02. A Szigetek

Go down

02. A Szigetek Empty 02. A Szigetek

Témanyitás by Cerebro Szomb. 06 Jún. 2015, 14:43

02. A Szigetek K54h93
Terület leírása:
A szigetvilág egy főleg fosztogatásból, rabszolgakereskedelemből élő, tengerészek által lakott birodalom. A férfiak szinte mindannyian a hajókon szolgálnak, ez a legnagyobb tiszteletnek örvendő szakma. A gyávákat megvetik, és a legtöbben a halálukig szolgálnak a tengeren, hiszen ritka, hogy valaki megélje az öregkort. Akinek mégis sikerül, az hiába lesz szigetlakó, továbbra is ugyan az a tisztelet, és becsület övezi, mint amikor még a tengeren szolgált, vagy akár több is. Aki alkalmatlan a harcra, halásznak áll, ami olyan, mint más birodalmakban a paraszt. Őket nem nézik le túlságosan, hiszen mégis a vízen dolgoznak, de a bányászok és kereskedők nem osztozhatnak ebben az elfogadásban. Bár mélyen belül elismerik őket, mint akik szükségesek a sziget fenntartásához, ezt hangosan egy tengerész se mondaná ki.
Azokat, akiket rangjuk miatt tartja fogságban a sziget, például az uralkodó, vagy különféle nemesi házak vezetői, inkább szimpátiával, és sajnálattal nézik. Tudják, hogy nem ők választották azt, hogy a szigeten maradnak, és ezért nem is vetik meg őket.
Maga a sziget főleg a fosztogatásból, és kereskedelemből tartja el magát. A szigeteken nem igazán bányásznak, kivéve az ametisztet, amit a már alvó vulkánból szednek. Itt található a főváros is. Apropó vulkán, még Ratenus születése előtt volt az utolsó alkalom, hogy kitört, ekkor süllyedt el az akkor még jelentős területekkel bíró birodalom nagyrésze, és a szigetlakók ezt hívják Második Katasztrófának. Szerencsére az emberek nagyrésze túlélte, tekintve hogy messzi vizeken hajóztak, és valahogy az uralkodóháznak is sikerült megmenkülnie. Ekkor látott Ratenus elődje, és a jelenlegi uralkodó, Dominicus egy álmot. Álmában Zeusz szólt hozzá, és bizonyítást kért hitére. Megparancsolta, hogy tegye át székhelyét az alvó vulkán közepébe, és akkor többet nem fog kitörni - különben ő, és testvére, Posszeidon elpusztít mindenkit, aki valaha is a szigetlakókkal kapcsolatba került. Ekkor Dominicus még kicsi volt, de elmondta apjának az álmot, aki szintén komolyan vette, és elkezdett dolgozni az ügyön. A vulkán lassan lecsillapodott, és biztonságossá vállt a palota felépítése. Ez stratégiailag is jó döntés volt, a vulkánt nehéz megközelíteni, a palotához csak egy ösvény vezet, az is könnyen védhető. Az ostromlás ellen pedig a vulkán tölcsére nyújt védelmet. Ezen kívül fegyvereket gyártanak, a kovácsokat majdnem olyan megbecsülés övezi, mint a tengeren szolgálókat. Ehhez a nyersanyagot főleg veszik, viszont a kész termékeket eladásra is hajlandóak felkínálni. A halászaik főleg halat termelnek, ami szintén fontos exportja a szigeteknek, illetve gyöngyhalászaik is vannak otthon. Fegyverek tekintetében könnyű, 1-1,5 kezes kardokat gyártanak, illetve hosszú és közepes íjakat, robosztus, erős, meg kis számszeríjat. Ez nem túl erős, viszont könnyű, méretéből adódóan könnyen hordozható (minél tovább van felhúzva elsütés előtt annál gyengébb a hatás). Maximális esetben se képes áttörni egy páncélon, viszont lány részre, és pontosan célozva akár halálos is lehet. Embereiket (és hajóikat) zsoldosoknak is felkínálják, bár nem olcsó, de hatásos és jól képzett, ütőképes sereg. Ezen felül értelemszerűen a saját hajóikkal védett kereskedelmi útvonalakat ritkábban támadják.
Vallás tekintetében az ógörög vallást követik, az istenek nevei és szerepe is ugyan az, áldoznak is nekik. Talán annyi a különbség, hogy itt Zeusz nem mindenek felett áll, hanem egyenrangú Poszeidonnal.
Törvényeiket tekintve következetes, de kegyetlen nép. Egymástól való lopás halálbüntetéssel jár, a parancsmegtagadás súlyosságtól függően végtagvesztéstől a halálig terjedhet. A lázadás viszont, ha jogos, akkor elfogadható. (például egy hajón, ha a kapitány nem teljesíti a legénység elvárásait, és a legénység rossznak tartja, akkor fellázadhatnak, és leválthatják a pozíciójából. Ilyenkor a hajó legénysége köteles a szigetig elszállítani a volt kapitányt, ahol az a bányába kényszerül.) A zsákmány megosztása mindig a rangtól, és elszenvedett sérülésektől függően történik. Például ha valaki elveszíti a karját, az több részesedést kap, kárpótlásként.
Fosztogatást jelöletlen hajókkal, általános ruházatban teszik, épp ezért a hajóiknak sincs nevük, hogy ne legyenek könnyen beazonosíthatóak. Ettől függetlenül ha tehetik, nem hagynak szemtanút. Kedvenc prédájuk a vízi kereskedelmet folytató hajók, de a tengerparti városokat is szeretik. Fosztogatásnál fontos, hogy tőlük távol történjen, sokáig hajlandóak utazni a zsákmányért. (játéktechnikailag ez úgy néz ki, hogy a 3-4-7-8 területek a kedvenc prédáik)
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.