Shima Nakamaro

Név: Shima Nakamaro
Egyéb név(i): -
Faj: Mutáns
Nem: Férfi
Jellem: Kedves, bár legtöbbször csendes magának való alak. Szereti a harcművészeteket és a jó ételeket, könyveket . Nem szeret harcolni és kimondottan utálja az önző, egoista, bunkó embereket
Személyazonosság: Nyílt
Születési helye és idő: 2003 Március 14. Japán
Kor: 22
Család: Apa Shima Renzo(halott), Anya: Shima Rika(halott) Nagyapja: Shima Kyoji(halott)
Foglalkozás: S.H.I.E.L.D ügynök
Testmagassága: 186 cm
Testsúlya: 74 kg
Szeme színe:Barna
Haja színe:Fekete
Bőre színe:Fehér
Különleges ismertetőjel:nincs
Egészségi állapot/ betegségek :egészséges

Életrajza:
Egy átlagos család gyermekeként jöttem a világra. Anyám és apám közösen egy vállalkozást vezettek. Jómódú családnak számítottunk. Első pár évemről nem igazán tudok mit mesélni, mivel olyan régre már nem emlékszem. A legrégebbi emlékeim olyan 3-4 éves koromig nyúlnak vissza. A szüleim sokat dolgoztak, így az időm nagy részét nagyapámnál töltöttem. Harcművészet oktató volt, azok közül is az egyik legismertebb. Egy igazán régi stílust oktatott. Amikor csak tudtam mindig beszöktem az dojo-ba és néztem, ahogy gyakorol a tanítványaival. Bár már akkor sem volt fiatal, de a mozgása gyors volt és erőben sem szenvedett hiány. Arról álmodoztam, hogy egy nap olyan leszek mint ő. Én is mestere leszek a harcművészeteknek. Az idő gyorsan telt és hamarosan iskolás korú lettem. Sajnos a tanulás soha nem volt az erősségem. Legalábbis az olyan dolgokkal kapcsolatban, amit az iskolába tanítottak. A probléma nem az eszemmel, sokkal inkább a hozzáállásommal volt. Nem szerettem tanulni, mert nem érdekeltek azok a dolgok, amiket ott akartak a fejembe verni. Nem voltam a legjobb gyerekek közé sorolható sem. Visszagondolva vicces, de akkoriban nagyon hirtelen haragú voltam, arról nem is beszélve, hogy nem bírtam sokáig egyhelyben megülni. Sokszor le lettem szidva, hogy figyeljek jobban és tanuljak, mert fontos dolgok ezek az életben. Az osztálytársaimmal nagyjából jól kijöttem. Nem voltam, akkoriban sem túl beszédes főleg, hogy társaim más irányokba érdeklődtek mint én. Őket jobban érdekelték a játékok, tv sorozatok és filmek. Míg én még mindig a harcművészetek megszállottja voltam és később a könyvek érdekelek inkább, mint a filmek. 10 éves lehettem, mikor mint mindig belopóztam nagyapa dojojába és figyeltem az edzéseket. Ő mindig pontosan tudta, hogy én ott vagyok, de soha nem mondta. Azon a napon viszont az edzés végén odajött hozzám. Emlékszem nagyon megijedtem, mert azt hittem, hogy le fog szidni, de nem így történt. Látta rajtam, hogy mennyire oda vagyok a harcművészetért és felajánlotta, hogy csatlakozzak, persze egy feltétellel. Ez a feltétel nekem sem volt más, mint azok számára, akik idejöttek tanulni. Mivel ő egy nagyon ősi és erős stílus utolsó mestere volt, így rengetegen jöttek hozzá tanulni és nem csak az országból. Sok külföldi is szerencsét próbált nála. A jelentkezők 90% viszont soha nem jutott el addig, hogy tanuljon bármit is tőle. Annak, aki szeretett volna nála tanul egy próbát kellet kiállnia. Ez nem hangzott nehéznek, mégis rengeteg ember bukott meg rajta. A próba lényege mindössze annyi volt, hogy egy sikeres ütést kell mérni rá. Tehát egy kis harcról volt szó. Ezt a próbát mindig egy külön terembe végezte, amit nem tudtam meglesni, így akkor fogalmam sem volt, hogy mit is kell csinálnom. Természetesen rögtön el is fogadtam az ajánlatott. Bevezetett egy kisebb szobába és elmagyarázta a szabályokat. Azt hittem, hogy simán fog menni. Legalább 20 percnyi reménytelen próbálkozás után rá kellet jönnöm, hogy ez nem ilyen egyszerű. Minden támadásomat könnyedén kivédte. Még csak a fáradtság legkisebb jelei sem mutatkoztak rajta, míg én már erőm végét jártam. Hirtelen megszakította a próbálkozásomat egy kérdéssel.
- Mit érzel most? - tette fel a kérdést. Nem igazán értettem mit akar ezzel, de válaszoltam neki.
- Azt, hogy gyenge vagyok. - rám nézett és újabb kérdést tett fel.
- Mit akarsz tenni ez ellen? - Egy pillanatig sem kellet gondolkoznom, mert már tudtam a választ.
- Erősebb szeretnék lenni. - Helyeslően bólintott.
- De mégis kinél erősebb? - A kérdés kicsit fura volt. Azt gondoltam, hogy ez teljesen egyértelmű.
- Nálad - jelentettem ki. Ekkor már láttam az arcán, hogy nincs megelégedve a válaszommal.
- Attól tartok, hogy ezt a próbát elbuktad. Viszont adok még egy esélyt. Ha valaha megtalálod a helyes választ gyere vissza és mond el. Addig megkérlek, hogy ne gyere be többet az edzésekre se. -
A válasza teljesen lesújtott. Fel sem fogtam, hogy mit rontottam el. Szomorú voltam, de nem adtam fel. Folyamatosan ezen járt az agyam bárhol is voltam. Mi is lehet az a helyes válasz. könyveket olvastam és kutakodtam, de nehéz valamit megtalálni, ha azt sem tudod, hogy egyáltalán hol keresd.
Nagyjából 1 év után újra ott álltam előtte abban az ismerős szobába.
- Tudod már a megoldást? Kinél szeretnél erősebb lenni? - tette fel a már ismerős kérdést. Én remélve, hogy a jó megoldást találtam meg kicsit bizonytalanul, de kinyögtem.
- Magamnál. - Nagyapám elmosolyodott és bólintott egyet.
- Végre megtaláltad a helyes választ. Egy harcművész soha sem másokhoz méri az erejét. Nem másoknál akar erősebb lenni, hanem saját magánál. Te vagy a legnagyobb ellenséged, akit mindig le kell győzni. Csak így vagy képes igazi fejlődést felmutatni. Most, hogy ezt már érted üdvözöllek a körünkben. - megsimogatta a fejemet és elindult kifele. Nagyon boldog lettem. Végre sikerült. Mellesleg ezek a szavak mind máig elkísértek az életemben. Ezzel meg is kezdődött, amire már régóta vártam. Az iskola után mindig nagyapámhoz siettem, hogy részt vehessek az edzéseken. Teltek az évek és sokat fejlődtem. Teljesen más emberré váltam. Sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb ember lettem. Már egyáltalán nem voltak gondok velem az iskolába és a jegyeim is javulni kezdtek.
15 éves voltam, mikor egy szörnyű dolog történt az életemben. Amíg iskolába voltam a házunkat felgyújtották és a szüleim is bent égtek. Bár soha nem voltam velük túl jó viszonyba, de a történtek mégis nagyon megviseltek. A nyomozás során kiderült, hogy a tüzet szándékosan okozta valaki, de soha nem kapták el a tettest, ami még jobban zavart. Ezek után nagyapámhoz kerültem. Nagyon nehéz időket éltem akkoriban és ezen az sem segített, hogy ekkor jelentkezett először a mutáns erőm is. Éppen a karddal gyakoroltam mikor ez történt. Nagyapám mindig azt tanította, hogy a kardra úgy kell tekinteni, mint a karunk meghosszabbítására, mintha a részünk lenne az. Én is épp ezt gyakoroltam, mikor egy nagyon fura dolog történt. A kard markolata hitelen egybeolvadt a kezemmel. Nagyon megijedtem, mert nem tudtam mire vélni. Próbáltam leszedni, de nem sikerült. Szerencsére senki nem látta, mert teljesen egyedül voltam ott, de nagyapám meghallotta a kiabálásomat és rögtön le is jött. Mikor meglátta, hogy mi történt egyáltalán nem volt meglepve, sőt mintha már számított is volna rá. Odajött és megnyugtatott. Szép lassan sikerült lenyugodnom. Megkért, hogy próbáljam meg elengedni a kardot. Néhány perc szenvedés után valahogy sikerült megoldani. Ezek után elmondta, hogy mi is vagyok. Ez az erő, amit kaptam. Nehéz volt feldolgozni, de mutatott valamit. Kinyújtotta a jobb kezét, ami abban a pillanatban fémmé vált. Ő is mutáns volt, akárcsak én. Ezek után külön edzett engem, hogy elkerüljük az ilyen incidenseket mások előtt. Már nem csak harcművészetet oktatott nekem, hanem azt is, hogy miként tudom használni az erőmet. Hamarosan sikerült ráéreznem és megbékélnem vele.
17 éves voltam. Nagyapám megkért, hogy segítek neki. Egy bemutatót kellet tartanom egy fesztiválon. Ez 3 évente kerül megrendezésre és több harcművészeti stílus képviselője tart bemutatókat. Megtisztelve éreztem magamat, hogy engem kért fel ennek megtartására. Előtte való időben többet edzettem, mint szoktam, hogy a lehető legjobb formámat nyújtsam. Az erőmet eddigre már sikerült elég jó mértékben kitanulnom, így már nem adódtak olyan incidensek. A felkészülések után el is mentem. A bemutató helyszíne messze volt. Vonattal utaztam oda. Fura, mert igazából azelőtt még a várost sem nagyon hagytam el. A szüleimmel soha nem voltunk nyaralni vagy ilyesmi, mert nem volt idejük rá a munka miatt. Nagyapa, pedig nem hagyhatta ott a dojot. Boldog voltam. Soha nem látott tájakat pillanthattam meg. A bemutató helyszíne hatalmas volt. Rengeteg ember gyűlt oda össze. Kicsit megijedtem, mert még soha nem csináltam semmit ennyi ember előtt. Mikor azonban a szinpadon álltam valahogy ez már semmit sem számított. Teljes mértékben a mozdulatokra koncentráltam. A bemutató sikeres volt. Az embereknek tetszett és tapsoltak. Örültem, hogy minden jól ment. Másnap el is indultam haza. Viszont, amit ott találtam egy újabb trauma volt számomra. Mikor megérkeztem a ház előtt mentő és rendőr autók álltak. Rögtön odafutottam és megkérdeztem, hogy mi történt. A rendőrök elmondták, hogy lövöldözés volt a házban. Nagyapám meghalt. Az egyetlen élő rokonom volt. Természetesen most sem volt semmi nyom és a gyilkost sem találták meg. Pár hét múlva lezárták a nyomozást és visszamehettem a házba. Olyan üresnek éreztem. Bár csak ketten laktunk itt, de mindig voltak mások is. Besétáltam a dojoba. A fegyver szekrényéhez. Kinyitottam és leakasztottam a kedvenc kardját. Egy fényes fekete tokba lévő katana. Kihúztam, hogy közelebbről megnézzem. Ekkor kiesett belőle valami. lenéztem a földre és egy cetli volt. Felvettem és elolvastam. "Tégy ahogy a szíved diktálja" A papíron csak ennyi szerepelt. Nem is ő lett volna, ha nem valami ilyen csicsás idézet lett volna. Ugyanakkor valami mégis zavart. Mintha előre sejtette volna ezt. Mintha tudta volna, hogy pont ezt a kardot fogom levenni és ebbe rejtette el. Fura dolgok ezek, de örökre rejtély marad. Azonban pontosan úgy tettem, ahogy mondta. Úgy döntöttem, hogy elhagyom az országot. Nem volt már semmi ami itt tartson és mintha menekülni szerettem volna erről a szörnyű helyről. Szerencsére az iskolába tanítottak angolt és nagyapa kérésére még külön tanárhoz is jártam, így jól beszéltem a nyelvet.
New Yorkba mentem. Úgy döntöttem, hogy új életet kezdek és ezt az életet a bűnüldözésnek szánom. Nem hajtott bosszúvágy vagy ilyesmi. Sokkal inkább azt szerettem volna, hogy másnak ne kelljen ilyen szörnyűségeket átélnie, mint nekem. Bár tudtam, hogy a világot nem fogom tudni megváltani, de azért amit csak tudok azt meg teszek. Először a rendőrségen gondolkoztam. Jelentkeztem oda. Ott kiderült, hogy mutáns vagyok. Pár nappal rá S.H.I.E.L.D-től kaptam egy ajánlatot. Ha elvégzem az alap kiképzést, akkor csatlakozhatok hozzájuk. Bár nem tudtam sokat a szervezetről, de annyit értettem, hogy ez az amit én szeretnék csinálni. Ez a szervezet pont olyan dolgokra lett létrehozva, amit én csinálni akartam. Küzdenek azok ellen, akik bántani akarják az embereket. Nem is kellet több, hogy meggyőzzenek. Az alap kiképzés 4 hónapig tartott. Nem volt nehéz lévén, hogy elég jó állóképességgel és erővel rendelkeztem. A lőfegyverekkel azonban meggyűlt a bajom. Kicsit furának találtam a kardokhoz képest, de hamar ráéreztem arra. Ez a 4 hónap elég gyorsan és eseménytelenül telt.
Most Itt állok a S.H.I.E.L.D központja előtt, az új életem kapujába. Kicsit ideges vagyok, mert nem tudom, hogy mit hoz a holnap, de biztos vagyok, hogy ezt kell tennem.



Képességei: Képes magába olvasztani tárgyakat és azokat úgy használni, mintha saját testének része lenne. Például ha egy kötelet magába olvaszt, akkor képes azt kiengedni és akarata szerint teljes mértékbe mozgatni. Viszont képtelen bármilyen technológiai és mechanikai eszközt magába olvasztani. Maximum két tárgyat képes magába olvasztani és azok össz tömege nem haladhatja meg a 10 kg-ot. A tárgyak képesek bármit felemelni, de csak eredeti teherbírásukig illetve maximum 150 kg-ig. Nagyjából 3-4 körig tudja magában tartani a tárgyakat.
Szakértelmei: Jártas harcművészetekben és különböző közelharci fegyverek forgatásában (Kard, kés stb) Reflexei kifinomultak és képes akrobatikus mozgások elvégzésére is. Képes lőfegyvereket használni(személyes kedvenc a pisztoly) Angolul és japánul folyékonyan beszél. Jól tud főzni.

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Nem
Megjegyzések: -

Az alapképzés 4 hónap csak Amerikában, nem 4 év
Illetve még egy valamit tisztázz a képességeddel kapcsolatban, mi történik azokkal a dolgokkal, amiket a karakter magába olvaszt? Mivel olyan 3-4 kör múlva gondolom kilökődik, vagy hasonló.
És még egy apróság, a súlyod legalább 10-12kg-ot dobj rá, mert így jelenleg anorexiás a karaktered. Ezeket pótold/javíts, aztán ha megvan, akkor szólj és elfogadom majd.

Így elfogadva, adatlapot még kérek, aztán mehetsz majd játszani Kezdőtőkéd 1500$.

Adatlap:

Név :Shima Nakamaro
Lakás/Létesítmény: Manhattan, Shield negyed
NJK:-
Foglalkozás: S.H.I.E.L.D ügynök
Munkahely: S.H.I.E.L.D
Pénz: 1000$
Bevétel/hét: 700$
Eszközök: SHIELD egyenruha
Felszerelés/fegyverek: Félautomata 9mm-es pisztoly, Katana (SHIELD ajándék) Egy darab 2m-es lánc, ami végén négy penge található és azok enyhén meghajlítva (500$) .
Vállalat: -
Szövetség: -
Törzshely, ahol megtalálh ató: -
Ismertebb szövetséges:
Ismertebb ellenség:Bűnözők

Felhasznált kreditek: 1
Fennmaradó kreditek: 3

A feladatom információk szerzése Francis Boucher veszélyes terroristáról és elfogni őt. Az információk alapján, amit a S.H.I.E.L.D biztosított számomra néhányszor megfordult Bronxba elhelyezkedő pokol konyhája nevű területen. Az utolsó információim szerint egy raktárházba látták utoljára, ahol illegális harcok és egyéb tevékenységek folytak. A nyomozásomat itt kezdtem meg. Kaptam pár nevet, akikre érdemes odafigyelni, de érkezésem után úgy éreztem, hogy nehéz lesz az ottani emberek bizalmába férkőzni, így szokatlan módszereket kellet bevetni. Reméltem, hogy ha én is részt veszek a harcokon közelebb kerülhetek az ottani fejesekhez és szert tudok tenni valamire Francisel kapcsolatban. A harc után azonban sikerült elkapniuk. A felkészültségük megdöbbentő volt. Telepatát használtak, így valószínűleg a belépésem pillanatától kezdve követték minden lépésemet. Elfogásom után Henry Johnsonhoz vittek. A telepata segítségével megbénítottak. Szerencsére sikerült megegyezésre jutnunk. Okosabb ember volt, mint az elsőre látszott. Mivel rájött, hogy nem jelentek fenyegetést számára, sőt számára is jó ha Francis eltűnik a képből, így elengedett és megadta a szükséges információkat. Pontos lakhelyet nem tudott mondani, de elmondta, hogy a pokol konyháján húzta meg valahol magát. Persze a környék nagy, de nem volt lehetetlenség a nyomára bukkanni. A környékbeli embereket kellet körbekérdeznem, hogy ismerik-e. Sajnálatos módon a hely nem éppen a hatóságokkal való együttműködéssel vált híressé. Néhány embert sikerült meggyőznöm, és néhányat szükséges mennyiségű erőszak bevetése után rávenni, hogy adja át a szükséges információkat. Több óra kutakodás után sikerült a férfi nyomaira találnom. Nem volt állandó lakhelye. Folyton váltogatta a lakhelyét. Feltételezem, hogy az ereje segítségével rá vett másokat, hogy lássák vendégül pár napig. Azonban a legtöbb ember szerint, akikkel beszéltem volt egy hely, amit rendszeresen felkeresett. Egy öreg és teljesen elhagyatott épület. Két emelet magas építmény régen kórház, vagy valamiféle kutatási intézmény lehetett régebben, de teljesen elhagyatottá vált, így tökéletesen hely lett a számára. A helyiek valamiért féltek a hely közelébe menni. Feltételezem, hogy ez is Francis műve lehetett, hogy elkerülje a nem kívánatos embereket ott. Pár óra várakozás után meg is láttam, ahogy a fent említett épületbe belép. Ezután erősítést kértem a S.H.I.E.L.D-től. Egy kisebb csapat ügynökkel behatoltunk az épületbe. Mivel ismertük a célszemély képességeit, így olyan ruhába mentünk be, ahol nem volt képes a bőrünkhöz érni, így nem tudta az erejét sem használni rajtunk. Francis Bouchert sikeresen elfogtunk és beszállítottuk. Az utólagos kutatások során nagy mennyiségű robbanószert találtunk az épületben. Feltehetőleg ezzel készült a következő terror cselekményt elkövetni. A robbanószer mennyiségéből és a bombák elkészítésének minőségéből kiindulva lehetséges, hogy voltak társai is.

Rendben, elfogadva.