk, de az átok miatt, képesek szellemlovassá változni, aki képes a kezébe kerülő bármilyen fegyvert felruházni a pokol tüzével és így hatékonyabbá tenni azt. Ha pedig valamilyen bűnöző a szellemlovas alakban a szemébe néz, akkor az átéli a pokol kínjait. általában ez a feladata a lovasoknak, bűnhődést hozni a rosszakra. A képesség aktiválásának csak egy feltétele van: az hogy a lovas árnyékban legyen, mivel a napon nem működnek a képességei. A céljuk legtöbbször az, hogy visszaszerezzék a lelküket az ördögtől valamilyen módon.
A képességük nem feltétlenül öl. Ha egy jó vag átlagos emberrel találkoznak, akkor annak lelkét csak megtisztítják a tekintetükkel, ami fájdalmas ugyan, de nem halálos. Azonban a rossz embereknél magába a szellemi fájdalomba hal bele amit a pokol tüze okoz. Vannak fajok amelyekre nem hat a szellemlovas ereje. Ilyenek például az átkozottak és a démonok, mivel az ő lelkük már úgyis az ördögé így felesleges lenne elégetni. Az angyalok pedig alapvetően immunisak erre a tekintetre.
Városuk: Dorfen, ahol még emberek, démonok és angyalok is élnek. Más fajok, csak turistaként mennek oda, vagy pedig üzletelni. A hely ugyanis halászparadicsom.
> Elfek:
- Spoiler:
- Elfek:
Magas és mozgékony lények, akiket legtöbbször a csúcsos fülükről hosszú hajukról és a különleges szépségükről lehet felismerni. Nem a strapabíróságukról ismertek, hanem inkább a mozgékonyságukról és a harcmodorukról.
Az évek során két csoportra váltak, ennek elsődleges oka a két különböző harcmodor volt.
Önmagukat két külön törzsbe szervezték és két külön várost építettek maguknak, melyekbe nem szívesen engedtek be idegeneket. Általában csak a kereskedőket, küldöttek, vagy lakók által meghívottakat engedik csak be, de az utóbbihoz külön kérvény kell.
A két nép:
1.Nap népe: A mágiára szakosodtak. Számos iskolájuk van, melyekben mágiát tanulnak a diákok. bár a folyamat igen lassú és korlátozott. Mert egy-egy varázslat nagyobb energiát vesz ki belőlük. Ám a tanulmányok végén, ha levizsgázott az illető a 4 éves mágusképzőben, akkor ereklyét kap jutalmul. Amit mellesleg nem könnyű megszerezni máshonnan.
Városuk: Sunorine. (Déli erdőben valahol elrejtve.) Az idegenek számára igen nehéz az illetéktelen belépés, mert a várost egy hatalmas ereklye zárja el a külvilágtól a Nexus. Így a repülő teremtmények se tudnak bejutni, csak a főkapun át.
2. hold népe: A harc mesterei. Általában remekül bánnak az íjjakkal nyilakkal, de még a kardokkal is. Bár a két fegyvert külön szokták választani egymással.
Az íjászok általában éjszaka mászkálnak, mert ekkor jobb vadászni. Ebből kifolyólag a látásuk is jobb a sötétben, de nappal is mászkálhatnak kedvükre.
A harcosok, vagyis akik a kard forgatását kitanulták, általában kalandorok, vagy szimpla harcosok. Ebből kifolyólag nekik elég jó a védőhadseregük, bár az ő falujuk is el van rejtve valahol a déli erdőben.
Városuk: Moonlen. Ők már barátságosabbak az idegenekkel szemben, bár a szellemlovasokat ha tudják kizárják.
> Manók:
- Spoiler:
- Manók: A sokrétegű nép:
Aprónépnek hívják őket összefoglaló néven, bár van, melyik kifejezetten nagy csak a külső elváltozásai miatt sorolják közéjük. 4 alfajt sorolnak a manó jelző alá: bár egy dolog mindben közös. mégpedig az, hogy legtöbbször az erdős vagy hegyekkel teli terülteteken találkozhatunk velük.
1. koboldok:
Apró teremtmények, akikkel a hegyekben vagy az erdők mélyén találkozhatunk.(Mivel a kontinens több mint fele erdős ezért nem nehéz találkozni velük XD) Vannak jó és rossz akaratúak. Általában képesek a láthatatlanná válásra, vagy kisebb illúziók keltésére.(mérettől függően: velük egy magas illúzió 3-4 és a láthatatlanság is. ha vlaki mást is láthatatlanná akar tenni, akkor azt 2 körig teheti meg.) kör De csak bizonyos ideig. Agyafúrt kis lények, akik könnyen túljárnak bárki eszén ezért gyakorlatilag nincs is szükségük fegyverre. Képességük idejének hossza később nőhet.
Más fajokkal való kapcsolat: az elfek a becsületesebbekre gyakran bíznak ereklyéket, mivel az illúziókeltési képességükkel jól el tudják azokat rejteni.(Ezeknek a becsületességét a hárpiák ellenőrzik mielőtt rájuk bíznának 1-1 ereklyét. (Nekik az ilyen megbízás egy életre szóló és megtisztelő küldetés))
2. gnómok:
Démoni külsőségekkel rendelkező fürge lények. A bőrük színe mindig eltér az emberitől bár a méretük nem feltétlenül. ehetnek, alacsonyak vagy akár embernagyságúak is. Szeretik a kisebb csínytevéseket, de alapvetően jó szándékúak. Sajnos az emberek gyakran keverik őket össze a démonokkal, pedig ők nem állnak az ördög szolgálatában. Ők is rendelkeznek valamilyen különleges adottsággal. Általában azért is hiszik őket démonoknak, mert a képességük olyan mintha mágikus lenne, ilyen például a teleportálás, a láthatatlanság és az alakváltás.
Egyszerre csak eggyel rendelkezhet a gnóm és annak is vannak határai. Később pedig lehet a választottat fejleszteni, vagy újat felvenni.
Alapon a képességek:
láthatatlanság: 3-4 kör, de képes 2 körre rajta kívül valaki mást is azzá tenni.
teleportálás: max 5 ugrás és max 25 méterre egyszerre. Ha valahova véletlenül beleteleportálódnának, akkor az kilöki a gnómot magából, de ekkor az adott területen fájdalmat éreznek.
alakváltás: képes más emberek alakját felvenni, 5 körre, de a hangját nem tudja az illetőnek lemásolni, így ha megszólal lebukik.
Más fajokkal való kapcsolat: Az elfek megbízásából sokszor hírszerzési vagy szállítási feladatokat látnak el. A hárpiákkal is jó a viszonyuk, van, hogy az ő szolgálatukban dolgoznak mint kémek.
3. goblinok:
Csúf és gonosz teremtmények, akik sosem hagynak ki alkalmat, ha a többi faj sanyargatásáról szól. Zöld színűkről lehet őket felismerni.(Ha egy gnóm zöld színű akkor még a goblinokkal is össze szokták keverni) képességűek kis mértékűek, de annál bosszantóbbak tudnak lenni. Képességük a transzformálás, bár ez csak kis mértékű és nem kontrollálható. Például azt meghatározhatja mit akar transzformálni, de azt nem tudja mi lesz belőle.(élőlényeknél nem képes ezt megtenni(még a már nem élő fajokkal sem.)) Például a vándor épp vacsorázik, mire a húsos szendvicsét transzformálja. A végén pedig romlott lesz a szendvics, vagy összemegy vagy hasonló kis bosszantó dolgok történnek a transzformált tárggyal.
Lényegében ezek a heccek inkább csak bosszantóak mint veszélyesek.
(max 1 kg súlyig tudnak transzformálni. És a transzformáció nem véges kezdő szinten, 4-5 kör múlva az adott dolog visszanyeri eredeti alakját.)
4. orkok: A manó/goblin arcúak:
Nem túl eszes jól megtermett lények. Akik barbár módon élnek és általában kidobókként dolgoznak, jól bírják az itat és mivel jó erőben általában ők szoktak a fogadókban bárokban őrt állni és kitessékelni a már elviselhetetlenül részeg lényeket. Különleges képességük a nagy erejük és erős csontozatuk.
A hozzászólást Laura Slyen összesen 7 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 23 Szept. 2014, 10:32-kor.
_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
-
Laura Slyen- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Random
Tank008 jelentkezem!
Szám: 12
Név: John "Soap" MacTavish
Nem: Férfi
Kor:40
Súly: 90kg
kép:
Jellem:
Agyafúrt igazi kis zsivány aki bármit megtesz a pénzért. Saját szórakoztatására az ember ölés mindennapos hidegvérrel végez áldozataival néha a legkegyetlenebb módokkal gyakran halálra kínozta őket, hogy szenvedéseikbe halljanak meg. Csak annak az utasítását követi aki tisztel különben tesz mindenkire. Sokat foglalkozott harccal így igen képzett harcosnak minősül. Bohém életmódnak hódol.

A hozzászólást Tank008 összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 16 Május 2013, 18:07-kor.
Re: Random
Rendben a fajod száma 12-es. Pm-ben elküldöm a fajod. De kérlek írd le röviden a karid jellemét. És csatolj róla egy képet. (NE derüljön ki a fajod)
_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
-
Laura Slyen- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Random
Én a 15-öst választom.
Jellem és tulajdonságok:
Hamar meglátja az összefüggéseket de időnként összekapcsol olyan dolgokat is, amiknek semmi közük egymáshoz, tehát rémhíreket terjeszt, nagyon pletykás és kíváncsi. Alapvetően jó szándékú, de néha akarata ellenére hoz másokat kellemetlen helyzetbe.
Ha a testi jellemzőire tesznek megjegyzéseket, amiatt hamar mérges lesz és ha valakire haragszik, annak igyekszik minden lehető módon ártani.
Mutatványosok között nőtt fel, ezért kifejezetten ügyes, viszont veréssel fegyelmezték egy ketrecbe zárva és ha jó volt, halat adtak neki. Emiatt zsigeri, ösztönös testi reakció, hogy fél a bezártságtól (klausztrofóbiás) és egy halért cserébe bármit megtesz.

Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Random
eddig két játékos van:
Tank faj=12
Zield faj=15
Várom a további jelentkezőket. Mesélést nemsokára kezdem
Tank faj=12
Zield faj=15
Várom a további jelentkezőket. Mesélést nemsokára kezdem
_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
-
Laura Slyen- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Random
Név: Tabitha Chosenway
Nem: nő
Kor: 17
Súly: 51 kg
Magasság: 165 cm
Faj/képesség: a négyes számot választanám
Jellem: Egy rendkívül türelmetlen, és heves természettel van megáldva. Roppantul arrogáns és inkább fejjel megy a falnak, mintsem tettei előtt gondolkodna. Nem szeret másra hallgatni, többnyire elpattognak mellette az ésszerű érvek. Egyszóval egy karakán személyiség, ki kellemetlen viselkedése okán nehezen bontakozik ki nagy társaságban. Rendszerint modorával magára haragít embereket. Többnyire előbb követel bocsánatkérést, mintsem beismerje tévedett, emiatt gyakran kerül összetűzésekbe.

Elfogadva:
John "Soap" MacTavish faj=12
Zield(név hiányzik) faj=15
Tabitha Chosenway faj=4
Várom a további jelentkezőket. Mesélést nemsokára kezdem, szeretném már ma vagy holnap kezdeni. Igyekszem mindenkinek valami jót kitalálni.
John "Soap" MacTavish faj=12
Zield(név hiányzik) faj=15
Tabitha Chosenway faj=4
Várom a további jelentkezőket. Mesélést nemsokára kezdem, szeretném már ma vagy holnap kezdeni. Igyekszem mindenkinek valami jót kitalálni.
_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
-
Laura Slyen- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Random
A kaland megkezdődött itt: https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1967-random#30182
_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
-
Laura Slyen- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Random
Bocs, kihagytam a nevet és a képet is.
Szóval így néz ki Anaal Nathrakh fizimiskája (persze komolyabb karakter lesz, mint a képen látható úriember legismertebb szerep:)
Szóval így néz ki Anaal Nathrakh fizimiskája (persze komolyabb karakter lesz, mint a képen látható úriember legismertebb szerep:)
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Random
Név: Michel Corbet (Májköl Korbet)
Szám: 13
Nem: férfi
Kór: 20
Magasság: 189 cm
Súly: 85 kg
Jellem: Csöndes magának való. Szeret társaságban lenni, de gyakran érzi úgy, hogy egyedül sokkalta jobb lenne. Ezért nem is zavarja, ha egyedül van. Kerüli a feltűnést, szeret a háttérben maradni, jók az ösztönei. Imádja a nyarat és a meleget, utálja a telet. Inkább a tenger part a szörfözés a tenger ami vonzza. Szeret éjszakánként bulizni, zenét hallgatni, ki használni az élet minden egyes percét. Harc terén a higgadt fajta, nehéz fel dühíteni, nyugalomban harcol mindig, pedig elégé sok indulata negatív érzése van. Jártas a harcban.
_________________
A halállal játszhatsz, fricskázhatod közelségét, ám ne feledd, mindig a halál győz.
CAEDES ~~ Kyle Collins
Re: Random
elfogadva. Bár a szörfözés közben, mindíg lenyűgözött mindenkit, főleg mert bazi nagy deszkát kellett használnod mindíg XD.
szóval:
John "Soap" MacTavish faj=12
Zield(név hiányzik) faj=15
Tabitha Chosenway faj=4
Michel Corbet (Májköl Korbet)(Caedes) faj=13
Még a héten igyekezlek bemesélni. Majd küldök pm-et, ha elindítottalak.
szóval:
John "Soap" MacTavish faj=12
Zield(név hiányzik) faj=15
Tabitha Chosenway faj=4
Michel Corbet (Májköl Korbet)(Caedes) faj=13
Még a héten igyekezlek bemesélni. Majd küldök pm-et, ha elindítottalak.
_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
-
Laura Slyen- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Random
Oké, 1 kérdés a térképpel kapcsán, mi hol van rajta?
_________________
A halállal játszhatsz, fricskázhatod közelségét, ám ne feledd, mindig a halál győz.
CAEDES ~~ Kyle Collins
Re: Random
A térkép szerint játszunk jelenleg. A város ahol vagy, az a sivatagos területen, közel a kontinens széléhhez(ebből igaz kettő van, de te az északabbra lévőben vagy éppen)
Szerintem, hogy mi hol van eléggé nyilvánvaló. A mocsár, a sivatag, a hegyek. Nagyjából életszerű a térkép. Csak annyi az eltérés, hogy több város van, mint ami a térképen szerepel, meg lesznek eldugott kis házak/falvak, de amúgy telesen jó a térkép.
Szerintem, hogy mi hol van eléggé nyilvánvaló. A mocsár, a sivatag, a hegyek. Nagyjából életszerű a térkép. Csak annyi az eltérés, hogy több város van, mint ami a térképen szerepel, meg lesznek eldugott kis házak/falvak, de amúgy telesen jó a térkép.
_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
-
Laura Slyen- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Random
Eddig elnéztem, hogy Ceades mindenhova ír, hogy meglegyen a szintlépése, de most már töröltem. Chat-en, vagy privátban beszéljétek meg. Köszönöm.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Random
Jelentkeznék én is, szokásos felállásommal.
Név: Randrew Aamirez
Egyéb név(i): Ripo, Aammo
Szám: 7
Nem: Férfi
Kor: 17
Család: meghaltak
Foglalkozás: volt osztagos
Testmagassága: 171
Testsúlya: 65
Szeme színe: Zöld
Haja színe: Szürke
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel: Szürkére festett haj, arcfestés
Egészségi állapot/ betegségek: Elmebeteg
Jellem:
Őrült, gyakran nem tudja megítélni a valóság és képzelet közti határt, jelleme egyik pillanatról a másikra változhat, élvezi mind mások mind saját szenvedését, nekrofil, kannibál, irreális, mániája, hogy egyedi megoldásokat alkalmazzon, nincs lelkiismerete sem szégyenérzete, imád gyilkolni. Ezen kívül tud nagyon barátságos, segítőkész lenni, és szereti a fekete vagy morbid de a rendes humort is. Múltja a homályba veszik, de rendkívül jól bánik a fegyverekkel, mivel sorozatgyilkos később titkos akciókban résztvevő katona lett, kiszámíthatatlansága miatt később magánzárkába került a küldetések közötti időre.
Kép:

Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Random
Elfogadva, ha lesz energiám kövi kör) akkor bemeséllek, a fajod pmben olvashatod.
_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
-
Laura Slyen- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Random
Név: Matenna Horris
Szám: 6-os
Nem: nő
Kór: 28
Magasság: 190 cm
Súly: 85 kg
Jellem: Szókimondó természetű, idegbeteg személyiség. Hevesen reagál negatív dolgokra , legyen az a legkisebb. Nagyon mogorván és dühösen beszél , de maga sem tudja miért.A legkisebb dolgokon is felháborodik. Szeret dominanciára törekedni társai között. Karatézni tanult , így bár nem is tud róla de teste képes megvédeni magát....
Auaritia- 5. szint - 12 kredit
- Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.
Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Random
Elfogadva. Részletek pm-ben.
Szerk: Hamarosan újrakeverem a fajokat, hogy lehessenek többen is ugyanazon fajúak, mármint ha jelentkezik majd még más is a későbbiekben.
Szerk: Hamarosan újrakeverem a fajokat, hogy lehessenek többen is ugyanazon fajúak, mármint ha jelentkezik majd még más is a későbbiekben.
_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
-
Laura Slyen- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Random
Név: Anthony Hawk
Egyéb: Tony
Nem: Férfi
Magasság: 198 cm
Testsúly: 82 kg
Kor: 24
Szám: 9
Jellem: Alapjában véve nyugodt személyiséggel rendelkezik, néha ezt abnormális szintekre képes emelni, de higgadtsága ellenére a komolyságból eléggé kevés jutott a keverékbe, így kifejezetten érdekes alaknak mondható, lényegében sosem tudni mi fog következni, egyszer fapofával áll fél perc múlva eszébe jut egy régi vicc és felnevet. Meglepni nem igazán lehet, mert legtöbbször nem érdekli a körülötte lévő világ, elvan magában, de még ha sikerülne is meglepni ember legyen a talpán aki leolvassa az arcáról.
Kinézet:

Sam- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 230
Hozzászólások régi : 49
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Nov. 08.
Age : 30
Karakteradatok
Főkarakter: Samuel Vermont /Sam/
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Random
Elfogadva. ha lesz erőm bemeséllek, talán holnap.
_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
-
Laura Slyen- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Random
Név: Carl Morrow
Nem: Férfi
Magasság: 170 cm
Testsúly: 70 kg
Kor: 23
Szám/Faj: 10
Jellem:
Igazi kalandor típus. Kíváncsi, talán túlzottan is ez gyakran bajba sodorhatja. Gyakran beleüti más dolgába az orrát, aminek gyakran nincs jó vége, magára nézve persze. Szereti a kalandot, csavarogni világot látni. Szeret barátkozni, ereklyéket, tárgyakat gyűjteni néha csak olyat aminek nincs is értéke, csak saját maga számára jelent valamit. Segítőkész, gyakran túlzottan is. Igazi kalandor, csavargó révén szereti a pénzt, és soha nincs neki. Könnyen elkölti azt is amit megszerez, viszont nem minden áron szerez pénzt. Rablás, gyilkosság és hasonlók kizárva.
Alapvetően egy vidám, minden lében kanál, nagyszájú, hol fennhangon, hol magában mindent kommentáló, kalandvágyó ember. Meg van a magához való esze és valószínűleg meg is tudja védeni magát.

Tyler- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.
Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Random
Elfogadva. Fajod elküldtem pm-ben.
A faj ötletekre, pedig amiket mondtál, nem tudom mekkora az igény ezért szavazást indítok a jelenlegi random játékosok közt, hogy szeretnének -e a játékban velük találkozni.
Az új fajok:
1. elfek(mágikus erőkkel) én szabnék meg 3 fajtát
2. barbárok (bár inkább én ezt egy emberfajnak sorolnám tyler)
3. manók ( valamilyen furcsa külső jegy+ valamilyen képesség, ami hozzá illik tervezek majd néhány fajtát, ha van rá igény.)(Nigh-ot viszem, akkor ha többen is kéritek a manókat )
A szavazatokat pm-ban várom.
A témába írjátok bele: Random szavazás.
A pm-be pedig írjátok le mind a 3 fajt és melléjük, hogy igen(szeretnétek) vagy pedig nem(mert nem szeretnétek.)
A szavazást ha minden aktív randomos szavazott, vagy pedig pénteken délután lezárom.
szerk: az is szavazhat, aki szeretne jönni a későbbiekben randomra.
(de ha van igény az új fajokra, akkor megint újra kell kevernem a listát.)
A faj ötletekre, pedig amiket mondtál, nem tudom mekkora az igény ezért szavazást indítok a jelenlegi random játékosok közt, hogy szeretnének -e a játékban velük találkozni.
Az új fajok:
1. elfek(mágikus erőkkel) én szabnék meg 3 fajtát
2. barbárok (bár inkább én ezt egy emberfajnak sorolnám tyler)
3. manók ( valamilyen furcsa külső jegy+ valamilyen képesség, ami hozzá illik tervezek majd néhány fajtát, ha van rá igény.)(Nigh-ot viszem, akkor ha többen is kéritek a manókat )
A szavazatokat pm-ban várom.
A témába írjátok bele: Random szavazás.
A pm-be pedig írjátok le mind a 3 fajt és melléjük, hogy igen(szeretnétek) vagy pedig nem(mert nem szeretnétek.)
A szavazást ha minden aktív randomos szavazott, vagy pedig pénteken délután lezárom.
szerk: az is szavazhat, aki szeretne jönni a későbbiekben randomra.
(de ha van igény az új fajokra, akkor megint újra kell kevernem a listát.)
_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
-
Laura Slyen- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Random
NÉV: Nikolai Belinski
NEM: férfi
MAGASSÁG: 165cm
KOR: 29 év
TESTSÚLY: 70 Kg
faj: 2
kép:
JELLEM:
Alapvetően egy jólelkű kedves ember aki már sok megpróbáltatáson ment végig. Mivel családjától elszakították barátnőjét pedig megölték ezért szinte állandóan részeg és ezért mindig van nála egy üveg vodka, hogy nehogy véletlenül ki tudjon józanodni. Részegsége miatt általában beszámíthatatlan és komolyan vehetetlen, szavai nehezen érthetők, de azért ő mindig jót akar csak nem mindig jön neki össze. Szerencséjére még annyira nem itta el az eszét hogy mindig bajba keverje magát, de ha mégis sikerül neki akkor azért megtudja magát védeni úgy-ahogy mikor részeg, de mikor józan akkor azért megvan a magához való esze és ilyenkor szokott kalandokra indulni amik alkoholizmusa miatt általában azzal végződnek, hogy megint részegre issza magát és elfelejti mit is akart csinálni.

What they find could be the Endline!
Re: Random
Elfogadva. Holnap írok és akkor bemeséllek.
_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
-
Laura Slyen- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29
Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Random
Név: Anastasia Brightmore
Egyéb: Ana
Szám/faj: 4
Nem: nő
Kór: 19
Magasság: 168 cm
Súly: 49 kg
Jellem: Lényegében egy nagyszívű leányzó aki az őt ért nagyobb sérelmek és odaadásával való visszaélések miatt "elbújt" egy maga által kreált hamis kép mögé. Idegenek számára inkább barátságtalan, nem mutat sok érdeklődést, legalább is nem pozitív formában, kötekszik inkább hogy távol tartsa az embereket és nehezére esik megköszönnie bármit is. Azonban ha valakinek sikerül a bizalmába férkőznie, ami eléggé nehéz, annak képes megmutatni hogy miféle személyiség is rejtőzik valójában a maszk mögött, avagy megmutatja neki a kedvesebbik és segítőkész felét... Bár a segítőkészség enélkül is megjelenik. Mellékesen van benne egy kevés elfojtott hatalomvágy, de ez eddig úgy igazán sosem befolyásolta a cselekedeteit, eddig.

Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah- 12. szint - 30 kredit
- Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
1 / 2 oldal • 1, 2
1 / 2 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|