Osborn Angyalai / Sötét Angyalok

Go down

Osborn Angyalai / Sötét Angyalok Empty Osborn Angyalai / Sötét Angyalok

Témanyitás by Thorhalla Vas. 24 Jan. 2016, 10:58

Kiteszem ide folyamatosba is.

Osborn a Angyalai jelentős részének eltűnése után is folytatja a projectet. Továbbra is részben a SHIELD és Miller lejáratására, részben saját testőrségnek és önmaga népszerűsítésére. Ezért egy 8 fős Angyal csapatot tesznek össze. Ehhez 6, azaz 6 db karakter jelentkezését várjuk, a másik 2 fő mesélői kari lesz benne. Magni Thorson és egy másik karakter. Osborn kegyes és elfogadja elítélt bűnözők jelentkezését is, ők amnesztiát kapnak azért, mert csatlakoznak a programba.
Ide külön szabályok érvényesek, itt sincs ingyen NJK, csakis létező karakterek jöhetnek, akikért ki lett fizetve a megfelelő kredit (vagy éppen főkarakter). Akik jönnek azoknak meg kell nevezni egy korábbi, vagy mostani Bosszú Angyalt az oldalról, akire hasonlítani akarnak és ilyen erőket fognak kapni.
Akik jelentkeznek a szabályok fognak rájuk vonatkozni, mint a Bosszú Angyalokra, azaz nem mehetnek kalandra, csak ami nekik van kiírva, szabadozni persze szabad. Ha nem mész kalandra, ami ki van írva, kirúgnak és lehet, hogy te leszel a következő célpontja a volt csapatnak, vagy ha börtönből jöttél ki, visszadugnak oda. A parancsokat Osborn fogja adni, esetleg Wielder (Halla), ezeket mindig teljesíteni kell.
Mivel ingyen képességek járnak és erősek lesznek a karik nehéz ellenfelek fognak szembejönni, amin sanszos lesz az, hogy belehalhatnak a karakterek.
Nekik a kaland az összehívása a csapatnak lesz, illetve egyből a mélyvízben fogják magukat találni.

Még egy megjegyzés, mivel itt igencsak erős képességeket kapnak a karakterek, utána min 1 évig nem lehet őket fejleszteni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Osborn Angyalai / Sötét Angyalok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Osborn Angyalai / Sötét Angyalok Empty Re: Osborn Angyalai / Sötét Angyalok

Témanyitás by Ashley Godwin Szer. 05 Szept. 2018, 18:44

Jelentkezni szeretnék Raven Brightmore karakteremmel, aki éppen egy titkosított börtönben csücsül. Dr. Stephanie Miller-re szeretnék hasonlítani... ha már Jonathant lejáratjuk, akkor Stephanie se maradjon ki. Very Happy

_________________
Ashley Godwin - énekes, boszorkány; Raven Brightmore - ex-wand-ügynök; Gwendolyn Brightmore - x-diák
Ashley Godwin
Ashley Godwin
2. szint - 6 kredit

Singer
Witch
Hozzászólások száma : 105
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Sep. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Ashley Godwin
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Osborn Angyalai / Sötét Angyalok Empty Re: Osborn Angyalai / Sötét Angyalok

Témanyitás by Thorhalla Pént. 28 Szept. 2018, 20:24


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Osborn Angyalai / Sötét Angyalok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Osborn Angyalai / Sötét Angyalok Empty Re: Osborn Angyalai / Sötét Angyalok

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.