Heven

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Pént. 22 Ápr. 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: Thyra - a fél troll, félangyal kislány

Hátralevő tanulási idő: 2 nap - teljes mágia (mentálmágia)
Ma újra próbálkoztunk azzal, amivel tegnap és szerencsére már megtette, amit kellett. Noha még mindig roppantul idegenkedett és fújt is rá, mintha valamilyen állatka lenne - Gunny-nál láttam ilyet, de ő ugye tényleg állatias vonásokkal rendelkezik -, de azért megtette, amit kértem. Hatalmas megkönnyebbülés és boldogság járt át, amikor mindez megtörtént. A jelenlegi legnagyobb gondom az volt, hogy hova fogom vinni és hol helyezem el. Kételkedtem benne, hogy jól érezné magát fent a fán a faházban, de a városba nem vihettem, mint utaltam rá korábban az Angyalok egészen biztosan bántanák és nem hagynák életben sem, arról nem is beszélve, hogy a saját lebukásomat is kockáztatnám vele. Ha pedig menekülnöm kell, őt hátra kell hagynom, amit nem szerettem volna. Első lépésként majd végül mégis a faház lesz a megoldás, csak majd építenem kell neki is egy mentálpajzsot, az asztrálisról nem is beszélve, hogyha mégis megtalálná valaki, akkor ne tudjon semmilyen információt kihúzni belőle, még mágikus úton sem. De addig is még egy-két dolog volt, amit átszándékoztam adni neki. Ezekkel igencsak hamar végeztem, mert már tényleg nem volt sok, így majd következhetett végre a pajzs és aztán tényleg úgy véltem, hogy elengedhetem. Persze ehhez még el kell magyaráznom neki jó pár dolgot, de már nem volt sok minden. Ismét koncentráltam és az ujjaimat a halántékomhoz tettem, ezt máshogyan nem ment, de valamiért minden más telepata is így dolgozott. Az elméjének megfelelő részébe biztonsági "zárakat" igyekeztem létrehozni, amik nem voltak mások, mintsem egy-egy figyelmeztetés azzal kapcsolatban, hogy mit szabad tennie, mit nem. Mint például a fa takarásából nem tud kimenni, amit megnöveltem, hogy már a barlang bejáratát is befedte, igazából az egész rétet és felülről a hely úgy tűnt, hogy itt is teljesen erdő van, sok fával és nem egy darab nagy. Víz és élelem is volt, így nem kellett már az erdőbe sem mennie...


A hozzászólást Thorhalla összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 25 Ápr. 2016, 20:14-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 23 Ápr. 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: Thyra - a fél troll, félangyal kislány

Hátralevő tanulási idő: 1 nap - teljes mágia (mentálmágia)
Tegnap végül sikerült minden maradék információt átadnom, amit szerettem volna, így már mindent tökéletesen tudott. legalább is azt, amit egye vele egykorú gyermeknek tudnia kell. Ami a pajzsokat illette az asztrálist betudtam fejezni, de a mentálishoz már nem maradt időm, mert Thyra időközben felébredt és a koncentrációm megszakadt, így mindent, amit próbáltam az elméje köré építeni összeomlott. Így végül is mindezt a mai napra hagytam, most már hoztam neki színezőket, egyszerű logikai feladványos gyerekkönyveket, hogy azokkal foglalja le magát, hozzá filceket, zsírkrétát, gyurmát és ceruzákat. Addig foglalkoztam vele, amíg teljesen el nem fáradt és le nem feküdt aludni. Már nem szerettem volna én mágiával elaltatni, így örültem, hogy önmaga tette meg, így ekkor neki is állhattam annak, hogy az utolsó dolgot végrehajtsam, amit szerettem volna. Holnap pedig már el is jutunk oda, hogy kiengedhetem és felvihetem a házba. De most egyelőre nekiláttam annak, hogy végre valahára felépítsem a már létező asztrális pajzs mellé a mentális pajzsát is. Szépen haladtam, már könnyedén tudtam az elméjében haladni, kutatni, így a legmélyebb részeket is elérhettem. Elsőként itt emeltem fel azokat a képzeletbeli falakat, amiket kellett és kialakítottam a fejében egy titkos "szobát", ebbe pakoltam bele minden olyan emléket, amik velem hozhatóak összefüggésbe, illetve azzal, hogy a trollok között élt. Egy olyan "trükköt" is alkalmaztam, ha valaki eddig lejutna, akkor azt lássa, hogy a városban született és nevelkedett, valahol máshol, szülei meghaltak, ő pedig elveszett az erdőben és ott élt egyedül. Így talán,ha elkapják véletlenül is megmenthetem a pici életét a "szobát" pedig nem találja meg senki, mert miért is keresné? Aztán jött az eggyel kijjebbi rész, ott is felépítve a mentális falakat, majd még eggyel kijjebb, és megint és megint, egészen addig, amíg el nem értem a tudatának legfelső részére, azt is levédtem és ez azt jelentette, hogy elméletileg végeztem és biztonságban volt Thyra.


A hozzászólást Thorhalla összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 25 Ápr. 2016, 20:14-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Vas. 24 Ápr. 2016, 00:02




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: Thyra - a fél troll, félangyal kislány

Hátralevő tanulási idő: 0 nap - teljes mágia (mentálmágia)
Hátralevő tanulási idő: 9 nap - egyedi varázslat (börtöndimenzió)*
Tegnap végül csak betudtam fejezni azt, amit szerettem volna, így ma már végre kiengedhettem Thyra-t és felvihettem a házba. Annak ellenére, hogy most már teljesen emberien kellett volna viselkednie, az állatias, troll vére még mindig ott volt benne és roppant gyanakvóan, szinte állatias lopózással fedezte fel a helyet. Így kénytelen voltam elkönyvelni, hogy mindebben nem lesz változás és olyan marad, mint Gunny, vagy Logan. Őket pedig már tudtam kezelni szerencsére. Annak nagyon örültem, hogy roppant kíváncsi volt és sokat kérdezett, azonban azon a fejemet csóváltam, hogy visszakérte a régi ruháját, azt a furcsa állatjelmez szerűt, amiben megtaláltam. Abban érezte magát biztonságban, így visszaadtam neki és reméltem, ha már megszokja velem, akkor rendes öltözetet is felvesz majd. De addig is meg kellett oldanom, hogy hazavigyem. Sikerült is egy varázslatot kidolgoznom, amit meg kell, hogy tanuljak ahhoz, hogy ide másokat tudjak hozni, vagy kivinni innen. Egy úgynevezett börtöndimenzió, zsebdimenzió, amit defenzív mágiával alakítok ki, ahova be tudok "tenni", teleportálni személyeket, majd előhívni, előszedni őket. Ha itt beletenném Thyra-t, akkor a Földön úgymond előhívhatnám, illetve ez igaz lenne olyanokra, akiket a Földről szeretnék ide elhozni. Szerencsére a teleportálást ismertem hála Zack-nek a tűzmágiánál és tudtam, hogy az mi alapján működik, hogy lényegében a lángok rést hasítanak a realitás szövetén és a másik helyen is összekötve a kettőt, lerövidítve az utat. Ezt a módszert szerettem volna használni úgy, hogy létrehozok egy börtönt a defenzív mágiával, amit egyébként is ismertem és tudtam már és konkrétan ezt a varázslatot a tűzmágiával létrehozott részbe belevinni és kitágítani és természetesen permanensé tenni, hogy mindig ott maradjon, azaz létre szerettem volna hozni egy saját zsebdimenziót létrehozni egy több napos rituáléval. Tudtam, hogy nehéz munka lesz, de úgy éreztem, hogy most már van elég tudásom és gyakorlatom mindehhez.

*Z-vel való egyeztetés alapján mivel kellően nagy varázslat lesz és hiába van defenzív mágia teljes, ez +varázslatnak minősül,azaz fél évesnek. Mivel már ismeri a def.mágia teljest, így ebből adódóan feleződik 3 hónapra, ami 90 nap, itteni idő szerint pedig 9 nap.


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 25 Ápr. 2016, 20:16-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 25 Ápr. 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: Thyra - a fél troll, félangyal kislány

Hátralevő tanulási idő: 8 nap - egyedi varázslat (börtöndimenzió)
Tegnapi nap lépésről lépésre felvezettem, hogy mit és hogyan kellene végrehajtanom az igencsak hosszú rituálé alatt, hogy létrejöjjön a börtöndimenzió, ahogyan én neveztem el mindezt. Thyra-nak kiadtam a megfelelő dolgokat, hogy miket kell tanulnia, morogva ugyan, de neki is állt, így nekem is volt időm arra, hogy nekilássak a varázslat kidolgozásának. A házam nagyobb szobájában elkezdtem felrajzolni egy "pentagrammát" és a megfelelő varázsjeleket, amik ahhoz szükségesek, hogy dimenziók közötti kaput tudjak nyitni. Egyik helyről a másikra könnyű volt, a dimenziók és realitások közötti a nehéz. Dimenzió Halla-nak nevetve megy és őt csak a realitások izzasztják meg, de én nem voltam ő. Az más kérdés, hogy a Bifrostot én is megtudom idézni, de egyébként nem fogok csak úgy Avalonra, vagy a pokolba teleportálni. Egyelőre a felrajzoltam a manapság izlandi, de eredetileg asgardi és óészaki védelmező varázskört:
Heven - Page 3 Large
Számomra ez volt a pentagrama, amit más varázslók, boszorkányok használnak, mivel én az Asgardiakhoz kötődtem, még ha a mágiám földi eredetű is volt. Már ezek a szimbólumok is erősek voltak, amint megvoltak, akkor mágikus energiákkal töltöttem fel őket az egészet, hogy majd innen folytassam a dolgokat később. Egyelőre csak ennyit szerettem volna, nem akartam elsietni a dolgokat úgyis volt még kellő időm. Pontos és precíz akartam lenni, hogy minden elsőre sikerüljön és nem pedig sokadik próbálkozásra, ez túl feltűnő és erős mágia volt ahhoz, hogy feltűnést kelthessen, amit pedig szerettem volna elkerülni. Otthon pedig, ha már ott meglesz, akkor az aurám és a mágiám lenyomatát úgyis ismerjük és hozzám nem szállnak ki majd az embereim, vagy az ARMOR emberei.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Kedd 26 Ápr. 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: Thyra - a fél troll, félangyal kislány

Hátralevő tanulási idő: 7 nap - egyedi varázslat (börtöndimenzió)
Ma folytattam azt, amit elkezdtem két nappal ezelőtt, első nap még csak a tervezéssel foglalkoztam, hogyan szeretném mindezt kivitelezni, majd tegnap felrajzoltam és feltöltöttem mágiával a saját "pentagramámat", aminek a kinézete sem hasonlított ahhoz, akkor talán a varázskör lenne a legjobb kifejezés. Thyra-nak meghagytam, hogy ne jöjjön be a szobába, mert veszélyes lehet neki egyelőre, és mindez ahhoz kell, hogy hazatudjam vinni és velünk legyen, megismerje a lányaimat és Jont is, akikről más meséltem neki. Meglepett ugyan, de tényleg nem jött be, hanem töviről hegyire felfedezte a házat, illetve kint még fára mászott és lent a fa alatt is eljátszott. Azt roppant jó jelnek tekintettem, hogy ennyire játékos és a troll vére ellenére nem tört és zúzott szét mindent, hanem magára hagyható volt, még ha ennek nem is örültem annyira, hogy meg kellett tennem. Vissza is tértem az itteni mágikus szobába és nekiláttam a következő lépésnek. Elsőként is az volt a szükséges, hogy létrehozzak egy "szakadást" teleportáció varázslattal és abba utána azonnal létrehozzam a defenzív mágia alkotta terültet, amit aztán folyamatosan tágítanom kell egészen addig, amíg csak akarom. Egyelőre nem tudtam, hogy mi kellene bele, mekkora legyen, de úgy gondoltam, hogy később is tudok majd raja változtatni, tágítani mielőtt felvenné majd a tényleg végleges alakját, kinézetét. Akár olyan is lehetne majd, mint a régi csatavilág, vagyis csak egy város lenne benne, vagy éppenséggel tényleg egy börtön a SHIELD számára. Majd kiderül; egyelőre azonban nekiláttam koncentrálni, varázsolni a szimbólum közepén hagyva, hogy azokból is kellő energiát, erőt összegyűjtsem, ami elég lesz ahhoz, hogy megnyissam a dimenziókaput. A következő órákat ezzel töltöttem, majd a megfelelő rúnákkal megnyitottam azt a bizonyos térkaput az egyetlen helyre, ahova innen tudtam az űrbe, ahol alapból meghaltam volna, ha átlépek, de ennek most nem volt semmilyen jelentősége.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Szer. 27 Ápr. 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: Thyra - a fél troll, félangyal kislány

Hátralevő tanulási idő: 6 nap - egyedi varázslat (börtöndimenzió)
Onnan folytattam a hely létrehozását, ahonnan abbahagytam tegnap. A térkaput kinyitva hagytam, szerencsére napokig megtudtam volna tenni, ami tökéletes volt arra, hogy innen folytathassam, amit kellett. Megvolt a hasadás, én pedig ebbe igyekeztem még egy hasadékot létrehozni, ami annak a dimenziónak a helye lesz, amelyiket meg szándékoztam alkotni. Ilyesmit nem csináltam korábban, így kissé voltam aggályaim. Az utánajárás közben megtudtam, hogy mindez lehetséges volt, így azért is mertem egyáltalán belefogni ebbe az egészbe. Nos ez megvolt, akkor hasonlóan ezzel a teleportációs varázslattal igyekeztem egy apró rést ejteni a hasadáson. Leginkább valamilyen sebészeti beavatkozásra hasonlított mindez, ahogyan csináltam. Végül létre is jött egy aprócska rész, de így eslőre nem volt túl sok időm, ahogyan a szakadást észlelte a "világ", vagy a kapu azonnal igyekezett helyrehozni és még azok előtt befoltozta mielőtt nekiállhattam volna a következő varázslatot elvarázsolni, azaz a defenzív mágiáét. Úgy tűnt, hogy vagy nagyobb "sebet" kell ejtenem, vagy már előre megejtenem a másik varázslatot is, hogy egyből behelyezhessem a hasadásba. De mivel ez igencsak fárasztó és erős koncentrációt igényel, nekem pedig már most fájt a fejem és elfáradtam mindebben, így kicsit későbbre, vagy másnapra voltam kénytelen halasztani a folytatását és az újbóli kísérletezést. De mivel most már tudtam, hogy miként is kell tennem, csinálnom ezt, úgy véltem, hogy a folytatásban könnyebb dolgom lesz majd.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 28 Ápr. 2016, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: Thyra - a fél troll, félangyal kislány

Hátralevő tanulási idő: 5 nap - egyedi varázslat (börtöndimenzió)
Volt egy olyan érzésem, hogy már nem marad fent túl sokáig a térkapu, amit nyitottam, így mihamarabb orvosolnom kellett azt, hogy végre megtehessem, amit akartam. Az is bőven elég volt számomra, hogyha kicsiben készen van, mert attól kezdve képes leszek elérni azt és szabadon formázni a dimenziót. Főleg, hogy beszéltem a többiekkel is, ők is jónak találták, ha lenne egy ilyen börtönünk, így ez annak is használható lehetne, biztonságosabb, mint a Raft, révén elég nehézkes egy olyan helyről kitörni, aminek a létezéséről sem tudsz, hogy hol van. Éppen ezért igyekeztem egy létező várost kinézni, hogy azt fogom "felhúzni" a dimenzióban, olyanná formáljam, hogy azt higgyék a bűnözők, hogy csak valamilyen rehabilitáción vannak és nem pedig egy teljesen másik dimenzióban. De most visszatérve arra a feladatra, ahol tartottam, elsőként a szükséges defenzívmágiát igyekeztem létrehozni, a megfelelő kézmozdulatokat és varázsszavakat kiejtve egy henger alakú nagyjából egy liter térfogatú energiamezőt hoztam létre permanens időre, hogy úgy maradjon meg. Ez fog majd a résbe menni, aminek a létrehozásához ismét hozzá is fogtam. Hasonlóan nagy koncentrációt és precizitást igényelt, mint előző nap, ahogyan ez létrejött, most direkt nagyobb "sebet" ejtettem a realitás szövetén, hasonlóképen össze kezdett forrni, ezek közel sem voltak akkorák, hogy ne tudjon behegedni és kárt okozzon valójában. Mivel azonnal kezdett összeforrni, így a résbe beillesztettem a saját kis leendő dimenzióm alapját és így hagytam, hogy azzal forrjon össze, aztán még a rendes térkaput nyitva tartó mágiát is megszüntettem és az is bezáródott. Mivel odakint volt már egy mágia, amit én hoztam létre, így az alap teleportációs mágiámmal a saját létrehozott dimenziómat próbálta megnyitni, elérni és nagyon pici rés, térkapu nyílt az irányába, akkora, amekkora jelenleg volt a hely. Következhetett a következő fázis, amikor kialakítom a dimenzió belsejét és lényeget adok neki.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Pént. 29 Ápr. 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: Thyra - a fél troll, félangyal kislány

Hátralevő tanulási idő: 4 nap - egyedi varázslat (börtöndimenzió)
Ma bent a WAND-nál igyekeztem utána járni, hogy miként is lehet dimenziókat kialakítani, "berendezni". Nem mintha olyan sok adat lett volna minderről, nem sokan ismertek ilyeneket. Ez már roppant magas mágia volt, ami nagyon keveseknek adatot meg. Már-már kezdtem azt hinni, hogy túl nagy fába vágtam bele a fejszémet, de az nagyon, de nagyon sokat segített, hogy Jon hitt benne, hogy sikerülni fog. Meg is tudtam beszélni vele, hogy Thyra-t hazahozzam, maximum, ha nagyon nem illik bele a mostani világba, akkor Einar és Halla gondjaira bízzuk és Asgardon sokkal jobb helye lesz, hiszen majdnem olyan az a hely is, mint Heven. Egyelőre most még nem volt fontos, majd azok után lesz érdekes, ha végre a Földre tudtam őt vinni, most azonban visszajöttem Hevenbe, ahol a szokásos napi foglalkozás után, ami tanulással, lecke ellenőrzéssel és effélékkel telt neki is láttam annak, hogy a dimenziót tovább építsem. Először jöhetett a tágítása, amit némi meditáció és koncentráció után meg is kezdtem, csak előtte ismét meg kellett nyitnom a hasadást, amin keresztül elérhettem a kis dimenziót. Amint ez megvolt, akkor neki is láttam annak, hogy a megfelelő kézmozdulatokkal, szavakkal tágítsam a dimenziót. Azt kitaláltam, hogy mekkora legyen, így ezt a méretet igyekeztem elérni; korábbi tanulmányaim alapján pedig igencsak nagy területet le tudtam ilyesmivel fedni, vagyis kiépíteni anélkül, hogy a mező erőssége csökkent volna, így az USA egyik városáról mintázott hely nagyságot igyekeztem felvenni, amit nagyjából két-három óra "ügyeskedés" alatt sikerült is. Amint ez kész volt, akkor stabilizáltam a helyet és most már kény volt, igaz teljesen üres, de már neki lehetett állni a belső dolgok kialakításhoz és elég stabil volt ahhoz is, hogy végre majd én is beteleportálhassak és nekiláthassak a benti várost, a leendő börtönt kialakítani mindenestül, teljesen hihetőre, realisztikusra.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 30 Ápr. 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: Thyra - a fél troll, félangyal kislány

Hátralevő tanulási idő: 3 nap - egyedi varázslat (börtöndimenzió)
Ma megkaptam a főnökömtől a további utasításokat, hogy miket is kell majd a leendő börtöndimenzióba bepakolni. Ironikus volt főnöknek említeni, hiszen a férjem volt, de tény, hogy amíg ő a teljes SHIELD-et vezette, addig én csak az egyik alosztályt. Így tulajdonképpen tényleg a főnököm volt. Ha minden igaz az ENSZ-nek is tetszett az ötlet, így ezért is kaptam zöld utat. Illetve rengeteg dokumentumot, képet, és még sorolhattam volna, hogy miket. Pleasant Hill, Kalifornia államból, egy nagyjából harmincötezer fős vidéki kisváros. Ezt kellett "lemaketteznem" itt. Ne kérdezze meg senki, hogy miért pont ez lett az a hely, nem tudom, és azt sem, hogy miből gondolták, hogy képes leszek arra, hogy teljesen létrehozzam a helyet, még soha sem csináltam ilyet és metamorf mágiával mennyivel egyszerűbb lett volna formázni ezeket, de ahhoz pedig még nem értettem. Beteleportáltam Hevenből a dimenzióba és nekiláttam annak, hogy a rajzok, képek alapján megalkossam a helyet. Még egy kicsit nagyítani kellett a dimenzió nagyságán, hogy a környező erdők is meglegyenek, de ez az eddigiek fényében egyszerű volt. Ezek után jobb híján a dimenzió alapjából igyekeztem kézmozdulatokkal és koncentrációval kiemelni a fákat, utakat, épületeket. Maga a dimenzió és a hely elég stabil volt ahhoz, hogy további "mezőket" hozzak létre és azokat formáljam át olyanra, amilyenre szerettem volna és mivel az én helyem volt, így még egy kis realitásmanipulációt is bevetettem, vagyis káoszmágiát, hogy mivé szerettem volna a defenzív mágiával kialakított dolgokat formázni. Így mire felöltötte a pusztán energiamező a formáját, utána ráengedtem a káoszmágiát és az épületek épületek lettek, a fáj, fák, az utak, utak. Egyetlen nagy gond volt az egésszel, hogy nagyon-nagy volt a hely, így igencsak sok energiát emésztett fel, hogy pontos legyen minden, de azért nem adtam fel, hanem tovább alakítgattam a helyet az igényeknek megfelelően.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Vas. 01 Május 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: Thyra - a fél troll, félangyal kislány

Hátralevő tanulási idő: 2 nap - egyedi varázslat (börtöndimenzió)
Mivel a fontos dolgok a részletekben van, így tovább folytatta a hely tökéletesítés. Hoztam magammal megint a képeket, de ezúttal már részletesebben, hogy még hihetőbb legyen a hely. Már az is eldőlt, hogy az itt élők mik is lesznek, azok kialakításában nem csak én fogok részt venni, hanem más is, aki ért ilyesmihez. Természetesen úgy terveztük, hogy lesznek valódi őrök is, de a többség, és a lakosság a biztonság érekében illúziók felruházva értelemmel, elementálok, idézett "szellemek" és defenzív mágiával formázott emberek. Ezeken felül alakváltó mágiával tárgyak embernek tűnve. Az egész olyan lesz, mintha valóság lenne, csak éppen nagyon kevesen lesznek valóban élők. Így ha valamelyik rab elszabadul, vagy éppen őrjöngeni kezd és gyilkolni, minimális esélye lesz annak, hogy valódi embert sebesítsen meg, ami igencsak kellemes volt. Tegnap csak a nagyobb épületeket húztam fel, amik messziről látszottak, illetve nem szorultak arra, hogy nagy kidolgozás szükséges hozzájuk, így most a kisebbek jöttek, szerencsére az megvolt, hogy mi hova való, így csak egy-egy kockát, téglatestet kellett letennem. Ezek után következhetett az ismét, hogy káoszmágiával formáljam a helyet olyanná, mint kell. Magam elé tettem az adott helyszín fényképét és koncentrálni kezdtem, a megfelelő kézmozdulatokat ejtettem meg, illetve hangosan is kimondtam az egyszerűség kedvéért és a szemem láttára kezdett elsőként minden aranyfényben izzani, majd amint a fény eltűnt az épületek, a templom, az iskola, városháza, raktárak, kórház, lakóépületek, a parkok és szépen lassanként minden olyan külsőt öltött, autók jelentek meg. Illetve egyéb ilyen kis dolgok, amik a képeken voltak. Mire végeztem már megint nagyon kifáradtam, így úgy véltem, hogy jó pár óra alakítgatás után mára végeztem és holnap jöhetnek majd az épületek belső részeinek kialakításai.

A dimenzió jelenlegi formájában:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 02 Május 2016, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: Thyra - a fél troll, félangyal kislány

Hátralevő tanulási idő: 1 nap - egyedi varázslat (börtöndimenzió)
Mára maradt a dimenzión belül az, hogy eget, "napot" adjak a helynek és elkészítsem a nappalok és éjszakák váltakozását. Szerencsére ebben is a káoszmágia volt az, ami most is a segítségemre volt. Most, hogy könnyebb legyen, szándékosan használtam szavakat is, ezáltal könnyítve a munkámat. Otthon az interneten rengeteg képet néztem, hogy az efféle házakban miféle berendezések lehetnek, vagy voltak alapból, hogy olyanokat is létrehozzak. Szerencsémre volt reális esélye annak, hogy legyen berendezése egy háznak, így mindez úgyszintén létrejött mindez. Arra ugyan nem volt időm, hogy mindent végignézzek, de bíztam annyira magamban, hogy úgy higgyem, hogy sikerült és valóban megjelentek a tárgyak, a berendezések az épültekben. Az időjárásra majd egy hozzáérő személy kell, ő fogja megcsinálni mindezt. A személyzet pedig majd úgyszintén akkor lesz megcsinálva, hogyha mások is itt lesznek. Azt hiszem, hogy amit képes voltam megcsinálni, az készen is lett arra az időre, amit kitűztem célul. A többi kis apró részlet pedig szépen lassan majd a többiekkel együtt. Holnap pedig mindezek után már csak egyetlen egy dolgot kell tesztelni, hogy képes leszek-e behozni Thyra-t ide, majd odakint a Földön "kiengedi". Nagyon reméltem, hogy sikerülni fog és utána még egy-két kisebb dolgot szerettem volna megtanulni, aztán egy kis szünetet, pihenőt tartani mielőtt újra belefogok a dolgokba. Amint készen voltam mindennel, akkor kiteleportáltam vissza a Hevenben levő házamba és még foglalkoztam Thyra annyit, amennyit szoktam és megígértem neki, hogy holnap már nem itt lesz, hanem egy sokkal jobb helyen.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Kedd 03 Május 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: Thyra - a fél troll, félangyal kislány

Hátralevő tanulási idő: 0 nap - egyedi varázslat (börtöndimenzió)
Hátralevő tanulási idő: 18 nap - teljes mágia, 9 nap - varázslat, 4.5 nap - részmágia (metamorfmágia)
Elméletileg az utolsó nap már ez, amikor csak egyetlen egy dolgom maradt, hogy Thyra-t kivigyem innen. Én könnyedén tudtam már a dimenzióba közlekedni, nem csak itt, hanem a Földön is, mert kipróbáltam, de azt, hogy másokat vigyek be oda, azt még nem. Azt itt akartam elsőre, hiszen itt volt nagyon könnyű Hevenben. A legnagyobb gond az volt, hogy nem tudtam, hogy Thyra képes lesz-e technológiát használni, ha nem, akkor nem tarthattam a földön, soha sem tudna beilleszkedni, de mindez majd otthon kiderül. Most nem csináltattam vele leckéket, a tegnapiakat sem ellenőriztük, hanem csak felkészítettem arra, hogy mi is fog történni, mit fog odaát látni és ne ijedjen meg, ha véletlenül rosszul lesz a villanások után. Láttam, hogy félt, de azért próbált erős is lenni. Megvártam, amíg felkészült, majd neki is álltam a varázslatnak. Mind a kettőnket tüzes, aranyló fény vett körbe, majd következett a számomra már jól ismert villanás. Én jobban viseltem, mint Thyra, akiből kijött a reggelije a teleportálás után. Nem is emlékszem, de szerintem hasonlóan reagáltam én is az első ilyen utazásomra. A dimenzió a sok-sok zöld az ismeretlen épületek, tárgyak, mint a kocsik nagyon elnyerték a tetszését, de nem maradhattunk sokáig itt, így csak pár percet maradtunk, de megígértem neki, hogy vissza fogunk jönni valamikor. Mikor már összeszedte magát és nem volt rosszul, akkor mondtam ki újra a varázsszavakat, amivel ugyanaz történt, mint korábban, csak ezúttal őt nem vittem magammal, mert visszatértem Hevenbe, egyelőre csak ugyanoda tudtam érkezni, ahonnan indultam, nem random helyre. Így a visszajövetelem után hazateleportáltam, majd innen léptem be újra a dimenzióba és hoztam ki Thyra-t, ezúttal már a SHIELD negyedbe, ami remélhetőleg az új otthona lesz a leányzónak. Én pedig majd nekiláthatok az alakváltással foglalkozó mágia tanulásának.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Szer. 04 Május 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: -

Hátralevő tanulási idő: 17 nap - teljes mágia, 8 nap - varázslat, 3,5 nap - részmágia (metamorfmágia)*
Miután mindennel végeztem, ami szükséges volt, már csak egyetlen egy dolog volt, amit meg szándékoztam tanulni, utána egy kicsit a gyerekekkel akartam majd tölteni, az elmúlt nagyjából három hónapban úgyis alig láttam őket, nem is beszélve arról, hogy ott volt Thyra is már, aki nagyon össze volt zavarodva amiatt, hogy milyen felett is a bolygó és a környezet. Ami a tanulást illette, egyelőre nem szándékoztam az egész teljes mágiát megtanulni, de még a varázslat szintben sem gondolkodtam, csak egyetlen egy részmágiában. Ami pedig nem lett volna más, mint amire Einar is képes. Röviden minden emberi értéket, erőt, gyorsaságot, ügyességet, sorolhatnám tovább az emberi maximumra növelni egy ideig. Szerencsére ehhez még megvolt a gyógyítómágia is, amivel kombinálni fogom, hogy ez a fajta időleges változás ne okozzon maradandó sérülést az izmokban, szövetekben mindez, sem amíg ez az állapot fenn áll, sem pedig azok után, amikor visszaáll a test eredeti állapotába. Mindehhez tanulmányoztam ismét, vagyis átnéztem újra az anatómiát és kifaggattam Einar-t, hogy mi alapján működik az, ami. És még volt szerencsém Gunny-t is megkérni, aki írt is nekem egy igencsak hosszú útmutatást, rajzok, rúnák, varázsszavak és hasonlókkal tele, így ezt szándékoztam használni. Egy ketrecben patkányt hoztam magammal, hogy rajta kísérletezzek. Le is tettem a ketrecet a kinti részen a házamban, majd a Gunny-tól kapott könyvet is letettem magam elé. A megfelelő oldalra lapoztam, majd az ott leírtak alapján kezdtem el a koncentrációt és mozgatni az ujjaimat. Egyelőre nem szándékoztam belevonni a gyógyítómágiát, hanem csak azt, ami le volt írva, hogy megváltozzon a patkány izmainak nagysága, keménysége. Hogy könnyebb legyen a varázsszót is használtam, amit Gunny leírt, remélve, hogy ezzel így könnyebben fog sikerülni.

*Gunny rendelkezik alakváltó mágiával, így akárcsak a Defenzívnél Csőrike, itt is kapott instrukciókat, leírásokat stb. Gunny-tól Steph, amit feltud használni a tanulásra.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 05 Május 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: -

Hátralevő tanulási idő: 16 nap - teljes mágia, 7 nap - varázslat, 2,5 nap - részmágia (metamorfmágia)
Nos, ami azt illeti sikerült megtennem, amit szerettem volna, csak éppen túlságosan is erősen, így szerencsétlen patkánynak igencsak hamar feladta a szíve a megterhelést. Úgy tűnt, hogy tényleg igazam volt azzal kapcsolatban, hogy szükséges ezen esetben a gyógyítómágia, ami kompenzálja a meg növekedett terhelést, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. A gyakorláshoz hoztam további laborpatkányokat, hogy azokon tudjam mindezt gyakorolni; mivel nem szerettem volna további áldozatokat, még akkor sem, ha ezek nem voltak többek, mint egyszerű patkányok, amik amúgy sem élnének túl sokáig. Mindegy, visszatértem a gyakorláshoz, ami nem volt más, mint összeolvasztani a két mágiát, a gyógyításhoz egyébként is megvolt a szavam, amit kellett, így csak egybe kellett forrasztani őket, mindehhez pedig a mannaðr szót szándékoztam használni. Ismét egy rövid koncentráció után és előtte levő meditáció után a teljesen figyelmemet a patkányra fordítottam, majd kimondtam a varázsszót.
- Mannaðr!
Azonnal felvillant az aurája néhány pillanatra aranyfényben izzott fel, ahogyan annak történnie kellett, mert az volt az én színem a varázslatok során. Azonnal láttam, hogy aktívabb lett, fürgén kezdett rohangálni, az izmai ugyanúgy kidagadtak, mint a legutóbbi alkalommal is. Közben még szaglászott is mindenfelé, most már csak ki kellett várnom, hogy miként reagál majd, ha a mágia hatása elmúlik. Úgy számoltam, hogy az izmok és a szervezet használata miatt sokkalta éhesebb kell, hogy legyen majd az egész végén. Így most egyelőre csak azt tudtam tenni, hogy várok és meglátom majd az eredményt később. Percek, vagy pedig órák múlva, hosszabb távú hatásként, ha addig megéli.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Vas. 08 Május 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: -

Hátralevő tanulási idő: 15 nap - teljes mágia, 6 nap - varázslat, 1,5 nap - részmágia (metamorfmágia) (május 6 pótlása)
Néhány órát kellett várnom ahhoz, hogy végül is megkapjam az eredményt, ami ismét az lett, hogy a patkány szervezete nem bírta a megterhelést. Vagyis erre gondoltam, így a biztonság kedvéért hazavittem, hogy a WAND-nál vizsgálják meg. Hamar ki is derült, hogy mi a gond, a regeneráció terhelte túl a testét, mivel túl erőset kapott és nem volt esélye a testének helyreállni, mikor elmúlt. Már tudtam is, hogy mi a gond, olyan erősséggel dolgoztam, ami egy felnőtt embernél kellett és nem pedig egy patkánynál. Így gyengébbre kellett vennem mindezt, ha nem szerettem volna a továbbiakban gondot mindebből. Így a következő gyakorlásnál már gyengébbet fogok tudni varázsolni, ami nem fogja remélhetőleg már megölni a következő patkányt. Amikor visszatértem Hevenbe, akkor pontosan e szerint varázsoltam el újra a tanulás alatt levő mágiát, és megint ugyanaz a dolog volt csak hátra, mint az előző alkalmakkor. Várni, hogy lássam a hosszabban tartó hatást, azaz több órám volt hátra mindeddig. De ezt az időt sem szerettem volna, ha veszendőbe megy, így Gunny jegyzeteit vettem elő, hogy azokat olvasgassam és legalább az elméleti tudásomat pallérozzam addig.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Vas. 08 Május 2016, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: -

Hátralevő tanulási idő: 14 nap - teljes mágia, 5 nap - varázslat, 0,5 nap - részmágia (metamorfmágia) (május 7 pótlása)
Így, hogy gyengébben próbálkoztam több órát várakoztam, de a patkány életben maradt. Így akkor most már nem maradt más tesztelnivaló, mint saját magamon. Nem mondhattam, hogy nem féltem mindettől, de valamikor ígyis-úgyis túl kellett rajta esnem, főleg, hogy majd a tanulás későbbi része úgyis a saját alakom váltakozása lesz. Igazából ehhez volt anyagom, így ezt véltem könnyebbnek, mintsem más dolgokat, esetlegesen személyeket mássá. Nagyon-nagyon reméltem, hogy nem leszek rosszul, ha mégis így lenne, egy biztosítékot megtettem, hogy azonnal a saját zsebdimenziómba tudjak teleportálni egy tekercs révén, ott pedig ha szükséges, akkor várni fog rám egy orvosi team. Ennél többet nem tehettem, Jonnak így sem mertem megmondani, mert nem engedte volna, hogy megpróbáljam. De mégsem tehettem valamilyen ismeretlen, vagy ismerős személyen, mert nem voltam olyan, hogy mások életét kockáztassam. Igazából bíztam abban, hogy menni fog, de azért mélyen magamban valahol izgultam, hogy mi lesz ha mégsem és ha nélkülem kell a gyerekeknek felnőniük. Vettem két-három nagyobb levegőt, éreztem, hogy az izgulás miatt kissé remegek is. Majd kimondtam a varázsszót.
- Mannaðr!
Csak, hogy mihamarabb túlessek mindezen...

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Vas. 08 Május 2016, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: -

Hátralevő tanulási idő: 13 nap - teljes mágia, 4 nap - varázslat (metamorfmágia) (aktuális)
Így, hogy túl vagyok rajta és az ijedtséget is kialudtam már örömmel kimondhattam,hogy semmi bajom sem lett. A varázsszó kimondása után határozottan azt éreztem, amit Einar hasonló csatakiáltása után, csak jelen esetben még az elmém is élesebb lett időlegesen, bár e nélkül sem panaszkodhattam. A biztonság kedvéért a hatás ideje alatt már Pleasant Hillbe teleportáltam, majd onnan haza, hogy a kórházban Ko és Lisa megfigyelése alatt lehessek. Semmilyen negatívumot nem tudtak mérni és teljesen jól voltam a hatás alatt, illetve azok után is. Így örömmel vehettem, hogy tényleg működött mindez, most pedig akkor ezennel neki is állhattam annak, hogy tovább gyakoroljak. Először is elégnek véltem azt, hogy a hajam, bőröm, vagy szemeim színét változtatom meg, ilyen apróságok is elegek. Nos ebben Gunny-tól sokkalta nagyobb segítségem volt, mint az előzőekben. A kézmozdulatok, rúnák felrajzolva egyesével, hogy mi micsoda. Így ezt igencsak sokat készültem használni, hogy mihamarabb eltudjam sajátítani mindezt. Azt tudtam, hogy Gunny soha sem szokott szavakat használni csak rúnákat felrajzol a levegőbe, így úgy nézett ki, hogy akkor jómagam is csak ezzel a praktikával fogok "élni". De mivel tőle csak ezt tudtam megtanulni, így esélyes volt, hogy a tárgyak átalakítása majd szavakkal fog zajlani. Egyelőre csak a hajam színét igyekeztem a vörösről feketére változtatni. Felrajzoltam a rúnát, amit Gunny megadott nekem és vártam, hogy az eredményt megláthassam.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 09 Május 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: -

Hátralevő tanulási idő: 12 nap - teljes mágia, 3 nap - varázslat (metamorfmágia)
Szerencsére angyal alakban kellően hosszú volt a hajam, hogy lássam nagyjából sikerült a varázslatom csak éppen nem fekete lett a hajam, hanem lila. Végtére is ez majdnem teljes sikernek volt mondható, mert második próbálkozásra már sikerült is megtennem. Bár otthon is ilyen könnyedén mentek volna a dolgok, Thyra-t kénytelenek voltunk elengedni Asgardra, semmilyen modern eszközt nem tudott használni és csak törte őket, így nehéz szívvel, de Einar gondjaira kellett őt bíznom. Tudtam, hogy ott jobb helye lesz, mert az eredeti élővilágához, dimenziójához hasonlatos helyre kerül és saját magával hasonló fizikumú és valószínűleg szemléletű személyekkel lesz körbevéve. De most visszatérve a gyakorlásra, tanulásra ma továbbra is csak ilyen apró változásokat szerettem volna gyakorolni, amik nem drasztikusak és mind-mind csakis magamon. Majd a teljes mágiához lesz a más dolgok átalakítása mássá, most még nem volt szükséges. Előzetes koncentráció után kinéztem a rúnákat a Gunny által leírt jegyzetekből, mindenfélére mást használt, de nem voltak nehezek és mindegyik asgardi rúnákból állt. Külön volt a méretváltásra, hajhosszra, szemszínre, hajszínre, bőrszínre, aztán ezek együttesére, körmök, karok változtatása. Nem is nagyon volt más dolgom mintsem végigpróbálni mindezeket szépen lassan. Holnap pedig jöhettek majd azok, amik a teljes testmagasságot változtatják át, illetve a külsőmet más emberré. Majd legutolsó nap azok, amikor állatok alakját szándékozom felvenni. De egyelőre a mai adaghoz visszatértem és nekiláttam szépen lassan egyesével végigpróbálni az összes rúnát, amit Gunny megírt nekem. Ha valami nem sikerült, akkor annyiszor próbáltam meg, ameddig nem jött össze és nem az volt a hatása, aminek kellett lennie.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Kedd 10 Május 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: -

Hátralevő tanulási idő: 11 nap - teljes mágia, 2 nap - varázslat (metamorfmágia)
A tegnapi gyakorlás igencsak jól sikerült, nem volt olyan varázslat, amit háromszor kellett volna elismételni, mert mindegyik sikerült. A biztonság kedvéért még otthon is elpróbáltam őket, hogy biztos legyek benne, hogy nem csak azért ment ilyen jól, mert itt Hevenben gyakoroltam, hanem azért is, mert tényleg tudom. Otthon már elsőre sikerültek, így ma nekiállhatok a következőknek. Mivel itt teljes alakos és nem pedig csak részlegest szándékoztam gyakorolni, így hoztam egy tükröt is, hogy biztosan lássam az eredményt. Ehhez a részhez egyetlen egy fajta rúnát használt Gunny, amit a varázslat lejárta előtt pár órával szokott megújítani, mivel neki nagyon jól ment, így pár naponta, 3-4, vagy akár 5 naponta egyszer kellett megtennie, ő nem volt olyan jó ebben, mint az anyja. Szóval egyetlen egy rúna és olvastam, hogy miket is írt hozzá még koncepciónak, hogy mit is kell tudnom arról, hogy miként néz ki mindez. Az egész igencsak egyszerűnek tűnt, el kellett képzelnem azt, hogy mit szeretnék, ha fényképem, vagy rajzom volt, akkor még egyszerűbben ment a dolog. Így ez nem is tűnt olyan vészesen nehéznek, csak saját magamban fel kellett idéznem a felvenni kívánt alakot és elrajzolni a rúnát. Az szerencsére igencsak "egyszerű" volt, azaz úgy is megtudtam tenni, hogy ne lássa meg más. Így először a saját eredeti alakomat, mármint az emberi külsőmet fogom megpróbálni, legalább saját bőrömben érezhetem magam. Így magam elé képzeltem az eredeti külsőmet és felrajzoltam a rúnát. Majdnem teljes sikerrel járt a varázslat, csupán a hajam maradt hosszú vörös és nem szőke, bár azok után, hogy a lányaim is vörösek, mind egy szálig, mind az öten, annyira ez lehet, hogy nem volt furcsa és meglepő. A második próbára már a rendes mérete és színe is meglett. Ezek után próbálkoztam gyermek, idős, illetve férfit is. Ezeken felül még azzal is próbálkoztam, hogy kicsinyítem, vagy nagyítom magamat az elképzelésem alapján.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Szer. 11 Május 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: -

Hátralevő tanulási idő: 10 nap - teljes mágia, 1 nap - varázslat (metamorfmágia)
Tegnap a gyakorlás közben igencsak érdekes élményeim voltak, roppant furcsa volt teljesen idegen testben lenni úgy, hogy az mégis a sajátom. Ugyanez volt igaz arra, amikor éppen három méter magas lettem, vagy pedig pár centiméter. Igen, jómagam soha sem próbáltam ki a Pym-részecskéket, azt csak Jon tette és ő már hozzászokott ehhez, de nekem mindez még igencsak újdonság volt. Egészen jól ment a gyakorlás az elején még ugyan volt valami, amit kétszer kellett próbálnom, de a végre igencsak ráéreztem és már ment minden úgy, mint a karikacsapás, elsőre gond nélkül. Így nagy reményekkel vágtam bele abba is, hogy ma befejezzem az alakváltás területét abban az értelemben, hogy saját magamat változtatom. Csak ezúttal valami mássá, nem emberré, mutánssá, kree-vé, sorolhattam volna tovább, hanem valamilyen állattá. Ha sikerül, akkor az biztos, hogy ezzel remekül szórakoztathattam volna a gyerekeket. Gunny ugyanazt a rúnát használta ehhez is, mivel tegnap ezt már "rongyosra" gyakoroltam így maximum a részletek lehettek azok, amiket ki kellett tapasztalnom. Gunny szerint ugyanúgy tudok gondolkodni, mint emberként, roppant kellemetlen lett volna, ha nem így lenne. Elsőként valami hozzám és a családomhoz közel álló állatot választottam, így a farkas, vagy a macska remeknek tűnt elsőre. Az egyszerűség kedvéért Wintert képzeltem magam elé és rajzoltam le a megfelelő rúnát, hogy megpróbáljak átváltozni farkassá. A következő pillanatban a földön puffantam, ahogyan már nem voltam képes ülni a széken, ahol addig. Megpróbáltam felállni két lábra, de ekkor tapasztalhattam, hogy négy lábam van, farkam és nem emberi alakban vagyok már, hanem farkasbőrben.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 12 Május 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: -

Hátralevő tanulási idő: 9 nap - teljes mágia (metamorfmágia)
Meg kell, hogy valljam az állattá alakaulás még furcsább, mint az, hogy más bőrébe bújjak. Idegen, újszerű érzés az egész, a látásom, szaglásom, érzékelésem is teljesen más úgy, mint emberként. Nem is beszélve arról a részről, hogy egyszerre négy lábat kell mozgatni és nem pedig csak kettőt és kettő kart. Így még a földről való felkelés, hogy négylábon álljak is érdekes és nehézkes volt, így ezt még később gyakorolni kell, hogy menjen, hogy ne legyen ennyire idegen érzés. De mivel maga a folyamat jól ment és képes voltam rá, még próbáltam madarat, rovart, más emlőst is és azok is sikerültek. A halat csak azért nem próbáltam ki, mert kellemetlen lett volna itt fent a fán megfulladni. Ma viszont teljesen másba fogok belefogni, abba, amit szuperhumán és mutáns képességeknél anyagmanipulációnak neveznek. Azaz az anyagokat megváltoztatni és más alakot, más anyagszerkezetet adni neki. Ez valahogyan bonyolultabbnak tűnt, mint a magunkat való átváltoztatás és merőben más is volt. Ehhez csak elméleti tudásom volt, gyakorlati nem, így még szerencse, hogy ezt hagytam a végére, mert ez volt a bonyolultabb. Itt is megvolt a tervem, hogy szervetlen anyagot szervetlenné az elején, aztán szervessé, aztán szervesekkel próbálkozni, majd növényekkel, végül élővé kelteni ezeket, majd másokat átváltoztatni mássá - ez még a könnyebbik volt, mert magamnál ment. De így is szép hosszú listám volt, hogy miket is kell, de akkor most elsőre a szervetlen anyagok. Most lényegében olyasmivel fogok kísérletezni, amit alkímiából már tudtam, de az más volt. Több adag só tömböt vásároltam a városban és hoztam magammal, hogy azokkal fogok varázsolni. A sóból most valamilyen más kristályt, ásványt fogok igyekezni átalakítani, egészen pontosan smaragd volt az, ami így elsőre eszembe jutott, így akkor ennél is maradtam ezen esetben. Koncentrálni kezdtem, majd a megkapott és memorizált rúnát rajzoltam fel a levegőbe és figyeltem, hogy mi is lesz a sótömbből, az aminek lennie kell, vagy teljesen más.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Pént. 13 Május 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: -

Hátralevő tanulási idő: 8 nap - teljes mágia (metamorfmágia)
Az első két só tömb minden lett csak éppenséggel nem az, aminek kellett volna, hogy legyen. Az elsőből valamilyen vörös dolog lett, nem rubint, hanem sokkalta inkább Almandin, avagy vörös gránit. Másodjára ametiszt és csak harmadjára lett az, aminek szerettem volna. Bár már az első kettő alapján is mondhattam, hogy működött a rúna, még ha nem is azt hozta ki, amit kellett volna. De miután sikerült ráérezni és egyszer sikerült, attól kezdve már mindig. Azt hiszem, hogy ez az otthoni gazdagodásunkat is jelenthette volna, hogyha azt szerettem volna elérni, de eszem ágában sem volt ilyesmire használni. A legtöbben valószínűleg sírva fakadtak volna, ha megtudják, hogy mi lett a sorsa az ékköveknek, hogy visszavarázsoltam őket sóvá. De mivel még nem ment annyira biztosan, így ma is ezt akartam gyakorolni, hogy teljesen biztosan menjen. Ezúttal éppen ezért nem szilárd anyaggá akartam változtatni a sót, hanem vízzé, révén még az is szervetlen anyagnak minősült. Az egyik fatálba tettem az egyik kisebb só tömböt, amihez az egyik nagyobból le kellett vernem egy részt, hogy ezt megtudjam tenni. Ma szerencsére egészen nyugodt napom volt, így nem kellett külön meditálnom előtte, hogy erőt gyűjtsek, vagy megtaláljam a lelki békémet, hanem egyből bele is foghattam. Amint minden megvolt előttem az asztalon, a tál, abban a só. Csak minimálisan koncentráltam, annyit, amennyi kellett ahhoz, hogy a mágikus energiákat összegyűjtsem, amint mindez megvolt, akkor a levegőbe felrajzoltam a megfelelő rúnát, ami fel is izzott arany színben, majd a só egyszerűen összeomlott és vízként belecsobbant a tálba. Elégedetten mosolyodtam el, majd a fordítottját is igyekeztem megcsinálni, azaz, hogy újra só legyen. Ismét felrajzoltam a jelet, mire a tálban a víz sóvá változott. Mivel ez is ment, mára ezt befejezhettem, hogy holnap próbálkozzam ezúttal már a szerves anyagokkal is.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 14 Május 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: -

Hátralevő tanulási idő: 7 nap - teljes mágia (metamorfmágia)
Mivel tegnap nagyon jól haladtam, így most jöhetett a következő lépés, azaz, amikor már szerves anyagokat is próbálok manipulálni és nem csak szervetlent. Az előzőek után annyira nem éreztem bonyolultnak, még akkor sem, ha ezeknek a szerkezete kémiai és molekuláris szempontból bonyolultabbak voltak. De azok után, hogy saját magamat tudtam bárhogyan változtatni, még tárgyakat is formálni a végtagjaimból, akárcsak Apokalipszis, így ezek után nem hittem volna, hogy ez a mostani annyira más lenne. Maximum annyiban, hogy nem saját magamat változtatom át valamivé, hanem teljesen random dolgot. A rúna, amit itt kellett használni is teljesen ugyanaz volt, mint eddig, csak, mint említettem az anyagszerkezetek mások. Így ismét kitettem az asztalra a fatálat és a sót is, a sót azért, hogy szervetlent változtassak át szervessé, a fatál pedig alapból már szerves, így az is sorra kerül majd. De elsőként még a sóval fogok gyakorolni, abban biztos voltam, hogy az már megy. Egy kicsit, a kellő mennyiséget összpontosítottam, majd pedig a sóra gondoltam, majd egy játék mackót képzeltem el a helyére. Amint ez megvolt, akkor emeltem fel a kezemet és rajzoltam a levegőbe a megfelelő rúnát, az rögtön azonnal arany fényben izzott fel, ami jelezte számomra, hogy a varázslat létrejött, aminek az eredményét már láthattam is. Nem kifejezetten neveztem volna tökéletes macinak, leginkább úgy tűnt, hogy olyan, mint Teddy, akivel annak idején találkoztam. Rojtos és hasonlóan rémes lett, de legalább nagyjából hasonlított egy plüss állatra. Egyelőre így hagytam, majd később szándékoztam visszaváltoztatni, de addig is jöhetett a következő próba, itt nem akartam túlkomplikálni, a tálból egy konyakos poharat szerettem volna kialakítani, de azt is fából, csak alakban legyen olyan. A rúna felrajzolása után a tál alakulni kezdett és néhány másodperc múlva egy pezsgőspohár alakját vette fel a konyakos helyett.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Vas. 15 Május 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: -

Hátralevő tanulási idő: 6 nap - teljes mágia (metamorfmágia)
Tegnap még három-négy próbálkozás kellett ahhoz, hogy mindez, vagyis az, amit tegnap gyakoroltam tökéletesen menjen. Igaz már a második után tökéletesen ment, vagyis akkora sikerült, de azért még adtam neki egy-két plusz gyakorlást, hogy teljesen biztos legyek abban, hogy minden úgy lesz, ahogyan annak lennie kell. Mindez pedig megtörtént, így jöhetett az, hogy a következő lépés, amit gyakorolnom kellett. Ami pedig ezek alapján nem volt más, mintsem élőlényeket próbálok tárgyakból. Persze nem gondoltam ennél, hogy egyből menne, hogy örökre az legyen, de elméletben tudtam, hogy Halla mire képes mindezzel, persze nem voltak bizonyítva, csak pletyka szinten, de készíthetek magamból így másolatot, asztrál mágiával pedig még azt is elérhetném, hogy úgy cselekedjen, ahogyan én tenném és érzékelni tudjam, amit a másolatom. Számomra mindez roppant ijesztő gondolat, de még az is, hogy élő valamit teremtsek, vagyis valamit azzá változtassak át. Annyira bonyolult nem kellett, mert nem véglegesnek szántam mindezt, csak időlegesnek, de a gyógyítómágia miatt így is nagyon sok mindennek ismertem az anatómiai felépítését, bár itt nem szándékoztam annyira részletes dolgot alkotni. A legvégső esetben, ha szükséges, akkor besegíthetek egy kis káoszmágiával, hogy biztosan az legyen az élőlényben és úgy működjön, ahogyan kell neki. Ismét a sótömb volt előttem, majd a rövid koncentráció után felrajzoltam a rúnát, ami mint mindig most is felizzott, a gondolataimban egy hófehér galambot képzeltem, hogy azzá változzon. Így roppant kíváncsi voltam az eredményre, hogy mennyire fogja a varázslat tükrözni azt, aminek kinéznie kellett volna.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 16 Május 2016, 07:20




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mágiatanulás, szabadjáték
dr. Stephanie Miller
WAND igazgató, Bosszú Angyal, Főmágus


Játékostárs(ak) neve: -

Hátralevő tanulási idő: 5 nap - teljes mágia (metamorfmágia)
Ami azt illeti semennyire sem lett galamb formájú, inkább csak egy gömb fehér tollazattal. Leginkább az Angry birds valamelyik madarára hasonlított, mintsem élőre, így ezt még gyakorolni kellett, ez nem ment olyan könnyedén, mint szerettem volna. De még bőven volt időm az előre ütemezett tervem szerint, napok, amiket kitölthettem mindezzel. Így ma újult erővel szándékoztam belevetni magamat mindebbe, hátha ma jobban fog menni és már inkább fog egy galambhoz hasonlítani az eredmény, mintsem egy játékfigurához. Most már tényleg eldöntöttem, hogyha az alakváltómágiával végzek, akkor egy kis szünetet tartok a tanulásban és végre az otthoni ügyekkel is tudok rendesen foglalkozni, illetve kipihenni magam. Úgyis szerettünk volna Jonnal és a gyerekekkel kiugrani a vidéki kastélyba New Jersey déli részére, így legalább Jon szülei is láthatták volna az unokákat. Vagy ironikus módon a felmenőiket, hogyan is nézzük mindezt. Még ha minden igaz, akkor öt napom volt hátra a tanulásból, így a hétvége igencsak jónak nézett ki minderre, talán egy hetet is maradunk, úgyis idejét sem tudtam annak, hogy mikor vettünk ki szabadságot utoljára. Igazán ránk fért volna már, de emlékszem, hogy mikor volt utoljára ténylegesen szabadnapunk, mármint, amikor mindkettőnknek és nem pedig nekem a szülési szabadság miatt. Tavaly a születésnapjakor, amikor az ikrek is fogantak. Mintha ezer éve lett volna mindez már. De most visszatérve a gyakorlásra, ugyanúgy, ugyanazok a dolgok voltak kint a teraszomon, mint tegnap is, így folytattam a gyakorlást. Felrajzoltam a rúnát, a sótömb irányába, illetve a fejemben megjelent a galamb képe, arra koncentráltam, hogy a rúna aranyszínben való felvillanása után a tömb azzá változzon.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Heven - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Heven - Page 3 Empty Re: Heven

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.