Dr. Lea Sally
1 / 1 oldal • Megosztás
Dr. Lea Sally
Z kérésére, hogy legyen itt is felvezetve, ha már játszani úgysem fogok vele, maximum Z, de a suliban tanárként jelen lesz. A Kék körzetes és egyéb dolgok meg kivágva belőle.
Név: Dr. Lea Sally
Egyéb név(i): „Minden lében két kanál”
Faj: mutáns, szuperzseni
Nem: nő
Jellem: elviselhetetlen
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: Dallas, USA, 1995. november 17.
Kor: 24 év
Család:
Dr. Richard Sally – apa, él
Dr. Tamara Sally – anya, él
Foglalkozás: fizikus és csillagász
Testmagassága: 167
Testsúlya: 55
Szeme színe: kék
Haja színe: barnás vöröses
Bőre színe: kaukázusi
Különleges ismertetőjel: -
Repülési sebesség: 200 km/óra
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges
Életrajza:
Huszonöt évvel ezelőtt született egy fizikus házaspár gyermekeként. Kis korában nem sok jele volt annak, hogy egyszer vihetné is valamire. Figyelmetlen és rossz gyerek volt, mindent tudni akart, mindent látni, egyszerűen csak a minden lében két kanál jelzőt lehetett ráaggatni. Ahogyan kezdett cseperedni az nyilvánvaló lett, hogy okos, hiszen elég sokat kérdezett és szinte mindent felfogott, amit mondtak neki, csak éppen a magatartás gondokkal volt probléma. Ha egyszer elindult valamerre, akkor nem volt, mi leállítsa. És ez igazából akkor sem javult, amikor közösségbe került, ahonnan pedig kilógott a tudása és jó felfogó képességének hála. A szülei nem tehettek sok mindent, mert ott nem maradhatott, semmi sem kötötte le igazán. Négy éves volt, amikor Dallas-ból New York-ba költöztek annak köszönhetően, hogy az ottani egyetemen kaptak munkát a szülei. Hat évesen kezdte az iskolát, amit tizenkét évesen el is végzett, igazából már ekkor magántanuló volt, mert a magatartása miatt nem engedték be az iskolába, és az sem mentette meg ettől, hogy a szülei igen sok pénzt fizettek azért, hogy ott maradjon, de nem maradhatott. Így hát otthon tanult, de ez sem volt rossz neki, igaz nem volt sok barátja, mert otthon elzártan, a saját korosztálya nem értette meg, mert kitűnt közülük. Így igen magányos életet élt és ez sem javított semmit sem a viselkedésén. Hogy ezen javítani tudjanak valamit a szülei Lea-t beíratták egy önvédelmi szakkörre, ahol legalább a felesleges energiáit le tudja vezetni és nem megy mások idegeire ezáltal. Mindezidáig igazából a szülőknek az eszébe sem jutott, hogy így lehetne javítani a magatartásán és a legnagyobb meglepetésükre még működött is, és így kicsikét kezelhetőbb lett a lány. De a baj így is csőstül jön és soha sem kerülte el őt, tizenkét éves volt, nem sokkal korábban fejezte be az általános iskolát és nyári szünet volt a szüleivel pedig Hawaii-ra utazott, akik az ottani csillagászati obszervatóriumba készültek dolgozni néhány hétre, nem pedig nyaralni. Mivel nem sok idejük volt a fiatal Lea-ra, így sokat volt egyedül és egyedül mászkált az obszervatórium közelében. Kinn mászkált a perem közelében, amikor megcsúszott a sziklákon és sikoltva kezdett a jócskán több száz méter mély szakadék felé zuhanni. Senkinek sem tűnt fel, hogy mi történt, ő pedig próbált valamit tenni pánikolva, rettegve, hogy ne halljon meg, amíg feltűnt neki, hogy nem zuhant tovább, hanem lebegni kezdett, amikor arra gondolt, hogy induljon felfele megtörtént. Képes volt repülni. Hamarosan, lassanként rájött, hogy miként képes erre és így derült fény arra is, hogy Lea mutáns volt, tudta, hogy a képessége miatt nagy bajba kerülhet, így ezt igazán titokban tartotta és csak nagyon kevesen voltak, akik tudtak erről a dologról.
Magán középiskolába került, ahol mások is mind hasonlóak voltak, mint ő, kiemelkedő intelligenciával és időnként kezelhetetlen személyek is előkerültek. Itt tanult, mivel magániskola, azért jócskán többet tanítottak nekik, mintha egyszerű állami iskolába járt volna. Az eredményei továbbra is kitűnőek voltak, és az önvédelmi tanfolyamra is járt tovább, illetve hobbi szinten párbajtőredzésre is lejárt, hogy még ezzel is levezesse a felesleges energiáit. Itt derült ki, hogy remek fogékonysága van mind a matematika, mind pedig a fizika iránt, akárcsak a szüleinek. Ennek igazából ők örültek a legjobban, a lány kevéssé, hiszen ne akart túlzottan fizikus lenni, de nem volt más választása. Ekkoriban a saját korosztályával is próbálkozott barátkozni, mert lassanként beleunt a magányba. Vásárolgatni járt a barátnőivel a fiúk meccseire jártak szurkolni. Élte a tinédzserek életét, ahogyan mások is, bár nem igazán találta továbbra sem a helyét. Tizenhat éves korában érettségizett, majd felvételt nyert a New York-i egyetemre fizikus és csillagász szakra. Itt ismerkedett meg Jake Walker-rel. Akivel igazából az első pillanat óta úgy voltak, hogy egymás idegeire mentek és meg tudták volna ölni egymást. A fiú Lea apja mellett készítette a diplomáját, és tőle tanult igazából, amolyan asszisztense lett az egyetemi évek alatt. Lea folyamatosan körülötte legyeskedett, a fiatal férfi bármit tett beleszólt, hogy ő ezt jobban tudja és nem úgy kellene tenni és ilyen dolgok, így konkrétan a srác idegeire ment. Igaz ő sem volt különösebben oda a fiúért, de bosszantani imádta és csak ezért volt arra folyamatosan.
2016-ban, huszonegy évesen diplomázott le és kapta kézhez a fizikus és csillagász diplomáját, de nem volt kedve még elhelyezkedni és PHD hallgatóként ott maradt az egyetemen. Továbbra is Walker közelében maradt, már csak a bosszantás miatt is, meg, mert a kutatásai is ide kötötték. Igazán az idegeire tudott menni, amikor a lány sminkelni és körmöt festeni kezdett a fiú kutatásai felett és egyszer még azt is sikerült összehozni, hogy a körömlakklemosót a jegyzetekre önteni, ami így elveszett, hiszen még nem voltak számítógépre mentve. Hoppá! Önvédelmet persze tovább tanult és még a képességét is gyakran használta, fejlesztette, így sikerült mintegy kétszáz kilométer/óra gyorsaságot elérnie és jelenleg is ilyen szinten van. Még mindig bohókás volt, kissé felelőtlen, így igen gyakran járt bulizni, pasizott, ivott, élvezte az életét, amikor éppen nem a kutatásai mögött lapult. Folyamatos harcát vívta a beilleszkedéssel. Sikerült csillagászként néhány exo-bolygót felfedeznie és cikkeket is publikált a fénysebesség feletti utazásról, meg annak lehetőségéről, hogy milyen élet lehet odakinn a Galaxisban. Nem is tudta, hogy milyen témába tenyerelt ezzel bele és, hogy amiket ő feltételesen írt meg, azok igazak.
Képességei:
Lea képessége, hogy képes 200 km/óra sebességgel repülni.
Szakértelmei:
Fizika terén kiemelkedő a tudása, ez főként asztrofizikára (csillagászatra) értendő, doktori címe van mindkettőből. Számítógépes ismeretei is igen magasak. Ezen felül angol az anyanyelve és mivel önvédelmi tanfolyamra is járt, így ilyen irányú – közelharci – szakértelmei is vannak. Illetve párbajtőr ismeretei is vannak.
Külső:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|