Az űr

A végtelen űr.

A Védelmezők követező akciója nem tűnik valami dicsőségesnek első hallásra. Egy kereskedőhajónak kell pótalkatrészt szállítani, ám mivel a jármű a Hibához nagyon közel került bajba, ragaszkodom hozzá, hogy velük tartsak. Reményeim szerint alkalmam lesz Annihilus férgei ellen élesben is próbára tenni új adottságaimat, amiket már szimulált körülmények között egészen jól kezdek kitapasztalni. Ezúttal a vezető, Stratos, és egy Syr-Tox nevű kree képviseli a csapatot. Ez utóbbival még nem voltam közös küldetésen, de úgy tudom, hogy képzett katona, így nem aggódom nagyon miatta. A kree neveltetés gondolom megtette a hatását nála, legalábbis remélem. A két Védelmezőn kívül Villám is velünk tart, ami kissé meglep, pláne az előző akció után, amin közel halálos sérüléseket szenvedett. Nem tudom mi tartja itt, én már akkor sem marasztaltam, amikor Sors visszatért a Galadorra. Viszont minden hibája ellenére sokszor hasznos segítőnek bizonyul, így nincs ellenemre a maradása. Ráadásul tisztában vagyok a képességeivel, így jól tudok vele számolni, és tud engedelmeskedni, így mindenképpen biztos pontot jelent a folyamatosan változó csapatban.
Amint megérkezünk, rögtön feltűnik, hogy valami nem stimmel, de ez megfelel a várakozásaimnak. A hajó nyilvánvalóan egy szellemhajó, ami csak egyet jelenthet: csapdát. A következő pillanatban minden rendszer leáll, majd egy erős rántást követően újraindul. Kipillantva pedig mindenhol Annihilus hajóit látom. Amikor a kapitány megszólal, elmosolyodom magamban, bár tudom, hogy az arcomon már csak minimálisan látszanak kifejezések.
- Ezért jöttem. - mondom. Az a fejlemény viszont meglep, hogy nem ér minket támadás.
- A segélyhívás nyilvánvalóan csali volt, de hogy pontosan hova vittek minket és hogyan, az egy jó kérdés. A miért pedig talán még fontosabb.
Az első gondolatom az, hogy a Negatív Zónában vagyunk, de nagyon remélem, hogy nincs így. Ilyen mélyre nem terveztem Annihilus vonalai mögé hatolni.
A következő pillanatban a zászlóshajó megpróbál kapcsolatba lépni velünk. Bár logikusan ez következik azután, hogy eltérítettek, mégis meglep, hogy a férgek kommunikálni akarnak. Egyelőre hagyom a kapitányt beszélni, végtére is ő az akció vezetője, és eddigi tapasztalataim alapján elfogadhatóan kompetens. A lazáskodás mondjuk nem a megfelelő kommunikációs forma ebben az esetben. Valójában sosem az.

Miután némi magyarázatot adtam a távollétemre, elmeséltem a csapatnak, hogy visszavittem a Földre Mich-et, mivel elég nagy honvágya volt. Közben új tagunk is lett Vron személyében, jó sokáig voltam "szabadságon".
A segélyhívás után elindultunk a megadott helyre, rutinfeladatnak tűnt, de nem az fogadott minket amire számítottunk. Átszippantottak minket egy másik világba, és mindenütt Annihilus hajói voltak. Körbe vettek minket. Úgy éreztem végünk van, de egy igen meglepő dolog történt.
~ Lady Nephthys! - hihetetlen, de tényleg ő volt a vonalban. Kicsit megváltozott, de határozottan ő az.
~ Vajon hogy keveredett ekkora kulimászba a Kree birodalom császárnője, hogy csapatával menekülni kényszerüljön? - gondolom magamban.
Egy kicsit frusztráltan érzem magam, mert a többieknek azt mondtam a Kree birodalom szólított el, de nagyon rég nem jártam arra, szóval fogalmam sem volt arról mi történhetett.
- Hódolatom a Császárnőnek! Bármi is történt szeretném ha tudná, a fegyverem az öné Lady Nephthys! - majd meghajtom a fejem.
Ezután Nestorra nézek kérdőn, ugyanis az ő tiszte eldönteni mi legyen, bár nekem látszik a fejemen, hogy mindenképpen találkozni szeretnék vele az már csak részlet kérdés, hogy itt vagy az ő hajójukon.

Oké, ez azért már kissé gáz. Csak azét kihívni, minket, mert kihagyták az éves szervizt? Oké, hogy kissé nyílt terepen és messze van, ahol könnyű célponttá válni, de azért néha elgondolkodom, hogy ezért hívnak -e minket úgy ahogy.
A vészjelzéshez mikor kiérünk, azonban  valami furcsát észlelünk. Vagy ezeréves hajót találtunk a helyszínen és valami furcsa fekete lyukaknál előforduló jelenséget.
~ Ez nekem nem tetszik.
épphogy csak befejeztem a mondatot, mikor a hajó rándult egyet, én pedig kibillentem az egyensúlyomból. Amint feltápászkodtam, már futottam is a vezérlő felé, még nesztort is lehagytam, bár ez mellékes, mivel nem én vagyok a kapitányt, így nem én veszem fel a telefont. Inkább csak kissé döbbenten bámulok a miket körülvevő hadiflottára.
- B@szki.
Jegyzem meg, majd megvárom, míg Nestor felveszi a kapcsolatot a zászlós hajóval.
A hang ismerős,bár még nincs kép.
- Ez...Lady Nephthys! Hogy...?
Be sem fejezem a kérdést, mert rájövök, hogy kapásból a kapitány szavai ellen cselekszem. Néha tudnom kéne befogni.
A császárnőről a reakció vegyes, igaz Nestor reakciója okkal van, elvégre nem akarja kimutatni ha fél. Bár arra nem számítottam, hogy mi fogunk átmenni a zászlóshajóra, pedig benne volt a pakliban.

Amikor fogadjuk a hívást, nem egy bogárlény jelenik meg előttünk, de ez nem is csoda. Ők nem akartak volna kommunikálni. Arra viszont nem számítottam, hogy a kree császárnő lesz. Azt amit mond, viszont nem tudom értelmezni, ugyanis Lord Vronnak szólít. Mire fel ez a titulus?
Syr-Tox természetesen azonnal elkezd hódolni, de mivel kree, valahol érthető, bármennyire szánalmas is. Nestor érezhetően közelebbről ismeri a nőt, valószínűleg ezért minket rángattak ide. Nem tudom, hogy pontosan milyen kapcsolat volt vagy van köztük, de félek, hogy olyan jellegű, ami elhomályosítja a józan ítélőképességét.
Az a sejtésem, hogy nem a saját világunkban vagyunk beigazolódik, és még mindig nem cáfolta meg senki, hogy a Negatív Zónában lennénk. A helyzet nagyon fura, ebből kifolyólag gyanús is. Van egy olyan érzésem, hogy ez az egész egy csapda, amit egy hibás megszólítással árultak el. Miért is lenne a kree császárnő Annihilus egyik zászlóshajóján? De ez nem egy egyszerű elszólás volt. Semmilyen logika alapján nem érdemelném ki a Lord megszólítást, ez szándékos kellett legyen. És ha tényleg Annihilus szolgái lennének a dolog mögött, egyszerűen felrobbantottak volna. Így végül úgy döntök, hogy tiszta vizet öntök a pohárba. Ráadásul mivel Nestor nem szakítja meg a kommunikációt a dokkolás előtt, nem is tudnám észrevétlenül elmondani neki, hogy valami nem stimmel.
- Nem tudom értelmezni a megszólítását, felség! - mondnom a kötelező udvariasság minimumán. - Miért szólít Lordnak?

Nestor úgy döntött ahogy reméltem, és átmegyünk Nebo hajójára. Próbálom türtőztetni magam, de egyszerűen nem tudom letörölni a vigyort az arcomról amikor meghallom, hogy átmegyünk és találkozunk Nebo-val.
Vron kérdésére már nincs válasz, azt hiszem személyesen akar fogadni minket.
- Vron, nem igazán ismerjük még egymást, de úgy hallottam te valami űrlovag féle vagy. Azt hiszem Nebo azért tette oda a Lord előtagot. Ezt vedd "bóknak" ezzel a tiszteletét fejezte ki szerintem. - mondom Vronnak miközben dokkolunk.
Amikor személyesen is meglátom Nebo-t kétes érzéseim támadnak. Valami más, valami nem az igazi vele kapcsolatban, nagyon meggyötörtnek látszik és hiányzik a már szinte természetessé vált uralkodói tartása is. Amikor köszönt minket én fejet hajtok ismét, majd elmondja, hogy ő már nem Kree királynő. Érdekes amit mond, mert én szinte esküdni mernék rá, hogy császárnő volt, de valószínű én tévedek.
Ezután elkísér minket egy tárgyalóba, ahol tudunk nyugodtan beszélni. A folyosókon megannyi faj képviseltette magát, menekülteknek tűnnek, és itt találtak menedékre. A hangulat egy kicsit feszültté és komorrá vált, ezért megpróbálom viccesen oldani a hangulatot.
- Mich nektek is mesélt arról a földi történetről? Tudjátok arról a csávóról meg a bárkájáról. Tisztára olyan hangulatom van most itt ezen a hajón. Tudjátok Noé... izé. - majd csöndben maradok inkább, ehhez soha nem volt érzékem, de ennek ellenére nem tudom befogni a számat.
Amikor a tárgyalóba érünk Nebo elkezdi felvázolni a helyzetet, de alig kezdi el majdnem összeesik annyira kimerült.
- Ezt hogy érted, hogy mi világunk meg ti világotok? - teszem fel a kérdést, immáron kicsit közvetlenebbül mert mint kiderült már nem királynő. - Pihenned kellene, ne haragudj, de nem festesz valami jól, nagyon kimerültnek látszol. - mondom neki, miután megtántorodott kicsit.
~ Nebo nekem mindig is fontos volt számomra, meghatározó szerepe volt abban, hogy a Galaxis Védelmezőihez csatlakozhattam. Ha Ő nincs, talán még mindig a Kree hadseregben szolgálnék valamelyik tartományban. Belegondolni is rossz. Ezt viszont nem értem, hogy hogy mi világunk, meg ő világuk. Talán nem is az igazi Nebo? Mármint ebben a világban az igazi, de nekünk nem... teljesen bezavarodtam.

Végül mindenféle probléma nélkül landolunk a zászlós hajón, amelynek se a fegyverei sem a pajzsa sem volt aktív, ami elég furcsa.
Ahogy az ajtó kinyílt és kiléptünk rajta megpillanthattunk megannyi hajót és fajt. Volt itt kree, skrull, még badoon is.
~ Rég láttam már együtt ezeket a népeket.
Nebo egyedül fogadott minket, nem volt vele se kíséret, se senki. A nő furcsa volt, bár a külseje kissé így is eltért a megszokottól, de ezt egy hajfestéssel meg lehetett oldani, ami viszont még feltűnt, hogy a tartása is más volt. Nem volt benne semmi fensőbbséges, mint általában, olyan volt csak, mint egy meggyötört és fáradt nő.
Acél a kérdésére érdekes választ kapunk.
- Világaink közt? Szóval akkor realitást ugrottunk és mindannyian létezünk ebben a világban is? Ugye valami ilyesmiről van szó?
~ Érdekes lenne találkozni önmagammal.
Gondolkodom el, miközben azért figyelek a nő szavaira is. Egyszer csak a nő megszédül, majdnem el is esik.
- jól van?
Teszem fel végül a költői kérdést.

A kommunikátorba nem kapok választ, de Syr-Tox próbál valamiféle magyarázattal szolgálni, aminek azonban semmi létjogosultsága nincs.
- Egy egyszerű űrlovagként semmivel nem érdemeltem ki, hogy a Kree császárnő Lordnak szólítson. Katona vagyok, nem úr. - felelem kissé fagyosan. Valami nem stimmel, de Syr-Tox nem hajlandó észrevenni, mert a császárnőjéről van szó, és ez rendkívül irritáló.
Ahogy dokkolunk a hajón, az első dolog, amit észreveszek, hogy rengeteg faj képviselteti itt magát. Mint valami menekülttábor. Amikor a rámpa kinyílik, és a fedélzetre lépünk, a császárnő már vár ránk. Rögtön szemet szúr, hogy nincs mellette kíséret, majd az is, hogy nagyon nincs jó állapotban, rendkívül kimerültnek, vagy inkább betegnek tűnik. Szavait hallva azonnal megvilágosodik előttem, hogy mi is történt. Nem a negatív zónába, vagy ehhez hasonló világunkon kívüli helyre kerültünk, hanem egy teljesen másik realitásba! Itt Nepthys Boltagon nem a Kree Birodalom császárnője, én pedig sokkal komolyabb ranggal rendelkezem, mint a mi világunkban. Egyáltalán nem örülök ennek a fejleménynek. Egy másik realitásban hatalmas hátrányban indul az ember, hiszen teljesen mások a szabályok, más a világ helyzete. Csak remélhetjük, hogy Nepthys elegendő információt ad ahhoz, hogy el tudjunk itt boldogulni. Mert addig, amíg nem végeztünk, nyilván nem jutunk haza, akármi is a dolgunk itt. Csendben követem őt és a többieket. Egy folyosón vezet minket végig, ahol nyüzsög az élet. Gyerekek kergetőznek egymással, és egyre inkább erősödik az érzésem, hogy egy menekülttáborban vagyunk. Azt gondolnám, hogy Annihilus seregei tarolták le ezeknek a szerencsétleneknek az otthonait, de itt az ő rovarjai is elvegyülnek a többi gyerek között. Hogy lehetséges ez? Ennyire más ez a világ, mint a miénk? Syr-Tox nagyon erőltetetten próbálja oldani a hangulatot, persze sikertelenül. Csak egy lesajnáló pillantásra méltatom a szövegelését. Remélem hamar megtanulja, hogy ezt ne csinálja, ha én is itt vagyok. Végül egy tárgyalóba érkezünk, ahol végül Nepthys elkezdi magyarázni a helyzetet, de nem sokáig jut, mert majdnem összeesik. Valószínűleg inkább beteg, mint kimerült, és elég súlyos az állapota. Annyit viszont elmondott, hogy a mi világunk ismeri az övéket, de ez még nem segít. Egyébként sem vagyok otthon a realitásközi utazásban. Nem kérdezek fölöslegesen, a többiek megteszik helyettem, így csak várom, hogy ha hagyják szóhoz jutni, végre elmondja, hogy pontosan hol vagyunk, és miért vagyunk itt.

A nő válaszait hallgatva egyre tágul a pupillám a csodálkozástól. Majdnem elnevetem magam, mikor meghallom, hogy Anhilllus mi itt.
- Annhillus, mint galaxis védelmezője? Nálunk ő kezdett bizonyos szintű diktatúrába éppenséggel.
- Várjunk, ha egyfajta inverse világ ez, akkor a te személyiséged, hogyhogy jó maradt? Mi hadvezérek lettünk, bár magamról eléggé nehezen hinném el, mert ha csak belsőre egy kicsit is egyeznék magammal, akkor lesz@rnám a hatalmat.
Mondom már kissé zavarodottan, mert kezd nekem túl sok lenni a dolog.
a kérés amit hozzánk intéznek, nem sok jóval kecsegtet, de inkább Nestor reakciója volt túl pesszimista.
- Van abban ráció, amit mondasz, de ha meg sem próbáljuk, akkor lemondunk néhány megmenthető életről.
Reagálok Nestor szavaira.
~ Elvégre mi lennénk a galaxis védelmezői, még ha nem is ebben a realitásban. Nem igaz?

~ Nah csak jól sejtettem én a dolgokat, bár kicsit későn esett le. Na de mindig ez van, ha olyan nő van a közelemben akihez vonzódok. Még ha nem is az igazi, mármint nem a mi világunkból származik, de attól még ő Nebo. Első pillanattól, ahogy megláttam őt még a Fellegvárban, gyengéd érzelmeket táplálok iránta. Soha nem mondhattam meg sem neki, sem senkinek mit érzek iránta, a rangjából adódóan. Én csak egy egyszerű kree katona vagyok, ő pedig a császárnő, ezen soha semmi nem fog változtatni. Nestor megint túlaggódja a dolgokat, na de pont ezért ő a vezérünk, mert valakinek tisztán és objektívan kell látnia a dolgokat és észrevenni az esetleges buktatókat. - gondolom magamban miközben hallgatom a történéseket.
- Nyugi Nestor, szerintem minden kérdésedre megvan a válasza Nebo-nak, és ha ez a küldetés ennyire veszélyes szerinted, ki másra lehetne ezt bízni mint ránk, a Galaxis Védelmezőire. Azért mert átkerültünk egy másik világba, attól még mi nem változtunk meg. Mi ugyanazok vagyunk! - eközben a csapat tagjaira nézek, majd Nebo felé fordulok és a szemébe nézek.
- Ne aggódj, segítünk. - majd Nestor felé fordulok - Feltéve ha a főnök is beleegyezik. - ha van esély rá, akkor eközben megfogom a kezét, hogy megnyugtassam.
~ A mi világunkban semmi esélyem, hogy valaha is megkapjam azt a nőt akit igazán szeretek. Most itt áll előttem, és elérhető közelségben van nem csak fizikai szempontból.  Teljesen olyan mint ő, és ha már a mi világunkban esélytelen vagyok, talán ebben a világban lenne esélyem nála. Ki tudja, talán az itteni énem titokban imponál neki és ő is hasonlóképpen érez mint én. Nem lehet tudni, egy biztos ezt a lehetőséget nem fogom kihagyni az egyszer biztos, még ha itt hagyom a fogam is érte.

Nem kell komoly intuíció hozzá, hogy lássam, hogy Nepthys valami olyan kéréssel áll majd elő, amit nem akarunk teljesíteni, de valami jól vagy rosszul értelmezett felelősségérzet és erkölcsi indíttatás miatt mégis belemegyünk. Türelmesen végighallgatom, amit mond, de ha jól látható lenne a mimikám, egyre inkább elkomorulna az arcom. Nestor menetrendszerű tombolását is kivárom, mielőtt megszólalnék.
- Nem, Nestor, nem kell elvállalnunk semmit! - mondom halkan, de határozottan a vezetőnknek, majd Nepthys-höz fordulok.
- Elég szégyenletes kudarcot vallottatok, mint Védelmezők, és most ezt nekünk kell jóvá tennünk? Miért tennénk ilyet? Hogy vetted a bátorságot, hogy kiránts minket a saját világunkból, hogy aztán eszközként használj minket a saját céljaidhoz? Ez a világ nem a mi felelősségünk, hanem a tiéd, és a tieidé! Tudod, hogy milyen állapotok uralkodnak a mi világunkban?! Az egyik Védelmeződ, Annihilus pusztítva vonul végig az univerzumon, kiirtott bolygók sokaságát hagyva maga után. Nekünk, mint Védelmezőknek, az lenne a dolgunk, hogy megállítsuk őt, és ebben a pillanatban is azon kellene fáradoznunk, hogy életek millióit mentsük meg tőle. Ezeknél vajon fontosabbak a gyerekeid és a férjed hamvai?! Nem hinném. Küldj vissza minket a saját világunkba, és oldd meg magad a családi viszályaidat!
Hangom inkább szigorú és hideg, mint dühös, de belül fortyog bennem a harag, amit Nepthys meggondolatlansága és hihetetlen önközpontúsága fölött érzek.

Szavaimra megkeményedik Nepthys tekintete. Rögtön látszik, hogy mélyen több tartás van benne, mint amennyi kívülről látszik. Arcom meg sem rezdül, amíg beszél. Nincs szükségem a segítségére. Ugyanannyi joga van tőlem elvárni bármit, mint nekem lenne, ha én hoztam volna át a saját világomba. Vajon ő mennyire lenne segítőkész, ha ez történt volna? Viszont mond valamit, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni. Az ő Annihilusa segítségével otthon megnyerhetjük a háborút. Továbbra is szilárdan a szemébe nézek, de az elmémbe beférkőzött a gondolat, hogy van mit nyernünk itt. Amit a Sötét Világ Melissájáról mond, az nem tűnik többnek üres fenyegetésnél, de nem is ez számít. Könyörögni nem fog, legalábbis nyíltan nem. Arra viszont hiába vár, hogy én kövessem meg. Talán még meg is köszönjem, hogy futhatok a családi ügyei után, aztán ha jól végeztem a dolgom, esetleg dobhasson egy csontot?! Néhány pillanatig farkasszemet nézünk, majd Stratos szólal meg. Próbál jó vezetőként viselkedni, de a fellépéséből süt a bevallott félelem. Az érzelgőssége szánnivaló, de a lényegben igaza van. Szükségünk van az itteni Annihilus tudására.
- Én nem félek. - válaszolok halkan. - Nem fogok itt meghalni, amíg Annihilus a mi világunkat dúlja.
Újra Napthys-höz fordulok:
- Védelmező vagyok. Ha a társaim úgy döntenek, hogy segítenek neked, velük tartok.

Szép kis veszekedés vette kezdetét. Stratos sem rajongott az ötletért, de Vron egyenesen ellenezte a dolgot, szerintem kissé túlzott vehemenciával is. Igaz nekem nem sok beleszólásom van a dolgokba, de azért nekem is meglehet a magam véleménye. Míg Syr-tox simán az érzelmei miatt segít, addig én inkább azért az indokért, ami később Nebo szájából is elhangzott.
Az érvelésére, hogy a mi világunkban lévő Nebo milyen is, csak röviden reagálok.
- Minden csak viszonyítás kérdése.
Mikor Nebo felajánlja Vronnak a hazautat szerencsére Nestor szólalt fel. Vron végül úgy dönt, hogy marad, ha mi is. Így én is döntök.
- Szerintem vágjunk bele.
Mondom Vronnak, mintegy jelezve felé, hogy én maradok.

~ Nem is értem, hogy fordulhat meg a csapattársaim fejében, hogy nem segítünk azon aki rászorul. Akármelyik világról is legyen szó. Mondjuk én régóta "szabadságon" vagyok és csak a saját ügyeimet intéztem, amik valljuk be elég piszkos ügyek voltak. Van mit visszaadni a karmának. Na szép, ha ezt egy kree hallaná amiket gondolok, biztos skrull-nak nézne és kilyukasztana. Jól esik, hogy Nebo rám mosolyog, de ez csak egy gesztus a részéről úgy érzem.
Megvárom mindenki szavait, majd ismét indokolatlanul elsütök egy rossz viccet, rontani már úgy sem rontok a helyzeten, legalább nekem legyen jobb kedvem.
- Mi sem egyszerűbb ennél Nestor, csak belegondolsz mit tennél a saját világunkban és annak az ellenkezőjét csinálod. Sosem bukunk le. - majd eleresztek egy kisebb kacajt.
- Szóval csak annyit akarok mondani, hogy nem őrültem meg, tudom hogy az oroszlán barlangjába készülünk, de azzal nem vagyunk előrébb ha egymást marjuk. - mondom mindenkinek.
Ezután újra Nebo felé fordulok.
- Elég erős vagy, hogy most átbeszéljünk mindent? Nem mellesleg a szépségeden az sem változtat, hogy ennyire kimerült vagy. - mondom neki lágy hangon.
~ Jó lenne beszélni vele négyszemközt is, még mielőtt elindulunk a küldetésre. Igazából annyira nem érdekel a küldetés, leginkább azért szeretném, hogy sikerüljön, hogy ezzel is imponáljak Nebo-nak. Tudom, hogy ez egyáltalán nem tisztességes, de én a tisztességemet már rég elvesztettem.