Allen Black

Név: Allen Black
Egyéb név(i): -
Faj: Mutáns (Lupine)
Nem: Férfi
Jellem: Visszahúzódó, barátságtalan és gyakran kegyetlenül őszinte. Nem szeret túlzottan senkit és a modora miatt a legtöbb ember inkább elkerüli.
Személyazonosság: Nyilt
Születési helye és idő: London 2009 Június 13
Kor: 16 éves
Család: Apa:James Black, Anya: Victoria Black(halott)
Foglalkozás: X-diák
Testmagassága: 175 cm
Testsúlya: 67 kg
Szeme színe: Jobb szeme kék a bal pedig sárga
Haja színe:Fehér
Bőre színe:Fehér
Különleges ismertetőjel: A különböző színű szeme és a fehér haja
Repülési sebesség:  -
Egészségi állapot/ betegségek: -

Életrajza:
Egy forró nyári napon születtem Londonban egy átlagos család egyetlen gyermekeként. Apám irodai munkás volt, míg édesanyám egy virágboltban volt eladó, már amennyire emlékszem. Igen sajnálatos módon nem sok időt tölthettem el vele, mivel nagyon hamar meghalt. Nagyjából 6 éves lehettem mikor súlyos betegség elvitte. Az egész egyik pillanatról a másikra történt az egész. Még halála előtt egy nyakláncot adott nekem. Egy kék kristály lógott róla. Azt mondta, hogy ő is az édesanyjától kapta és szerette volna, ha ezt én őrizném tovább. Természetesen elfogadtam és azóta is mindennap velem  van. Anyám halála után az életünk teljesen megváltozott. Apám minden bánatát az alkoholba fojtotta én pedig egyre inkább magamba fordultam és nem kommunikáltam azokkal, akik körülöttem voltak. Apám alkoholizmusa miatt hamar elveszítette a munkáját és hamarosan már semmink sem volt. Mire sikerült valahogy összeszednie magát, addigra a házunkat is elvitték a fejünk felöl. Ekkor mát 8 éves voltam. Apám új munkát talált és sikerült egy albérletbe költözni, de egy elég rossz környékre. Errefele nagy volt a bűnözés és persze a nyomor is. A házak rondák voltak és némelyik egy kicsit már omladozott is. Nem szerettem ezt a helyet, de nem volt más választásunk. Ekkora már apámmal is teljesen megromlott a kapcsolatom. Gyakoriak voltak köztünk a veszekedések. Iskolába is erre a környékre kellet járnom. A suli tele volt bajkeverőkkel, akiknek a napja nem állt másból, mint a kisebbek és gyengébbek terrorizálása és megverése. Utáltam ezt a helyet, mert a különös haj és szem színem miatt engem is kiszúrtak maguknak. Gyakran keveredtem verekedésekbe, bár nem igazán akartam. Már akkoriban is elég rossz stílusom volt, ami miatt az osztálytársaim és a tanáraim sem kedveltek túlságosan. 14 éves koromba apám újra megnősült. Az új nevelőanyám számomra egy cseppet sem volt szimpatikus, bár ez az érzés kölcsönös volt, mivel ő sem kedvelt túlságosan engem.  Ekkortájt kezdett először megjelenni az erőm. Eleinte csak a hallásom és szaglásom lett jobb, majd később a fizikai erőm és gyorsaságom, reflexeim is hihetetlen mértékbe megnőttek. Eleinte nem igazán tudtam kordában tartani, így gyakran összetörtem dolgokat, mint például asztalokat vagy székeket. Társaim innentől félni kezdtek tőlem és így még jobban ki lettem közösítve. Egy évvel az erőm megjelenése után, már képes voltam jól kezelni, sőt rájöttem, hogy van egy átalakult formám, ahol még erősebb leszek, bár ezt inkább próbáltam titokban tartani. Alapvetően nem utáltam ezt az erőt, de nem is igazán szerettem. Nehéz volt elfogadni, hogy ilyen vagyok és apámon is látszott a félelem és megvetés az irányomba. 16 éves koromba nevelőanyámnak sikerült rávennie apámat, hogy küldjenek engem egy speciális iskolába. Valami Xavier, iskola tehetséges diákok néven. Különösebben nem érdekelt, hogy hova megyek. talán még jobb is lett. Jól tudtam, hogy nevelőanyámnak egyetlen szándéka az volt, hogy elküldjön engem és ennek apám sem volt ellene. hamarosan már csomagoltam is és indultam az új sulimba. Kicsit utána olvastam, hogy oda is hozzám hasonló mutánsok járnak. Talán oda sikerülhet könnyebben beilleszkedni, bár közel sem biztos.



Képességei: Más lupinekhez hasonlóan ő is emberfeletti gyorsasággal, erővel(2 tonna átváltozva) szaglással és hallással rendelkezik. Képes átváltozni. Ebben a formában róka fülek nőnek a fejére és 9 farka lesz. Emberi formában erejének csak a felét képes használni

Szakértelmei:  -

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Nem

Megjegyzések: Nakamaro x-diákja

Így elfogadva. Órarendet kérek még, aztán mehetsz szobát csinálni és játszani is.

Az Órarendem
Kötelezőek:
- Világtörténelem (ókortól napjainkig)
- Biológia és kémia
- Fizika
- Matematika
- Irodalom és nyelvtan
- Képességfejlesztés és használat
- Veszélytermi órák
- Idegen nyelv (Japán)
Választott:
- A harc művészete harccal és anélkül – Logan
- Mágikus tanok (elméleti óra) – Zacharias Morsus és Dr. Stephanie Miller
- Hogyan használd az otthoni dolgokat fegyverként – Logan és Gunnhild

Tanórán kívüli események: -
Egyéb elfoglaltságok: -

Hétfő:
08-10 óra: Matematika (elmélet)
10-12 óra: -
12-14 óra: -
14-16 óra: Képességfejlesztés és használat
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: -

Kedd:
08-10 óra: Japán nyelv
10-12 óra: -
12-14 óra: Fizika
14-16 óra: Matematika (gyakorlat)
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: -

Szerda:
08-10 óra: Világtörténelem (ókortól napjainkig)
10-12 óra: -
12-14 óra: Képességfejlesztés és használat
14-16 óra: A harc művészete harccal és anélkül
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: -

Csütörtök:
08-10 óra: Irodalom és nyelvtan
10-12 óra: Mágikus tanok (elméleti óra)
12-14 óra: -
14-16 óra: Hogyan használd az otthoni dolgokat fegyverként
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: -

Péntek:
08-10 óra: Képességfejlesztés és használat
10-12 óra: -
12-14 óra: -
14-16 óra: -
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra:

Szombat: (nem kötelező órák)
12-14 óra: -
15-17 óra: -

Vasárnap: (nem kötelező órák)
10-12 óra: -
13-15 óra: -
15-17 óra:-

Allen, mind a 2 lábát elvesztette térd alatt a sérülése miatt, ha akarja kibernetikus beültetésekkel pótolták, ezen esetben a 16 pontot költsd el (ő 1 hónapig volt kórházban) a kiborgoknál leírtak alapján. Illetve a 2 hónapos bővítést várom itt is.

Bővítmény:

Egyik pillanatban, még a múzeumba volta, ahol elszabadult a pokol. Olyan hirtelen történtek a dolgok, hogy nem is tudtam, hogy mit csináljak, aztán egyszer csak sötétség. Egy teljesen másik helyen ébredtem. A szemeimet kinyitva a fehér plafont és vakítóan világító lámpát láttam. Hamar ráeszméltem, hogy már nem a múzeumba vagyok. Egy kórházi szobában feküdtem az ágyon. Ezt az elméletemet megerősítette az az idegesítően csipogó gép is, amire rá voltam kötve. Fel akartam ülni az ágyon, de valami nem volt rendbe. Bár valamennyire tudtam mozgatni a lábaimat, de mégis térdtől lefele nem éreztem semmit. Lerántottam a takarót magamról, és megláttam. Nem véletlen nem éreztem a lábamat. Csupán csak egy csonk volt térdtől lefele.
- Nem! Nem! NEEEEEM! - üvöltöttem föl teljes hangomból. Nem voltam képes elfogadni a tényt, hogy elvesztettem a lábaimat. Pillanatokon belül nővérek és egy orvos rohant be a szobába. Teljesen magamon kívül voltam és csak üvöltöttem, mintha kínoznának. Megpróbáltak lenyugtatni, de semmi hatása nem volt. Ekkor vissza akartak tolni, az ágyba, de megint hiába, hiszen sokkal erősebb voltam náluk. A sokkhatástól és attól, hogy megpróbáltak visszanyomni az ágyba teljesen pánikba estem és csapkodni kezdtem. Nem vagyok benne biztos, de szerintem meg is sebesíthettem valamelyiküket. Ekkor kénytelenek voltak nyugtatót beadni nekem. A szer hatására minden gondom, mintha eltűnt volna. Az izmaim ellazultak és az üvöltést is abbahagytam. Sikerült hátradönteni az ágyban. Ott feküdtem mozdulatlanul az ágyban. Nagyjából tudatában voltam annak, hogy mi történik körülöttem, de semmi reakciót nem mutattam. Az orvosok elmagyarázták, hogy mi is történt. Rám zuhanó törmelék szakította le a lábaimat. Talán hálásnak kéne lennem, hogy élek, de milyen áron? Elvesztettem a lábaimat, így látszólag semmi esélyem nem volt a normális életre. Nem vagyok egy túl okos és türelmes sem, így valami irodai, vagy más ülő munkát biztos képtelen lennék végezni a jövőben, de így a maradék lehetőségemnek is lőttek. Tudtam jól, hogy ma már vannak igen jó művégtagok, de nekem nincs pénzem olyanokra. Teljesen tanácstalan voltam, hogy merre is halad majd a jövőm. Hamarosan kezdtem érezni, hogy a nyugtató hatása múlik, és újra üvölteni támadt kedvem. Azonban nem tettem. Hihetetlenül dühöt éreztem. Ingerült voltam, de próbáltam elfojtani ezeket az érzelmeket és nem gondolni a lábammal történtekre. Pár napig eltartott, mire sikerült elfogadnom a helyzet jelenlegi állását. Folyamatosan ingerült voltam, így gyakran vágtam tárgyakat, mint például tálcákat a falnak, vagy éppen a szobába tartózkodó emberek felé. Egy hét elteltével ezek a dührohamok is szép lassan megszűntek. A diákok közül senki nem volt bent nálam, ami nem meglepő, hisz senkit nem ismertem még igazán. Tanárok közül azonban páran meglátogattak, hogy jól vagyok-e. Egyik nap egy férfi sétált be szobába. Első ránézésre meg lehetett mondani, hogy üzletember, vagy ügyvéd. Magas fekete hajú ember volt fekete öltönyben. Ruháján egy gyűrődést nem lehetett látni. Kezében egy aktatáskát tartott.
- Hello! Hogy vagy? - köszönt, ahogy belépett az ajtón. Csupán a szemeim mozogtak, ahogy végignéztem rajta, majd rögtön el is fordítottam a tekintetemet, és bármilyen válasz nélkül folytattam a semmibe bámulást.
- Rendben. Értem én, hogy nehéz a helyzet, amiben most vagy, de azért vagyok itt, hogy segítsek neked. - Érdekese dolgot mondott. Segíteni nekem? Nehezen tudtam elhinni.
-Segíteni? Mégis mire gondol? - kérdeztem, miközben a szemeim továbbra is a szoba másik végébe bámultak.
- A nevem Eddie Gerald és egy olyan cégnél dolgozok, ami magas szintű kibernetikus implantátumokat készítenek. Azért vagyok itt ho... - Nem tudta befejezni a mondatot, mert rögtön a szavába vágtam.
- Sajnálom, hogy ilyen messzire el kellet jönnie, de nekem sajnos nincs pénzem ilyen dolgokra. - mondtam neki, mire ő egy kicsit elkezdett kuncogni, mire nagyon mérges lettem, de nem tudtam semmit mondani, mert rögtön a tárgyra tért.
- Nem kell aggódni, mert ez egy árva dollárodba sem kerül. Az iskola intézte, hogy a legjobb ellátást kapd. Ezek szerint még senki nem említette ezelőtt. - Én csak a fejemet ráztam, hogy nem. Most már teljes mértékben a férfira figyeltem, aki kinyitotta a táskáját és egy laptopot vett ki belőle. Kinyitotta, majd mellettem lévő kis asztalra tette. A képernyőn különböző mű végtagokról szóló leírás volt. Rögtön rá is kattintott a lábakra, ahol egy lista jelent meg.
- Az általunk készített kibernetikus implantátumok teljesen személyre szabottak, így most ki kéne választanod, hogy mit is szeretnél pontosan. - A lista nagyon hosszú volt, mert tele volt mindenféle eszközzel, amit bele lehetett pakolni a lábakba. Nagyjából fél órán keresztül böngésztem a dolgokat. A férfi minden kérdésemre kedvesen válaszolt. Meglepően türelmes volt. Én biztos nem lennék képes arra, amit ő csinál. Miután sikerült kiválasztani mindent, becsukta a laptopot és visszatette a táskájába.
- Nagyjából 1-2 hét, míg elkészülnek az új lábak. Utána az orvosok felrakják rád. Általában pár napig tart, míg megszokod és újra képes leszel járni. - Elmondta még ezt a pár dolgot és kisétált az ajtón. Boldog voltam, először mióta itt vagyok. Végre nem volt olyan kilátástalan a jövőm. Nem is sejtettem, hogy az iskola ilyen dolgokat is finanszíroz. Úgy néz ki, hogy tényleg foglalkoznak a diákokkal. Pár nappal később egy nő jött be hozzám. Hosszú barna haja volt és a nemrégiben itt járt férfihez hasonlóan szépen ki volt öltözve.
- Szia! Dr.Laura Fis vagyok. Az iskolád megbízásából mától fogva én foglalkozok veled, mint pszichológus. Hogy vagy ma? - Nagyszerű! Gondoltam magamban. Igazat megvallva nem nagyon örültem neki. Soha nem ápoltam jó viszonyt a hozzá hasonló emberekkel. Be akarnak jutni mások fejébe, ami engem nagyon zavar.
- Hogy is mondjam? Az osztálykirándulás közben megtámadott minket 2 fura fazon, két iskolatársam meghalt és a rám zuhanó törmeléknek köszönhetően elvesztettem mindkét lábamat. Tehát tök normális és hétköznapi dolgok. - A hangomba lehetett érezni egy kis rosszindulatot. A nő nagyot sóhajtott, majd újra beszélni kezdett.
- Tudom, hogy nagyon nehéz ez neked, de a te érdekedbe beszélni kéne róla. Az adatok alapján, amit rólad kaptam tudom, hogy csak most kerültél az iskolába, de eddig egyetlen másik diákkal sem kerültél közelebbi kapcsolatba, sőt még kommunikálni sem próbáltál velük. A kórház személyzete elmondta, hogy a tanárokon kívül senki más nem jött meglátogatni téged. Ez nem jó. Mivel nincs kivel beszélgetned, így a problémáidat magadba fojtod. Ennek későbbiekben komoly következményei lehetnek. Azért vagyok itt, hogy ezeket a problémákat megoldjuk. - Tudtam jól, hogy segíteni akar nekem, de továbbra is elég ellenszenvesnek tűnt számomra, amit ki is mutattam felé.
- Köszönöm szépen, hogy emlékeztetett rá, hogy mennyire szánalmasan egyedül vagyok. Máris jobban érzem magam - mondtam neki, mire ő csak a a fejét ingatta.
- Nem számít, hogy mit gondolsz most. Tudom, hogy milyen ember vagy és azt is tudom, hogy idővel rájössz, hogy ez a te érdeked és megnyílsz egy kicsit. Úgy vélem, hogy fontos lenne először beszélni a múzeumba történtekről. - Úgy tűnik, hogy pár csúnya megjegyzés nem fogja elijeszteni. Egyenlőre talán belemegyek a játékába remélve, hogy hamar leszáll rólam.
- Ha ennyi mindent tud rólam, akkor felteszem, hogy azt is pontosan tudja, hogy mi történt ott - feleltem neki. Nem adom olyan könnyen magamat azért.
- Igen, pontosan tudom, hogy mi történt ott, de szeretném a te szemszögedből látni a dolgokat. Kíváncsi vagyok, hogy mit is érzel a dologgal kapcsolatban. - A nőn látszott, hogy bár nem volt részese a dolgoknak, illetve valószínűleg nem is nagyon ismert senki, mégis sokkolták az események. Nagyot sóhajtottam, majd belekezdtem a mondanivalómba.
- Rendben legyen. Elmondom, amit tudok. Az igazság az, hogy nem emlékszem túl sok dologra. Elméletileg a sokktól van, így elég homályosak az emlékeim arról a napról. Emlékszem, hogy délelőtt odamentünk. Különböző vízi állatokról és növényekről kellet házi dolgozatot írnunk. Egy teljesen átlagos és unalmas napnak indult. Egyedül csináltam a feladatomat és az épületbe egyre beljebb haladtam. Elég lenyűgöző volt a látvány. Aztán minden rosszra fordult. Telepatikus úton üzenetet kaptunk, hogy mindenki térjen vissza oda, ahonnan szétváltunk. Rögtön vissza is siettem, ahogy a többiek is. Kiderült, hogy ismeretlen emberek jöttek és nem a jó fajtából, így a tanárnő megkért mindenkit, hogy keressen búvőhelyet. Sokan így is tettek, azonban páran mégis a tanárnővel mentek. Én egy darabig teljesen tanácstalanul álltam ott, majd én is elindultam utánuk. Jobb lett volna, ha nem teszem, de már késő, hogy megváltoztassam a hülye döntéseimet. Mikor odaértem rögtön észre is vettek. Az egyik férfi egy különös fegyvert használt. Egyszerű dórtoknak tűntek, amiket irányítani tudott. Ezekkel elkapott engem is, ahogy már előttem pár másik diákkal is tették. Ekkor voltam szemtanúja mindkét társam halálának. Az egyiküknek izomból rátapostak a torkára. Azt a szörnyű reccsenő hangot, amit a nyaka adott ki, ahogy eltört soha nem fogom elfelejteni. A másikkal a drótos fickó végzett. Egyetlen mozdulattal levágta az összes végtagját. Elég megrázó dolog volt. Igazából egyiküket sem ismertem. Főleg csak arc alapján tudtam őket, de ettől függetlenül szörnyű belegondolni, hogy mi is történt velük. Halványan emlékszek még valami robbanásra, illetve a leszakadó törmelékekre, de utána sajnos semmi. - Úgy vélem, hogy nagyjából mindent elmondtam, amit tudtam. A nő elégedetten bólintott.
- Rendben. Tudom jól, hogy nem egyszerű feldolgozni a történteket. Bár nem nagyon ismerted őket, mégis valakinek a halálát látni mindig megrázó dolog. Azért vagyok itt, hogy segítsek feldolgozni a történteket. Azzal, hogy mindezt megosztottad velem a jó útra léptél, hogy megbirkózz ezekkel a problémákkal. Mára legyen ennyi elég. Úgy vélem, hogy van még miről beszélgetni, de az sem túl jó, ha egyszerre zúdul rád minden. Valószínűleg elég gyakran talán minden nap eljövök hozzád. Remélem, hogy hasonlóan együttműködő leszel. - Ezzel fel is állt és kisétált a szobából. Úgy is tett, ahogy mondta. Szinte mindennap bejött és beszélgetett velem. Idővel sokkal könnyebben és ellenállás nélkül folytak ezek a beszélgetések. Nyitottabb lettem és tényleg sokkal könnyebb volt feldolgozni az engem ért traumákat, mint egyedül. Hamarosan az új lábaim is megérkeztek és fel is tették rám. Az első pár napban a testem nem volt hozzászokva, így rendkívül fájt azon a ponton, ahol az implantátum csatlakozott a testemhez, azonban szerencsére ez a fájdalom hamar elmúlt. Utána kicsit nehezen tudtam lábra állni, de végül sikerült. 1 hetes rehabilitáció következett, hogy újra képes legyek normálisan járni, szaladni. Természetesen a pszichológusom is végigkísérte, a fejlődésemet és továbbra is beszélgettünk az eseményekről. Az 1 hét eltelte után, már képes voltam járni és futni is. Olyan jól sikerült az implantátum, hogy alig lehetett észrevenni, hogy nem az eredeti lábaim. Ezek után ki is engedtek a kórházból és visszatértem az iskolába. Ezzel egy időben a terápiát is befejeztük. Az iskola új helyre költözött, ami meglepett, de érthető is volt. Az események miatt féltek, hogy ezek az alakok újra utánunk jöhetnek és így sokkal biztonságosabb, ha nem maradunk ugyan ott. A terápiának megvoltak a hatásai. Társaimmal egy kicsit nyitottabb lettem.

Megjegyzés: Allen nem csak testi(implantátumok) hanem személyiségi változáson is átesett. Mostantól kicsit nyitottabb és talán kevésbé bunkó lesz.

Kibernetikus lábak:
Súly: 3 - A legorganikusabb acél-üvegszál-protein ötvözet
Anyaga: 2 - Különlegesen kezelt, erősített acél-ötvözet
Technoorganikus ellenállás: 2 - Hőmérséklet bevonat
Biomechanikus izomzat: 1 - Az implant lehetővé teszi, hogy használója maximum 3 tonna súlyt megmozgasson.
Implantátum rugalmassága: 4 -  A rendkívül kifinomult és szinte tökéletesen beállított szervók miatt olyan, mintha vele született része lenne az implant. Rugalmassági reakciója öt rugalmassági állandóval írható le, így képes leutánozni az emberi testrészek sokrétű mozgását.
Szenzorok: 1 - Képes egy valódi testrészhez hasonló érzések felvételére. Így képes érezni, ha valami megérinti a lábát, azonban fájdalmat nem képes érzékelni, így azt sem tudja megkülönböztetni, hogy valaki hozzáért, vagy egy lövedék találta el.
Saját fejlesztések: 2 - Mindkét lábába kis sugárhajtóművek lettek szerelve, ezzel gyorsaságra és mozgékonyságra szert téve. A hajtóművek úgy lettek programozva, hogy csak kis ideig erős tolóerőt biztosítson és utána egy bizonyos ideig ne lehessen használni, ezzel megelőzve a használó sérülését. 100km/h sebességre tud szert tenni, de csaj 1-2 másodpercig és akár 5-6 méter magasra ugrani vele. Használat után 1 körig nem tudja újra használni.

Pontok: 16
Elhasznált pontok: 15
Fennmaradó pontok: 1

Remek bővítés, elfogadva.