Volangaard - Királyi csarnok

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Go down

Volangaard - Királyi csarnok - Page 4 Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Thorhalla Kedd 26 Jan. 2016, 06:08

Résztvevők: Tullus Occupandi Taurinus, Thorhalla Hyrrokkin, Einar Thorson a Miller klánból

Nem sokkal később Einar le is ült az asztalhoz, az egyik kupát vette elő, majd az árnyak közül, az egyik oszlop mögül egy csinos fiatal lány sietett ki és töltött a mézsörből az uralkodónak. Amennyiben Tullus is elfogadja a felajánlást, akkor ő is kap belőle. Az egész után a lány kissé hátrébb lépett, még kellően olyan távolságba, hogyha kellene valakinek még ital, akkor tudjon tölteni.
- Nem a formalitásokra vagyok kíváncsi - kezdte Einar. - Hanem arra, hogy mik azok, mivel a Tizenkét királyságot szolgálni óhajtják. Mindig is önök voltak a második legnagyobb ház a királyságukban, bizonyára már előre is voltak kapcsolataik a többi Nagyház irányába. Továbbra is a korábbi politikát óhajtják folytatni, vagy így, hogy egy lépésre állnak a Nagyházzá válástól, vagy változtatni fognak?
Érdeklődött, miközben a bele-beleivott az italába. Ha választ kapott, akkor szólalt meg ismét.
- Ami a mi részünket illeti... hogy kívánják fenntartani a békét a királyságukban s milyen kapcsolatokat akarnak ápolni az udvarommal.

//Bocsánat a rövid reagért.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Volangaard - Királyi csarnok - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok - Page 4 Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Theon Lupin Csüt. 11 Feb. 2016, 00:21

Tullus Occupandi Taurinus

Amikor a lány mellé lép a kancsóval, Tullus baljával int a legközelebbi üres kupa felé, hogy természetesen kér. Amíg az uralkodó beszél, rá figyel. Nem csak rá néz, de láthatóan figyel minden egyes szavára, összehúzott szemöldökkel. Amikor végzett, a kupájáért nyúl és nagyot kortyol belőle. Kiélvezi az ízt, a hajóúton csak vizet fogyasztott, az elmúlt órákban pedig kenyeret és zsíros húst, hogy felszívja a gyomrába kerülő alkoholt és ne bóduljon el túlságosan. Újra az uralkodóra tekint és minden szavát jól megfontolva válaszol.
-
Nem voltak korábban csatornáink a többi házhoz. Nem volt rá szükségünk. Nem készültünk vezetésre vagy uralkodásra. Kénytelenek voltunk ezen változtatni. Fel szeretnénk venni a többi házzal is a kapcsolatot. De teljes mértékben csak azt követően, hogy önt szolgálhatjuk. Adóval, rabszolgával és fegyverrel.
A válaszát követően újra várakozik, hogy mi lesz a következő kérdése az uralkodónak. Mikor azt megkapja, újra kortyol, de már kevesebb gondolkodással válaszolja meg.
-
Szigorúan és rendszer szeretettel fogjuk fenntartani a rendet. Szolgálni és becsülettel szolgálni szándékszunk.
Theon Lupin
Theon Lupin
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 48
Join date : 2015. Jun. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick H. Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok - Page 4 Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Thorhalla Pént. 12 Feb. 2016, 00:03

Résztvevők: Tullus Occupandi Taurinus, Thorhalla Hyrrokkin, Einar Thorson a Miller klánból

Einar figyelmesen hallgatta végig, hogy Tullus mit is mondott neki, hogy miket szeretnének elérni, végrehajtani, illetve hogyan adóznának feléjük. Azonban voltak bizonyos fenntartásai mindezzel kapcsolatban, még bizalmatlan volt.
- Nem készültek az uralkodásra - kezdte. - Hogyan szándékoznak hatalom maradni s nem úgy járni, mint az elődeik?
Ezt igencsak fontosnak tartotta, nem lett volna szerencsés, ha pár havonta újabb és újabb házat kellene elismerniük Nagyháznak. A többi részre bólintott, majd ismét megszólalt.
- A kapcsolatfelvételben, ha kívánják, akkor a Miller-ház is segítséget nyújthat, a leendő esküjüket pedig elfogadom.
Kivárta, hogy erre Tullus mit is felel, addig belekortyolt az italába a válasz után folytatta.
- A hivatalnokaim kiállítják a megfelelő iratokat, lepecsételem s aláírom, utána már hivatalosan is Nagy-háznak fognak minősülni. De egy feltételem lenne, amennyiben az előző uralkodói családból valakit élve találnak, politikai túszként itt a Volangaardi udvarban akarom őt tudni.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Volangaard - Királyi csarnok - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok - Page 4 Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Theon Lupin Vas. 10 Ápr. 2016, 21:30

Tullus Occupandi Taurinus

Tullus végig Einar szemébe nézett. Aztán az első kérdést követően jelentőségteljesen a pajzsára majd a kardjára nézett. Összehúzott ajkakkal és szemöldökökkel igenlően bólogatott, jelezvén megértette a király aggodalmait. Azonban emiatt már nem kellett aggódniuk. Miután lezárták az országot minden ellenállást megtörtek és ezt az állapotot továbbra is fent kívánják tartani.
-
Az uralkodásra nem készt a családom, mégis biztosak vagyunk abban, hogy sikeresen helyt fogunk állni. Családunk és tanácsadóink birtokában komoly tudás halmozódott fel nemzedékek alatt az államszervezésről. A megfelelő emberek a megfelelő pozíciókba, miközben a nép korlátozott szabadsággal, de örülhet az életének és a kis vagyonának. Rabszolgák és kontroll...ha pedig minden kötél szakad, marad a kard és a pajzs. - Aztán kivárja a következő kérdést és szinte gondolkodás nélkül válaszolt. - Természetesen, a Királyi Udvar minden segítségét szívesen fogadjuk. - Még meghallgatja az utolsó feltételt is, amire lassan bólint. - Ezt megígérhetem. Visszatérésem után legjobb katonáim küldöm szét Üvegvölgyben, hogy kutassanak leszármazottak után.
Theon Lupin
Theon Lupin
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 48
Join date : 2015. Jun. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick H. Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok - Page 4 Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Thorhalla Szer. 13 Ápr. 2016, 00:01

Résztvevők: Tullus Occupandi Taurinus, Thorhalla Hyrrokkin, Einar Thorson a Miller klánból

Einar figyelmesen hallgatta végig, hogy mit is mondott Tullus. Tudta, hogy elmondva mind szépen hangzik, de úgyis a következő évek adnak majd választ arra, hogy tényleg méltó-e a Taurinus ház arra, hogy uralkodjanak Üvegvölgyön. Egyelőre azonban mivel arra esélye sem volt, hogy a korábbi háznak akárcsak maradékát is megtalálják, újra hatalomra juttassák, így el kellett fogadnia, hogy új család lép a régi roppant szoros kötelékű szövetségeseik helyére. Persze ez nem jelentette azt, hogy nem fogják a Taurinus-házat folyamatosan figyelemmel tartani. Végül kimérten bólintott a szavakra.
- Rendben van - mondta. - A tudás s gyakorlat azonban gyakran távol áll egymástól. De megkapják a kezdeti bizalmamat, hogy boldogulni fognak s megbirkóznak e feladattal.
A válasza már megvolt a következőre is, azok után, hogy milyen támogatást nyújtanak nekik.
- Megkapják, mindaddig amíg az nem ütközik a többi házzal kötött egyezményekbe - felelte.
És végül azt kapta, amit akart, hogy megkapják a korábbi nagy-ház megmaradt személyeit politikai túsznak. Ezzel leginkább azok védelmét akarták, nem többet, nem akarták, hogy teljesen kihaljon a ház, hiszen ők is egyike voltak azoknak, akik a Kataklizma évfordulóján erőket kaptak.
- Nagyszerű, hacsak nincs valami, mit még megakar beszélni, azt hiszem, hogy végeztünk. Igyunk is új szövetségükre.
Ezzel emelte poharát, ha Tullus is teszi, akkor felé emeli a saját kupáját.
- Skål! - mondta az északi szót, majd a teljes kupáját ki is itta.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Volangaard - Királyi csarnok - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok - Page 4 Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Theon Lupin Vas. 12 Jún. 2016, 01:28

Tullus Occupandi Taurinus

Tullus csak bólogatott. Tisztában volt azzal, hogy mit várnak tőlük és azt, hogy mit tudnak nyújtani. A központosított irányítási rendszerük és az állami szervezetük azonban valószínűleg kiállja a próbát. Atyjával és a legközelebbi tanácsadókkal mindenképpen ebben reménykednek. Hosszúra nyúló másodpercekig nézték még egymást. Tullus várt, amíg nem hangzott el a király utolsó kérdése. Kutakodott még az emlékeiben néhány pillanatig, hogy maradt-e olyan kérdés amit még okvetlenül meg kell beszélniük. Semmi sem jutott az eszébe azonban. A kereskedelmi kérdések újratárgyalása már nem az ő szintjükön zajlik. Mert akár honnan is nézzük, gyakorlatilag uralkodói a találkozó, ami megkövetel bizonyos protokollt. Nem foglalkozhat egy király minden apró-cseprő dologgal ami felmerül közte és az egyik hűbéri tartománya között.
-
Ennyi lenne, uram. - Válaszolta a kérdésre, majd amikor Einar köszöntőre emeli a kupáját, ő is követi. - Euge! - Köszönti újdonsült királyát ő is a saját nyelvén és egy hajtásra üríti kelyhének tartalmát.
Theon Lupin
Theon Lupin
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 193
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 48
Join date : 2015. Jun. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick H. Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok - Page 4 Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Thorhalla Kedd 14 Jún. 2016, 08:10




Új nagyház születik
Kataklizma után 305. tavasz
Volangaard - Királyi csarnok


Résztvevők: Tullus Occupandi Taurinus, Thorhalla Hyrrokkin, Einar Thorson a Miller klánból

Végül mind a ketten kiitták a borukat a pohárból. Az uralkodó nem is maradt már sokáig, a távozásánál megígérte, hogy Tullus néhány napon belül megkapják az okmányokat, amiket kiállítanak nekik. Addig is felajánlotta, hogy nyugodtan maradjanak a csarnokban és szálljanak meg itt, ha akarnak, nem muszáj a városban. Bármelyiket is döntötte a férfi két nappal később pontban, mikor megszólaltak a kürtök a városban jelezve a delet megjelent Tullus szállásánál egy uralkodói futár, aki hivatalos okmányokat hozott a férfinak. Az iratok közös nyelven készültek, az uralkodó aláírásával és a házának pecsétjével, amelyben ettől a pillanattól kezdve hivatalosan is legitimnek ismeri a Taurinus-házat, hogy ők az uralkodói/vezetői Üvegvölgynek és immáron a Nagy-ház titulussal is rendelkeznek. Az iratok átadása után a hírnök, vagyis futár távozott is az adott helyről, ahol Tullusék tartózkodtak.

//Akkor most már hivatalosan is Nagy-háznak minősülsz. Smile //

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Volangaard - Királyi csarnok - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok - Page 4 Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.