MUTÁNSOK VS ŐRSZEMEK

Go down

MUTÁNSOK   VS   ŐRSZEMEK Empty MUTÁNSOK VS ŐRSZEMEK

Témanyitás by Eva Carter Pént. 06 Jún. 2014, 21:48

MUTÁNSOK
VS
ŐRSZEMEK
Világ leírás: 2033 írunk, és már javában tart a háború a mutánsok, és az őrszemek között. Amit, még maga Kelly szenátor kezdett, miután egy titokzatos mutáns az életére tört, és bár addig sem kedvelte a mutánsokat, a támadás után, viszont már gyűlölte őket. Kábé, úgy, mint Hitler a zsidókat. Sőt, még a mutáns regisztrációt is szorgalmazza. Mindent meg tett, hogy eltűnjenek és ezen okból, fejlesztette ki a tudósaival, az őrszemeket. A felavatási ünnepség, tragédiába fulladt, mert a nézők közt, volt egy kisfiú, akinek épp aznap látott napvilágot a képessége, és az édes anyjával ment a rendezvényre, és mind a ketten ott haltak meg, miután az őrszemek végeztek velük. A szenátor, fülig érő szájal nézte végig a jelenetet, és látszott rajta, hogy még csak meg sem bánta a dolgot. Az őrszemek, akiknek a feladata, hogy ki irtsák a mutánsokat. Már, nagyon hosszú ideje annak, hogy ez a háború folyik közöttük, ám aztán tőrtént még valami, mert az őrszemek már nem csak a mutánsokat támadják meg, de az embereket is. Egyesek szerint az, hogy az őrszemek az embereket is gyilkolja, az a Skynet nek köszönhető. De, nincs rá bizonyíték, hogy tényleg meg alkottak volna egy ilyen öntudattal rendelkező programot. Az őrszemek, immáron az egész szén alapú lényeket tekinti ellenségének, és nem áll le amíg nem lesz az övé az egész galaxis. Amíg, a földön folynak a harcok, addig a szenátor a hold bázison, egy luxus körülmények közt hibernálva várja, hogy ki olvasszák, és visszatérhessen, egy immár mutánsoktól mentes földre. A mutánsoknak, nem elég, hogy az őrszemekkel harcoljanak, még pluszba néhány társuk is ellenük fordul, és az őrszemeknek segítenek. Ők, fejvadászoknak nevezik magukat, és egy érvényes igazolvánnyal tudják bizonyítani, hogy ők is közéjük tartoznak. De, ha az igazolvány érvényességét veszti, vagy az illető elveszti, akkor abból automatikusan ellenséggé válik, az őrszemek szemében.


A hozzászólást Szabó Éva összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 17 Jún. 2014, 21:14-kor.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

MUTÁNSOK   VS   ŐRSZEMEK Empty Re: MUTÁNSOK VS ŐRSZEMEK

Témanyitás by Thorhalla Pént. 06 Jún. 2014, 21:53

Áttettem a pályázatok alól simán az alter kalandok alá, mert a pályázatos rész a KM pályázat kalandjaira van fentartva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
MUTÁNSOK   VS   ŐRSZEMEK Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

MUTÁNSOK   VS   ŐRSZEMEK Empty Re: MUTÁNSOK VS ŐRSZEMEK

Témanyitás by Eva Carter Kedd 17 Jún. 2014, 21:24

//Köszönöm Nefi. ^^//

Tehát, mutánsokkal jelentkezzünk, lehet új karakter, de akkor kérek hozzá ET-t, de ha már egy elfogadot karakteredet szeretnéd hozni, az is lehet, csak linkeld, az ET-jét. Valamint, hogy két csoport lesz, a fejvadászok, és az ellenálók, kérlek írjátok oda, hogy ki melyik csoportban akar lenni. Ennyi szerintem.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

MUTÁNSOK   VS   ŐRSZEMEK Empty Re: MUTÁNSOK VS ŐRSZEMEK

Témanyitás by Eva Carter Kedd 17 Jún. 2014, 21:41

Akkor, jelentkezem elsőként, Évámmal és ellenáló leszek. https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1432-szabo-eva-x-diak#44052

És ezt most önkényesen el is fogadom. Smile

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

MUTÁNSOK   VS   ŐRSZEMEK Empty Re: MUTÁNSOK VS ŐRSZEMEK

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.