Az űr

A többség benne volt a dologban így a jele szerint Acél is velünk jön majd az akcióra.
Nebo odasétált az asztalhoz és egy holografikus képet hozott be, mely segítségével ismertette az akció menetét. A terv egész jónak és kivitelezhetőnek tűnt. Valószínű rá hárul majd a deaktiválás, de jelenleg nem szólok közben, több felettesem van most a teremben, mintsem hogy én döntsek róla ki mit csinál majd.
A terv végén egy biccentéssel jelzem Nebonak, hogy megértettem a szavait. Majd csak ha nem jelentkezik vagy dönt senki, akkor ajánlom fel, hogy majd deaktiválom én a belső biztonsági rendszert.

Amikor Syr-Tox megszólal, egy kicsit rögtön megbánom, hogy vállaltam a feladatot. Sosem a humoromról voltam híres, de nem azért mert nem érteném, hanem mert nem érzem szükségét. A fölösleges viccelődés mindig feldühít, de amikor valaki ennyire rosszul csinálja, arra nem is tudok reagálni. Ráadásul az esetlen bókolása Nepthysnek még inkább lealacsonyítja a szememben. Eddig tartott az általános jó véleményem a kreekről és a fegyelmezettségükről. Nem valami fényes kilátás, hogy vele kell együtt mennem, de be kell látnom, hogy Nestornak végső soron jó döntést hoz. Így legalább tudok rá vigyázni, ha valami ostobaságot csinál. Remélem megfelelően engedelmeskedik az utasításaimnak, és akkor nem lesz gond. Úgyis ideje lenne élesben is kipróbálni az új adottságaimat. Persze ezt jó lenne minél későbbre hagyni, mivel a külsőnk elvileg önmagában el kellene hárítsa a legtöbb problémát. Természetesen tüzetesen megvizsgálom a térképet, különösen az őrségekre figyelek a biztonsági rendszer felé vezető útvonalon, illetve azt nézem, hogy van-e több lehetséges irány a távozásra onnan.

Amint Nebo vázolja a terveket, egy teljesen más arcomat veszem fel. Komoly vagyok és mindenre részletesen figyelek. Egy pillanat alatt eltűnik a szememből a Nebo iránti vonzalmam látványa. Profi vagyok, és ezt számtalanszor bizonyítottam már. Hála a kree nevelésnek, ha feladat van kizárom az érzelmeket, de ne várja ezt senki tőlem, hogy a hétköznapokban is ezt tegyem, főleg ezért is jöttem el a kree seregből.
Nebo továbbra sem ad egyértelmű utalást arra, hogy van-e értelme az udvarlásomnak, de lehet most túl fáradt, vagy a jelenlegi helyzetben nem engedheti meg magának, hogy elgyengüljön.
Nestor vázolja az ő elképzelését is amivel teljes mértékben egyet is értek.
- Ne viccelj, az egész életem arról szólt, hogyan tudom kijátszani a biztonsági rendszereket, valamint biztonsági szolgálat embereként volt lehetőségem behatóan tanulmányozni azokat. - amint kimondom ezeket a szavakat, beugranak régi fellegváras sztorik, hogy mennyi mindent kellett nekem ott "hekkerkednem" hogy bejussak olyan nőkhöz, akikhez hivatalosan nem lett volna szabad.
Az viszont egy kicsit aggaszt, hogy Vron mellé oszt be. Nem túl vevő a humoromra, pedig ha feszült helyzetben vagyok számíthat rá, én ezzel oldom a feszültségem. Na mindegy, legalább jó harcos ehhez kétség nem fér.
- Szeretnék kérni leírásokat az itteni rendszerekről, ha rendelkezésre állnak. - fordulok Nebohoz ismét. Akaratlanul is, de ha rá nézek ismét megenyhül az arcom. Remélem józan tudok majd maradni végig a küldetés alatt és nem fognak elragadni az érzelmeim, ez most nagyon fontos nekem, és azt már most eldöntöttem, hogy a küldetés sikere előrébb való az életemnél. Tehát ha úgy adódik nem fogok habozni, ha választanom kell a küldetés sikere és az életem között.

Nem én vagyok az egyetlen, akit meglepetésként ér, hogy a belső ember, akinek a segítségünkre kell lennie, egy ötéves kislány lesz, bár az elmondottak alapján nyilván valamiféle szuperzseni lehet. Az építészeti stílus, amiben a palota készült, szintén igen szokatlan, de ez még feldolgozható. Nem először leszek olyan épületben, amit egy idegen faj tervezett. Kicsit talán több időbe fog kerülni a tervrajz memorizálása, mivel nem a megszokott logika alapján készült, de ez nem fog komolyan hátráltatni. Ráadásul ebben is vehetem Syr-Toxnak valami hasznát, mivel ő kreeként sokkal jobban hozzá van szokva az ilyen elrendezésekhez. Az sem egy mellékes adalék, hogy Nepthys férjének koponyája Melissa jogarán található, bár ezzel nekem elvileg nem lesz dolgom. A kommunikáció hiányával viszont annál inkább. Az önálló tevékenységhez hozzá vagyok szokva, de a működésünk összehangolása így enyhén szólva is nehézkes lesz.
Végül elindulunk a hajó felé, amivel meg kell közelítenünk a bolygót. Legalább nem pazaroljuk az időt, ez pozitívum. Reménykedem, hogy Syr-Tox tényleg annyira jól ért a gépekhez, mint mondja, és nem csak Nepthys előtt hősködik. Ez a kis udvarlása az életünkbe is kerülhet, ha nem látja be, hogy esetleg valamiben hiányossága van. De ezt majd leghamarabb akkor fogjuk megtudni, ha a gépen megnézi a rendszer adatait. Menet közben figyelek a környezetemre, és igyekszem minden furcsaságot észrevenni. Végül a hajóhoz érkezve azt is alaposan szemügyre veszem. Nem vagyok pilóta, így nyilván nem is hárul majd ráma vezetés feladata, de azért próbálom megállapítani, hogy miféle jármű lehet, vagy hogy legalább láttam-e már hasonlót.

Bíztam benne, hogy az éjszakát még itt töltjük és lesz lehetőségem négyszemközt beszélni Nebo-val, de a helyzet úgy tűnik nagyon súlyos és most azonnal indulnunk kell. Természetesen nem ellenkezem, hanem engedelmesen követem őket a hajó felé amivel majd indulunk.
Nebo-n észreveszem, hogy igen távolságtartó, nem gondoltam bele az ő helyzetébe. Szörnyű lehet most neki, ráadásul jelenleg mi, az ő legnagyobb ellenségeinek a képében vagyunk. Nem is erőltetem tovább egyelőre, és a megjegyzéseim megtartom magamnak. Talán ha visszatérünk sikeresen a gyermekeivel más lesz az álláspontja, már ha visszatérünk. Benne van hogy itt hagyjuk a fogunkat, de egy szem félelem sincs bennem. Remélem nem hiszik azt a többiek, hogy félvállról veszem a küldetést, de én így vezetem le a feszültséget. Az úton nem fogok unatkozni és nem lesz időm gondolkozni sem, aminek nagyon örülök, tanulmányoznom kell az itteni biztonsági rendszereket, ami meglepően hasonlít a mi világunkban lévőkre. Minden részletre kitérek a tanulmányozás során, ilyenkor apró kis eltéréseken bukhat meg az egész küldetés, amit ha nem veszek észre végzetes lehet.
Egyelőre nem gondolok bele, mi fog történni ha odaérünk, és hogyan tud majd segíteni nekünk egy ötéves, majd minden szépen alakulni fog. Én bízom a csapatban és a nálunk van a legjobb vezér is akire mindig számíthatunk. Mielőtt elindulunk az űrhajóval, még odaszólok Nebo-nak.
- Ne aggódj, sikerülni fog és elhozzuk neked a szeretteidet. - majd becsukom az űrhajó ajtaját és felkészülök az indulásra.

Nestor fel is osztja, hogy ki hogy s merre megy majd. A tervrajzok amennyire csak tudom próbálom memorizálni, elvégre nem jó ötlet eltévedni annak akinek az evilági énje úgy ismeri azt mint a tenyerét.
Nebo részleges leírást ad a gyerekeiről és arról, hogy a férjéből mennyi és hol maradt pontosan.
~ Koponyajogar, kissé morbid.
- A jogart védik -e valamilyen speciális módon, vagy azt Melissa mindig magánál hordja?
Kérdem, majd miután végighallgattuk őt néhány biztató szót mondok.
- Hamarosan találkozhatsz majd a gyermekeiddel.

A kérdésemre válasz is érkezik, ami megnyugtat. Mármint az a része, hogy nem ragaszkodik hozzá foggal körömmel, de azért megtesszük ami tőlünk telik.
- Remélem a jogart is el tudjuk majd hozni.
~ Ha másért nem, akkor azért, hogy örömet lássak az arcán, a mi világunk Nebo-ja nem s derűsségéről híres.
A javaslatra, hogy nem muszáj azonnal indulnunk és csak megvonom a vállam.
- Felőlem akár most is indulhatunk.
Jelzem ezek társaimnak, hogy én készen állok, de ha ők még maradnának akkor nincs ellenvetésem. Elvégre ez a döntés nem az enyém.

A hajó, amit kapunk egy teljesen hétköznapi kree gép, látszólag pont olyan, mint amilyeneket a mi világunkban is használnak. Annyira nem értek az űrhajókhoz, hogy apróbb különbségeket fedezzek fel, de nem is hiszem, hogy lenne jelentősége, ha esetleg lenének. Amíg Nestor el tudja vezetni, addig rendben van. Nepthys felajánlja ugyan, hogy pihenjünk rá a feladatra, de nem igazán érzem szükségét. Nem sok mindent tettünk eddig, az időnk pedig fogy. Villám is hasonló gondolatra jut, és ezt közli is. Hiába, néha vannak jó önálló gondolatai.
- Én sem húznám az időt. - mondom - Minél előbb otthon vagyunk, annál jobb.
Kérdően nézek Nestorra, várva, hogy kimondja az utolsó szót. Remélhetőleg ő is úgy gondolja, ahogy én, de nem annyira kardinális kérdés, hogy leálljak vitatkozni vele. Ha maradunk, leginkább pihenek, felszerelésre nem nagyon van szükségem. Viszont ha rögtön elindulunk, szótlanul felszállok a hajóra a többiekkel együtt. Az üres biztató szavakat úgyis elmondják a többiek helyettem is.

//Mivel a fele társaság nem írt, így nincs értelme most váltani, ha írnak, akkor kaptok újat, legkésőbb jövő szerdán.//

Felcsillan a szemem amikor Nebo felajánlja, hogy maradjunk pihenni és nem kötelező azonnal indulni. Azonban eszembe jut, hogy most nagyon nehéz helyzetben van, meg egyébként is hatalmas önzőség lenne marasztalni a csapatot azért, hogy én udvaroljak meg hát úgy láttam rajta ez most ebben az időben nagyon kellemetlen lenne a számára.
- Induljunk, természetesen. Nem szabad itt vesztegetnünk az időt. - közben beszállok én is az űrhajóba.
Az arcomon látszik egy kis szomorúság, de az is, hogy mennyire elszánt vagyok a feladattal kapcsolatban. Miután észrevettem, hogy Nebo igen távolságtartó, én is úgy viselkedek vele szemben, kerülöm vele a szemkontaktust, próbálok nem rá nézni. Persze nem adom fel, de most úgy vagyok vele, hogy előbb bizonyítok és aztán próbálkozok nála ismét. Valamiért azonban a történtek ellenére is úgy érzem, hogy van nála esélyem.
Ellenőrzöm minden felszerelésem, rendben van minden. Kicsit szótlan lettem, talán most tudatosult bennem a küldetés veszélye és fontossága.

előzmény itt: Hala az űr

Sikerült felvinnem a gyereket a hajóra, persze nem tetszett nekik a dolog és üvöltöttek, mint a sakálok. gyorsan becsatoltam őket, majd kissé távolabb tőlük magamat is mire elindultunk. Könnyedén sikerült elhagyni az épületet, majd egy harc színterén kellett átvágnunk, hogy elérjük célunkat. A kezem ökölbe szorul, az arcomon pedig harag jelei látszanának, ha nem takarná el a fejem a sisak.
- Szipolyok.
Mondom, ki alig hallhatóan, még ha nem is a mi világunkból valóak voltak, akkor is utáltam őket. Egyszerűen éreztem.
A harcból Nestor kimanőverezett minket, majd ugorhattunk végre a hipertérben. Úgy két óra út után meg is érkeztünk a végcélunkhoz, amit csak Tyrannis ismert eleinte. A gyerekek elaludtak én pedig nem akartam őket felébreszteni, a szemükben még mindig én vagyok a gonosz emberrabló a szemükben, legalábbis Nebo gyerekeiében, Tyrannissal eddig sem volt gond. Miután Nestor elindul lefelé én is követem. Ha leértem és oxigénnel teli helyre érünk én leveszem a sisakomat, vagy legalábbis megpróbálom, mivel az arcom még biztos csupa vér és az orromnak se tesz jót ha tovább feszül neki a sisakom behorpadt fele.