Kata Kira Sign

Go down

Kata Kira Sign Empty Kata Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Csüt. 24 Júl. 2014, 19:24

Név: Kata Kira Sign
Egyéb név(i): Miss Vudu
Faj: Mutáns
Nem: nő
Jellem: kreatív, egoista, találékony és higgadt jellemű. Szeret harmadik személyben beszélni magáról.
Születési helye és idő: Manhattan, 2009, Január 20
Kor: 16 év
Család:
- Anya, Apa halott,
-Unokahúga él
Foglalkozás: X-diák
Testmagassága: 168 cm
Testsúlya: 55 kg
Szeme színe:barna
Haja színe: fekete
Bőre színe: afroamerikai
Különleges ismertetőjel:
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek:erősen egoista

kinézet:
Kata Kira Sign KND___A_Stolen_Hat Kata Kira Sign Knd__in_your_absence__by_gohoshisurunyan-d57kukv

előtörténet: Kissé különösen zajlott az élete Kirának, akit néha Katának, vagy Miss Vudunak szólítottak. Mindháromra felfigyelt, bár az utolsót nem kedvelte, bár csak egy ember illette ezzel a névvel élete során, az unokahúga, de ő folyamatosan. Vagyis inkább azóta, hogy Kirának jelentkezett a képessége. Tudta, hogy ez egy nap be fog következni, mert a szülei is mutánsok voltak, ami ritkaság számba ment ebben a realitásban, ugyanis is elég kevés volt a mutáns, ennek több oka is volt persze. Az első ok, hogy még néhány mutáns született csak a világunkba, a másik, pedig hogy amelyik mutánsszervezet veszélyt jelentett a társadalomra, azt szép szóval mondva eltakarították az útból. Kira is egy ilyen mutáns szervezet tagja volt, mint bárki más a családjából. A szervezetükben három család emberei voltak csak csupán, kisméretű csoport, nagy erőkkel és tenni akarással. A szervezetük főleg segített az embereken és igyekezett olyan munkákat vállalni, amelyekkel tényleg hasznossá tehetik a képességüket, így őket a likvidálás nem veszélyeztette egészen sokáig.
De ennyire még ne ugorj előre. Kira története kissé eltér az átlag lányokétól, alapvetően már az öltözködési stílusa is sokkal lazább és sportosabb volt mint a hozzá korban hasonló lányoké. De őt ez nem zavarta, az öltözködési stílusához híven, gyakran járt sportolni. Imádta a HIp-Hop- ot, a Funkit és lány létére a tánc mellett még  járt Kapu-érázni és juhdózni is. Aminek később hasznát is vette, bár ezt akkor még nem tudhatta. A képességét 14 évesen észlelte először, bár ki tudja mióta rendelkezett már vele. Egyszer bunyóba keveredett egy sráccal, mert az nem akarta az szándékosan provokálta, és olyan dolgokat vett a szájára, amiket nem kellett volna. A bunyó közben a srác orrba vágta a csajt és meglepetésére a csávó is az orrát kezdte fogni és ordított fájdalmában. Nos e pillanattól kezdve tudta, hogy ő volt ezért felelős, még ha nem is akarattal és a képessége, pedig a vudu effekt, vagy más néven egy irányú érzék kapocsnak lett elnevezve. Ettől kezdve valamiért kerülni kezdték az emberek, de csak azok akik nem álltak a barátai sorában, és tudtak az erőről. Az erő felismerése pedig azzal járt, hogy a küzdősportokkal a lánynak fel kellett hagynia, vagyis az ember elleni harc részével, csak a zsákokat püfölhette ezután.
Kira 15. életévét betöltve a szervezetükben, mint szerelő kezdett el dolgozni, mert, mikor egyszer segített apjának szerelni a szervezet elromlott járműveit, Kira nagy tehetséget és érdeklődést mutatott a szerelés iránt.
Egyik nap bement a szervezetükbe, mire szülei két hírrel fogadták. Az egyik az volt, hogy az unokahúgának is felbukkant a képessége, és örülnének neki, ha szemmel tartaná, hát mondjuk úgy kezdte bébicsősznek érezni magát, miután a csajszit mindig kihúzta a bajból, aki szinte mágnesként vonzotta azt magához. A másik pedig az volt, hogy azon a napon csatlakozott hozzá a 3. család a szövetkezetükhöz. Kira maga sem tudta miért, de a családban lévő fivérek egyike nagyon megtetszett neki, de nem közeledett felé, egyelőre csak figyelte. Aztán amikor elkezdődött a közös munka, valahogy a srác mindig a közelébe keveredett, így kiderült, hogy sok közös van bennük. Kira imádott, szerelni, javítgatni, és a srác is, mint később kiderült.
Később azon kapták magukat, hogy egyre többször vannak egymás mellett, végül pedig egészen összemelegedtek. Mondjuk nem volt furcsa, hogy egymás mellett kötöttek ki, 15 évesek voltak már, mindketten felnőttek, és megvolt köztük az összhang is.
Az élet tökéletesnek tűnt Kira számára, míg egy nap épp szünetet tartott a szerelésben és ebédközben ment mellette a tv. Nem szokta sokat nézni, de háttérzajnak tökéletes volt. Épp az elnök ment benne, talán épen sajtótájékoztatót tartott, vagy valami hasonló, mikor egyszer csak az élő adásban valaki megtámadta őket egy energiacsapással. A sikítozás a tv-ben is hallatszott így a lány ráfordította tekintetét mire meglepve tapasztalta, hogy a párját látja ott, Nicket, aki épp az elnök felé lövöldöz. Tudta, hogy nem lehet ő az, hiszen ő a szomszéd szobában szerelt épp, még a hangját is hallotta, ahogy dudorászott.
Bár nem kellettek szavak rá, de tudta mi történt, rivális szervezet alakváltója, akarta ellenük fordítani az embereket.
Gyorsan futott is Nickhez, majd tovább hogy megkeresse Sonát, az unokahúgát, hogy eltűzzenek mielőtt még késő lenne. De késő volt, amint a helyiségbe értek és Sna felé kiáltottak, valaki bedobott valamit az épület ablakán, egy altató gránát volt.
Mikor magukhoz tértek a saját kivégzésükre vártak, egymáshoz voltak láncolva és a nyakukban képességblokkoló nyakörvek voltak. Sorban kelett Kirának végignéznie társai halálát, a szíve elszorult, könnyek csörgedeztek szeméből, miközben végig kellett néznie barátai halálát. A szüleit ne látta, hogy kivégezték volna, titkon  remélte, hogy ez azért van, mert már sikerült elszökniük és nem azért, mert velük már ébredése előtt végeztek. Ő volt az utolsó a sorban, előtte pedig Nick és Sona. a sor lassan fogyott ő pedig már kis híján zokogott, a könnyek patakzottak szeméből úgy volt kénytelen várni, többször is elfordította tekintetét, hogy ne kelljen végignéznie ahogy egy-egy jó barátját agyonlövik, így tett mikor Nick következett is, de még mikor a Nick előtti embert végezték ki Kira közelebb lépett Nickhez é egy búcsúcsókot adott annak szájára, szavak se kellettek, mindketten tudták mi vár rájuk és miért teszik amit tesznek. A csók után Nick kelletlenül vissza állt a sorba, tudta, hogy már miatta töltik újra a fegyvert, ami miatt majd életét veszti, tekintete párás volt, meg akarta őrizni férfiúi büszkeségét azzal, hogy nem ejt könnyeket a történtek miatt, vagy akár a barátaiért. Kira becsukta a szemét, nem írta elviselni a tudatot, hogy szerelmét is megölik, így inkább nem is akarta látni. A következő pillanatban egy robbanást halott és annak lökéshulláma repítette el őket Sonával, valahova távolabb. Mikor ismét magához tért, Sonához láncolva feküdt a betonon, a fogadóbizottságuk, pedig egy csapat fegyveres alak volt.

képességek:
vudu effekt/egy irányú érzék kapocs:
Ez a tulajdonság passzív. A lényege az, hogyha Kira megüt bárkit, a neki nem fáj, max csak ha akkora erővel teszi, hogy belefájdul a keze, de ha más üt meg a lányt, akkor az annak az illetőnek is fájni fog az a hely ahol megütötte őt. Tehát, én ütlek neked fáj, ha te ütsz neked is fáj, bár kisebb mértékben mint nekem. Igaz az embereknek más más a fájdalomküszöbe, így lehet hogy ami Kirának fáj, az a támadójának csak idegesítő bökdösés. A fájdalom amit maximum képes okozni az egy fejfájásnyi erővel ér csak fel.

előtörténet véleményezést kérsz: igen


A hozzászólást Kira Sign összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 26 Júl. 2014, 21:39-kor.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kata Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kata Kira Sign Girloffantasybymanofins Kata Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kata Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kata Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kata Kira Sign Empty Re: Kata Kira Sign

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 26 Júl. 2014, 08:17

Rendben, elfogadva. Órarendet ide is kérek.
A képességhez még annyit, hogy maximum zavaró fejfájással felérő fájdalmat tud visszaütni másra, ergo, ha vki megkéseli Kata-t, a másik akkor is csak enyhe fájdalmat érez és nem többet.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kata Kira Sign Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kata Kira Sign Empty Re: Kata Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Szomb. 26 Júl. 2014, 21:42

Javítva.

Hétfő:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Matematika (elmélet)
010-12 óra: Biológia és kémia
12-14 óra:Mechanika és Elektronika
14-16 óra: Képességfejlesztés és használat
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: boksz klub
19:30: Vacsora
19:30-22 óra: Szabadfoglalkozás
22 óra: Takarodó

Kedd:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Német
10-12 óra: Túlélés a távoli űrben és idegen kultúrák
12-14 óra: Fizika
14-16 óra: Matematika (gyakorlat)
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: Alternatív dimenziókat felfedező klub
19:30: Vacsora
19:30-22 óra: Szabadfoglalkozás
22 óra: Takarodó

Szerda:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Világtörténelem (ókortól napjainkig)
10-12 óra: Mutáns és filozófia
12-14 óra: Képességfejlesztés és használat
14-16 óra: A harc művészete harccal és anélkül
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: Kreatív önmegvalósítási klub
19:30: Vacsora
19:30-22 óra: Szabadfoglalkozás
22 óra: Takarodó

Csütörtök:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Irodalom és nyelvtan
10-12 óra: Repülő eszközök vezetése
12-14 óra: Számítógép hackelés és informatika
14-16 óra: Hogyan használd az otthoni dolgokat fegyverként
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: Lövészet szakkör
19:30: Vacsora
19:30-22 óra: Szabadfoglalkozás
22 óra: Takarodó

Péntek:
06: óra: Ébresztő
07 óra: Reggeli
08-10 óra: Képességfejlesztés és használat
10-12 óra: Etika
12-14 óra: A mutáns és sima művészet története
14-16 óra: Önvédelem 
16-17 óra: Egy óra pihenőidő/szabadfoglalkozás
17-19 óra: vadászklub
19:30: Vacsora
19:30-24 óra: Szabadfoglalkozás
24 óra: Takarodó

Szombat: (nem kötelező órák)
12-14 óra: Képességfejlesztés és használat
15-17 óra: orosz

Vasárnap: (nem kötelező órák)
10-12 óra: Képességfejlesztés és használat
12-13 óra: Ebéd
13-15 óra: Képességfejlesztés és használat
15-17 óra: japán

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kata Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kata Kira Sign Girloffantasybymanofins Kata Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kata Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kata Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kata Kira Sign Empty Re: Kata Kira Sign

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 05 Szept. 2015, 00:04

A karakter az Osztálykirándulás c. kalandon elhunyt.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kata Kira Sign Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kata Kira Sign Empty Re: Kata Kira Sign

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.