House Syemon (Kisház - Heide)

Ház neve: Syemon báróság (kisház)
Ház jelmondata: Fizesd meg érdemmel az elismerést, jó szívvel az adományt, és bosszúval az árulást.
Terület száma:

11. Heide, a Pentaghast ház hűbérese:

Ékkő: merlinit
Címer: Fémesen szegett fekete pajzsforma, a tetején tehát széles és laposan zárt, míg az alsó felén elcsúcsosodó. Ebbe a formába kerül bele egy sötétsárga ovális, ami a felső élt érinti. Az ovális formába egy koszorú került, amiben egy farkas, egy szarvas, egy sárkánygyík , egy menyét és egy nőalak fonódik össze indákkal, gyökerekkel. Az ovális felső és alsó végén egy-egy kitárt szárnyú, bíborszínű madár lebeg. A merlinit ékkövek a pajzsforma felső két sarkában jelennek meg.
Karakter neve: Seryl Mergan von Syemons
Karakter rangja/befolyása: családfő, báró
Karakter leírása:


173 centi magas, 70 kg körüli izmos, fiatal férfi, 28 éves elmúlt. Sűrű, hullámos haja vörös, a bőre már-már áttetszően sápadt, és dúsan szeplős, ennek ellenére erős, egészségesnek hat. A szemei zöldek, ovális arca szabályos vonásokkal rajzolt, az orra kissé hosszú és éles, mindig mosolygó szája kaján természetet sugall. A termete délceg, tartása egyenes, végtagjai arányosak, minden szempontból edzettnek és egészségesnek mondható első ránézésre, noha a bal térde egy baleset miatt gyenge, így néhanapján sétapálcával jár.
Ő a Syemons család hetedik gyermeke, a legutolsónak született. Édesapja, Sergey von Syemons báró öt évvel ezelőtt bízta rá a bárói jelképeket és a birtokot, amikor az agg nemesen az öregkori elbutulás már annyira erőt vett, hogy az ifjú Seryl gyakorlatilag saját magát jelölte ki arra, hogy betöltse a vérörökségét, hiszen a ceremónia során az öreg báró sajnálatosan odapiszkított a márványpadozatra, nem volt abban a napban semmi méltóságteljes a számára.
Seryl élete amúgy sem nevezhető egy különösebben szerencsés életnek. Már az is, hogy megszületett szerencsétlen véletlenek folyománya. Három fivére és három nővére született, az előbbieket sajnálatos haláleseteik (betegség, féltékenység és martalócok), utóbbiakat a család hagyományai tették alkalmatlanná az öröklésre és uralkodásra. Így aztán az akkor már koros bárói pár újra gyermeket vállalt. Édesanyja ebbe a szülésbe bele is halt, de hetedik fia egészségesen látta meg a napvilágot az ősi kúriában.
Előkelő nevelést kapott, annak ellenére, hogy földrajzilag a völgyük elszigetelt, az idős báró soha nem hagyta, hogy a kultúrától és a többi királyságtól teljes mértékben elvágódjanak. Kitanították már kölyökkorában mindarról, amire szüksége van egy előkelőségnek ahhoz, hogy jól válassza meg a tanácsadóit és intézőit, igazságosan bíráskodjon a saját birtokán, a jogokat, a kötelezettségeket, és a hagyományok gyakorlásának fontosságát. Okították címertanra, történelemre, a 12 nagy ház sajátosságaira, és a csatlósaik sorára és szokásaikra. Kiváló eredménnyel vette ezeket a kihívásokat, jó lovas, képzett vívó, és persze érti és átlátja a kereskedelem működését, bár magát a tényleges árucserét nálánál bölcsebbekre bízza. Szépen pengeti a lantot és játszik fidulaféléken, az énekhangja tiszta és kimunkált. Minden szempontból elmondható, hogy egyetlen nemesi udvarban sem kell szégyenkeznie. Többször is járt külhonban, hogy igazán művelt és széles látókörű legyen, bár ezekre az utakra mindinkább meggyengült egészségű apja már nem kísérhette el, így közel sem biztos, hogy a megfelelő tanulságokat élte meg belőlük.
Nagyszerű tanulmányai és gyors taníttatása elragadták a gyermekkorát, mivel egyértelműen utódnak nevelték, méghozzá sietősen, de alaposan, nem sok ideje maradt másra. Kíváncsiságát mindig titokban, lopott időkben élte ki, ennek megfelelően fokozott érdeklődéssel figyeli a titkos, rejtett dolgokat, és ő maga is szereti titokban intézni az ügyeket. Kedveli az intrikát, a politikát, nagyon megérti a rosszindulatú embereket, könnyen azonosul velük, hiszen ő maga is hiú és opportunista. Ennek ellenére nagyon jól igazgatja a birtokát, hiszen annak virágzása az ő fizikai jólétét is biztosítja. A népe kedveli, harsány, energikus fellépése, karizmatikussága, intelligenciája jelkép, valódi uralkodó, akinek a bárói birtok népe szívesen hódol, inkább tartoznak a bárósághoz, mint az azt magába foglaló királysághoz.
Noha egyáltalán nem szerény ember, az udvartartása nem költekező és főleg nem pazarló. Nem engedhetik meg maguknak ebben az elszigeteltségben, de a bőséges völgy önmagától is képes megfelelő luxuskörülményeket kitermelni ahhoz, hogy előkelőnek érezze magát, s hogy nincsenek olyan színvonalon, mint a királyságok más uradalmai nem válik kínossá, mert nemigen akad bátor ember, aki meglátogatná őket ebben az istenek háta mögötti zugban. Ennek megfelelően az adóterhek viselhetőek, Papura számára a szállítmányt mindig pontosan és időben elindítja, hogyha valami történik is a rizikós úton, még futárokkal és vándorgalambokkal megüzenhető legyen. Precíznek ismerik, és nem is tévednek, számolatlan erénye közül ez is egy.
Mindig tudta, hogy mi a kötelessége, háznépének úrnője a felesége, Miranda, három gyermekük született eleddig, a hat esztendős Solomon, a négy éves Lothar és a két esztendős Vylma. Két szeretőjétől két el nem ismert fattya van még, de a nevüket nem tudja, és nem is érdekli, az egyik faluban éldegélnek boldogan és jólétben.
Szereti a jó sülteket, a gombát, a sört, az erjesztett tejitalt, a távoli tájak gyümölcseinek édes zamatát. Soha nem unja meg hallgatni az esőt és a szelet, ha enyhe az idő habozás nélkül kilovagol, a birtokokat látogatja, a jelenlétével erősíti a befolyását és moralizálja a népet. Gyakran kártyázik valamelyik városi kocsmában, bár a viselkedése nem alacsonyodik le a köznéphez. Jeles ünnepekkor megnyitja a kúriát a népnek, és ha megengedhetik maguknak legalább két napos ünnepséget rendeznek, ahol vendégül is látja a birtok apraját és nagyját. A királyságokból magával hozta a lovagi torna virtusainak izgalmát, gyakran rendeznek mérkőzéseket, igaz, nem lovagiakat, de a falusi, a kereskedő, az iparos és a katonanép is próbára teheti az ügyességét.
Imádja a pávákat. Hetet tart belőlük, az egyik hófehér. Egy földszinti szobát rendeztek be a számukra, a kúria számtalan üres helyiségéből egyet, ahol élhetnek akkor is, hogyha esik az eső. A kezéből eteti őket, és ha jókedve van, gyakran sétál a koszorújukban, vagy ha a gyermekeivel játszik a kertben akkor is nélkülözhetetlen társai. Mind hím, és ha összeverekednek, a vesztest meg is sütteti, és kiválasztja a tenyészetből a következőt.

Ház/szövetség leírása:
Kedves öcsém!
Nem is tudom, hogy szólíthatlak-e öcsémnek, vagy egyáltalán, megillet-e téged ez a tisztesség és kiváltság. Valószínűleg nem, ám anyád kívánságát, mert a vér szaván szólított, meg nem tagadhatom. Így aztán örömmel várlak a levél feladásától számított három héten belül a családunk ősi házában, ami bizonyosan éppen olyan szívesen lát téged ősi falai között, mint én.
Elöljáróban néhány szót az uradalmunkról, hogy amikor megérkezel majd, őseid földje ne legyen oly nagyon idegen számodra, mint ahogyan az hiányos neveltetésedből okszerűen következik. A családunk ősi neve Syemons, ez a keresztnevet, vagy keresztneveket a “von” szó után követi, ez emeli ki az egyszerű családnevek közül a mienket. Természetesen csak elismert leszármazottak használhatják így, te és az anyád nem. A völgy, ahol élünk egy nagyszerű királyság peremvidékén található, távoli ősünk vívta ki érdemmel, fegyverrel és ellenségeinek könnyein keresztül azt, hogy az egész termékeny völgy a családunk bárói birtoka legyen. Az uradalmat végtelen bölcsességükben Syemon-völgynek nevezték el, így a család és ez a föld minden tekintetben összeforrt.
Maga a völgy a Levna folyó folyamvölgye, ami a hegykoszorúban ered, és a tengerben ér véget pazar tölcsértorkolatban, amit azonban a tengerár változása már nem szélesíthet, védműveink és az öböl természetes záródása gondoskodnak erről. A völgy nem túl hosszú, mindössze hét falu és a székvárosunk népesíti be, ám termékeny a folyó közvetlen környéke, valamint az utak mentén elirtott erdők nyomán hátramaradt földek. Ilyenek között fogsz megtérni te magad is, mert délkeletről nincs más út a birodalomba. Ezt is nehéz fenntartani, látni fogod, a hegyek omlanak, kisebb csermelyek, patakok vadultak meg, elárasztják a hágót. Régen több út is nyílt, ám immár vagy jó száz esztendeje erősen elszigetelődött a völgy a királyság többi részétől. Sziklaomlások, sárfolyások, kőlavinák mocska zárja el az utakat, és minden felszabadítási törekvésünk eleddig szélmalomharcnak bizonyult.
A délkeleti hágótól nyugatra ered a folyó magasan a hegyek között. Bő források táplálják, így amikor az út és a folyás összeér Derlenkir falu előtt, már rendes mederben folyik, noha még keskeny. Jobb, ha itt megállsz pihenni, nem nagy ugyan a völgy, ám ettől a falutól jó egy nap szekérrel, jó lovakkal a székváros ha pitymalló korán indulsz, és jócskán vacsora után érkezel. A legtöbb utazó ezért még egy helyen meg szokott állni, a folyó menti utat követve a következő faluban, Kámorban. Ide valamivel ebéd után érkeznek meg az egyszerű szekerek egy nem különösebben esős, szeles napon. Az erdő a hegylábakon olyan sűrű, hogy nem látod majd a várost még innen, bár a helyiek buzgón fogják bizonygatni, hogy szép időben látszik a kúria a hegyoldalban magasan a torkolat feletti sziklákon. Kisfiú koromban amikor kilovagoltam hozzájuk engem is gyakorta győzködtek erről, de talán a köd az oka, talán a fantáziám nem olyan élénk, sehogyan sem sikerült megpillantanom az otthonom.
Ahogy írom, innen már csak fél nap járás jó szekérrel a város, ami a torkolat bal partján fekszik, de nincs miért aggódnod, a folyó itt ugyan jócskán széles és mély, hidat emeltünk valamivel a város felett és kirakattuk a folyó medrét nehezen kopó kövekkel, így biztos az átjárás apályban, dagályban, viharban is akár. A hídról már látni a kúriát. Biztos vagyok benne, hogy ajkadra forraszt majd minden dicsérő szót és méltatást ez a páratlan látvány, ahogyan teszi azt nap mint nap Syemonia nagyszerű városának minden egyes lakójával. Ne érezd magad rosszul emiatt, idővel bizonyára sikerül pótolni a hiányosságaid a klasszikus műveltségek terén, és akkor megfelelően lírai formát adhatsz majd a gondolataidnak, elragadtatottságodnak.
Egyszóval, a kúria fenséges látvány. Meredek szerpentin vezet fel hozzá ami a város nyugati főútjának egyenes folytatása, eltévesztened lehetetlen. Magasan fenn a hegyoldalba épült, számtalan apróbb híd és viadukton visz keresztül az út, ami azonban gyalogszerrel is megjárható legfeljebb két óra alatt. Régen a völgy jobban ki volt téve a támadásoknak, rablóknak és banditáknak, szükség esetén ezeket a hidakat leomlasztották, így a kúriát elvágták a támadóktól. Mint látni fogod majd, családunk háza jóval nagyobb, mint amekkorára szükségünk lehet, a régi időkben háborús helyzetben menedékhelyként szolgált alattvalóink számára is. Az utóbbi évtizedekben azonban csak kevés dolog kezdte ki a békét.
Syemonia városa tehát a torkolat bal partján fekszik, amit a folyó szélesedésénél híd köt össze a jobbal. Ősidők óta bányásszák a környező hegyek köveit, és nem egy elég időtállónak bizonyult, hogy kibírják az áramló víz ostromát, így a gátakat ebből építve a folyópartok biztosítottak a folyó ezen alsó szakaszán. A városunk nyilvánvalóan zsúfolt benyomást kelt, az épületek szorosan állnak, a hegy lábaira építve gyakorta teszik próbára a lovak patáit az emelkedő utak, és az azokon egyenesen leáramló vizek, legyenek akár a csapadékos táj okán kialakult patakocskák, vagy éppen egyszerűen csak a szennylé, ami nélkül aligha létezik város vagy emberi élet egyáltalán. Végig a parton dokkokat láthatsz, a kikötő árbocrengetege talán csodálkozásra késztet majd, legalábbis addig, amíg valamelyik kedves syemoniai polgár ízes szavakkal el nem meséli neked, hogyan és miként rekesztette el egy földrengés jó húsz esztendeje a nyílt tengertől a várost, és nem látod a saját szemeiddel is ezt a város legészakibb mólójához érve. Páratlan látvány lesz csakugyan, a hegyek mintha össze akartak volna csókolózni az addig büszke őrhelyük két végéről, megomlott az oldaluk az idomtalan rengésben, mérhetetlen mennyiségű sziklát hullajtottak a tengerbe, és az addig tiszta, nyílt, hajózható út most jóval keskenyebb, és apálykor teljesen járhatatlan csónakoknál nagyobb merülésű hajók számára. Érted hát, miért vagyunk védve tengeri ellenségeinktől, kapitány a talpán az, aki ki- és behajózik azon a lélekvesztőn még dagály idején is, amikor a hajógerincre éhes sziklák látszólag ugyan biztonságos mélységben tűnnek el a víz alatt, valójában az utat akkor is merülőónnal gondosan kimérve járhatja csak meg akármely hajó. Átlábalni ezeken a sziklagörgetegeken is nehéz, így nincs mit csodálkozni azon, hogy a leleményes syemoni kereskedő nép kihajózik a dagállyal az érkező hajók elé, és még ott a pallókon, az állandó északi szél kiszámíthatatlan hullámain megkötik az üzletet, és átrakják, sőt, nemegyszer hajóstul veszik meg az árut, adva cserébe a korábbi hajót, amivel mentek, majd visszatérnek, amint biztonságos lesz az út megint. Leleményesség tekintetében alattvalóink nem maradnak el nagyobb királyságok művelt lakóitól sem.
És hogy mivel kereskedünk? Roppant összetett kérdés, talán e levél keretei nem is alkalmasak a megválaszolására. Magad is láthatod, hogy völgyünk roppant elszigetelt, noha a mellékes kisebb ösvények, utak taglalására nem tértem ki, és északi fekvése miatt az időjárásnak roppant kitett, bár a hegykaréj megvédi a tenger nagyobb áradásaitól. A szél és az eső állandó vendég nálunk, ám ezeknek hála az erdeink dúsak és nagyvadakban bővelkedőek. Farkasok és medvék, szarvasok, őzek, rókák, vaddisznók, nyulak, nyestek és nyércek, nemes hermelinek, mókusok, és vadmadarak bőségesen élnek a völgyben és a hegyoldalakon is, valamint az öböl és a tengerkijárat halban gazdag. A földek is jól teremnek, bár értelemszerűen igazodnunk kell az időjárás szeszélyeihez, így csak olyan fajtákat vetünk és aratunk, amik kevés napfénnyel is beérik, a gyümölcsöket pedig jórészt a kereskedőktől szerezzük be a megfelelő mennyiségekben. Számolatlan remek húsfogást és gombaételt ismerünk azonban, makkot és mogyorót bőséggel adnak az erdők.
A többi öt faluról majd akkor szólok, amikor megérkezel, és bejárjuk a birtokot, szükségszerűen, mert nem esnek utadba, így felesleges még ezeket leírnom neked, bányászatukat és kőfejtőiket taglalva. Derlenkir barátságos falu, egyszerű nép lakja, a folyó felső folyása mellett csapdába ejtik az ívni járó halakat és a hegyeket járják vadászva. Ők őrzik is a birtokot délről, szemmel tartják az átjárókat Helran faluval együtt, ami tőlük több, mint fél nap járásnyira találhat a hegyek között. Derlenkir söre kiváló, valamint a városon kívül itt találkozhatsz a legtöbb utazóval, olyanokkal, akik a várost elhagyva a szárazföldön utaznak keresztül a hágón, vagy olyanokkal, akik ezen az úton jönnek el hozzánk. Az utadba eső másik falut, Kámort is barátságos, de egy kissé bolond népség lakja. Többet foglalkoznak a földműveléssel, a folyó teraszait szépen kiépítették, kiváló krumplijukra igencsak büszkék, jobb, ha nem utasítasz vissza egy tányér disznópörcös krumplilevest, ha arra jársz. Teheneket tartanak még, dús legelőikre rendesen felhajtják őket, az ő tejük és tejfeljük látja el az udvartartásomat és a várost is, sajtban sincs így hiány. Valamilyen módszerrel meg is erjesztik a jószág tejét, frissítő, de alamuszi italuktól jobb, ha óvakodsz, bár szívesen kínálják. Zajos népség, de nem zajosabb, mint a város, ahogyan azt majd látod.
Dél felől Syemoniát fallal védjük, bár ahogy írtam korábban, az utóbbi évtizedek békéjének hála a kapuk mindig nyitva állnak, ám apám hagyományait megőrizve az őrséget nem szüntettem meg. A város természetesen fejlődött, bár a katasztrófák és építkezések nyomán mindig igyekszik a lakosság igazítani a falakon és az utcák futásán. A hegyek lábánál fekve a folyóhoz szorítva mindenkinek az érdeke, hogy a csapadékvizek gyorsan lefolyjanak az utcákon és ne pangjanak keresztirányú utcákon. Az árkokat tisztán tartják, erre mellesleg rendelkezésben utasítom is őket, folyamatosan javítják az utak állapotát, és persze, igazodnak kövekben és habracsokban, a külvilág felfedezéseit hasznosítva. Nem állíthatom, hogy különösebben művelt város volna a mienk, bár törekszünk arra, hogy elegendő mennyiségű és kellően világlátott tanítót hívjunk az uradalomba, a helyiek igénye és adottsága nem tesz minket egy szellemi javaktól csillogó bárósággá, ám mindezek mellett a lakosság értelme a megelégedettségemre szolgál. Tanodáink látogatottak, a kereskedőink jól képzettek, a mérnökeink ügyesek. Néhány versíró és költő is akad, akik esős tájunkon, kandalló elé terített medvebőrökön csókolóznak össze a múzsáinkkal, és egy állandó színtársulat is telel nálunk, bár meg kell mondjam, nem bánom, hogy e csúfolódó csepűrágók a rövid nyarakon máshol próbálnak szerencsét.
Vallást már az apám és az ő apja sem jelölt ki a népnek, de a szélsőséges vallási szektákat, és az azokban hívő lakosságot minden korban és időben szigorúan megbüntettük és tesszük ezt most is, így irtotta ki a nagyapám nyolcadik falut, amire ma már csak romok, és a romok között sínylődő embermaradékok emlékeznek, ha ugyan élnek ott még emberek, túlélők. Az emberáldozó szörnetegeket nem tűrhette meg ez a föld, a kegyetlenség kiirtásához a lehető legkeményebben lehet csak hozzáfogni. Ezen túl minden békés felekezetet szívesen látnunk, jelentős számban vannak hívei természetesen a Nap egyházának, ott áll a temploma minden faluban,, de összességében a lakosság leginkább vallástalannak tekinthető, természeti istenekben, tündérekben, manókban, trollokban, vérfarkasokban és vámpírkban hisznek. Ez a misztikus völgy erre sarkallja a lelküket és őszintén szólva nem hibáztatom őket ezért.
Állandó hadseregünk kicsi, de jól képzett, a katonák mind rendelkeznek polgári foglalkozással is. Háború esetén az egész népből toborozható volna állomány, mert kemény, szívós emberek ők, bár alapvetően nem tartozunk a hódító fajtához, a völgyünket elszántsággal és akarattal védenénk meg a ránk törő ellenségektől.

Elöljáróban ennyit, kedves öcsém, bízom benned, hogy utad kényelmes és könnyű lesz, baj nem ér, és hamarosan megérkezel hozzánk. Felkészítettem a ház népét a jöttödre, bár megvallom csodálkozom, hogy megfelelő portré még nem készült rólad, amit egy ilyen alkalommal előreküldhették volna.

Találkozásunkig kívánom neked a legjobbakat:
Seryl Mergan von Syemons,
Syemon bárója, Syemonia kormányzója, a Völgy Bástyája

Kelt.: az istenek kegyelméből uralkodásának ötödik évében, Syemons kúria, a Kataklizma utáni 305. esztendőben

Ház neve: -
Ház jelmondata: -
Terület száma: -
Ékkő: -
Címer: -
Karakter neve: Dorian Araton
Karakter rangja/befolyása: zsoldos, a Syemon család el nem ismert fattyú tagja
Karakter leírása:



Kinézet
178cm magas, 75kg körüli, erőteljesen harcedzett izomzatú, széles vállú fiatal, 25 éves férfi. Bőre tejeskávé árnyalatú, a tartása egyenes, bőrét néhány helyen - általában a ruhák takarásában - sebhelyek szegélyezik. Kiállása tiszteletet parancsoló, erőteljes, lendületes, karizmatikus, a hangja sima, középmély tónusú. Sötétbarna tincsein napfény hatására vöröses árnyalat vehető ki, ezüstszín pillantása higanyszerű, ikerpárú tükörre emlékeztet, melyben a figyelő megláthatja saját magát. Gyengébb jellemek ritkán szeretnek sokáig farkasszemet nézni vele, abban ugyanis mintha megláthatnák valódi önmagukat, s az bizony igen keveseknek szolgál örömére.

Előtörténet
"...mint ahogy az hiányos neveltetésedből..."
Megrándult a szája, ujjai között nagyot zörrent a levél pergamenje.
- Micsoda beképzelt nyomorult... - Női kéz érintette meg a vállát, átható, boszorkányos vörösség kúszott perifériás látásába, ahogy a nő finoman közelebb hajolt. Kellemes levendulaillata volt, egy cseppnyi mentával. Az előbbi a drága parfümériától, az utóbbi a gyógyfőzettől, melyet titokban ivott. Felismerte az illatát néhány évvel ezelőttről...
- Meg kell őrizned a higgadtságodat, gyermekem. - A hangja kedves volt a fülének. Kivágta a nyelvét a mocskos fattyúnak, aki kígyósziszegésnek titulálta gyerekkorában. - Vérünk kiváltásága a velünk született arrogancia, a felsőbbrendűségi tudat neveltetés kérdése. Muszáj higgadtnak lenned. Örökké. - Puhán megcirógatta fia sötétbarna tincseit. - Folytasd, kedvesem.
Folytatta. Hangosan olvasta a levelet, mely olyan mérhetetlen ömlengésnek tűnt, hogy szinte eltorzította lelki szemei előtt a tájat, melyet...
- Feltételezi, hogy nem ismerem a területünket. - A nő halkan nevetett megjegyzésén, kecses mozdulattal lépett el mögötte. A férfi tükörszerű pillantásán keresztül figyelte, ahogy mélyzöld ruhájában végtelenül előkelő, úrnői kellemmel libbent a könyvespolchoz. Finom mozdulattal simított végig a koros könyvek aranygerincén.
- Fogalma sem lehet róla, hogy jártál már ott. Sem ő, sem a nép nem ismeri az arcod, nincsenek írásos feljegyzéseik rólad. Mint azt te is tudod, már a fővárosban születtél, atyád rokonainál. Meg kell bocsásd a feltételezést.
Nem érezte magát megbocsátónak, ám ismerte a feltételeket, az elvárásokat. Tudta, mi a feladata. Születése óta erre nevelték.
Tovább olvasott, de nem figyelt már igazán. Gondolatai elkalandoztak a meg nem élt múltba. Anyját huszonhat évvel ezelőtt megkísérelték hozzáadni egy gazdag, befolyásos öreg nemeshez az egymáshoz közeli területek érdekegyesítése okán. Anyja fiatal volt, büszke és önérzetes. Sokáig hadakozott a frigy ellen, s mert könyörgései nem találtak értő fülekre, a menyegzőt megtartották, ám sosem hálták el: Séraphine von Syemons kissé illuminált állapotban, az őt őrző testőrkapitány szemrevaló adottságaitól megrészegülve a nász elhálása előtt megszökött a férfival. Hatalmas botrány volt, azt mondják. A nép még ma is emlékezett rá, ahogyan arra is, miként tagadták ki a nőt a családból, s fosztották meg a testőrkapitányt rangjától, földjétől, a báró kegyétől. Sosem ismerték el kettejük házasságát és ő... a család szemében egyszerű fattyú maradt.
Mostanáig.
- Ön azt várja tőlem, hogy eljátsszam a hálás, tudatlan fattyút, aki nemes bátyja kegyeit keresi. - A hangja semleges volt, bár a vérörökségű büszkeség úgy feszült mögötte, mint húr a lanton egy átmulatott éjszaka komor ébredése után.
- Azt várom tőled, hogy szerezd vissza, ami jogosan minket illet. Ha ehhez az kell, hogy hűséges kutyának tetteted magad, hát megteszed. - A férfi csendben maradt. Letette a levelet az asztalra, üres pergament húzott elő. A lúdtoll hosszú szárának sötétje megcsillant tükörszerű pillantásán.
- Uralkodni nevelt, de apám nyomán zsoldos vagyok. Fizetségért küzdök. - Belemártotta a tollat a tintába, felpillantott. A higanyszerű szemek alatt sötét mosoly rándult a száján. - Ez sem más, mint bármely más megbízatás, csupán... a kockázat, s a honorárium nagyobb.

"Kedves Bátyám!

Szívélyes levele igen nagy örömmel tölti el szívemet. Úgy hiszem szerény neveltetésem folytán nem találhatom a megfelelően kifejező szavakat végtelen kegyelme, s kiemelkedő figyelmessége méltatásához. A vér szentségének tisztelete oly nagy erény, melyet mai korunk már elfeledni látszik, ám Ön kegyes uram, még méltatlanságom teljes tudatával is megajándékoz nagybecsű figyelmével. Ez olyan kiváltság, melyet meghálálni nem tudok, ám mindent megteszek majd, hogy megszolgáljam a belém vetett bizalmát.
Nemes anyám elbeszéléseiből sokat hallottam már a Seymons család földjeiről, ám most, sorait olvasva érzem csak igazán, mily gyönyörű, gyümölcsöző földtől fosztotta meg magát anyám tettével, melyet azóta is mélységesen, teljes szívéből bán. Legfőképpen azt, hogy nem ismerhette, s segíthette Őbáróságodat úgy, ahogy egy nővérnek illik. Remélem nem él szívében nehezteléssel emiatt, s egy nap képes leszek Önnel feledtetni eme bánatot.
Természetesen utam során mindenképp figyelmet fordítok az Ön által említett látnivalókra, bízom Bátyám véleményében, s nem kétséges, hogy tanulságos utam lesz.
Engedje meg, hogy bocsánatát kérjem levelem rövidsége miatt, ám úgy érzem, ha már szavakban nem, hát tettekben háláljam meg a jóságát. Haladéktalanul felkészülök az útra, s ügyeim zártával érkezem Önhöz a megjelölt időben.
Természetesen nem jöhetek üres kézzel. Valódi ritkasággal kedveskednék majd Önnek, melyhez hasonlatosat úgy hiszem még nem láthatott, s mely őszinte reményeim szerint elnyeri majd tetszését. Portrét sajnos továbbra sem biztosíthatok. Ezen hiányosság sajnálatos körülményeimnek tudható be, melyekért természetesen a felelősséget vállalom.
Találkozásunkig a legjobbakat kívánom Önnek!

Maradaok őszinte tisztelettel:
Dorian Araton"

- Nagyszerű. - A nő visszatette a korábban fellapozott könyvet a polcra, s most visszasétált a férfihez.
- Anyám?
- Igen gyermekem? - Várt néhány másodpercet, tükörszerű pillantása élesen izzott a gyertyalángok fényében.
- Kinek a gyermekét hordja a szíve alatt? - A nő megtorpant, a döbbenet a pillanat törtrésze alatt suhant át az arcán. Végül finom, bár kissé frusztrált mosoly rebbent barackszín ajkaira.
- Miből jöttél rá?
Pillanatnyi csend szakadt kettejük közé, ahogy a férfi megtartotta még a másik pillantását... aztán visszafordult az asztalhoz, hogy forró viaszt csepegtessen a levélre.
- A menta illatából. Egy hónapja fogyasztja a gyógyfőzetet.
A nő halkan nevetett.
- A szemfülességed lenyűgöző, Dorian. Nagy hasznát veszed majd az öcsém mellett.
- Nem fogja elárulni, ugye?
- Nem tartozik rád.
- Értem. - A férfi enyhén biccentett és lepecsételte a levelet. Postafordultával küldte vissza a Syemon ház arrogáns bárójának. A bátyjának.
Nos. Talán eljött az idő, hogy ő is az legyen. Újra.

Ház/szövetség leírása: House Syemon leendő tagja