Segítség kezdő karakterekhez

Go down

Segítség kezdő karakterekhez Empty Segítség kezdő karakterekhez

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Szomb. 08 Júl. 2017, 11:45

Úgy éreztem, hogy erre a topicra szükség lehet, főleg, mert számítunk rá, hogy lesznek olyanok is, akik nem játszanak az XMR-en, így nem tudják, hogy mi milyen karakterfejlődést preferálunk. Smile
A filozófiánk, hogy alacsonyról kezdesz és onnan fejlődsz, mind rangok, mind képességek, itt erőjártasságok terén.

Ennek fényében itt találhatóak, hogy miként írjátok az előtöriket, hogy milyenek a karakterek első szinten.

Itt megemlíteném, hogy az elején eléggé számítógépes játék feelingben fognak valószínűleg az erőhasználók közlekedni, játszani, hiszen teljesen új a világ, még nincsenek játékos lovagok, mesterek, akik mellett lehetne játszani.
Szerencsére egy hosszú háborús időszakot tudhatunk magunk mögött, aminek köszönhetően valószínűleg kevés a szürke jedik és a jedik száma, a sötétek és Urdrarr (sithek) egyébként sem mennek ki terepre, csak ugráltatják a tanítványokat… Így ennek fényében a padawanok, tanítványok önmagukban fognak kalandozni.


Katonák, stratégák, pilóták, harcosok stb.: (USAF-ot veszem alapul a rangoknál egyszerűség kedvéért)
- Jellemzően tiszthelyettesként és sorkatonaként indulhattok, maximum Főtörzsörmesteri rangban.
- Ha valaki nagyon-nagyon jó előtörit ír, vagy indokolt a hátszéllel, akkor hadnagy is engedve lesz.
- Zsoldosok valószínűleg eddig csak a saját bolygójukon dolgoztak, esetleg egy másik bolygón, ahova a sajátjukról küldték.

Bűnözők, csempészek, ügynökök, stb.:
- Az elején még messze nem vagyok híresek (szerencsétekre), így csak lokális körözés van az adatott karaktereknek, főleg egy-egy bizonyos városban, vagy bolygórészen dolgoztok. Az adott bolygón kívül nincs is körözés még rajtatok, noha egyelőre nincs nagy megbízói körötök, de ami van, az megbízható és fix.
- A csempész egyelőre jellemzően egy bolygóra szállít csak a saját üzletkörének.
- Az ügynök is valószínűleg egy-két bolygón dolgozott még csak egyelőre kisebb feladatokat végzett, lehet, hogy másokkal épült be, de akár egyedül is.

Politikus, szenátor, moff, stb.:
- A birodalomban politikusnak lenni kb. esélytelen, hiszen mindent az Urdrarr (sithek) irányítanak és a politikai hatalom a Tanács kezében van (ide magas szinten jó játékkal be lehet kerülni)
- Moffal kezdeni nem lehet, később lehet azzá válni, főleg katonai, vagy ügynök pálya szükséges magas ranggal és jó kapcsolatokkal.
- Köztársaságban mindkettő lehetséges természetesen (szenátor és politikus is), alapvetően örülnénk, hogyha saját magatok által kitalált bolygó politikusai, szenátorai, küldöttei lennétek és nem pedig az adott meglévőké. Persze az is lehet, de mégis jobb egy sajátnak, nem? Smile
- Főkancellárként sem indulhat senki, de természetesen később megszerezhető ez a pozíció.

Üzletember, stb.:
- Az elején természetesen még nem vagytok ott galaxis szerte, a leírás (kasztok) alapján egy-egy bolygón vagytok csak, minél nagyobb a cég, annál híresebb.

Császár megbízottai: (császár keze, császár dühe, császár hangja stb)
- Az elején ezzel nem indulhat senki, majd a játék alapján a staff eldönti, hogy ki a méltó minderre és játéktéren megkeresik a karaktert az ajánlattal.

Jedik, szürke Jedik, Sötét Jedik:
Segítség kezdő karakterekhez CzNG9Lr

Ahogyan fent is utaltam rá, mindenki tanítványként/padawanként indul.

Jedik:
- 2-3 éves korban kerülnek el otthonról a Rendbe
- nagyjából 10 éves korig együtt edzenek, tanulnak a többiekkel különböző osztályokban
- 10-12 éves korban kerülnek padawan sorba
(18-25 éves kor között valamikor válnak majd méltóvá arra, hogy lovagok legyenek a Tanács döntése alapján)

Sötét jedik:
- Nincs meghatározva, hogy hány évesen kerül rabszolgaként a Korribanra
- Csoportokban tesztelik és tanítják őket, iszonyú nehéz túlélni a dolgot
- Ha túlélik ezeket, akkor a felettük állók válogatnak belőlük, hogy ki legyen tanítvány
- Ha valaki tanítvány lesz, akkor megszűnik rabszolgának lenni, de a mestere bármit megtehet vele
- Itt nincs kifejezetten kor, hogy mikor válnak lovaggá, a mesterük dönti el, hogy mikor érzi őket méltónak minderre, de ha útközben a tanítvány megöli a mestert, akkor is automatikusan lovaggá válik
- De úgy is lehet valaki sötét jedi, hogy egy sima jedi, vagy szürke átbukik a sötét oldalra
- Esetleg valamelyik sötét jedi úgy dönt, hogy talál egy erőérzékeny személyt/karaktert és lát benne potenciált, így elkezdi képezni (bár ez ebben a világban kevésbé jellemző, mert eléggé elnyomó a rendszer és Korriban elég jó hely arra, hogy kiderüljön méltó-e a személy egyáltalán.)

Szürke jedik:
- Itt sincs kifejezetten kor megadva, bármilyen korú lehet a személy
- Gyakorta csatlakoznak ide, a Jedi rendből kiábrándult, kihullott, vagy a sötét útról megtért tagok is
- A képzés az elején itt is csoportokban zajlik, majd később mester által
- A Nagoon testvériségen kívül sok más csoport (főleg faji csoport) van, akiknél az erőhasználók képzés végén szürkének minősülnek, de ők a fajuk kiválasztottai, különlegesei és szinte soha sem hagyják el az otthonukat.
(A képzés végén ugyanúgy Tanács dönt a lovagságról)

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Segítség kezdő karakterekhez 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 3874
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 201
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.