Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
1 / 1 oldal • Megosztás
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Név: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron Egyéb név(i): Rhys, „Sólyom 1-es” (hívókód); Csillagvirág (Keth becézi így), (Elara Daemora Sallin – születési név) Faj: ember (humanoid), erőérzékeny (van benne minimális urdrarr és aiper vér is) Nem: nő Jellem: munkájában és párkapcsolatában szenvedélyes, barátaival közvetlen, idegenekkel némileg távolságtartó, alapvetően nyugodt, higgadt személyiség, de utóbbi időben a férje eltűnése óta időnként lobbanékony és gyakorta elveszti a türelmét, lojális a Köztárasághoz Születési helye és idő: Dromund Kaas, ME 26 Kor: 28 év Család: házas; rokonai (szülők, testvérek) a Bespin-en élnek - Keth Tye E’ron / Lord Xeth – férj; jedi lovag, eltűnt (valódi urdrarr Sötát Tanács tag kilétét egyelőre nem ismeri) - Jassa és Enos Vorco – fogadott testvérek; élnek - Rana Kalar – sógornő (Enos felesége), él
Testmagassága: 178 cm Testsúlya: 65 kg Szeme színe: zöld Haja színe: vörös Bőre színe: kaukázusi Különleges ismertetőjel: homlokán és karjain zöld tetoválások Egészségi állapot/ betegségek: teljesen egészséges, korábban volt egy vetélése, amiből következett a kisebb idegösszeroppanása a közelmúltban ezért betegszabadságra küldték (MU 2 végén), némi depresszió |
Hangulatfestő zene a teljes előtörténethez 1.
Hangulatfestő zene a teljes előtörténethez 2.
Hangulatfestő zene a teljes előtörténethez 3.
Hangulatfestő zene a teljes előtörténethez 4.
A(z) 14854547XA akta nyitása…
Minősítés: szigorúan titkos
Alminősítés: orvosi bejegyzés
Név: Rhyssa Edaara Quillan
Hívókód: Sólyom-1, avagy Sólyom-vezér
Rendfokozat:
Beosztás: vadászpilóta, rajparancsnok
Egység: A Főnix-egység, Sólyom raj, Havoc-squad speciális erők
Az utóbbi hetekben többen is jelentették, hogy Quillan százados viselkedésében változás állt be, emiatt teljes orvosi vizsgálatot javasoltak a számára. Mivel csak javasolt volt mindez, így a hadnagy megtagadta mindezt arra hivatkozva, hogy nincs szüksége minderre. […]
Később a Havoc Squad főbázisán a kantinban szóváltásba került egy másik raj rajparancsnokával, ahol az addig teljesen fedhetetlen hadnagy megütötte a társát. A sértett nyolc napon túli sérüléseket szenvedett, kitört három foga, eltört az állkapcsa és súlyosabb agyrázkódást szenvedett. […]
Quillan hadnagy a fegyelmi meghallgatáson nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért tette azon felül, hogy többen szexuális zaklatásként jellemezték a dolgot. Két hetes felfüggesztést kapott, századosi rangjától megfosztották, visszafokozták hadnagynak, és újfent kötelezték arra, hogy orvosi vizsgálaton is átessen. Ezúttal már parancsként. […]
[…]Orvosi adatok csatolva…[…]
A fizikai vizsgálatok semmilyen elváltozást, vagy gondot nem jeleztek, így visszahelyezték a büntetés után aktív állományba. […] Néhány nappal később érkeztek az első panaszok függelemsértés miatt. Egyik alkalommal eligazítás közben minden előjel nélkül sírni kezdett. […] Három nappal később a kantinban hangos szóváltásba keveredett az egyik felettesével, akit úgyszintén majdnem megütött. Mindezt az gátolta meg, hogy a hadnagy összeesett és elvesztette az eszméletét.
[…]Pszichiáteri adatok csatolva…[…]
Miután Quillan hadnagynál továbbra sem találtak semmilyen fizikai traumára utaló nyomot pszichológiai vizsgálatoknak vetették alá. Itt már találtak elváltozásokat mind a droidok, mind a pszichiáterek. […] Meglepő módon nem poszttraumás stressz szindróma nyomait, hanem sokkal inkább olyan adatokat sikerült, amiket a gyász és depresszió okozta idegösszeroppanás okoz. […]
Quillan hadnagy nem akart beszélni arról, hogy mi okozta mindezt, de minden másban együttműködő volt, a korábbi tetteivel szemben megbánást mutatott, és alávetette magát a gyógyszeres kezelésnek is. […]
Javasolt teendő, legalább egy hónapos nyugalmi pihenő a gyógyszeres kezelés mellett mielőtt alkalmassági vizsgára lenne küldve az újbóli szolgálatba helyezés előtt.
Megjegyzés a parancsnoktól:
Orvosi javaslatra Rhyssa Edaara Quillan hadnagyot az egészségi állapota miatt egy hónapos fizetett szabadságra küldöm.
- Kale Sokol, a Havoc-squad főparancsnoka
Mentés…
A(z) 14854547XA akta zárása…
Az akta bezárult.
Rhyssa úgy vélte, hogy ezzel kezdődött az egész. Vagy pedig ezzel végződött? Nézőpont kérdése. A történet egésze a Birodalom fővárosában kezdődött és sok minden történt történetünk főhősével mindaddig, mire eljutott oda, hogy a Köztárasági haderő egyik elitegységének vadászpilótája lett.
A történet mintegy huszonnyolc és fél évvel korábban kezdődött…
Kaas City, Dromund Kaas, ME 26
Quillan család a Csillagköd azon részéből származik, ami mostanság már a Köztársaság területén volt. Rhys anyai felmenői egykor az Éjnővérek közé tartoztak, akik elhagyták a Dathomir-t és nekiláttak világot látni mára ismeretlen okokból, illetve mikor már a Birodalomba érkeztek Urdrarr vér is került a vérvonalba. Az apja felmenői a Bespin-ről származtak, de már pár évszázada a Birodalom területén éltek. Egykor tisztavérű aiperek, ami később hígult egyszerű ember vérrel. A férfi a Birodalmi hadsereg egyik magasabb tisztje volt, már-már közel ahhoz, hogy az őt pártfogoló egyik Sötét Tanács tag kinevezze moff-nak. A nő pedig egy urdrarr erőhasználó harcos, akiket csak minimális erőhasználatra, de több fénykardvívási stílusra tanítottak meg; ennek ellenére soha sem volt a sötét oldal rabja, mindig is inkább szürke erőhasználó volt. A pár Dromund Kaas-on ismerkedett meg és szerettek egymásba és a dolgok mindezek után követték egymást. A férfi annyira szerette a nőt, így hagyta, hogy az tovább vigye a gyerekeken a családi hagyományokat, tetováltassa őket. Elsőként ME 29-ben egy ikerpár született nekik, két fiú, akik közül egyik sem volt erőérzékeny. ME 27-ben egy kislány következett, akiről kiderült, hogy az, a férfit támogató Tanács tag el is vette, hogy idővel a Korriban-ra küldjék a lányt.
ME 26-ban újabb kislány született ez volt Rhys. Itt már számítottak hasonlóra, így ők maguk végezték el a vizsgálatot, ami azt mutatta ki, hogy a lány a nővérénél is jobban érzékeny az Erőre. Mivel készültek erre és nem akartak még egy gyermeket elveszteni, így amellett döntöttek, hogy dezertálnak, amit tudtak, hogyha lebuknak, vagy elkapják őket, akkor mindüket kivégzik, de nem volt más választásuk. Mivel jó körülmények között éltek, így embercsempészeket lefizetni nem volt túl nehéz, főleg, hogyha közel fél éve van valakinek megszervezni mindezt. Mire a Tanács tag megérkezett, hogy megnézze a gyereket a családnak már hűlt helye volt. A sértett büszkesége miatt vadászokat is indított az ekkor még Sallin nevű család után.
Az ötfős család kijutott a Birodalom területéről és a mélyűrben el is búcsúztak az embercsempészektől, az egyik első dolguk az volt, hogy a Sallin nevet lecseréljék a Quillan-ra. Rhys-nek eddig neve sem volt, babonából nem merték elnevezni, csak itt kint a birodalom határán túl kapta meg a Rhyssa Edaara keresztneveket. Hónapokig rejtőzködtek a semleges területeken, hol fejlettebb, hol teljesen fejletlen bolygókon. A végső céljuk a Bespin volt, ahol a család még élő tagjai befogadták volna őket. Azonban Rhys miatt még nem mehettek, hiszen nem akarták, hogy a jedik rátaláljanak és ők vigyék magukkal. Noha a templomban több esélye lett volna az életre, mint a Korribanon, vagy valamelyik másik kiképzőbolygón, de akkor is elvesztették volna.
Külső (déli) peremvidék, ME 26-22
A külső déli peremvidéken húzták meg magukat a következő négy esztendőben. Ekkor ez a terület ugyan még a Köztárasághoz tartozott – csak a háború végnapjaiban és végén szakadnak le és jön létre a Független Rendszerek szövetsége. Ez a hely tökéletes volt arra, hogy valaki elrejtőzzön, hogyha akar, több ezer fényéven terült szét a hely, ahol megannyi alulfejlett bolygó volt és a Birodalom nem is jött ide, ezek a bolygók annyira nem érdekelték. Rhys élete első négy évében legalább egy tucatnyi bolygón megfordult. A szülei főleg idénymunkát, és ehhez hasonló munkákat vállaltak, hogy mindig mozgásban maradhassanak és ne sokáig időzzenek egy helyen. Mind a ketten remekül ismerték a Birodalmat és azt, hogy egy-egy nagyúr mire is képes, hogy bosszút álljon. A szülők a kislány elől gondosan elrejtették, hogy erőhasználó, bár az anyja figyelte a fejlődését és úgy vélte, hogy veszélyesen nagy erővel rendelkezik és emiatt könnyedén rájuk akadhatnak. Mivel mindkét szülő úgy gondolta, hogy bármikor rájuk akadhatnak, azt akarták, hogy a gyerekek is képesek legyenek megvédeni magukat.
Igen, Rhys szegényen ugyan, de roppant szigorú körülmények között cseperedett, hiába jöttek el évekkel ezelőtt a Birodalomból a szülei és felmenői nagyon sokáig ott éltek és ez a szülőkben is nyomot hagyott. Vasfegyelemmel nevelték a gyerekeket, a menekülés miatt szigorú szabályokkal. Alig kezdett el a kislány járni, máris fegyvereket kapott a kezébe, és önvédelmet tanult. Ez ekkoriban főleg abból állt, hogy miként tud a lehető leghamarabb olyan helyre elbújni, eltűnni, hogy senki se vegye észre, ne találja meg. Ahogyan idősödött úgy lettek az edzések is egyre komolyabbak, neki és a bátyjainak is, akik már jócskán előrébb jártak a tanulásban, mint ő. A kislány ugyan nem tudta, de amikor olyan öt-hat éves lesz, akkor szándékoztak a szülei vele együtt a Bespin-re menni, mert akkor már kellően idős lesz ahhoz, hogy ne vihessék el a jedik.
Rhys már gyerekként is roppant érdeklődő volt, ha kitalált valamit, hogy el akarja érni, akkor roppant nagy szenvedéllyel vettette bele magát. Eléggé könnyedén barátkozott, így amikor költöztek sem volt túl nagy gondja azzal, hogy az új bolygón megismerjen másokat. Gyakran szerette nézni azt, hogy a nagyok, a felnőttek csináltak, szinte mindig láb alatt volt és mint az ilyen korú gyerekek folyamatosan kérdezősködött, hogy mi miért van úgy, micsoda az, miért úgy történik és lehetett volna sorolni mindezt a végtelenségig. Nagyjából három éves lehetett, amikor kezdett feltűnő lenni az, hogy erőérzékeny. Egyre jobbak lettek a reflexei, egyre többször találta ki, hogy mi fog történni, mintha a jövőt látta volna és ezek által egyre kevésbé hibázott. Így ettől kezdve jobban fejlődött a harcban is.
Azon a bolygón, ahol ekkor voltak már hosszabba ideje voltak, mint a megszokott, mert egy valamivel jobban fizető, hosszabb munkát kapott Rhys apja, nem is beszélve arról, hogy a bolygón éppen teljes bolygóra kiterjedő hatalmas elektromos viharok voltak, így egyetlen hajó sem nagyon merte vállalni azt, hogy elinduljon, vagy landoljon. Egyik éjjel a kislány rossz álomból sikoltva ébredt, hogy egy csúnya bácsi, vagy néni, nem tudta, mert páncélban volt, egy furcsa fénylő, zümmögő fegyverrel akarja mindannyiukat megölni. A szülők próbálták megnyugtatni, hogy csak rossz álom, de tudták, hogy nem így van, mert egy Birodalmi erőhasználó a nyomukra akadhatott. A szülők szinte minden félretett pénzükkel – amit nem utaltak át korábban a Bespin-re – kénytelenek voltak egy „őrült” pilótát megfizetni, hogy vigye ki őket, immáron a Köztársasági magvilágok felé.
Még éppen időben sikerült, mert az urdrarr tényleg a nyomukban volt, egy-két perccel csúszott csak le a családról… ekkor.
Dathomir, ME 22-20
Az Urdrarr nem adta meg magát, hanem a család nyomába eredt, sikerült követnie a sérült szállítóhajót, ami a Quillan családot szállította. A sérült hajó a Dathomir rendszerben lépett ki a hipertérből, ahol az őket üldöző urdrarr vadász további sérüléseket okozott. A hajó a bolygóra zuhant, ahol a pilóta meghalt, a gyerekek és Rhys apja pedig súlyosabb sérüléseket szerzett, egyedül az anyja maradt sértetlen, aki hosszú évek után először kénytelen volt újra fénykardot venni a kezébe. Ez volt az a helyzet, amit Rhys nem sokkal korábban látott, az urdrarr első körben könnyedén elsöpörte a lány anyját, majd a sérült gyerekekhez és az apához indult. Rhys félve nézett fel az urdrarra, majd ösztönösen emelte fel a kezét, amikor érezte a felőle áradó nyílt fenyegetést.
- NEEEEEEEM! – sikoltott fel.
A következő pillanatban egy erős telekinetikus csapás repítette méterekkel hátrébb a férfit, aki őket támadta. Nagyon erős félelmében és fájdalmában tette ezt a kislány, majd el is vesztette az eszméletét, később sem emlékezett arra, hogy minderre képes volt, csupán az anyja látta, ő pedig hallgatott. A nő pedig ezek után már a félig eszméletlen urdrarr-t könnyedén elintézte és a fénykardját is magához vette. A legnagyobb gond az volt, hogy teljes mértékben egy „császárhátamögötti” helyen voltak, sehol egy város a közelben és eddigre a nő is megsérült a harcban, majd elvesztette az eszméletét.
Mikor magukhoz tértek az Éjnővérek egyik falujában, akik megismerték a fiúkon és Ryhs anyján a tetoválásokat, hogy innen a Dathomir-ról erednek. Ideiglenesen befogadták őket, meggyógyították és a kislány is itt kapta meg a saját, zöld tetoválásait a homlokára, illetve a két alkarjának felső részére. A következő két évet itt töltötték ennél a törzsnél, ahol a kislány tovább gyakorolhatta a harcokat és elég sok mindent megtanult a helyiektől. Még a nyelvüket is, noha ezt felnőtt korára teljesen elfelejtette. Mivel a Dathomir alapvetően igencsak fejletlen hely, így itt főleg íjászkodni tanult és a kardokkal harcolni, hat éves kora környékére már két rövidkarddal. Ebből az időből maradt meg neki, hogyha élő személlyel kell küzdenie – és nem vadászgépben van – akkor a közelharcot jobban preferálja, mint a távolsági harcot.
Végül nagyjából két év után a család megköszönte a törzsnek a fáradozásait, amiket értük tettek, hogy soha sem fogják elfelejteni mindezt nekik, majd elindultak a fővárosba. Ott végül találtak egy pilótát, aki elvitte a teljes családot az eredeti úticéljukhoz a Bespin-re, mintegy hat éves csúszással.
Bepin, ME 20-14
Bespin nem kifejezetten az álmaik új otthona lett, közel sem az várta őket, amit hittek. Annak idején kisebb vagyont mentettek át ide az Intergalaktikus Bankáklán jóvoltából, azonban, amikor két évvel korábban lezuhantak a Dathomiron hivatalosan halottnak nyilvánították őket, főleg, hogy nem találták meg őket, ők nem jelentkeztek. A távoli rokonok felvették a pénzt és elherdálták. Egészen pontosan hajót vettek belőle, boltot nyitottak más bolygón, elhagyták a Bespin-t. A családnak teljesen a nulláról kellett kezdeni. Most már elintézték a papírokat, mintha a mélyűrből menekültek volna ide, megkapták azokat, immáron ténylegesen köztársaságinak számítottak és elkezdhették az új életüket. Itt már elkezdhette az iskolát is Rhys, ahogyan a bátyjai is, a szülei pedig hamar találtak munkát. Igaz nem a legjobbat, de arra azért elég volt, hogy az alap szükségleteket fedezni tudják. Mivel nem igen volt pénzük így a legrosszabb környéken tudtak csak lakást bérelni. A gyerekeket igyekeztek a szülők a világ szörnyűségeitől távol tartani, a háborútól szerencsére könnyű volt, mert a Bespin nagyon távol esett a harctértől hála annak, hogy a csillagköd elég szélén volt megtalálható.
Továbbra is szigorban voltak fogva, nem mehettek sehova, időben haza kellett érni, otthon szigorú szabályok szerint élni és lehetett volna sorolni. A fiúk jobban viselték, mint Rhys, bár ebben a korban nem is volt olyan nagy gond még vele, majd csak amikor idősebb lett. azok után, hogy ide költöztek megszűntek a kislány rémálmai is, egy ideig nem fenyegették ezek őt. A házimunkába minden nap be kellett segíteni, nem beszélve arról, hogy a nap végén az iskola után még edzés is volt. Mondani sem kell, hogy minden egyes nap este fáradtan „ájult” be az ágyba. Igaz később, amikor már a köztársasági hadseregben volt, köszönetet mondhatott érte a szüleinek, ott remekül jött mindez számára. De ezt gyermekként nem látta be, akkor ő játszani akart, mint mindenki más, mint a barátai a városban, a sikátorokban mászkálni, kint a piacon, bejárni a várost, és még egyéb olyan dolgokat csinálni, mint a gyerekek. Éppen ezért is fordult elő, ahogyan egyre idősebb lett, úgy szökött el-el otthonról, hogy a többiekkel legyen. Minden egyes alkalommal szigorú büntetést kapott, de mindez nem szegte a kedvét. Mire tíz éves lett már nagyon ügyesen bánt a kardokkal, atletikussága, ügyessége is messze meghaladta a saját korosztályát, ekkoriban kezdett feltűnni neki, hogy sokkal könnyebben ugrál nagyobbakat, mint mások. Most, hogy állandó közegben volt, többször érezte úgy, mintha tudna olvasni mások fejében. Illetve egyre gyakrabban érezte meg azt, hogy mi is van azokkal, akik fontosak számára és még az is feltűnt neki, mintha jobb lenne a memóriája. Nem igazán tudta hova tenni ezt a dolgot, sem a barátainak nem mert erről szólni, mert aggódott, hogy kinézik, kinevetik, vagy kiközösítik érte. Otthon pedig a további büntetéseket kapjon azért, mert mindenfélét kitalál. Pedig, ha tudta volna, hogy elmondhatja, akkor lehet, hogy a teljes sorsa máshogyan alakul.
Ahogyan haladt előre az idő a harcstílusán is egyre jobban látszott az, hogy az Erőt is használja, de mivel ő nem tudott róla és mivel nem mondta el a többi dolgot, így nem az lett a sorsa, hogy valószínűleg szürke jedinek nevelték, hanem maradt az a sors, amit kapott.
Bepin, ME 14-12
Nagyjából tizenkét éves volt, amikor kamaszodni kezdett és a magatartási problémái is ekkor jöttek elő. Rhys ekkoriban a legtöbb idejét a közelükben lakó Vorco klán tagjaival töltötte. Ők twi’lekek voltak és Jassa, Ryhs legjobb barátnője pedig egy osztályban tanultak az iskolában. A két kislány nagyon sok időt töltött Jassa unokatestvérének műhelyében, Enos-nál.
- Enos és Jassa Vorco fiatalon:
Nagyjából tizenhárom és fél év körül lehetett, amikor lebuktak ME 12-ben, hogy mivel is foglalkoznak. A lányt a szülei azon nyomban eltiltották a Vorco klántól, hogy miként lehetnek ennyire felelőtlenek. Mindez persze nem akadályozta Rhys-t, mert ígyis-úgyis kiszökött, amitől egyre nagyobb büntetéseket kapott, mert még mindig szigorúan volt nevelve. Egyre gyakrabban jutott az eszébe, hogy el kéne szöknie otthonról, mert gyűlölt otthon lenni. Miként ezek az érzések egyre erősebbek voltak, annál jobban volt ellenséges másokkal és időnként agresszív is. A szülei pedig nem igazán tudták kezelni ezt a helyzetet, hiszen mind a ketten úgy nőttek fel, főleg az anyja, hogy a sötét oldal volt körülötte és csak azt tudta leginkább miként kéne ezt elmélyíteni, de a módszer, amivel pont elterelni akarta a lányától ettől úgy tűnt, hogy a sötétségbe taszítaná. Noha Rhys nem tudta, de már azt fontolgatták a szülei, hogy a jedik, vagy a szürke jedik segítségét kérik vele kapcsolatban.
Minderre azonban már nem maradt idejük és lehetőségük…
Az űr, ME 12-10
Jassa és Rhys ugyanis a hónapok óta dédelgetett álmukat végül is végrehajtották. A Quillan házban ismét egy nagy vita volt, ami után Rhys tajtékozva és dühösen ment el otthonról, természetesen Jassa-hoz. Az utóbbi időben az ekkor nagyjából húsz éves Enos már egyre gyakrabban volt távol, így a két lány úgy tervezte, hogy felosonnak a fiú hajójára és így jutnak ki a bolygóról. Csak épp azzal nem számoltak, hogy vannak határ- és vámellenőrzések, ahol a fiú kerülhet bajba. Igaz azzal sem számoltak, hogy a Enos az utóbbi időben csempészettel foglalkozik és ezek ki tudja kerülni. A két lány csak akkor bukott le, amikor már késő volt. Eddigre fegyveres alvilági személyek voltak a hajón már és ők találták meg a két alvó lányt, akik éppen a rakomány között aludtak. Ezek Enos munkaadójának emberei voltak, a munkaadó pedig nem volt túlságosan boldog amiatt, hogy a fiú lebukott. Igazából nem sok választása volt és azt hazudta, hogy Rhys a másodpilótája, míg Jassa az, aki könnyedén elintézi a vámosoknál, hogy ne kelljen fizetni, aki kidumálja a csapatot, hogyha szükséges, bárhonnan. A főnök nem hitte el, hogy a két tizenéves kislány – akik nagyjából tizennégy évesek lehettek ekkor – képesek minderre, így muszáj volt Enos-nak megmutatnia azt, hogy de igen. Szerencsére minden a legjobban sikerült az első közös akción, mindkét lány hozta azt, amit elvártak tőlük, sőt várakozáson felül is. Éppen ez lett a vesztük. Abból a szempontból nem, hogy azt ugyan megúszták, hogy az alvilági alakok eladják őket rabszolgának, viszont haza sem mehettek, hanem továbbra is Enos-sal kellett együtt dolgozniuk. Mondjuk annyira nem bánta, hiszen legalább nem kellett hazamennie, de a kötöttség is zavarta, hogy lényegében rabszolgaként kellett dolgozniuk, noha a láncok és implantátumok hiányoztak. Szabadok voltak, de mégsem, oda mehettek, ahova akartak, de nem vehették fel a kapcsolatot a Bespinnel, vagy a családjaikkal. Ekkoriban kezdte fonottan hordani a haját is, amit majd az akadémián hagyott csak el.
- kamaszként:
Coruscant, ME 10-8
Rhys roppant különlegesnek érezte magát azok után, hogy milyen felhajtással kísérték a csapatot Corsucant-ra. Egy hatalmas hadihajón vitték őket, hogy aztán ott állítsák a társaságot bíróság elé. A hajón hallotta ő maga is, hogy a már-már pusztulás szélén álló Birodalmi flotta hirtelen feltámadt és megsemmisítő vereséget mért a Köztársaságiakra és a 9. szektor jelenetős részét elfoglalta az ellenség. Igencsak meglepődött, amikor végül is elsőre nem egy cellába, hanem egy irodába vitték, igaz bilincsben, de még is jobb volt, mint egy cella. Egy idősebb, már igencsak őszülő női admirális fogadta, legalább is az egyenruhája alapján Rhys annak tippelte meg.
- De hiszen maga egy gyerek! – fakadt ki a nő. – Tényleg maga volt kishölgy, aki az utóbbi két évben azt a csempészhajót vezette?
- A hírem ennyire elterjedt? – kérdezte vigyorogva.
- Ne szórakozzon velem Quillan! – mondta. – Egy szavamba kerül és az élete hátralevő részét maga és a barátai börtönben töltik. Van fogalma róla, hogy mekkora károkat okoztak?
Rhys megrázta a fejét, igazából ebbe nem gondolt bele soha sem.
- Sejtettem! Egy választási lehetőséget adok magának, csupán azért, mert a barátai elregélték mindent, hogy nem volt más választásuk a kartell miatt. Bizonyára hallotta, hogy mi történt a 9. szektorban… pilótákra van szükségünk, olyan átkozottul jó pilótákra mint maga.
A lány szemei felcsillantak, hiszen régi gyerekkori álma volt, hogy hatalmas hajókat vezessen.
- Csillagrombolót vezethetek?! – kérdezte lelkesen.
Az admirális tekintete néhány pillanatra megenyhült és egy halvány mosolyt is megengedett magának.
- Akkor e szerint teherhajó pilótát keresnek… - mondta némileg letörve.
- Mind a kettő téves. Mit szólna ahhoz, ha most azonnal a kora ellenére elküldeném az akadémiára, hogy vadászpilótát faragjanak magából? – tette fel a kérdést. – Vagy ez, vagy irány a börtön Quillan kadét.
Szinte madarat lehetett Rhys-el fogatni, természetesen elvállalta, hogy megy az akadémiára. Ugyan a nő még hozzátette, ha valami gond lesz vele az akadémia alatt, akkor mehet a börtönbe. Megtudta, hogy Enos és Jassa is kaptak munkát, amit le kellett tudniuk a börtön helyett. Mind a ketten úgyszintén a katonasághoz csatlakoztak, Enos felderítőként, míg Jassa kommunikációhoz. A két twi’lek ugyan hamar jelentkezett odahaza a Bespinen a klánjuknál, de Rhys nem tette meg. Ami a következő két évet illette, az akadémia igencsak jót tett neki. Itt megnyugodott, kiegyensúlyozott lett. Roppant nagy szenvedéllyel vetette bele magát a tanulásba és a gyakorlásba, hogy mihamarabb vadászgépbe ülhessen. Az elméleti tudásnál teljesen átlagos volt a tanulmányi eredménye, nem volt kitűnő, de a gyakorlati óráknál, tanulásnál az egyik, ha nem a legjobb volt. Sok barátot szerzett, a férfiakat pedig csak úgy sorban cserélgette, senki mellett nem tudott sokáig megmaradni, mert újabb és újabb kalandokat keresett.
Mivel a Köztársaság helyzete igencsak rossz volt az újdonsült Birodalmi főadmirális miatt, így a kadétokat nagyon hamar terepre küldték és részt vehettek a csatákban. Ryhs ott is nagyon jól teljesített a saját rajában és hamar képes volt összefogni őket, szavaival inspirálni a többieket. Fegyelmezett lett, de egyben szenvedélyes is, a csapat tüze úgymond, mert mindenkit lelkesített. Semmilyen panasz és gond nem érkezett rá, a harcmezőn pedig meghálálta a belé vetett bizalmat. Ismét elkezdte a haját kibontva hordani és az akadémiai két év alatt már több ezer órát repült, ezt sokkalta jobban élvezte, mint a teherhajó-vezetést. Gyorsabb volt a gép, jobb a manőverezés és sokkal több az izgalom. Végül ME 8-ban fejezte be az akadémiát, hadnagyi rangon, alig tizennyolc éves korában. Az első tényleges nagy bevetés előtt, amikor most már nem csak gyakorlatként, hanem rendesen kivezényelték a 9. szektorhoz, ami hónapokig, évekig is tarhatott, így előtte kapott egy eltávot is. Ezen időben ment haza, hogy megmutassa mégis sokra vitte és képes volt önerőből elérni valamit. Az elmúlt években csak annyit tudott otthonról, amit Enos és Jassa meséltek neki, többet nem. Eléggé kellemetlen és feszült volt a találkozás, a bátyjai megházasodtak, a szülei még idősebbek lettek. Nagyon nem találta már itt a helyét, így a formális és elvárt ott lét után el is indult, hogy csatlakozzon a Varonat-hoz tartó flottához, nem is tudván, hogy ez a küldetés örökre megváltoztatja az életét.
Varonat (9. szektor), ME 8 vége
Mint mindig most is nagy izgalommal várta a küldetést, most különösen, hiszen már nem kadét volt, hanem ténylegesen hadnagy és be is osztották az egyik egységhez. Eddig szinte mindig kisegítőként mentek csak a harcba, de most az első sorban küzdhetett. Annak ellenére, hogy ugyan már két éve elesett szinte a teljes 9. szektor még mindig tele volt köztársasági erőkkel, bázisokkal és lázadó csoportokkal, akik harcoltak a Birodalommal szemben. Az egyik ilyen bázis védelmére és segítésére küldték ki Rhys egységét és így a lányt is a Varonat dzsungelbolygóra. Fedett akció volt a helyi bázis embereinek kellett a menekülését biztosítani, de mivel egyébként nehéz lett volna lejutni a bolygóra és a bázisra, ha a flottával érkeznek, így álcázva kellett jönniük és úgy elérni a bázist. A bázison elég nagy mennyiségű vadászgép is volt, amit az egységnek kellett kivinnie. A bolygóra való lejutás és a bázis megtalálása a könnyebbik feladat volt, az a rész viszont már kellemetlenebb, hogy a Birodalmiak elérték a bázist és a tényleges felmentő sereg még sehol sem volt. Az egy dolog volt, hogy a pilóták megérkeztek, nekik volt a feladata az, hogy biztosítsák a menekülőket a levegőből, illetve légi támogatást nyújtsanak a földön levőknek, de a földi erőknek ekkor még órák kellettek a megérkezésig.
- a bázison:
~ Nem akarok meghalni, nem így… segíts… bárki… segíts! ~ gondolta. ~
Ezek voltak az utolsó gondolati, nem is tudva, hogy az Erőn át hívott segítséget, a próbálkozásai egyre gyengébbek voltak, majd elvesztette az eszméletét… nem is tudván, hogy a segítségkérése „meghallgatásra” talált. Egy erőhasználó férfi észlelte az Erőn át érkező hívást és kimentette Rhys-t a tóból.
- az első találkozás:
- Most már minden rendben lesz padawan – mondta megnyugtatóan a férfi.
A lány felköhögött, meglepően jóképűnek találta a férfit, bár nem tudta, hogy amiatt-e, hogy az előbb halt meg majdnem, vagy alapból is azt mondta volna. Micsoda naív feltételezés.
- Meghaltam és ez a túlvilág? – kérdezte kábán.
- Nincs halál, csak Erő van Padawan – javította ki a férfi.
Ezen most már felnevetett, ami köhögésbe ment át. Közben észrevette a férfi oldalán a fénykardot is.
- Vadászpilóta vagyok, nem jedi… tábornok! – felelte. – A parancsok nem mondta, hogy jedik is vannak a bolygón…
- Pedig az Erőn át érzékeltem a segélykérést, azt hittem, hogy egy másik jedi esett bajba. Hogy hívják?
- Rhyssa Edaara Quillan hadnagy – mondta.
- Keth Tye E’ron – mutatkozott be a férfi is.
Néhány perccel később a köztárasági erők is megérkeztek oda, ahol voltak és a sérült lányt, illetve a jedi lovagot biztonságos helyre juttatták. Rhys megtudta, hogy Keth az egyik 9.szektoros kisebb Jedi templomában nőtt fel és ott lett lovag, de azt nem sokkal ezelőtt teljesen elpusztították az urdrarr-ok a templomot és ő maga is alig tudott elmenekülni a templom adatbázisával, amit a Corsucanti templomba akart vinni. Rhys nagyon megsajnálta a férfit, hogy mindenét elvesztette és még bosszút sem állhat érte, hiszen az nem a Jedi út volt. Három hetet kellett eltölteniük a Varonat-on mielőtt végül az itt maradt Köztársasági hadierőt evakuálni tudták. Mikor már hazafelé – Coruscant irányába – tartottak, a hajón, ami vitte őket a lány még felkereste a férfit. Furcsán érezte magát mellette, nem vonzalom volt, ekkor még nem, valami más, valamit, amit a lány csak az anyja közelében érzett időnként, de ott se mindig, a férfinél viszont állandóan.
- Miért hitt padawannak a Varonaton? – kérdezte.
- Az Erőn át elküldött üzenete volt, ami odahívott a tóhoz, szerencsére időben – felelte.
- Igen, ezt már mondta a bolygón is, de akkor sem értettem belőle semmit.
- Hogy is magyarázzam – gondolkodott el. – Talán egyszerűbb, ha rákérdezek, előszokott fordulni, hogy vannak megérzései, álmai, amik meg szoktak valósulni? Esetleg jobb reflexek, amik miatt kiemelkedik a többiek közül?
A lány csak bólintott, ezek tényleg így voltak, soha sem tudta semmihez hozzákötni.
- Ahogyan gondoltam, ezek mind-mind Jedi tulajdonságok – mondta. – Bizonyosra veszem, hogy ön Erőérzékeny hadnagy és ösztönösen tudja is valamilyen szinten használni az Erőt. Furcsállom, hogy nem fedezték fel önt kiskorában. Ha nem indiszkrét a kérdés, merre laktak?
- Sok bolygón, össze-vissza a peremvidéken – mondta.
- Ha a magvilágokban élt volna, ma szinte mindent kizáróan padawan, vagy ifjú lovag lenne.
A hírek kissé mellbe vágták Rhys-t, erre nem igazán számított…
Miután visszaérkeztek a fővárosba Rhys kitüntetést kapott az önzetlenségéért, amit a Varonat-on tett.
9. szektor, ME 7-6
Rhys a következő jó pár évet a 9. szektorban töltötte, hiszen itt voltak a legnagyobb összecsapások, itt próbálták megakadályozni azt, hogy a Birodalom mélyen behatoljon a Köztársasági területekre, illetve talán esélyük legyen arra, hogy valamennyi terület visszafoglalhassanak. Ezekben az időkben Rhys boldog kapcsolatban élt egy togruta tiszttel, aki a gyalogságnál szolgált. Ezen időben is rengeteget tudott repülni, a háború véresebb volt, mint valaha, a holoadatok szerint a háború kezdetekor nagyjából 140 éve volt ilyen véres az egész. Ekkor ugyan még nem tudták, de ezek az évek a háború végnapjainak számítottak. Cithe főadmirális a Birodalom részéről félelmetes ellenfél volt, a Köztáraságnak nagyon szüksége volt a hutt kartellek támogatására, különben már nagyon régen elvesztették volna a háborút. Rhys mindvégig remekül teljesített, nem egyszer kapott újabb és újabb kitüntetést, bár a fiatal kora miatt előléptetést nem. Mármint igazit nem, szépen lassan elérte, hogy egy saját rajt kapjon az egységnél, azaz a hat-nyolc fős kis szakaszát, raját ő vezette a támadásoknál. A varonati ütközet után tett szert egy kis régi típusú, BB-4 asztrodroid-ra, ami az évek előrehaladtával igencsak megviselt állapotba került, de nem tudott tőle megválni. A fronton, vagy a hajókon, ahol szolgált többször össze is futott Keth-el is, akivel időközben össze is barátkozott. Többször beszélgettek, főleg csaták előtt, vagy után, a megmentésének napján pedig Rhys ajándékot is adott a férfinak. Persze csak szolidat, mert tudta, hogy a Jedik nem birtokolhatnak semmit sem. más jediknél is érezte azt, amit a férfinál, de talán amiatt, hogy E’ron mentette meg őt érezte a legközelebb magához. Többször ki is kérte a véleményét, volt, hogy éppen amiatt, hogy milyen látomása volt és a férfi szerint mindez mit is jelenthet. De ekkoriban még mindig csak olyan kapcsolatban voltak egymással, hogy magázták és nem tegezték egymást. Időnként kapott otthonról üzenetet és ő maga is küldött haza pénzt, hogy támogassa a családját. Időközben már hallotta, hogy vannak unokaöccsei és unokahúgai is, mert a bátyjainál születtek gyerekek is. A szülei nyugdíjba mentek és végre pihenhette. Most már csak dacból és makacsságból nem hozta fel az anyjánál, hogy neki mi köze van az erőérzékenyekhez, erőhasználókhoz.
Ekkoriban jöttek elő azon ambíciói, hogy szeretne majd a különleges erőkhöz kerülni, részben azért, hogy még veszélyesebb küldetésekben vehessen részt, részben pedig azért, hogy legyen annyira jó, hogy oda bekerülhessen. A felettesei, barátai, társai és párja is bíztatta, hogy ez jó cél és tegyen meg mindent, amit csak tud, hogy végül el is érhesse mindezt. Így is imádott repülni és élvezte, hogy az adrenalin dübörög a szervezetében, nem utolsó sorban azt is, hogy szétrúghatja a birodalmiak hátsóját és segíthet azoknak is, akik rászorulnak. Az pedig külön inspiráció volt számára, hogy Keth is jediként a speciális erőkhöz „csatlakozott” őket segítette és vezette. Ez nem volt szokatlan a jediktől a háborúban, hogy tábornokot játszanak, de a többség inkább sima katonák között mozgott, legtöbbször gyalogosként, néhányan pilótaként, de Rhys olyat nem hallott még, hogy valaki a speciális egységekhez ment volna. Enos és Jassa továbbra is roppant fontos szerepet játszottak az életében, ők voltak a leginkább biztos pont az életében, a többi barátja az egységen belül volt, ahol igencsak magas volt a halálozás aránya. Jassa szerencsére végig Coruscanton szolgált, távol a háborútól, de Enos nem, felderítőként mindig elől a frontvonalon. Az egyik küldetésen az egyik lábát is elvesztette, utána jó sokáig csak elemzőként volt Coruscanton ő is, amíg mentálisan is helyre nem jött az egészből.
Végül a két év kemény munkájának köszönhetően megkapta az „előléptetést”, vagyis számára az volt, igazából csak áthelyezés a speciális egységek közé.
9. szektor, ME 5
Ezt az évet is ugyanúgy a 9. szektorban töltötte, de immáron a különleges erők kötelékében. Amikor megkapta az áthelyezést és az egész ügy lezajlott úgy érezte magát, mint egy bakfis, akinek először teszi valaki a szépet. A képzeletbeli méhek ott zümmögtek és zizegtek a gyomrában, napokig szinte alig tudott aludni és végig izgatott volt. A megérkezés azonban kissé letörte, egyrészt nem sokakat helyeztek alig huszonegy évesen a speciális, vagy különleges erőkhöz, egyrészt igencsak fiatal volt, másrészt valahogy úgy várta, hogy örülnek majd neki. Nem ez történt, ő az egyik halott bajtársuk helyére érkezett, még nem volt a csapat része, még szép, hogy mindenki kerülte és nem igen barátkoztak vele. Aki megtette az is olyan volt, aki nemrég volt újonc és bátorította, hogy az első bevetés után már egy lesz közülük. Főleg Jassa és a párja bátorította, amikor holocsatornán beszéltek egymással. Egy valaki volt, aki közvetlenebb volt vele, mint az új családja, az Keth volt. Hiszen ő is itt volt azon a hajón, ahol a különleges erők is állomásoztak. Hiába volt a háború még véresebb más hajókat használtak a különlegesek, így nem küldték ki egyből Rhys-t bevetésre, hanem gyakorlatokra, továbbképzésre küldték. Gyorstalpalóra igazából, ahol a megfeszített megfelelni akarástól rémes eredményeket produkált, amitől önértékelési zavarai is lettek és némileg magába fordult.
- Különlegeseknél az elején:
Nem igazán tudta, hogy kinek a véleményét kérje ki ebben, így Jassa volt, akinek elmondta mindezt. A lány koruknak megfelelően vihogással fogadta a dolgot és azt tanácsolta, hogy mondja el Rhys a férfinak. De ő vonakodott, hiszen mégiscsak egy Jediről volt szó, akiknek az ilyesmi tiltott. Pár órával később Enos is felhívta ez ügyben, pedig megkérte Jassa-t, hogy ne mondja el neki. A férfi azt tanácsolta, hogy tartsa távol magát a jeditől mindkettőjük érdekében. Valószínűleg ezt kellett volna tennie, de képtelen volt rá. Az egyik bevetés után, amit elvesztettek és az egységük is súlyosabb vereségeket szenvedett Rhys eléggé feldúltan „tört be” Keth meditációs „csarnokába”.
- Azt akarom, hogy taníts! Ne csak trükköket, ennél többet, hogyan tudom az Erőt harcban is előnyömre fordítani.
A férfi már ismerte és tudta, hogy mennyire makacs abban a lány, amit a fejébe vesz és talán egyebek miatt, mert ő is vonzódhatott Rhys-hez belement abba, hogy tanítja őt.
9. szektor, ME 4
Végül Enos is kénytelen volt beletörődni abba, hogy Rhys csak nem fogja azt tenni, amit tanácsolt neki, de leginkább már-már testvérileg figyelmeztette, hogy lehet, hogy ebből a lány nem fog jól kijönni. A tanulása pedig megkezdődött a Jedi lovag kezei alatt. Az kiderült, hogy a lány nagyon, de nagyon jó tanítvány, mert egyrészt roppant ügyes és gyors felfogású volt, másrészt a férfi ismét megdöbbent azon, hogy nehéz volt elhinnie, hogy nem kapott Rhys korábban efféle képzést és ösztönösen alakult ki nála. Lényegében egy csiszolatlan gyémántot kapott, és többször meg is jegyezte, amit évekkel korábban is, hogy jedinek kellett volna a lánynak lennie és ott is akár a legjobbak között lenne. A lány csak mosolygott, ő örült, hogy nem az, hiszen így nem kellett elfojtania az érzelmeit, ragaszkodhatott másokhoz, szerethetett. Nem tudta, hogy a férfi értett-e ezen célzást, vagy sem akkor. Abból a szempontból jó volt az ösztönös tudás, hogy nem kellett semmit a legelejéről tanulni, hanem csak gyakorolni. Ekkoriban természetesen még nem kapott Rhys fénykardot, csak sima egyszerű harci mozdulatokat tanult, hogyan tudja jedi módjára megvédeni magát, harci mozdulatokkal, harcművészetet tanult, olyat, ami nem katonai volt, mert abban ugyan jó volt, de ez más volt. Ismét előtudta venni a két rövidkardját és azokkal is gyakorolni, ehhez Keth is hasonló fegyverrel harcolt.
Máskor a megszokott jedi gyerekek gyakorlatát vette elő a férfi, azaz bekötötte Rhys szemét és így csukott szemmel kellett védekeznie a férfi támadásai ellen. Az elején még nagyon nem ment neki, hiszen vadászgépben jellemzően a szemeire támaszkodik. Egyik pillanatban érezte, hogy a másik ott állt elég közel hozzá. A férfi lehelete végigborzolta a tarkóját és az arcélét, így, hogy percek óta nem használta a szemét a többi érzéke erősebb lett és így pontosan érezte ezt félig háta mögött levő Keth-től, amitől kellemesen megborzongott.
- Ne hagyd, hogy elvonja bármi a figyelmedet… a csatatéren is mindig vannak zavaró tényezők – mondta.
– Lehetséges, de azok közül egyik sem ilyen kellemes – felelte.
Az edzések tovább folytatódtak és egy idő után már mind a ketten meg-megengedtek egy-egy érintést a másikkal szemben, az edzésen esedékeseken felül, mert előtte ilyesmit nem tettek soha sem, mindig betartották a tisztes távolságot. Már hónapok óta tartottak az edzések, amikor éppen mind a ketten ráértek, amikor már úgy edzettek, hogy Rhys sokkal jobban tudta használni az Erő nyújtotta előnyöket, mint a telekinetika esetében az ugrásokat. Igencsak hamar ráérzett minderre, ezen a napon pusztakezes harcos gyakorlatot tartottak. Általában mindig ő volt az, aki alul maradt, hiszen egy képzett jedi lovaggal szemben esélye sem volt – hát még ha tudta volna, hogy micsoda a férfi valójában – de ezen a napon szerencséje volt. Távolról futott neki és átugrott a másik felett, csak egy pillanatra érkezett le a földre, majd lökte magát tovább a falnak, amin lendületet szerzett és így ugrott visszafelé Keth irányába és sikeresen eltalálta. Igaz ő mellkason akarta, de végül állon talált el a jedit, aki padlót is fogott.
- az első győzelem:
- Nem mondtam, hogy vége van a gyakorlatnak!
Fedte meg Rhys-t miközben a lány éppen elesett, de közben nem engedte el a férfi karját és végül némi gurulás, dulakodás után mind a ketten a földön kötöttek ki, Rhys alul, Keth felette. Az egy kicsit meglepte a lányt, hogy a férfi nem jött zavarba a helyzettől, főleg annak fényében, hogy az utóbbi hónapokban többször is próbált flörtölni vele. Végül is úgy határozott, hogy egyszer élnek, így hirtelen felindulásból megcsókolta a férfit. Akkor lepődött meg a legjobban, amikor Keth visszacsókolt, de kiélvezte a helyzetet, mígnem a férfi szakította meg azt, hogy neki nem szabad, mert Jedi. Rhys-nek pedig némileg bűntudata volt emiatt, mert nem akarta, hogy az elhivatottságát félredobja a másik, így sűrű bocsánatkérések közepette végül is lelépett úgy, hogy az edzést sem fejezte be.
A következő pár hétben pedig inkább kerülte Keth-t, miközben Jassa szinte örömében ugrált, hogy jól alakulnak a dolgok.
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Titkos bázis (9. szektor), ME 3
Néhány héttel később, amikor átléptek a következő évbe – igazából később attól a csóktól számította a páros, hogy együtt van, nem az első együtt töltött éjszaka óta – a teljes Havoc Squad-ot kivezényelték az akkori egyik határ menti bolygóra, aminek az aktákban sem volt neve, hogy ott létesítsenek földi bázist, ahonnan a vadászgépek is kimehetnek a csatatérre.
- Keth, csak én vagyok – próbálta kipréselni magából a lány.
A férfi, mintha ekkor realizálta volna, hogy mi történt zavartan engedte el a nőt, aki kissé köhögött mindezek után.
- Csak rosszat álmodtál, a saját sátramból éreztem az Erőn át – mondta. – Most már tudom, hogy te mit érezhettél a Varonat-on. Jól vagy?
Kérdezte aggódva a végén és közben felállt az ágy széléről is.
- Csak egy álom – mondta talán némileg ingerülten. – Ezt leszámítva jól vagyok.
- Ami múltkor a hajón történt… - kezdte volna Rhys.
- Nem akarok róla beszélni – zárta rövidre Keth.
Nem igazán esett a válasz jól a lánynak, mert ismét távolinak érezte a férfit, mint mielőtt tegezni kezdték egymást. Némileg bánatosan fordult el és indult volna kifelé, hogy visszamenjen a saját sátrába.
- Rendben, akkor én megyek… további jó…
Ekkor fogta meg a karját a férfi és fordította saját magával szembe a lányt közvetlen közelről.
- Azért nem akarok beszélni róla, mert nem akarom, hogy bocsánatot kérj érte, egy pillanatra sem bántam meg – mondta komolyan.
Rhys itt lepődött meg a legjobban, hiszen azt a csókot a férfi szakította meg. itt néhány pillanatig mondani sem tudott semmit sem, utána pedig azért, mert először egy puszit kapott az arcára, majd Keth megcsókolta őt. Ezúttal ő akart elhúzódni, mert nem akarta, hogy a férfit miatta zárják ki a Jedi rendből, de képtelen volt megtenni ezt, ahogyan ellenállni annak is, hogy a férfi lehúzta őt az ágyra.
A háború tovább tartott, továbbra is olyan intenzitással, mintha soha sem akarna véget érni. Mostanra azok, akik pár éve újoncok voltak, mint Rhys például ősöreg veteránnak számítottak pedig a többség huszonöt év körül, vagy alatt volt. Egyre másra öregbítették a Havoc Squad hírnevét is, azonban előrelépések továbbra sem voltak. Éppen annyira volt erejük, hogy tartsák továbbra is Cithe főadmirális seregeit és megakadályozzák, hogy a Birodalom bevonuljon a Köztársasági magvilágba. Szabadságról szó sem lehetett, pedig mindenki végtelenül elcsigázott volt és hihetetlenül fáradt. Igazából a háború okozta fásultság Rhys-en nem igen látszott, fáradtan érezte magát időnként, hogy belefáradt a háborúba lelkileg, de emellett energiabomba is volt hála a kapcsolatának.
Mon Calmari (8. szektor), ME 2
A következő évben a kilencedik szektoros mészárszék helyett a különleges egységeket egy másik helyre csoportosították át, már csak azért is, mert Cithe főadmirális a Halálosztagosokat is átvonta a hutt űrbe. Egészen pontosan Mon Calmari bolygóra, ahol nem volt elég az, hogy háború van a csillagködben, de még a bolygón élő két faj között is polgárháború. A háború a két ott élő őshonos faj, a quarrenek és a mon calamarik között zajlott már pár éve ekkor. A mon calamarik voltak a bolygó első számú vezetői, de ezt a quarrenek nem fogadták el, és a Szenátusban akarták elérni a céljukat, de a háború alatt mindez nehéz volt, úgy meg főleg, hogy a bolygó nem is tartozott a Köztársasághoz. Mivel az ügy nem haladt előre Tikkes quarren szenátor – aki addig a Köztársasághoz való csatlakozási tárgyalások miatt volt sokáig Coruscanton – úgy gondolta, hogy háborúval könnyebb lesz győzni, így lepaktált a Birodalommal. Noha a bolygó az alvilági területen van, a Mon Calmari-kat a Köztársaság, a Quarren-eket a Birodalom támogatja a polgárháborúban.
A kémek jelezték, hogy a Birodalmi halálosztagosok megérkeztek a bolygóra, akiknek feltett szándéka az, hogy megöljék a mon calmari uralkodó családot és így a quarrenek szerezzék meg a hatalmat és a bolygót átcsatolják a Birodalomhoz. Mivel alapból is támogatva voltak a köztáraság által, nem beszélve arról, hogy stratégiailag fontos helyen volt, így a szenátus is azonnal reagált. Mivel nem ártott, hogyha Jedi is van ott, így Keth-t jelölte ki a tanács, hogy ő vigyázzon az uralkodó családra és folytasson úgymond tárgyalásokat is az uralkodóházzal, érje el, hogy félelmükben se álljanak a Birodalom oldalára. Itt kivételesen nem csak űrharcok voltak, hanem a légkörben, a hatalmas óceánok felett is harcoltak Rhys-ék. Más esetben a fiatal nő még szépnek is találta volna a bolygót, de nem nagyon volt ekkoriban esélye arra, hogy jobban megnézze magának.
Az elmúlt években szerencséje volt, még csak egy karcolás sem esett soha sem a gépén, most azonban nem volt ilyen mázlija. BB-4 éppen fent volt a Havoc Squad rombolóján az űrben, mert rajta viszont javítani kellett valamit, így egy másik droidot kapott, aki viszont nem ismerte még és nem tudott olyan gyorsan a nő reakcióira reagálni. A főváros közelében volt ekkor egy csata, amiben ő maga is részt vett, igazából ezúttal sem őt magát találták el, hanem az egyik társát, aki közvetlen mellette repült és már nem volt ideje kitérni, a két gép összeütközött. Mind a kettőt robbanások tették teljesen tönkre és az óceánba zuhant. Rhys súlyosabb égési sérüléseket szerzett, alig tudott felúszni a felszínre a hideg vízben és csak megkapaszkodni tudott egy fent lebegő roncsban, ami csak annyira volt elég, hogy kapaszkodni tudjon rajta és a felsőteste fenn legyen a felszínen. Fogalma sem volt, hogy mennyit töltött a hideg vízben, de azt még látta, hogy a csata véget ért a város körül. Itt ekkor már tudatosan próbálta az Erőn át elérni Keth-t, nem segítségért, csak elbúcsúzni, nem akarta az akciót veszélyeztetni egy esetleges mentőakcióval. Végül elvesztette az eszméletét.
Nagyjából egy héttel később tért magához Coral City-ben, eddigre minden sérülése elmúlt és már nem bacta tartályban volt. A sajátjaik mentették ki őt, az egész elején még fent volt a saját hajójukon, de a bajtársai megkérdezték E’ron lovagot, hogy képes-e gyógyításra, mert Rhys megsérült és tudják, hogy jóban vannak, nem tudna-e segíteni rajta. A rajának emberei még mondták, hogy annyit láttak, hogy Keth valamilyen sárga kristállyal a kezében kezd meditálni az életveszélyes állapotban levő lány felett, majd magára hagyták. Órákkal később már Rhys egészen jól volt és nemsokára magához is tért, még az égési sebei is majdnem teljesen eltűntek. De mivel még mindig gyenge volt és felügyeletre szorult így Keth megkérte Sokol parancsnokot, hogy engedje meg, hogy a lány a városban maradjon, amíg teljesen rendbe nem jön. Rhys rajának tagjai még viccesen meg is jegyezték, ha nem lenne Keth jedi, akkor milyen szép pár lehetnének, hogy így aggódik a férfi érte. Nem is tudták, hogy mennyire ráhibáztak. Így legalább a következő egy-két hétben nyugodtan együtt tudtak lenni egy kis pihenéssel.
Miután Rhys felépült Keth egy kisebb meglepetést is tartogatott a számára, így, hogy most már igencsak elmélyült a kapcsolatuk, ami nem volt más, minthogy nekilátott a lányt fénykard használatra is megtanítani. Az igazság az volt, hogy minderre nem is gondolt a nő, hogy eddig is eljutnak, amit eddig tanult azzal is tökéletesen beérte volna. Hihetetlenül különleges és megtisztelő alkalomnak élte meg – jobban is, mint bevallotta volna – amikor életében először foghatott fénykardot a kezébe. Mivel ő maga mindig is, ekkor is a két rövidkardos harcmodort preferálta a legjobban, mintsem a lőfegyverest, így különösen örült ennek. Az egészet szinte meseként élte meg, azonban szerencsére a legenyhébb fokozaton volt a fegyver, így a második perc után nem vágta le a saját lábát, csak elzsibbasztotta. Ez merőben más volt, mint bármi eddig, amit életében tapasztalt. Igazából soha sem hitte, hogy valaha ilyesmit tanulhat is. Mikor elmesélte Jassa-nak a lány „sápadozott” az irigységtől és roppant szerencsésnek tartotta Rhys-t emiatt, nah meg Keth miatt is.
Hylarin (9. szektor), ME 1
A háború utolsó másfél éve kezdődött, noha ekkor még mindezt nem lehetett tudni. A párosnak ebben az évben még jobban kellett vigyáznia, mint előtte, hiszen már korábban is poénból voltam megjegyzések Rhys rajából a Mon Calmari események után. Szerencsére közrejátszott igencsak az is, hogy egy Jediből senki se nézte ki azt, hogy megszegné az esküjét, így emiatt nem is gyanakodtak. A másik pedig, hogy pontosan tudták, hogy Keth kétszer is megmentette a rajparancsnok életét és az ilyen két katona között különleges kötelékeket ad. Ebben az évben újra a 9. szektornál folytatott jellemzően a Havoc Squad szolgálatot, ezúttal az aprócska, ám, de annál fontosabb bolygónál a Hylarin-nál. Szinte teljesen szemben volt a Hypori bolygóval, amit már a Birodalom uralt, alig egy, maximum másfél fényév távolság volt a két bolygó között. A Hylarin nem csak a kék orgona miatt volt fontos, de presztízs értékű abból a szempontból, hogy csak aiperek lakták. Ezúttal kivételesen nem tényleges bevetési feladata volt itt Rhys-nek és az egységnek, hanem állítólag az űrkikötőt és a hajókat, amik ott voltak telerakták bombákkal. A Havoc Squad feladata volt, hogy erről bebizonyosodjanak. Mivel Keth-t is kiküldték a jedi ide, így Rhys is önként vállalkozott, hogy örömmel jön pilótaként megnézni a hajókat, hiszen ért a szerelésükhöz is, nem csak a vadászgépekéhez, de a sima teherszállítókéhoz is. Így voltak elképzelései, hogy merre is lehettek a robbanószerek. Mondani sem kell, hogy csapda volt az egész, de nem a bombák tekintetében, hanem abból, hogy ez csel volt, hogy így válasszák szét a Havoc Squad-ot. Mióta együtt volt Keth és Rhys még nem igen fordult elő, hogy együtt földön kellett harcolniuk egymás oldalán, levegőben persze már nem egyszer volt. Eddig saját magának sem nagyon kellett még földön harcolnia, de a katonai képzés, a régi otthoni tanulás és Keth tanítása egybeért és remekül megállta a helyét egy egyszerű sugárpisztollyal és a két kardjával, révén saját fénykardja nem volt.
Az eset után Rhys-nek nagyjából végtelen számú kérdése volt az urdrarrokkal és az erő sötét oldalával kapcsolatban. Eddig csak azért nem merültek fel, mert egyrészt Keth óvta volna ettől, másrészt mivel nem találkozott a nő effélével, így fel sem merültek. Egy részüket persze tudta az eddigi tanulmányok alapján, de ezúttal már sokkalta behatóbban érdeklődött ezekről. A mostani események után – révén ők nem tudhatták, hogy a háború hamarosan véget ér – komolyabban vették a fénykardvívási edzéseket is. Rhys továbbra is fáradhatatlan volt, most már harmadik éve volt együtt a legnagyobb boldog szerelemben Keth-el, ezenfelül a háború szörnyűségei sem tudták a kedvét szegni. Mint mindig jókedvű volt, energiabomba ő tartotta az egységénél is a lelket a többiekben, ott a barátokban, illetve Enos-ban és Jassa-ban is, mert már mindannyian fáradtnak és elfásultnak érezték magukat. A béke előtt azonban a legrosszabb rémálom még hátra volt… Rhen Var.
Egy új kor kezdete, ME/MU 0
Rhen Var (12. szektor), ME/MU 0
Rhen Var-on volt a háború – a történészek szerint a teljes háború során – a legvéresebb és legnagyobb harc. Mindkét oldalról több millió katona esett el a harcok során. A harc érdekessége az volt, hogy a bolygó mélyen a Hutt űrben volt, közel sem volt határ ehhez. Mindkét fél úgy harcolt, mintha ez lenne az utolsó napjuk és nem lenne már másnap. Több hétig eltartott a küzdelem, a végére maga a bolygó jégtakarója is nagyon sok helyen felolvadt a lezuhanó hajóktól. Több csillagromboló osztályú hajó is lezuhant a bolygóra, rombolók, nehézrombolók. A harcot nagyon sokan értelmetlennek találták, hiszen semmi sem volt a bolygón, azonban akik járatosak voltak a stratégiában gyanítottak valamit, hiszen Cithe semmit sem tett ok nélkül. Valószínűleg elterelés lehetett, vagy kellett stratégiai pontnak a hely. A háború hónapokig tartott, amit Rhys egysége és a teljes osztag is nagyon megsínylett, az embereik jó 60%-át elvesztették, mivel ők voltak a legjobbak őket küldték előre. Igaz ez a 60% eléggé jónak volt mondható, voltak olyan helyek, ahol 80-90% veszteségekkel kellett számolni. Itt már helyenként neki is sok volt a felesleges vérontás és többször menekült kimerülten a párja karjaiba. A „Háború végnapjainak” utolsó napjai. A Rhen Var-i háború végül is véget ért, dupla mészárszékkel. Nem volt elég, hogy mindkét oldal több millió katonát hagyott a csatatéren, a többségük teteme mind a mai napig ott van, a hó által befedve, de még a lakosság is elmenekült, vagy kihalt. Rhys azóta se szívesen gondolt vissza a jégbolygóra és a közelébe sem ment.
Ezen harc után még néhány kisebb volt, mígnem a csatatér kellős közepéről hívták őket vissza, mert történt valami. Nem csak a Köztársaság, de a Birodalmiak is megálltak a harcban, a Fellegvár Csillagának megérkezése olyan esemény volt, hogy teljes mértékben befolyásolta a Csillagköd sorsát. A Havoc Squad-ot is azonnal a Yavin-4re hívták, noha Rhys és a rajta nem szállt le a bolygóra csak a légkörben és a bolygón kívül teljesítettek szolgálatot abban a pár napban. Azonban, amit senki sem hitt, hogy ezek után a két fél a Főkancellár és a Sötét Tanács a császár nevében fegyverszünetet kötött egymással. A háború, amiben Rhys kamaszból felnőtt nő lett és megtalálta élete párját… véget ért.
Coruscant, Vorco rezidencia, ME/MU 0
A katonák végre valahára megkapták a kimenőket, amik az elmúlt tíz évben igencsak felgyűltek, így Rhys is végre megtudhatta, hogy milyenek a gondtalan fiatal felnőtt évek. Mások ilyesmi korban kerülnek ki az akadémiáról ő maga meg már sokat látott veterán volt. mivel a harcoknak vége volt már Keth sem maradt tábornokként a Havoc Squadnál, a jedik visszatérhettek a saját feladatukhoz, noha még mindig tábornoknak, vagy a padawanokat parancsnoknak hívták nagyon sokan. A különleges erőket is visszahelyezték Coruscantra, mivel egyébként a kaszárnyában kellett volna laknia a lánynak Jassa a saját rezidenciájuk lakosztályát ajánlotta fel Rhys-nek. Enos-nak és a twi’lek lánynak a klánja vett az egyik előkelő negyedben a Szenátus kerület határán egy teljes szintet egy felhőkarcolóban. Így itt bőven volt helye Rhys-nek is beköltöznie, külön volt a lakrészéhez erkély, amin keresztül Keth bármikor a legnagyobb titokban jöhetett. Egy ekkora lakosztályra nem lett volna pénze Rhys-nek és elég sokáig rosszul is érezte magát miatt, de a két Vorco megnyugtatta, hogy családtag számukra és olyan mindkettejüknek, mintha a testvérük lenne.
Egyik alkalommal egy közös vacsora volt a rezidencián a közös étkezőben, a közöst négy fősnek kellett érteni, Rhys, Jassa, Keth és Enos. Az egész nagyon jó hangulatban telt – a feszültséget leszámítva a két férfi között – Jassa nagyon örült annak, hogy végre többet látja a jedit és nem csak Rhys-től hall róla. A twi’lek lányt a jedi már beavatta a terveibe, így a desszert előtt Jassa felállt, hogy kivigye a tányérokat és nem a droidokra bízta.
- Segítek Jas, ne csak te cipelj – mondta a lány.
- Nem, majd ez a nagy mamlasz segít nekem – mosolygott.
Ezzel megragadta unokatestvére lekkuját és annál fogva húzta ki az étkezőből, a másik kezével meg a protokoll droidot. Rhys nevetve figyelte a jelenetet, még mindig nem esett le neki semmi sem a dologgal kapcsolatban. Éppen fordult volna a párja felé, amikor megérezte, hogy Keth megfogja a kezét és látta, hogy a férfi ott térdel a széke mellett.
- Rhyssa Edaara Quillan – kezdte. – Megtisztelnél vele, hogy hozzám kötöd az életedet? Lennél a feleségem?
Rhys életében nem döbbent meg annyira, mint most, erre a kérdésre egyáltalán nem számított. Együtt voltak évek óta, boldogok, de Keth mégis Jedi, csak ez árnyékolta be a kapcsolatot, hogy tiltott volt. A gyomra kellemes görcsbe rándult és a szemeibe is könnyek kerültek. Néhány pillanatig azt sem tudta, hogy mit mondjon, vagyis tudta, de megszólalni sem tudott a meglepettségtől, csak sírva tudott bólogatni az első másodpercekben mosolyogva, míg végül képes volt megszólalni.
- Igen Keth, leszek a feleséged – mondta az örömtől sírva.
Oda is hajolt a férfihoz, hogy megcsókolhassa. Soha sem volt még olyan boldog, mint ezen a napon. Mint kiderült Keth Jassa segítségével már mindent előkészített, az egésszel pedig nem csak az eljegyzést. Mivel senki sem tudta, hogy mikor tör ki az újabb háború így az esküvőt is a lehető leghamarabb szerették volna az esküvőt is megtartani, aminek a helyszínére az eljegyzés után pár nappal már el is utaztak.
Toruga, ME/MU 0
Toruga, egy olyan hely kellett, ahol egyből a nászút is letudható volt nem csak az esküvő, kellemes az éghajlat és lehetőleg senki sem ismeri őket. Így esett a választás a Toruga-ra. A két Vorco és Rhys külön utaztak oda, mintha eltávnál nyaralni mennének, Keth pedig titokban nem sokkal utánuk, hogy mégse lehessen összekötni őket. A bolygó televolt alvilági alakokkal, így jó volt, Jassa pedig már kerített egy olyan személyt is, aki összeadhatott házasodni kívánó feleket. Egy elhagyatottabb részen sikerült találni megfelelő helyszínt, ahol szinte senki sem jár, mégis festői szépségű, van lehetőség a szertartás lebonyolítására és utána még az ifjú pár is tud itt maradni nászútra. Jassa talán izgatottabb volt, mint maga a menyasszony, csak Enos nem volt kibékülve a helyzettel, ő féltette az esetleges hatalmas csalódástól a fogadott húgát. Jassa egésze úton ezen húzta a férfi agyát és cukkolta, Rhys pedig ha nem lett volna ideges az egésztől – pozitív értelemben ezúttal – akkor még nevetett is volna a dolon.
- Keth Tye E’ron, elfogadod feleségedül Rhyssa Edaara Quillan-t? – kérdezte.
- Igen! – mondta és a lányra mosolygott.
- És te Rhyssa Edaara Quillan, elfogadod férjedül Keth Tye E’ron-t? – kérdezte ismét.
- Igen! – válaszolta ő is. – És még mondanék valamit, ha szabad.
Itt egy pillanatra a szerzetesre tekintett, aki bólintott, hogy nyugodtan folytassa.
- Ezt már többször el szerettem volna mondani, de soha sem volt rá lehetőségem. Keth, mindig ott voltál velem, kétszer mentetted meg az életemet közvetlenül, közvetetten ki tudja, hogy hányszor. Ott voltál velem a legsötétebb óráimon miután a különlegesekhez, a Havoc Squad-hoz kerültem. Megfogadtam magamnak és most neked is, miként a legsötétebb óráimon számíthattam rád, mikor még nem is szerettük egymást, ha te leszel ilyen helyzetben ugyanúgy ott leszek neked, mint te nekem voltál, történjék bármi. Én leszek számodra a fény, ami a helyes utat mutatja azokban az időkben, esküszöm neked.
Az ő ígérete mélyebb volt, mint az, hogyha egy sima embernek mondta volna, hiszen pontosan tudta Rhys, hogy egy jedinek a sötét oldal a legnagyobb veszély és így a szavai nem csupán rossz hangulatra, vagy effélére, hanem annál jóval mélyebbre vonatkoztak.
- Ezzel a rám ruházott hatalomnál fogva férj és feleséggé nyilvánítalak titeket. Megcsókolhatod a menyasszonyt!
Keth odahajolt Rhys-hez és megcsókolta, a fiatal nő pedig örömmel viszonozta is azt. Jassa a háttérben hangosan szipogott és lelkesen tapsolt, csak Enos volt kimért is hűvös, mint általában. Mikor az ifjú pár elindult kifelé, akkor Jassa „elrabolta” fogadott testvérét és boldogan ölelte meg. Ezen idő alatt Enos pedig igyekezett visszatartani az ifjú férjet.
- Egy pillanatra E’ron – szólt utána Enos a férfinak. – Ha valaha is bántod, megbántod, vagy összetöröd a szívét bármilyen módon, megbánod azt a napot is, hogy megszülettél!
Valószínűleg, ha tudta volna, hogy kit fenyeget valójában soha sem merte volna megtenni. Közben kiértek ők is az utcára az épületből, itt Enos is mosolyt erőltetett magára és lelkesen csapott Keth hátára, mintha minden a lehető legjobban lenne. BB-4 is boldogan csipogott a pár mellett, mert ő sem maradhatott otthon.
- Nos, akkor még egyszer gratulálok és kellemes pihenést!
- Máris mentek? – kérdezte Jassa.
- Igen, nincs túl sok időnk a nászútra – felelte Rhys.
Még megölelte a barátnőjét, majd kézenfogva indult el a pár egy csók után az ismeretlenbe a hegyek felé, hogy ott tölthessék el a nászútjukat.
Korélia, MU 1
Rhys élete jobban nem is alakulhatott volna, a háborúnak hivatalosan is vége lett, ebben az évben megkötötték a tényleges békét a felek. A Havoc Squad-ot visszarendelték Corsucantra és most már csak akkor hagyták el a helyet, hogyha személyesen az egység kellett bevetésre valahol. Ami kevés esetben volt, így az idejét főleg a kadétokkal töltötte, mint oktató. Határozottan jobban szeretett terepen lenni, mint szimulátorban. Az itteni dolgoknál azt szerette a legjobban, amikor az új gépeket tesztelhették, mert ezt rájuk bízták. A másik, amit igen, hogy így könnyebben tudott együtt lenni Keth-el. Az edzéseket tovább folytatták a férjével és már igencsak látványosan fejlődött a fénykardvívása is. Amikor volt idejük – legalább egy hét – akkor pár napra eltűntek többször is a Toruga-n, szeretettel jártak vissza oda, hiszen életük egyik legszebb napja is oda volt köthető. A nászúton találtak egy kellemes részt maguknak, ahol erdő is volt, tengerpart is, illetve barlangok is voltak. ezen a helyen a fénykardvívást is gyakorolhatták.
A fenyegetés miatt a Havoc Squadot küldték ki, eléggé furcsa és különleges bevetés volt Rhys számára azért is csak, mert eddig nem igen volt a sok űrcsata mellett olyanban része, hogy a felhőkarcolók között egy városban harcoljon pilótaként. Miután győzelmet arattak immáron a földön volt az a feladatuk, hogy megkeressék lehetőség szerint a két halott jedi testét. Rhys még mindig biztos volt benne, hogy Keth él, azt érezte, hogy a másik megsérült, mindez pedig újdonság volt számára éppen ezért ekkor már nagyon aggódott érte. Rejtve leült meditálni, hogy az Erőn és azon keresztül végül megtalálta őt a kettejük közti életköteléknek hála. Utólag mikor kérdezték a többiek miként azt mondta női megérzés volt, hogy arra keressenek. Az űrkikötő felrobbantott részén volt Keth, pár repedt bordával, egy agyrázkódással és egy törött karral megúszta a dolgot. A padawan halálát lelte a robbanásban, de Keth legalább túlélte és hamar rendbe is jött az eset után, a férfi pedig roppant büszke volt a feleségére, hogy ennyire jól képes volt használni az Erőt is és ezúttal őt mentette meg Rhys vele kivételesen.
A küldetés után a Havoc Squad-ot természetesen visszarendelték Coruscantra, a Korélián pedig az állapotok továbbra is olyanok maradtak, mint előtte.
Downfall, MU 2
Coruscant, MU 2, első-hetedik hónap
Rhys soha sem gondolta volna, hogy ez az év olyan lesz, amilyen. Hogy lényegében a legboldogabb időszaka egy pillanat alatt átmegy a legrosszabba. Az első nyolc holnapban pont olyan volt minden, mint előtte. Volt egy nagy változás is, végül Enos is némileg elfogadta Keth-et, noha még mindig távolságtartó volt vele, de már nem annyira. Az ok is kiderült, Enos is esküvőre készült. Ez azért volt nagy szó, mert még Jassa sem tudta, hogy lett volna párja az unokatestvérének, pedig mint kiderült igen, már évek óta találkozgatott egy bizonyos Rana Kalar nevű hölggyel, akinek a foglalkozása SIS ügynök volt. Így újabb esküvőre készülhettek, ami tele volt twi’lekekkel, noha nem voltak elájulva a Vorco klán tagjai, hogy az egyik tagjuk egy embert vesz feleségül.
Semmi gond nem volt, semmi sem utalt arra, ami ezek után következett…
Coruscant, MU 2, nyolcadik hónap
~ Vorco rezidencia a hónap közepe ~
Az első két hét még semmit sem mutatott abból, ami ekkor elindul. Az egyetlen furcsaság az volt, amit Rhys is észlelt magán, mintha kicsit fáradékonyabb lenne az utóbbi napokban és meg-megszédült, illetve a gyomra sem volt éppen a legjobb. Dex éttermére gondolt, hogy a tulaj által úgymond beléerőltetett hutt csemege okozhatta mindezt, hiszen az máskor is megfeküdte a gyomrát. Éppen néhány szabad napja volt, ahogyan Keth-nek is, így legalább úgy gondolta, hogy pihenéssel tölthetik. Annyi ugyan nem volt, hogy elmehettek volna a Toruga-ra, de annyi igen, hogy otthon Rhys-nél együtt töltsék mindazt. Egyik reggel még Keth aludt – legalább is ő azt hitte – mikor kiment a hálóból a közös étkezőhöz, hogy valami gyógyszert szerezzen a gyomrára, mert rémes hányinger kerülgette, sápadt volt és a lábán is alig ált meg. Ezekre ébredt fel időközben Keth és indult a lány után, aki belefutott Jassa-ba az étkezőnél. A barátnője éppen reggelizett és a reggeli illata sem segített a rosszulléten.
- Ne állj csak ott, hozz már egy gyógyszert Rhys-nek! – förmedt rá a protokoll droidra. – Rosszabbul nézel ki, mint egy umbariai! Azok nem ilyen hulla fehérek, ülj le végre mielőtt összeesel.
- Igenis anyu! – mosolygott.
- Ez már régen nem a gyomorrontás, amit összeszedtél. Szerintem terhes vagy!
- Minden egyes alkalommal ezt hozod fel Jass! Szedem a gyógyszert és két hete is megvolt rendes időben. Nem lehetek terhes, csak biztosan valami gyomorrontás, vagy fertőzés, a kadétoknál is volt többeknek a közelmúltban.
- Ühüm, azért nagyobb egy jó számmal a melled is, mert…
- Te mióta nézegeted a mellemet?! – fakadt ki.
- Nem szoktam, de együtt nőttünk fel, ismerem ezt a felsődet, most épp, hogy nem szakad szét rajtad. Csináltass egy tesztet az orvos droiddal!
- Nem szüks… Keth – mosolyodott el.
A férfi egészen eddig hallgatózott, elrejtve magát az Erőben, csak ekkor hagyta, hogy a felesége megérezze, nagyjából egyszerre lépett be a droiddal is. A nap folyamán a meditációs óra közben, amit Rhys-nek tartott az Erőn át megvizsgálta a feleségét, hogy felismerje mi okozza a rosszullétet és rá kellett jönnie, hogy Jassa nem tévedet, Rhys tényleg gyermeket várt. Az egész úgy mellbe vágta, egyszerre örült ennek illetve tudta, hogy ez Rhys halálos ítélete, főleg, hogyha itt marad, hogy az akkora zavart okozott az erőben, hogy Rhys is megérezte.
- Minden rendben? – kérdezte aggódva.
A férfi mosolyt erőltetett az arcára.
- Igen, csak egy kellemetlen rezgést éreztem az Erőben – hazudta. – Mihez van kedved most este?
~ Vorco rezidencia néhány nappal később ~
Elérkezett az utolsó estéjük, amiről még Rhys ekkor nem tudta, hogy az lesz nagyon sokáig, Keth-el ellentétben. A nő azt tudta, hogy a férje másnap reggel egy legalább két hetes, esetleg kicsit tovább tartó küldetésre megy, mert a Jedi tanács elküldte őt. Az este és az éjszak pont olyan volt, mint minden ilyen alkalommal, amikor elválnak, egymás karjaiban töltötték szerelmesen, a hosszú és szenvedélyes szeretkezés után pedig végigbeszélgették az éjszakát, majd csak hajnalban aludtak el rövid időre. Most is minden így volt, mikor reggel Keth már öltözködött és pakolt, arra ébredt fel Rhys is.
- Muszáj menned? – kérdezte álmoskásan. – Nem maradhatnál most itt velem?
- Mire észreveszed, hogy elmentem, már vissza is jöttem – nyugtatta a férfi.
- Nem tudom, furcsa érzésem van – ült fel az ágyban a takarót maga köré takarva.
- Biztosan csak a betegség, pihend ki magad mire visszajövök kedves – kérte.
- Addigra már biztosan jól leszek – nevetett fel lágyan.
Rámosolyogott a férjére, aki leült mellé az ágyra és gyengéden megcsókolta, majd átnyújtotta neki a fénykardját, mint minden alkalommal, amikor távozik.
- Most is megőrzöm, mint mindig – mosolygott. – Kikísérlek.
Kéz a kézben sétáltak ki a teraszra, ahol most is ott várt Keth járműve. Még mielőtt beszállt volna magához húzta a nőt és szenvedélyesen megcsókolta, az elválás után még megszólalt.
- Szeretlek Rhys! – suttogta.
- Én is téged Keth! – felelte halkan, majd ezúttal ő csókolta meg a férjét.
A végső elválás után indult a járműje felé. Rhys még rámosolyogott mielőtt az ujjaik is végleg szétváltak volna. A másik kezében levő fénykardot a mellkasa elé emelte és hagyta, hogy a lágy szél borzolja a haját, ruháját. A fénykardot maga előtt fogva figyelte, ahogyan a férje beszáll a járműbe, még egyszer visszanéz rá egy mosollyal, majd a járművel távolodik a Jedi templom irányába, mígnem teljesen elvesztette a szeme elől. A benne növekvő rossz érzéssel nem tudott mit kezdeni, próbálta elhessegetni, mintha érezte volna, hogy valami gond lesz, mintha az Erő próbálta volna sugallni ezt a számára, de ahogyan a következő rosszullét rátört már el is felejtette ezt.
~ Vorco rezidencia gyengélkedője néhány nappal később ~
Néhány nappal később sem múltak a rosszullétei, sőt rosszabbak lettek, már szinte folyamatosan hányt, így most már Jassa és Enos maga cipelték oda az orvosdroidot a lány lakrészéhez, hogy vizsgálja meg. Az eredmény valóban az lett, amit Jassa már napokkal korábban megmondott, kiderült, hogy Rhys gyermeket vár úgy, hogy elméletileg teljes védettséget élvez a fogamzásgátló miatt. Ennyit arról, hogy e mellett nem lehet teherbe esni. A vizsgáltok alapján nagyjából kilenc hetes lehetett a magzat. A lány az első döbbenete után örömben kezdett sírni, korábban nem is gondolta volna, hogy ennyire fog ennek a hírnek örülni és majd ki ugrott a bőréből. Most, hogy már tudták, hogy mi a baja így kaphatott olyan kezelést, ami a babának nem ártott és a rosszullétek egy-két napon belül teljesen elmúltak. Mivel Keth a legjobb tudomása szerint küldetésen volt, így az örömtől kicsattanva előre felvett holoüzenetet küldött a férjének, amiben a jó hírt közölte, nem bírta kivárni azt, hogy a párja hazatérjen és csak akkor mondja el. Soha ilyen boldog nem volt még, ez az üzeneten is látszott, az egészet csak az tudta volna tetőzni, hogyha Keth is ott van vele és közösen örülhetnek ennek. Tűkön ülve várta a választ, hogy mit szól a férfi, de semmi sem érkezett. Az aggodalma kezdett nőni, persze tudta, hogy lehet, hogy olyan helyen van, ahol nem tud üzenni, vagy nincs is nála a holoprojectora, vagy komlinkje, illetve máskor is előfordult, hogy pár hétig távol voltak és nem tudtak kommunikálni egymással. A terhesség rovására írta, hogy aggódik, vagy talán arra, hogy nagyon szeretett volna, hogyha választ kap erre a dologra.
Az akadémián és az egységnél is észrevették, hogy sokkal jobb kedve van, mint egyébként, meg is kérdezték, hogy új barátja van-e – révén a Keth-el való kapcsolata mindvégig titokban volt tartva – de csak sejtelmesen válaszolt, mint mindig. Lényegében csak az akadémián annak idején lehetett tudni, amikor ő járt oda, hogy kivel van együtt, miután felnőtt lett a magánéletét távol tartotta a munkájától, így még a barátai az egységnél se tudták, hogy kivel van együtt. Tűkön ülve várta, hogy válaszoljon a férfi, de mindez nem történt meg.
~ Havoc Squad főbázis, hónap vége ~
Elérkezett a hónap vége, nagyjából eddigre Keth-nek vissza kellett volna jönnie, de nem érkezett semmilyen hír róla, bár még volt nagyjából négy-öt napja, így annyira nem aggódott, vagyis a szokásoson felül nem. Ekkor kezdődtek a rémálmai, ahol mindenféle felégetett falvakat, városokat látott, rossz érzések fogták el a férjével kapcsolatban. Tudta, hogy az Erő szokott ilyet okozni, de a hormonok túltengésének és az aggodalomra fogta az egészet. Ekkoriban még a rémálmoknak sem tulajdonított nagyobb fontosságot, hiszen háborús veterán volt, nem egyszer fordult elő mióta belépett a hadseregbe és megvolt az első ütközete, hogy rémálmai voltak. Az egyik nap a Havoc Squad főbázisán volt BB-4-el, éppen a saját vadászgépét szerelte, amikor hallotta, hogy többen egymás között beszélgetnek, ami úgy tűnt a számára, hogy eléggé köztudott információ. Amennyire elcsípte a beszélgetéseket tegnap és tegnapelőtt sem jelent meg E’ron tábornok sem itt, sem az akadémián, pedig megígérte, hogy órát tart, mint máskor.
- Hé százados! – kiáltottak neki oda. – Mit tud arról, hogy hol van E’ron tábornok? Már két napja nem tudni róla semmit…
Tábornok… hiába volt két és félve éve a vége a háborúnak még mindig tábornokként hivatkoztak a lovagokra, mesterekre és parancsnokként a padawanokra. A hír hallatán görcsbe rándult a gyomra. Persze nem ez volt az első eset, hogy a férfit rajta keresték, hiszen tudták, hogy jó barátok nagyjából tíz éve, de ez a hír akkor is sokkolta. Nem tudta, hogy itt kellett volna lennie már. A férjétől tanult módon igyekezett lenyugtatni magát, hogy a remegés ne hallatszódjon a hangjában.
- Nem tudom – mosolyt erőltetett magára. – Nem is tudtam, hogy lenne órája, hetek óta nem láttam és nem beszéltem vele.
- Azért köszönjük asszonyom! – válaszolták neki.
Ez volt az a pont, amikor már komolyan aggódni kezdett, hogy mi lehet a férfival. Próbálta felhívni is a holoszámán, de nem felelt, nem vette fel azt. Nem igazán maradt más lehetősége, mintsem Jedi ismerőseihez fordulni, hátha ők tudnak mondani neki valamit. Ekkor idegességében és aggodalma közepette még nem jutott eszébe az sem, hogy az Erőn át próbálja kifürkészni a szerelmét.
~ Jedi templom lépcsője és a Vorco rezidencia, egy nappal később ~
Szerencsére… szerencsére annak, hogy a legelitebb haderőben, csapatban szolgált volt szerencséje ismerni magasabb rangú jediket is. Ilyen volt például Morwen Avenay mester, aki a Jedi tanács tagja volt és vele nem csak a háború során találkozott többször, de a Yavin 4-nél is, amikor a Fellegvár Csillaga megérkezett. Mivel ő maga nem mehetett be a Jedi Templomba így a bejárat előtt a hatalmas lépcsőknél kért találkozót a nőtől. A fél délelőttjét és délutánját idegesen járkálta végig a saját lakosztályában, szinte másodpercenként nézve azt, hogy mennyi is az idő, mennyi telt el, indulhat-e már a templomhoz. Végül nem bírta tovább és majd egy órával korábban már a templom előtt volt és ott várakozott mígnem végül Morwen megérkezett.
- Üdvözlöm Quillan százados, megtudhatom, hogy mi is az a fontos ügy? – kérdezte.
- Üdvözlöm Avenay mester! Tegnap bent a főbázison hallottam, hogy E’ron tábornok nem ért vissza a küldetéséről és nem jelent meg az akadémián a kadétoknál. Ha a tanács nem titkos küldetésre küldte eltudná mondani, hogy mennyi idő mire visszatér onnan?
Látta a jedi mester arcán az átfutó meglepettséget.
- Mi nem küldtük őt sehova, ő jött el azzal hozzánk, hogy az egyik barátjának szüksége lenne a segítségére és nem bánnánk-e, ha oda menne úgy két hétre. Mostanság kellett volna visszatérnie.
Rhys úgy érezte, hogy megszédül, és mintha gyomron vágták volna. ez már három különböző „alibi” volt. Nem értette, hogy mi folyik itt, miért hazudott volna, hiszen soha sem tette.
- Nekem azt mondta, hogy a Tanács küldte el… nem tudok semmilyen bajban levő barátról, hiszen a barátai jellemzően a Havoc Squad-ból kerültek ki, hiszen a háborúban végig velünk volt…
- Mondta? – kérdezte meglepetten, majd elmosolyodott. – Persze, önök jó barátságban vannak évek óta – itt elkomorult. – Megpróbálunk vele kapcsolatba lépni vele, ha megtudok valamit értesítem százados, ez megfelel önnek? De bizonyára csak félreértésről van szó és visszajön.
- Igen, már több, mint tíz év – bólintott, hazudott. – Nagyon hálás lennék érte, ha így tenne.
Remélte, hogy tényleg így van, ahogyan a mester mondta. Szédülve, rosszulléttel küzdve vánszorgott hazáig, a járművét is robotpilótába kellett tennie, mert egyedül nem lett volna képes hazáig vezetni. Saját használatként még nem örült ennyire annak, hogy volt a terasza. Csak a kanapékig tudott elvánszorogni és lerogyott rá. Nem kellett túl sokáig várnia, pár percig tudott csak maga elé nézni, amikor holoprojectorra kapott üzenetet Avenay mestertől. Ők sem tudták elérni Keth-t, ettől a pillanattól kezdve eltűntként kezelték a férfit. Amint a kapcsolatot bontotta oldalra dőlt a kanapén és hangosan zokogott fel. Most már tényleg aggódott és hihetetlenül féltette a másikat, nem tudta, hogy mit történt és miért, mi késztette a párját arra, hogy mindenkinek hazudva eltűnjön, elmeneküljön. Később arra sem emlékezett, hogy miként ment vissza a hálóba, de Keth fénykardját szorongatva sírta újra álomba magát…
Most elsőként volt az ezen az éjszakán őt elérő rémálma nem katyvasz, hanem teljesen kivehető. Valaki más szemével látta az eseményeket, egy dzsungelszerű helyen voltak, az illető komótosan, kimérten sétált, időnként oldalra nézve. Az egyik oldalon a dzsungel, a másikon valami romos épület, épületek. Ezt nem tudta teljesen kivenni, az alakot, aki volt lehagyták emberek, páncélosok. Felismerte őket a fekete páncélzatról, hogy a Halálosztagosok voltak. Ahogyan az út végén egy másik fával benőtt épülethez érkeztek itt már birodalmi tiszti egyenruhás alakokat is látott, és olyan egyenruhákat, amiket korábban nem, mégis mintha tudta volna, hogy hírszerzési ügynökök, csak azt nem tudta, hogy honnan. A tisztek és ügynökök, amint meglátták a közeledőt, aki jelenleg Rhys volt meghajoltak és féltérdre ereszkedtek. Köztük pedig még egy moff is volt az egyenruha alapján annak azonosította be a nő.
- Nagyúr! – köszöntöttem a moff. – Megtisztel jelenlétével minket!
- Megtalálták már? – kérdezte a férfi eltorzult hangon, amit nem ismert meg Rhys.
A szavakat azonban úgy érezte, hogy saját maga formálta, és nem az, akinek a képében az álmot látta.
- Igen nagyúr! Természetesen nagyúr, készen áll a szállításra, engedelmével úgy gondoltam, hogy nem itt…
A férfi felemelte a kezét, mire a moff hangja elakadt és a torkához kapott és a láthatatlan ujjakat kezdte kaparni. Úgy tíz-tizenöt másodperc múlva a rejtélyes alak engedte a fuldokló és köhögő moffot.
- Szállítsák a hajómra, nem tűrök további késlekedést!
Ekkor elfordult és elindult visszafelé, a halálosztagosok sorba álltak két oldalt. A páncélokon az urdrarr nagyúr kivehető volt a páncéljában és a sisakban. Amint meglátta az alakot Rhys felriadt a lakosztályában.

- a tábor a bolygón:

- az első éjszaka:

- Keth a csatában:

- a lakosztály:

- Enos és Jassa Vorco az esküvőn:

- nászút:
Korélia, MU 1
Rhys élete jobban nem is alakulhatott volna, a háborúnak hivatalosan is vége lett, ebben az évben megkötötték a tényleges békét a felek. A Havoc Squad-ot visszarendelték Corsucantra és most már csak akkor hagyták el a helyet, hogyha személyesen az egység kellett bevetésre valahol. Ami kevés esetben volt, így az idejét főleg a kadétokkal töltötte, mint oktató. Határozottan jobban szeretett terepen lenni, mint szimulátorban. Az itteni dolgoknál azt szerette a legjobban, amikor az új gépeket tesztelhették, mert ezt rájuk bízták. A másik, amit igen, hogy így könnyebben tudott együtt lenni Keth-el. Az edzéseket tovább folytatták a férjével és már igencsak látványosan fejlődött a fénykardvívása is. Amikor volt idejük – legalább egy hét – akkor pár napra eltűntek többször is a Toruga-n, szeretettel jártak vissza oda, hiszen életük egyik legszebb napja is oda volt köthető. A nászúton találtak egy kellemes részt maguknak, ahol erdő is volt, tengerpart is, illetve barlangok is voltak. ezen a helyen a fénykardvívást is gyakorolhatták.
- fénykardos edzés:
A fenyegetés miatt a Havoc Squadot küldték ki, eléggé furcsa és különleges bevetés volt Rhys számára azért is csak, mert eddig nem igen volt a sok űrcsata mellett olyanban része, hogy a felhőkarcolók között egy városban harcoljon pilótaként. Miután győzelmet arattak immáron a földön volt az a feladatuk, hogy megkeressék lehetőség szerint a két halott jedi testét. Rhys még mindig biztos volt benne, hogy Keth él, azt érezte, hogy a másik megsérült, mindez pedig újdonság volt számára éppen ezért ekkor már nagyon aggódott érte. Rejtve leült meditálni, hogy az Erőn és azon keresztül végül megtalálta őt a kettejük közti életköteléknek hála. Utólag mikor kérdezték a többiek miként azt mondta női megérzés volt, hogy arra keressenek. Az űrkikötő felrobbantott részén volt Keth, pár repedt bordával, egy agyrázkódással és egy törött karral megúszta a dolgot. A padawan halálát lelte a robbanásban, de Keth legalább túlélte és hamar rendbe is jött az eset után, a férfi pedig roppant büszke volt a feleségére, hogy ennyire jól képes volt használni az Erőt is és ezúttal őt mentette meg Rhys vele kivételesen.
A küldetés után a Havoc Squad-ot természetesen visszarendelték Coruscantra, a Korélián pedig az állapotok továbbra is olyanok maradtak, mint előtte.
Downfall, MU 2
Coruscant, MU 2, első-hetedik hónap
Rhys soha sem gondolta volna, hogy ez az év olyan lesz, amilyen. Hogy lényegében a legboldogabb időszaka egy pillanat alatt átmegy a legrosszabba. Az első nyolc holnapban pont olyan volt minden, mint előtte. Volt egy nagy változás is, végül Enos is némileg elfogadta Keth-et, noha még mindig távolságtartó volt vele, de már nem annyira. Az ok is kiderült, Enos is esküvőre készült. Ez azért volt nagy szó, mert még Jassa sem tudta, hogy lett volna párja az unokatestvérének, pedig mint kiderült igen, már évek óta találkozgatott egy bizonyos Rana Kalar nevű hölggyel, akinek a foglalkozása SIS ügynök volt. Így újabb esküvőre készülhettek, ami tele volt twi’lekekkel, noha nem voltak elájulva a Vorco klán tagjai, hogy az egyik tagjuk egy embert vesz feleségül.
- Rana és Enos:
Semmi gond nem volt, semmi sem utalt arra, ami ezek után következett…
Coruscant, MU 2, nyolcadik hónap
~ Vorco rezidencia a hónap közepe ~
Az első két hét még semmit sem mutatott abból, ami ekkor elindul. Az egyetlen furcsaság az volt, amit Rhys is észlelt magán, mintha kicsit fáradékonyabb lenne az utóbbi napokban és meg-megszédült, illetve a gyomra sem volt éppen a legjobb. Dex éttermére gondolt, hogy a tulaj által úgymond beléerőltetett hutt csemege okozhatta mindezt, hiszen az máskor is megfeküdte a gyomrát. Éppen néhány szabad napja volt, ahogyan Keth-nek is, így legalább úgy gondolta, hogy pihenéssel tölthetik. Annyi ugyan nem volt, hogy elmehettek volna a Toruga-ra, de annyi igen, hogy otthon Rhys-nél együtt töltsék mindazt. Egyik reggel még Keth aludt – legalább is ő azt hitte – mikor kiment a hálóból a közös étkezőhöz, hogy valami gyógyszert szerezzen a gyomrára, mert rémes hányinger kerülgette, sápadt volt és a lábán is alig ált meg. Ezekre ébredt fel időközben Keth és indult a lány után, aki belefutott Jassa-ba az étkezőnél. A barátnője éppen reggelizett és a reggeli illata sem segített a rosszulléten.
- Ne állj csak ott, hozz már egy gyógyszert Rhys-nek! – förmedt rá a protokoll droidra. – Rosszabbul nézel ki, mint egy umbariai! Azok nem ilyen hulla fehérek, ülj le végre mielőtt összeesel.
- Igenis anyu! – mosolygott.
- Ez már régen nem a gyomorrontás, amit összeszedtél. Szerintem terhes vagy!
- Minden egyes alkalommal ezt hozod fel Jass! Szedem a gyógyszert és két hete is megvolt rendes időben. Nem lehetek terhes, csak biztosan valami gyomorrontás, vagy fertőzés, a kadétoknál is volt többeknek a közelmúltban.
- Ühüm, azért nagyobb egy jó számmal a melled is, mert…
- Te mióta nézegeted a mellemet?! – fakadt ki.
- Nem szoktam, de együtt nőttünk fel, ismerem ezt a felsődet, most épp, hogy nem szakad szét rajtad. Csináltass egy tesztet az orvos droiddal!
- Nem szüks… Keth – mosolyodott el.
A férfi egészen eddig hallgatózott, elrejtve magát az Erőben, csak ekkor hagyta, hogy a felesége megérezze, nagyjából egyszerre lépett be a droiddal is. A nap folyamán a meditációs óra közben, amit Rhys-nek tartott az Erőn át megvizsgálta a feleségét, hogy felismerje mi okozza a rosszullétet és rá kellett jönnie, hogy Jassa nem tévedet, Rhys tényleg gyermeket várt. Az egész úgy mellbe vágta, egyszerre örült ennek illetve tudta, hogy ez Rhys halálos ítélete, főleg, hogyha itt marad, hogy az akkora zavart okozott az erőben, hogy Rhys is megérezte.
- Minden rendben? – kérdezte aggódva.
A férfi mosolyt erőltetett az arcára.
- Igen, csak egy kellemetlen rezgést éreztem az Erőben – hazudta. – Mihez van kedved most este?
~ Vorco rezidencia néhány nappal később ~
Elérkezett az utolsó estéjük, amiről még Rhys ekkor nem tudta, hogy az lesz nagyon sokáig, Keth-el ellentétben. A nő azt tudta, hogy a férje másnap reggel egy legalább két hetes, esetleg kicsit tovább tartó küldetésre megy, mert a Jedi tanács elküldte őt. Az este és az éjszak pont olyan volt, mint minden ilyen alkalommal, amikor elválnak, egymás karjaiban töltötték szerelmesen, a hosszú és szenvedélyes szeretkezés után pedig végigbeszélgették az éjszakát, majd csak hajnalban aludtak el rövid időre. Most is minden így volt, mikor reggel Keth már öltözködött és pakolt, arra ébredt fel Rhys is.
- Muszáj menned? – kérdezte álmoskásan. – Nem maradhatnál most itt velem?
- Mire észreveszed, hogy elmentem, már vissza is jöttem – nyugtatta a férfi.
- Nem tudom, furcsa érzésem van – ült fel az ágyban a takarót maga köré takarva.
- Biztosan csak a betegség, pihend ki magad mire visszajövök kedves – kérte.
- Addigra már biztosan jól leszek – nevetett fel lágyan.
Rámosolyogott a férjére, aki leült mellé az ágyra és gyengéden megcsókolta, majd átnyújtotta neki a fénykardját, mint minden alkalommal, amikor távozik.
- Most is megőrzöm, mint mindig – mosolygott. – Kikísérlek.
Kéz a kézben sétáltak ki a teraszra, ahol most is ott várt Keth járműve. Még mielőtt beszállt volna magához húzta a nőt és szenvedélyesen megcsókolta, az elválás után még megszólalt.
- Szeretlek Rhys! – suttogta.
- Én is téged Keth! – felelte halkan, majd ezúttal ő csókolta meg a férjét.
A végső elválás után indult a járműje felé. Rhys még rámosolyogott mielőtt az ujjaik is végleg szétváltak volna. A másik kezében levő fénykardot a mellkasa elé emelte és hagyta, hogy a lágy szél borzolja a haját, ruháját. A fénykardot maga előtt fogva figyelte, ahogyan a férje beszáll a járműbe, még egyszer visszanéz rá egy mosollyal, majd a járművel távolodik a Jedi templom irányába, mígnem teljesen elvesztette a szeme elől. A benne növekvő rossz érzéssel nem tudott mit kezdeni, próbálta elhessegetni, mintha érezte volna, hogy valami gond lesz, mintha az Erő próbálta volna sugallni ezt a számára, de ahogyan a következő rosszullét rátört már el is felejtette ezt.
~ Vorco rezidencia gyengélkedője néhány nappal később ~
Néhány nappal később sem múltak a rosszullétei, sőt rosszabbak lettek, már szinte folyamatosan hányt, így most már Jassa és Enos maga cipelték oda az orvosdroidot a lány lakrészéhez, hogy vizsgálja meg. Az eredmény valóban az lett, amit Jassa már napokkal korábban megmondott, kiderült, hogy Rhys gyermeket vár úgy, hogy elméletileg teljes védettséget élvez a fogamzásgátló miatt. Ennyit arról, hogy e mellett nem lehet teherbe esni. A vizsgáltok alapján nagyjából kilenc hetes lehetett a magzat. A lány az első döbbenete után örömben kezdett sírni, korábban nem is gondolta volna, hogy ennyire fog ennek a hírnek örülni és majd ki ugrott a bőréből. Most, hogy már tudták, hogy mi a baja így kaphatott olyan kezelést, ami a babának nem ártott és a rosszullétek egy-két napon belül teljesen elmúltak. Mivel Keth a legjobb tudomása szerint küldetésen volt, így az örömtől kicsattanva előre felvett holoüzenetet küldött a férjének, amiben a jó hírt közölte, nem bírta kivárni azt, hogy a párja hazatérjen és csak akkor mondja el. Soha ilyen boldog nem volt még, ez az üzeneten is látszott, az egészet csak az tudta volna tetőzni, hogyha Keth is ott van vele és közösen örülhetnek ennek. Tűkön ülve várta a választ, hogy mit szól a férfi, de semmi sem érkezett. Az aggodalma kezdett nőni, persze tudta, hogy lehet, hogy olyan helyen van, ahol nem tud üzenni, vagy nincs is nála a holoprojectora, vagy komlinkje, illetve máskor is előfordult, hogy pár hétig távol voltak és nem tudtak kommunikálni egymással. A terhesség rovására írta, hogy aggódik, vagy talán arra, hogy nagyon szeretett volna, hogyha választ kap erre a dologra.
Az akadémián és az egységnél is észrevették, hogy sokkal jobb kedve van, mint egyébként, meg is kérdezték, hogy új barátja van-e – révén a Keth-el való kapcsolata mindvégig titokban volt tartva – de csak sejtelmesen válaszolt, mint mindig. Lényegében csak az akadémián annak idején lehetett tudni, amikor ő járt oda, hogy kivel van együtt, miután felnőtt lett a magánéletét távol tartotta a munkájától, így még a barátai az egységnél se tudták, hogy kivel van együtt. Tűkön ülve várta, hogy válaszoljon a férfi, de mindez nem történt meg.
~ Havoc Squad főbázis, hónap vége ~
Elérkezett a hónap vége, nagyjából eddigre Keth-nek vissza kellett volna jönnie, de nem érkezett semmilyen hír róla, bár még volt nagyjából négy-öt napja, így annyira nem aggódott, vagyis a szokásoson felül nem. Ekkor kezdődtek a rémálmai, ahol mindenféle felégetett falvakat, városokat látott, rossz érzések fogták el a férjével kapcsolatban. Tudta, hogy az Erő szokott ilyet okozni, de a hormonok túltengésének és az aggodalomra fogta az egészet. Ekkoriban még a rémálmoknak sem tulajdonított nagyobb fontosságot, hiszen háborús veterán volt, nem egyszer fordult elő mióta belépett a hadseregbe és megvolt az első ütközete, hogy rémálmai voltak. Az egyik nap a Havoc Squad főbázisán volt BB-4-el, éppen a saját vadászgépét szerelte, amikor hallotta, hogy többen egymás között beszélgetnek, ami úgy tűnt a számára, hogy eléggé köztudott információ. Amennyire elcsípte a beszélgetéseket tegnap és tegnapelőtt sem jelent meg E’ron tábornok sem itt, sem az akadémián, pedig megígérte, hogy órát tart, mint máskor.
- Hé százados! – kiáltottak neki oda. – Mit tud arról, hogy hol van E’ron tábornok? Már két napja nem tudni róla semmit…
Tábornok… hiába volt két és félve éve a vége a háborúnak még mindig tábornokként hivatkoztak a lovagokra, mesterekre és parancsnokként a padawanokra. A hír hallatán görcsbe rándult a gyomra. Persze nem ez volt az első eset, hogy a férfit rajta keresték, hiszen tudták, hogy jó barátok nagyjából tíz éve, de ez a hír akkor is sokkolta. Nem tudta, hogy itt kellett volna lennie már. A férjétől tanult módon igyekezett lenyugtatni magát, hogy a remegés ne hallatszódjon a hangjában.
- Nem tudom – mosolyt erőltetett magára. – Nem is tudtam, hogy lenne órája, hetek óta nem láttam és nem beszéltem vele.
- Azért köszönjük asszonyom! – válaszolták neki.
Ez volt az a pont, amikor már komolyan aggódni kezdett, hogy mi lehet a férfival. Próbálta felhívni is a holoszámán, de nem felelt, nem vette fel azt. Nem igazán maradt más lehetősége, mintsem Jedi ismerőseihez fordulni, hátha ők tudnak mondani neki valamit. Ekkor idegességében és aggodalma közepette még nem jutott eszébe az sem, hogy az Erőn át próbálja kifürkészni a szerelmét.
~ Jedi templom lépcsője és a Vorco rezidencia, egy nappal később ~
Szerencsére… szerencsére annak, hogy a legelitebb haderőben, csapatban szolgált volt szerencséje ismerni magasabb rangú jediket is. Ilyen volt például Morwen Avenay mester, aki a Jedi tanács tagja volt és vele nem csak a háború során találkozott többször, de a Yavin 4-nél is, amikor a Fellegvár Csillaga megérkezett. Mivel ő maga nem mehetett be a Jedi Templomba így a bejárat előtt a hatalmas lépcsőknél kért találkozót a nőtől. A fél délelőttjét és délutánját idegesen járkálta végig a saját lakosztályában, szinte másodpercenként nézve azt, hogy mennyi is az idő, mennyi telt el, indulhat-e már a templomhoz. Végül nem bírta tovább és majd egy órával korábban már a templom előtt volt és ott várakozott mígnem végül Morwen megérkezett.
- Üdvözlöm Quillan százados, megtudhatom, hogy mi is az a fontos ügy? – kérdezte.
- Üdvözlöm Avenay mester! Tegnap bent a főbázison hallottam, hogy E’ron tábornok nem ért vissza a küldetéséről és nem jelent meg az akadémián a kadétoknál. Ha a tanács nem titkos küldetésre küldte eltudná mondani, hogy mennyi idő mire visszatér onnan?
Látta a jedi mester arcán az átfutó meglepettséget.
- Mi nem küldtük őt sehova, ő jött el azzal hozzánk, hogy az egyik barátjának szüksége lenne a segítségére és nem bánnánk-e, ha oda menne úgy két hétre. Mostanság kellett volna visszatérnie.
Rhys úgy érezte, hogy megszédül, és mintha gyomron vágták volna. ez már három különböző „alibi” volt. Nem értette, hogy mi folyik itt, miért hazudott volna, hiszen soha sem tette.
- Nekem azt mondta, hogy a Tanács küldte el… nem tudok semmilyen bajban levő barátról, hiszen a barátai jellemzően a Havoc Squad-ból kerültek ki, hiszen a háborúban végig velünk volt…
- Mondta? – kérdezte meglepetten, majd elmosolyodott. – Persze, önök jó barátságban vannak évek óta – itt elkomorult. – Megpróbálunk vele kapcsolatba lépni vele, ha megtudok valamit értesítem százados, ez megfelel önnek? De bizonyára csak félreértésről van szó és visszajön.
- Igen, már több, mint tíz év – bólintott, hazudott. – Nagyon hálás lennék érte, ha így tenne.
Remélte, hogy tényleg így van, ahogyan a mester mondta. Szédülve, rosszulléttel küzdve vánszorgott hazáig, a járművét is robotpilótába kellett tennie, mert egyedül nem lett volna képes hazáig vezetni. Saját használatként még nem örült ennyire annak, hogy volt a terasza. Csak a kanapékig tudott elvánszorogni és lerogyott rá. Nem kellett túl sokáig várnia, pár percig tudott csak maga elé nézni, amikor holoprojectorra kapott üzenetet Avenay mestertől. Ők sem tudták elérni Keth-t, ettől a pillanattól kezdve eltűntként kezelték a férfit. Amint a kapcsolatot bontotta oldalra dőlt a kanapén és hangosan zokogott fel. Most már tényleg aggódott és hihetetlenül féltette a másikat, nem tudta, hogy mit történt és miért, mi késztette a párját arra, hogy mindenkinek hazudva eltűnjön, elmeneküljön. Később arra sem emlékezett, hogy miként ment vissza a hálóba, de Keth fénykardját szorongatva sírta újra álomba magát…
Most elsőként volt az ezen az éjszakán őt elérő rémálma nem katyvasz, hanem teljesen kivehető. Valaki más szemével látta az eseményeket, egy dzsungelszerű helyen voltak, az illető komótosan, kimérten sétált, időnként oldalra nézve. Az egyik oldalon a dzsungel, a másikon valami romos épület, épületek. Ezt nem tudta teljesen kivenni, az alakot, aki volt lehagyták emberek, páncélosok. Felismerte őket a fekete páncélzatról, hogy a Halálosztagosok voltak. Ahogyan az út végén egy másik fával benőtt épülethez érkeztek itt már birodalmi tiszti egyenruhás alakokat is látott, és olyan egyenruhákat, amiket korábban nem, mégis mintha tudta volna, hogy hírszerzési ügynökök, csak azt nem tudta, hogy honnan. A tisztek és ügynökök, amint meglátták a közeledőt, aki jelenleg Rhys volt meghajoltak és féltérdre ereszkedtek. Köztük pedig még egy moff is volt az egyenruha alapján annak azonosította be a nő.
- Nagyúr! – köszöntöttem a moff. – Megtisztel jelenlétével minket!
- Megtalálták már? – kérdezte a férfi eltorzult hangon, amit nem ismert meg Rhys.
A szavakat azonban úgy érezte, hogy saját maga formálta, és nem az, akinek a képében az álmot látta.
- Igen nagyúr! Természetesen nagyúr, készen áll a szállításra, engedelmével úgy gondoltam, hogy nem itt…
A férfi felemelte a kezét, mire a moff hangja elakadt és a torkához kapott és a láthatatlan ujjakat kezdte kaparni. Úgy tíz-tizenöt másodperc múlva a rejtélyes alak engedte a fuldokló és köhögő moffot.
- Szállítsák a hajómra, nem tűrök további késlekedést!
Ekkor elfordult és elindult visszafelé, a halálosztagosok sorba álltak két oldalt. A páncélokon az urdrarr nagyúr kivehető volt a páncéljában és a sisakban. Amint meglátta az alakot Rhys felriadt a lakosztályában.
- A páncélos alak (Keth Xeth-ként, amit Rhys nem tud):
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Coruscant, MU 2, kilencedik hónap
~ Vorco rezidencia, hónap eleje ~
A következő napokban Rhys újra és újra ezzel az alakkal álmodott, egyre jobban az motoszkált benne, hogy a férfinak valami köze lehet Keth-hez, talán a férfi rá vadászik, vagy előle menekül. De azt, hogy miért nem tudta. Az a kérdés foglalkoztatta, hogy vajon mennyire messze érhetett el ennek a férfinak, nagyúrnak a keze, hogy ennyire bujkál előle a férje? Az egyetlen dolog, ami ezekben a napokban vigaszt nyújtott számára, hogy Keth gyermekét hordta a szíve alatt, ezért nem roppant össze attól, hogy semmit se tud tenni. Mivel sokat sajnos nem tudott a Birodalom hierarchiájától csak annyit, hogy az urdrarrok nemesnek számítanak és mindenki felett állnak, az emberek meg teljesen más pályán játszanak. Azt sem tudta, hogy a „nagyúr” megszólítás kinek jár, így amennyire tudott utána nézett a holoneten, bár nem sokat talált, csak találgatásokat, így nem jutott előrébb, mintsem egy urdrarr lord… vagyis a jedi lovag, vagy mester szintjén áll. Bár ezt tudta magától is. Talán Rana-t kellene kérdeznie, talán ő tudott valamit, a jediket nem akarta faggatni. De végül is semmi sem lett ebből.
Egyik este közös vacsora volt a közös nagy étkezőben, ahol Rana, Jassa, Rhys és Enos is ott voltak. Ezek a vacsorák általában jó hangulatban szoktak eltelni, de most érhető okokból Rhys-nek nem volt jó kedve. Igyekezett ugyan megjátszani azt, hogy igen bár nem sikerült túl jól. Igazából örült annak, hogy Enosék ennyire szeretik egymást, de neki ez most nagyon fájdalmas volt, ekkor pedig még nem is tudhatta, hogy az élettől megint egy akkora pofont kap, amiből nem is biztos, hogy képes lesz felállni. Miután befejezte a vacsorát, amiből alig pár falatot tudott enni elnézést kért a többiektől és visszavonult a szobájába. Próbált meditálni, de eléggé zaklatott volt így nem sikerült. Helyette inkább egy forró fürdőt vett és lefeküdt aludni és ismét álmodott…
Ezt a helyet megismerte, ahol most az álmában volt, késő esete volt a bolygón, de az égen a csillagokat, a holdat és mindent igen. Ez az a bolygó volt, ahol először együtt voltak Keth-el, a 9. szektorban, ma már a Birodalom része, de akkor még nem volt biztos. A várost is felismerte, ahol az események voltak, nem messze volt a korábbi bázistól. Ha igazak a hírek még mindig voltak arra erőhasználók is. A közeli város pár ezer fős volt csupán főleg mezőgazdasággal foglalkoztak. Ismét a rejtélyes nagyúr szemszögéből látta a dolgokat, mint az utóbbi időben mindig. Most is érezte, hogy a másik keres valamit, a Halálosztagosok végigmészárolták már a kisvárost és jelenleg a főtéren voltak, a fénykardja a nagyúrnak a kezében, előtte egy jedi térdelt, aki most próbált felállni, testén több fénykard okozta seb volt.
- Ha tudnám sem mondanám el egy urdrarr-nak! – mondta az ithorian jedi.
- Akkor nincs más lehetőségem – mondta a nagyúr.
Intett két halálosztagosnak, hogy állítsák fel a pörölyfejűt. Azok megtették és az urdrarr ekkor a lilapengéjű fénykardjával gyomron szúrta a jedit. A szúrás pillanatában Rhys a jedi szemszögéből látta az eseményt, ő állt szemben a páncélossal, érezte a fájdalmat a hasában, ahogyan görcs áll bele és sikoltva ébredt fel.
Amíg ő aludt addig a hármas még folytatta a vacsorát és a beszélgetést, végül a házaspár elvonult pihenni és Jassa is így tett volna, amikor az általa Rhys után küldött droidja visszatért sopánkodó hanggal.
- Jassa úrnő, Jassa úrnő – mondta. – Rhyssa úrnővel történt valami, furcsán beszél, leizzadt és nem tudom felébreszteni!
A twi’lek nőnek nem is kellett több azonnal sietve elindult barátnéja lakrésze irányába. Már azon a részen járt, amikor meghallotta velőtrázó sikolyt. Ekkor futni kezdett a másodikat akkor hallotta meg, amikor belépett volna Rhys hálójába. Amint belépett olyasmit látott meg, amit valószínűleg soha sem fog tudni kiverni a fejéből. Nagyon régóta ismerte már Rhys-t, több mint húsz éve, de soha sem látta őt sírni, most ott ült a fiatal nő zokogva az ágyon, ami csupa vér volt, ahogyan a nő fehérneműje is, a keze is, amivel a kombinét is összevérezte. Jassa rögtön tudta, hogy mi történt, odamászott az ágyra, magához húzta a fogadott testvérét és próbálta nyugtatni.
- Minden rendben lesz Rhys, minden rendben lesz – suttogta.
Az első sikoly a felébredés volt, a görcsölés nem múlt el és úgy érezte, mintha valami folyadékban feküdne. Félrehajtotta a takaróját és akkor látta meg azt, hogy a teljes ágy vérben úszik. Remegő kézzel nyúlt a combja belső részéhez és az ágyneműhöz, a kezei véresek lettek, sírva sikoltott fel megint, majd húzódott az ágy szélére és kezdett zokogni. Jassa ekkor érkezett meg, a nyugtatást szinte meg sem hallotta, csak átölelte a twi’leket és zokogott tovább.
~ A hónap további része ~
Az orvos droid másnap reggel megerősítette azt, amit a két lány tudott már, hogy Rhys elvesztette a gyermekét. Keth eltűnése és ez teljesen összetörte, mindezeket fokozták, hogy éjjelente alig tudott aludni a folyamatos álmok miatt. Se Jassa, se Enos nem látta ilyennek pedig gyerekkora óta ismerték és egyikőjük sem tudott mit segíteni, mit tenni. Jassa próbálta ápolni, gyógyteákkal, egyéb nyugtató italokkal, de Rhys kezdett magába fordulni a fájdalmával, bánatával. Ekkor kezdett Keth-nek minden nap üzenetet küldeni naponta egyet, de arra nem volt ereje, hogy azt is megossza a párjával, hogy elvesztette a gyermeküket. Ő, aki szinte mindig jókedvű és mosolygós ezúttal nem volt, éjjel nappal a könnyeit nyelte, a sírás rázta, még BB-4 csipogására sem reagált. A fogadott testvéreit elküldte, hogy nem akar velük beszélni. Napokig enni sem evett, ki sem kelt az ágyból, Jassa-nak kellett beteg jelentetnie helyette, hogy nem tud bemenni, mert nincs jól. Mikor elfogytak a könnyei, legalább is ezt hitte, akkor újabb és újabb sírógörcs tört rá. Próbált meditálni, de nem nagyon sikerült, egész nap Keth holoszámát csöngette, de a férfi nem felelt rá. Ekkor jutott eszébe, hogy Erőn át képesek kommunikálni, így emiatt is igyekezett magát rávenni, hogy meditálni tudjon gyógyszerek nélkül, hátha úgy elérheti őt. Azonban ekkor még képtelen volt erre. A hónapban az összes szórakozási időpontot lemondta az egysége tagjaival, akikkel egyébként elszokott járni, bent a főhadiszálláson is főleg az irodájában volt és került mindenki mást, vagy épp a folyosón is sisakban közlekedett, hogy ne lássák az arcát.
Napról napra fáradtabb és elgyötörtebb lett, hogy egyre kevesebbet tudott aludni. Avenay mestertől sem kapott semmilyen hírt, egy másik jedi ment az akadémiára időnként, hogy ő tartson előadást Keth helyett. Álmában néha tudta, hogy most Keth-el álmodott, amikor egy-egy felperzselt falu, város romjaihoz érkezett a férfi, ahogyan a testeket nézte, de minden ott is olyan nyomasztó volt. Ezek ritkák voltak a másik férfi gyakoribb. Továbbra sem tudta, hogy mi lehet a kapocs a jedi és az urdrarr között, majd beleőrült a tehetetlenségbe. Az egyik éjjel még a dühös Enos-ról is álmodott, ahogyan a férfi kezében Keth fénykardja van és azzal hadakozik, már-már Rhys számára is ijesztően hatott és tudta, hogy a bátyja a férjére dühös, csak azt nem, hogy miért.
Coruscant, MU 2, tizedik hónap
~ Balmorra, Hónap eleje ~
Az utóbbi hetekben végül csak nem tudott az elől kibújni, hogy a többiek is meglássák, egyre többen mentek oda hozz, hogy mi a gond, tudnak-e segíteni. Másnál talán nem lett volna mindez ennyire feltűnő, de ő mindig életvidám, kirobbanó energiájú személy volt a Köztáraság legsötétebb óráiban is. Most pedig egyik napról a másikra az ellentéte. Hallotta a pletykákat, hogy szóltak a feletteseknek, még egyenesen Sokol parancsnoknak is, hogy mi a gond vele. A férfi minden Havoc Squad-ost ismert, hiszen ő volt aki, aki ME 10-től kezdve vezette az alakulatot és ő hívott meg mindenkit személyesen a szétesett egységbe. A fiatalok csak mindenki „apukájának” hívták őt. Volt olyan személyis, aki Rhys szemébe mondta minden tisztelettel, hogyha örülne, ha elmenne orvoshoz, mert látszik, hogy nagyon nincs jól, a teljes egysége, raja aggódik érte. Mivel csak javasolták, így ezt szerencsére eltudta hárítani. Most még túl korai is volt, tudta, hogyha elmegy, akkor a sereg orvosai, orvosdroidjai megállapítják az alig egy hónapja történt vetélését, amik pedig kérdésekhez vezetnének, amikre nem akart felelni.
Pont jókor jött számára a Balmorra-i küldetés, kimozdulhatott és a munkájára koncentrálhatott. Ez elvonta a figyelmét a fájdalmáról részben, de most először a saját hosszabb küldetésére is vitte a fénykardot, így azt érezte, hogy Keth vele van. A feladat nem volt igazából túl bonyolult, a Fekete Nap nevű szervezet foglyul ejtett egy bankban levő elég sok civilt, köztük két szenátornak a családját. Egy újabb fiatal jedi is kiérkezett a helyszínre, mert a Fekete Nap helyi embere kötelezte a Havoc Squad-ot, hogy csak jedivel tárgyalnak. Végül is sikeres volt az akció, a túszok két személy kivételével élve megúszták, Rhys pedig egyike volt azoknak a vadászoknak, akik a jedi és a Fekete nap embereinek hajóját kísérték, amíg be nem léptek a hipertérbe. Szíve szerint kilőtte volna a hajtóművet, de akkor emberek tucatjai haltak volna meg odalent, ezt nem akarta. Nem sokkal később a Független Rendszerek Szövetségének egyik bolygójáról jelentkezett be a Padawan, ahova végül Rhys és raja ment ki, hogy összeszedjék és visszavigyék Corsucantra a fiút.
~ A hónap további része ~
A hónap hátralevő részében egyre többen és többen fejezték ki az aggodalmukat irányába, hogy mennyire maga alatt van. A kialvatlanságtól kezdett egyre ingerültebb lenni és a legkisebb dolgon is felkapta a vizet. Zavarta, hogy senkinek sem volt jobb dolga, mintsem az, hogy vele foglalkozzon. Azonban most már képes volt arra, hogyha egyedül volt, akkor meditációval némileg lecsöndesítse az elméjét és ezen napokban is mindig küldött egy-egy üzenetet a férfinak, amiben próbálta elérni. Emlékezett arra, hogy Keth mesélt neki a jedi gyógyítókról, akik kristályt használva erősítik az erőképességeiket és hatékonyabban tudnak általa gyógyítani. Így emiatt úgy próbálkozott a meditációval is, hogy Keth fénykardját fogta közben, hiszen hiába volt a benne levő kristály mesterséges, mint a lilák általában – ezt is megtanulta – de azokon is átfolyik, átáramlik az Erő, hátha ő maga is tudja fókusznak használni, hogy elérhesse a párját. Tudta, hogy olyan kapcsolat van kettejük között, amit a jedik egyszerűen „életköteléknek” neveznek, így a telepátia és egyéb kapcsolat közöttük sokkalta könnyebben megy. A hatótávokat sajnos nem ismerte, de sikerült már máskor is a Köztársaság másik végéből érzelmeket és egy-egy gondolatfoszlányt, vagy rövidke telepatikus üzenetet küldeni. Azonban akkor a Köztársaságon belül voltak, most pedig bárhol lehetett a férfi, lehet, hogy akár a Chiss Fennhatóság területén is. meditáció közben többször is próbált kinyúlni az Erőbe és megtalálni a férfit, néha érezte egy-egy pillanatra és az Erőn át képes volt is megszólítani őt, de választ nem kapott ezekre, ami csak tovább rontott az amúgy sem fényes kedvén. De legalább tudta, hogy él a másik, bár amit érzett hasonló fájdalom volt, mint amit ő maga is érzett. Előfordult az is, hogy érezte, hogy hol van a másik, főleg, hogyha itt voltak mind a ketten Coruscanton, illetve ezzel találta meg őt Korélián is. De most az Erő csak halovány sugallatokat adott, hiába koncentrált, csak annyit érzett, hogy távol, nagyon távol van Keth.
A rémálmok továbbra sem hagyták őt nyugodni újra és újra ott voltak éjszakánként. Nem mindig új képek, hanem a régiek vegyülve, álmában is szinte érezte a haragot, gyűlöletet, kínt, szenvedést, mindent, ami a sötét oldalt képviselte a tanulmányai alapján. Volt, hogy felébredés után ő maga is reszketett a dühtől, amit nem is értett, hogy honnan jött. Még mindig gyakorta törtek rá sírási hullámok, amikor az elvesztett gyermeke jutott az eszébe, az se segített, hogy volt, hogy előfordult, hogy éjjelente gyereksírásra riadt fel, ami persze nem létezett, de ő maga hallotta. Az egyik ilyen alkalommal Jassa is felébredt és meglátta a teljesen maga alatt levő nőt, aki még őt is kérdezgette, hogy nem hallott-e a gyereksírást. A twi’lek nőt a sírás kerülgette, hogy így kell látnia Rhys-t. Végül sikeresen vissza tudta tessékelni az ágyba és ott is maradt vele egész éjszakára, ekkor tudatosult a twi’lekben az is, hogy miért is annyira kialvatlan, fáradt a testvére és őt is őrölte a tudta, hogy nem tud segíteni.
Ebben a hónapban volt egy újabb álma a páncélosról, ami igencsak mély nyomot hagyott benne, nem volt különösen félelmetes, vagy rossz ezúttal, de mégis megmaradt. Fogalma sem volt, hogy mit ábrázolhat az álom, hol lehetnek, de még így is érezte az Erőn keresztül a sötét oldal hatalmát. A hatalmas csarnok vörös és szürkés fényben játszott, a hatalmas méretű csuhás szobrok, amik rejtették, hogy kit is ábrázolnak. Trónszékek, tizenkettő.
- A kutatás hogy áll? – kérdezte az alak.
- Közel vagyunk a sikerhez Lord Hiuval – mondta a páncélos. – Már csak egy valakit kell megtalálni hozzá, ő bizonyosan tudja, hogy hol van, ami nekünk kell.
Rhys-nek újra félelem költözött a szívébe, féltette Keth-t, mert biztos volt benne, hogy tényleg őt keresik.
- Keth! – csúszott ki a száján aggódva.
Mindkét férfi ebben a pillanatban arra kapták a fejüket, ahol Rhys állt, ijedten tapasztotta a kezét a szájára, de meghallotta és meglátta, ahogyan egy vörös és egy lila fénykard aktiválódott, majd elindult a két férfi arra, ahol ő volt. Ebben a pillanatban riadt fel a rémálomból, vagyis igazából ez nem álom volt, hanem egy ritka erőhasználat, csak éppen nem tudta, hiszen már senki sem volt mellette, hogy ezt elmondja neki.
Így továbbra is egyedül volt és magába fojtotta minden bánatát.
Coruscant, MU 2, tizenegyedik hónap
~ Havoc Squad főhadiszállás, november eleje ~
Az állapota továbbra sem javult az állapota és egyre jobban zavarta, hogy két hónapja nem hagyja békén senki és mindig a hogyléte felől érdeklődött. Máskor mindig bőbeszédű volt, szívesen beszélt mindenkivel az egységtől, de most nem akart. Most csak azt akarta, hogy hagyják békén. A legtöbb idejét éppen ezért igyekezett egyedül tölteni, mióta a gondok kezdődtek nem járt el inni, szórakozni az egységével és az étkezőben sem ült le velük enni, hanem csak egyedül a tiszti asztalnál csöndben. Datapadon olvasta a jelentéseket és a kadétok vizsgáját javította, amikor meghallotta a nevét az egyik másik asztalnál. Korábban vevő volt a flörtre és az efféle dolgokra még Keth mellett is, hiszen fenn kellett tartani a látszatot, főleg, hogy nem is gondolta egyik kis játékot sem komolyan, csak amiatt, hogy ne kezdjenek el pletykálni az emberek, vagy Keth-re se gyanakodjon senki. Főleg, hogyha másokkal voltak, akkor úgy viselkedett a férjével, mint egy jedivel. Igazából soha semmit sem vett eddig az életében zaklatásnak sem, pedig jó párszor elhangzott az enyhébb formája, hogy jó a feneke, vagy a mellei, vagy épp megdugnák. Ő nem tűrte el, hogyha a beosztottjaival, vagy bárkivel így viselkedtek, magával is akkor nem, ha valaki komolyan gondolta. Elég sokat elviselt, most viszont a legkisebb dologra is ugrott. Egy másik rajparancsnok volt, egy devaronian férfi, aki odakiáltott neki.
- Quillan, gyönyörűségem! Amilyen pocsékul nézel ki éppen és amilyen sz*r a kedved úgy vélem, hogy régen dugtak meg, gyere édes és cuppanj rám, utána újra kivirulsz és jó kedved lesz!
A teljes teste megfeszült idegesen szorította össze a kezét. Nem is emlékezett arra, hogy mikor állt fel a helyéről, utólag rémlett neki az ováció, amit a devaronian rajának tagjai kiabáltak. A tudata hátsó szegletéhez eljutott, hogy a saját emberei viszont azt kiabálják, hogy álljon le, ne tegye. Érezte, hogy ketten le akarták fogni, de a Keth tanítása miatt képzettebb volt és kicsúszott a kezükből. Rémlett neki a vörösbőrű arcán látott félelem, amikor rájött, hogy ezúttal túl messzire ment. Szinte lassított felvételben látta a jelenetet, többen említették utána, hogy néhány pillanatra mintha aranyszínű lett volna a szeme. A teljes dühét, haragját és gyűlöletét beleadta az ütésbe. A következő, amire eszmélt, hogy reccsenést hall, ugyan a saját kézfejébe is beállt egy kisebb fájdalom, de csak rándult a keze. Ellenben a devaronian elterült a földön, és még rosszul is esett, üvöltött a fájdalomtól, az egész arcából, orrából és szájából is dőlt a vér. Rhys pedig ment volna, hogy tovább üsse, de eddigre őt is sikeresen lefogták, ahogyan az ellenfélét is, miközben távolabb húzták tőle.
- Hé, százados! – mondta hangosan közelről egy aggódó hang és megrázta a vállát, ez rántotta vissza a valóságba. – Jól van?!
Valami marta a szemét és a szájába is sós ízt érzett, de nem vér volt, a könnyei. Lassan bólintott, a biztonság kedvéért őt is lekísérték a gyengélkedőre. Itt hallotta, hogy az, akit megvert nyolc napon túli sérüléseket szenvedett, kitört három foga, eltört az állkapcsa és súlyosabb agyrázkódást szenvedett. A páros egyik tagja sem úszta meg ennyivel, mind a kettejüket gyorsított eljárással küldték fegyelmi meghallgatásra. Ekkor már igazából semmit sem várt az évtől és arra számított, hogy páros lábbal fogják nemcsak a Havoc Squadból kirúgni, de a teljes köztársasági haderőtől. Részben azonban pozitívan csalódhatott, de így is szinte teljesen tropára ment a karriere ezen és főleg azon, hogy nem kért segítséget már Keth eltűnése után. A devarionian ellen több másik tiszt, kadét és katona is panaszt tett, hogy őket is zaklatta és minősíthetetlenül viselkedett a női katonákkal. Nem is volt kétséges, ő páros lábbal repült a seregből. Igazából pont ez mentette meg Rhys-t, hogy a másik alakot kirúgták. Őt magát csak két hét fizetés nélküli szabadságra küldték és nemhogy az őrnagyi rangot nem fogja egyhamar megkapni, de még büntetésként visszafokozták hadnagyra. A rajparancsnokságát és az akadémián való betöltött oktatói posztját azonban megtarthatta. Azonban most már elküldték az orvosi vizsgálatra, hogy magyarázatot találjanak erre. Szerencsére kellően sok idő telt el a vetélés óta, így erre már nem találtak nyomot és minden vizsgálata negatív lett.
Amíg otthon volt a következő két hétben szinte minden félretett pénzét felélte, mert alvilági alakokhoz járt, hogy felbérelje őket, hogy ők is segítsenek keresni Keth-t. Az álmok továbbra sem hagyták nyugodni még úgysem, hogyha altatót vett be esténként, vagy pedig részegségig itta magát, nem volt alapból nagy ivó, így egy-két próbát megért. Már jószerével csak a drogokhoz nem nyúlt, mert akkor tényleg kirúgták volna. egyik nap még Jassa is próbálkozott óvatosan.
- Ugye tudod, hogy ennyi idő után lehet, hogy…
- Nem Jass – rázta meg a fejét. – Él, tudom, érzem…
Minden nap próbált meditálni és minden nap küldött újabb és újabb üzeneteket Keth-nek megszokásból, de semmi válasz nem érkezett. Egyik nap éppen a hálóban meditált, ismét Keth kardjával a kezében, az összes általa ismert módon és hihetetlen nagy vággyal akarta, hogy végre elérhesse, láthassa őt valamilyen formában. Végül sikerült a meditációval nagyon mélyre jutni és az Erőbe is úgy kinyúlnia, ahogyan korábban még nem. Néhány pillanat múlva elemi erejű bűntudatot, lelki fájdalmat és szenvedést érzett meg, ami legalább akkora volt, mint az övé, de ez nem a sajátja volt. A következő, amit észlelt, hogy a saját hangját hallja, a boldog hangot, azt az üzenetet, amit akkor küldött Keth-nek, amikor megtudta, hogy terhes. Mintha nem is két hónapja lett volna ez, hanem évekkel, életekkel ezelőtt. Valakinek a szemével látott, éppen az üzenetet nézte, tudta, hogy a párja az. Tehát megkapta és ennek ellenére sem üzent, amennyire látta és észlelte egy hajó kabinjában volt, a szoba arra hasonlított, puritán berendezéssel, valahol az űrben. Noha azt épp nem érezte, hogy a valóságban mi zajlott, de a forró könnyek végigperegtek az arcán. Bármit megadott volna, hogy ott legyen, mint az álomban, hogy megsimogathassa, megölelhesse a férfit. A következő pillanatban már nem Keth szemével látta a dolgokat, hanem mellette „állt”. Most jobban megnézhette volna a helységet, de képtelen volt levenni a szemét a férjéről. Nem tudta, hogy képes-e bármire így, de próbált kinyúlni és megsimogatni a férfi arcát. Legnagyobb megdöbbenésére ő maga úgy érzékelte, mintha megtudta volna és Keth is odanyúlt, mintha tényleg lett volna valami.
- Keth! – suttogta.
A férfi teste egy pillanatra megfeszült és meglepetten arra kapta a fejét, ahol a nő állt. Rhys látta, hogy a férfi arca is elnyűtt és meggyötört, mind a ketten ugyanolyan rémes állapotban voltak.
- Rhys? – kérdezte meglepetten.
Pontosan oda nézett, ahol elvileg a lány szemeinek kellett volna lennie, kinyúlt az árnyalak irányába, de ekkor kopogás zavarta meg Rhys-t, majd BB-4 csipogása és a meditációja megtört, így ez az állapot is, még hallotta, ahogyan Keth a nevét kiáltja, majd visszazökkent a valóságba. Jassa lépett be a helységbe és addigra Rhys a földön fekve zokogott újra. A hátralevő napokon most már nem hagyta őt el se Jassa, se Enos, valaki mindig ott volt mellette és Rana-t is most már kénytelenek voltak beavatni abba, hogy mi a helyzet Rhys-el, hogy mitől van maga alatt ennyire.
~ Havoc Squad főhadiszállás, november közepe ~
Hiába volt valaki mindig Rhys mellett az állapota továbbra sem javult, még mindig az idegösszeroppanás és depresszió jeleit viselte, Jassa és Enos pedig aggódtak amiatt, hogy előbb vagy utóbb magában is kárt fog tenni. Napközben nem mindig lehettek vele, ők is dolgoztak, nem is beszélve arról, hogy a két hét letelte után visszahelyezték aktív szolgálatba. A komoly aggodalomra mutató okok ekkor újra jelentkeztek, amíg egyedül volt addig nem látszott, de most igen. Fáradtságtól, kimerültségtől és egyéb ismeretlen októl – az életköteléktől, de ezt lehetett tudni – ideges volt, többször visszaszólt a feletteseinek, a parancs ellenére is elhagyta az adott helységet. Leginkább azért, mert úgy tűnt, mintha csak fizikailag lenne itt, de testileg nem. Az akadémián a kadétoknak tartott órát, amikor az előadóba egy jedi jött be. Elsőre csak a köpenyt látta meg és azt hitte, hogy Keth lesz, mikor realizálta, hogy nem ő volt, akkor a kadétoknak kellett felhívnia a figyelmét, hogy miért is sír és jól van-e. Ők természetesen jelentették mindezt, meg is kapta az értesítőt, hogy négy nap múlva a Havoc Squad pszichológusa látni akarja.
Azonban minderre már teljesen máshogyan került sor. Egy nappal az idő pont előtt Rhys a szokásos helyére ült le a tiszti asztalnál, ahol már évek óta ült, azonban akkor százados volt és nem csak hadnagy. Az egyik riválisa, aki úgyszintén százados volt. igazából nyugodtan ülhetett volna ott, ahol most is, mert nem voltak kijelölt helyek, de a nő úgy döntött, hogy elfoglalja Rhys helyét és közelebb fog ülni az asztal végén ülő őrnagyokhoz, alezredesekhez. Az elején Rhys nem akarta felvenni és teljesen figyelmen kívül hagyta, a másik nő azonban provokálta, úgy, hogy a tálcát is elhúzta Rhys elől és az étele kilötykölődött a teája pedig kiborult. Ekkor már annyira fásult és elgyötört volt, hogy csak rezignáltan, teljesen érzelemmentesen nézett fel, a másikra. Ebben a pillanatban ha megütik is csak tűrte volna, azonban a másik direkt egy fájó pontot hozott fel.
- Csaknem a jedicskéd… E’ron… eltűnése tört meg ennyire? – kérdezte gúnyosan. – Nélküle semmire sem vagy jó?
Ennél kevésbé fájóbb pontot nem is érinthettek volna, itt már felpattant és a fájdalma, keserűsége kitört belőle.
- Bármikor jobb vagyok egy magadfajtánál! A tábornokot ne mer a szádra venni! Többet tett a köztársaságért és a Havoc Squad-ért mint amit, te és a hozzád hasonlók valaha is tenni fognak!
Felállt, tudta, hogy nem kellett volna, bele akarta verni a nő fejét az asztalba, vagy behúzni neki, két lépést tett, az egész világ megfordult körülötte és elvesztette az eszméletét. A katonakórházban tért magához az aggódó Enos és Jassa ott voltak mellette. Most egészen jól érezte magát, azonban az Erő roppant tompa volt, mint kiderült azért, mert teletömték gyógyszerrel és emiatt, viszont így az Erővel való kapcsolata csökkent. Az orvosok szerint a teste szinte saját magát kezdte felélni, hogy nem evett, kialvatlan, így most napokat aludt, ezúttal úgy, hogy semmilyen álom nem érte el. Emiatt is kicsit jobban volt, a gyógyszereknek hála étvágya is volt, Jassa és Enos megkönnyebbültek, hogy átmenetileg legalább jobban van, bár az őket is nyugtalanította, hogy csak a gyógyszerek miatt, így ez nem tényleges javulás.
Mivel gyenge volt, annyira, hogy felállni sem nagyon tudott így a pszichiátereket és a Havoc Squad orvosdroidjait is itt fogadta, itt vizsgálták meg, amik meg is hozták a végső eredményüket. Gyász és depresszió okozta idegösszeroppanás volt az eredmény. Így terapeutához is járnia kellett, ami az egyik pszichiátert jelentette. A gyógyszereket tovább kellett szednie, ha szedte jobban volt, nem voltak rémálmai sem, de úgy nem érezte Keth-et sem. Nem akart arról beszélni egyelőre, hogy mi okozta ezeket, de megbánt mindent és belement, hogy szedi a gyógyszereket és hetente egyszer eljön az orvoshoz, vagy többször, ha igényét érzi. Kale Sokol parancsnok is behívta és hosszasan beszélgetett el vele, elmondta a férfi, hogy még mindig számítanak Rhys munkájára, de nem akarják, hogy a gyógyulás rovására megy, a lány egyébként sem volt túl sokat szabadságon így a parancsnokkal megegyeztek, hogy egy hónapos szabadságra megy a nő. Ez alatt szerette volna Sokol, hogyha Rhys tényleg pihen és a lehető leghamarabb rendbejön, mert itt akarja tudni az egységnél. Ez a nőnek nagyon jól esett és megígérte, hogy a lehető leghamarabb próbál talpra állni. A férfi még hozzátette, hogyha több időre van szüksége, akkor az is megoldható, csak egy dolgot nem akar hallani, hogy a hadnagy leszerel. Meglepően atyáskodva mondta hónapok óta először halovány mosoly jelent meg Rhys ajkain, ahogyan mondta, hogy ettől nem kell a parancsnoknak tartania, esze ágában sincs leszerelni.
~ Vocro rezidencia, november vége ~
A gyógyszerek szedése mellett valamelyest javult az állapota, de amikor elhagyta, hogy meditálni tudjon és jobb kapcsolata legyen az Erővel, akkor ismét visszatértek a rémálmok és az egész. Így azzal próbálkozott, hogy kevesebb gyógyszert szedett csak be. Tudta, hogy előbb, vagy utóbb kénytelen lesz elmondani, hogy Erőérzékeny, és erőhasználó és ezek okozzák az állapotát részben. Az üzeneteket még mindig minden nap küldözte Keth-nek, egyedül gyakorolt és meditált otthon, de már az egységének tagjaival elment meginni valamit. Noha még mindig nem mosolygott, de most, hogy némileg kipihent volt legalább nem volt olyan agresszív és nem vesztette el olyan könnyedén a türelmét A gyógyszerek miatt sokkal nehezebben érte el Keth-t és nem tudta megtenni azt sem, mint amikor a Sötét Tanács terembe, vagy épp Keth szobájába tudott projectálni. Igazából nehezen akarta beismerni, de minden nap eljárt az orvoshoz és ez segített neki, hogy valamivel jobban legyen. Már bánta, hogy nem egyből ment el, mert akkor lehet, hogy már jobban lenne és nem csak siránkozott volna végig, hanem tett is volna valamit tényleg a passzív önsajnálaton és Erőn való elérésen kívül. Utána kellett volna mennie Keth-nek és lehet, hogy már régen megtalálta volna. Így új célt tűzött ki maga elé, hogy mindenképpen megkeresi és tenni is fog ezért. Ahogyan ezt elhatározta az ereje is kezdett visszatérni már nem csak feküdt volna egész nap, hanem akart is tenni valamit.
Hónapok óta először ment el a közös vacsorára is a nagy étkezőbe, főleg Rana-val akart most beszélni, hátha ő tudna neki segíteni. A jediktől még mindig nem kapott híreket, ők sem jutottak semeddig a keresésben, akkor viszont még a SIS hátha. a közös vacsora most csonka volt, mert Jassa nem ért rá, túlóráznia kellett, így csak a másik hármas volt jelen. Így hát vacsora közben adta elő Rhys, hogyha Rana tudna kérdezősködni, vagy bármi ilyesmit, ami nem titkos és nem kell érte szívességeket tennie, akkor végtelenül hálás lenne érte.
- Tudom, és köszönöm Rana – mondta.
Az este után a gyógyszereknek hála megint rendesen aludt, cserébe még egy szép és jó álma volt, hogy újra együtt vannak Keth-el és a Toruga-n vannak. Ez talán rosszabb is volt, mint egy rémálom, mert újabb hamis reményt keltettek, az álom után nem is csodálkozott, hogy reggel úgy ébredt, hogy a teljes párnája átázott a könnyektől. Rana néhány nap múlva tudott jelentkezni hírekkel, de semmi jóval sem tudott szolgálni, senki semmit sem hallott Keth-ről, és az urdrarr nagyúr kiléte is rejtély volt mindeddig.
Coruscant, MU 2, tizenkettedik hónap
A nagy keresések közepette még az előző hónap végén Rhys talált egy munkát, amit elvileg egy hét alatt letudhatott és jó pénzt is fizettek érte. Szüksége is volt rá, hiszen elég sok pénzt emésztett fel az, hogy megtalálja Keth-t. erre a feladatra pedig bárki mehetett, titkon remélte, hogy lesznek birodalmiak is és tőlük is faggatózhat. Így jelentkezett a Mule szállítóhajóra. Az indulás előtti két napon már a gyógyszereit se vette be, egy ilyen feladatot nem lehetett úgy ellátni, hogy elnyomják az érzékeit. Az indulás előtti napon mondta meg Jassa-nak és Enos-nak, hogy megy, ők kétségbeesetten próbálták lebeszélni minderről, de nem sikerült megtenniük. Ezen az éjszakán újabb rémálmai voltak, mivel a gyógyszer már kiürült belőle, de másnap reggel tapasztalta, hogy jobban viselte és nem borult ki annyira, mint korábban a kezelések előtt, így remélte, hogy már a későbbiekben, hosszabb távon is képes lesz ezt kezelni magában. Persze a gyógyszerek mellett is ugyanúgy fájt a lelke és pocsékul érezte magát.
Az indulás napján Jassa, Rana és Enos is kikísérték az űrkikötőbe BB-4el együtt, a droidot most otthon hagyta, de Keth fénykardját vitte magával. A trió, vagyis négyes – droiddal együtt – próbálta lebeszélni az útról, de Rhys hajthatatlan volt.
- Akkor csak azt ígérd meg, hogy vigyázol magadra, rendben? – kérte a twi’lek.
- Fogok, ha minden igaz észre sem veszitek, hogy elmentem már itthon leszek.
Egy pillanatra keserűség fogta el, Keth is ugyanezt mondta azon a napon. Remélte, hogy úgy térhet vissza az út végén, hogy már tud a férjéről valamit, vagy akár vele együtt, mert hamar rátalál. Mielőtt felszállt volna a hajóra, ami elvitte a megbízóihoz, még egyszer hátrapillantott, magára erőltetett egy mosolyt és intett a többieknek elköszönésképpen. Úgy számolt vele, hogy hamarosan tényleg viszontlátja őket és akarta is, de előtte még haza kellett hoznia a szerelmét bárhol is legyen Keth Tye E’ron…
Képességei:
Erőképességek:
Fénykardívás * 1pont (Niman haladó)
Telekinézis: * 1 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Receptív-Projektív telepátia: * 1 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Érzékszerv-élesítés * 2 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Meditáció * 0 pont (Keth-től tanulta, bár nem erőssége)
Erőérzékelés * 0 pont (Keth-től tanulta)
Életkötelék *** 0 pont (képességből jön, ösztönös)
Mivel nem rendesen képzett, így gyakorta vannak álmai a jövőről, jelenről, ahogyan megérzései is, amiket nem tud elfojtani, elnyomni.
Rendszeres álmai/rémálmai vannak egy páncélos urdrarr férfiról (Keth, csak nem tudja, hogy a férje az). Gyakran a férfi szemével látja az álmokat, valószínűleg a valós időt, amit éppen akkor tesz a másik.
Faji/egyéb képesség:
A képessége az ösztönös és erős erőhasználat (a minimális aiper + urdrarr vér kombójából, a felmenők között volt ilyen személy sok-sok generációval ezelőtt), ebből adódott, hogy képes volt 3.szintű életköteléket kialakítani az évek során Keth-el. Mással akkor tudná így megtenni, ha ennyire kötődne hozzá, még a két Vorco-val sem sikerült egyest sem.
Force Shadow – Rhys ezt csak álmában, vagy mély meditációban tudja használni ösztönösen, azaz nincs tudomása ezen képességéről, csak olyan helyet tud kémlelni, ahol Keth / Xeth is ott van, ő továbbra sem tudja, hogy az Urdrarr nagyúr a férje, így még mindig azt hiszi, hogy az urdrarr a férjére vadászik. Ezt a kémlelést, látást nem erőérzékenyek, vagy alul képzett erőhasználók nem tudják felfedezni, de aki tapasztaltabb (lovag, vagy mester) szinte biztosan észleli ezt.
Szakértelmei:
Rhys sok mindenben járatos és képzett, leginkább katonai téren. Általános műveltsége van, a közös nyelven kívül a binárist megérti. A twi’leket középfokon beszéli is és megérti a hutt nyelvet.
Az YT osztályú szállítóhajókat képes elvezetni és ért is a szerelésükhöz.
Katonai alapkiképzéssel rendelkezik, ezenfelül elvégezte az akadémiát, ahol hadnagyi rangot kapott. Remek vadászpilóta, a köztáraságban használt vadászgépek mindegyikét képes elvezetni és bizonyos fokig javítani, ha szükséges. Katonai képzése részeként ért a számítógépekhez, pszichológiához, képzett közelharcos – pusztakezes és fegyveres harcban – főleg két karddal bánik a legjobban. Egész jól lövő is, bár nem rajong ezért a harcmodorért, vadászgépben szeret harcolni. Némileg ért az elsősegélyhez is.
A különleges erőknél még stratégiát is tanult, aminek rajparancsnokként is igencsak nagy hasznát veszi. Oktatni is képes másokat, az akadémián ő maga is tanítja időnként az újoncokat.
A férje tanította fénykardvívásra, így abban is járatos, az Erőnek és erőérzékenységének hála élsportolói szintű reflexekkel, reakcióidővel, mozgékonysággal és ügyességgel rendelkezik. A férjének hála ismer jedi és urdrarr mitológiákat, történeteket, legendákat, ahogyan a jedi szokásokat, "törvényeket" és a hierarchiát is.
Megjegyzés:
Motiváció a kalandhoz:
Ha már úgyis kényszerszabadságra küldték, akkor ez volt az, ami hirtelen szembejött és jól fizetett ahhoz, hogy nagyobb összegű pénzre tehessen szert, hogy a férjét kutathassa.
Említett karakterek: Keth-t Serenity/Werda megírja majd MNJK-nak az előtörim és saját ötletek alapján. Jassa, Enos és Rana lehet, hogy meglesznek egyszer hirdetve karakterkeresőbe, addig is bármelyik KM nyugodtan mozgathatja őket, ha a karinak mesél.
Rhys apai vérvonala az, amelyik az aiper származású, az anyai vérvonalban van urdrarr vér, éppen ez adja az ösztönös és erős erőhasználatát. Mind a kettő minimális csak a karakterben, mert sok-sok generációval ezelőtt volt aiper és urdrarr a két vérvonalban. A kombó adja a képességét és azt, hogy ösztönös erőhasználó.
A karakternek nincs tudomása semmiről sem, ami őt a Birodalomhoz kötné, se az ott szültés, se a vérvonalai, se a szülei múltja, sem pedig az, hogy a férje egy urdrarr, akit ő még mindig jedinek hisz.
Megjegyzés 2:
Ennyi extra képességet a jó sok hátránnyal (több mint előny) bárkinek, aki ír ilyen részletes/hosszú előtörit bármikor örömmel/nyugodt szívvel jóváhagyok.
De ha gondja van valakinek ezzel szóljon és átrakom az előtörit MNJK-nak
Külső:

- Enos az az Erőlátomásban:

- Dark Council / Sötét Tanács tanácstereme:

- Rana, Rhys és Enos:

- Rhyssa, Rhyssa&Keth:
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Adatlap:
Szint: 1.
Pont: 10 pont
Erő alkalmazások:

Felszerelés:
- 2 rövidkard – 200 credit
- 1 sugárpisztoly – 300 credit
- Könnyű harci páncél – 2 pont
- lila fénykard – 3 pont (férjétől kapta)
- Datapad adatokkal - ingyenes
- komlink – rövid hatótávú kommunikátor (100km-es) – ingyenes, fülbe dugható funkcióval
- holoprojector – holonet csatlakozás, hosszú távú kommunikátor, hologram kivetítő – ingyenes
Kredit:
Alap: 500 credit
Elköltött: 500 credit
Maradt: 0 credit
Különleges képességek:

Egyéb megjegyzés:
A fénykardkristály, ami a fénykardjában van meglehetősen egyedi, ha minden igaz összesen 2 darab van belőle a csillagködben mára már csak (by Werda). Az egyik az övében, másik Keth/Xeth fénykardjában (mindkettőt a férfi készítette). Sapith kristály mindez.
Pontok: 10 pont
Elhasznált: 10 pont
Maradt: 0 pont

- Később szándékozok venni:
- BB-4 asztrodroid – 2 pont / 2.000 credit
- E-11 sugárpuska - 1,5 pont / 1.000 credit
- X-szárnyú vadász – 5,5 pont / 25.000 credit

- A kristály leírása:
Pontok: 10 pont
Elhasznált: 10 pont
Maradt: 0 pont
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Feltöltés később.

- 1. korszak:
01. Ahol az út véget ér (Sima kaland, befejezett)
02. Várakozás Keth-re (párhuzamos, befejezett)
03. Első bővítés (bővítés, befejezett)
04. Xeth nagyúr nyomában (magánkaland, befejezett)
05. Házassági évforduló (párhuzamos, félbeszakadt)
06. Második bővítés (bővítés, befejezett)
07. A Jedi visszatér (magánkaland, befejezett)
08. Sivatag titkai (N'Zoth) (Hódítás, befejezett)
09. Rakghoul event (párhuzamos, félbeszakadt)
10. A múlt kísértete (Szellemhold) (Hódítás, befejezett)
11. Hazugságok vége (helyzetjáték, alter, befejezett)
12. A leszámolás (helyzetjáték, alter, befejezett)
13. Ki az ász? (helyzetjáték, kánon, befejezett)
14. Szerelmben, háborúban (helyzetjáték, alter, befejezett)
15. Sötét világ (alternatív, tart)
16. Harmadik bővítés (bővítés, befejezett)
17. A Jedi visszatér 2. (magánkaland, befejezett)
18. Lehetetlen választás (helyzetjáték, kánon, befejezett)
19. A fenevad (Takodana) (Hódítás, befejezett)
20. Feltétlen bizalom (helyzetjáték, kánon, befejezett)
21. Második nászút (helyzetjáték, kánon, befejezett)
22. Információ kereskedés (párhuzamos, befejezett)
23. Karanaténvilág (párhuzamos kaland, tart)
24. Negyedik bővítés (bővítés, befejezett)
25. A múltat újraélni (helyzetjáték, kánon, befejezett)
26. A Jedi visszatér 3. (magánkaland, tart)
27. Szépség és a szörnyeteg (helyzetjáték, kánon, befejezett)
28. A négy évszak (Bakura) (Hódítás, tart)
29. Tűz és sötétség (szabadjátéj, tart)
30. Az ellenállás hasztalan (helyzetjáték, kánon, befejezett)
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Név: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Kaland címe: Ahol az út véget ér…
Játékostárs(ak) neve(i): Aeyaj’gamu, Chuhk G'vaamnohrk, Aadya Valerie, Rorrwwook (†) és Aric Ouren
Kalandmester: Shadow
Kezdő reag: Hutt űr peremvidéke
Záró reag: Hutt űr peremvidéke
Zenei aláfestők:
Anakin’s betrayal
Jyn Erso & Hope suite
Arn Andersson – Dawn
Dumbledore's farewell (Extended)
Anakin’s betrayal
Jyn Erso & Hope suite
Arn Andersson – Dawn
Dumbledore's farewell (Extended)
Kaland tartalma:
Rhys-t nem volt képes Jassa visszatartani, hogy elmenjen erre a feladatra. Szerencséjére igencsak sok birodalmi is volt a hajón, így próbált az első négy napban információkat szerezni, de nem volt túl nagy szerencséje. A legtöbb tiszt csak kinevette, hogy miért is kellene tudnia minden sith-ről/urdrarról. A kérdezősködése azonban felhívta valakiknek a figyelmét, mert látta, hogy csuklyás alakok róla beszélnek, de nem sikerült odajutni hozzájuk, mert azok eltűntek. Alig tért vissza a körletébe, amit egy imp tiszttől nyúlt le fenyítéssel kintről zajok szűrődtek be. Kiment, egy tisztet öltek meg, és ekkor derült ki, hogy nem csak ő van a köztársaságiaktól itt, hanem egy twi’lek padawan is, Aeyaj’gamu parancsnok. Az impek kettejüket gyanúsították a gyilkossággal, de hamar fényderült arra, hogy valamilyen nagyon erős erőhasználó van itt a hajón, egy genetikai mix, egy szörnyszülött. Itt már Rhys érezte, hogy valami gond van, mert ezaz egész csak elterelés lehet, és beszivárogtak a kalózok. Nem sokkal később kiderült, hogy valóban így van és nem tévedett a nő. Próbálta a kapitányt hívni, aki igencsak furcsa volt, így ő és a padawan a híd felé vették az irányít, ahol Rhys gyanúja beigazolódott. Közben Aeyaj próbálta kioktatni, hogy nem kellene Keth után mennie, mert csak mind a kettejüket veszélyezteti és a jedikre kéne bíznia mindezt. Valóban ott voltak a kalózok és a kalózbanda vezetője fogadta a hídon őket a szörnyszülöttel, akit Nyolcasnak hívtak. Nem nagyon volt lehetősége a párosnak, mintsem megadni magukat, Rhys nem adta oda a titokban nála levő fénykardot így vezették át őket a megérkező flottára. Ugyan nem tudta, de Keth ettől kezdve végig figyelte, mert itt búcsúzott el a férjétől, hogy lehet, hogy meghal, amit a férfi egyébként nem hagyott volna. A Mule kapitánya és Smith egyezséget kötöttek, amit később a kalózok nem tartottak be és megsemmisítették a Mule-t is, akárcsak a többi hajót korábban. A másik hajón máris mejegyezték a hadnagyot, mert nem igazán hagyta magát megzsaroltatni és próbálta kihívni a kalózok vezetőjét is, mert ismerte a szabályaikat, köszönhetően annak, hogy ő maga is csempész volt.
Ebből egyelőre azonban nem lett semmi, mert Smith magával vitte a saját lakrészébe. Nyilvánvaló volt, hogy Rhys tetszett a férfinak, de ő kerekperec megmondta, hogy nem számíthat a kapitány tőle semmire. Beszélgetni és üzletelni kezdtek, Rhys szerencsére igencsak jól forgatta a szót és sikerült elérnie, hogy ne eladandó rabként tekintsen rá a férfi, hanem csak túszként, aki kivásárolja magát az első olyan bolygón, ahol minderre lehetőség van. A nő tervei közt szerepelt, hogy Aeyaj-t is kiváltja, bár addig nem jutottak el. Elég sok mindent megtudott Nyolcasékról is, többek közt, hogy egy bolygón találta őket a férfi. Annyit még Rhys is tudott, hogy ilyet a Birodalom nem hagyna jóvá és ezért az életükkel kellene fizetniük. A saját dolgaival kapcsolatban is előrébb jutnia, hála annak, hogy mint kiderütl Smith birodalmi volt és dezertált onnan. Ettől csak még inkább megvetette Rhys, nem a birodalmisága miatt, hanem a dezertőrsége miatt. De legalább a fickó dalolt, megtudta, hogy Nagyúrnak a Sötét Tanács tagjait hívják és azt is, hogy az általa keresett férfi Lord Xeth, a Hírszerzési szféra nagyura. Smith is óva intette attól, hogy keresni próbája Keth-t, mert nagyjából ugyanazt mondta, mint Aeyaj is, de Rhys makacs volt és már tudta, ha kijut innen, akkor sem fog leállni. Eléggé szkeptikus volt azzal kapcsolatban, amit a férfi mondott – már Nyolcasék történetét illetően – , közben Aeyaj is figyelmeztette, hogy Nyolcas valamitől nagyon fél. Mindez nagyon, de nagyon nem hangzott jól, az pedig főleg, hogy ott kellett hagynia a páncélját, amikor megérkeztek egy állomásra és mint kiderült ott maradnak egy ideig. Smith Nyolcasra és egy férfira bízta őt és a parancsnokot. Nyolcas tette azonban igencsak meglepte a nőt, azzal, hogy fénykardot adott neki, visszaadta a felszerelését és elküldte őt és a parancsnokot, hogy meneküljenek,mert már itt van az ellenség. Azt is elmondta, hogy miként juthatnak a másik hangárhoz.
Rhys nem is habozott, hanem indult is, sikerült lerázni a kalózt, akit Smith rájuk bízott még látott egy fehérpáncélos alakot, majd végre indultak. A liftben még próbált a férfinak is üzenni, de nem tudta, hogy megkapta-e azt. Itt a liftben vett elő a hajából Keth fénykardját, amit persze Aeyaj számon is kért és mondta a nőnek, hogy adja le majd a Jedi Templomban, amit persze esze ágában sem volt megtenni. Mikor leértek a lifttel a megfelelő szintre, akkor ott már holtakat láttak, majd egy páncélos fiatalt, aki úgy rántott vissza erővel több személyt, mintha csak néhány kövecskét lebegtetett volna. Végül megérkezett az a nő is, akiről Nyolcast és a többieket klónozták, akinek régen halottnak kéne lennie. De nem volt az. Mivel a macskanő kifejezte, hogy nem hagyhatja őket életben, így Rhys próbálta igencsak megnehezíteni a nő dolgát. Közben a Padawan is megérkezett, hogy segítsen, de a nő kiütötte és megtámadta őt is. Ezek voltak az utolsó emlékei. Még egy ismerős, kellemes érzést érzett, mintha Keth-t érezte volna, de ezek után olyan volt, mintha álomba merült volna.
Noha nem tudta Keth/Xeth szállta meg a testét, hogy megóvja és ezzel egyszerre el is ismerte őt tanítványának. A macskanő nem is támadhatta meg ezek után, és még Hiuval is közbeszólt. A lényeg, hogy Rhys biztonságban lejutott az űrállomásról. Nem sokkal később egy hajón tért magához, a Padawan is ott volt. Valaki idehozta őket, így felkapta a puskáját és igyekezett megtalálni azt, aki a hajó tulaja. Egy fiatal farghul volt a hajón, fénykarddal. Meg sem várta, hogy a lány magyarázkodhasson, kábítóval lőtte le. Ezek után deaktiválta a droidot is, majd Corustanchoz közel a hipertérből való kilépés után a hadsereget hívta, hogy gyűjtsék be őket. A lányt börtönbe vitték, míg Aeyaj és ő maga pedig végre hazatérhettek.
Bővítés:
Rise and hope, MU 2
Corucant, tizenkettedik hónap első fele, közepe
Igazából még soha sem örült annyira annak, hogy hazatérhetett, mint most ezen küldetés után. Természetesen Keth fénykardját nem adta oda Aeyaj-nak, esze ágában sem volt visszajuttatni a templomba. Annak nála kellett maradnia. Nem tudta, hogy mi történt vele ott az állomáson, csak abban volt biztos, hogy halottnak kellett volna lennie, de mégis életben volt. Nem tudta, hogy miként jött el, miként élte túl a nővel való találkozást, hiszen semennyi esélyük sem volt ellene. Nagyon örült annak, hogy újra láthatta Jassa-t és a többieket. Nehéz volt elmondania, hogy mi történt, mert tudta, hogy a legjobb barátnője, a fogadott testvére a fejét fogja leszedni emiatt. Valóban így is lett, hallgathatta a fejmosást, teljesen jogosan, amit meg is érdemelt a küldetés után. Részben önző volt, mert nem gondolt arra, hogy a családja – a fogadott –, a szerettei mit is éreznének, hogyha meghalt volna ott. Csak magával törődött, hogy megtalálja a most már rég elveszett szerelmét, aki még mindig odakint volt valahol. Enos-tól és Rana-tól is megkapta a magáét. Főleg azok után, hogy elmondta, hogy ki is az a nagyúr, akiről álmokat szokott látni. Ezek után már Jassa is igencsak aggódott Keth-ért, hogy mibe is keveredhetett a férfi.
Ami a katonaságot illette, a kényszerszabadsága is lejárt és már az első munkanapján behívta Sokol főparancsnok az irodájába, hogy beszéljen vele. Már csak azért is, mert már előtte leadta a jelentését azzal kapcsolatban, hogy mi is történt ott. Mint megtudta a teljes űrállomás felrobbant és megsemmisült, nem voltak túlélők. Igazából nem tudta sajnálni Tigress-t, vagy Smith-t, bőven megérdemelték azt, hogy meglakoljanak a bűneikért, a Mule-ért és a többi hajóért. Ami igencsak meglepte Rhys-t, hogy az ottani tetteiért, noha nem volt szolgáltban kinevezést és jutalmat kapott. Visszakapta a századosi rangját a hősiességéért, hogy hazahozta a padawant és azért, hogy a farghul lányt is elfogta. Mindezek mellett 10.000 credites jutalmat is kapott. A pénz a lehető legjobbkor jött, révén azoktól úgysem számíthatott semmire, de így tudta tovább folytatni a férje keresését. Aminek szinte azonnal neki is látott, a 1313. vagy lejjebbi szinteken volt katonatársak, ismerős kocsmárosoknak adott pénzt, hogyha hallanak valamit, akkor szóljanak neki.
Az egyik nap bent volt az akadémián oktatni, amikor szinte a semmiből jelent meg Morwen Avenay mester. Az elején még nem is tudta, hogy ez a beszélgetés mennyire felfogja zavarni, borítani újra a világát. Morwen azzal kezdett, hogy nemrég volt a Dathomir-on és rákérdezett, hogy a nő élt-e ott. Rhys természetesen azt felelte, amit ő maga igaznak vélt, hogy nem, révén nem emlékezett rá. Morwen elmesélte neki, hogy mit is láttak, amin igencsak megdöbbent. Meditációval azonban végül sikerült felidézni azt az időszakot, emlékezett arra immár, hogy folyamatosan mentek egyik helyről a másikra, valami elől menekültek, mígnem a Bespinre értek. A birodalmi orvgyilkos rémlett neki, ahogyan így már az is, hogy akkor is használt erőt és az anyja fénykardjai is. Már ekkor mélyen sejtette az igazságot, de Morwen kimondta, hogy a e szerint Rhyssa a birodalomból származik és ott született. Mindez igencsak mélyen lesújtotta a fiatalabb nőt, aki elhinni sem akarta, hogy nem lehetett az egész élete hazugság. A közös meditáció során Moren megérezte a sötét oldal erejét a másik nőben, de azt is, hogy nem Rhys volt a forrása, hanem valaki más és már csak alig lehetett érezni belőle valamit. Itt elmondta, hogy nincs emléke miként jutottak le az űrállomásról, sem a csata végéről. Megvizsgáltatta magát droidokkal és nem volt agymosása, vagy efféle. Morwen maga sem értette nagyon, mert amit tudott a megszállásról, ott az alany emlékezett, így a jedi mester úgy vélte, hogy Rhyssa anyja lehetett, aki így próbálta óvni a lányát. Az űrállomáson levő megszállásról azonban nem sikerült többet kideríteni itt helyben és mivel Rhys úgy vélte, hogy a padawan már elmondta, hogy Keth fénykardja nála van, így elmesélte Morwennek, hogy mit gyanít az ügyben, hogy Keth-t a sötét tanács keresi és üldözi valamiért, különösen ez a Lord Xeth és elmondta, amit megtudott Smith-től. Mivel a nő biztosította, hogy segít neki, így elmondta azt is, hogy rémálmai vannak Lord Xeth-ről, hogy járt valamilyen módon a Sötét Tanács teremben, amit Xeth és Hiuval érzékelni tudott. Morwen tudta és eltudta mondani, hogy ez egy sötét oldali képesség, amit nagyon kevesen ismernek csak. Rhys itt már kezdett némileg kétségbe esni, ahogyan attól is, hogy megerősítést kapott arra, hogy nem csak Keth-el, de Xeth-el is valamiért kapcsolatban áll. A jedimester elmondta, hogy ilyen kapocs nem csak hosszú idő után jöhet létre, hanem akár egy pillanat alatt, így lehet, hogy valamikor találkozott a nő Xeth-el a tudta nélkül és így kapcsolódhatnak egymáshoz talán pont azért, hogy a Nagyúr megtalálja E’ron lovagot. De elvileg Erőn át is lehet ilyen kapcsolatot építeni, ha valakinek nagy hatalma volt. Így Morwen is próbáltak kérni Rhys-t, hogy Keth érdekében ne nyomozzon a férfi után, mert csak veszélybe sodorhatja.
Azonban annak mindenképpen utána akartak mind a ketten járni, hogy mi is a helyzet Rhys családjával, így elutaztak közösen a Bespinre, hogy meghallgassák a nő szüleit.
Bespin, tizenkettedik hónap vége
Pont fele olyan idős volt, amikor utoljára itt járt, tizennégy év telt el azóta, hogy nem tette a lábát Bespin-re. Nem hitte, hogy valaha is visszatér ide, amit egyszer otthonának hívott, de ma már nem tudott mást elképzelni annak, mint Coruscant-ot. Válaszokat akart, de mégis tartott tőlük, hogy miket is fog hallani. Nagyon remélte azt, hogy a szülei megcáfolják, ami nagyon is lehetséges volt. A válaszok pedig igazából még jobban sokkolták őt, amikor meghallotta azokat. A szülei már igencsak idősebbek voltak, mint amire emlékezett. A velük való beszélgetés kellemetlen és kínos volt Rhys számára, az egész helyzet igencsak feszült volt, még akkor is, amikor a bátyjai megérkeztek. Igazából mindenki nagyon örült annak, hogy ennyire jó dolga és sora volt a nőnek, hogy százados a Köztársaság legjobb katonái között. Mint kiderült, amikor az anyja megérezte és meglátta Morwent már tudták, hogy miért is jöttek. A gyanú, amiben a Rhys reménykedett, hogy nem igaz mint kiderült igazak voltak. Rhys anyja egy urdrarr/sith harcos volt, az apja pedig egy moff. Ezek hihetetlenül sokkolták, ahogyan az is, hogy nem csak hárman voltak testvérek, hanem volt még egy nővére is, akit az egyik Sötét tanács tag elvett tőlük. Ugyanez a sors várt volna Rhyssa-ra is, aki közelebbi kapcsolaban volt az erővel, mint a nővére. A tanácstag, aki a nő apját moffá tette és a nő anyja is alá tartozott a szférában igényt tartott a lányra már a születése előtt is, de a szülők képtelenek voltak lemondani róla, így dezertáltak és menekültek végig, mígnem a Bespin-re nem értek. Már tudta azt, hogy Lady Vadrin volt az, aki vadásztatta őket, ő a Terjeszkedés és Diplomácia szférájának nagyura volt.
Rhys végtelenül felkavarva és rosszul érezte magát amiatt, hogy részben miatta volt a Dathomir-on az a helyzet, amit, hogy még így huszonhat évvel később sem állt le a nő, vagyis egészen pontosan huszonnyolc, ha a teljes életkorát nézte. Mindez azonban csak kezdete volt azoknak, amiket még megtudott. Nem csak, hogy birodalmi születésű volt, de anyai ágról sith/urdrarr vérű, apairól pedig aiper. Ez a kettős kombináció tette őt ennyire fogékonnyá az erőérzékenységben és használatban, hogy olyan fiatalon már olyan erős volt és magyarázatot adott arra is, hogy miként ismerte az árnyjárást (force shadow) is, nem beszélve az ösztönös erőhasználatára. Ezen információk után szüksége volt pár napra, amit egyedül tölthet és emészti, amiket hallott. Azt is megtudta persze, hogy Morwen gyanúja nem volt valós, Rhys-t nem az anyja szállta meg és irányította, ő maga minderre képtelen volt, soha sem volt olyan erős erőhasználó, hogy ilyet tudjon tenni. Ehhez nagyon erősnek kellett valakinek lennie, főleg, hogy nem is emlékezett rá a nő. Így továbbra is rejtély volt, hogy ki volt mindez, ez pedig nyugtalanságra adott okot.
A régi szokásáról most sem mondott le, minden nap küldött üzenetet Keth számára, amiben igyekezett beszámolni arról, hogy mi is történt vele. Ezen sokk után, ami itt érte tört meg és vallotta be az egyik üzenetben sírva, hogy majdnem három standard hónappal ezelőtt elvesztette a kisbabájukat. Az utóbbi napokban valamivel jobban volt, az a küldetés némileg kirántotta a depresszióból, de ez most visszahúzta és már nem tudta mindezt magában tartani. Természetesen választ most sem kapott, mint máskor sem. Ő maga néhány napot maradt még a Bespinen, leginkább azért, hogy a bátyjai családjával megismerkedjen, a szüleivel továbbra sem volt hajlandó beszélni, főleg azok után, amik most kiderültek. De már tudta, hogy miért volt olyan szigorúan és keményen, már-már birodalmi szinten fogva gyerekként, mert a szüleinek az volt a norma. De ezt ő maga nem tudta továbbra sem megbocsátani nekik, hát még ha tudták volna a szülők, hogy minden igyekezetük ellenére a lányuk pontosan az ellenség karjaiban kötött ki szó szerint és, hogy Rhys már hivatalosan is Birodalmi Hírszerzési szféra nagyurának tanítványa volt, nem is beszélve arról, hogy a felesége. Ahogyan arról sem tudhattak, hogy a Császár Kezeinek kiadta Hiuval, hogy figyeljék a lányt, hátha megfelelő lenne a mentalitása és habitusa miatt a Császár Dühe (Wrath) rangra.
Közvetlen az év vége előtt tért vissza Rhys Coruscantra, noha eltávja lett volna újévkor, ahogyan a többségnek, ő maga beosztatta magát a határvidékre járőrözésre, már hiányzott neki a repülés és az, hogy szétrúghasson néhány birodalmi hátsót, hogyha azok megsértik a határt.
New Enemies, MU 3
Coruscant, első hónap első fele
Mindarra végül nem került sor, az impek nem sértették meg a határt, ellenben nem sokkal később Rhys-t és a raját is visszahívták a határról Coruscantra. Igazából talán még jól is jött mindez a számára, mivel most már lehiggadt és tudta tervezni a dolgait, amíg távol volt. Most már képes volt elmondani Jassa-nak és Enosnak is, hogy mit tudott meg odahaza a Bespinen. Szerencsére a fogadott testvérei, akik még mindig sokkalta közelebb álltak hozzá, mint a vérszerinti családja annyira nem akadtak ki, mint ő. Hanem továbbra is támogatásukról biztosították őt, ami ebben a helyzetben nagyon jól esett neki. A túlságosan jedis és egyéb dolgokba nem ment bele, hiszen azokat még saját maga sem igazán értettette, hát még olyanok, akik nem voltak járatosak az effélében. Közben kapott híreket is azoktól, akiket megkért arra, hogy információkat gyűjtsenek, vagyis egészen pontosan nem kapott semmit, mert nem voltak hírek. Nem tudott senki semmiről, többen azt is mondták neki, hogy a jedije annyira eltűnt, hogy van egy olyan érzésük, hogy a férfi már életben sincs. Ez viszont nem volt igaz, mert pontosan érezte, hogy életben van, tudta és érezte. Ami a rémálmait illette azzal még mindig nem tudott mit kezdeni, ugyanazok voltak, mint korábban, hol Xeth-ről, hol Keth-ről, bár néha egy-egy villanásra mintha látta volna a korábbi űrhajón levő dolgokat is. Főleg az ugrott be neki, amikor a macska, akiből a klónok lettek ott áll, saját maga kezében fénykard, a nő fúj és hátracsapja a fülét és annyit kérdez, hogy „TE?!”. Illetve mintha még egy pillanatra Hiuvalt is látta volna természetesen a páncéljában. Tudta, hogy arra vonatkozik, aki megszállta őt, de azt nem tudta továbbra sem, hogy ki lehetett. Egyvalaki azonban igen, az a lány, akit elfogtak és leadta a sereg azon részének, akik felszedték őket. Így talán az a lány tudhatott valamit, így ezen ügyben felkereste őt a börtönben. A rangjával és annak hála, hogy a Havoc Squadnál volt könnyedén bejutott a lányhoz, hogy beszélhessen vele. Elmondta neki, amit látott álmában, ami történt és azt, hogy az anyja miként reagált. Azonban Riku nem tudott segíteni neki, mert fogalma sem volt, hogy mi történt ott az állomáson. Nagyon sok személyt mondott el, hogy kik lehettek, vagyis inkább csoportot, hogy kik lehettek. Családi felmenők, Riku nagyapja, vagy fontosabb és erősebb urak, úrnők, akiknek lehet ilyen képessége. Így Rhys nem jutott tovább mindebben, mert ez így sajnos zsákutca volt. A látogatás előtt még elolvasta a lány vallomását, így azt is látta, hogy nem volt köze ahhoz, ami ott történt, mert utólag érkezett. Így több mindenre nem kérdezett rá nála.
Mindezek után inkább Avenay mestert hívta fel, hogy szeretne vele találkozni, neki is elmondta azt, hogy miket álmodik. Ha már a nő úgyis elég sok mindent tudott, akkor igazából már kikérte a véleményét. A nőnek nem volt meglepő a korábban feltárt életkötelékből, hogy Keth tanította, főleg olyanokra, hogy miként tudja az érzelmeit kordában tartani és efféléket, önvédelmet és azt, hogy ne bukhasson át Rhys a sötét oldalra. De mivel most mentor nélkül maradt, így megkérdezte Morwent, hogy nem mondana-e instrukciókat, nem segítene-e, hogy ez az egész ne eméssze fel, mert nem szeretett volna átbukni a sötét oldalra. Mivel a jedik szabályai szerint nem taníthatta új dolgokra, így tőle fénykardvívási órákat sem kaphatott, se semmi ilyet, de abba beleegyezett a jedi mester, hogy közös meditációkat tarthatnak, illetve segít tökéletesíteni azokat a dolgokat, amiket E’ron-nak nem volt ideje befejezni és segít abban, hogy megvédhesse magát a nő a sötét oldaltól. Így ettől kezdve elmondhatta, hogy új mentora volt, bár igazából reménykedett abban, hogy minél hamarabb megtalálják majd Keth-t. A jedik azonban semmilyen nyomot nem találtak egyelőre, nem jutottak előrébb abban, hogy a férfit megtalálják, saját maga pedig képtelen volt arra, hogy betartsa azt, amit a jedi mester kért tőle, hogy ne nyomozzon E’ron lovag után. Ekkor kezdett rászokni arra, hogy munka után, mielőtt hazament volna – már azokon a napokon, amikor nem volt találkozója Morwennel – az alsóbb szinteket járta és nekilátott birodalmi ügynököket, beépült személyeket felkeresi, illetve alvilági kapcsolatokat kiépíteni, hátha rajtuk keresztül képes lesz információkat találni. Igazából most már az is célja volt, hogy megtudja, hogy a Birodalmi hírszerzés is keresi-e Keth-t, hiszen ha a sötét tanács akarja, akkor valószínűleg utasították a saját embereiket is, hogy ők is nyomozzanak. Legalább is így gondolta abból kiindulva, hogy a Köztársaság is így szokta tenni, ha valamit akarnak a szenátorok, a szenátus, akkor a katonák, jedik, a hírszerzés és minden egyéb ilyen dolgozik helyettük.
Ladarra, első hónap második fele, második hónap első fele
Néhány nappal később egy küldetésre küldték ki a Havoc Squad egy részét, köztük Rhys-t is, a Ladarra nevű köztársasági sivatagbolygóra kellett menniük. A Jedi rend folytatott ásatásokat ősi romoknál, vagy templomnál, azonban túlságosan is fontos volt mindez, nem is beszélve arról, hogy kalózok támadták meg őket és mivel jellemzően civilek és nem jedik szolgálnak itt, így segítséget kértek. Az ügy fontossága miatt pedig nem csak sima katonákat küldtek ki, hanem őket. Ekkor még nem is tudta, hogy egy kellemes találkozás is lesz majd a Ladarra-n. Az ásatásokat ugyanis Aeyaj mestere vezette, így a padawan is ott volt a bolygón. Ami a helyet illette igencsak kedvezett a kalózoknak, hiszen a közelben nem volt semmi köztársasági érdekeltség jó pár parsec távolságon belül, így könnyedén zsákmányolhatták a környéket. A bolygón sem éltek túl sokan, maximum a sarkokhoz közeli városokban, ahol azért némi csapadék volt, illetve földalatti vízkészletek. A helyiek beszámoltak arról, hogy időnként felbukkannak a kalózok, de szerencsére a városokat nem támadják meg, csak a bolygón levő kutatóállomásokat, régészeti helyeket. Annak idején ugyanis a bolygó nem volt sivatagos és meganyi lelet, kincs van mindenfelé, amit jó pénzért eltudnak adni.
A jedik ásatását is megtámadták, utána hívták a Havoc Squadot is. Felemás küldetés volt mindez a számukra, hol az űrben kellett járőrözni, hol pedig a földön védeni a munkásokat, a munkájuk befejezéséig. Váltásban voltak, négyműszakosban. Űrbeli szolgálat, pihenés, földi szolgálat, pihenés. És kezdődhetett az egész előröl. Mivel Rhys az űrben kezdett, és itt volt a Havoc hajója is, így csak az ideérkezésük után pár nappal ment le a bolygóra, ahol találkozott a Aeyaj-al. Rosszallóan csóválta meg a fejét azon, hogy az előzőek után a lány most is alulöltözve volt – mindezt testpáncélra, vagy egyéb páncélra értve. Így hát elhatározta, hogy szerez neki egyet. Szerencsére a hajójukon fent volt elég sok méretben mindenféle holmi, így egy könnyű, leginkább ruhának kinéző páncélt hozott a szabadnapján a lánynak.
- Örülnék, ha ezt legalább viselnéd, múltkor sem volt páncélod, most azért legyen valamennyi védelmed. Bár lehet, hogy a múltkori után sisakot, vagy orrvédőt is kellett volna neked szereznem parancsok – mondta egy mosoly kíséretében.
A Morwennel közös leckéknek és annak, hogy még mindig járt pszichológushoz/pszichiáterhez valamivel jobban tudta kontrollálni az érzéseit és így most Aeyaj közel sem olyan szomorúnak és bánatosnak láthatta, mint korábban. Meg azért az is sokat számított, hogy a saját úgymond természetes közegében volt, a saját embereivel. Noha még mindig depressziós és elgyötört volt, de már képes volt arra, hogy nevessen, igaz ehhez hosszú hónapok kellettek, hogy így legyen. A ruha átadása után igencsak megdöbbent, mert a lány kint az épületek előtt mindenki szeme láttára kezdett átöltözni, saját magának két fiatalabb kommandóst is fejbe kellett csapnia – finoman, játékosan – hogy elforduljanak, amíg a lány ott átöltözött.
- Látom a szociális dolgokat még mindig gyakorolni kellene – tette hozzá.
Egyébként attól kezdve minden teljesen nyugodt volt, hogy odaértek, egyszer észleltek egy belépő hajót a rendszerbe, ami megfelelt annak, amit a helyiek és a jedik írtak le, mint a kalózok hajója, de azok után, hogy észlelték azt, hogy kik is vannak itt, azonnal elmenekültek és többé már vissza sem jöttek. Legalább is addig volt ez a többé, amíg az ásatás zajlott, mert annak végéig a Havoc Squad is maradt itt. Rhys továbbra is minden nap üzent Keth-nek, noha a válasz még mindig késett a férjétől és azokat a dolgokat is gyakorolta, amit Morwen kiadott neki. A HS hajóján fent az edzőteremben egyedül a fénykardvívást is gyakorolta teljesen egyedül a többiektől távol. Ezen küldetés alatt ő volt az, aki az egyik újoncnak segített beilleszkedni, mert pontosan tudta, hogy milyen helyzetben van, hogy mindenki kívülállónak nézi, ő maga is átment ezen anno.
- Lor Degor:
Coruscant, második hónap második fele
A küldetés után visszahívták őket Coruscantra, ahol folytatta a korábbi megszokott életét. Az egyik közös kocsmázás után, ahol nem csak az egység tagjai voltak ott, hanem Jassa is, ahogyan szokott, ő pedig észrevette, hogy Lor nem csak mint barát néz Rhys-re, mindezt pedig odahaza el is mondta. A twi’lek nő ennek nagyon örült és igazából noha nagyon kedvelte Keth-t, de számára mindig is Rhyssa volt az első, így próbálta győzködni a nőt, hogy ha más miatt nem is, de nyugodtan jöjjön össze a férfival, mert ahogyan fogalmazott:
- Több, mint fél éve vagy egyedül, tudom, hogy nem fog tetszeni, amit mondok, de ha vissza akarna hozzád jönni, akkor már üzent volna. Bármit, hogy jól van, vagy effélét, de semmit sem tudsz róla azóta, hogy láttad, hogy a holofelvételedet nézi, amikor elmondod, hogy apa lesz. Mind a ketten tucat számra láttunk már efféle szakítást! Neked pedig szükséged van valakire, már a gyászidő is lassan lejárt, ha úgy nézzük.
- Meg fogom találni őt, csak idő kérdése Jass és ez nem az volt, menekül, szinte biztos, hogy engem véd azzal, hogy nem üzen – felelte. – Még mindig ugyanúgy szeretem, mint az első napon, amikor rájöttem, hogy mit érzek iránta… az, hogy Lor-t jóképűnek vélem és vonzódok hozzá egy másik kérdés, de ez csak testi vágy, semmi több. Én Keth-t szeretem, az életemnél is jobban… hozzá vagyok hűséges, már kinőttem azt, amikor bárkivel összebújtam.
- Attól még lefeküdhetnél vele, nem kell beleszeretned, csak a testi szükségleteidet elégíted ki, mert azok neked is vannak, felesleges tagadnod. Érző lény vagy és csak kínzod magad. Mind a ketten jól járnátok és folytatni sem kellene, tudod feszültség levezetés, jobb és célravezetőbb, mint a fénykarddal való hadonászás.
Rhys minderre csak a szemeit forgatta, de már nem felelt rá. Most, hogy visszatértek a fővárosba ismét tudta Morwennel folytatni a gyakorlást, aki igencsak megdicsérte, hogy jó úton halad. Ekkor kezdett el eljárni az alacsonyabb szintekre, ahol már nem csak az általa ismert kontaktokat fizette le, hanem saját maga is keresett embereket, alvilági alakokat kutatott fel, hogy tőlük is információkat szerezzen. Noha ő maga nem tudott róla, de olyan szinten sikerült megcibálnia az alvó oroszlán bajszait, hogy a SIS és a Birodalmi Hírszerzés is megtudta, hogy kutakodott. A SIS nem rendelhette vissza, mert igazából semmi illegálist nem csinált, csak Rana-n keresztül megkérték, hogy legyen diszkrétebb. A Birodalmiak ellenben már a megölését tervezték volna, amikor Lady Lyra-tól kaptak parancsot, hogy nem érhetnek a nőhöz egyetlen újjal sem.
Nagy kő esett le Rhys szívéről, amikor Sokol főparancsok behívta az irodába, mostanra vizsgálták meg az ügyét, amit még jelentett a Bespini kirándulás után, hogy vizsgálják meg azt, hogy maradhat-e a seregben azok után, hogy kiderült, hogy a szülei birodalmi dezertőrök és ő maga is Dromund Kaas-i születésű. Mivel itt nőtt fel és a lojalitása töretlen, megingathatatlan volt, így igazából a vizsgálóbizottságnak kifogása sem volt az ellen, hogy folytathassa a karrierjét és azt is pozitívumként értékelték, hogy a nő bevallotta mindezt. Ezen tárgyalás, megbeszélés után BB-8-be botlott bele, aki éppen BB-4el, Rhys saját droidjával „perlekedett” valamin, a kis droid is kedvelte Keth-t, így nem lelkesedett, hogy droidtársa éppen egy csokor virágot próbált Rhys-nek eljuttatni Lor-tól.
A nő egészen eddig a korábbiak miatt nem nagyon merte Erőn keresztül elérni Keth-t, de most már úgy érezte, hogy kellően összeszedte magát és menni fog a dolog, főleg, hogy már tudta, hogy mivel járt az, hogy életkötelék kötött őket össze. Tudta, hogy elvileg képes megérezni a másik helyzetét, ha nagyon távol vannak akkor gyengén és képes az érzékszerveivel is látni. Az Árnyjárással pedig meg is jelenni akár ott, ahol a férfi volt. Egyelőre igaz csak azt próbálta az Erőn át kitapasztalni, hogy miként is képes az életköteléket úgymond megragadni, hogy ne csak ösztönből használja, hanem tényleg szándékosan, ugyanez volt igaz az árnyjárásra. Mindkét esetben a Keth és nem pedig Xeth irányába tartozót igyekezett megtalálni, hogy azokat erősítse meg, nem pedig azt, ami a nagyúrhoz köti. Azt a legszívesebben meg is semmisítette volna, mit sem tudva arról továbbra sem, hogy a két személy egy és ugyanaz. Mivel az egyik legnagyobb érzelmi kötődése a férje fénykardjához volt, nem is beszélve arról, hogy az a fegyver a férfié volt, a fénykardkristály őt választotta ki, így még mindig ezt érezte a legjobb fókuszpontnak. Vagyis nem volt köze hozzá, de ő maga így érezte, hogy azzal jobban tud koncentrálni. Igyekezett önmagát megacélozni, hogy ne érezzen félelmet, hogy ne aggódjon amiatt, hogy mi van, ha Lord Xeth felé nyit kapcsolatot, maximum elküldi a peremvidékre a szottyadt császárával és a többi nyomorult Sötét Tanácstaggal együtt.
Nothoiin, harmadik hónap első fele
Az igazat megvallva, amíg Keth mellette volt nem nagyon érezte igényét annak, hogy ténylegesen erőhasználó legyen. Beérte azzal, amit tudott, de így, hogy megtudta mivel áll szemben már nem. Ha nem lesz elég képzett, soha sem szállhat szembe Lord Xeth-el és nem mentheti meg a férfit, akit szeret. Így, hogy most olyan dolgokat is tanult, gyakorolt, amit a férjétől soha sem kért észrevette, hogy tényleg jobban fejlődik és egyre több dolgot képes megérezni, megérteni az Erőn át. Az egyik ilyen az volt, amikor épp Coruscant túl felén volt otthonról és megérezte, hogy valami baj készülődik Jassa-val egészen pontosan. Először nem is vette túl komolyan, mert csak egy érzésnek vette, de mikor hazament megtudta, hogy a fogadott testvére balesetet szenvedett. Szerencsére nem komoly, de akkor is, legközelebb Rana-nál, majd Enos-nál is volt ilyen. Mikor beszámolt Morwennek megerősítette, hogy valóban az Erő az és egyre jobban megy Rhys tanulása ezek szerint.
Ezen hónap elején egy újabb küldetést kaptak, az FRSz területén levő Nothoiin bolygóra. Mióta vége volt a háborúnak nem sűrűn kaptak olyan küldetést, ami kivitt volna a Köztársaság határán túlra. Az eligazításon ki is derült, hogy egy közös együttműködés volt mindez a Nothoiin bolygó és a szenátus között. A bolygó lakói ugyanis jelezték, hogy erős Fekete Nap tevékenységet észleltek és jómaguk nem tudtak elbánni velük, mert békés, bányáz bolygó/hold voltak, ahol a híres ur-gyémántot bányászták a bolygójukon és a hozzá tartozó holdon. A teljes Havoc Squadot fűtötte a vágy, hogy törlesszenek a Fekete Napnak a Balmorra-i eset miatt, meg egyébként sem volt meglepő, hogy ellenük őket küldték ki. Szerencsére előre megkaptak minden adatot, műholdfelvételeket és efféléket, hogy merre is van a bázis. Egy nagyobb hegység lábánál volt, kívül és még a hogy mélyében is folytatódott a bázis. Mivel nem akartak feltűnést, így nem a sajátjukkal, hanem egy kereskedő hajóval mentek a bolygóhoz, aminek a mélyén nem kisebb kereskedelmi- és áruszállító hajók voltak, hanem a vadászgépek. Még az indulás előtt részese lehetett egy igencsak aranyos jelenetnek, amikor BB-4-et kereste. Meg is találta BB-8 és Lor társaságában, ahogyan a férfi a hangár padlóján ülve a droidokkal játszott.
- Lor és a droid:
Mint kiderült Sokolnak volt egy megérzése, hogy odalent szükség lesz minden erejükre, míg a levegőben nem és lent lehet, hogy kellenek majd azok a dolgok, amiket Rhys a jediktől tanult, hogy túléljenek. Mint kiderült a férfi megérzése helytálló volt, bár így a teljes Havoc Squad előtt nyilvánvaló lett, hogy Rhys erőérzékeny és erőhasználó. Odalent elsőre a felszínen levő épületeket, és egységeket vonták az irányításuk alá, aztán hatoltak be a földalatt folytatódó bázisra. Szerencsére nem csapda volt a dolog, de mivel az ellenség jobban ismerte a bázist, így tőrbe tudták csalni a bevonuló kommandósokat és egy olyan csarnokba csalták őket, ahol mindkét oldalról heves tűz alá tudták venni őket. Igazából nem sok esélyük lett volna, fedezék alul volt és míg a másik félnek a muníciója is nagyjából végtelen a sajátjuk nem. Már-már nagyon úgy tűnt, hogy perceik vannak mielőtt mindannyian itt halnak meg, amikor Rhys megkapta Sokoltól a parancsot, hogy emiatt küldte ide.
- Fedezzenek! Kimegyek – mondta.
Mindenki döbbenten és értetlenül nézett rá, hogy mégis mire készül, ez öngyilkosság, és lehetett volna folytatni. Teljesen nyugodtan nyúlt hátra a hajához és a rejtett helyéről vette elő a fénykard markolatot. Mivel Keth több mint tizenkét évig volt a Havoc Squadnál tábornokként mindenki megismerte a markolatot. Rhys még vett egy mély levegőt, majd egy szaltó kíséretében ugrott ki a fedezékből, már közben aktiválta a fénykardot és lendült előre. Néhány órával később már teljes győzelmet aratott az egység és több foglyot is ejtettek. Saját maguknak is voltak veszteségeik, de szerencsére semmilyen számottevő, átlag alatti. Az eset után egy új, a nő számára furcsa tisztelet kezdte övezni és már mindenki értette, hogy miért is töltött annyi időt E’ron lovag társaságában. A gyanú, hogy lehet közöttük valami még inkább elült ennek a fényében. Miután visszatért a hajóra és indultak volna haza a saját szállására tartott, amikor az egyik kabin mellett elhaladva bentről törés és zúzás hangjait hallotta. Megállt és benézett a helységbe, Lor volt az, odabent a szekrények és minden felborogatva, a férfi pedig eléggé összetörten ült a falnak dőlve BB-8 társaságában.
- Lor gyász közben:
Coruscant, harmadik hónap második fele
Jassa, szokásához híven majd kiugrott a bőréből, amikor Rhys elmesélte, hogy csókolóztak Lor-al, saját magának azonban csak leginkább bűntudata volt ezzel kapcsolatban. Az pedig csak fokozta, hogy még jól is esett neki az ajkak ősi játéka ott a hajón. Már ezt is úgy érezte, mintha megcsalta volna Keth-t, pedig esze ágában sem lett volna ezt tenni, mert ugyanúgy szerette és végtelenül fájt a hiánya. Most, hogy újra Coruscanton voltak most állt neki annak, hogy nekiálljon annak a gyakorlásának, amit korábban elgondolt. Természetes továbbra is találkozott Morwennel, hogy közösen is gyakoroljanak és a nő segítse őt. De ezen felül fénykardvívást is gyakorolta otthon és még amit akart. Ahogyan elkezdte az árnyjárást és az életköteléken át való gyakorlatokat a látomások és a rémálmok újra erősödni kezdtek és minden eddiginél élet hűbbek, illetve intenzívebbek lettek. Némelyik már-már olyan, mintha a valóságot látta volna. Eddig jellemzően a jelent látta, de az egyik alakalommal ő maga úgy gondolta, hogy az a jövő. Egy ősibb, némileg romosabb és félhomályosabb csarnokot látott, külső szemlélő volt, látta ott saját magát, a végletekig elgyötört, talán már-már haldokló Keth-t, Lord Xeth-et és Lord Hiuvalt. Mindkét urdrarr/sith most is páncélban, mint korábban, Keth és saját maga a megszokott páncéljában. Saját maguk mintha rabok lettek volna és Xeth volt az, aki elsőként megszólalt.
- Ő már az én tanítványom! – jelentette ki Rhys-re utalva. – Mindenhogy az enyém!
- Ha bele is halok, de nem fogom hagyni, hogy a közelében legyél! – vágott vissza Keth.
- Ezzel már elkéstél jedi, lényegében halott vagy, legyőztelek, nincs többé beleszólásod semmibe.
- Kár ezen vitatkozni, még az is lehet, hogy a Császár kezei őt választják és akkor a császárunké lesz.
Rhys teljesen leizzadva riadt fel, még aznap üzenetet küldött Morwennek, hogy elmondja az álmát. A jedi mester aggodalmát fejezte ki az egésszel kapcsolatban és azt, hogy meditálni fog mindezen. Pár nappal később pedig a jedi tanács szavait hozta el. Ők azon a véleményen voltak, hogy a legjobb talán az lenne, hogyha nem tanulna tovább Rhys, bár amiatt, hogy önmagától olyan dolgokat is megtanult, amit mások évek, évtizedek tanulásával sem tudnak nehézkessé teszi. Lehet, hogy már az előző küldetése során felkeltette a Birodalom figyelmét, hiszen túlélte a Riku anyjával való találkozást. Így kerestek a nőnek egy olyan személyt, akitől tanulhat, egy idősebb ember férfit a Jedi tanács egykori tagját választották, Kael Sorenn-t, aki a háború után hagyta ott a rendet és vált szürke jedivé.
- Kael Sorenn egykori jedi mester:
Közben bent az akadémián igyekezett Lor-t is kerülni, mer vele igencsak kellemetlen beszélgetésben lenne része, ha véletlen összefutottak, igyekezett a lehető leghamarabb lelépni valamilyen indokkal. Régen bármikor könnyedén megmondta valakinek, hogy nem, de Lor esetében ott volt, hogy vonzódott hozzá és aranyosnak, helyesnek találta, talán pont ezért nem akarta megbántani őt. De Keth-t sem. Így végül belement abba, hogy elmegy majd valamikor meginni valamit a férfival és eltervezte, hogy ott megmondja, hogy ezt nem folytathatják. Aztán valami hazugságot is ki kellett találnia, hogy miért nem, azt mégsem mondhatta, hogy mert házas, mert az nagyon, de nagyon sok kérdést felvet… főleg, hogy Avenay mester is rájött, hogy szerelmes Keth-be. De ha azt mondja, hogy egy jedibe szerelmes, akkor kineveti bárki, hogy úgysem lehet ebből semmi és ezért kellene Lor-ral összejönnie. Nehéz ügy. Heti háromszor kezdett összejárni Kael-el, és a többi napokon pedig a saját dolgait folytatta. Többször is sikerrel járt abban, hogy képes legyen az életköteléken keresztül a másik érzékszerveit használni és ilyenkor lehengerlően érezte azt is, amit Keth. Főleg olyankor sikerült „elcsípnie” a férjét, amikor éppen a neki küldött üzeneteket nézte, egyszer sikerült, amikor a férfi éppen válaszfelvételt mondott fel, de Rhys látta, hogy végül nem küldte el az üzentet, csak elmentette. Mindez azt jelenthette, hogy többször is megtörtént mindez, csak azt nem értette, hogy miért nem küldi el ezeket. Amikor Xeth-re sikerült ráhangolódnia, kapcsolódnia, akkor a sötét oldalt érezte, birodalmiakat látott, ahogyan a férfi kutat még mindig, Rhys úgy vélte, hogy továbbra is Keth után. A folyamatos gyakorlással egyre könnyebben és könnyebben ment neki. Sikerült azt is érzékelnie, hogy merre van hol az egyik, hol a másik férfi. Leginkább ilyen sugallatok alapján, ez alapján azon irányból érezte Keth-t is, amerre a Birodalom volt. Talán lehet, hogy pont ez volt a legegyszerűbb, hogy szem előtt akart elbújni, ahol soha sem keresnék. De ettől csak még jobban féltette a másikat.
Így, hogy sokkal több mindent tudott az Árnyjárásról, szerencsére Kael ismerte mindezt így beszélt róla, bár óva intette a nőt, hogy gyakorolja, mert erősen sötét oldalt használt ez. Mivel már tudta mindezt, így nem növelni akarta a saját dühét, haragját, csalódottságát és minden negatív érzelmét, hanem kiadni, hogy könnyebben egyensúlyban maradhasson. Nem azt hagyta, hogy a negatív érzelmei elemésszék, vagy elnyeljék, hanem egy gócpontba gyűjtötte őket és ezt használva próbálta a távoli messzeséget kifürkészni úgy, hogy igyekezett mindezt összekapcsolni az életkötelékkel. Bár Kael mesélte neki, hogy extrém esetekben az életkötelékkel is lehet olyan elérni, hogy lássa a másikat, mintha ott lennének egymás mellett, de ezt még hiába próbálta nem sikerült elérnie. Így maradt az árnyjárás és annak veszélyei. Az elején csak néhány pillanatig volt képes fenntartani mindezt és nem mindig sikerült azt, hogy Xeth, vagy Keth is ott legyenek, néha azokat a helyeket sikerült kémlelnie, ahol korábban járt a két férfi, mert látta már, vagy álomban, vagy máshogy. Az elején még a legkisebb zavarra is kiesett ebből, de ahogyan heteken át kitartóan gyakorolta egyre jobban kitudta zárni a külvilágot és így a gyakorlatai sem szakadtak meg.
A két legnagyobb sikere úgymond fele más lett, az egyik esetben, elsőre Keth-t sikerült megtalálnia, a férje egy barlangban volt, ahol kellően sötét is, csak egy tábortűz égett bent, a férfi pedig a falakat vizsgálta világító droidokkal. A nőnek most szólnia sem kellett, a férfi azonnal megérezte a jelenlétét. Szerencsére kellően sötét volt ahhoz, hogy ne látszódjon az, hogy a férfi szemei aranyszínűek és nem kékek.
- Keth! – mondta a nő a könnyeivel küszködve. – Gyere vissza kérlek… hiányzol.
- Te is nekem, de nem tehetem, ezzel téged is védelek. Neked pedig abba kell hagynod ezt mielőtt a sötétség elemészt.
A hangjában azt a szerelmes aggodalmaskodást, féltést hallotta, amit ritkán, amikor tényleg féltette a férfi őt. Mondani akart neki még valamit, de a barlangba vezető járat felől futást és sietős lépteket hallott, Rhys még azt látta, hogy két halálosztagos fordul be oda, ahol vannak, Keth pedig aktiválta a fénykardot és itt megszakadt az egész. Nagyon félt, hogy valami baja lehet a másiknak, de semmit sem érzett az életköteléken át, hogy ilyesmi történt volna, így próbálta magát nyugtatni, hogy minden a legnagyobb rendben.
A másodikat lehetett úgymond felemásnak mondani, hiszen ezúttal Lord Xeth-t érte el és nem pedig a férjét. Vagyis a férjét, csak éppen páncélban és mivel még mindig két külön személynek hiszik őket, így a nagyurat nem túl lelkesen fogadta. Itt valamilyen inspekción lehetetett Xeth, ott volt egy szőke hajú nő vele – Lady Lyra Stradd – akit Rhys nem ismert meg, illetve legalább fél tucat maszkban és egyen páncélban levő alak, akik a párost biztosították, rajtuk kívül még halálosztagosok, moffok és tisztek is. Rhys-nek sikerült pont a kompánia előtt megjelennie.
- Lady Lyra Stradd:
- Álljon le a kutatásával és keresésével! Ha nem teszi, akkor esküszöm, hogy megállítom és megölöm magát!
Kellően dühösen és érzéssel mondta, Xeth még kicsit széttárta a kezeit, mintegy elfogadva a kihívást és Rhys a következő pillanatban újra a szobájában találta magát.
Coruscant, negyedik hónap eleje
Rhys a gyakorláson és munkán kívül még mindig lejárt az alacsonyabb szintekre is, hogy ott szerezzen információkat egyrészt arról, hogy hol hallhattak Keth-ről, másrészt pedig nekilátott annak, hogy Xeth-re vadásszon. Az új mestere keze alatt az V. forma alapjait is elkezdte tanulni és a férfi az urdrarrokról/sithekről és a sötét oldalról is tanította őt. Végre valahára megbeszélték az időpontot is Lor-ral, hogy mikor mennek el randevúra. Jassa azt mondta, hogy ne „szakítson” vele, inkább használja ki a lehetőséget, de ezt Rhys nem akarta, ő továbbra is egyenes akart maradni. Ennek Morwen és Kael is örült, mert ez is szükséges volt ahhoz, hogy egyensúlyban maradjon. A gyakorlások és tanulás közben Sorenn is megerősítette, amit annak idején Keth is mondott, hogy igencsak erős jedi lett volna belőle, hogyha felfedezik őt gyerekként és a templomban nő fel. De nem így alakult, a napi szintű üzeneteket most is küldte holo projectoron és minél több üzenetet igyekezett az életköteléken is küldeni Keth-nek most már, próbálva rávenni a férfit, hogyha már úgymond fizikai formában nem mer válaszolni, legalább így gondolati úton tegye meg, mert azt senki sem hallja, nem tudhatják meg.
A hónap közepe felé volt a randevúja Lor-ral, azért nem akart bunkónak, vagy effélének tűnni, így egy ilyen eseményhez illően öltözött ki, testhezálló ruha, magas sarkú cipő, a sminkről és a hajáról Jassa gondoskodott, aki roppant lelkes volt most is és Rhys-t némileg dühítette, hogy Enos és Rana is egyet értettek vele. A nagy köztársasági múzeumba készültek menni egy vacsora után, ami egy jobb étteremben lett volna esedékes. Meg is érkezett a helyre, ahogyan Lor is, néhány perccel később pedig egy úgymond életmentő hívást kapott az egyik alvilági kontaktjától, hogy információi vannak. A nagy örömben nemhogy elmondta volna a férfinak, hogy nem lehet ezt folytatni, de hosszasan csókolta meg a férfit mintegy bocsánatkérés gyanánt, hogy most mennie kell, mert ez nagyon fontos. Az étteremből gyorsan hazament, ahol átöltözött és végül rohant le az 1464. szintre. Itt a saját ex-katona társával találkozott, aki egy kantinába vitte el, ahol egy ténylegesen alvilági alakkal találkozott, akinek voltak információi ugyan nem Keth-ről, de magáról Lord Xeth-ről igen. A fazon elmondta, hogy a Ruusan nevű birodalmi bolygóra fog a Birodalmi Hírszerzés nagyura néhány napon belül megérkezni, azon belül is a Fort Nowhere nevű katonai bázisra. Rhys igyekezett kiszedni belőle, hogy mennyire pontosak az információk, az alak szerint teljesen. Így nem is volt kétséges, hogy mit fog tenni a nő.
Szerencsére éppen el távja volt és voltak itt Coruscanton is olyanok, akik adósai voltak, korábbi társak, barátok. Ezeket a kapcsolatokat és szívességeket beváltva alig egy nap alatt talált valakit, egyik barátjának a munkatársát, egy csempészt, aki hajlandó volt elvinni a saját hajóján Rhys-t a Ruusan-ra, majd onnan vissza is hozni a köztársaság fővárosába…
Adatlap:
Szint: 2.
Pont: 12 pont
Erő alkalmazások:
Erőképességek:
Fénykardívás * 1pont (Niman haladó, Dun Möch (ez nem forma csak sértegetés))
Telekinézis: * 1 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Receptív-Projektív telepátia: * 1 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Érzékszerv-élesítés * 2 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Meditáció * 0 pont (Keth-től tanulta, bár nem erőssége)
Erőérzékelés * 0 pont (Keth-től tanulta)
Életkötelék *** 0 pont (képességből jön, ösztönös)
Mivel nem rendesen képzett, így gyakorta vannak álmai a jövőről, jelenről, ahogyan megérzései is, amiket nem tud elfojtani, elnyomni.
Rendszeres álmai/rémálmai vannak egy páncélos urdrarr férfiról (Keth, csak nem tudja, hogy a férje az). Gyakran a férfi szemével látja az álmokat, valószínűleg a valós időt, amit éppen akkor tesz a másik.
A képessége az ösztönös és erős erőhasználat (a minimális aiper + urdrarr vér kombójából, a felmenők között volt ilyen személy sok-sok generációval ezelőtt), ebből adódott, hogy képes volt 3.szintű életköteléket kialakítani az évek során Keth-el. Mással akkor tudná így megtenni, ha ennyire kötődne hozzá, még a két Vorco-val sem sikerült egyest sem (igaz ők nem is erőhasználók, és csak megérzései vannak róluk, hogy mi a baj velük, mert kötődik hozzájuk ugyan, de nem így). Morwen tanításának, útmutatásának hála már képes az életkötelék előnyeit is tudatosan használni, nem csak ösztönösen.
Force Shadow / Árnyjárás – Rhys ezt csak álmában, vagy mély meditációban tudja használni már irányítás mellett is, már tud a képességről és arról is, hogy miként működik. Azonban továbbra is csak olyan helyet tud kémlelni, ahol Keth / Xeth is ott van, ő továbbra sem tudja, hogy az Urdrarr/Sith nagyúr a férje, így még mindig azt hiszi, hogy a férfi a férjére vadászik. Ezt a kémlelést, látást nem erőérzékenyek, vagy alul képzett erőhasználók nem tudják felfedezni, de aki tapasztaltabb (lovag, vagy mester) szinte biztosan észleli ezt.
Felszerelés:
- 2 rövidkard – 200 credit
- 1 sugárpisztoly – 300 credit
- Könnyű harci páncél – 2 pont
- lila fénykard – 3 pont (férjétől kapta)
- Datapad adatokkal - ingyenes
- komlink – rövid hatótávú kommunikátor (100km-es) – ingyenes, fülbe dugható funkcióval
- holoprojector – holonet csatlakozás, hosszú távú kommunikátor, hologram kivetítő – ingyenes
- BB-4 asztrodroid – 2.000 credit
- Könnyű harci páncél – 1.000 credit (Aeyaj részére)
- E-11 sugárpuska – első kalandon zsákmányolt
- Később szándékozok venni:
- Y-szárnyú vadász – 5,5 pont / 25.000 credit
Kredit:
Alap: 10.500 credit
Elköltött: 3.500 credit
Maradt: 6.500 credit
Különleges képességek:
A képessége az ösztönös és erős erőhasználat (a minimális aiper + urdrarr vér kombójából, a felmenők között volt ilyen személy sok-sok generációval ezelőtt), ebből adódott, hogy képes volt 3.szintű életköteléket kialakítani az évek során Keth-el. Mással akkor tudná így megtenni, ha ennyire kötődne hozzá, még a két Vorco-val sem sikerült egyest sem (igaz ők nem is erőhasználók, és csak megérzései vannak róluk, hogy mi a baj velük, mert kötődik hozzájuk ugyan, de nem így). Morwen tanításának, útmutatásának hála már képes az életkötelék előnyeit is tudatosan használni, nem csak ösztönösen.
Force Shadow / Árnyjárás – Rhys ezt csak álmában, vagy mély meditációban tudja használni már irányítás mellett is, már tud a képességről és arról is, hogy miként működik. Azonban továbbra is csak olyan helyet tud kémlelni, ahol Keth / Xeth is ott van, ő továbbra sem tudja, hogy az Urdrarr/Sith nagyúr a férje, így még mindig azt hiszi, hogy a férfi a férjére vadászik. Ezt a kémlelést, látást nem erőérzékenyek, vagy alul képzett erőhasználók nem tudják felfedezni, de aki tapasztaltabb (lovag, vagy mester) szinte biztosan észleli ezt.
Egyéb megjegyzés:
A fénykardkristály, ami a fénykardjában van meglehetősen egyedi, ha minden igaz összesen 2 darab van belőle a csillagködben mára már csak (by Werda). Az egyik az övében, másik Keth/Xeth fénykardjában (mindkettőt a férfi készítette). Sapith kristály mindez.
- A kristály leírása:
Pontok: 12 pont
Elhasznált: 10 pont
Maradt: 2 pont
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Név: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Kaland címe: Xeth nagyúr nyomában
Játékostárs(ak) neve(i): Aeyaj’gamu, BB-4, Akmul és Lord Xeth
Kalandmester: Werda
Kezdő reag: Ruusan
Záró reag: Ruusan
Zenei aláfestők:
Sherlock Holmes – The Final Problem
The Birth of the Twins and Padme's Destiny
World of Warcraft – Anduin Theme
Starcraft 2 - Ghost of the Past Trailer Music

A terv azonban közel sem volt olyan jól kivitelezhető, mint szerette volna. Az már az első pillanatban nyilvánvaló lett, hogy csapdába csalták. A kérdés az volt, hogy ki csalta csapdába. Igazából könnyedén elbánhatott volna a martalócokkal, akik megtámadták a hajót, azonban nem akarta lemészárolni őket, így elfogták. Egy cellában ébredt fel, átöltöztették, a fénykardját is elvették tőle. Odakint egy nőt látott, aki éppen elvitte egy ládában a holmiját. Itt valami történt, amire nem tudta ekkor még a magyarázatot, hirtelen a teljes cella elmosódott és Xeth tróntermében találta magát, a férfi is észlelte az érkezését. Próbált volna megtámadni, de ekkor a falon csattant, kelletlen és fájdalmas emlékként. Itt még nem tudta, hogy az életkötelék ilyen formában is jelentkezhet, hogy képesek úgymond egymás irányába projectálni,
hazudjon. Nem szívesen tette, de azt mégsem akarta elárulni, bevallani, hogy E’ron lovag a férje. Így muszáj volt gyorsan valamit kitalálnia. Úgy tűnt, hogy sikerült is némileg a lány gyanakvását elültetnie és megegyeztek abban is, hogy nem parancsok és százados lesznek, hanem csak Rhys és Aeyaj. A lány kiszabadította Rhyst a börtönből és minden felszerelését visszaadta neki. Furcsa magyarázatot kapott, hogy egy nő nyomta a képébe. BB-4nek azonban nem volt nyoma sehol sem. Innen azonban menni kellett, mert a birodalmiak nekiláttak annak, hogy kipucolják a helyet. A két nő kitudott szökni onnan és Rhys elérni egy füttyentéssel a droidját, aminek köszönhetően a komlink pityegni kezdett és helyzetet adott a völgy másik végéből. Mivel más fele nem nagyon tudtak menni, így arrafelé vették mind a ketten
követően. Ezt követően már szinte ott voltak a tűznél, Rhys továbbra is roppant bizalmatlan volt, míg Aeyaj szerint ez felesleges volt. Megtalálták BB-4et, aki roppant boldog volt, hogy végre kiszabadították és csipogva mesélte, hogy az alak elfogta, bezárta és nem engedte, hogy megkeresse Rhys-t. átkutatták a maszkos alakot, nem találtak nála semmit a sülő nyárson és a maszkján kívül. Azt a megkötözés után levették róla és mind a ketten látták már a nőt, aki alatta volt. Ő vitte el Rhys holmiját és adta át nem sokkal később Aeyaj-nak. Mindezzel nem nyerte el a nő bizalmát, aki a korábbiak miatt még ellenségesebb és paranoiásabb volt, mint általában. Végül sikerült a nőt felébreszteni, aki igyekezett meggyőzni a párost, hogy nem ellenség, Rhys-t nem sikerült. Azok után főleg nem, hogy gyanúsan viselke-
lányok szeme elől. mivel ők maguk nem igen tudtak ezek után mit tenni és már egyébként is el akartak tűnni a bolygóról elindultak a megadott koordináták irányába. Egy X-34es Speeder várta őket a farmon, amivel valóban eljutottak a fővárosig. Aeyaj humoros megjegyzésével Rhys is egyetértett, hogy lehet, hogy a távozásuk is előre meg volt szervezve. Részben tényleg így volt, a twi’lek lány mestere várta őket a fővárosban és ő vitte vissza a két tékozló erőhasználót Corsucantra. Szerencsére minden gond nélkül a többi innen menekülő hajóval együtt eltudták hagyni a bolygót és a rendszert, majd visszatérni a biztonságot jelentő Köztársasági űrbe és onnan haza, Coruscantra.
Bővítés:
There is only darkness all around you
Corucant, harmadik hónap közepe
A hazaérkezés után igencsak kellemetlen dolgok következtek, az a jobbik része volt, hogy Jassa-tól igencsak alapos fejmosást kapott, amikor elmondta, hogy mi történt. Visszakívánta azokat az időket, amikor ez volt a legfélelmetesebb az életében, hogy a fogadott testvére leüvölti a fejét. Ennél most sokkal, de okkal mélyebben volt, annyira, amennyire valószínűleg nagyon kevesen vannak. Főleg, hogy tudtán kívül valószínűleg nem csak a három Sötét Nagyúr figyelmét kelthette fel, hanem a császárét. Bár remélte, hogy a császárét nem és csak a Hiuval intézkedett a Kezeknek. Néhány pillanatra még azzal a gondolattal is eljátszott, hogy lehetséges, hogy a börtönt kellett volna annak idején választani. Ezek után megrázta a fejét, nem, mert akkor nem ismerte volna meg Keth-t, és még ha az egész ennyire fájdalmas is volt, semmiért sem cserélte volna el a férjével eltöltött időket. Így kénytelen volt a rossz érzéseket is elviselni, érte pedig megtette, bármit megtett volna, hogy vissza-
egyszerűen kirázta a hideg. Amikor már egészen közel ért Rhys-hez akkor állt meg csak. Először alaposan végigmérte a nőt, aki ott állt előtte, utána szólalt meg.
- Múltkor ígértem valamit… tanítványom – mondta.
Újra kirázta a hideg és megborzongott az egésztől. Igazából valahol akarta és nem is tudni, hogy ki rejtőzik a sisak mögött. Most nem hallott az üvöltést, mint múltkor a férfi pedig egyszerűen levette a sisakot. Rhys lefagyott. Egy pillanatra sem gondolta azt, hogy aki vele szemben áll az Keth, ugyanis, amikor sikerült elérnie a másikat soha semmilyen sötétséget sem érzett felőle, az elméje egyből arra asszociált, hogy Xeth az a férje ikertestvére, így pedig teljesen logikusnak tűnt, hogy miért akarja mindenáron elpusztítani őt.
- Látom ezzel nem számoltál – jegyezte meg gúnyosan.
Rhys ebben a pillanatban riadt fel álmából egy hangos sikoly kíséretében, ami nem hagyományos sikoly volt, Erőn keresztül történt. A lakrészében minden üveg szétrobbant, az ajtók és falak behorpadtak, a szekrényének ajtaja kiszakadt és a ruhái is szanaszét repültek a szobában. Az egész után percekig mozdulni sem mert,
meg a nőt. A Keth-nek menő napi szintű üzenetekben erről is beszámolt, hogy így már érthető azaz álma is, hogy miért akarta Xeth őt elpusztítani és megszerezni mindent, amit a férfi birtokolt. Próbálta kérlelni, hogy jöjjön haza, mert itt lehet a legnagyobb biztonságban, de továbbra sem kapott a férjétől semmilyen választ, amit pedig Xeth felől érzett közel sem nyugtatta meg őt. Az pedig csak tetézte, hogy továbbra is, vagy inkább újra folyamatos rémálmai voltak.
Crait, harmadik hónap vége
A rémálmai továbbra is folyamatosak voltak, de ezúttal igencsak mások, mint korábban. Vagyis azóta, hogy Ruusan-ról jött vissza, nem Xeth rémtetteit látta, hanem csak egy vulpexet a Crait bolygóról, ahogyan menekül. Minden egyes éjjel ugyanez. Közben pedig tanult is Kaeltől, leginkább olyan dolgokat, amivel próbálhatja magát felvértezni a Sötét oldal ellen. Mindezt elmondta a mesterének is, aki úgyszintén nem értette, hogy mi lehet el. Ellenben felhozta, hogyha szeretne elmenni Rhys a Crait bolygóra, akkor tegye meg, ha pedig szeretné, akkor el is kíséri oda a nőt. Rhys roppant hálás volt a férfinak, hogy nem nézi ostobának mindezekért, hanem
A kutatás azonban eléggé hiábavalónak tűnt, a hajót nagyrészt már széthordták a roncsvadászok és ehhez hasonló szerzetek, illetve korrózió és az idő is kikezdte. Amennyire tudta ehhez a hajóhoz Keth-nek köze sem volt, semmilyen nyomot nem talált, amit a férje adhatott volna. Itt volt a bolygón, a rémálmok pedig folytatódtak. Ugyanúgy látta a rókát menekülni, időnként harcolni, de azt nem, hogy mi elől. ennek ellenére nem hagyta fel a kutatást, igyekezett mindennek a lehető legjobban utána járni igencsak alaposan. Nem akart semmilyen apró részlet fölött elsiklani. Igazából mindez nem volt túl nehéz feladat, mert semmi sem volt itt ezen a helyen mindaddig, amíg egy elhagyatott bázist nem siskerült megtalálniuk az álmait követve. Vagyis abból, hogy ott mit látott, amikor a vulpex arralfelé menekült. Így kérdés
Tökéletesen tisztában volt vele, hogy a hazatérés után még további kellemetlenségekkel is lesz dolga. Nem volt elég, hogy folyamatosan azt érezte még mindig, mintha leselkednének utána, de bent az egységnél még Lor-ral is találkoznia kellett, akit egy randin hagyott ott azért, hogy a saját férjét próbálja megtalálni. Nem csak az egész dolog volt totálisan összekuszálódva, de még a magánélete is kész katasztrófa volt, amiből kiutat sem talált, látott. A rémálmok pedig továbbra sem akartak elmúlni ezek után sem, még akkor sem, hogyha altatót vett be, hogy mélyen aludjon és elkerüljék őt…
Corucant, negyedik hónap első fele
Egy ideig még mindig tartottak a rémálmok, továbbra is csak a vulpexről, semmi másról. Próbálta árnyjárással elérni Keth-t, de valamiért mindig csak Xeth-et sikerült, nem érdekelte, hogy a sötét nagyúr tud az ottlétéről, márpedig tudott, ezt pontosan érezte a nő is. A nappalai közben ugyanúgy teltek, dolgozott, tanított, amikor éppen nem, akkor Kael-el gyakorolt. Egyelőre tőle semmi újat nem tanult, a férfi azt tartotta még fontosnak, hogy a korábbi dolgokat, amiket tud, illetve, mentális képzés, hogy miként tud a sötét oldal erejének ellenállni. Ami az ő esetében nehéz volt, tekintve, hogy egy roppant érzelmekkel teli és szenvedélyes nőről volt szó. Ezért is fordított Kael minderre nagy figyelmet. Túl kellett esnie egy nem túl kellemes beszélgetésen Lor-ral is, amit szívesen meg nem történtté volna, hiszen fogalma sem volt,
sokkalta erősebb volt férje fényénél. Az üzeneteket persze most is küldözte, de továbbra sem kapott egyikre sem választ. Aztán az egyik nap már úgy ébredt fel, hogy nagyon rossz érzése van, valamiért nyugtalanság járta végig a testét és a lelkét. Mindenhonnan sötétséget érzett, illetve zavart az Erőben. Igazából fogalma sem volt, hogy mitől, csak ötletelni tudott, de annyi bizonyos, hogy ő maga is érezte, mintha napról napra rosszabbul lett volna és gyengébb lenne. Olyan volt, mint amikor beteg, de ennek semmi nyoma nem volt, az orvosdroid sem talált semmit sem. Fogalma sem volt róla, hogy közben egy hatalmas és ősi rituálé vette kezdetét Xeth jóvoltából. Négy teljes napig tartott, ami alatt Dromund Kaasra még nagyobb sötétség borult a viharfelhők miatt, és maguk a viharok is sokkalta erősebbek és veszély-
a fejét az asztal sarkába és így vérző fejjel terült el a földön. Az egész miatt a légzése is leállt, az egyik kadét mentette meg az életét azzal, hogy szájon át lélegeztette. Lor volt az, aki elsőként odaérkezett BB-4-el és BB-8al együtt, mert ő is ott volt a közelben a két droiddal. Ő vitte Rhys-t az akadémia orvosi részlegébe is. Az egyszerű orvosok és orvosdroidok nem tudták megállapítani, hogy mitől került kómába, mert a fejsérülése nem indokolta mindezt. Akkor lehetett sejteni, hogy nagyobb a gond, amikor bármiféle értesítés nélkül a jedik is megjelentek azzal, hogy éreztek valami nagyon rossz dolgot az Erőben pont akkor, amikor Rhyssa is összeesett az előadóban.
Just twi’lek girls
Coruscant, negyedik hónap második fele
Mint később kiderült Morwen és Kael azt hitték, hogy E’ron lovag, vagy Lord Xeth halála miatt került ilyen állapotba Rhys, hiszen az életköteléknek köszönhetően akkor szokott efféle állapot fellépni. Néhány nappal később Rhys-t az akadémia kórházból a sokkal jobban felszerelt Köztársasági Nagy Egészségügyi Létesítményébe vitték át, hogy ott lábadozzon. Közel két hétig tartott, amíg kómában volt, még Kael és Morwen is hiába próbálta az Erőn keresztül gyógyítani, illetve eszméletre téríteni, arra sem ébredt fel azok után sem, hogy a fejsebe begyógyult. Jassa és BB-4 végig ott volt mellette, el sem mozdult mellőle egyetlen percre sem, Lor is többször meglátogatta és még Aeyaj is, nem is beszélve a saját embereiről, az egységnél bajtársakról. Amit még megtudott ébredés után, hogy a kadétok is benéztek, akiknek
mozdulatát, akkor újra üzent a férjének elmondva, hogy mi történt vele és azt is, hogy már rendben van. Mindezek után, hogy rohamosan javult az állapota néhány napig még bent tartották a kórházban azelőtt, hogy az orvosok úgy döntöttek volna, hogy már kellően megerősödött és nincs okuk bent tartani. „Teljesen véletlenül” Jassa Lor-t találta meg azzal, hogy vigye őket haza, amiért igencsak szemrehányó tekinteteket kapott Rhys-től, főleg, hogy leginkább egyedül szeretett volna lenni azok után, hogy az utóbbi napokban – amióta felébredt – mindenki körülötte ugrált és azóhajait leste. Elhitte, hogy aggódnak érte, de ezt azért túlzásnak érezte, volt már rosszabb állapotban is ennél, igaz akkor volt ismert oka. Igazából már az is kezdett felmerülni benne, hogy Jassa nem is miatta hívja folyton Lor-t a közelükbe,
rémálmok sem gyötörték éppen. Ki akarta használni ezt az időt, mert kételkedett abban, hogy Xeth csak úgy békén hagyná főleg, hogy nem is olyan régen nyíltan ki is mondta, hogy a tanítványa. Nem tudta, hogy erről hogyan kellene beszélnie Morwennel, vagy Kael-lel, hogy igent mondott arra, hogy a sötét nagyúr tanítványa legyen azért, hogy a férfi békén hagyja Keth-t. Ez a rossz érzés, amit ezzel kapcsolatban érzett kivételesen nem az a jól megszokott női megérzés volt, ami ösztönszerű, hanem annál sokkal mélyebb, mintha az Erő sugallta volna, legalább is így érezte. Emiatt fogadta meg magában, hogy amint tud és erőt merít valahonnan, akkor elmondja ezeket a dolgokat is Kael-nek. Csak épp azzal nem számolt, hogy erre nem igazán marad ideje…
Coruscant, ötödik hónap első fele
A betegszabadság után Rhys alig várta, hogy végre visszamehessen dolgozni, mert már kezdte megölni az unalom odahaza. Azonban a visszaérkezése közel sem volt olyan döccenőmentes, mint azt képzelte voln korábban. Éppen órát tartott, amikor meghallotta, hogy néhány kadét nem teljesen az óra anyagára figyel, hanem egymás közt sugdolóznak. Tudta persze, hogy a fiatalok ilyenek, de órán akkor sem tűrte, mert ha itt nem tudják magukat fegyelmezni, később sem fogják, ami az életüket és mások életébe is kerülhet. Az pedig elfogadhatatlan volt a részéről. A kezével rámutatott az illetőre, aki beszélt, hogy kiküldje őt, amikor a fiatal fiú lebegni kezdett. Rhys érezte, hogy ezt ő maga csinálja, saját maga megijedt, a kadét csak egy pillanatra, mert átkozottul tetszett neki, ahogyan a többieknek is. A napja innentől
Mivel észlelte, hogy a telekinetikája fejlődött, így ezt elmondta Kael-nek és tesztelték is mindezt. Különböző módokon kellett tárgyakat lebegtetnie, vagy épp nagyobb akadályokat átugrani. Vagy éppen egy kézen állva lebegtetni sok mindent, miközben azzal is küzd, hogy ne essen össze, vagy éppen boruljon fel. Fogalma sem volt, hogy ezeket az idióta feladatokat honnan veszi a mestere, de megcsinálta őket, így egyre jobban haladt mindezekkel és már több tíz kilót képes volt megemelni egyszerre, közel százat, nem is beszélve arról, hogy önmagát is képes volt már lebegtetni. Pilótaként mindezt nagyon imádta, hogy minderre képes. A többi dolog közel sem volt ennyire kellemes és vidám, mint ez. Az álmok újra kezdődtek, vagyis folytatódtak. Egyre többször hallott az álmában hangokat, sustorgásokat, amik túl
mit mondani neki. Máshoz meg nem fordulhatott, mert az a más nem lett volna más, mint Xeth. Amit pedig igencsak elkerült volna, hogyha lehetséges lett volna. Közben a másik nyomozása sem volt túl sikeres, semmivel sem jutott közelebb ahhoz, hogy megtalálja Keth-t, vagy bármilyen információt találjon a férje hollétéről. Még, ha önmagának sem ismerte volna be, tudat alatt azért már kezdett beletörődni abba, hogy a férje soha többé nem fog visszajönni. Ha akart volna, akkor ennyi idő után már küldött volna valamilyen üzenetet, vagy bármit azon felül, amikor ő maga találta meg őt árnyjárással. Állítólag az ő védelmében nem jön vissza, vagy veszi fel a kapcsolatot, de Xeth bármikor elérhette őt, ha akarta, könnyebben, mint Keth-t. Nem tudta, hogy mit tegyen…
Határvidék, ötödik hónap második fele
Ahogya egyre jobban gondolkodott ezen egyre jobban támadt az az érzése, hogy üzentet kellene küldenie a férjének, amiben elengedi. Nem azért, mert nem szerette, hanem éppen azért, mert igen. Azzal, hogy ezzel őt védje, nem magát. Ha nem kötődnek egymáshoz, akkor talán Xeth tényleg békén hagyja őt… amikor ez eszébe jutott megdorgálta magát. Nem hihetett egy olyan alaknak, mint Xeth, szinte biztosan hazudik. Az most ebben az egészben némileg segített Rhys-nek, hogy a Főnixeket határvidékre rendelték ki és feladatot kaptak. Így legalább némileg máshol fog járni a feje és nem pedig azon, amit nem akar. Igaz így most a mesterét is hátra kellett hagynia, valószínűleg pár hónapra, mert ki tudja, hogy meddig tart majd a küldetés, amin vannak, tekintve, hogy az ellenséges kalóz és csempész mozgá-
Eddigre ugyanis Rhys már tökéletesen tudatában volt annak, hogy a fogadott testvére is vonzóik a férfihoz. Mindezt mosolyogva küldte el Keth-nek, amikor éppen holoüzenetet küldött neki a szokásost. Szóval tudta, hogy Jassa is oda van Lor-ért és mivel saját maga soha sem volt szerelmes a férfiba és biztosan tudta, hogy viszonozni sem viszonozná ilyesfajta érzelmeit, így inkább megpróbálja majd összehozni Jassa-val. A saját kapcsolatát a férfival pedig igyekszik szakmai és pusztán baráti vizekre evezni, amennyire csak tudja. Úgy vélte, hogy ez lesz a lehető legjobb mindenki számára. És talán Jassa is megtalálja a boldogságot, legalább is remélte mindezt. Ekkoriban volt több zavarba ejtő álma is, amiket a testvére igencsak pikánsnak nevezett és nos hát erotikusnak. Tény és való, hogy olyanok voltak, ezt Rhys
modott. Így csak azt remélhette, hogy lesz olyan álma, vagy látomása, amiben lát valamilyen támpontot, amivel elindulhat valamerre. De addig is szinte folyamatosan volt munkájuk a határ mentnél. Nagyon sok csempészt sikerült elkapniuk, bár azoknak nem volt közük azok, akik miatt eredetileg itt voltak. Rajtuk kívül még dezertálókat, illetve politikai menekülteket is elfogtak, ezeknek a jelentős része a Birodalomból menekült el, az FRK-ban a helyzet eléggé stabil volt, hogy senki se akarjon onnan máshova menekülni. A feladatnak a legjobb része egyébként is az volt a számára, hogy repülhetett, ha ezt tette mindig eltudta felejteni a gondokat, elmenekülni a világ elől. Ilyenkor nem létezett más, csak a hajója, az esetek legtöbb részében BB-4, illetve a világűr végtelenje. Mi mást kívánhatna még? Természetesen azon felül, hogy végre Keth is hazajöjjön, vagy életjelet adjon magáról…
Határvidék, hatodik hónap első fele
A küldetés tovább folytatódott a határvidéken, úgy tűnt, hogy mégiscsak azoknak lett igaza, akik arra fogadtak, hogy több hónapos küldetés lesz. Rhys is nyert ő is erre tippelt. Az efféle fogadós játékok mindig népszerűek voltak a Főnixen – Egységen – belül. Úgy nézett ki, hogy legalább egy hónapot maradnak még, vagy még többet, hogyha nem sikerül felgöngyölíteni az ügyeket. Igazából remélte, hogy hamar megoldják, nem amiatt, hogy akkor mehetnek haza, hanem azért, mert akkor még kevesebb embernek kell szenvednie, és ezt tartotta szem előtt. Igazából nem is nagyon volt miért hazamennie, ha legalább Keth várta volna, akkor nem örült volna ennek. Most otthon ilyen téren senki sem volt ott, csak Jassa és Enos. Avagy a család, de ők sem biztos, mert ki tudja, hogy épp hol vannak szolgálaton. A katona-
szabad, az Erő sötét oldala miatt sem. Szinte hallott a fejében Xeth gúnyos szavait, mint amikor a Ruusanon sem ölte meg azokat, akik őt akarták eladni annak Korribanra valószínűleg. Nem! ahogyan Kael tanította mindent meg kellett tennie, hogy nehogy elcsábuljon a sötét oldal irányába. Ahogyan itt voltak ezen a helyen ismét megérezte azt a hívást, amit korábban álmában is tapasztalt, csak most sokkal erősebb volt és érezte fizikailag azt, hogy honnan jön. Eddigre már szinte teljesen el is felejtette a kislányt, de most újra beugrott neki, hogy valahol lennie kellett és segítséget kér. Mivel nem akart úgy elmenni, hogy mindennek nem járt utána, így ezt jelezte is az aktuális felettesének, az őrnagynak. Mivel a férfi tudott róla, hogy Rhys erőhasználó és ez korábban is segített rajtuk földi összecsapásnál,
fogják. Ha már előző évben elvesztette a saját gyermekét, akkor lehet, hogy éppen emiatt került a kicsi Aayla az útjába az Erőnek köszönhetően. Mivel azonban a gyerek itt nem maradhatott, ahogyan a hajón sem, így Rhys kapcsolatba lépett Jassa-val, hogy addig nem tudná-e ő gondját viselni, amíg haza nem megy. Azonnal igent mondott, mint meglátta a kislányt és már azelőtt közölte, hogy nem megy a gyerek sehova, mielőtt Rhys mondani tudott volna valamit. Ha nem is saját maguk, de a Vorco klán teljesen biztosan gondoskodni fog róla. Ennek örült a nő, bár már sejtette, hogy Jassa senkinek sem fogja odaadni a kislányt. Így tudta, hogy biztosan nagyon jó kezekben lesz és nem is kell féltenie már. Egy biztos, hogy szép nagy családot kapott ajándékba, ha a veszteségét nem nézte.
Határvidék, hatodik hónap második fele
Mivel az ellenséget felszámolták és a közeli rendszerek átvizsgálása után sem bukkant fel semmi és senki már, így lassanként készülhettek arra, hogy hazatérhetnek hamarosan. A kiszabadított személyek jelentős részét hazaküldték, akiket lehetett, mások a Köztársaságban leltek menedékre. Rhys újra elkezdett rendszeresen Xeth-el álmodni, többször azon a korribani helyszínen voltak. A férfi idegen nyelvet mondott neki dolgokat, amiket Rhys tudta, hogy nem kellene értenie, de mégis értette, tudta, hogy mit mond a másik. Történeteket, a sötét oldalról, az egésztől kirázta a hideg. Mivel nappal emlékezetett a szövegekre, fonetikusan írta le őket és küldte el Kael-nek, hogy miféle nyelv ez. A férfi némileg riadtan hozta a nő tudtára, hogy ezek urdrarr és ősi urdrarr nyelvek. Ami ennél is ijesztőbb volt, hogy az efféle
még ő maga sem tudott, hogy miért. Végül beért a barlangba, ahogyan egyre mélyebbre és mélyebbre haladt megtalálta a többiek holttestét, azokét, akik a legfontosabbak neki az életében, csak egyvalaki hiányzott a sorból… Keth és BB-4. De a testek között többek közt ott volt Lor, Jassa, Enos, Aeyaj és Rana is, mindannyian fénykard általi halált haltak. Mikor beért a barlang belsejébe, akkor hangokat hallott, Xeth-et megismerte és éppen Aayla-val beszélgetett és nyújtott neki valamit. A kislány nevetve vette át tőle azt, a férfi pedig felkapta és a karjára ültette. Rhys oda akart volna rohanni, amikor hirtelen minden oldalról jég vette körbe és mozdulni sem tudott, egyetlen hang sem jött ki a torkán. Hirtelen azt látta, hogy valaki belibben a barlangba, saját maga volt. Nem próbált támadni, teljesen nyugodtnak
tene neki. De mindehhez nem akarta Xeth segítségét, sokkal jobban örült volna annak, hogyha Kael tanítja meg neki mindezt. De a férfi messze volt, Xeth pedig mézesmadzagon lógatta az irányába azt, hogy olyan könnyedén tanulja meg mindezt, ahogyan az urdrarr/sith nyelvet is tette. Igazából a férfira sem kellett csatlakoznia, elég volt meditálnia és ahogyan arra gondolt, amit tanulni akart mintha megjelentek volna az elméjében az információk és mint ahogyan nagyon sokáig ösztönösen használta az Erőt úgy ragadt rá ez is. amint kinyúlt az erőbe, szinte tudta, hogy mit kell tennie, csak mintha be lett volna rozsdásodva. De, hogyan az Erőben levő zavart, amit okozott szinte „kisimította” egyre jobban kezdett belejönni mindebbe és minden egyes próbával egyre és egyre jobban ment neki. Egyre könnyebben szűntette meg azt a zavart, amit okozott, bár ez igencsak megterhelő és fárasztó volt az elején számára, de azt tudta, ha újra találkozik Aeyaj-al akkor megkéri őt, hogy teszteljék mindez. A legjobban az zavarta talán, hogy minden egyes próba után mérhetetlen elégedettséget érzett Xeth felől, míg Keth irányából, amikor próbálkozott kinyúlni felé még mindig csak gyengeséget…
//Folytatás a következő reagban.//
A terv azonban közel sem volt olyan jól kivitelezhető, mint szerette volna. Az már az első pillanatban nyilvánvaló lett, hogy csapdába csalták. A kérdés az volt, hogy ki csalta csapdába. Igazából könnyedén elbánhatott volna a martalócokkal, akik megtámadták a hajót, azonban nem akarta lemészárolni őket, így elfogták. Egy cellában ébredt fel, átöltöztették, a fénykardját is elvették tőle. Odakint egy nőt látott, aki éppen elvitte egy ládában a holmiját. Itt valami történt, amire nem tudta ekkor még a magyarázatot, hirtelen a teljes cella elmosódott és Xeth tróntermében találta magát, a férfi is észlelte az érkezését. Próbált volna megtámadni, de ekkor a falon csattant, kelletlen és fájdalmas emlékként. Itt még nem tudta, hogy az életkötelék ilyen formában is jelentkezhet, hogy képesek úgymond egymás irányába projectálni,
mintha csak ott állnának egymással szemben. Xeth már itt próbálta átbuktatni a sötét oldalra, ami igazából még sikerült is volna, hogyha lett volna elég ideje. Rhys számára az egész beszélgetés kínzásnak ért fel, nem fizikainak, hanem lelkinek, ami még jobban fájdalmas volt, mintha csak egyszerűen megkínozta volna valaki. Xeth szavai pont ott találtak telibe, ahol a lehető legjobban fájtak. Ugyan a nő nem tudta, de erre azért volt szükség, hogy a férfi megvédhesse őt, hiszen Hiuval kötelezte őt, hogy át kell buktatnia. Azonban a beszélgetés nem várt következménnyel is járt. Keth egyre jobban és jobban elszakadt Xeth-től és az Erőn át próbált szabadulni, üvölteni. Rhys érezte az ő szenvedését is, bár fogalma sem volt, hogy hol lehet a férje, meg sem fordult a fejében, hogy Xeth az. A férfi már készült volna a kegyelemdöfést megadni azzal, hogy leveszi a sisakját, az üvöltés ekkor lett teljesen elviselhetetlen és a kapcsolat is megszakadt. Aeyaj hahngját hallotta, ahogyan a fiatal twi’lek padawan őt szólítja, hogy minden rendben van-e vele. Látszott rajta, hogy nagyon megviselték az előbbiek és azt is, hogy nincs jól. Próbált erősnek tűnni, nagyjából sikerült is és a fiatal lány képébe kellett, hogy |
az irányt. Szerencsére sikerült lerázniuk a rohamosztagosokat és a völgyben már tudtak beszélgetni is a lányok. Útközben utitársakat is kaptak a helyi őshonos létformák kíséretében, akik a bounecrek voltak. Nekik volt egy különleges képességük is, amivel képesek megnyugtatni másokat, így ez nagyon jól jött Rhysnek itt. Mire a völgy közepére értek a sötétség is eltűnt belőle és teljesen nyugodt volt. Közben még életében először látott Erőszellemet is, bár nagyon nem úgy néztek ezek ki, mint amit Keth mesélt neki, hogy milyenek. Ezek csak bolyongtak össze-vissza és nem tettek semmit egyelőre. Egy idő után már elég közel értek ahhoz a helyhez, ahol a komlinken levő jelet észlelték. Ott sikerült egy köpenybe burkolózott alakot kiszúrni, amint egy sziklán ül. Rhys-nek esze ágában sem volt esélyt adni neki, így már nagyon messziről kábító lövedékkel leszedte. Aeyaj-nak nem nyerte el a tetszését, azok után főleg nem, hogy az Erőszellemek minderre megtámadták őket. A két lánynak menekülnie kellett, szerencsére az őket üldöző Erőszellemek nem követték túl sokáig őket és a bouncerek is leszakadta róluk, mentek vissza a szellemek közé, hogy nyugtassák őket az előbbi felbolydulást |
dett, katonaként ezt a nő kiszúrta, amivel és Akmul – mint kiderült ez az nő(?) neve – elszólásaival rájött, hogy Xeth embere a másik. Rhys végül is Aeyaj unszolására és arra, hogy kiderült, hogy úgysem tudnák legyőzni a nőt, ha akarnák, mert egy urdrarr volt, vagy legalább is szürke jedi, aki sokkalta erősebb, mint a két lány együtt véve. Akmul segíteni is akart nekik, bár Rhys nem nagyon hitt neki. Kiderült róla, hogy alakváltó és még készségesen válaszolt is a kérdésekre. Aeyaj az alakváltásról kérdezett, Rhys ennél komolyabb témákról, amikről igazából tudnia sem lenne szabad. Ilyen volt, hogy kik a Császár kezei, miért parancsolhat nekik Hiuval. Megtudta a válaszban, hogy a Főparancsnok azaz Cithe is milyen kivételezett helyzetben van, illetve a birodalmi belügyekről is gyors összefoglalót adott Akmul. Így legalább már ezt átlátta és tudta, hogy ki kinek parancsolhat, ki kinek tartozik engedelmességgel és hasonlók. Az egész végén Akmul végül közölte velük, hogy most már mehetnek és távozhatnak biztonságban. Megadta azt is, hogy hova kell menniük mindehhez, egy farm volt a közelben, onnan pedig már könnyedén eljuthattak a fővárosba. A nő még előszedte a holmiját a szikla alól, majd eltűnt a |
Bővítés:
There is only darkness all around you
Corucant, harmadik hónap közepe
A hazaérkezés után igencsak kellemetlen dolgok következtek, az a jobbik része volt, hogy Jassa-tól igencsak alapos fejmosást kapott, amikor elmondta, hogy mi történt. Visszakívánta azokat az időket, amikor ez volt a legfélelmetesebb az életében, hogy a fogadott testvére leüvölti a fejét. Ennél most sokkal, de okkal mélyebben volt, annyira, amennyire valószínűleg nagyon kevesen vannak. Főleg, hogy tudtán kívül valószínűleg nem csak a három Sötét Nagyúr figyelmét kelthette fel, hanem a császárét. Bár remélte, hogy a császárét nem és csak a Hiuval intézkedett a Kezeknek. Néhány pillanatra még azzal a gondolattal is eljátszott, hogy lehetséges, hogy a börtönt kellett volna annak idején választani. Ezek után megrázta a fejét, nem, mert akkor nem ismerte volna meg Keth-t, és még ha az egész ennyire fájdalmas is volt, semmiért sem cserélte volna el a férjével eltöltött időket. Így kénytelen volt a rossz érzéseket is elviselni, érte pedig megtette, bármit megtett volna, hogy vissza-
kapja őt. Ami már az első napon kiderült, hogy a sötétség őt magát is teljesen körbevette, minden egyes pillanatban olyan érzése volt, mintha figyelnék, kémkednének utána, hogy bármelyik sarok mögül egy gyilkos ugorhat ki, igazából nem csodálta volna, ha Xeth figyelteti ezek után. A PTSD-je mellett mindez átkozottul kellemetlen volt. Amikor meditálni próbált, az sem hozott megnyugvást számára. A rémálmok minden eddiginél erősebbek voltak. amikor próbálta a férjét elérni, vagy véletlenül Xeth-et sikerült a nyomasztó érzések erősebbek lettek és tudta, hogy azaz alak készül valamire. Az egyik éjjel álmában az árnyjárással ismét sikerült elérnie a sötét nagyurat. A férfi lakrészében voltak, nem mintha olyan sokat látott volna belőle Rhys, mert mindenhol félhomályos, vagy éppen sötétebb fényviszonyok uralkodtak. Azonban Xeth-et így is azonnal meglátta. A férfi ott állt a lakrészhez tartozó erkélynél. Mivel most nem az életkötelék miatt volt itt Rhys, így tudott haladni az árnyjárásnak köszönhetően. A férfi, mint korábban most is nagyon hamar észlelte a nő jelenlétét, így szembe is fordul vele. Noha Rhys nem látta a másik arcát, de biztosra vette, hogy éppen mosolyog a maszk mögött. Ettől pedig |
- Múltkor ígértem valamit… tanítványom – mondta.
Újra kirázta a hideg és megborzongott az egésztől. Igazából valahol akarta és nem is tudni, hogy ki rejtőzik a sisak mögött. Most nem hallott az üvöltést, mint múltkor a férfi pedig egyszerűen levette a sisakot. Rhys lefagyott. Egy pillanatra sem gondolta azt, hogy aki vele szemben áll az Keth, ugyanis, amikor sikerült elérnie a másikat soha semmilyen sötétséget sem érzett felőle, az elméje egyből arra asszociált, hogy Xeth az a férje ikertestvére, így pedig teljesen logikusnak tűnt, hogy miért akarja mindenáron elpusztítani őt.
- Látom ezzel nem számoltál – jegyezte meg gúnyosan.
Rhys ebben a pillanatban riadt fel álmából egy hangos sikoly kíséretében, ami nem hagyományos sikoly volt, Erőn keresztül történt. A lakrészében minden üveg szétrobbant, az ajtók és falak behorpadtak, a szekrényének ajtaja kiszakadt és a ruhái is szanaszét repültek a szobában. Az egész után percekig mozdulni sem mert,
csak riadtan ült az ágya közepén levegő után kapkodva. Ekkor egyedül volt otthon, így legalább Jassa-nak nem kellett halálra aggódnia magát miatta. Azonban a mestere Kael már rá volt hangolódva a nőre, így alig negyed órával később a férfi már meg is jelent, mert észlelte az erősikolyt. Igazából mintha Rhys némi félelmet is felfedezett volna a mestere tekintetében, amikor rájött, hogy tényleg a nő volt az, aki, mindezt okozta. Tekintve, hogy igazából nem is nagyon lehetne minderre képes. Saját magának fogalma sem volt róla, hogy mi történik vele, ami rosszabb volt, hogy még a mesterének és Morwennek is csak ötletei voltak. Nekik elmondta, hogy milyen találkozása volt Xeth-el, mind a ketten mondták is, hogy valóban életköteléknél lehetséges az, hogy így megjelenjenek egymásnak. Ahogyan az is, hogy lehet, hogy Rhys Xeth képességét használta, mert a kettejük közti kapcsolattal képes lehet arra, amire a férfi, hogy eltanulhat tőle pillanatok alatt dolgokat ösztönösen is, amiben Rhys nagyon jó volt egyébként is. ami pedig a kettejük közti szoros kapcsolatot illette a két mester sem tudott jobbat, minthogy azért lehet, mert Keth és Xeth ikertestvérek. Mondani sem kell, de mindezek nem nyugtatták |
Crait, harmadik hónap vége
A rémálmai továbbra is folyamatosak voltak, de ezúttal igencsak mások, mint korábban. Vagyis azóta, hogy Ruusan-ról jött vissza, nem Xeth rémtetteit látta, hanem csak egy vulpexet a Crait bolygóról, ahogyan menekül. Minden egyes éjjel ugyanez. Közben pedig tanult is Kaeltől, leginkább olyan dolgokat, amivel próbálhatja magát felvértezni a Sötét oldal ellen. Mindezt elmondta a mesterének is, aki úgyszintén nem értette, hogy mi lehet el. Ellenben felhozta, hogyha szeretne elmenni Rhys a Crait bolygóra, akkor tegye meg, ha pedig szeretné, akkor el is kíséri oda a nőt. Rhys roppant hálás volt a férfinak, hogy nem nézi ostobának mindezekért, hanem
segíti őt. Természetesen élt a lehetőséggel, mert úgy gondolta, hogy lehetséges, hogy Keth jelenik meg az álmaiban vulpex képében és talán talál nyomot a bolygón. Így, amint kimenője volt legalább két-három napos azonnal a Crait bolygó felé vette az irányt Kael-lel együtt. A férfi végig magyarázta neki és segített, hogy miként is érezheti a dolgokat, hogyan tudjon hallgatni az Erőre, miközben lecsendesíti az elméjét és mindent maga körül. Mindez nagyon sokat segített a nőnek és sikerült is eltalálna egy korábban lezuhant űrhajóhoz. Mint kiderült a hajó korábba a Havoc Squad-é volt és a háború során zuhant le. Igaz ez még azelőtt volt, hogy Rhys csatlakozott volna hozzájuk, azaz ME 8 előtt. Mivel a hajó hatalmas volt, így több napot is itt kellett tölteniük ahhoz, hogy bármit is találjanak. Azonban már szinte az első napon is láttak vulpexet. Az állat szépsége és eleganciája lenyűgözte Rhys-t és ha tudott volna, akkor lehet, hogy vitt volna magával egyet. BB-4nek nem tetszett az ötlet és ő inkább arról faggatta a nőt, hogy mikor kap új festést. Ezen Rhys csak jót mosolygott és megígérte, hogy hamarosan meglesz ez is. De addig is örült volna annak, hogyha Picúr inkább segít neki a lezuhant hajónál. |
se volt, hogy oda mennek most. A bázis arról árulkodott, hogy korábban volt erre a hajón felül köztársasági mozgás, de az már nagyon régen történt és mostanra semmi sem maradt. A bázist feltúrva találta Kael és Rhys, határozottan kalózok és roncsvadászok voltak, akik feltúrták és nem birodalmiak. Próbálták BB-4el is, hogy hátha ő ki tud valamilyen információt nyerni a gépekből, de nem sikerült neki. Az utolsó adatok nagyjából arra az időre korlátozódtak, amikor még használva volt a bázis, azaz a felvételek, adatok idősebbek voltak, mint maga Rhys. Mivel maga a bázis nem volt túl nagy ezért ő és Kael egészen könnyedén és gyorsan, természetesen BB-4 segítségével áttudták nézni a helyet. A titkosabb helyeket is igyekeztek fellelni, de semmi. Igazából minden tökéletesen zsákutcának tűnt. A vége felé már Rhys is kezdte úgy gondolni, hogy az egész álmot csupán tényleg átvitt értelemben kell érteni. Ahogyan a kutatás sikertelenebb lett egyre jobban kedvetlenedett is el, de mindezért teljes mértékben magát hibáztatta. Túlságosan is beleélte magát a dologba, hogy itt talál valami és így nagyobb lett a csalódás, hogy nem. mindezek után pedig nem nagyon tudtak mást tenni, mint hazatérni innen. |
Corucant, negyedik hónap első fele
Egy ideig még mindig tartottak a rémálmok, továbbra is csak a vulpexről, semmi másról. Próbálta árnyjárással elérni Keth-t, de valamiért mindig csak Xeth-et sikerült, nem érdekelte, hogy a sötét nagyúr tud az ottlétéről, márpedig tudott, ezt pontosan érezte a nő is. A nappalai közben ugyanúgy teltek, dolgozott, tanított, amikor éppen nem, akkor Kael-el gyakorolt. Egyelőre tőle semmi újat nem tanult, a férfi azt tartotta még fontosnak, hogy a korábbi dolgokat, amiket tud, illetve, mentális képzés, hogy miként tud a sötét oldal erejének ellenállni. Ami az ő esetében nehéz volt, tekintve, hogy egy roppant érzelmekkel teli és szenvedélyes nőről volt szó. Ezért is fordított Kael minderre nagy figyelmet. Túl kellett esnie egy nem túl kellemes beszélgetésen Lor-ral is, amit szívesen meg nem történtté volna, hiszen fogalma sem volt,
hogy hányadán áll a férfival. Egyrészt Keth miatt, másrészt azért, mert féltette őt Xeth miatt. Az egyik találkozójukra a férfi nem jött el, kiderült, hogy mielőtt odaért volna többen elkapták és nagyon csúnyán helybenhagyták azzal, hogy tartsa magát Rhys-től távol. Nem kellett mondani, a nő pontosan tudta, hogy a birodalmi hírszerzés áll emögött és ezzel tényleg bizonyítást kapott arra, hogy megfigyelik. A korábbi álmok és most emiatt igencsak territoriálisnak vélte Xeth-et, hogy senkit sem akar a közelében tudni olyanokat, akiknek Rhys tetszene, vagy a nő vonzódik hozzájuk. De ezzel legalább könnyebben elérhette, hogy próbálja távol tartani magától a férfit, persze hasztalanul. A rémálmok pedig nagyjából ezzel egy időben értek véget mindez talán még jobban aggodalmat ébresztett a nőben. Olyannak vélte, mint egy vihar előtti csendet és nem örült neki. Amikor próbálta kémlelni Xeth-et, akkor csak teljesen átlagos napi tevékenységek között „kapta el”, amiben nem volt semmi kirívó, vagy olyan, ami sejttetné, hogy mire készül. Pedig tudta, hogy a másik készül valamire és tartott a végkifejlettől. Nem sokkal később ezen félelme be is igazolódott. Amiatt is aggódott ezen napokban, hogy alig érezte Keth-t, Xeth sötétsége |
esebbek lettek. Rhys mindebből továbbra is csak annyit érzékelt, mintha beteg lenne. A legrosszabbul a negyedik napon volt, ennek ellenére bement az akadémiára, hogy órát tartson. Talán így még szerencséje is lett, hogy nem esett komolyabb baja. Éppen fiatal kadétokkal volt órája, elméleti. Ha gyakorlati, akkor valószínűleg az életével fizetett volna az egészért. Szóval éppen elméleti órája volt, a vadászgépek – egészen pontosan az X szárnyúak – működési elvét magyarázta, hogy mi hol van benne, hogyha valamilyen hiba felüti a fejét, akkor azt hol lehet megjavítani, különösképpen akkor, hogyha már az asztrodroidot is kilőtték a pilóta mellől. Ezen általános nevetés volt, de Rhys elmondta nekik, hogy elég sűrűn elő szokott fordulni és akkor bizony ezek a dolgok, amiket most mond el életet tudnak menteni, saját magának is szüksége volt rá a háború során. Éppen kérdést kapott az egyik kadéttól, amire válaszolni akart volna, amikor a nagyon erős zavart érezte meg az Erőben és nagyon rosszul lett. Iszonyatos fájdalom hasított a lelkébe és a mellkasába, nem kapott levegőt, közben pedig megtántorodott. Még látta az aggódó tekinteteket a padsorokban, majd elveszítette az eszméletét. Az esés közben beverte |
Just twi’lek girls
Coruscant, negyedik hónap második fele
Mint később kiderült Morwen és Kael azt hitték, hogy E’ron lovag, vagy Lord Xeth halála miatt került ilyen állapotba Rhys, hiszen az életköteléknek köszönhetően akkor szokott efféle állapot fellépni. Néhány nappal később Rhys-t az akadémia kórházból a sokkal jobban felszerelt Köztársasági Nagy Egészségügyi Létesítményébe vitték át, hogy ott lábadozzon. Közel két hétig tartott, amíg kómában volt, még Kael és Morwen is hiába próbálta az Erőn keresztül gyógyítani, illetve eszméletre téríteni, arra sem ébredt fel azok után sem, hogy a fejsebe begyógyult. Jassa és BB-4 végig ott volt mellette, el sem mozdult mellőle egyetlen percre sem, Lor is többször meglátogatta és még Aeyaj is, nem is beszélve a saját embereiről, az egységnél bajtársakról. Amit még megtudott ébredés után, hogy a kadétok is benéztek, akiknek
éppen akkor tartott órát, amikor rosszul lett. Az ébredés után még mindig gyengének érezte magát, bár egészen gyorsan javult. Akkor lepődött meg a legjobban, amikor Morwen és Kael részvétet nyilvánított neki. Nem értette, hogy miért, a két jedi pedig rákérdezett, hogy nem érez-e ürességet, mert valószínűleg vagy Xeth, vagy Keth halt meg. Az egész még zavarosabb lett, hiszen azt mondta, hogy talán még soha sem érezte ennyire mindkettejüket egyszerre, egy időben, mint most. Teljesen határozottan tudta és érezte azt, hogy élnek mind a ketten. Ami azt illette még valami mást is érzett, ami Aeyaj-hoz volt köthető, ekkor tudatosult benne, hogy a fiatal padawanhoz is hasonló módon kötődik, mint a két férfihoz, csak jócskán gyengébb módon. Arra azonban nem volt magyarázata, hogy miért érezte azt, amit érzett és miért lett egyáltalán rosszul az eset miatt. Ami nyugtalanítóbb volt, hogy a jedik sem. Szinte az első dolog az volt, hogy a holoprojectorát megnézze, hátha kapott üzenetet Keth-től, de újfent semmi. Eléggé rosszul érezte magát amiatt, hogy lehet, hogy a férfi azt hiszi, hogy lemondott róla. Bár neki is éreznie kellett azt, hogy nem volt vele minden rendben. Amint magára maradt és nem leste Jassa minden |
hanem saját maga miatt, mert neki is tetszik. Egyelőre azonban nem hozta fel, ráért később ezzel cukkolni a testvérét. Most, miután kiengedték a kórházból még kapott Sokol főparancsnoktól betegszabadságot, mert a férfi szerint sem lehetett mindezzel szórakozni és komolyan kellett venni az ilyen gondokat, akkor is, ha Erőn keresztül történt és nem betegség okozta. Így most unatkozva otthon kellett ülnie és naphosszat eltöltenie az időt azokkal, akik jöttek hozzá. Most nem igazán merte az árnyjárást sem használni, sem az életköteléken át elérni vagy az egyik, vagy a másik férfit. Inkább csak pihenni szeretett volna. ezekben a napokban, amíg itthon volt, leginkább fizikai edzéseket csinált és végre megejtette azt is, amit már megígért korábban BB-4-nek, hogy kap magába egy beépített droid komlinket, illetve ezzel együtt egy jeladót is, hogy többé biztosan ne legyen olyan, hogy elveszítik egymást, mint a Ruusan-on volt. Ezeken felül pedig, ami már nagyon is érett, hogy újrafestették, vagyis Rhys festette újra olyanra, amit BB-4 szeretetett volna. Ezeken felül elintézett minden olyan ügyet is, ami még elintézésre szorult. Kihasználta ezt a rövidke kis időt, amikor teljesen jól volt és még |
Coruscant, ötödik hónap első fele
A betegszabadság után Rhys alig várta, hogy végre visszamehessen dolgozni, mert már kezdte megölni az unalom odahaza. Azonban a visszaérkezése közel sem volt olyan döccenőmentes, mint azt képzelte voln korábban. Éppen órát tartott, amikor meghallotta, hogy néhány kadét nem teljesen az óra anyagára figyel, hanem egymás közt sugdolóznak. Tudta persze, hogy a fiatalok ilyenek, de órán akkor sem tűrte, mert ha itt nem tudják magukat fegyelmezni, később sem fogják, ami az életüket és mások életébe is kerülhet. Az pedig elfogadhatatlan volt a részéről. A kezével rámutatott az illetőre, aki beszélt, hogy kiküldje őt, amikor a fiatal fiú lebegni kezdett. Rhys érezte, hogy ezt ő maga csinálja, saját maga megijedt, a kadét csak egy pillanatra, mert átkozottul tetszett neki, ahogyan a többieknek is. A napja innentől
kezdve pedig csak rosszabb lett, legalább is azt hitte. Az óra után az egyik tiszt ment oda hozzá, hogy az egysége parancsnoka – az őrnagy – illetve a főparancsnok beszélni akar vele. Itt már úgy érezte, hogy akkor most vége a katonai pályafutásának, bár a felettesei tudtak arról, hogy erőhasználó. De eddig még véletlenül, vagy direkt sem használt társakon Erőt. Azonban nem így volt, nem rúgták ki, sőt, szó sem esett a délelőtti kis incidensről. Rhys rajából valakit korábban a hadsereg főparancsnokságára helyeztek át még korábban és így volt egy betöltetlen pozíciója. Erre a helyre tettek javaslatot a nőnek, Kiera Skyfall tekintetében, akinek a múltja több vonatkozásban is hasonlított Rhys-ére, ezért is gondolták azt, hogy itt lehetne a legjobb helye. A nő megkapta az aktát és volt néhány napja arra, hogy gondolkodjon, hogy megfelel-e a jelölt neki. Mivel saját maga szerette a személyes találkozókat, így még ezt is megszervezte. Mivel a kötetlenebb beszélgetést jobban preferálta, így az egységnél – ami igazából egy 500 fős különítmény volt hivatalosan – legnépszerűbb kantinába hívta meg a másik nőt. A beszélgetés után pedig úgy döntött, hogy a nő van olyan őrült, hogy a Sólyom-raj tagja legyen, így felvette őt. |
halkak voltak ahhoz, hogy megértse őket. Máskor helyszínt is látott, egy hatalmas piramist, előtte egy hatalmas teret, amit sivatag, vagy pusztaság kövtett. A téren pedig ledőlt szobrok és még más piramisokat is látott. Fogalma sem volt, hogy mi lehet ez a hely, de mégis ismerősnek találta, megnyugtatóan ismerősnek. Nem tudta, hogy Xeth miatt van-e így, vagy sem. Ébredés után igyekezett lerajzolni, lefesteni mindezt és elmondani Kael-nek, hogy mit látott, rákérdezni, hogy mi ez a hely. Nem nagyon remélte, hogy választ kap, hiszen nagyon sok bolygó volt a csillagködben. Így kellemes meglepetés volt, amikor a férfi felismerte, hogy ez bizony Korriban a sith-ek/urdrarrok anyavilága. A hely, amit a nő látott pedig az egyik völgy, ahol a legerősebb, leghatalmasabb sötét nagyurak és úrnők temetkezhettek csak. Kael is igyekezett nyugtatni, hogy „csak” Xeth miatt láthatja valószínűleg. Nem mintha ez a tény olyan megnyugtató lett volna, hogy a férfi miatt van ez is. felmerült benne az is, hogy ennek köze lehet ahhoz, hogy kómába került, de innen Coruscantról ehhez nem nagyon tudott extra információkat szerezni. Maradt a teljes sötétben kutakodás ezt illetően. Főleg, hogy még a mestere és Morwen sem tudott erre |
Határvidék, ötödik hónap második fele
Ahogya egyre jobban gondolkodott ezen egyre jobban támadt az az érzése, hogy üzentet kellene küldenie a férjének, amiben elengedi. Nem azért, mert nem szerette, hanem éppen azért, mert igen. Azzal, hogy ezzel őt védje, nem magát. Ha nem kötődnek egymáshoz, akkor talán Xeth tényleg békén hagyja őt… amikor ez eszébe jutott megdorgálta magát. Nem hihetett egy olyan alaknak, mint Xeth, szinte biztosan hazudik. Az most ebben az egészben némileg segített Rhys-nek, hogy a Főnixeket határvidékre rendelték ki és feladatot kaptak. Így legalább némileg máshol fog járni a feje és nem pedig azon, amit nem akar. Igaz így most a mesterét is hátra kellett hagynia, valószínűleg pár hónapra, mert ki tudja, hogy meddig tart majd a küldetés, amin vannak, tekintve, hogy az ellenséges kalóz és csempész mozgá-
sok száma is ismeretlen. Abban igazából mindenki teljesen biztos volt, hogy nem a Birodalmiak azok, akikkel hadakoznak, ennyire azért még ők sem voltak merészek és bátrak. Így a Köztársaság, a Független Rendszerek konföderációjának és a Birodalomnak közös határához mentek és ott állomásoztak. Ezen időben kezdett el újra hol Keth-el, hol pedig Xeth-el álmdoni, a férje bujkált továbbra is, legalább is ez derült ki a számára, illetve, hogy gyenge valamiért. A sötét nagyúr számára pedig valamiért még sürgetőbb lett az, hogy a nő az övé legyen. Végül mégsem mondta el Kael-nek, nem úgy jött ki a lépés. Most, hogy távol volt a férfitól itt a saját hajójukon is gyakorolta a kacifántos feladatokat, amiket egyébként otthon is tett. Még valami kiderült itt ezen a küldetésen, az pedig az volt, hogy valamiért sokkalta jobban átlátta az információszerzési dolgokat és feladatokat, amiket a hírszerzők végeznek. A feletteseinek is feltűnt, bár egyelőre igazából annyiban hagyta, hogy biztosan Rana-tól – Enos felesége – ragadtak rá a dolgok. Ekkor még csak nem is sejtette, hogy egyáltalán nem erről van szó. A másik ügy pedig Lor volt, ez pedig még kellemetlen is egy kicsit, mint mindig. Most pedig már Jassa miatt is különösképpen. |
sem tagadhatta, de azért morcos volt, hogy a másik nő ennyire lelkesedett ezekért. Már csak azért sem, mert nem Keth volt bennük, hanem Xeth. Onnan tudta megkülönböztetni, hogy a férfinak aranyszínűek voltak a szemei és mélyebb, kissé torzabb hangja, mint Keth-nek. Jassa kedvence persze az volt, amikor Rhys az álmában egyszerre volt mind a két férfival az ágyban. A másik ekkor kezdődő álma és csak néhányszor volt ilyen érdekesebb volt a számára. Tudta, hogy állítólag nem lehet olyannal álmodni, akit nem látott az ember életében, neki mégis sikerült. Egy végtelenül aranyos kis rózsaszín twi’lek lányról voltak az álmai, aki mintha félt volna és az Erőn keresztül kért volna segítséget. Mással nem tudta magyarázni, hogy az álmában miként lehet. Hacsak nem látta őt valahol és átvitt értelemben kellett érteni az álmit. Az álmában a kislány valamilyen sötét és nyirkos helyen volt, nem nagyon tudott mozogni. Noha nem tudta, hogy kicsoda, vagy hol lehet, de már most szerette volna megmenteni és megölelni őt. De mint általában most sem sokat tudott minderről. Különösképpen azért, mert szinte minden sötét volt az álmában és semmilyen olyan tájékozódási pontja nem volt, mint akkor, amikor Korribanról ál- |
Határvidék, hatodik hónap első fele
A küldetés tovább folytatódott a határvidéken, úgy tűnt, hogy mégiscsak azoknak lett igaza, akik arra fogadtak, hogy több hónapos küldetés lesz. Rhys is nyert ő is erre tippelt. Az efféle fogadós játékok mindig népszerűek voltak a Főnixen – Egységen – belül. Úgy nézett ki, hogy legalább egy hónapot maradnak még, vagy még többet, hogyha nem sikerül felgöngyölíteni az ügyeket. Igazából remélte, hogy hamar megoldják, nem amiatt, hogy akkor mehetnek haza, hanem azért, mert akkor még kevesebb embernek kell szenvednie, és ezt tartotta szem előtt. Igazából nem is nagyon volt miért hazamennie, ha legalább Keth várta volna, akkor nem örült volna ennek. Most otthon ilyen téren senki sem volt ott, csak Jassa és Enos. Avagy a család, de ők sem biztos, mert ki tudja, hogy épp hol vannak szolgálaton. A katona-
ság, illetve a SIS átka mindez. De mindannyian megtanultak ezzel élni, hiszen elég régóta ebben voltak benne. Azonban a helyi „fronton” volt előrelépés, az egyik nap sikerült egy csempészt elfogniuk, aki végre valahára elkezdett dalolni. Ez amúgy is különleges alak volt, hiszen embercsempész volt, rabszolgákat próbált a Köztársaság területére behozni. Tőle tudták meg, hogy a közelben van egy űrállomás, ami egészségügyi ellátónak adja ki magát, hogy elkerüljék a hatóságok és katonaság figyelmét, és bármiféle ellenőrzést. A csempész pedig azért beszélt, hogy ő pedig a túlságosan is hosszan tartó börtönt kerülhesse el. Így nem is volt más hátra mint odamenni és megvizsgálni a helyet. Ahogyan az várható volt, nem örültek túlságosan Havoc Squadnak ott. Noha valóban egészségügyi ellátónak nézett ki a hely, de azért sok szabálytalanságot lehetett felfedezni és meg is találták azt a helyet, ahol a rabszolgák voltak. Száz számra voltak ilyenek, gyerekek, nők és férfiak is. egy részüket valószínűleg munkaerőnek akarták eladni, más részüket pedig… abba bele sem akart gondolni, mert csak dühös lett az egésztől és szíve szerint megölte volna az összes rabszolga kereskedőt. Amit pedig nem volt |
így engedte, hogy utána járjon mindennek. Még ketten tartottak vele az egységből, mert azért erőhasználó ide, vagy oda, egyedül nem mehetett el egy ilyen helyen sehova. Mint megtudta azért fent sem volt jó a helyzet, többen próbálták megölni a rabszolgákat, hogy ne lehessen rájuk kenni semmit, így néhány eladónál tömeggyilkosság is lett. Azonban Rhysék senkibe sem futottak bele idelent, minden teljesen kihalt és síri csendes volt és vaksötét, csak a fegyverek lámpáinak fénye és az éjjellátók voltak, amik fényt adtak. Egy lezárt térben tucatnyi twi’lek gyereket és kamaszt találtak Rhysék, köztük volt az a kislány is, akiről álmodott korábban és akitől a hívást is érezte. Most már tudta, hogy milyen lehetett az, amikor ő kért a fulladása közben segítséget az Erőn át. De még így is elkéstek, mire sikerült odajutniuk a kislányt kivéve mindegyik gyermek meghalt. Tudta, hogy ez az élet rendje, de miért az ártatlan gyermekek? Minderre nem kapott választ. Próbálta magát vigasztalni, hogy legalább egyvalaki életben maradt, a kicsi Aayla, mint kiderült a neve. A gyerek szülei meghaltak, őket is ugyanúgy elfogták. Emiatt úgy döntött, hogy saját magához fogja venni a kislányt és saját maga neveli. Ha engedni |
Határvidék, hatodik hónap második fele
Mivel az ellenséget felszámolták és a közeli rendszerek átvizsgálása után sem bukkant fel semmi és senki már, így lassanként készülhettek arra, hogy hazatérhetnek hamarosan. A kiszabadított személyek jelentős részét hazaküldték, akiket lehetett, mások a Köztársaságban leltek menedékre. Rhys újra elkezdett rendszeresen Xeth-el álmodni, többször azon a korribani helyszínen voltak. A férfi idegen nyelvet mondott neki dolgokat, amiket Rhys tudta, hogy nem kellene értenie, de mégis értette, tudta, hogy mit mond a másik. Történeteket, a sötét oldalról, az egésztől kirázta a hideg. Mivel nappal emlékezetett a szövegekre, fonetikusan írta le őket és küldte el Kael-nek, hogy miféle nyelv ez. A férfi némileg riadtan hozta a nő tudtára, hogy ezek urdrarr és ősi urdrarr nyelvek. Ami ennél is ijesztőbb volt, hogy az efféle
álmok óta volt, hogy sith nyelven fejezett be mondatokat, vagy mondott egy-két szót, anélkül, hogy feltűnt volna neki mindez. Így kénytelen volt most már arra is figyelni, hogy miként beszél. Már tudta, hogy mit csinál Xeth, tanítja. Egy nap még mielőtt visszatértek volna Coruscantra megint „sikerült” összekapcsolódni életkötelékkel Xeth-tel. A férfi ezúttal a saját lakrészében volt, sisak nélkül, Rhys próbálta számon kérni tőle, hogy miért teszi ezt vele, de a férfi addig a pillanatig szóra sem méltatta, amíg a nő nem urdrarr nyelven tette meg. Akkor roppant elégedettséggel a hangjában válaszolt azzal, hogy: ”Nem ez a dolga egy mesternek, hogy tanítsa a tanítványát?”. Ezúttal már ő sem a közös nyelvet használta. Ha ez sem lett volna elég, akkor egy nagyon kellemetlen álma volt néhány nappal később Rhys-nek. Egy jégbolygón, vagy holdon volt, egy csata a Halálosztagosok és Havoc Squad között. Abban teljesen biztos volt, hogy nem háború, csak valami mást, ami miatt a Halálosztagosok egy barlangot védtek. A harc rövid és véres volt, az egész végén pedig csak Rhys maradt életben, senki más. Ekkor indult el a barlang irányába. A félelme és a rossz érzései minden egyes lépéssel növekedtek valami miatt, amit |
látszott, ahogyan odasétált Xeth-ez és Aayla-hoz. Rhys nem igazán akarta elhinni, amit látott, főleg, amikor le akart térdelni a férfi előtt, de az nem hagyta, még a mozdulat közben megállította és a kezét nyújtotta az irányába. Saját maga pedig elfogadta azt és hagyta, hogy Xeth odahúzza magához és átkarolja a derekánál. Önmaga nem lökte el a férfi kezét, hanem odafordult a kislányhoz és rámosolygott, végül ő is átölelte a férfit. Lehet, hogy mester és tanítvány rangban, viszonyban voltak, de annál jócskán több volt közöttük a látottak alapján. Végül a kis trió elindult kifelé a barlangból, pontosan arra haladva, amerre Rhys be volt fagyva a jégtömbbe. Látta a másik énjének szemeit, hogy aranyszínűek, azaz tényleg a sötét oldalon állt már és nem ott, ahol most. Aayla ugyanolyan kicsinek tűnt, mint most, lehetséges lett volna, hogy a közeljövőt látta? Itt riadt fel, teljesen le volt izzadva és az ébredés után a feje hasogatott és hallotta Xeth hangját is, hogy ”Meg kell tanulnod elrejteni magad az Erőben!”. Fogalma sem volt, hogy mire értette a férfi és azt sem, hogy ez mire lenne jó neki. Jobb híján Kaelt tudta csak megkérdezni minderről egy üzenetben. Amikor megkapta a választ, akkor tényleg jó ötletnek tűnt. Sok mindenben segí- |
//Folytatás a következő reagban.//
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Temptation of the Dark Lord
Coruscant, hetedik hónap első fele
Végre valahára hazatérhettek Coruscantra, mert a küldetésük hivatalosan is sikerrel zárult. Szinte azonnal igyekezett meglátogatni Aayla-t, aki még mindig náluk volt és ekkor tudta meg Jassa-tól, hogy lehet, hogy a Jedik is felfigyeltek a kislányra és magukhoz vennék, így a két nőnek el kellett majd záros időn belül döntenie azt, hogy vagy örökbe fogadják, vagy pedig odaadják őt a jediknek. A válasz mindenesetre nem volt túlságosan könnyű dolog. Mivel Aayla kicsi volt, így szerencsére volt néhány hetük, hónapjuk dönteni minderről azelőtt, hogy választ adtak volna. Így ezzel még egy gond rászakadt a vállára. Végre újra tudott gyakorolni és edzeni Kaellel, de nem igazán tudta elmondani neki, hogy mit tanult Xeth-től. Azt tovább gyakorolta, amikor egyedül volt. Most, hogy hazajött és a saját lakrészében volt Xeth egyre
ont sehol sem volt. Ekkor jött rá, hogy mi történt, iszonyúan dühös volt, megalázva érezte magát, bűntudata is volt és az első dolga az volt, hogy a mosdóba kellett rohannia hányni, utána pedig alaposan ki kellett bőgnie magát. Nem is emlékezett arra, hogy belenézett volna-e a másik szemébe, annyira megörült neki. Ez így azonban még jobban fájt neki, főleg, hogy megcsalni sem akarta Keth-t. Egyáltalán hogyan védekezhetne ilyesmi ellen? Az egyedüllét és az egész maróbb és fájdalmasabb volt, mint korábban. Végül lerogyott a meditációs termében és dühösen csapott a földre. Teljesen feszült volt, tele érzelmekkel, főleg negatívokkal, mindent és mindenkit érzett maga körül, nem csak itt a szinten, de alatta és felette is. érezte, hogy a közeli szinteken, akik helyileg hozzá voltak közel futni, menekül-
hogy megcsaltad őt pont a nemezisével, aki az ikertestvére? Képtelen volt, de még Kaelnek is, a férfinak pedig feltűnt, hogy Rhys hazudik valamiben. De még neki sem tudta elmondani, de Jassa-nak sem! A mestere pedig annyit észlelt a dolgokból, hogy a nő valamiért megint a sötét oldal felé sodródik, hogy folyamatosan dühös, haragszik valakire és vádol valakit. Xeth pedig nem ált le, továbbra is egyre szemtelenebbül látogatta meg a nőt, különösképpen akkor volt roppant elégedett, amikor a dopplegangerét, avagy kivetülését, amint Rhys meglátta telekinetikával vágta a falhoz dühében azért, mert ezzel volt a legkönnyebb levezetnie a feszültségét. A férfi nem is akart leállni, provokálta Rhys-t, hogy még erősebben, még jobban támadjon, amit nagyjából sikerült is elérnie, a nőben csak akkor tudatosult, hogy mit tesz, amikor néhány centire állította meg a fénykardját Xeth kivetülésének nyakától. Végül még sem sújtott le rá teljesen, csak deaktiválta a fegyvert és kisétált a szobából.
Coruscant, hetedik hónap második fele
Mindez így ment tovább, ha Rhys nem otthon aludt, a férfi akkor is megtalálta. Ezekről a találkozókról persze beszámolt Keth-nek is, keserédesen, hogy valószínűleg addig sem őt kutatja a Xeth. A legrosszabbról pedig az volt az egészben, amire rá kellett ébrednie. Xeht nagyon olyan volt sok mindenben, mint Keth, a mimikái, néhány jellem vonása, mozdulatai, a nézése. Persze tudta, hogy mert ikertestvérek, így nem volt csoda, de akkor is fájdalmas felismerés volt, ahogyan az is, hogy a sötét énje vonzódik Xeth-hez. Ez kellemetlen volt, mert gyűlölnie, utálnia kellett volna; bár pontosan ismerte a mondást, hogy a szerelem és a gyűlölet között olyan nagyon vékony vonal van, hogy gyakran meg sem lehet különböztetni egymástól. Xeth aljasságának egyik legmélyebb pontja pedig csak ezek után következett Rhyssa
Este teát kortyolgatva ült a nappaliban, aminek a szélén a Vorco klán egyik speedere is állt, mivel itt a városban szokott közlekedni. A virágon legeltette a szemét, már korábban küldött holoüzentet Keth-nek, amiben megköszönte a férfi kedvességét és azt is, hogy a virágot küldte neki. Most ennek apropóján kérte a férjét, hogy üzenjen, vagy adjon életjelet, mert nagyon hiányzik neki. Mióta Xeth nem hagyta eléni, azóta különösen hiányzott neki. Lépéseket hallott saját maga mögül, nem hallott az ajtót nyílni korábban és Jassa általában már messziről tudatja, hogy ő az, a droidok léptei, hangjai megismerhetők. Ez most megint Xeth volt. ”Ha már ő arra sem veszi a fáradtságot, hogy ezen a napon kedveskedjen, remélem beéred azzal, hogy tőlem kapsz ajándékot.” Érezte, hogy a férfi igazat szólt, hogy ő küldte és nem
Azonban Rhysben a harag csalódottsággá szelídült éjjel és ezúttal amiatt sem volt olyan pocsék hangulatban, hogy újra lefeküdt Xeth-el. A férfinak kellett felidegesítenie, haragot ébreszteni benne, amit nem volt nehéz megtennie, hiszen tökéletesen ismerte a nőt. Sikerült is elérnie mindazt, amit szeretett volna, direkt hagyta, hogy a nő belé lásson és pontosan azt találja meg ott, amit a férfi akart, hogy miként legyen képes a haragját lényegében izzó gömbbé változtatni. Mivel a vívás közben felidegesítette Rhys-t, így utána könnyedén letudta fegyverezni, majd a falhoz lökni őt. Most közel sem volt finom és gyenge belemarkolt Rhys hajába és úgy húzta hátra a nő fejét. Aayla-ra tett megjegyzése volt az, amivel végül sikerült azt a bizonyos húrt elpattintatnia Rhys-nél, a nő üvöltve rántotta ki a haját másik kezéből és fénylő ököllel próbálta arcon csapni a férfit. A jobb reflexek miatt a férfi kitért a fénylő gömb elől, ami kisebb kárt tett a falban. Xeth újfent elégedett volt a nő haladásával a Sötét Oldal irányába…
Határvidék, nyolcadik hónap eleje és közepe
Rhys-ről mindez nem volt annyira elmondható, amiatt, hogy Xeth tudott Aayla-ról azt javasolta Jassa-nak, hogy inkább bízzák a jedikre, de inkább döntsön csak Jassa róla. Most nagyon örült annak, hogy küldetést kaptak, fizikailag nem jelent meg ilyenkor Xeth, maximum álmokban és az életköteléken keresztül. Mivel az utóbbi időben olyan gyakran zargatta őt a sötét nagyúr, hogy az árnyjárással sem tudta keresni Keth-t. Igaz kedve sem volt az utóbbi időben minderre. Megkönnyebbült, amikor végre újra küldetést kaptak, a déli határvidéken a Köztársaság Végzete nevű terroristacsoport ellen kellett kimenniük és felvenni a harcot. A teljes főnix is kint volt, így Lor is, aki egyre többször kérdezte Jassa-ról őt. Itt kint a határvidéken egy roppant nyomasztó álma is volt saját magukról, az egységről. Az álom szerint a
a hajókra, amik most már a hátukat mutatták és elindultak az űr irányába. Tehetetlenül ejtette le a kezét, a sugárpuskája kiesett a kezéből és a talpai alatt levő romokon koppant. Nem látta ugyan, de érezte, hogy Keira és Lor le akartak jönni, nem akarták elhinni, hogy milyen parancsot kaptak. Legalább olyan pocsékul érezte magát, mint amikor először együtt volt Xeth-el. Most már tudta, hogy milyen az, amikor cserbenhagyják azok is, akikért az éltét kockáztatja, mikor az árulj el, aminek a megóvására esküdött fel. Maga a Köztársaság fordított hátat, bennük is csalódnia kellett. Az álomban minden végtelen lassan történt, hiába volt már fegyvertelen még mindig mindenki rászegezte a sajátját, míg végül ketten léptek mögé. Rúgást érzett a térdhajlatában, majd a tarkóján egy fegyvertus csattant és saját maga a földre
kellett másra koncentrálnia, köszönhetően annak, hogy a teljes figyelmét lekötötte a harc, a sajátjaival való foglalkozás. Mióta itt voltak ugyan küldött Keth-nek üzeneteket, talán csak megszokásból már, de már közel sem voltak olyan belsőségesek ezek, mint korábban, távolságtartóbb lett és ridegebb. Néha már-már úgy érződött, mintha csak naplóként számol be a napjáról, mintha annak diktálná fel csak és nem annak a férfinak küldi, akit szeret. Ha Keth nézte ezeket továbbra is, akkor nagyon feltűnhetett neki az egész. Rhys-nek meg az tűnt fel, hogy egyre gyakrabban gondol vagy akarva, vagy akaratlanul Xeth-re a férje ellenében. Ezeket leszámítva, mint mindig a háborúban Rhys tényleg a sajátjaival volt, mert régen voltak akkora veszteségeik, mint most. De ez a háború, ezt mindannyian vállalták és erre tették fel az életüket, amikor a sereghez csatlakoztak. Így a harcokkal teltek mindennapjaik és közben igyekeztek meggyengíteni az ellenséget, hogy a Köztársaság Végzetének végzetét maga a Köztársaság hozza el.
Coruscant, hetedik hónap első fele
Végre valahára hazatérhettek Coruscantra, mert a küldetésük hivatalosan is sikerrel zárult. Szinte azonnal igyekezett meglátogatni Aayla-t, aki még mindig náluk volt és ekkor tudta meg Jassa-tól, hogy lehet, hogy a Jedik is felfigyeltek a kislányra és magukhoz vennék, így a két nőnek el kellett majd záros időn belül döntenie azt, hogy vagy örökbe fogadják, vagy pedig odaadják őt a jediknek. A válasz mindenesetre nem volt túlságosan könnyű dolog. Mivel Aayla kicsi volt, így szerencsére volt néhány hetük, hónapjuk dönteni minderről azelőtt, hogy választ adtak volna. Így ezzel még egy gond rászakadt a vállára. Végre újra tudott gyakorolni és edzeni Kaellel, de nem igazán tudta elmondani neki, hogy mit tanult Xeth-től. Azt tovább gyakorolta, amikor egyedül volt. Most, hogy hazajött és a saját lakrészében volt Xeth egyre
gyakrabban kereste meg a kettejük közti életköteléket kihasználva. A Coruscantra való visszaérkezés után pedig a férfi még ennél is tovább ment. Úgymond fizikailag jelent ment Rhys lakosztályában. A nő már hallott arról, hogy nem csak úgy az árnyakban lehet projectálni, ahogyan ő maga képes minderre, hanem fizikai formában is meglehet tenni, attól függően bármilyen távolságra, hogy mennyire összpontosít és meditál mélyen a használó és milyen jártas az Erőben. De erre egyáltalán nem is gondolt az adott helyzetben. Éppen a fürdőből jött ki, amikor az ajtó előtt nem BB-4-et találta, hanem Keth-t. Xeth kihasználhatta volna, hogy közli a nővel, hogy nem az, akinek hiszi és ezzel roppantsa össze, de ennél sokkalta gonoszabb volt; belement a játékba. Rhys szíve veszettül kalapált, amikor azt hitte, hogy a férjét látja és sírva ugrott a férfi nyakába. Szíve szerint fel is pofozta volna, hogy nem adott hírt magáról, se semmit, de képtelen volt megtenni, sokkal jobban örült annak, hogy itt van a férfi. Néhány perc múlva pedig már ágyban voltak. másnap reggel érezékelte, hogy gond van. BB-4-et darabokban találta meg, a lakás belülről volt zárva és jármű sem érkezzett, vagy távozott a külső részre, Keth visz- |
ni kezdtek. Ekkor érezte meg az Erőben, hogy sötét hullámok áradnak felőle és ez kelti az emberekben a félelmet, rettegést. Amint kinyitotta a szemét, még a sötét vörös, lilás füstszerű „effektet” is látta néhány pillanatra. Az egész nem is múlt el addig, amíg nem tudott megnyugodni, ez pedig azért is volt kellemetlen, mert mivel nem tudott megnyugodni, így még idegesebb lett és az egész hatás csak erősödött. Az sem segített, hogy hallotta Xeth elégedett nevetését a fejében és még kérdezte is a férfi, hogy reméli, hogy jól szórakozott az éjszaka Rhys. A nőnek végül Kaelt kellett odahívnia, aki végül a világos oldal segítségével sikeresen megnyugtatta a nőt, amire nagy szükség is volt. Amint összeszedte magát, akkor elvitte BB-4et, hogy kapjon egy új testet, a programja szerencsére nem sérült, így azt piszkálni se kellett. Csak akkor a nyomkövetőt és a droid komlinket is belevették és szép új vázat kapott a régi ütött-kopott helyett és ezáltal ismét működőképes lett. Arról, ami az utóbbi napokban történt nem volt képes arra, hogy beszámoljon Keth-nek. Hányszor mondta nőknek, hogy ilyen estben nem ők a hibásak, nem tehetnek róla, mégis saját magát érezte bűnösnek. Meg hogy mondd el a férjednek |
Coruscant, hetedik hónap második fele
Mindez így ment tovább, ha Rhys nem otthon aludt, a férfi akkor is megtalálta. Ezekről a találkozókról persze beszámolt Keth-nek is, keserédesen, hogy valószínűleg addig sem őt kutatja a Xeth. A legrosszabbról pedig az volt az egészben, amire rá kellett ébrednie. Xeht nagyon olyan volt sok mindenben, mint Keth, a mimikái, néhány jellem vonása, mozdulatai, a nézése. Persze tudta, hogy mert ikertestvérek, így nem volt csoda, de akkor is fájdalmas felismerés volt, ahogyan az is, hogy a sötét énje vonzódik Xeth-hez. Ez kellemetlen volt, mert gyűlölnie, utálnia kellett volna; bár pontosan ismerte a mondást, hogy a szerelem és a gyűlölet között olyan nagyon vékony vonal van, hogy gyakran meg sem lehet különböztetni egymástól. Xeth aljasságának egyik legmélyebb pontja pedig csak ezek után következett Rhyssa
irányába. Július vége felé volt ugyanis az az időpont, amikor Keth annak idején megkérte a kezét és még a saját szültés napja is nagyjából ekkor volt. Mivel a kettő nagyon közel esett, így ilyenkor a két különleges alkalomra Rhys minden évben a század szépe virágból kapott egy ágat, mert ez volt a kedvenc virága és átkozottul ritka is. nem is várta volna le Keth-től mindezt, de azért nagyon jól esett neki. Erről a kis ajándékozásról senki sem tudott rajtuk és Jassa-n kívül, aki roppant irigykedve figyelte mindezt. Azon a bizonyos napon, amikor ezt kapta kellemes ebédet töltött Jassa és Lor társaságában, végre úgy tűnt, hogy a férfi is felfigyelte arra, hogy Jassa milyen szép és bájos teremtés és több időt szentelt neki, mint Rhys-nek, aminek a nő nagyon örült. Hazaérve egy elsőre roppant kellemes meglepetés tűnt fel, nappalijának közepén az asztalon egy század szépe virág várta, hozzá egy kártya, amin egyetlen szó szerepelt: „Csillagvirágnak”. Nagyon megörült ennek, Keth hívta csak így és úgy tűnt, hogy nem felejtette el ezt úgy sem, hogy ki tudja, hogy hol volt és nem válaszolt neki továbbra sem. Azonban nem kellett sok idő arra, hogy rájöjjön az egész hazugság volt. Nem Keth küldte neki ezt, hanem Xeth. |
Keth. Ezzel pedig egy világ omlott össze a nőben, hogy tényleg ennyit sem jelent már a férjének, hogy még ekkor sem üzen neki. Meg akarta védeni állítólag, de akitől távol akarta tartani az itt állt vele szemben. Visszarogyott a kanapéra, amiről a férfi szavainál állt fel. Egy pillanatig a férfinak akarta hajítani a virágot, de nem tudta megtenni, helyette a könnyei csordultak ki. Ezúttal nem Xeth-re volt dühös, hanem Keth-re, csalódott volt és most sokkal jobban azt érezte, hogy meghalt benne valami, mint bármikor. Összerezzent, amikor a férfi leült mellé és gyengéden letörölte a könnyeit, a gyengédsége és odaadása lepte meg leginkább. Nem tudta tagadni, de jól esett neki. ”Ne hagyj magamra, ma este ne.” Xeth pedig nem tette, kihasználta az alkalmat és ezúttal ő volt az, aki elcsábította a nőt, aki keserűségében, összetörtségében hagyta mindezt. Xeth egyre jobb úton járt és már sikeresen megfertőzte Rhys érzelmeit és bizalmát Keth felé. És pont erre volt szüksége, hogy mindennél jobban összezavarja a nőt. Másnap még mindig maradt, mert további tervei voltak. Az első közös fénykardvívásukon tovább tanította a nőt, újabb sötét oldali képességre. Elmagyarázta, hogy mit és hogyan kell tennie ahhoz, amit jó lenne, ha elérne. |
Határvidék, nyolcadik hónap eleje és közepe
Rhys-ről mindez nem volt annyira elmondható, amiatt, hogy Xeth tudott Aayla-ról azt javasolta Jassa-nak, hogy inkább bízzák a jedikre, de inkább döntsön csak Jassa róla. Most nagyon örült annak, hogy küldetést kaptak, fizikailag nem jelent meg ilyenkor Xeth, maximum álmokban és az életköteléken keresztül. Mivel az utóbbi időben olyan gyakran zargatta őt a sötét nagyúr, hogy az árnyjárással sem tudta keresni Keth-t. Igaz kedve sem volt az utóbbi időben minderre. Megkönnyebbült, amikor végre újra küldetést kaptak, a déli határvidéken a Köztársaság Végzete nevű terroristacsoport ellen kellett kimenniük és felvenni a harcot. A teljes főnix is kint volt, így Lor is, aki egyre többször kérdezte Jassa-ról őt. Itt kint a határvidéken egy roppant nyomasztó álma is volt saját magukról, az egységről. Az álom szerint a
Korélián voltak. Saját magát, mert erőhasználó a felszínre küldték, a hajójukon, ami ott volt a légkörben ott volt Keira és Lor is. Korélia egyik magas rangon levő vállalti és kormányzati személyét kellett kihozni, aki a Köztársasághoz hű és be akarta fejezni az eszkalálódást. Már pusztán a cég épületéhez eljutni és elmenni a férfiért is hatalmas veszteségekkel járt. Az itt dolgozó tiszt kérte külön őket erre a feladatra, amikor eljutottak a célhoz derült ki, hogy csapda volt az egész. A megbeszélt pontra már csak alig páran jutottak vissza, Rhys rádión kérte a LAAT-ot, hogy jöjjenek értük, mentsék ki őket, mert nagyszámú CorSec katona és zsoldos, és birodalmi katona, köztük mandaloriaiakkal tartanak feléjük. A válasz fentről a hajóról megdöbbentette, nem kapnak erősítést, egyedül kell megoldaniuk és kijutni a bolygóról, ha képesek rá. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy itthagyták őket, egyszerűen cserbenhagyták. Ennek ellenére még az álmában sem akarta feladni a harcot. Percekkel később, amikor az összes vadász is visszatért a hajóra, az ellenség is megérkezett. Harcolt, de rajta kívül mindenkinek vége volt. A birodalmiak és a CorSec-esek körbevették, saját maga pedig felnézett |
került. A csuklóin a háta mögött bilincs csattant és miközben felrángatták látta, hogy a köztársasági hajók eltűntek a látóhatáron. Az álom folytatását magától is tudta, amikor felébredt. Ez volt az egyelten kifejlet, hogy csatlakozzon a Birodalomhoz. Ez az álom ott motoszkált benne elég sokáig, még azok után is, hogy már közel két hete kint voltak a határvidéken. De itt legalább most tényleg azt tehette, amit igazán szeretett, vadászgépben harcolhatott. BB-4 is nagyon élvezte, főleg, hogy minden alkatrésze új volt és sokkal jobban passzoltak Rhys gépéhez, nem volt berozsdásodva sem. A nő örült annak, hogy legalább Picúr jól érzi magát, ha már saját maga nem. bízot benne, hogy a korábbi álom, csak álom volt és ez nem fog megvalósulni, főleg, hogy csak egyszer fordult elő. Úgy vélte, hogy a Keth-ő-Xeth szerelmi háromszög miatt lehetett mindez csak. Ami meg a Köztársaság Végzete terroristákat illette, régen látott ilyen jól felszerelt és makacs csapatot. Régen izzasztották meg őket ennyire, mint most ezek. De kénytelen volt beismerni, hogy már nagyon hiányzott ez neki azóta, hogy nem volt háború. Most itt úgy érezte, hogy könnyedén bepótolhatják az elmúlt három évet, amióta hidegháború volt. Így legalább nem |
Képességek, szakértelmek (változás az elmúlt hónapokban)
Xeth elég erősen kihasználta a kettejük közti kapcsot – mint a filmben Rey és Kylo közötti kapocs van tanulás részre – ezt használta ő is, hogy Rhys-t tanítsa. Ennek köszönhetően:
- folyékonyan tudja beszélni az urdrarr/sith és ősi urdrarr/ősi sith nyelveket. Írni és olvasni nem tudja őket, csak beszélni.
- stratégiai érzéke javult, ahogyan azt is érti már, hogy mi a célja és hogyan működik a hírszerzés és melyik helyzetben miként kéne ott fellépni
- színészkedési képességei javultak, jobban eltudja rejteni az érzelmeit mások elől és átverni őket, ha kell, és teljesen más érzelmet is képes eljátszani, mint amit valójában érez
- már nem csak a jedi rítusokkal és hierarchiával van tisztában, de tökéletesen ismeri a birodalom felépítését és annak működését, törvényeit a hírszerzésen keresztül, illetve a Sith/Urdrarr Rend dolgait, lépcsőfokok, rangok, hierarchia, szférák, rangok és efféle dolgokat.
- valamint az új erőskillek (telekinetika 2, erő elrejtése 1, a sötétség hullámai 1, gyűlölet nyila 1 és életkötelék 1 Aeyaj irányába)
A bővítések nyomán kaptam 5 pontot (többiek határozták meg) és 2 volt a mostani kaland is.
Adatlap:
Szint: 4.
Pont: 19 pont
Erő alkalmazások:
Fénykardívás * 1pont (Niman haladó, Dun Möch (ez nem forma csak sértegetés))
Telekinézis ** 3 pont (ösztönös, soha sem tanulta, második szint Xeth-től)
Receptív-Projektív telepátia 1 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Érzékszerv-élesítés * 2 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Meditáció * 0 pont (Keth-től tanulta, bár nem erőssége)
Erőérzékelés * 0 pont (Keth-től tanulta)
Életkötelék *** 0 pont Keth irányába (képességből jön, ösztönös)
Életkötelék *** 0 pont Xeth irányába (képességből jön, ösztönös)
Életkötelék * 1 pont Aeyaj irányába (képességből jön, ösztönös)
Gyűlölet nyila * 2 pont (Xeth-től tanulta)
A sötétség hullámai * 2 pont (Xeth-től tanulta)
Erő elrejtése * 2 pont (Xeth-től tanulta)
Xeth felé levő életköteléknek hála nagyon gyorsan fejlődik Rhys, ennek ellenére még mindig gyakorta vannak álmai a jövőről, jelenről, ahogyan megérzései is, amiket nem tud elfojtani, elnyomni. Igaz ezek főleg a szeretteire vonatkoznak, vagy épp Xeth-re. Éppen ezért rendszeres álmai/rémálmai vannak hol Keth-ről, hol Xeth-ről. Gyakran az immáron két férfi szemeivel látja az álmokat, valószínűleg a valós időt, amit éppen akkor tesz a másik.
A képessége az ösztönös és erős erőhasználat (az aiper + urdrarr vér kombójából), ebből adódott, hogy képes volt 3.szintű életköteléket kialakítani az évek során Keth-el. A rituálé után már Xeth-el is megvan a 3.szintű életköteléke hála annak, hogy a férfi szétválasztotta magát. Morwen tanításának, útmutatásának hála már képes az életkötelék előnyeit is tudatosan használni, nem csak ösztönösen.
Force Shadow / Árnyjárás – Rhys már egészen könnyedén tudja használni, sima meditáció is leég már hozzá, tud a képességről és arról is, hogy miként működik. Azonban továbbra is csak olyan helyet tud kémlelni, ahol Keth, vagy Xeth is ott van. Ezt a kémlelést, látást nem erőérzékenyek, vagy alul képzett erőhasználók nem tudják felfedezni, de aki tapasztaltabb (lovag, vagy mester) szinte biztosan észleli.
Felszerelés:
- 2 rövidkard – 200 credit
- 1 sugárpisztoly – 300 credit
- Könnyű harci páncél – 2 pont
- - Közepes harci páncél kiegészítések a könnyű harci páncélzatra – 1.400 credit (alkar, könyök, váll és háti részek)
- lila fénykard – 3 pont (férjétől kapta)
- Datapad adatokkal - ingyenes
- komlink – rövid hatótávú kommunikátor (100km-es) – ingyenes, fülbe dugható funkcióval
- holoprojector – holonet csatlakozás, hosszú távú kommunikátor, hologram kivetítő – ingyenes
- BB-4 asztrodroid – 2.000 credit
- Könnyű harci páncél – 1.000 credit (Aeyaj részére)
- E-11 sugárpuska – első kalandon zsákmányolt
- droid komlink – 100 credit (BB-4be építve)
- Hordozható szkenner – 500 credit, alkaron levő, életjelet jelez 50 méteren belül
- Később szándékozok venni:
- X-szárnyú vadász – 5,5 pont / 25.000 credit
Kredit:
Alap: 20.500 credit
Elköltött: 5.500 credit
Maradt: 15.000 credit

A fénykardkristály, ami a fénykardjában van meglehetősen egyedi, ha minden igaz összesen 2 darab van belőle a csillagködben mára már csak (by Werda). Az egyik az övében, másik Keth fénykardjában (mindkettőt a férfi készítette). Sapith kristály mindez.
- A kristály leírása:
Pontok: 19 pont
Elhasznált: 19 pont
Maradt: 0 pont
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Karakter neve: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Kaland címe: A Jedi visszatér
Játékostárs(ak) neve(i): BB-4 (saját droid), Kiera Skyfall és Aerith Fenlar / Akmul
Kalandmester: Werda
Kezdő reag: Űr
Záró reag: Űr
Kaland és bővítés időtartama: 230.3 MU – 100.4 MU
Arn Andersson – Dawn
Dumbledore's farewell (Extended)
Bleach – Never meant to belong
Rammstein - Deutschland
Sabaton – Rise of Evil
Starcraft 2 - Ghost of the Past Trailer Music
Kaland tartalma:
Van olyan, amikor az ember azt hiszi, hogy úgy megy el egy küldetésre, hogy nem lesz rosszabb semmi, vagyis nem lehet, de Rhys-nek rá kellett jönnie, hogy még annál jobban is képes szenvedni, mint egyébként. A Köztársaság és az FRK határára kellett menniük, hogy a „Köztársaság végzete” nevű terrorista csoporttal vegyék fel a harcot. Már több, mint két hete voltak ott, az egész kaotikus háborúban. Az ellenségnek sokkalta nagyobb háttértámogatása volt, mint ahogyan azt a Havoc Squad megkapta a jelentésben. Szó szerinti űrcsata volt az, ami kialakult a felek között. Lényegében addig voltak az űrben, amíg ki nem fogyott az üzemanyaguk és amint újratöltötték a vadászokat máris küldték ki őket újra. Mindezt addig, amíg nem kezdtek fáradni és már nem lett volna túl veszélyes kinn tartani őket. ha már itt voltak, akkor leváltották őket, aludhattak, ehettek, fürödhettek, majd az egész után újra az űrben találták magukat. Rhys persze nem tagadhatta, hogy örült annak, hogy ennyit lehet az űrben, mert így végre nem folyamatosan Keth körül forogtak a gondolatai, hanem tényleg az ellenségre kellett ügyelnie, mert bármikor meghalhat, ha a figyelme lankad bármennyit is. Szerencsére Kiera Skyfall is ott volt mindig a nyomában, vagy éppen Lor, hogy fedezzék és persze ő maga is őket. Az érintett napon 230.3 MU-n a Dyadalmash háttértámogatásával voltak kint Kiera –val, ami nagy segítség volt egyébként, hiszen az volt a Havoc Squad zászlóshajója. Azonban ezen a napon Rhys gépét eltalálták és egyelten helyre tudott csak beszállni, hogy ne robbanjon fel, ez pedig az ellenség hajója volt. A hadnagya is megérkezett, és ott találták magukat az ellenséges vonalak mögött az egyik hajón, nyakukon az ellenséggel. Rhys fénykarddal vette fel a versenyt az ellenséggel, akik között pánik tört ki, mert jedinek nézték. Ezalatt BB-4 és a hadnagy végrehajtották a parancsait, hogy mentsenek és lopjanak adatokat, majd zárják le a hangárt. Amint ezzel végeztek csak egyetlen módon menekülhettek a hajóról, amit az övéik is megtámadtak, két TIE vadásszal. Rhys még nem vezetett ilyet korábban, így neki kissé nehezen ment, de kijutottak és indultak vissza a Dyadalmash irányába, amikor hirtelen teljesen máshol találták magukat az ismeretlen űrben, aminek a helyét még a TIE-k sem tudták kiszámítani. Azonban a közelben volt egy bolygó, ahonnét vészjelzés érkezett, mivel alig pár órára volt csak levegőjük mindenképp arra vették az irányt. Rhys-nek az volt az ötlete, hogy egy féreglyukkal kerültek ide, ekkor még nem is gondolta, hogy ez szándékos volt. A TIE vadászokból mire a bolygó légkörébe értek már majdnem kifogyott az üzemanyag, így csak katapultálva tudtak megmenekülni és fák közé, egy erdőbe kerültek, nem messze a vészjelzés forrásától. Rhys az Erőbe kinyúlva próbálta keresni azokat, akik jelezhttek és olyat érzett, amire egyáltalán nem számított, hogy pont itt fog. Keth-t. Elsőre lefagyott, majd nem is bírt magával és lélekszakadtával rohanni kezdett arra, ahonnan a férjét érezte. mikor megérkezett egy rétre ért, ahol szerzetesnek tűnő alakok voltak, illetve egy nagyon furcsa lény – egy Aing-tii – amit még soha sem látott. Nem mintha érdekelte volna, próbált bejutni a sátorba, ahonnan a férjét érezte, de valamelyik innen nem engedte, hogy még várnia kell. Hiába kiabált nem kapott választ, így megsemmisülten, sírva rogyott le a földre, hogy mi van, ha a férje nem is akarja őt látni. Nem sokkal később beérte őt Kiera és BB-4 is, majd őket követve jó két tucat orgyilkos is, akik Keth nyomában jártak és most a triót követve találtak ide. Rhys meglepetten tapasztalta, hogy miként szólították, de ebből már tudta, hogy ki küldte őket, azt is, hogy hazudott, hogy nem fogja bántani. Kiera persze teljesen kiakadt a dolgon, Rhys pedig próbálta megakadályozni, hogy bánthassák a férjét. Ebben szerencsére nála volt az előny, hogy az orgyilkosok nem ölhették meg, más kérdés, hogy bántani bánthatták. Próbált volna Xeth-nek üzenni, hogy leállítsa ezt az egészet, de nem érte el, semmilyen telepatikus üzenetet nem lehet kiküldeni innen az egyik itteni miatt. Rhys pedig abba a helyzetbe került, hogy döntenie kellett, hogy vagy továbbra is ellenáll és akadályozza őket, ebben az esetben a hadnagya veszti az életét, vagy engedi dolgozni őket és akkor szabad útjuk van Keth-hez. Az őrlődése és fájdalma hatására ébredt fel Keth és támadta meg őket. odabent a sátorban ott volt Akmul is, akire igencsak dühös volt Rhys ezekben a percekben, bár szerencsére az jobban lekötötte, hogy a férjéhez jusson. Aki miután legyőzte az orgyilkosokat ki is dőlt. Az újabb kellemetlen meglepetések ekkor érkeztek, amikor végre megláthatta Keth-t. egyrészt nem volt a férfi arcán, sem a karjain, és ebből következtetett, hogy a hátán sem a tetoválásai, de semmilyen korábban megszokott sebhelyet sem látott rajta. Az Erőn át érezte ugyan, hogy a férje az, de a testét nem ismerte fel, még akkor sem, ha pont ugyanúgy nézett ki. Zavartan kérdezte Akmult, hogy most mi van, nem értette, remélte, hogy a férfi/nő – alakváltó révén nem tudni – olyasmi választ ad neki, hogy a rejtőzés miatt tette, de nem kapott ilyen megnyugtató választ. Akmul szerint a test csupán egy éves volt és neki sem voltak válaszai pedig szeretett volna azokat adni Rhys-nek. De legalább azt sikerült tisztáznia, hogy mindig is köztársasági volt, ezt azok után, hogy Cretaff Gragasch admirális is megérkezett, illetve további köztársaságiak. Ekkor derült ki Akmul igazi(?) neve is, hogy ő valójában Aerith Fenlar őrnagy volt és már mindenről gondoskodott. Rhys itt remélte, hogy vége lesz a rémálomnak és végre együtt lehet majd Keth-el, vagy beszélhetnek, de az admirális még inkább összetörte őt, amikor közölte, hogy ő nem térhet még vissza velük Coruscant-ra, mert az N’Zoth-ra kell mennie. Rhys megszédült, és sírás kerülgette, de még sikerült tartania magát, bár Akmul segítsége kellett ahhoz, hogy ki tudjon tántorogni a sátorból fel a hajóra, amivel felviszik őket majd a bolygó körül levő flottához. Mikor felértek és egyedül maradt, akkor rogyott le zokogva a földre a kabinjában, amit kapott. Végtelenül tehetetlennek érezte magát és mindenkire dühös volt, még arra is, akitől telepatikus üzenetet kapott, hiszen mit tudhatott az arról, hogy min megy keresztül, mit érez? Semmit! Végül sikerült Akmulnak hála bejutnia Keth-ez is, de nem volt magánál továbbra sem. Mivel hazajött végre valahára, így indulás előtt a fénykardját is otthagyta a férfinak egy üzenettel együtt, hogy miért hagyta ott a fegyvert, hogy megőrizte az ígérete szerint. Mikor megérkeztek az N’Zoth-hoz fájó szívvel, még mindig összetörten hagyta ott Keth-t, hogy a feladatát teljesítse és a köztárasági haderő egy részét ő vezesse a bolygón.
Bővítés:
N’Zoth, 231.3 MU (nyolcadik hónap közepe)
Jelen pillanatban mindenhol máshol szívesebben lett volna, mint itt ezen az átkozott sivatagbolygón. Bármit megadott volna azért, hogyha a férjével együtt mehet Corsucant-ra, ha nem szakították volna el tőle megint úgy, hogy egyetlen szót sem tudtak semmilyen formában sem váltani. Miközben a bolygóra ereszkedtek le meglepve tapasztalta, hogy mégiscsak van nála egy fénykard, mégpedig Keth-é. Mivel a férfi nem tehette oda, így nem maradt más lehetőség, mintsem Akmul, azaz Aerith Fenlar őrnagy volt. Még a hajón megkérdezet, hogy melyiket szereti jobban az alakváltó és a Fenlar-t mondta, így Rhys megígérte neki, hogy ezentúl így fogja hívni. kedvesnek találta, hogy legalább védtelenül nem hagyta eljönni. Az egyetlen, aminek örült Rhys ezen a napon, hogy legalább a sajátjaival mehet a bolygóra és biztos pont fog mögötte állni, hiszen ő maga érdemelte ki azt, hogy vezesse a földi csapatokat a városnál, azaz a legfontosabb ponton. Igazából roppant sajnálatos módon hamar kiderült, hogy a remek taktikája felesleges volt. itt már kezdte érezni azt, hogy már most mennyi hatással van rá Xeth, mert sokkal jobban tudta uralni az érzelmeit és elrejteni Miin elől azokat, meg mások elöl. Kívül magabiztosnak tűnt, még az Erőn át is, de belül teljesen halottnak érezte magát. És taktikai érzékének javulását is a sötét nagyúrnak köszönhette, hiszen őt magát ez nem érdekelte annyira soha sem, főleg, mert vadászpilóta volt. Az erőfeszítései leginkább azért voltak hiábavalók, mert a Birodalmiak úgy döntöttek, hogy őket nem érdeki a város és feladják. Emiatt mind nekik, mind a huttoknak is vissza kellett a belvárosba húzódniuk, sokkal nehezebbé téve mindent. Pontosan az ilyen részre jegyezte meg, hogy minden könnyedén fog menni, ha az impek nem szúrják hátba őket. Márpedig megtették. Itt érzett először igencsak nagy késztetést arra, hogy átvegye a parancsnokságot a birodalmi haderő felett is, révén megtehette volna, annak köszönhetően, hogy Lord Xeth tanítványa. Csak akkor igazából bukta volna a teljes köztársasági pályafutását és valószínűleg menekülnie is kellett volna. így nem tette meg, közben pedig még az is kiderült, hogy az Erőn keresztül látszik, hogy Lord Xeth szimbóluma öleli őt körbe, mintegy fenyegetésként, vagy óvó jelként, attól függően, hogy ki nézi. Nem mintha Rhys-nek minderről lett volna tudomása, de Miin már észrevette. Az ellenség egyébként félelmetesen nagy számban volt jelen ezen csatában, nagyon sokszoros túlerőben, hiába lőtték őket ezerszámra mindig újabbak és újabbak bukkantak fel, átmászva a saját elesettjeik tetemén, végeláthatatlan hosszúságban. A visszavonulás előtt a köztársaságiak még egy sugárpajzsot is felállítottak azon a részen, ami az űrkikötőbe vezet. Később kiderült, hogy mindez még a harc után is állt, csak épp az ellenség a külső városrész feladása miatt máshol jutott be. Amint menekülniük kellett, vagyis visszavonulni, akkor ott Rhys végig hátramaradt, hogy fedezze a többieket, a sajátjaikat, hogy ők mindenképpen eljussanak a belső falakig. Közben végig igyekeztek együttműködni a huttokkal és szerencsére a birodalmiaknál is egy kompetens személy vette át a parancsnokságot Torian Cadera aliit'alor személyében, aki képes volt összefogni az impeket és enyhíteni a kárt, amit az első parancsnok, azaz idióta és ostoba papnő tanonc és a stratégája okoztak. Az egésznek az igazán neheze csak ekkor kezdődött. Ugyanis innen nem volt már hova visszahúzódni, sem pedig menekülni, ha itt áttör az ellenség, akkor le fogja gyűrni őket, már csak az átkozottul nagy túlerő miatt is. Azonban esze ágában sem volt feladni, ők voltak a köztársaság legjobbjai, már csak abban reménykedhetett, hogy a másik két frakció is kitart. Az ellenség pedig nem állt le, éjszaka sem, pedig általában éjszaka mindig van egy kis nyugalom, általában, ahol technológiailag fejletlenek a körülmények, vagy ha valami zavarja az éjszakai műszereket. De ezeket a halálkultuszos lényeket nem érdekelték a háborús szokások. Így egy percet sem tudtak pihenni az éjszaka folyamán, mert végig távol kellett tartani az ellenséget. Hajnalra pedig már szinte mindenki kifogyott mindenféle lőszerekből, így szinte az utolsó utáni pillanatban érkezett meg a légi támogatás és a felmentő sereg, akik korábban a bolygó másik felén „szórakoztak” a koaxiumért, amit végül is a birodalmiak vittek el. A megérkező erősítéssel sikerült két tűz közé fogni az ellenséget, akiknek eszük ágában sem volt menekülni. Így nem nagyon maradt más lehetőség, mintsem szinte teljesen kiirtani őket, mígnem végül a maradék elmenekült a fővárosból egyenesen a sivatag mélye felé. De még így sem voltak elég jók, mert a bolygó végül is a Hutt kartellekhez csatlakozott, mert a szultán szerint ők segédkeztek a legtöbbet nekik. Rhys-t ez annyira nem érdekelte, ők megtették, amit lehetett az exrémen rossz körülmények ellenére.
Coruscant, nyolcadik hónap második fele
Rhys-t igazából azért nem érdekelte nagyon az, hogy mi is lett az N’Zoth-i csata vége, kihez csatlakoztak, mert gondolatban már teljesen máshol volt. Már azt várta, hogy végre visszaérhessen Corsucant-ra és együtt lehessen Keth-el, bár a szívét megannyi nehézség és bűntudat nyomta ezzel a dologgal kapcsolatban. Mármint nem azzal, hogy mennyi ideig futott a férfi után, hanem az, hogy közben megcsalta Xeth-el, először tudtán kívül, másodjára meg, mert gyenge volt és szüksége volt valakinek a közelségére. Azonfelül haragudott a férfira, hogy nem kereste egyszer sem, hogy az önkéntes száműzetése közben arra nem volt képes, hogy akárcsak egyszer is felvegye vele a kapcsolatot. Hogy odadobta Xeth elé, miközben sejthette, hogy nem lesz képes ellenállni neki. Félt és aggódott amiatt, hogy mit művelt vele Xeth, miért csak egy éves a fizikai teste, az sem segített, hogy Akmul, vagyis Fenlar őrnagy sem tudott mindenre válaszolni. A következő csapás akkor érte, amikor visszaért Coruscantra és a jelentések megírása és szóbeli elmondása után találkozni akart a férjével, vagy pedig információt megtudni a mibenlétéről. Annyit sikerült megtudnia, hogy a jedi templomba került és nem láthatja őt, illetve nem is beszélhet vele, amíg a jedik meg nem engedik. A hír után szinte teljesen megsemmisült, csak kínzó, gyötrő ürességet érzett magában, az igazat megvallva arra sem emlékezett, hogy miként jutott haza, csak arra eszmélt fel, hogy ül az ágya szélén, meredten bámulja a semmit és legszívesebben üvöltene a fájdalomtól. Ezek után órákig ült a zuhanyban a lábait szorosan átkarolva a földön ülve sírva, miközben először a meleg, majd a hideg víz csak zuhogott rá. Az utóbbi időben egyébként nem volt jellemző rá, de a folyamatos csalódások után a teste is kezdte megadni magát, így arra sem emlékezett, hogy Jassa rángatta ki a hidegvíz alól és fektette le aludni, annyira be volt már lázasodva. Valamit elkapott még az aing-tii bolygóján, vagy az N’Zoth-on, a hidegvíz alatt levéstől pedig tüdőgyulladást kapott. Így jó néhány napig nagyon magas lázzal feküdt betegen, miután rendbe jött, akkor pedig ahhoz nem volt kedve és ereje, hogy felkeljen az ágyból. Lényegében, mint egy zombi ment be minden nap dolgozni. Kellemes csalódás akkor érte, amikor utána nézett Aerith Fenlar őrnagynak és tényleg Akmul volt az. A katonaságon keresztül megszerezte az elérhetőségét, hogy beszéljen vele. Szerencsére az alakváltó igent mondott Rhys kérésére és találkoztak az egyik olyan helyen, ahol a flotta és a katonaság is megszokott fordulni. A nő legnagyobb bánatára az alakváltó sem tudott semmilyen új információval szolgálni, mert ő sem beszélt Keth-el azóta, hogy visszajöttek Coruscantra és azóta sem tud többet annál, mint a bolygón. Rhys ugyan nem akarta, de valamiért kicsúszott a száján – a második sör már nem kellett volna, érezte – hogy lehet, hogy el kéne engednie Keth-t, mert kezdi úgy érezni, hogy nem azért nem felel ennyi idő után a férfi, mert őt akarja védeni, hanem, mert már nem szereti. Aerith arcán erre ez a tipikus, „jaj, de butus vagy” mosoly jelent meg. Eddig a pillanatig nem tudta Rhys, hogy azon a bolygón nem azért nem ment ki Keth és nem azért váratta, mert nem akarta látni, hanem éppen, mert annyira ment volna ki elé, hogy nekik kellett kiütniük a férfit azért, hogy ne tehessen magában kárt és ne ölesse meg magát legyengülve, mert túlerőlteti magát. Ettől Rhys igencsak elszégyellte magát, hogy ilyet feltételez, miközben lényegében pont az ellenkezője állt fenn. Ezek után nem is tudta, hogy melyik helyzet lenne rosszabb, az, amit ő maga feltételezett, vagy az, ami fenn áll, hogy ő is ugyanúgy szenved, mint saját maga ettől a helyzettől. Így ezzel együtt az is eszébe jutott, hogy akkor vajon mennyi a saját érzelme ebből és mennyit érez át az életköteléken Keth-től. Xeth-től tudta, hogy ilyesmit úgysem várhat el, érezhet, így őt teljesen kizárta. A beszélgetés során BB-4 továbbra is igyekezett meg-megrázni az őrnagyot, ő nem bocsátotta még meg, hogy csak úgy kikapcsolta és fogságba ejtette őt. Továbbra is rossz hangulatban ment haza és most már a bűntudat is még jobban marta. Mivel egészen eddig nem feltételezte, hogy Keth-nél nincs a komlinkje és holoprojectora – főleg, hogy nem is tudja, hogy azok igazából Xeth-éi – így úgy döntött, hogy nem vár tovább és megpróbálja felhívni a férjét. Nem mintha nem félt és aggódott volna, már csak azok után is, hogy ennyi idő után képes lesz-e valamit mondani a másiknak. Vagy, ha felveszi egyáltalán, hiszen eddig soha sem tette. Igazából, amikor nem kapott választ és csöröghetett akár órákig ezúttal már semmit sem érzett, nem tudott mélyebbre süllyedni a szenvedés és fájdalom közepette. Néhány nappal később talán pont ezért is érte egy hatalmas meglepetés…
Ezaen, Kilencedik hónap első fele
Egyébként Rhys akkor érezte magát a legjobban, amikor éppen Aayla-val foglalkozhatott, végül is úgy döntöttek Jassa-val, hogy nem fogják odaadni a gyermeket a Jedi rendnek, hanem ők fogják felnevelni. Ha a gyámügy nekik nem engedi, akkor a Vorco klánnak kapcsolatban biztosan nem merül fel kifogás, hogy egy twi’lek kislány egy twi’lek klánban nőjön fel, még akkor is, ha nem Coruscanton, hanem a Bespinen, de szerencsére a Köztársaságban szinte mindenhol előfordultak Vorco-k, így válogatni is lehetett, ha kellett. Már a nyolcadik hónap végén látta a felhívást, hogy az Ezaen nevű bolygóra el lehet menni segédkezni, ami a Chiss Fennhatóság területén van, mert egy Rakghoul járvány tört ki. Mivel úgy vélte, hogy ez eltereli a figyelmét a dolgokról, így úgy döntött, hogy elmegy oda és segít az ottaniakon, illetve informálódik. Birodalmi körökben; még akkor is, ha saját magának sem tetszett az ötlet, hogy így tegyen. Nem mintha Xeth-nek hála nem tudta volna, hogy miként kell színészkedni, vagy éppenséggel urdrarr-t játszani és úgy viselkedni, mint ők, de tényleg nem szívesen tette volna ezt. Pedig megtette, ahol végül egy hadnaggyal hozta össze a sors, a nevére nem is emlékezett később, annyira nem volt fontos. Most azonban első kézből tapasztalhatta, hogy a tisztek sem lelkesednek azért, hogy az erőhasználók csak úgy kényük és kedvük szerint ugráltatják őket. Igazából saját maga úgy érezte, hogy még jó fej is volt, mert tanított a férfinak pár dolgot, a míg ott voltak a bolygón, legalább is stratégiai szempontból, mert a másik hihetetlen óvatoskodó volt és nagyon furcsa, hogy érdekelték az emberei. Amennyire tudta ez az érzelgősség meglehetősen szokatlan és lenézett dolog a Birodalom berkein belül. Eléggé úgy tűnt neki, hogy a férfi nem is való oda, ahova. A feladat gyakorlása után nem is igazán foglalkozott már ezzel, nem az ő ügye volt, neki egyébként is csak jó volt az, hogyha a birodalom belülről rohad el, annál kisebb az esélye annak, hogy újra megtámadják őket. miután hazaért Coruscantra már véget ért a szabadsága, amit Keth megmentéséért és az N’Zoth-ért kapott. Így kénytelen volt újra munkába állni, ahol pedig mindennél jobban kellett titkolnia az állapotát. Attól nem tartott, hogy Jassa elárulná, hogy mennyire rosszul van. Dolgozni akart, az legalább elterelte a figyelmét főleg arról, hogy Erőn keresztül is próbált Keth-el kapcsolatba lépni, de még úgysem sikerült, nem kapott választ. A remény akkor csillant meg a számára, amikor éppen egyedül volt otthon és komlinkje csörgött. Először csak a megszokott rezignáltsággal vette volna fel, amikor meglátta a számot. Noha azóta nem kereste erről senki, hogy Keth elment, de azonnal megismerte, hogy ez a férje komlinkszáma volt. Egy pillanat alatt lett jobb kedve, bár a félelem is ott volt benne, a szíve hevesen kezdett verni és alig várta, hogy végre a férje felől halljon, azonban csalódnia kellett. Amint felvette a hívást és a holoprojectoron nem Keth jelent meg, hanem Xeth. Ez onnan volt egyértelmű, hogy a férfi arcán ott volt a tetoválás és az, hogy urdrarr nyelven szólalt meg is sokat mondó volt. Első mozdulattal Rhys hozzávágta a falhoz a kommunikációs eszközét, ami bontotta a kapcsolatot ő maga pedig zokogva rogyott le a földre, nem tartották meg a lábai. Dühös volt, igazából nem Xeth-re, főleg, hogy ő legalább még érdeklődött is a hogyléte felől és foglalkozott vele, ironikus módon többet, mint a saját férje. Mikor a sírása csillapodott és a férfi újra hívta, akkor már felvette a hívást. De rá kellett jönnie, hogy Xeth-re is dühös, így elküldte a peremvidékre a férfit, hogy megszegte az ígéretét és mégis orvgyilkosokat küldött Keth után. Természetesen nem kapott erre választ, mondjuk hamar el is terelte a férfi erről a figyelmét, többek között, amikor gratulált Rhys-nek az előléptetéséért, noha kifejezte elégedetlenségét is, hogy részben azért kapja mindezt, mert Keth-t hazavitte. Mikor a nő próbálta megtudni, hogy mit, miért és mikor és hogyan és hasonló kérdéseket tett fel, Xeth csak cinikusan mosolyogva felelete, hogy majd hamarosan meglátja. Hiába próbálta bármilyen kiszedni a férfiból, hogy mire érti és reméli, hogy nem valamelyik belsős emberévek intéztette el, mert semmit sem kér tőle, de Xeth mindig kitért a válasz elől. még egy ideig beszélgettek leginkább általános témákról, igazából mindenféléről, ami nem tartozott a jedikhez, vagy Keth-hez. Miután bontották a vonalat Rhys-nek aggodalomra adott okot, hogy valószínűleg akkor szerezhette meg a nagyúr a holoprojectort, amikor összecsapott Keth-el, így a korábban elküldött bizalmas üzenetekre is szert tehetett nem is beszélve arról, hogy a kettejük harca után mennyi üzenetet e szerint Keth helyett Xeth-nek küldött…
Alone in the dark
Coruscant, Kilencedik hónap második fele
Teltek és múltak a napok és a hetek, nagyjából már egy hónap telt el azóta, hogy hazahozták Keth-t, de még Aerith sem tudott semmit sem meg, hogy mi van a férfival. Ő sem tudott az Erőn keresztül semmilyen kapcsolatot létrehozni a „jedivel”. Rhys közben rendszeresen beszélt már Xeth-el, mondjuk így egyszerűbb volt, mintha Erőn keresztül zaklatta volna őt a férfi. Akiről kiderült, hogy tényleg nem hazudott, mert Sokol főparancsnok behívatta a nőt az irodájába és közölte vele, hogy az utóbbi időben mutatott teljesítménye nyomán előterjesztették őrnagyi rangra, vagyis jelenleg ugyanott tartott a katonai előmenetelében, mint annak idején pont mielőtt eltűnt Keth. Ehhez, hogy újra itt legyen kellett, hogy hazahozz a Havoc Squad jedi tábornokát és a siker az N’Zoth-pn még akkor is, ha nem a Köztársaság szerezhette meg a bolygót. Sokol szerint jót tett Rhys-nek, hogy nem másfél évvel ezelőtt kapta meg az őrnagyi rangot, mostanra sokkal érettebb, megfontoltabb lett a férfi szerint és már túljutott azokon a gondokon, ami miatt korábban hadnaggyá fokozták vissza. Rhys-nek nehezére esett, hogy ne nevessen bele az apaként tisztelt férfi képébe, hogy nem saját érdeme volt, hogy jobban tudja kontrollálni az érzelmeit és nem, messze nem jutott túl azokon a gondokon, bár volt egy olyan érzése, hogy ezeket Sokol is pontosan tudja. Éppen ezért végtelenül hálás volt a férfinak, hogy ennek ellenére úgy véli, hogy most már megérdemli ezt a rangot. Saját maga örült neki persze, de úgy vélte, hogy nem érdemli meg, Keth nélküle is hazajutott volna, Aerith mindenről gondoskodott ott, övé volt igazából az érdem, saját maga csak a nyakukra hozta az orgyilkosokat és fény derült arra is, hogy Lord Xeth tanítványa. Még a saját hadnagyát sem volt képes egyedül megmenteni. Minderre az érzésre valószínűleg még Xeth is rájátszott és tovább mélyítette a szakadékot, anélkül, hogy Rhys-nek mindez feltűnt volna. Az előléptetés napján találkozott újra Aerith-el, mert őt is előléptették. Ennek köszönhetően még kevésbé érezte érdemesnek magát az őrnagyi rangra. A barátai és a fogadott családja is eljöttek, Jassa már Aayla-val, ugyanis a hatóságok neki adták a kislány felügyeletét, révén kevésbé volt veszélyes munkája, mint Rhyssa-nak. Természetesen a saját beosztottjai is eljöttek, illetve a többi rajparancsnok, köztük Lor is. Ez nagyon jól esett neki, ami viszont otthon fogadta az már sokkal kevésbé. Tényleg nem tűnt fel neki, hogy Xeth mennyire remekül hangolja a barátai és szerettei ellen, és rántja magával a sötét oldal irányába. A nap jelentős részében kereste a komlinkjét és holprojectorát már úgy volt vele, hogy elkönyvelte, hogy elhagyta, de amikor hazaért a hálóban megtalálta azt. Jó pár nem fogadott hívása volt egy általa ismeretlen számról és onnan még egy üzenet is. mivel nem tudta, hogy ki lehet az, így megnézte az üzenetet, de bár ne tette volna. Az elején nagyon megörült, hogy Keth az, a hangja is ugyanolyan volt, de mégis, ahogyan a tetoválás nélküli arcot nézte, mintha egy idegen állt volna vele szemben. Ebben az állapotában Rhys egyébként is nagyon érzékeny volt, az pedig hihetetlenül rosszul esett neki, hogy úgy gratulált a férje az előléptetés miatt, hogy azt Akmul-tól tudta meg. Hogy a nővel előbb beszélt, mint vele, főleg ennyi idő után, hogy ő volt az, aki kimentette, hogy e szerint a férje jobban bízik abban a nőben, mint benne. Hirtelen úgy érezte, hogy nem kap levegőt, a mellkasa szorítani kezdett és a lelki fájdalma szinte fizikai volt, kiejtette a kezéből a holoprojectort és sírva rogyott le a földre. A magabiztossága és az önértékelése még soha sem volt olyan alacsonyan, mint ekkor. Teljesen feleslegesnek érezte magát, végeredményben mindenki könnyedén boldogult nélküle, nem kellett senkinek és teljesen egyedül volt úgy, hogy még azokra sem számíthatott, akik rá mindig. Legalább is így érezte Xeth sustorgása pedig még inkább rányomta a bélyegét minderre. Még inkább egyedülinek érezte magát Rhys. Annyira maga alatt volt és olyan könnyedén befolyásolható így, hogy fel sem merült benne, hogy azért fordult Keth Akmul-hoz, mert nem érte el őt, pedig ez volt az igazság. Féltékeny volt Aerith-re Keth miatt, Jassa-ra Aayla miatt. Úgy érezte, hogy minden szétesik körülötte, képtelen volt arra, hogy visszahívja Keth-t, mert haragudott rá, most a fordítottja következett annak, amiben a nőnek volt része az elmúlt időszakban. Ezúttal ő nem válaszolt a férje naponként akár többször is érkező üzeneteire, meg sem nézte azokat, de ugyanígy Xeth-nek sem felelt és még BB-4et is kizárta a szobájából. A feltétlenül szükségesen kívül nem akart senkivel sem beszélni, sem semmilyen kapcsolatot fenntartani. Nem akarta, hogy bárki lássa őt így, vagyis belásson a mögé a maszk mögé, amit hála Xeth tanításainak képes volt fenntartani és mutatni mások felé.
Dyadalmash, Tízedik hónap első fele
A következő hetekben Rhys igencsak jól teljesített abból a szempontból, hogy mindenkivel eltudta hitetni, hogy tökéletesen rendben van vele minden. Aerith/Akmul próbált vele párszor beszélni, de mindig lerázta az újdonsült alezredest, a nő pedig odáig még nem ment el, hogy parancsba adja Rhys-nek azt, hogy találkozzanak. Keth-nek továbbra sem felelt, Xeth-nek sem tette volna, de a férfi most is többször megjelent doppenganglerként Rhys-nél. Végre valahára behúzhatott neki a nő azért, amit tett. Mivel iszonyú sok feszültség és düh halmozódott fel Rhys-ben így ezt az időt látta a legjobbnak arra, hogy nekilássanak tanulni is. Elkezdte tanítani a shien fénykardvívásra a niman-on felül, illetve arra is, hogy miként tudja a dühét, haragját villámokban manifesztálni Rhys. Végtére is a Birodalom egyik legnagyobb sith varázslójának tanítványához ez illett. Mint korábban, mivel ki tudja, hogy mennyi idejük van most is megosztotta vele a tudását. Amit természetesen Kael is érzett, amikor ő foglalkozott Rhys-el és a korábbi volt tanács tagnak egyre nehezebb dolga volt azzal, amivel megbízták. Főleg, mert neki meg kevés ideje volt a nővel foglalkozni. Az sem segített, hogy Rhys-nek és az egységének hadgyakorlatra kellett mennie, hogy a nő megismerkedhessen immáron felettesként a különítményével. A csapat három századot foglalt magába, a kérésére az ő helyét Kiera vett át a század élén, illetve még Lor került a sajátjának vezetésébe, mert onnan az ő századosukat áthelyezték máshova. Az egész különítmény neve megmaradt Alkony különítménynek, amit kétszer száz főnyi vadászpilóta század, a Főnix egység/század – immáron Kiera vezetésével – és a Zsivány egység/század Lor vezetésével. A harmadik század háromszáz fő földi egységet foglalt magába egy új századossal az élükön, Helene Garza százados által vezetett Rancor század, akik pedig vegyítették a szárazföldi alakulatok előnyeit. Volt köztük nehézpáncélos, nehéztüzérség, utász, kommandósok, illetve csapásmérő egység is. Ami azt illeti Garzát a legtöbben nem fogadták kitörő örömmel, mert úgy érezték, hogy azért kapott csak századosi rangot és került ide, mert rokona a legendás Garza tábornokasszonynak a Köztárasági főparancsnokságon. Éppen ezért voltak, akik nagyon sokat vártak el a fiatal nőtől, mások meg épp semmit, mert úgy gondolták, hogy hátszéllel került be ide. Rhys tudta, hogy ezt az utat a századosnak kell végigjárnia, hogyha ki akarja a többiek tiszteletét vívni, így csak a sajátjait arra kérhette meg, hogy próbáljanak megértőek lenni és mind összetartoznak, ha a százados a hadgyakorlaton nem bizonyítja be, hogy ide való kihullik, de ők a többiek nem hozhatnak a Havoc Squad-ra és az Alkony különítményre szégyent továbbra sem. Úgy tűnt, hogy mindez használt, amíg utaztak a kijelölt bolygóra, addig végre valahára nagy nehezen rászánta magát, hogy megnézi azokat az üzeneteket, amiket Keth küldött neki. Továbbra is végtelenül idegennek hatott, hogy Keth arcán nem volt ott a tetoválás, nem volt ott a seb. Így inkább csak hallgatta őket, mintsem nézte, úgy kevésbé volt fájdalmas. A sajátjához képest meglehetősen rövidek és tömörek voltak, igazából arról szóltak, hogy folyamatosan figyelik minden mozdulatát és tetteit és még a templomban sem nagyon közlekedhet. Az nem derült ki Rhys számára, hogy miért, nem tért ki rá a férje. Mivel még mindig rémes hangulata és kedve volt, nem tudta, hogy mit kéne válaszolnia ezekre. A rendszer most úgyis értesíti majd Keth-t, hogy megnézte az üzeneteket, a vallomásokra meg, amiket kapott összeszorult a szíve és a gyomra is. Legszívesebben megint órákig bőgött volna, most amikor végre lett volna lehetősége arra, hogy beszéljen a férfival, akivel mindennél jobban akart, képtelen volt megszólalni, képtelen volt bármit is üzenni, vagy mondani neki. Mit kellett volna? Keth-nek kellett volna bocsánatot kérnie és hasonlók, mert eltűnt és nem adott életjelet magáról, de nem tette meg. Azt hitte, hogy minden sokkal könnyebb lesz, de nem, csak még nehezebb, ennél az állapotnál talán még a bizonytalanság is jobb volt. Meg ezt nem lehetett csak úgy komlinken, vagy holoprojectoron át megbeszélni, ezt személyesen kellett volna. Nem volt képes arra, hogy élőben hívja fel a férjét, így felvett egy üzenetet, hogy reméli, hogy hamar kiengedik végre és találkozhatnak személyesen, mert jó lenne úgy beszélni, ekkor még nem is sejtette, hogy még jó fél évnek kell eltelnie mindehhez. Az üzeneten levő holoképén is látszott, hogy mennyire maga alatt van, ha másnak nem is, Keth-nek bizonyosan fel fog tűnni, hiszen nagyon jól ismerte. Most annyira összetörtnek láthatta Keth, mint amikor azt az üzenetet küldte annak idején, hogy elvetélt. Még hozzá tette, hogy sajnálja, hogy rövidre kellett fognia, de épp hadgyakorlatot vezet a sajátjainak, ha lesz valamikor ideje hosszabb üzenetre, akkor majd üzen megint, vagy ha kevésbé lesz fájdalmas az egész. Végül az üzenetet maga törölni akarta, meg is tette, de BB-4, aki hallotta az egészet helyreállította azt és ő volt az, aki elküldte Keth-nek, mert a kis droid újra boldognak akarta látni mindkét gazdáját.
Small light
Déli peremvidék, Tízedik hónap második fele
A hadgyakorlat tovább tartott, nem is nagyon volt ideje, igazából ami meglepte, hogy másnap is kapott is egy üzenetet Keth-től, hogy nagyon örül, hogy végre hallott Rhys felől és teljesen megérti, hogy miért nem küldött eddig semmilyen üzenetet. A nő igencsak meglepődött, hiszen törölte azt az üzenetet, gyorsan megnézte az adatbázisban és helyre volt állítva, illetve elküldve. Csupán egy pillanatra haragudott meg BB-4-re, tudta, hogy Picúr volt, az, aki elküldte azt, a végén pedig hálásan ölelte meg a kis droidot. A fájdalmas és áttörhetetlennek vélt jég mégis megtört. Nem mintha ettől nem lett volna fájdalmas a dolog, de legalább újra elkezdtek beszélni. Noha többször kapott olyan választ Rhys, hogy majd ezt személyesen beszéljék meg, mert nem holohívás téma. Sajnos többek között az is ilyen volt, hogy mit művelt vele Xeth. Erről mind a két férfi mélyen hallgatott, egyikből sem volt képes kihúzni semmit sem. Igazából ezen időből egyetlen egy pozitívumot tudott Rhys felsorolni az pedig az volt, hogy most, hogy Keth biztonságban volt a folyamatos rémálmok legalább abbamaradtak. Persze mindez nem sok, de azért a nő örült annak, hogy az utóbbi két hónapban legalább némileg normálisan tud aludni az előtte levő hosszú időszak után. Furcsa volt a számára, hogy kivételesen nem vesz részt a hadgyakorlatban, csak kívülről irányítja azt, ez neki is gyakorlás volt, hogy most már lesz olyan, amikor nem mehet ki géppel, hanem háttérben kell maradnia. Már most nem örült ennek az egésznek, így amikor tehette, akkor, mint Sólyom-vezér ő maga is kiment. Végtére is egy parancsnoknak is bármikor ki kell mennie és gyakorlatban kell maradnia. Főleg, hogyha az a személy a köztársaság egyik legjobb vadászpilótája. Szerencsére a feletteseit is megtudta győzni arról, hogy így van. Nem mellesleg elég szégyen lett volna, ha egy Havoc Squad-os a rangja mögé bújva akarna távol maradni a csatatértől. A szabadidejében pedig az edzőteremben fénykardvívást gyakorolt, egészen pontosan a shien mozdulatait, hogy minél gördülékenyebben menjen. Most, hogy végre rendszeresen kezdett Keth-el beszélni a kedve is javult valamelyest és Xeth ármánykodása is kevésbé volt hatással rá, ez valószínűleg a nagyúrnak is feltűnt, mert a háttérben újra szervezkedni kezdett. Lady Lyra-t bízta meg azzal, hogy intézze el, hogy Rhyssa még jobban szem előtt legyen és könnyebb legyen figyelniük őt. Így a nő a háttérben üzenetet küldött a Fekete Nap vezetőjének – akiről még mindig nem tudták, hogy kicsoda, csak annyit, hogy elég magas rangpn van és valószínűleg a szenátusban dolgozik – hogy kezdjék egyengetni az őrnagy útját, illetve rávenni arra, hogy majd elárulja a köztáraságot. Mindezt majd akkor, ha már eléggé otthonosan mozog a felsőbb katonai és politikai körökben, illetve eljut oda, hogy a Köztárasági főparancsnokság része legyen. Szóval úgy állították be, mintha csak kinézték volna őt és nem lenne köze a birodalomhoz. Így ennek köszönhetően miután hazaérkeztek a hadgyakorlatról, akkor a főparancsnokától, Kale Sokoltól meg is kapta az első ilyen meghívását. A bankett az 500 Republica tetején volt, csupa előkelősséggel és magas rangú katonai személlyel. Meg kell hagyni, hogy roppant kellemetlenül érezte magát egész este és fogalma sem volt róla, hogy igazából mit is keres ebben a viperafészekben. Noha az árnyjátékokban már kezdett egész jó lenni, de ez az egész nagyon más volt, erre még senki sem készítette fel. Úgy érezte, hogy ez az egész rosszabb volt, mint a Rhen Var-i ütközet. Az legalább megnyugtatás volt, hogy a főparancsnoka is hasonlóan feszengett, mint ő maga, bár a férfinak rendszeres volt az efféle esemény, de bárki bármit is mondott katonák voltak. Igaz itt voltak olyanok, akik inkább politikusok voltak, mintsem katonák, de az ilyeneket soha sem kedvelte. Igazán nagy megkönnyebbülésnek érezte, amikor hazamehetett. Mivel igencsak feszült volt, így elment edzeni, bokszolni, hogy a szegény bábun vezethesse le a feszültségét. Az egyik ütés után valamiért hátralépett és csak dühösen a kezével csapott a bábú felé lila színű villámok csaptak ki a kezéből, egészen pontosan az ujjai végéből és csapódtak bele a bábúba. Elsőre ugyan meglepődött, de pontosan tudta, hogy micsoda ez, erővillám, már csak fejté csóválva szomorúan sóhajtva adta meg magát, hogy egy újabb sötét oldali képesség, végül is mi más, az utóbbi időben világos oldali nem is ragadt rá, csak ezek Xeth-nek köszönhetően. Arról még nem volt fogalma, hogy Kael-nek ezt miként fogja elmondani, mert eléggé kellemetlennek érezte mindezt már. Keth-nek pedig erről nem akart beszélni, mert nem akarta a férjét nyugtalanítani, ellenben Xeth-t elküldte emiatt ismét a peremvidékre, hogy ez is az ő „hibája”, hogy ez sikerült neki.
Coruscant, tizenegyedik hónap első fele
Ahogyan telt és múlt az idő Rhys még beszélt néhányszor Aerith-el, de nem vitte túlzásba, még mindig féltékeny volt a nőre amiatt, hogy Keth mennyire sokat tud róla beszélni, persze a férjének mindezt nem említette. Azonban most, hogy rendszeresen beszéltek már megkérte, hogyha lehet, akkor szeretné azt, hogy Keth majd visszategye a tetoválásait, mert így szokta meg őt tizenegy év alatt és ezzel az egésszel nem tud mit kezdeni és zavarja. Nem volt könnyű kimondania, mert nem akarta megsérteni a férfit sem, de szerencsére Keth jól fogadta és úgy volt vele, hogy csak négy tetoválás az egész, lényegében egyszer „fáj” megcsináltatni, amíg felvarrják, utána úgysem, és ha ez ilyen fontos Rhys-nek, akkor örömmel vállalja újra az egészet. A nő is igencsak megkönnyebbült, hogy sikerült mindezt megbeszélni, mondjuk a mikor lesz erre lehetőség kérdéses volt. Az elmúlt heteket és ezt is szerencsére itt Coruscanton töltötték és nem volt túl sok más feladata, mintsem oktatni és a különítménye ügyeit intézni a három helyettesét Lor-t, Kiera-t és Helene-t is bevonta mindebbe. Ami az edzését és gyakorlását illette, Kael most már nem járt át hozzá, hanem mivel szerzett állandó apartmant magának ő maga hívta át Rhyssa-t oda. Egy gyönyörű legfelső emeleten levő szállást kapott, amit a jedi rend intézett el. Mivel ezt a helyet nem lengte be semmilyen ismerős érzés, vagy bármi egyéb ismerős a nő számára, sokkal tisztább volt a hely és éppen emiatt könnyebben ment a meditálás, és mindenféle dolgok gyakorlása Rhys számára. Mivel Kael számára is feltűnt, hogy Rhys most már nem csak a niman mozdulatait használja fénykardvívás közben, hanem a shient is, már a beállásnál feltűnt neki, később pedig teljesen egyértelmű lett. Így nekiláttak annak, hogy ezen fénykardvívást is gyakorolják, bár a shien pont egy-egy elleni küzdelemben volt gyengébb, de tény és való, hogy háborúban sok ellenféllel szemben, amibe Rhys is könnyedén belefuthat hatalmas előny lenne. Ezeken felül elkezdett gyakoroltatni egy harcban úgyszintén jól jövő képességet a nővel, hiszen Rhys úgysem lesz jedi soha sem, de a harctéren jól jöhet neki az, ha képes magát elrejteni láthatatlanságba burkolni. Igaz erőhasználók ellen ezzel nem sokra megy, de mások ellen igen. Kael apartmanja azért is volt különleges, mert egy komplett edzőterem is megtalálható volt benne, amit kifejezetten erőhasználóknak készítettek, így több tréner droid is volt itt, akikkel Rhys gyakorolhatott. Itt még a shient is könnyedén, többek között azt, hogy miként tudja a lézerlövedékeket visszalőni a droidokra, ellenfelekre. Az elején igencsak döcögősen ment, mármint korábban is csinált már ilyet persze, de azt csak úgy ösztönösen és nem vívóformával egybevetve. Szerencsére annak köszönhetően, hogy korábban is csinált már ilyet nagyon hamar ráérzett, talán túlságosan is hamar. Ezúttal ő maga fejtette ki az aggodalmát Kael részére, hogy ennek is köze lehet Xeth-hez, a férfi pedig ugyan szeretett volna nem egyetérteni, de kénytelen volt. Bár itt hozzá tette, hogy ez nem sötét oldali dolog, így talán itt annyira nem is gond, hogy úgymond „gyorstalpalóval” haladt Rhys. Ha már felmerült a téma, akkor rákérdezett, hogy miként tudna ettől az egésztől megszabadulni, hogy ne kapjon ilyesfajta tudást folyamatosan. Kael sajnos nem mondott jó híreket, a legjobb tudomása szerint ehhez meg kellett volna törni az életköteléket, vagy valakit találni, aki van olyan erős és képzett, mint a sötét nagyúr és folyamatosan képes elérni, hogy ne tudjon Xeth ezzel foglalkozni. Szóval a válasz az volt, hogy nem nagyon tud mit tenni Rhys. Mert úgy tanulja a dolgokat, hogy igazából az fel sem tűnik neki. Itt kissé félve mondta el azt is, hogy immáron erővillámokat is tud szórni. Látta a komoly aggodalmat a férfi tekintetében és tudta, hogy erről be fog számolni a Jedi Tanácsnak is, vagy legalább is Morwennek biztosan. Keth-t direkt nem hozta fel, mert még mindig titkolni akarta a dolgokat, neki nem nagyon volt fogalma róla, hogy a Jedi Tanács már a férfitől tudja, hogy mennyi ideje vannak együtt és azt is, hogy házasok. Így egyelőre nem igazán tudta, hogy ezzel mit kezdjen és Keth-t sem akarta fárasztani vele, vagy azt elérni, hogy aggódjon. Így nem igazán tehetett mást, mintsem Xeth-el beszélni erről. Noha nem örült ennek, de nem is akarta, hogy vége legyen, mert végül is valahol jó volt az, hogy hónapok, évek helyett ennyire hamar tanul, de jobban örült volna, ha nem csak a sötét oldali dolgok ragadtak volna rá, hanem világos oldaliak is, bár mit is várhatna egy sötét nagyúrtól? De a férfi még így is képes volt meglepni Rhys-t, amikor elégedettségét fejezte ki az irányába, hogy végre tanul valamit magától is, aminek még hasznát is veheti és legalább ezt vele átugorhatja, mert ez lett volna a következő, de így nincsen rá szükség. Mondani sem kell, hogy ennek hallatán Xeth ismét a peremvidékre lett küldve.
Coruscant, Tizenegyedik hónap második fele
Újra csak úgy múlt az idő, de még mindig nem lehetett tudni, hogy mikor is fogják Keth-t végre kiengedni a templomból. A férfi elmondása szerint még mindig gyenge volt és folyamatos orvosi ellátásra szorult, azonban azt nem volt hajlandó megmondani, hogy mi miatt is, bár Rhys könnyedén rájött, hogy köze lehet a Xeth-el való harchoz és ahhoz, hogy valószínűleg egy klón testben van. Úgy vélte, hogy Xeth készülhetett biztosítékkal, hogyha kell és Keth legyőzi, akkor csak átugrik egy másik testbe, mert a sith-ek képesek minderre és akkor e szerint Keth eredeti fizikai teste pusztult el és annak ellenére, hogy jedi végrehajtotta ezt. Ez pedig magyarázattal szolgált volna arra is, hogy miért ilyen fiatal az a test és saját maga is miért ütődött ki hetekre a két férfi harca közben. Először Xeth-en kérte számon a dolgot, aki természetesen nem felelt, csak annyit mondott, hogy erről Keth-nek kell beszélnie, mert nem az ő dolga. Keth pedig, ahogyan minden ilyesmit érintő kérdés elől, ez elől is kitért, hogy majd személyesen. Az utóbbi időben folyamatosan ebbe a válaszba futott bele, amitől kezdett igencsak frusztrált lenni, így most eldöntötte, hogy saját maga fog pontot tenni a dolgok végére, még akkor is, hogyha mindez óriási ostobaság is lesz és mindent elveszít. A terve ugyanis azon egyszerű volt, hogy elmegy a Jedi templomhoz és mindenképpen megpróbál Keth-el találkozni. Pontosan tudta, hogy nem könnyű bejutni oda, de talán, hogyha az egyik leszállópályán landol, ami kilógott az épületből, akkor talán engedik, hogy találkozzon vele, vagy ha őt be nem is – nem is voltak kétségei, hogy nem fogják beengedni – de Keth-t akkor is talán kiengedik oda hozzá. A terve egészen addig működött, hogy megérkezett oda Jedi templomhoz és köszönhetően annak, hogy kiváló pilóta landolni is tudott. A problémák ezek után kezdődtek, mert amint elindult befelé az épületbe azonnal előkerült két templomőr, akiknek viszont eszük ágában sem volt beengedni a nőt a templomba. Egyelőre próbált nyugodt maradni, de így is reszketett az idegességtől és az egésztől, de még nem üvöltötte le a fejét a párosnak. Az idegességtől remegő hangon mondta el, hogy miért jött és kit szeretne látni, de a páros eléggé hajthatatlan volt. A gondok ott kezdődtek, hogy Rhys is és kikötötte, hogy márpedig nem fog addig távozni, amíg nem beszélhet E’ron tábornokkal, vagy lovaggal, a rang teljesen mindegy. Erre az egészre az őrök vissza akarták terelni Rhyssa-t a hajójához, amit viszont fenyegetésnek fogott fel, emiatt ugyan a fénykardjához nem nyúlt, de katonai alapállást vett fel, amiből egyszerre tudott támadni, vagy védekezni, amit a Havoc-nál tanítottak. A két őr pedig mindezt agresszív támadási szándéknak vélték, főleg, mert megismerték, hogy milyen képzést kapott a nő, amivel ha kell erőhasználók ellen is hatékonyan fel lehet venni a harcot.A két templomőr a fénykardjaikat aktiválták, mire Rhys i már nyúlt a saját fegyvere felé, amikor szerencsére Morwen Avenay mester érkezett meg és akadályozta azt meg, hogy értelmetlenül folyjon a vér a jedi templom egyik leszállópályáján. És ezáltal szét is választotta az egymásnak esni készülő feleket, az őröket beparancsolta a templomba és Rhys-től kérdeznie sem kellett, hogy mit akar, pontosan tudta. Neki már korábban leesett egyébként is, hogy van valami a páros között, Aeyaj jelentései is alátámasztották és most el is mondta, hogy már mindannyian tudják, mert Keth elmondta nekik. Morwen próbáltam megnyugtatni és vigasztalni, hogy ő és még két másik jedi, a két őrszem támogatja és kettejük oldalán vannak, de a tanács nagy része ellenzi, hogy Keth-nek legyen bármiféle kapcsolata is, még akkor is, ha a férfi végül mégis Rhys miatt jött csak vissza a köztársaságba. Szíve szerint engedné Morwen és most bevinné a férjéhez a nőt néhány órára, de a józan eszére hallgatva nem teheti meg és emiatt megvan kötve a keze. De megígérte, hogy igyekszenek Kes’vora-val és Nemic Rix-el mindent megtenni, hogy újra láthassák egymást. Végül szépen sikerült megnyugtatnia a teljes kétségbeesett nőt, hogy minden rendben lesz és a legjobb az lenne, ha most hazamenne. Ők nem fogják a katonaságnál mindezt jelenteni, nem akarja veszélybe sodorni Rhyssa előmenetelét, mert tudja és érzi, hogy mennyire maga alatt van a nő és bárki más így tett volna. És megígértette vele, hogy többé ne csináljon ilyen butaságot, mert mindkettejüknek árthat vele, mert lehet, hogy a Tanács a viselkedése miatt nem fogja hagyni azt, amit Morwen és a két férfi akar. Rhys végül belement és nehéz szívvel tért vissza a saját szállására, a Vorco rezidenciára, ahol örült volna, hogy Jassa, vagy Aayla fogadta volna, ehelyett Xeth doppenganglere várakozott nála önelégült vigyorral az arcán, hogy ezt ő maga is megmondta volna, hogy ez lesz a vége ennek és akkor Rhys is megkímélte volna magát ettől a megalázottságtól.
Into darkness
Birodalomhoz közeleső határvidék, tizenkettedik hónap első fele
A hosszabb Coruscanton töltött idő után valahogyan talán várható is volt mindaz, hogy ismét hosszabb időre el kell majd hagyniuk a fővárost és valóban a tizenkettedik hónap elején jött is a parancs. Eddig egyébként nem kapott hírt arról, hogy haladt volna Keth ügye bármit is előre, ami eléggé letörte. A férjéhez persze eljutott a hír és érezte is, hogy ott volt nagyon közel a felesége és igyekezett megkérni, hogy többé ilyesmit ne csináljon. Nem szerette volna, hogyha miatta történt volna valami Rhys-el, vagy épp a pályafutásával. Azzal, hogy távoznia kellett talán azt sajnálta a legjobban, hogy Aayla-t nem fogja látni, Jassa pedig, hogy őt és Lor-t. De ilyen volt a katonák élete, főleg, hogyha olyan pozícióban voltak, mint ők ketten. Rhys-nek igazából még mindig kissé furcsa volt, hogy Lor a családjukhoz csapódott, azóta főleg, hogy már a férfi a beosztottja volt. De ettől függetlenül persze örült annak, hogy Jassa boldog és ez volt a legfontosabb a számára, semmi más. Volt valami rossz érzése, amikor elbúcsúzott a szeretteitől, ahogyan máskor is, de mégis valamit érzett. Mintha már most tudta volna, hogy hónapokig nem fogja őket látni. De persze megígérte Jassa-nak, hogy az ünnepekre hazajön és hazahozza Lor-t is. Titkon pedig remélte, hogy akkor már ő maga is együtt lehet Keth-el. Azonban a sors és nagyban Xeth máshogy gondolta mindezt, de ez még a jövő zenéje. A feladatuk nem volt kirívó, vagy újdonság, a határ védelme mindig a feladataik közé tartozott, csak abban volt ez most más, hogy ezúttal Rhys már mint a határőrzés felügyelője volt ott, nem pedig, mint ténylegesen őr. Nem mintha nem tette volna meg azt, hogy kimenjen, ugyanúgy kivette a részét a járőrözésből BB-4-el, mint bárki más, aki itt volt. Nagy megkönnyebbülés volt a számára az is, hogy eddigre Helene Garza is teljesen beilleszkedett és senki sem kérdőjelezte meg azt, hogy tényleg a Havoc Squad-ba való. Így legalább már a rivalizálástól nem kellett tartani és mindenki tette a saját dolgát. Ő nem az a fajta tiszt volt, aki tartotta a távolságot az embereitől, így ugyanúgy leült közéjük szolgálat után, mint korábban, amikor nem a főfőnökük volt, hanem csak egy közülük, a társai pedig mindezt igencsak jó néven vették. Amikor éppen volt egy kis ideje, akkor továbbra is gyakorolta a fénykardvívást, szerencsére kapott kölcsön az útra Kael-től egy jedi edző droidot, így vele tudott gyakorolni és vívni. A droid társaságában a láthatatlanná válással is próbálkozott. Az elmondás szerint úgy kellett az Erőt maga körül „manipulálnia” irányítani, mintha egy leplet terítene magára. Néhányszor sikerült is már egy-egy pillanatra, de valami miatt soha sem sikerült tovább egyelőre. Igaz már ezt is nagy előrelépésnek tartotta főleg, hogy ehhez Xeth-nek egyelőre nem volt köze, hanem csakis saját magától tanulta. Ahogyan próbálkozott egyre jobban és jobban kezdett ráérezni erre és egyre könnyebb volt megragadni maga körül az Erőt, sokadik gyakorlás után már nem is igazán értette, hogy miért nem sikerült mindez neki elsőre. Ahogyan egyre jobban ment még Xeth elégedettségét is érezte azzal kapcsolatban, hogy milyen remekül halad mindezzel. Az itt tartózkodásuk első két hetében semmi érdemeleges nem történt egyébként, mint mindig most is mindent teljesen nyugodt és békés volt, mindaddig, amíg végül egy parancs nem érkezett be a csapathoz. Az egyik bolygón találtak egy rakatát, amit/akit a teljes csillagköd meg akar szerezni és az Alkony különítmény felét is kirendelték oda. Azonban sajnos ezúttal nem dönthetett arról, hogy kit is akar vinni, vagy ő mehet-e egyáltalán, ugyanis a felettese komplett névsort kapott arról, hogy kiket kell majd az órákon belül megérkező másik köztársasági hajóra. Így Kiera és Helene maradt itt a határvidéken, míg Lor és Rhys ment a Szellemholdnak nevezett helyre. Egyébként pilótákból nyolc főt kértek, a maradék nagyjából hatvan név a szárazföldi egységből került ki. Ebből is látszott, hogy főleg szárazföldi akció lesz, mintsem levegőbeli. Egyelőre nem sokat mondtak el nekik, csak azt, hogy valószínűleg ha így megy tovább az egész, akkor lehet, hogy egy ősrégi micsoda – a rakata – miatt háború lesz megint és odalent a bolygón nagy ellenállásra kell majd, hogy számítsanak. Ekkor még nem is tudták, sejthették, hogy micsoda árat kell majd fizetniük mindezért, mert nagyon, de nagyon alábecsülték azt a rakatát, amivel szembe kell szállniuk. Rhys még elindulás előtt azért küldött Jassa-nak és Keth-nek is üzenetet, hogy nem tudja, hogy mikor lesz ideje jelentkezni, mert neki is mennie kellett a Szellemholdra. Még egészen jókedvűen tette hozzá, hogy senkinek sem kell őt féltenie, mert BB-4 fog rá vigyázni, mert őt is magával viszi. Ekkor még azt sem sejtette, hogy ez volt az utolsó üzenete, ami hosszú hónapokig eljut a szeretteihez…
//Folytatás a következő posztban.//

Szellemhold, 348.3 MU (Tizenkettedik hónap közepe)
Nos meg kell hagyni, hogy ez a küldetés nem épp olyan lett, mint amilyenre számított Rhys, olyasmire gondolt, hogy a frakciók néha lőnek egymásra, de ez itt pontosan olyan totális háború volt, mint amit azt hitt, hogy maguk mögött tudtak már hagyni, de nagyon úgy nézett ki, hogy nem. Itt mindenki, mindenki ellen volt, nem igazán voltak oldalak, ahogyan valamelyik félnek az oldala kívánta, hogy kivel is álljon össze, hogy a másiknak borsot törjön az orra alá. Rhys-el is éppen így volt, amikor megkezdte az egyik szolgálatot, sajnos Lor-t lent kellett hagynia, mert a férfi gépe megsérült és épp javítás alatt volt. A nőt két gép üldözte, az egyik hutt, a másik imp felségjelzésű volt. igazából remekül elszórakoztatta az őt üldöző párost, egy pillanatig sem volt veszélyben tőlük, sőt még azt is elérte, hogy az ellenfelei ütközzenek össze és kelljen idő előtt kiesniük a játszmából. Egy ideig minden teljesen nyugodtan ment úgy, ahogyan lennie kellett, még arra is volt ideje, hogy a földieknek fedezést adjon, amikor egy becsapódó mentőkabinhoz mentek. Itt tért volna vissza utána a feladatához amikor hirtelen erős fejfájás tört tá, mintha valaki be akart volna hatolni a tudatába. Az érzés némileg ismerős volt ahhoz, amit akkor érzett, amikor azon a nyomorult űrállomáson volt az emlékei kiesése előtt. Neki szerencséje volt, hogy BB-4 hamar kapcsolt és átvette az irányítást a gépe felett, majd a saját táborukban letette. A többiek nem voltak ilyen szerencsések, a többi gép lezuhant az égről. Kiderült, hogy mindenki nagyon furcsán kezdett viselkedni és csak páran maradhattak. Hamar rájöttek, hogy a rakata megszállt itt mindenkit, hozzá csatlakozott egy jedi lovag, akivel összeszedték Shani ügynökjelöltet és Lor hadnagyot, akit ki kellett ütnie az ügynökjelöltnek, így megtudta menteni a rakata befolyásától. Ekkor már érezte egyébként a rakata félelmetes hatalmát, és még egy valakit megérzett, ahogyan megjelent a bolygó körül. Xeth-et! Nem tudta, hogy mi történhetett odafent, de az Erőn át érezte azt is, hogy a három hajóból az egyik elpusztult, ami a bolygó körül volt. A fentiek korábbi parancsa nem érdekelte, hogy élve kell a rakata, már eldöntötte, hogy likvidálják és közben még Miin-nel is összecsapta a port, mert a külvilági nő olyan parancsokat akart adni, ami minden elesett és még élő katonát sértett volna. együttműködni a birodalommal, nevetséges! Szóval elindultak a központi rész irányába, nagyjából fél úton lehettek, amikor egy igencsak kellemetlen ismerősbe futott bele, aki nem volt más, mint Lord Xeth, a férje, akivel eddig is komlinken marták egymást már. Vagyis a nő a nagyurat. A valódi férje, amiről egyelőre azonban nincs tudomása. Ahogyan meglátta a férfit végre valahára valódi mivoltában és nem csak illúzióként, vagy doppenganglerként Erőn keresztül kezdte fojtogatni, de nem tudta sokáig megtenni, vagy hatékonyan, mert a birodalmiak Shani-ra fogták a fegyverüket. Számon is kérte mind a két oldaltól, közben Xeth-el elég látványosan úgy viselkedtek, mintha legalább hatvan éve lennének házasok. Mint mindig most is mindenben ellent mondott a másiknak és még próbálta sértegetni is. Shani megmenekült és furcsa látomást látott Rhys amikor a lány hozzáért, amiről Rejtjel hét is tudott, de Rhys nem tulajdonított neki különösebb figyelmet ekkor, és közben továbbra is a Xeth-el való szócsata közben a férfi Keth-el nagyon betalált Rhys-nél, akinek ez olyan szintű lelki fájdalmat okozott, hogy az fizikailag is érezhető volt. Érezte, hogy a férfi roppant elégedett ezzel – bár akkor még Xeth-nek fogalma sem volt arról, hogy milyen állapotban van a felesége – szerencsére Rhys sikeresen visszafogta a könnyeit és azt, hogy külsőre is kimutassa, hogy ez mennyire fájt neki, hogy fel lett emlegetve, hogy Keth keveset törődik a nővel és mindig titkolózik előtte. Belül azonban Rhys üvölteni tudott volna a fájdalomtól. Végül a két csapat – mert a birodalmiak is jöttek velük – sikeresen megközelítette és el is érte a középső részt, ahol a hatalmas torony volt, amiben a rakata is meghúzta magát. Eddigre már tudták, hogy mindenkit a rakata ural itt lent a holdon, de még láttak az épülethez osonó olyanokat, akiket nem. Esze ágában sem volt Rhys-nek hagyni, hogy Xeth rátehesse a kezét a rakatára, így próbáltak előre haladni, de nem nagyon volt erre lehetőségük. Xeth olyan hangosan csörtetett be és intézte a lejutást, hogy Rhys még „kicsire nőtt rancor”-nak is elnevezte őt. Itt bent az épületben jött rá Xeth, hogy az elmúlt közel másfél év mennyire összetörte és kívülről ugyan úgy tűnik, hogy tartja magát, de belül mintha milliónyi darabra tört volna össze. Lent utolérték a többieket és meglepve tapasztalta, hogy a mestere fogadott lánya is ott van, akinek mivel nem tudta, hogy nem mondhatná el elárulta, hogy Kael életben van és Coruscanton van jelenleg. A rakatához vezető folyosó kis részén már senki sem volt magánál, így a csapat hamar megérkezhetett az ellenfélhez. Xeth még ekkor úgy volt, hogy élve kell neki, így próbált beszélni az alakkal, ezúttal pedig Rhys talált be, hogy majd pont rakata fog a közös nyelvhez lealacsonyodni, utalva erre, hogy Xeth ha kettesben vannak, vagy beszélnek, csak akkor reagál Rhys-nek, ha ő is urdrarr nyelven felel. A rakata azonban nem volt beszédes kedvében, hanem azonnal támadást indított Xeth felé mentálisan, amitől a férfi ledermedt. Nem is volt képes éppen felfogni, hogy mi zajlik körülötte, így amikor a rakata Xeth felé hajította a fénykardját Rhys nem átgondolva a helyzetet a penge és a sötét nagyúr közé ugrott. Soha olyan fájdalmat nem érzett még, mint amikor a penge átszúrta a lapockája tetején, a teljes felsőtestét, kulcscsontját, majd elérte Xeth páncélját. Alapból félre akarta lökni a férfit, de nem maradt ideje, így viszont őt is átfogja szúrni a penge. Ami nem történt meg, mert amint a páncélhoz ért a fénykard deaktiválódott. Ez mentette meg a nő életét, aki ebben a pillanatban összecsukott és elterült. Még a sokk előtti utolsó pillanatban üzente mindkét férfinak, hogy szereti őket. Érezte, hogy haldoklik, még egy ideig próbált küzdeni, hogy magánál maradjon, ne veszítse el az eszméletét, nem akart meghalni, így nem és most nem. A következő, amit felfogott a fájdalom volt, ahogyan erővillámok érték, ekkor már küzdeni sem volt ereje, tudat alatt sem. Szépen lassan sötétült a világ körülötte, amikor hirtelen megérezte, hogy a fájdalom múlt és a sebe rendbejött Xeth gyógyításának hála, egy pillanatig még a fejében volt, hogy ezt az érzést már érezte Keth-nél, de szerencsére később nem elékezett rá. A sokk és minden más nem, erre ez az erőalkalmazás képtelen volt, de legalább életben marad. Még abból valamit felfogott és érzett, hogy valaki felkapja és biztonságban van a karjaiban, így Xeth lehetett, majd végre valahára elvesztette az eszméletét, így már nem érzett se fájdalmat se semmit. Visszafelé, az épületben BB-4 követte Xeth-et és Rhys-t, de végül Lor-ral kellett mennie, mert a nagyúr őt nem vitte magával, csak Rhys-t, fel a Shadow Hand- re és már el is tervezte, hogy most egy jó ideig nem fogja visszaadni a nőt a köztársaságnak, hanem saját magával viszi őt a Birodalomba a droid nélkül.
Lady Benûwia
Dromund Kaas, Tizenkettedik hónap második fele
Rhyssa napokkal később tért csak magához, amikor a hajó már kitett mindenkit az Ossuss-on és visszafelé tartott a birodalmi magvilágba. Először fogalma sem volt, hogy hol van egy kényelmes franciaágyban feküdt, összesen csak fehérnemű volt rajta, vagyis felül egy ujjatlan és vállnélküli top, hogy a jobb válla be lehessen kötve. Lassanként kezdte összetenni a dolgokat, hogy beugrott Xeth elé, de valami furcsa volt, nem fájt a válla és nem is orvosi rendelőben volt. Felült és körbenézett, többek közt a sebét is, de nem volt még sebhely sem ott. Ahogyan körbenézett megismerte a helyet, Xeth-é volt, amit eddig nem vett észre az pedig az volt, hogy a férfi ott aludt az ágy szélére dőlve miközben a földön térdelt, vagy ült alapból. Arra, hogy Rhys felébredt a férfi is ébredezni kezdett és felpillantott. Rhys ebben a pillanatban lekevert egy akkora pofont a férfinak, hogy az rögtön felébredt, de a nő miközben hátrébb „ugrott” az ágyon még el is rúgta magától a másikat, hogy Xeth végül a földön landolt. A nő a takarót szorongatva és maga köré csavarva szállt le az ágy másik végén. Igazából kimondani sem kellett, pontosan tudta Xeth, hogy miért kapta a pofont, de Rhys még mindig a sokk utóhatásától szenvedve sírva vágta a másik képébe, hogy mert becsapta és hazudott és orgyilkosokat küldött mégis Keth után. És persze ki is akart viharzani a hálóból, de mire az ajtóhoz ért volna a férfi már ott volt és megállította mindebben. Ebben az állapotában könnyedén fogta le Rhys-t és cipelte vissza az ágyba, hogy pihennie kell, még a nő reggelijét is ágyba hozta, ami csak még jobban kiakasztotta Rhys-t, hiszen mindent pont úgy csinált a férfi, ahogyan Keth tette. Kellemes volt azonban, hogy most, amíg a nő nem tért teljesen magához, addig Xeth is a közös nyelvet használta. Ahhoz pedig jó pár óra kellett, hogy Rhys tényleg magához térjen a közel négy napos alvás után és a sokk miatt is. Utána mondta el a helyzetet a férfi, hogy mikor milyen szituációban mit vár el a nőtől, nem mintha nem tudta volna és azt is, hogy mibe került. megbízást kapott a köztársaságtól, hogy vendégeskedjen itt, vagyis tegyen eleget a birodalom meghívásának. A nő persze nem hitt a másiknak és még a szerelmi vallomást is letagadta, hogy mondott volna ilyet. A parancs, amit kapott írásban és holofelvételen azonban meggyőzte, hogy tényleg itt kell lennie, még ha nem is akarta mindezt. Bár azt nem tagadhatta, hogy ilyen intim közelségben még jobban vonzódik a másikhoz főleg egy-egy megnyilvánulása, mozdulata miatt. De ez persze nem jelentette azt, hogy ne akarna továbbra is behúzni neki egy hatalmasat. Amikor Rhys teljesen megnyugodott, akkor hozta fel, hogy Rhys felvehetne egy nevet a Birodalomban, mint az ő tanítványa. Azt akarom, hogy a saját biztonságod érdekében egy másik nevet válassz, amin tanítványomként ismerhetnek a Birodalomban. A legjobb lenne talán az, hogyha a régi valamelyik nevedet választanád. Mint Lady Elara, vagy Lady Daemora – javasolta a férfi.Nem tudnám megszokni, mit szólsz ehhez: Lady Benûwia? Lady Benûwia? Erős, sith név, honnan jött? Fogalmam sincs, csak úgy ismerős, sajátomnak érzem – felelte zavartan a nő. Akkor legyen ez, tetszik. Csatlakozol hozzám egy teára Lady Benûwia? – kérdezte még egy mosollyal a férfi és a kezét nyújtotta a másik felé. A teafelkérést végül is elfogadta Rhys és ugyan nem közös nyelven, hanem urdrarr-ul, de végül kellemesen elbeszélgettek egymással. Amikor épp nem volt cinikus és kegyetlenkedő Xeth, akkor kellemes társaságnak vélte Rhys, aminek nem is örült annyira. Egyre többször vélt felfedezni olyan mozdulatot a férfin, amit Keth is pont ugyanúgy tesz és a tökéletes hasonlóság – ikertestvérek révén, hiszen még mindig ezt gondolta és tudta – sem könnyített. Mikor a tea után a férfi mögé lépett, végigsimított a nyakán és vállán, majd ezen a részen meg is csókolta kellemesen rezzent össze és a gyomra is kellemes görcsbe rándult. Bármennyire is fájt beismernie Xeth-nek abban igaza volt, hogy Keth elhanyagolta, hiszen nem is találkozhattak ő pedig már rémesen vágyott arra, hogy végre valaki ne katonaként, hanem nőként bánjon vele, úgy viszonyuljon hozzá, és az életköteléknek hála pontosan érezte, hogy Xeth legalább annyira oda van érte, mint Keth is. És nem tagadhatta, hogy átkozottul imponál neki, hogy egy ilyen hatalmas nagyúr próbálja elcsavarni a fejét egy senkinek, egy kis katonának és nem csupán azért volt ez, hogy kitoljon Keth-el, hanem valódi érzelmek voltak. Próbálta ezeket kitörölni a fejéből, elűzni ezeket a gondolatokat, de mire sikerült volna már azon kapta magát, hogy viszonozza Xeth csókját és már a férfival szemben térdel a széken, akinek át is karolta a nyakát. Egyáltalán nem tiltakozott, esze ágában sem volt, amikor Xeth felkapta és visszavitte a hálóba őt. A következő pár napban nem igazán hagyták el a hálószobát, maximum a zuhanyzóig és vissza. Bármennyire nem akarta beismerni Rhys, utoljára akkor érezte magát éjszakánként ennyire biztonságban, amikor Keth-el aludt. Most is volt, hogy párszor felriadt éjjel és egy-egy pillanatig azt hitte, hogy a férje van mellette, de amikor realizálta, hogy nem mardosó bűntudat kerítette hatalmába közben pedig a világot átkozta és Keth-t is, ahogyan Xeth-et és saját magát is. Még mindig ott volt a fejében, hogy Keth hajította oda Xeth karjaiba őt, pontosan tudnia kellett, hogy nem fog tudni ellenállni neki, bármennyire is akart képtelen volt. végül megérkeztek Dromund Kaas-hoz, ekkor lett a szerződés értelében megmutatva rhys-nek a Shadow Hand is és eddigre már tudta, hogy mikor hogy kell viselkednie. Vendégként saját magát adhatta, a Xeth szerint imádnivaló modorával és persze közös nyelven beszélnek. Ha ketten vannak, akkor továbbra is legyen saját maga, hogy mindig ellenkezik, de ekkor urdrarr nyelven kell beszélnie. Ha pedig az a helyzet fog fennállni, hogy a tanítványaként van jelen, akkor egyértelműen urdrarr, hacsak nincsenek nem erőhasználók a közelükben, akkor közös nyelv, és ebben az esetben a tiszteletet is elvárta, még ha csak megjátszás szintjén is, mert nem ha nem teszi, akkor kénytelen lesz a férfi bántani, hogy ne tűnjön gyengének mások előtt, hogy még a tanítványa sem tiszteli a nagyurat. Az ellen nem volt kifogása, ha a nő telepatikusan akar tiltakozni, de a látszatot elvárta és megkövetelte tőle a saját érdekében. Rhys-nek nem nagyon volt más választása, mintsem belemenni ebbe, révén nem akarta, hogy a férfi erővillámokkal, vagy egyéb mással kínozza meg. már ekkor elkezdte a napi szinten elvárt jelentéseket megtenni szóban Kale Sokol főparancsnoknak és Helene Garza nagynénjének, Garza tábornoknak. Igazából megnyugtató volt, hogy egyikük sem örült a helyzetnek és nem látták szívesen a birodalmi követet, akit az impek küldtek ugyanazért, amiért Rhys van ott náluk. Végül izgatottan várta, hogy arra a bolygóra léphessen, amelyikről származott, ahol született.
Scarif, első hónap első fele
Az igazat megvallva Rhys számára minden teljesen újdonság volt, ez egészen más volt, mint amikor Xeth csak úgy puff rázúdította a tudását az életköteléken keresztül. Igazat megvallva a katonai dolgok után még talán túlságosan nagy lelkesedést is mutatott. Vagyis úgy, amit illetlennek lehetett volna vélni, ha csak úgy tekintett rá valaki, mint a Köztársaság követe. Ha kémnek bélyegeznék meg, ahhoz meg túl amatőr. A napjai jelentős részét a hivatalos események tették ki, amiken nem csak Dromund Kaas-on volt szerencséje túlesni. Xeth szinte egy pillanatra sem hagyta magára, így a külső szemlélők számára úgy tűnhetett, hogy végigvitatkozzák egymással az összes ilyen rendezvényt. A katonákon és egyéb személyeken persze látta a halálra vált tekintetet, hogy miként lehet életben. Ezen még be kellett ismernie saját maga is remekül szórakozott. Pár nap után mikor este már csak kettesben voltak Xeth-el és a jelentéseken túl volt, akkor képes volt nevetni a tiszteken és egyéb katonákon, hogy miként reagáltak a cívódásukra. Volt szerencséje megismerkedni a rettegett ellenféllel is, Cithe főadmirálissal, akit igazán megnyerő férfinak ismert meg, és szinte azonnal tiszteletet érzett iránta. Bár ez előtte is megvolt az a furcsa, amit még az ellenséged irányába is érezhet az ember. Lassanként azt sem kerülte el, hogy Sötét Tanácstagokkal is találkozzon. Ennek nem örült, de muszáj volt. Legszimpatikusabbnak a Lord Organa és Lady Inuwia párost tartotta, velük még beszélni is tudott, Lord Organa pedig nevetve próbálta meg rávenni, hogy hagyja ott Lord Xeth-et és a szféráját – Xeth szövetségeseként és az Erőben „elrejtett” jellel nekik egyértelmű volt, hogy ki a nő – és legyen az ő tanítványa, révén kár lenne egy ekkora tehetséget eltékozolni a hírszerzési szférában, amin aztán mindkét férfi jót nevetett. Xeth pedig nem akarta odaadni értelemszerűen őt. Lady Vadrint és a saját húgát egyelőre szerencsére elkerülte. Ezt leszámítva minden nap olyan volt, mint egy kellemes randevú, hiszen Xeth minden nap valami aprósággal lepte meg a nőt, többek között egy új könnyű páncéllal, amit mint Benûwia viselhet, illetve egy holografikus álcázóval, hogy biztosan ne lehessen őt megismerni, ha úrnőként lesz jelen valahol. Nagyjából ekkor kezdődtek az álmok is, újabb rémálmok. Többször ébredt fel éjjelente Xeth mellett teljesen leizzadva, vagy éppen arra, hogy a férfi kelti fel. Álmában eleinte annak látta folytatását, aminek már korábban is, egy urdrarr férfi volt benne, ő beszélt, régebben nem értette, de most igen, már beszélte ezt a nyelvet is. Figyelmeztette valakire, hogy ne hagyja magát, vagy éppen elátkozta, hogy ezért még megfizet. Máskor ezzel az alakkal harcolt és bezárta valahova, vagy éppen másokkal. Egy vörös bőrű urdrarr nő testében volt és hatalmi harcot játszott egy kedves arcú nővel. Amikor leírta őt, akkor Xeth azonnal felismerte benne a császárnét. Ezt Rhys ijesztőbbnek találta, mint amikor vagy Xeth-el, vagy épp Keth-el álmodott. Ő napi szinten beszélt és küldött üzeneteket a feletteseinek, illetve a többieknek, de nem kapott választ ezekre és úgy tűnt, hogy senki sem kereste. Ez rosszul esett neki, de gyanította, hogy Xeth engedi azt, hogy eljussanak ezek hozzá. Mivel a rémálmok miatt nem igen tudott Rhys aludni és nem akart csak forgolódni, így ekkor gyakoroltak főleg fénykardvívást, de Xeth örömmel tanította gyakorolni a többi dolgot is, amiket Rhys már tudott, mint a láthatatlanságot, vagy éppenséggel az erővillámokat. Mindez itt pedig sokkal könnyebben ment a nő számára, hála a sötét oldal közelségének. Illetve igyekezett végre megtanítani neki a férfi azt, hogy miként kell meditálni. Ezen egyszer már elbukott, mikor a köztársaságban próbálta még annak idején Keth-ként. Erre az egy valamire Rhys továbbra sem volt kifejezetten alkalmas, amikor már úgy lehetett venni, hogy végre sikerült a feladat, akkor a nő mindig elaludt a meditálás közben. A hónap közepe felé Xeth úgy döntött, hogy itt van az ideje az első feladatát teljesítse, mint a tanítványa. Pontosabb részletet nem árult el, de azt kijelentette, hogy ez egy vizsga és meri remélni, hogy a nő készen áll rá. Mondani sem kell, hogy a nő nem lelkesedett mindezért, főleg, hogy a feladat mibenlétét sem tudta. Ezúttal titkokban, egy kisebb hajóval mentek valahova, Rhys-t kezdte nagyon zavarni a titkolózás, míg végül a Scarif nevű bolygóhoz értek. A katonai pályájából pontosan tudta, hogy milyen jelentősége van ennek a helynek, többek között tervrajz és egyéb archívum, és itt van a Halálosztagosok kiképzőbázisa és fő állomáshelyük. Ha lehet olyan mondani, talán ez volt a hírszerzési szféra központja. Éppen ezért a teljes bolygót pajzzsal védték. Odalent a Halálosztagosok vezérkara várta már őket, Xeth most mutatta be nyilvánosan először a saját elit hadereje és így lényegében a szférája előtt a tanítványaként Rhys-t. A folytatás azonban még a nőt is sokkolta azzal, hogy ettől a perctől kezdve, mint Lady Benûwia a Scarif kormányzója és Halálosztagosok főparancsnoka, így szabadon rendelkezhet velük. Telepatikusan a peremvidék lehető legtávolabbi pontjára küldte a férfit. Pontosan tudta, hogy mit jelent mindez, ha nem bizonyítja, hogy kiváló katona és nem szerez tiszteletet, akkor bizony ezek a „srácok” soha a büdös életben nem ismerik el a felettesüknek és csak azért fogják a parancsait teljesíteni, mert urdrarr. Xeth közben szándékosan hergelte őt, hogy ecsetelte a vezérkarnak, hogy Rhys az egyik legjobb vadászpilóta, akit látott és katonának is kiváló. Xeth kifejezetten elégedett volt, hogy érezte Rhys felől a gyűlöletet és haragot, ami a nőben volt ekkor. Mivel mást nem nagyon tehetett így kénytelen volt a vezérkartól kérni, hogy állítsák ki ellene a legjobb emberüket, vagyis parancsolni, mert el akarták hárítani, hogy nem szükséges az efféle bizonyítás. Xeth nem értetett egyet, szerinte is szükséges volt. És így ebben a percben értelmet nyert a nő számára az is, hogy miért akarta mindenáron a férfi, hogy egy holografikus álcázója is legyen, mert már hosszabb ideje készült minderre. Ha most nem nyer itt, akkor megszégyenül, de nem csak ő maga. Kiderül, hogy melyik oldal is a képzettebb és jobb, a Havoc Squad, vagy a Halálosztagosok. Nagyon sok múlt mindezen. Egy nála jó két fejjel magasabb, két ház széles férfi állt vele szemben a küzdőarénában, mindenhol halálosztagosok figyelték a mutatványt. Nem sűrűn fordult elő ilyen. Azonban Xeth még egyenlőtlenebbé szándékozott tenni a harcot a felesége irányába. Miután a nő levette a sith ruházatát, így látható lett Lady Benûwia külseje, egy rövid szőke hajú, fehér bőrű kék szemű fiatal nő. Csupán egy tőrt vihetett és mikor indult volna, akkor Xeth a nyakába tett egy sokkoló nyakörvet, ami sokkolja és kiüti, ha Erőt próbál használni. szíve szerint ebben a pillanatban rúgta volna úgy tökön, hogy csupán nagybácsi lehessen a férfi. Ezért csak Xeth számára hallhatóan sziszegte, hogy ezt nagyon meg fogja bánni. Amint beért az aréna közepébe a harcmegkezdődött. Amint beállt az alapállásba látta az ellenfelétől és érezte mindenki más részéről a megdöbbenést. Most már mindenki tudta, hogy a Havoc Squad tagja, azaz kellett olyan jónak lennie, mint nekik. Az ellenfele így már komolyabban vette, az előbb még csak lenézte, de most már valamiféle tisztelet is érződött irányából. De ettől csak még jobban bizonyítani akart, és Rhys sem akart szégyenbe kerülni ellene. Ha alul maradt volna, akkor az egész Köztársaság marad alul a Birodalommal szemben, amit nem akart. Az a legkevésbé sem érdekelte, hogy Xeth mit is vár tőle. Ez most róla szólt, nem pedig a „kicsire nőtt rancor”-ról. A Halálosztagosok genetikailag módosítottak voltak, ilyesmi terepekre képezve, saját maga nem és már most melege volt a tűző napon a homokos arénában. A harc legalább fél óráig tartott a két fél között, mire az egész végén a nagydarab halálosztagos eszméletlenül terült el az aréna padlóján. Eddigre Rhys is már alig állt a lábán, az egyik bokája valószínűleg eltört, több bordája is, az egyik csuklója és a korábban átszúrt válla meg ki is ugrott. Ezeken felül megannyi kisebb-nagyobb zúzott és vágott seb volt a testén, többek közt az egész hátán. Sántikálva indult ki az arénából, amit immáron a füttyögés helyett néma csend és szalutálás fogadta. Győzött, elfogadták vezetőnek, de nem nagyon érdekelte, egy fürdőt akart és fájdalomcsillapítót. Odakint már várta a férfi a hajónál, hogy akkor ideje távozni. A hajón el lettek látva a sérülései hazafelé, a kiugrott végtagjai helyreugrasztva, amik talán még fájdalmasabbak voltak így, mint amikor elszenvedte őket és a törött végtagok sínbe téve. Meglepődött, amikor Xeth mennyire gyengéden látta el őt, igazából kért bacta tartályt, de mivel az nem kifejezetten volt használatos a birodalomban, így maradt az, hogy a férfi gyorsította meg a sérülései gyógyulását, hogy minél hamarabb rendben legyen.
Dromund Kaas, első hónap második fele
Scarif után jó pár napig nem volt hajlandó Rhys Xeth-hez szólni és a saját maga közelébe sem engedte. Tényleg igazán dühös volt a férfira azért, hogy milyen helyzetbe hozta. Végül aztán ilyen-olyan ajándékokkal, kedveskedéssel, csábítással sikerült kiengesztelnie a férfinak Rhys-t, sőt így most, hogy már lassan egy hónapja vendégeskedett nála a nő sikerült teljesen elcsavarnia a nő fejét, aki legalább annyira szerelmes lett belé, mint Keth-be. Mondjuk annyira nem volt nehéz dolga a férfinak ez ügyben. Rhys-nek olyan érzése volt a férfi próbálkozásaival, mintha valamiért bocsánatot akarna kérni, vagy kiengesztelni őt, nem is tudta, hogy valóban így volt azért a több, mint egy évért, amíg nem voltak együtt. Azt is sikerült elérnie, hogy a nő többször mosolyogjon és nevessen, annak ellenére is, hogy rosszul esett neki, hogy nem kapott a barátaitól, családjától üzenetet. Próbálta párszor Keth-t elérni, de a sötét oldal túlságosan zavarta ahhoz, hogy menjen. Vagy legalább is arra fogta, nem tudta, hogy Xeth gátolta mindebben. Szépen lassan megismerte a többi Sötét Tanács tagot is, többek közt Hiuvalt és Lady Vadrint is, aki ki volt akadva az egész ügyön. Úgy tűnt, hogy Lord Organa nem mondott el neki semmit. Ekkor találkozott a nővérével is, aki nem is ismerte meg. Volt egy fontosabb ügye Xeth-nek, ami miatt pár napig távol kellett maradnia Dromund Kaas-tól, így ezen idő alatt a hivatalos eseményeken Lady Lyra Stradd és Lord Organa voltak azok, akik kísérték Rhys-t. Lyra még a szabad idejükben edzett is Rhys-el és tanította. Ezen idő alatt sikerült jó pár dolgot megtudnia róla, például, hogy a legtöbb sith-el ellentétben a nő nem volt hataloméhes és talán még örült is annak, hogy nem ő „örökli” majd a hírszerzési szférát, hanem Rhys lett az, még ha nem is örül mindennek. A nőtől valahogyan bátrabban mert kérdezni, vagyis vele nem veszekedett állandóan, mint Xeth-el. vele is gyakorolt fénykardvívást, ez volt az első eset, hogy nem csak tényleges tanárával teszi mindezt, hanem számára idegen személlyel. A nő egy igencsak meglepő kérdéssel hozakodott elő, amikor a hivatalos vacsoráról kísérte vissza Xeth palotájába. Rhys tényleg furcsának találta és nem is igazán tudta hova tenni a kérdést, miszerint ő maga kért-e már bármit is a férfitól. Megmondta az igazat, hogy nem, mire a nő cinkosul mosolyodott el, hogy merjen bátran kérni tőle, biztosra veszi, hogy a férfi nagyon örülne mindennek. Rhys természetesen tudni szerette volna, hogy Lyra miért is segít neki, mire a nő meglepő kedvességgel felelte, hogy nekik is jó az, hogyha a nagyúr boldog és elégedett és régen látta őt olyannak, mint amilyen most volt. Lady Stradd felől nem érzett semmilyen ellenséges szándékot, így megköszönte a segítségét. A pár nap után Xeth igencsak elégedetten ért haza, amikor rákérdezett, hogy merre járt a férfi – nem számon kérően, csak érdeklődve – kiderült, hogy az egyik ügynökét vizsgáztatta. Hetest, azt a nőt, aki ott volt a Szellemholdon is, ugyanis épp most nevezte ki őt az Orgyilkos hivatal vezetőjének, parancsnokának. Lyra javaslatára felhozta első körben, hogy nem bánná-e a férfi, ha átépítené a fénykardját, révén ez a lila kristályos Xeth-é volt és Akmul révén került hozzá, amikor… amikor, azt már nem fojtatta, hogy visszaadta Keth-nek az ő fegyverét. Bár persze, ha Xeth szeretné visszakapni a kardot, akkor odaadja. A férfi nem tartott igényt rá, ahogyan azt sem bánta, ha a nő átépíti azt, ahogyan neki tetszik, révén az már az ő fegyvere volt. igazából az egyetlen baja a fegyverrel annyi volt, hogy neki túl nagy volt a markolat, inkább férfikézhez illett, mint nőihez. Így az egyik éjjel, amikor újra felriadt egy rémálomból, megcsinálta az új markolatot magának. Eddigre úgyis megvoltak az új alkatrészek, ha valamiből kellett volna új, de nagyjából a régit használta fel, csak az extra felesleg, ami nem kellett neki az lett a szemét része. Ez hasonlított így a korábbi – a most Keth-nél levő – fegyverre és mégis megvolt az, hogy saját maga készítette, még akkor is, ha a kristályt nem ő szerezte hozzá. Szerette a lila pengét, így esze ágában sem lett volna ezen változtatni. Az egyik közös ágyban eltöltött vacsora után Rhys kissé óvatosan hozta fel azt, hogy szeretné, hogyha a férfi tanítaná őt, megtanítaná az orgyilkosság mesterségére is. Ha már Xeth őt szánja utódának, akkor szeretne mindenben helytállni ahhoz, hogyha egyszer eljön az ideje annak, hogy ez megtörténjen. Ekkor olyasmit látott a férfi arcán, amire soha sem gondolt, hogy fog, őszinte örömöt, boldogságot és már-már szerelmes pillantást, hogy ilyesmire kérte Rhys. Lady Lyra-nak tényleg igaza volt, nagyon boldoggá tette ezzel az egyszer kéréssel a férfit, így másnap neki is láttak annak, hogy ezt megtanulja Rhys.
Dromund Kaas, második hónap első fele
Mivel már nem volt túl sok ideje arra Rhys-nek, hogy itt legyen, így nem nagyon volt más választása Xeth-nek mint a nem túl finom, erőszakosabb módszert választani, azaz ismét az életköteléket felhasználva tanította meg a nőt az alapvető dolgokra. Ehhez tényleg szüksége volt arra, hogy elrejtse magát az Erőben és láthatatlan is legyen, így már értette a nő, hogy miért örült annyira a férfi, hogy ezt elsajátította Kael-től. Az egész eleinte furcsa volt a nőnek, mert nem úgy kellett mozognia, lépkednie, mint kommandósként, hanem sokkal finomabban. Az egyszerre túlságosan sok információtól napokig sajogott és zsongott a feje és a gyakorlástól pedig az izmai és mindene fájt, amíg meg nem szokta a teste és nem alkalmazkodott az újfajta mozgáskultúráshoz. A rémálmok pedig nem múltak el, hanem egyre jobban erősödtek, ahogyan Rhys-t egyre jobban zavarta az is, hogy nem hallott a többiekről, bár Xeth eléggé elvonta a figyelmét ahhoz, hogy ne sűrűn legyen ideje erre gondolni. Az egyik nap meghívót kaptak, ugyanis a császári palotában egy bál lesz és meghívták rá Lord Xeth-et és Lady Benûwia-t is, azaz egy nem hivatalos rendezvény, egészen pontosan egy álarcos bál. Ezen csak ingatni tudta a fejét, hogy ezek még mindig titkolóznak, még egymás előtt is. Nem mintha abban olyan sok kedve lett volna mindehhez, de ez elől nem tudott kitérni. Ismét álcában kell majd mennie, noha a Sötét Tanács tagoknak úgyis egyértelmű lesz, hogy ő az, és tudják miként néz ki valójában, mert már volt szerencséje velük találkozni. Más urdrarr-okkal nem igen találkozott, csak elvétve, főleg emberekkel, sima emberekkel. Ahogyan Xeth elmondta neki, hogy ez miről is szól, leginkább egy első bálozás, azaz most lesz hivatalosan is bemutatva az udvarban és hivatalosan elismerve tanítványként. Ettől kezdve senki sem kérdőjelezheti meg mindezt. Rhys odáig volt ezen hír hallatán, úgy vélte, hogy tipikusan a „csak semmi nyomás” kategóriába esett ez az egész. Már a Köztársaságban is utálta, amikor díszegyenruhában ki kell öltöznie és egy-egy ilyen előkelőségű bálon kell illegnie, billegnie, hogy mások megcsodálják az érdemei és rangja miatt. Hát még itt, amikor itt sokkal többet veszíthet, többek között az életét is, ha valakit megsért. Nem mintha nem lett volna kioktatva már jó régen az urdrarr etikettről, de akkor is. Ezzel az eseménnyel az urdrarr/sith rend tagja is lesz, onnantól kezdve pedig nincs visszaút. Ráadásul olyasvalakiért tette, aki láthatóan nem is foglalkozik vele, ha pedig Xeth-ék tényleg nem juttatnak hozzá el semmit – amiben elég biztos volt – Keth-nek az Erőn keresztül el kellett volna tudna érnie, ha akarta volna. Ő maga pedig miatta vállalta azt, hogy Xeth tanítványa legyen. Talán túlságosan is elhamarkodottan döntött, amikor a Ruusan-on belement ebbe. A bál előtti napon Xeth-nek sikerült nagyon meglepnie Rhys-t, ugyanis ilyesfajta – semmilyen – ruhát nem tudott hozni, köszönhetően annak, hogy lényegében elrabolták, így a férfi szerzett neki báli ruhát, amihez ametisztből és smaragdból álló nyakláncot és tiarát is hozott. Amihez a végén még szinte az egész arcát fedő maszkot is kapott. A hajából úgyis alig látszott ki valami, nem kellett holografikus álcázó, akik ott lesznek úgyis tudták, hogy kicsoda. Xeth még öltöztetőket és sminkeseket is hívott Rhys-hez. Sitehknél gyakran használt erős sminket is kapott, a szemei sötéttel kiemelve és egy-egy fekete smink csík a szemfestékből elhúzódott szinte a halántékáig, az ajkánál csak alul középen egy csík kifestve, hogy nehezebb legyen felismerni a homlokán levő zöld háromszög a fehér púder alatt eltűnt. Ahogyan megnézte magát a tükörben a nő már-már ide illőnek mondta volna magát, ha a szeme is arany lett volna és nem zöld. Xeth lélegzetelállítónak találta a feleségét így hagyományos sith sminkkel, csak azt sajnálta, hogy más nem láthatja így a maszk miatt. Magát a bált bámulatosnak találta, mivel előre megtanultatta vele Xeth, hogy ki kicsoda, arc, név és rang alapján, így mindenkit megfelelő módon tudott köszönteni. Nem ő volt az egyetlen, akit most mutattak be itt a legfelsőbb körökben, hanem egy másik nő és egy férfi is. Saját maga volt a legidősebb közöttük, de ez nem meglepő, ha valaki csak az ő korában kezdte a tanulást. Lord Organa ismét megkörnyékezte, mikor felkérte táncolni, hogy tényleg nem akar-e az ő szférájához csatlakozni, de újfent el kellett utasítania. Szerencsére úgy tűnt, hogy a férfi nem különösebben vette magára, bár megígérte, hogy még próbálkozik majd a meggyőzésével. A bálon a hangulat egészen addig a pillanatig volt jó, amíg végül a császár és a császárné meg nem érkeztek, vagyis ekkor még nem volt gond, de Rhys úgy érezte, hogy valami nincs rendben. Hirtelen az egész bál olyan ismerősnek tűnt neki, mintha már lett volna része ilyenben, mintha ismerné a császárt és a császárnét. Elsőként a férfit mutatták be, mint Lord Such Traves, a császárné tanítványa, utána jött Lady Siqsa Povoxa, akinek a neve már ismerősebb volt. Olvasott róla, hogy a lány apja a biotikus szféra feje és a lány otthagyta Lord Farrirr miatt. Végül ő következett, odament a császári pár elé, illedelmesen meghajolt és kimondták a nevét, hogy kicsoda. Itt szabadult el a pokol és az indulatok. A császárné magából kikelve támadt először szavakkal Rhys-re, aki közben érezte, hogy a másik Erőn át is kinyúlt felé. Riadtan kapta a fejét hátra, Xeth-et keresve. A császárné annyit mondott, hogy ő az, felismeri az Erőn keresztül, illetve hogy merészel ide jönni azok után, amit vele tett és a császár is hogy tűrheti, hogy egy áruló legyen közöttük, aki felségsértést követett el. Eddigre odaért az őrnagy elé, majd körmökkel vágta pofon Rhys-t, hogy azok felsértették a köztársasági arcát és a vére végigfolyt az arcán. A nő tovább folytatta, hogy már korábban végeznie kellett volna vele, mert most ő tesz pontot az ügy végére. A kezeiben fénylő gömb kezdett megjelenni, de mikor lesújtott volna Rhys-re a kezét Lord Hiuval kapta el és eddigre Lord Xeth be is lépett a felesége elé, akit közben Lord Organa húzott hátra. Rhyssa az uralkodó felé fordult és neki mondta, hogy fogalma sincs, hogy a császárné miről is beszél, de ha úgy érzi a férfi, hogy bűnös, akkor tegyen belátása szerint. A császár csak intett, hogy semmit sem tett, sem most, sem máskor abból, amivel a császárné vádolja, aki pedig úgy véli kimerült, így visszavonul. Így lényegében a császárnét hajította ki a férfi. Igaz ezek után Rhys és Xeth sem maradtak túl sokáig, mert a férfi érezte Rhys-en, hogy az események mennyire felzaklatták, így jobbnak látta, hogyha távoznak. Amíg bent voltak Rhys tartotta magát, bár támogatni kellett kifelé a sokktól, amit kapott az ijedtség miatt, de amint voltak és egy olyan helyre értek, ahol már nem látta őket senki, akkor zokogásban tört ki, miközben Xeth-hez bújt és a vérző arca miatt teljesen össze nem vérezte a férfi ruháját. Mikor összeszedte magát, akkor kérdezett rá, hogy mi volt ez az egész, de arról még a férfinak sem volt tudomása, ő is ugyanannyira nem értette ezt az egészet, mint a nő, de megígérte, hogy amilyen gyorsan csak tud utána fog járni ennek az egésznek.
Korriban és Coruscant, második hónap második fele
Mivel közeledett Rhys itt tartózkodása, így a hivatalos események mindegyikén túl esett már, egy jó ideig azt hitte, hogy ezekkel soha sem fog végezni. A jelentéseket minden nap tovább adta és beszélt is Kale Sokol főparancsnokkal, időnként Garza tábornokkal is. Most több idejük volt, így Dromund Kaas után egy ideig Scarif-en voltak, ahol napközben a halálosztagosokkal edzett Rhys, este pedig Xeth-el gyakorolták a fénykardvívást, a láthatatlanságot, illetve az erővillámokat és ekkor megtanult TIE vadászt is vezetni rendesen. A rémálmai tovább fokozódtak, Xeth pedig napközben járt utána a dolgoknak, mígnem sikerült valami eredményre jutnia. Éppen ezért az utolsó napokban el kellett, hogy utazzanak Korriban-ra, ahol Lady Hall’a nagyasszonyt kell meglátogatniuk. A neve alapján most már rákérdezett, hogy van-e köze L’lerim parancsnokhoz ennek a nőnek, vagy ezmegszokott családnév a birodalomban. De ráhibázott, mint kiderült Rejtjel Hétnek a nő a nagynénje volt. Korribant rosszabb helynek érezte, mint Dromund Kaas-t, sokkal kellemetlenebb volt, a sötét oldal csábítása is sokkalta erősebb, pedig ő maga erősen küzdött, amiben nagy segítségére volt, hogy a meditáció is egyre jobban ment és egy-egy érzelmi kitöréstől leszámítva már nagyon jól uralta az érzelmeit. A nagyasszonytól nagyon kellemetlen dolgokat tudott meg, nem tudta, hogy Xeth miként értékelte, de saját maga nagyon nem örült ennek. Miután Lady Hall’a megvizsgálta sikeresen megállapította, hogy Rhys ennek a bizonyos Lady Benûwia-nak a reinkarnációja és egyben a leszármazottja is. Második generációs urdrarr volt, háromnegyedig azon faj tagja, mint a császár, negyedig aiper. Azt a nő sem tudta megmondani, hogy ez mennyiben fogja megváltoztatni Rhyssa-t. És mivel a nevet már tudták korábban, így utána nézett annak is, hogy mit lehet tudni erről a nőről. Az egész vérvonal a vörös bőrű urdrarr-ok közé tartozott, akkoriban talán két család volt csak ilyen, mert a feljegyzések szerint kevés rózsaszín kree érkezett, éppen ezért mint kiderült a császárné apja és Lady Benûwia anyja testvérek voltak, azaz a két nő unokatestvér, így az egész családi rivalizálás volt közöttük. Az urdrarr történelem egyik leghatalmasabb és legbefolyásosabb varázslónője volt Lady Benûwia. Legyőzte a saját apját, Lord Rhand-ot és bezárta a túlvilágba, így foglalta el a helyét. Folyamatos rivalizálásban volt a császárnéval, meg is vádolták azzal, hogy köze volt a császárné eltűnéséhez, de később tisztázták, hogy nem. Ha ő lett volna, akkor meghal a császárné, de még mindig élt. Ő volt a Sötét Tanács második vezetője és a Rejtélyek Szféráját is ő vezette nagyjából félezer éven keresztül. Mikor fiatalon összecsapott a saját apjával a rituáléja közben megőszült. Hatalmas befolyása volt, próbálta a császárt is elcsábítani, de azt nem tudni, hogy milyen eredménye volt ennek. A feltételezett halálakor nagyon öreg volt már és egy rituálét hajtott végre, aminek robbanás lett a vége. Soha sem találták meg a testét. Nagyvonalakban ennyit lehetett tudni róla, több gyereke is volt, akik vitték tovább a vérvonalat, a nagyasszony még volt olyan kedves – bizonyára nem ingyen – hogy a teljes családfát is átadta Lord Xeth-nek. A további adatok szerint nagyon sok bolygón volt a nőnek titkos bázisa, laborja, palotája, és lehetett volna sorolni. Bár akkoriban még messze nem volt akkora a Birodalom, min manapság. Rengeteg ereklyét gyártott, de még kezdetleges holocronokat is, de ezek csak feljegyzések a holocronokból állítólag egy sem maradt fenn, az ereklyék más kérdések, még mindig voltak olyanok, amiket használtak. A nagyasszony legjobb tudomása szerint Lord Xeth-nek is volt a magángyűjteményében olyan tárgy, illetve ereklye is, amit annak idején Lady Benûwia készített. Arra a kérdésre, hogy mikor és hogyan indulhatott be ez a nagyasszony a rémálmok kezdete előtt nem sokkali időpontot mondaná, kiderült, hogy Shani érintése lehetett mindez a Szellemholdon a látomással egybekötve és ott L’lerim parancsnok is említette Rhand-ot. Még az utolsó kérdés az volt, hogy mi lehet a végkifejlet, vagy megállítható a reinkarnáció a nagyasszony nem tudott felelni, úgy vélte, hogy nem, Benûwia fel fog ébredni mindenképp, de azt nem tudta, hogy ez mennyire fogja az őrnagyot megváltoztatni. Lehetséges, hogy semennyire, lehet, hogy teljesen és az a személy, aki most megszűnik ezáltal létezni. Benûwia egész életében az örökkévalóságot kereste és a reinkarnáció lehetőségét, valószínűleg nem bízta a véletlenre. Rhys meglehetősen rezignáltan fogadta a hírt, nem látszott rajta, hogy különösebben megérintette volna mindez, bár Xeth aggódott, hogy később fog kijönni rajta mindez. És végül elérkezett a búcsú ideje is, Lady Vadrin szólt személyesen, hogy ideje visszaengedni a kis ágyasát Xeth-nek a köztáraságba, mert a Birodalmi katona órákkal ezelőtt visszaért az Ossuss-ra. Ez volt a végszó, nem nagyon lehetett ez ellen tenni. A hajó legénységének most utoljára kellett végighallgatnia Xeth és Rhyssa civódását, amit valószínűleg már halálra untak az elmúlt két hónap során, nem mintha bárki szólni mert volna, hogy mit is művel a köztársasági hadnagy és a sötét nagyúr. Rhys lényegében semmivel sem jött, annál több mindennel távozott. Az ékszereket is hozta, ragaszkodott a férfi hozzá, a ruhákat, amiket itt kapott is vitte, illetve a megjavított páncélját is. Nem túl meglepő módon a hálóból mentek a siklóhoz, ami átvinni készült a Dyadalmash-ra az őrnagyot, a sajátjai jöttek érte. Mint mindig Xeth most is páncélban volt, de a siklóhoz vezető folyosón, ahol csak ketten voltak levette a sisakját és magához visszahúzta Rhys-t. A nőt nagyon megdöbbentette, ami következett, ugyanis a férfi őszintén kérte, hogy maradjon vele és ne menjen vissza a Köztársaságba. Összeszorult a szíve és a gyomra, nagyon szívesen igent mondott volna, hogy Xeth-el marad, de nem tehette, vissza kellett mennie, bármennyire is nehezére esett mindez. A vonakodását érezte a férfi is, egy hosszú csókkal próbálta tartóztatni, vagy elnyújtani az időt, a végén pedig még ki is mondta, hogy szereti a nőt, amivel már elég régóta tisztában volt Rhyssa is. Viszont saját maga mindeddig nem mondta ki, de most igen, hogy ő is szereti a másikat. Egészen eddig tagadta, amit a Szellemholdon üzent neki. Xeth még visszavette a sisakját, majd végül útjára engedte a nőt, aki mindössze a holografikus álcázót és a sith páncélját nem vitte most magával, azt majd később fogja megkapni. Nehéz szívvel, de némileg megkönnyebbülten landolt a saját hajójuk fedélzetén, ahol a sajátjai kitörő örömmel fogadták és elsőként jelent meg BB-4 is. A kis droidjának örült a legjobban, őt hiányolta a legjobban és mint kiderült Picúr is őt. Orvosi vizsgálatok sora következett, jelentések tevése és végül még a bajtársaival inni is ivott az este folyamán. Amint beértek a köztársasági űrbe százával kapott üzenetet, a barátai, szerettei írtak és küldtek üzenetet. Illetve, amiket ő maga küldött azokra is csak azt írta a rendszer, hogy most lettek elküldve. Keth, Jassa – ők keresték a legtöbbször – Enos, Rana, Lor, Kiera és még jó pár mások, köztük Aerith/Akmul is. még nem is volt ideje egy üzenetet esem megnyitni, amikor máris volt egy bejövő hívása Keth-től. Nagyon kellemesen meglepődött, hogy a férfi visszatetette a tetoválását, bár így az elmúlt időszak miatt majdnem rutinból Xeth-nek hívta. A beszélgetés viszont nagyon rövid lett kettejük között, Keth aggódó érdeklődését támadásnak vette és dühösen hordta le a férfit, hogy nincs joga semmit sem számon kérni tőle, hiszen ő hagyta el őt még annak idején és nem is foglalkozott vele semmit és még megmenteni is neki kellett volna és, hogy Xeth-től több figyelmet és kedvességet kapott az elmúlt időszakban, mint Keth-től közel másfél alatt. A végén pedig bontotta az adást meg sem várva, hogy mit akar mondani a másik. Ezek után senkinek sem felelt a hívására és az üzeneteket sem nézte meg. inkább kiment a végre valahára visszakapott hajójához, amit úgy hiányolt már. Pár nappal később hajnali órákban érkeztek meg Coruscantra, egész nap a Főparancsnokság és a Szenátus között ingázott, mert hol a szenátusnak kellett jelentést és beszámolót tennie, hol pedig a katonaságnak. Újabb rutinvizsgálatok következtek, de semmit sem mutattak ki, úgy vélték, hogy nem kapott agymosást. Ezen idő alatt már Jassa-val és találkozott, aki nagyon örült neki és ő is a fogadott nővérének. Őt nem az érdekelte, hogy mit látott Rhys, hanem, hogy mi volt Xeth és közte. Rhys nem tudta megállni nevetés nélkül, ez olyan jellemző volt Jassa-ra. Éjszaka megint rémálmai voltak és most egyedül gyengének és elesettnek érezte magát, éjjel többször felriadt, hogy hol van mellőle Xeth. Másnap megint a városban kellett lennie, hivatalos ügyeket intézni, újabb jelentések, megjelenések, beszélgetések és este tivornyázás a barátokkal, bajtársakkal. Egész késő este ért haza kissé becsípve, amikor a lakásában Aerith-be futott bele, hogy őt várta. Az, hogy Keth küldte, mert aggódik nagyon dühítette, még mindig féltékeny volt a nőre, de már nem annyira, talán azért, mert már ott volt neki Xeth és nem kellett Keth után futnia, egy elérhetetlen álom felé, mert még mindig nem engedték ki a templomból. Beszélni sem volt hajlandó a nővel, csak zuhany után elment aludni, csak annyit mondott neki, ha már itt akar maradni, akkor férfi alakban tegye, ha megoldható. Éjszaka Rhys-nek megint rémálmai voltak, emlékek Benûwia-tól, amikor éppen az ellenségeivel harcol, akik el akarják tenni láb alól és erősikolyt használt ellenük. A következő pillanatban arra riadt, hogy a szobájában, mintha forgószél pusztított volna, egy vérző férfi térdel felette és tartja a csuklóit, miközben ő maga éppen a férfit fojtogatja a férfi pedig próbálja a nevét mondani, hogy térjen észre. Néhány pillanat kellett, hogy megismerje Akmult és elengedje a férfi nyakát. A férfit nem érdekelte, hogy sérült, inkább az érdekelte, hogy a nővel mi van, aki elmondta, hogy nem ez volt az első erősikolya álmában. Talán az ital miatt, de Aerith kiszedte belőle, hogy mi ez az egész, így elmondta, hogy mi volt a birodalomban, mit mondott a nagyasszony és azt is, hogy mit tett, mi volt Xeth-el. Az egész most realizálódott benne, hogy valószínűleg el fog tűnni, meg fog szűnni létezni Rhyssa Edaara Quillan-E’ron-nként. Amit Xeth még a Birodalomban szeretett volna, hogy megtörténjen most történt meg és Rhys ekkor omlott össze az egésztől. Az alakváltó most láthatta igazán, hogy mennyire törékeny a nő valójában és csupán láttatni engedi azt, hogy mennyire erős és kemény az utóbbi idők nagyon megviselték őt. Igazából itt ekkor álomba sírta magát Aerith karjaiban, aki végig mellette maradt. Másnap reggel Rhys valamivel jobban volt, itt az alakváltó megmutatta a valódi alakját neki és meglepően kedvesen hozta a nő tudtára, hogy nem kell féltékenynek lennie, egyrészt aszexuális, másrészt születése révén a férfiakhoz áll közelebb biológiailag, mint a nőkhöz. Az őrnagy végtelenül butának érezte magát emiatt, hogy ezt feltételezte egyáltalán. Azonban, ha már így felhozták a témát, akkor ha Rhys engedné, akkor megvizsgálná, hogy Erőn keresztül nem csinált-e Xeth vele valamit. Az előzőek után mélyen hallgatott arról, hogy igazából Keth kérte meg erre, nem akart további fájdalmat okozni a nőnek, sem felzaklatni amiatt, hogy még mindig mennyire rossz állapotban van. Rhys belement, de már most megmondta, hogy biztosan nem lesz semmi sem, de talán jobb biztosra menni. Nem kellett sokat tennie, csak ülni, de igazából még járkálhatott és reggelizhetett is volna, de nem volt semmi étvágya. A vizsgálat eltartott egy darabig, de szerencsére azt állapította meg Aerith, hogy sem Xeth, sem semmilyen mások urdrarr/sith sem csinált semmit Rhys-el, teljesen tiszta. Ez azért nagy megkönnyebbülés volt a számára. Ezeken felül volt egy óriási kérése, szerette volna, hogyha nem mondaná el Aerith ezeket Keth-nek, egyrészt nem akarta Rhys, hogy a férfi aggódjon, másrészt továbbra is nagyon haragudott rá és látni sem akarta. Meg így kevésbé volt fájdalmas, belefáradt, hogy csak egy ábrán után szalad. Maga sem értette, hogy miért volt ennyire bőbeszédű Aerith-el, de valamiért megbízott benne. Ekkor szabadkozva kért elnézést az alakváltótól, hogy mennie kellene Kael-hez is, de Aerith visszatartotta, hogy nem lenne szerencsés, soha nem volt még olyan közel a sötét oldalhoz, mint most, már szinte teljesen része volt neki. Aerith azt javasolta, hogy próbáljon meg meditálni és nyugodt maradni és ne hagyni, hogy valami felhúzza, vagy ne dühöngjön. Nem mintha ez olyan könnyű lett volna az ő esetében. Végül az segített némileg, hogy Jassa áthozta Aayla-t és tudott a kislánnyal játszani. Ami viszont feltűnt neki szinte azonnal, hogy nem érzi annyira Xeth-et, és ahogyan a Birodalomban Keth-el, most Xeth-el nem tud kapcsolatba lépni és valószínűleg a férfi sem vele. felsóhajtott és a fejét ingatta a két testvéren. Nem lett volna egyszerűbb hagyni, hogy sajtá maga döntsön kit is akar ahelyett, hogy mindketten őt pécézik ki céltáblának és neki okoznak fájdalmat a saját védelme érdekében?
//Folyatás a következő reagban.//

Lost in the shadows…
Denon, harmadik hónap első fele
Néhány nap múlva Rhys számára nyilvánvaló lett, amit eddig elhallgattak előle, hogy Jassa és Lor szakítottak azon idő alatt, amíg ő maga a Birodalomban volt. mivel Jassa csak legyintett a kérdéseire, hogy ez már elmúlt, így kénytelen volt Lor-hoz fordulni, hátha a férfi elmondja a dolgokat. Nem is kellett csalódnia, a twi’lek nő azon lett dühös, hogy a férfi hagyta, hogy Xeth elvigye Rhys-t. A nő erre csak a fejét fogta, hogy mégis mit hitt Jassa? Lor-nak esélye sem lett volna Xeth ellen, ráadásul még agyrázkódása is volt Shani-nak köszönhetően, aki egy hatalmas behúzással térítette észre a hadnagyot. Megkérdezte, hogy beszéljen-e a nővérével az érdekében, de a férfi csak megrázta a fejét, hogy nem szükséges. Így akkor ennyiben hagyta a dolgot. Olyan dolgot tett meg ezekben a napokban, amit nem hitt korábban, hogy megtenne. Noha veszélyes életet élt, de szeretett egyik napról a másikra is élni, így soha sem fordult meg a fejében az, hogy ügyvédhez menjen és végrendelkezzen. De annak fényében, hogy lehet, hogy Benûwia miatt lehet, hogy megszűnik önmaga lenni és lehet, Hogy nagyon hamar, így célszerű volt. mivel nem volt túl sok mindene, így az olyan dolgokat, amik egy gyereknek is használhatóak voltak Aayla-ra hagyta, nagyon személyes dolgokat Keth-re, egy levéllel együtt, amit ott is hagyott az ügyvédnél, minden mást pedig Jassa-ra. Így tartotta helyesnek, a levélben részletesen kifejtette, hogy még mindig szereti a férfit és vele akarna lenni, de már nem bírja ezt a terhet cipelni, az elmúlt most már több, mint másfél évben próbált erős maradni, mindent megtett, mindent feláldozott Keth-ért, de azt már nem bírja elviselni, hogy semmit sem mond el a másik. Hogy még mindig nem tudja, hogy mi történt, amikor összecsapott Xeth-el, sem azt, hogy miért ment el valójában, mert soha egyetlen percre sem volt veszélyben ő maga. Amikor elintézte ezen ügyet, valahogyan megkönnyebbült. Ezekben az időkben nem is nagyon beszélt Keth-el, csak pár naponta pár percig, vagy heti egyszer, mert továbbra is rémesen fájt az egész neki. Xeth-el pedig csak üzeneteket tudtak váltani, de normálisan élőben beszélni nem. Sejtette, hogy mennyi pótolnivalója van a másiknak köszönhetően, hogy szinte mindent elhanyagolt, amíg ő maga ott volt a Birodalomban. Ezek után egy meglehetősen érdekes feladatot kapott ő és Lor. Egy vizsgálóbiztost kellett eljuttatniuk a Denon bolygóra és testőri feladatokat ellátniuk. A Denon bolygón elég magas volt a bűnözési ráta és közel sem volt olyan biztonság rajta, mint Coruscanton, és ez is bolygóváros volt, így a biztosra nagyon vigyázniuk kellett. A küldetés nagyjából két hetes volt, mert a férfi igencsak sokat akart kutakodni. Az első hét végén tudták meg, hogy vérdíjat tűztek ki a fejükre, nem a fejvadászos fajtát, csak azt, amit a helyi bűnbáró adta ki az embereinek. Majdnem a teljes hetet sikerült is kihúzniuk úgy, hogy csak kétszer csaptak össze a bérgyilkosokkal és már nagyjából az elutazás napján voltak, amikor a vizsgálóbiztos kitalálta, hogy még szeretne néhány adatot és rendelt egy-két dolgot, amiért el kellene mennie, hogy átvegye. Sem Lor, sem Rhys nem akarta elhinni, hogy ennyire nem érti meg a férfi, hogy meg akarják ölni. Mivel a szenátus tagja volt, így minden gond nélkül utasíthatta a két katonát, hogy tegyeék, amit mond. Lor-t küldte el a dolgokért, míg Rhys maradt, hogy vigyázzon a hajóra. Mivel már este volt, így a férfi lefeküdt aludni, Rhys egyszerűen nem akarta elhinni, hogy mit is művel a férfi, hogy nem is érdekli a katonák élete, hanem csak könnyedén a halálba küldi őket. Mivel eléggé rá volt hangolódva a hosszabb együtt töltött idő miatt Lor-ra, így érezte, hogy valamilyen veszély fenyegeti, amíg távol volt, de nem volt ideje ezzel törődni, mert őket is támadás érte. Nagyjából tíz szedett vetett haramia, vagy épp bérgyilkos. Itt volt az ideje annak, hogy kipróbálja, hogy mit tanult az utóbbi időben. Kinyúlt az Erőbe és elrejtette magát ezek elől, látta és hallotta a döbbent tekinteteket, hangokat. Az leesett nekik, hogy ez nem technológia, mert akkor látniuk kéne ilyen távolságból. Rhys könnyedén a társaság mögé került, akik még mindig nem értették a helyzetet, vett egy mély levegőt, majd megszűntette a láthatatlanságot, a csapatra szólt, közben ismét kinyúlt az Erőbe és mindkét kezéből erővillámokat szórt a társaságra. Az ócska páncélok, vagy épp semmilyen védelemnek köszönhetően az egymáshoz közel álló hat főt az Erővillámok sújtották halálra. A másik négy pedig menekülni akart, amit a nő nem hagyott, két tőrt fogott a kezébe és úgy lendült utánuk, egyre kevésbé fájtak ezek a mozdulatok, de azért még mindig kellemetlenek voltak a számára, főleg úgy, hogyha nem tudta teljesen ellazítani az izmait a gyakorlatok, vagy a mozdulatok előtt. Most pedig nem volt lehetősége minderre. Túlságosan is élvezte és jól szórakozott, ahogyan egyesével vadászhatta le a menekülőket. Könnyedén, az Erőt is használva ruganyos ugrásokkal érkezett meg a menekülők mögé, vagy éppen elé. Az Erőnek hála a lövések elől könnyedén tért ki az őt érő támadások elől és egy-egy vágás, vagy szúrás elég volt ahhoz, hogy azok a lábai elé omoljanak átvágott torokkal, vagy éppen szembe szúrt tőrrel, amit aztán Rhys ki is rántott onnan, hogy menjen a következő ellenfelére. Egy szúrás, vagy vágás egy ellenfél, teljesen hangtalanul. De még ha nem is így tette volna, akkor is megannyi módon végezhetett volna felük. Mivel nem akarta, hogy kérdések merüljenek fel, egy halomra hordta a tetemeket és az erővillám által megöltekbe az E-11-esével több helyen belelőtt, mintha tűzpárbajban haltak volna meg. lehetőleg olyan részre tette, ahol a villámok egyébként is égési sebeket okoztak. Alighogy végzett mindezzel feltűnt a kissé dezorientált Lor és Rhys legnagyobb meglepetésére Aeyaj is. A lány már küldte is el őket, a pirulás pedig feltűnt neki és ezen meglepődött. Úgy tűnt, hogy nagyon sok minden változott azalatt, hogy nem volt itt. Amúgy is távozni készültek, de arra még volt ideje, hogy megölelje a lányt és elmondja neki, hogy vigyázzon magára. Igazából amiatt örült, hogy nem maradtak tovább, mert az arca elárulta volna, hogy mindene görcsöl és fáj, amint felszálltak és beléptek a hiperűrbe, hogy visszamenjenek Coruscantra azonnal sietett a saját kabinjába, hogy elássa az izmait, de mire eljutott oda az egymással kergetőző BB-4 és BB-8 majdnem kétszer is felborította. A visszaérkezésük után mind a ketten Lor-ral hivatalos panaszt nyújtottak be a vizsgálóbiztos ellen, akit végül pár nappal később menesztettek is az állásából. Közben Rhys kifaggatta a hadnagyát, hogy mi volt azaz egész este, Lor roppant zavarban volt, ami nem volt megszokott tőle, amikor elmondta, hogy miként igyekezett őt megmenteni Aeyaj, a csókot is beleértve. Rhys-t ez nagyon meglepte, tényleg nagyon sok minden változott az alatt a két hónap alatt…
Korélia, harmadik második fele
Az élet ment tovább, újabb bálokon kellett részt vennie a rangja miatt, a rémálmok most már minden este voltak, így egyre több és több mindenre emlékezett az előző életéből. Úgy tűnt, hogy jellemben nem volt semmilyen változása emiatt, de úgy érezte, hogy egyre kevésbé az ura a tetteinek és önmagának. Erről csak Akmul-nak és Xeth-nek tudott beszámolni, mert Kael-lel csak kétszer találkozott mióta visszajött, mert máshol volt dolga, közben elmondta a férfinak, hogy találkozott a Szellemholdon Nalah-val is, az idősebb mester ennek nem örült. Arról pedig nem volt tudomása, hogy Aerith elmondta Keth-nek az egész ügyet, így amikor éppen beszéltek, akkor erről nem mondott neki semmit. Egy újabb feladatot kaptak, ezúttal a teljes Alkony különítményt három másikkal együtt a Koréliára vezérelték. Nagyon rossz érzése volt ezzel kapcsolatban, a korábbi álom miatt is, illetve egy nosztalgikus érzés, itt használta először tudatosan az Erőt arra, hogy megtalálja Keth-t, amikor egy merénylet miatt épületromok alá szorult. Szerencsére azonban nem volt különösebben egyezés az álma és a valóság között. A többiek nem maradtak fenn a hajón, hanem őket is leküldték, nem kimenteni kellett valakit, hanem a CorSec csapataival felvenni a harcot és mint kiderült álcázott Halálosztagosok is lehettek itt. Mikor ezt megtudta, akkor az Erőn keresztül próbálta Xeth-et megtalálni, életköteléket használva, de a férfi a Birodalom területén volt. most, hogy nem volt Coruscanton Xeth is könnyedén elérte őt, ez már a Denon-on is feltűnt mindkettejüknek, ha Rhys nincs Keth közelében, akkor ez könnyedén működik. Így időnként végre telepatikusan is tudtak beszélni, ami mégiscsak diszkrétebb volt, mint bármilyen más kommunikációs csatorna. Amiatt is aggódott, mert tényleg közel volt ahhoz, hogy csatlakozzon a birodalomhoz, nem azért, mert egyetértett velük, vagy jó hely lett volna – továbbra is teljesen lojális volt a köztársasághoz – hanem Xeth miatt, csakis miatta, mert szerelmes volt és ezt el sem nyomta, mint azt, amit Keth iránt érzett, mert mostanra a kettő kiegyenlítődött. De Keth kiengedésének híre se hamva nem volt, így nem is próbált magában már tovább hiú reményeket ápolni. Ha megtette újra és újra felszakadtak a régi sebek, amik nagyon fájtak és napokig sírni tudott volna miattuk. A feladat egyébként, mint ezen a bolygón véres és fárasztó, sarokról sarokra haladva kellett elfoglalni helyet, vagy épp visszavonulni benne. Gyakorta a sima egyszerű katonák és civilek tetemein haladva és a vérükben gázolva. Az ellenség senkit sem hagyott életben és a civileket is ugyanúgy irtották, mint az ellenséges katonákat. A birodalmiaktól egy dolog volt ez, az megszokott, de a CorSec emberei a sajátjaikat mészárolták le, akiket elvileg védeniük kellett és csak azért, mert tűzvonalba kerültek azért haltak meg. Már az akció előtt megírt Rhys két előterjesztést, de csak a hadművelet alatt küldte el a főparancsnokságra, amikor közölték vele, hogy erősítést fognak kapni a Sokol főparancsnok személyében. Ez is mutatta, hogy mennyire komoly ügy volt. Üzeneteket sem volt nagyon lehetősége írni, vagy elmondani, még Jassa-nak sem, BB-4 pedig piszkálta, hogy üzenjen Keth-nek. Amikor Sokol főparancsnok megérkezett éppen emiatt, amikor az Alkony különítmény éppen pihenőnapon volt noha nem díszes ünnepség között, de megejtett két előlépetést. Kiera és Lor hadnagyból a remek munkájuknak hála századossá léptek elő. Ugyan már érett nekik, de Quillan őrnagy szavai is sokat adtak a latba, így immáron a teljes egységben tényleg az őrnagy alatt három százados ténykedett, ahogyan annak már akkor is így kellett volna kinéznie, amikor Rhys-t őrnaggyá léptették elő. Igazából már azóta lobbizott emiatt, mert nem tartotta fairnek, hogy csupán Garza százados viseli ezt a rangot újoncként, míg a két régi, teljesen megbízható embere nem kap előléptetést. Erre a napra engedte az embereinek, hogy ünnepeljék a két előléptetést, de másnap már nem és időben ágyban akart mindenkit tudni, mert holnap megint a fronton lesznek és nem akar senkit sem elveszíteni odakint azért, mert vagy kialvatlan, vagy pedig másnapos. Éppen ezek miatt ő maga sem ivott túl sokat, csak egy pohár italt és kivárta azt is, hogy a többiek elmenjenek aludni. Bármennyire nem tetszett páraknak nem hagyta, hogy túl sokáig igyanak, vagy sokáig maradjanak fenn. Mondjuk ebben részben az is közrejátszott, hogy nem akart aludni, nem akart újabb rémálmokat. Így inkább meditációval próbálkozott, bár ő maga sajnos nem ismerte azt a módszert, hogy elűzze a fáradtságát teljesen, de azért ez is pihentető volt a maga módján, amíg végül a fáradtságtól ígyis-úgyis el nem aludt, hogy aztán újra Benûwia-ról álmodjon.
Korélia és Coruscant, negyedik hónap első fele
Már hetek óta voltak itt a Korélián, de a helyzet továbbra sem javult, az álmok közé most bekeveredett ismét az, amire régen nem volt példa, ismét árnyjárt álmában, egyszer egy ismeretlen helyen, ahonnan Keth-t érezte, éppen ő maga a Jedi templomnak vélte volna, de hamar észrevették és megszakadt az álom. A másik pedig Xeth palotája volt, ahol a férfi elégedetten nyugtázta, hogy érezte a jelenlétét és pár szót tudtak is váltani mielőtt egy közeli robbanás fel nem riasztotta a nőt. Ezek után minden csak Benûwia volt. Az utóbbi időben sikerült nagyjából visszafoglalni azt a területet, ami miatt ideküldték őket. továbbra sem volt túl sok alkalma arra, hogy hosszabb beszélgetést folytasson Aerith-el, vagy épp Jassa-val, a Keth-nek menő üzeneteket letudta annyiban, hogy jól van és nincs ideje. Minden egyes üzenettel egyre jobban fájt a dolog, főleg, hogy most egy ideje megint egyedül volt és nem volt Xeth sem vele. Az egyik este a barakkban volt, amikor üzenetet kapott, hogy menjen át a kihelyezett főparancsnokságra, ami a park másik oldalán volt. Nem furcsállta, előfordult máskor is, hogy egyeztetnie kellett, így megvolt már a saját útvonala, amin haladt. Néhány romos épület mellett is elvitte az útja és kisebb sikátoroknál. Nem nagyon nézett be ezekbe, mert sietett, így csak Erővel tudta le, hogy nincs a közelben senki. Ám ennek ellenére az egyik sikátornál mozgást látott a szeme sarkából, arra kapta a fejét és mintha egy árnyat látott volna elsuhanni, de hangot nem hallott, csak a szelet. Sith/urdrarr orgyilkos, azok voltak erre képesek, nyúlt is a fénykardjáért, amikor újra látta az árnyat mozogni, az alak pontosan mögé érkezett, az egyik kezével Rhys karját fogta le, amivel a fegyverét nyúlt volna, közben pedig átölelte a nőt a karja többi részével és úgy fogta le, hogy hiába volt profi közelharcos a nő nem tudott szabadulni de szinte mozdulni sem. A másik kezével a nő száját fogta be és bevonszolta a sikátorba. Azon keresztül ki a köztársaságiak által uralt részről és behúzta az egyik épületbe. Rhys végig erősen próbált szabadulni, hátrafelé lefejelni a másikat, lábon rúgni, vagy kitépni magát a szorításból, de ez a valaki mindenben jobb volt nála. Már várta az acélpengét, vagy a bekapcsolt fénykardot, hogy azzal fenyegesse meg a másik, de helyette Xeth vidám hangját hallotta meg, ahogyan a fülébe súgta, hogy imádja, amikor a nő ennyire tüzes. Ezzel már el is engedte, de amikor Rhys fordulásból akarta pofon vágni, akkor nevetve kapta el a nő kezeit és egy fordulás után már a falhoz is tolta őt, ahol meg is csókolta. Egy vad és szenvedélyes éjszakát töltöttek el együtt, majd Xeth hajnalban távozott még azelőtt, hogy Rhys felébredt volna, egy üzenetet hagyott csak hátra, amiben alibit szolgáltatott a nőnek, ha kérdeznék a kimaradásról, akkor megtalálják a kábító drog hatását a szervezetében, hogy elrabolták, a felszerelését ne keresse azt visszaküldette az embereivel, hogy lássák nincsenek biztonságban. Így csupán az alsó testhezálló overáljában tudott visszamenni Rhys, az eset után pedig még nagyobb őrség lett a helyen, hogy a birodalmiak képesek voltak az egyik tisztjüket is elkapni, még szerencse, hogy némi zúzódást – a szökési kísérletet – leszámítva nem lett komolyabb baja az őrnagynak. Nekik ez volt az utolsó napjuk ott, amin még holografikus álcázóval és árnymátrixszal vettek részt, ami elég szokatlan volt a Havoc Squad-tól. Másnap pedig már mentek is vissza Coruscantra, mert nem volt további feladatuk itt. Az ő részük sikerrel zárult és elvégezték azt. A visszaérkezéskor azt találta otthon, hogy valaki járt a szobájában és a sith/urdrarr könnyű páncélját elhozták neki. Még ezen a napon, alig másfél nappal a Xeth-el való együttlét után máris bálra kellett mennie, ezúttal az Operaházba, ahova ezúttal nem is katonai egyenruhában kellett a nőknek megjelennie, hanem megfelelő ruházatban. Így Rhys nem tudott nagyon mást tenni, mintsem azt a ruhát és ékszereket felvenni, amit Xeth-től kapott és a haját is meg kellett csinálnia, illetve smink is. Még mindig szokatlan volt neki, de Jassa oda volt érte, hogy többet kéne így felöltöznie és a férfiak a lába előtt hevernének. Maga az este egészen kellemes volt, bár sokat rontott Rhys-nek az rajta, hogy végig látta a Jedi templomot a távolban és erről Keth jutott eszébe. Itt Coruscanton mindez mindig sokkal fájdalmasabb volt, mint bárhol máshol, máshol nem érezte ennyire közel magához őt. Sokat táncolt, beszélgetett, de végül, amikor az emberek kezdtek elszivárogni még éjfél előtt, akkor ő maga is elindult hazafelé. Mivel egyedül jött, nem kellett máshoz alkalmazkodnia és egyébként is fáradt, illetve némileg rosszkedvű volt. Egy forró fürdő otthon és remélhetőleg alvás – bár ebben nem reménykedett – talán segít majd…
Képességek, szakértelmek (változás az elmúlt hónapokban)
- Képzett anzati orgyilkos lett, bár az izomzata még szokja a mozdulatokat, így ha orgyilkos mozdulatsorokat használ, akkor utána az izmai begörcsölnek és meghúzódnak, el is szakadhatnak, ha nem lazítja el magát előtte (valószínűleg pár hónap gyakorlás után már nem áll fenne ez) (Xeth remek tanítási módszereinek hála)
- Stratégiai és hadvezetési képességei tovább javultak, ez Köztárasági továbbképzések révén is (Xeth remek tanítási módszereinek hála)
- Etikettje javult, már a legfelsőbb körökben is magabiztosan tud mozogni
- Az érzelmeit már profi módon képes elrejteni mások előtt és bármit elszínészkedni, hogyha szükséges (Xeth remek tanítási módszereinek hála)
- Alapfokú halálosztagos képzés, gyorstalpaló (a DT-ktől kapta, amíg Scarif-en volt)
- Benûwia miatt egyre jobban tisztában van a birodalom elejének történelmével és történéseivel, amik mára homályba vesztek
- Megtanult TIE vadászt vezetni
- Illetve ismét jó pár erőképességet tanult (Erővillámok, Láthatatlanság és shien haladó szinten)
Képek:
Lady Benûwia napjainkban, azaz a sith páncélja

- további képek:
Lady Benûwia az eredeti az apjával való harc előtt
Lady Benûwia az eredeti az apjával való harc után, bár később is idős kora előtt többször festette a haját vissza vörösre, mint az előző képen
Holografikus álcázós alakja a Birodalomban
X szárnyúja:
12 pontot kaptam augusztus óta és 25.000 creditet, az elosztás így néz ki:
1 pont, 5.000 credit (Jedi visszatér)
2 pont, 10.000 credit (N’Zoth hódítás)
2 pont (fejvadász+ranglétra)
1 pont (Erők, alapból 2, de egy átadva Kaméleonnak)
4 pont (NJK-k leírása, Fejvadászokkal frakcióbővítés)
2 pont, 10.000 credit (Szellemhold)
Az új szabály szerint a Bővítésekből jövő 12 pont után 60.000 creditet kap a karakter.
Adatlap:
Szint: 6.
Pont: 31 pont
Erő alkalmazások:
Bárki által használhatóak:
Fénykardívás ** 4 pont (Niman haladó, Shien haladó, Dun Möch (ez nem forma csak sértegetés))
Telekinézis ** 3 pont (ösztönös, soha sem tanulta, második szint Xeth-től)
Receptív-Projektív telepátia * 1 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Érzékszerv-élesítés * 2 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Meditáció * 0 pont (Keth-től és Xeth-től is tanulta)
Erőérzékelés * 0 pont (Keth-től tanulta)
Erő elrejtése * 2 pont (Xeth-től tanulta)
Koncentrálás * 0 pont (Keth-től tanulta)
Harci érzék * 0 pont (Keth-től tanulta)
Veszélyérzékelés * 0 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Ösztönös asztrogáció * 0 pont, Erő általi (ösztönös, soha sem tanulta)
Ösztönös asztrogáció * 0 pont, Tudományos (ösztönös, soha sem tanulta)
Életérzékelés * 0 pont (Keth-től tanulta)
Életészlelés * 0 pont (Keth-től tanulta)
Látás/látomások * 0 pont (ösztönös, soha sem tanulta, kiskorától rendelkezik vele)
Előrelátás * 0 pont (ösztönös, soha sem tanulta, kiskorától ez is)
Világos oldaliak:
Életkötelék *** 0 pont Keth irányába (képességből jön, ösztönös)
Életkötelék *** 0 pont Xeth irányába (képességből jön, ösztönös)
Életkötelék * 1 pont Aeyaj irányába Ruusan óta
Láthatatlanság * 3 pont (Xeth-től és Kael-től tanulta)
Sötét oldaliak:
Gyűlölet nyila * 2 pont (Xeth-től tanulta)
A sötétség hullámai * 2 pont (Xeth-től tanulta)
Erővillámok ** 5 pont (Xeth-től tanulta)
Kényelmetlenség aurája * 0 pont (Xeth-től tanulta)
Sötét oldal táplálása * 0 pont (Xeth-től tanulta)
Árnyjárás * aiper képesség (aiper képesség, lásd lejjebb linkkel)
Xeth felé levő életköteléknek hála nagyon gyorsan fejlődik Rhys, ennek ellenére még mindig gyakorta vannak álmai a jövőről, jelenről, ahogyan megérzései is, amiket nem tud elfojtani, elnyomni. Igaz ezek főleg a szeretteire vonatkoznak, vagy épp Xeth-re. Éppen ezért rendszeres álmai/rémálmai vannak hol Keth-ről, hol Xeth-ről. Gyakran az immáron két férfi szemeivel látja az álmokat, valószínűleg a valós időt, amit éppen akkor tesz a másik. Ezeken felül, immáron több olyan álma is van, amik előző életéről szólnak, amikor, mint Lady Benûwia élt.
A képessége az ösztönös és erős erőhasználat (az aiper + urdrarr vér kombójából), ebből adódott, hogy képes volt 3.szintű életköteléket kialakítani az évek során Keth-el. A rituálé után már Xeth-el is megvan a 3.szintű életköteléke hála annak, hogy a férfi szétválasztotta magát. Morwen tanításának, útmutatásának hála már képes az életkötelék előnyeit is tudatosan használni, nem csak ösztönösen.
Force Shadow / Árnyjárás – Rhys már egészen könnyedén tudja használni, sima meditáció is leég már hozzá, tud a képességről és arról is, hogy miként működik. Azonban továbbra is csak olyan helyet tud kémlelni, ahol Keth, vagy Xeth is ott van. Ezt a kémlelést, látást nem erőérzékenyek, vagy alul képzett erőhasználók nem tudják felfedezni, de aki tapasztaltabb (lovag, vagy mester) szinte biztosan észleli.
Felszerelés:
- 2 rövidkard – 200 credit
- 1 sugárpisztoly – 300 credit
- Könnyű harci páncél – 2 pont
- - Közepes harci páncél kiegészítések a könnyű harci páncélzatra – 1.400 credit (alkar, könyök, váll és háti részek)
- lila fénykard – 3 pont (férjétől kapta)
- Datapad adatokkal - ingyenes
- komlink – rövid hatótávú kommunikátor (100km-es) – ingyenes, fülbe dugható funkcióval
- holoprojector – holonet csatlakozás, hosszú távú kommunikátor, hologram kivetítő – ingyenes
- BB-4 asztrodroid – 2.000 credit
- Könnyű harci páncél – 1.000 credit (Aeyaj részére)
- E-11 sugárpuska – első kalandon zsákmányolt
- droid komlink – 100 credit (BB-4be építve)
- Hordozható szkenner – 500 credit, alkaron levő, életjelet jelez 50 méteren belül
- X-szárnyú vadász – 25.000 credit
- Sith/urdrarr könnyű páncél – 1.000 credit
- Holografikus álcázó – 8.000 credit
- Álcagenerátor – 5.000 credit
- 2db rejtett penge alkarvédővel – 1.000 credit (közepes páncélnak megfelelő alkarvédők, de ruha alatt is rejthető), érintésre, vagy mozdulatra 1-1 pengét (erősebb anyagú tőrt) csúsztat a viselő kezébe, amik kézben is forgathatóak, így el is dobhatóak, külsőre ilyen, mintha a páncél része lenne, de a felső rész levehető és alatta csak vékony, vékony ruha alá rejthető rész van
- Később szándékozok venni:
- 2.000 credit. (alkar, könyök, váll, térd, lábszár és háti részek a páncélhoz
- Lakás (Vorco rezidencia) megvétele 65.000 credit
Kredit:
Alap: 105.500 credit
Elköltött: 45.500 credit
Maradt: 60.000 credit
Különleges képességek:
Xeth felé levő életköteléknek hála nagyon gyorsan fejlődik Rhys, ennek ellenére még mindig gyakorta vannak álmai a jövőről, jelenről, ahogyan megérzései is, amiket nem tud elfojtani, elnyomni. Igaz ezek főleg a szeretteire vonatkoznak, vagy épp Xeth-re. Éppen ezért rendszeres álmai/rémálmai vannak hol Keth-ről, hol Xeth-ről. Gyakran az immáron két férfi szemeivel látja az álmokat, valószínűleg a valós időt, amit éppen akkor tesz a másik. Ezeken felül, immáron több olyan álma is van, amik előző életéről szólnak, amikor, mint Lady Benûwia élt.
A képessége az ösztönös és erős erőhasználat (az aiper + urdrarr vér kombójából), ebből adódott, hogy képes volt 3.szintű életköteléket kialakítani az évek során Keth-el. A rituálé után már Xeth-el is megvan a 3.szintű életköteléke hála annak, hogy a férfi szétválasztotta magát. Morwen tanításának, útmutatásának hála már képes az életkötelék előnyeit is tudatosan használni, nem csak ösztönösen.
Force Shadow / Árnyjárás – Rhys már egészen könnyedén tudja használni, sima meditáció is leég már hozzá, tud a képességről és arról is, hogy miként működik. Azonban továbbra is csak olyan helyet tud kémlelni, ahol Keth, vagy Xeth is ott van. Ezt a kémlelést, látást nem erőérzékenyek, vagy alul képzett erőhasználók nem tudják felfedezni, de aki tapasztaltabb (lovag, vagy mester) szinte biztosan észleli.
Egyéb megjegyzés:
A fénykardkristály, ami a fénykardjában van meglehetősen egyedi, ha minden igaz összesen 2 darab van belőle a csillagködben mára már csak (by Werda). Az egyik az övében, másik Keth fénykardjában (mindkettőt a férfi készítette). Sapith kristály mindez.
- A kristály leírása:
Pontok: 31 pont
Elhasznált: 30 pont
Maradt: 1 pont
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Az ikonkészítő versenyen elért második helyezésért a jutalmad 2 pont és 10.000 credit.
Akkor ide még bírom a többi pontomat, hogy emlékezve legyen rá, amit a többiektől kaptam:
Lakások, lakhatás: 1 pont, 5.000 credit
Kasztok erőhasználóknál: 3 pont, 15.000 credit
Vallások 2 pont; 10.000 credit
Sötét világ kaland 2 pont; 10.000 credit

Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
XMR wikipédia - minden egyhelyen a megszokott wikipédia elrendezés szerint
Fórumon kívüli elérhetőségek - minden más XMR érintettségű oldal, topsite stb
Discord chat szerver - az oldal új chat központja, ahol szinte mindig sokan fenn vagyunk
Tutorialok - az oldal újításainak listája linkekkel, hogy mi hol található
Sith és Jedi archívum - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az Little SW-vel kapcsolatban!
Cerebro- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem
Re: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
A születésnapi bannerversenyen elért első helyezésért a jutalmad 3 pont és 15.000 credit.
_________________
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
XMR wikipédia - minden egyhelyen a megszokott wikipédia elrendezés szerint
Fórumon kívüli elérhetőségek - minden más XMR érintettségű oldal, topsite stb
Discord chat szerver - az oldal új chat központja, ahol szinte mindig sokan fenn vagyunk
Tutorialok - az oldal újításainak listája linkekkel, hogy mi hol található
Sith és Jedi archívum - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az Little SW-vel kapcsolatban!
Cerebro- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem
Re: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
A mémversenyen elért harmadik helyezésért 1 kreditet kapsz és 5.000 creditet.

Kaland címe: A Jedi visszatér 2.
Játékostárs(ak) neve(i): Keth Tye E’ron
Kalandmester: Werda
Kezdő reag: Vorco rezidencia
Záró reag: Vorco rezidencia
Arn Andersson – Dawn
Dumbledore's farewell (Extended)
Bleach – Never meant to belong
Rufus Wainwright - Hallelujah
Kaland tartalma:
Az igazat megvallva ez a nap végül nagyon nem úgy folytatódott, ahogyan azt Rhys gondolta, vagy szerette volna. Ezt már akkor megérezte, amikor a taxival a lakása közelébe megérkezett, ugyanis olyasvalaki várta otthon, akinek viszontlátásáról már szinte teljes egészében letett. Keth volt a lakásában ugyanis. Mikor kiszállt a taxiból és indult volna befelé az erkélyéről egy vadidegen férfi, Thane Andron SIS ügynök állta az útját, hogy meg akarja motozni. Ezt akkora ostobaságnak vélte, de nem nagyon volt más lehetősége, mintsem engedni, különben a lakásába sem jutott volna be. Viszont itt ekkor még fel sem merült benne az, hogy a férfi megtalálhatta a birodalmi dolgait is, amikor a lakást átkutatta, mert itt voltak, amiket Xeth-től kapott. Az elején még elég biztos volt magában, több százszor, vagy ezerszer, hogy mit fog tenni, mit fog mondani. Most azonban, amikor belépett a hálóba és az ágyon meglátta a monoklis férjét nem tudott mit mondani. „Szerencsére” a férfi azonnal szavakkal fogadta és meg is ölelte volna őt, aki viszont katasztrofális eredménybe hullt. Xeth több hónapos manipulációja kiteljesedett, amiben úgy manipulálta Rhys-t Keth ellen, hogy az a nőnek fel sem tűnt. most pedig az ebből származó minden dühét és haragját, igazából teljesen jogosan a férjére zúdította. Keth ekkora mondta el az igazat is, hogy kicsoda, micsoda ő, és, hogy ő igazából Xeth is, csak a különválásuk és minden egyéb is közrejátszott. Szóval az igazat. Az egésznek a következménye pedig pont az lett, amit Xeth akart, Rhys átbukott végre valahára a sötét oldalra. Ebben a helyzetben hiába félt és retteget Keth-től gyűlölte őt annyira, hogy akár meg is ölje, hogy menekülhessen. A férfi azonban nem hagyta ennyiben a dolgot, hanem a képességeivel igyekezett a nőt visszarántani a világos oldalra úgy, hogy kitörli a sötétséget belőle, ami nem mondható épp fájdalommentes mutatványnak. Ahogyan visszatért a világos oldalra még egy nagyon fájdalmas erőlátomásba is összerántotta a férjeit. Itt legalább megtudhatta, hogy mennyire szeretik őt és Xeth inkább lemondana róla, annyira szereti, míg Keth erre képtelen lenne. Igazából eddig ő pont fordítva képzelte a dolgot, de nem tudott köztük választani. A látomásnak fizikai nyomai is maradtak, de ennek köszönhetően a két férfi végül is tűzszünetet kötött egymással Rhys érdekében. Egyrészt Benûwia miatt, másrészt, mert szürke „oldalon” kellett tartani, mert egyik másik oldal sem volt jó hatással rá. A felébredése után elsőször kiment zuhanyozni és átöltözni, szüksége volt néhány perc magányra, ekkor realizálta, hogy a látomásban elszenvedett sérülések nyomát látja magán és még érezte Xeth jelenlétét is a helységben, igazából a két férfi beszélgetése olyan álomszerűen megvolt a tudatában. A zuhanyzóban sem volt nyugta, amikor belenézett a tükörbe, akkor nem saját maga, hanem Benûwia nézett vissza rá. Odabent nem mert egyelőre Keth teljes közelébe menni, így csak az ágy végén ült le, azonban végül a férfi odament hozzá és megölelte. Ekkor tört ki belőle minden fájdalom, amit másfél éve elnyomott és hosszú percekig a férfi ölelve zokogott, próbálta minden fájdalmát kiadni magából. A fájdalmat, a gyászt, mindent. A férfi ekkor érezhette meg igazán, hogy mennyire darabokban van a nő lelke és igazából még ő sem tudta, hogy hol és hogyan kellene kezdeni azt meggyógyítani, igaz Xeth sem. Amikor végre kezdett jobban lenni Rhys, akkor kezdhették el megbeszélni csak a dolgokat, hogy mi történt, mi miért van és hogyan. Most már szerencsére az Erővel kapcsolatos dolgokat annyira nem kellett a nő szájába rágni sem részletezni, mert már megértette őket, köszönhetően annak, hogy mennyi fejlődött. Így megtudta, hogy miért és hogyan szakadt szét a két férfi, hogy mi volt hazugság és mi nem a kapcsolatukban és hányadán állnak. Az egyetlen nagy kérdés az volt, hogy az eredeti egy személyiségből Xeth és Keth mit kaptak és ki mit örökölt. De ezt nem csak Rhys-nek, hanem az uraknak is meg kell majd tanulnia, kitapasztalnia. Azonban megtudta, hogy nem amiatt kötöttek fegyverszünetet, mert olyan kevés ideje lenne hátra az életből, hanem, mert tényleg szeretik, és nem akarják, hogy szenvedjen és ne kelljen újra ilyet átélnie. Így elsőre nagyjából sikerült a párosnak, vagyis inkább triónak rendeznie a dolgokat egymás között, de hogy ez hosszútávon mennyire fog működni, ekkor még nem is igazán lehetett tudni, hiszen erre majd az idő fog választ adni. Ekkor még az érintett felek sem tudták, hogy miként a Koréliai éjszakának, úgy ennek a Coruscanti viszontlátásnak és újraegyesülésnek is olyan következményei lesznek, amik az örök életükre ki fognak hatni…
Bővítés:
A triumvirátus
Coruscant és Tatooine, negyedik hónap második fele
Azon az estén Rhys nem igen mert elaludni miután egymás karjaiban kötöttek ki, mert félt, hogy az egész csak álom és ha felébred, akkor Keth hűlt helyét fogja találni. Végül azonban a férfi ölelésében sikerült megtennie, aki ennek köszönhetően immáron elsőkézből tapasztalhatta meg azt, amiről Xeth már egy jó ideje tudott, hogy Rhys-nek szinte folyamatos rémálmai vannak. Noha, mint Xeth közelében, így Keth-nél is a nexus miatt kevésbé erős mindez, de azért akkor is ott volt. Bár most ennek nem volt köze az Erőhöz, mivel se nem volt a Benûwia-hoz köthető se semmihez, most csak simán olyanok voltak, hogy ismét egyedül marad, vagy a két férfi megöli egymást a szeme láttára. Szóval most is nyugtalanul aludt. Másnap reggel, inkább délelőtt, amikor ténylegesen felkelt Keth ott volt mellette, így most már tudta, hogy az elmúlt napi, éjszakai borzalmak nem csak rémálmok voltak, de legalább itt volt a férje és volt még egy férje. Ennek a gondolatára is teljesen elvörösödött. Örült nekik, mind a kettejüknek, de végtelenül dühös is volt rájuk és biztos volt benne, hogy mind a ketten a megfelelő időben megkapják a jól megérdemelt pofonjukat, hogy ennyi ideig hagyták kétségek között és játszadoztak az érzéseivel, miközben egymással csatáztak. Ahhoz pedig, hogy minden seb elmúljon és ezek után teljes mértékben megtudjon bennük bízni ahhoz idő kellett. Még úgyis, hogy tudta, hogy érte tették, mert Keth félt, hogy Xeth bántaná, aztán Xeth pedig nem akarta, hogy Keth Rhys közelében legyen, mert magának akarta őt. A másik pedig, hogy mind a kettejüket némileg idegennek érezte. attól kezdve nem hazudtak, hogy együtt voltak, de Rhys semmit sem tudott a múltjukról, a valódiról, csak a hamisról, arról, ami meg sem történt. A következő pár napra szabadságot vett ki és nem is hagyta az sem, hogy Keth elmenjen, mert szerette volna a lehető legtöbb időt tölteni, már csak azért is, mert sok mindent kellett bepótolniuk és gyakorolniuk Rhys szerint. Közben persze Xeth is megjelent doppelgangerként, és ekkor jött el az az idő is, hogy mind a két férfi gazdagabb legyen egy-egy pofonnal és a régi vehemenciájával, tüzességével tette helyre mind a két úriembert. Igazából a legnagyobb örömükre, mert azok után, amit Jassa-tól hallottak jó volt nekik Rhys-t olyannak látni, amilyennek megszerették. Még akkor is, hogyha továbbra sem volt vele minden rendben, mert a lelke még mindig millió darabra volt törve. És még kezdődhetett az is, hogy megismerje a férjeit, mert az életük kétharmadáról semmit sem tudott, csak az utolsóról, amikor már együtt voltak és megismerték egymást. Közben még Aerith-el is találkozott és elmondott a nőnek mindent, hiszen egyértelmű volt, hogy az urak nem fogják megtenni. Sikerült nem kicsit meglepnie a másikat, ahogyan senki, ő maga sem gondolt ilyesmire ezzel kapcsolatban. Olyannyira igazából, hogy jó pár nap kellett neki ahhoz, hogy ezt feltudja dolgozni, mert amikor meghallotta, akkor köpni-nyelni nem tudott a hírtől. Néhány nappal később pedig Rhys egy nagyon, de nagyon szürreális helyzetben találta magát, ugyanis hagyta magát rábeszélni Lor és Kiera részéről arra, hogy elmenjen velük a Tatooine-ra egy fogatversenyre, ami a Birodalmiak legjobbja és a Köztársaságiak legjobbja között zajlott. Azaz a társai szerint közte és a másik fickó között. Nem akarta elrontani az élményüket, hogy ez nem igazán fair meccs és ez inkább olyan mérkőzés, hogy kiderüljön ki a birodalmiak legjobbja, tekintve, hogy mivel ő maga volt Lady Benûwia, így ez házi mérkőzés inkább. A versenyt ő maga nyerte az Erőnek hála úgyis, hogy most vezetett életében először fogatot, amelynek a roncsait – révén eléggé szépen leamortizálódott – haza is vihette, amit aztán a Vorco rezidencia garázsában tett el, máshova úgysem nagyon fért volna. Ezen időben Aerith naponta többször is felhívta és rákérdezett, hogy tényleg jól hallotta-e még Coruscanton azt, amit Rhys elmondott neki. Amennyire maga értette, akkor újra és újra elmondta, hogy mi is a helyzet. Miután visszatértek a Köztársaság fővárosába, révén nem sok minden van a Tatooine-n a csillagköd mocskát tekintve, ami miatt érdemes lett volna ott maradni, így nem is maradtak sokáig, még megnéztek egy rendes fogatversenyt sok résztvevővel és ennyi. Egyébként sem volt több eltávjuk, mert az akadémián is közeledett a vizsgaidőszak és mindannyian vizsgáztatták a kadétokat. Hazaérkezve Rhys-t nem kis meglepetés fogadott, többek között az, hogy Keth közölte a jedikkel és Kael-el, hogy visszaveszi Rhys képzését. Mondani sem kell, hogy senki sem repesett ezen hírtől a Jedi Tanácsban. Valami ekkor jutott az eszébe, még aznap, amikor Keth hazajött, a fénykardja kinn volt az asztalon, az ügynök pedig valamiért nem nyúlt hozzá, pedig fegyver volt. akkor még túl zaklatott volt, de most már nem, így amikor kettesben maradt a férfival, akkor rá is kérdezett. A választól pedig legszívesebben a falat fejelte volna le. Ugyanis, amikor kettesben voltak a férfi nemes egyszerűséggel úrnőnek nevezte és megjegyezte, hogy jobban elrejthetné a dolgait, mert kellemetlen helyzetben találhatta volna magát, ha egy köztársasági ügynök találja meg a birodalmi felszerelését. Néhány órával később Xeth fejéhez is vágta a következő kérdést, hogy "Ez most komoly? Kit figyeltetsz, őt, vagy engem?", vigyorogva kapta a választ, hogy "Helyesbítek. A kérdés úgy pontos, hogy: Kit nem figyeltetsz?". Az, hogy Keth vette át a tanítását nem volt teljesen helytálló, mert ő és Xeth, bár Xeth eddig is tanította. A fénykardvívást is már kettejükkel gyakorolta, ekkor kezdte el a jar’kai-t is gyakorolni, ami meglehetősen gyorsan és egyszerű volt, valószínűleg köszönhetően Benûwia emlékeinek. A gyakorlások és együtt töltött órák alatt persze folyamatosan kérdezett, végtére is minél gyorsabban igyekezett megtudni mindent a férjeiről, amikről eddig nem tudott. Az egyik fárasztó nap után Xeth viccesen jegyezte meg, hogy Rhys rosszabb, mint az inkvizítorai, mert azok legalább őt nem faggatják a folyamatos kérdéseikkel, csak mindenki mást. Erre Rhys kikérte, hogy azok nem csak Xeth inkvizítorai, hanem mind a kettejüké, elvégre is a férfi tanítványa volt. Noha nem látta a másikon, de ezzel a válasszal hihetetlenül boldoggá tette a férfit. Végeredményben kezdte szépen lassan megismerni a férjeit is, bár Xeth volt az, aki kevésbé volt bőbeszédű ilyen téren, de csak abból kifolyólag, hogy neki csak napi pár óra jutott a nővel, akkor pedig nem kérdésekre válaszolgatott volna. Így tulajdonképpen Keth volt a beszédesebb még úgyis, hogy a két férfi közül ő volt az, aki a csendesebb végletet kapta a szétválás után. Ahogyan szépen lassan a hármas kezdett összeszokni, úgy kezdtek egyre jobban egy szép kis Triumvirátust is alkotni, Xeth a sötét, Keth a világos oldali, míg Rhys most éppen szilárd lábakon állva a köztes egyensúly a két férfi között.
Coruscant, ötödik hónap első fele
Bárhogyan is állt az egész, igazából Rhys-nek jól esett, hogy miután munkából hazaesett nem arra kellett hazamennie, hogy teljesen üres a lakás és egy újabb feleslegesen átreménykedett nap után ér haza, hanem az esetek legnagyobb részében Keth-hez megy haza és a karjaiban hajthatja álomra a fejét. Ha ő nem volt ott véletlenül, mert éppen a Templomba kellett mennie, akkor Xeth doppelgangere az, aki várta, hogy ne legyen egyedül. Egyszerre jó volt, mégis egészen furcsa, mert nagyon elszokott ettől, hogy nem egyedül van. Persze azt, hogy valaki ott van könnyebb volt megszokni, mint a magányt, amihez a másfél év is kevés volt. annak köszönhetően, hogy elkezdtek vele és a lelkiállapotával is foglalkozni végre valamelyest javulni is kezdett, bár még mindig hihetetlenül törékeny és sebzett volt. Szépen lassanként pedig saját maga is kezdte kiismerni a férjeit, hogy melyik mit is kapott. Xeth volt, lett a temperamentumosabb, aki jellemben jobban hozzá illett, mert ő is szenvedélyesebb volt, míg a nyugodtabb felet kapta Keth, aki viszont a teljes stabilitást tudta biztosítani ezáltal és éreztetni. Nem mintha nem tudták volna tökéletesen eljátszani bármikor a másikat, de szépen lassanként talán a hozzájuk kötődő életkötelék miatt kezdte megszokni és átlátni mindezt, hogy mikor melyiknél van olyan vonás, mozdulat, ami inkább másra jellemző. Ez főleg Keth-re volt igaz, mert mások előtt leplezte azt, hogy totálisan érdektelen bárki más felé, aki nem Rhys. De amikor Xeth doppelgangerét „csípték” fülön, akkor ő meg Keth-t alakította. Mindez hatalmas segítség volt Rhys-nek, hogy kiismerje őket. az más kérdés, hogy nem tudta, hogy ez mennyire fog tetszeni az uraknak, hogy lesz valaki, aki tényleg kiismeri őket, de nem számított. Korábban mindez annyira nem érdekelte, akkor azt az egy személyt amennyire lehetett és a másik engedte ismerte. Most azonban ő maga akarta és ehhez jól is jött mindaz, amiket Xeth-től eddig tanult. Az egészben igazából az mulattatta, hogy az urak tényleg féltékenyek voltak, ezt a vonást korábban nem látta rajtuk, mármint azelőtt, hogy kettőbe nem váltak, aranyosnak vélte, de tudta, hogy nagyon messzire menne el mindkettő. Már nem volt kétsége afelől, hogy Lor-t is ők verették meg, amikor együtt randiztak. De mindez már szerencsére nem számított. Azonban azt sikerült elérnie, hogy olyan gyakran kérdezze Xeth-et a múltjáról, hogy még a férfit is kiakassza vele. De nem igazán tehetett mást, mert kíváncsi volt, és őt ismerve amint lehetséges akkor akarta tudni. Mivel Xeth szívesen töltötte volna mással azt a napi pár órát, amikor együtt lehet a feleségével, még ha nem is valójában, hanem életköteléken át, vagy doppelgangerként így végül, ahogyan tanítani szokta a nőt, amikor épp nincs idejük valamire, azzal a módszerrel osztotta meg a teljes életét, minden apró részlettel. Valószínűleg senki sem ismert ennyi részletet a férfi életéről, de Rhys végtelenül hálás volt a férjének azért, hogy mindent megosztott vele, a fájdalmas és kellemetlen részeket is. Ennek köszönhetően azt a helyzetet is látta, amikor a férfi kimentette és bele is szeretett, ahogyan saját maga is, de csak saját maga nem jött rá és nem nyitott a másik felé, mert jedinek hitte. Elvesztegettek öt évet emiatt… De így, hogy már ismerte a másik szörnyű múltját csak még jobban szerette mindkét férjét. A vívást tovább gyakorolta minden nap, ahogyan Keth-el nekilátott átvenni azokat a dolgokat, amiket már eddig is tudott, csak fejlesztették azokat, így minden nap sötétoldali képességeket gyakorolt, de most úgy, hogy az is a feladat része volt, hogy a Sötét oldal nem hatalmasodhatott el rajta. Hiszen fontos volt, hogy a köztes úton maradjon és ne legyen csak világos, vagy csak sötét. Bár azok alapján, hogy mely erőalkalmazások használatában jeleskedett simán urdarr-nak/sithnek, vagy sötét jedinek nézhette volna bári. A jar’kai-t a férjei is jó ötletnek tartották még úgyis, hogy Benûwia-tól származott, mert így is sima sith harcosnak nézték és nem varázslónak, ez pedig csak még jobban adhatja ezen teória, ami az ő biztonságát is szolgálja. Aztán, ha valakivel szembekerül, azt csúnya nagy meglepetés érheti majd. A kedve kezdett folyamatosan javulni annak hála, hogy Keth foglalkozott vele, bár ez még csak amolyan „felszíni” kezelés volt. azonban a rémálmai folyamatosak voltak így is, emlékek Benûwia életének ezer évéből, de belekerültek a saját háborús élményei is, amiket ő maga élt meg. Alapból is voltak, de amikor véletlenül egyedül éjszakázott azok után, hogy Keth ott volt mellette mindig rosszabbak voltak, pont úgy, mint miután hazajött Xeth-től a Birodalomból. Utána nagyon intenzívek voltak az álmok jó ideig. Úgy tűnt, hogy mind a két Nexus csökkentette az álmok és az Erőálmok, látomások intenzitását. Amíg maga tanított és dolgozott, addig a férjei igyekeztek utánajárni a Benûwia-s ügynek is, kiderült, hogy a nő a reinkarnáció kutatásába ölt nagyon sok energiát, ismerte persze a hagyományos átugrik másik testbe módot is, de ennél állandóbbat akart. Amikor egyedül volt otthon, akkor az erő elrejtését, az erővillámokat, és egyéb ilyen sötét oldali dolgokat gyakorolta, ha valamelyik férjével, akkor vívást és mentális erősítő feladatokat, ahogyan tökéletesíteni is kellett az érzelmei uralását, amihez nagyon nem volt kedve, mert utálta, hogy szabályozni akarják. Szóval ezt elérni külön művészet volt, hogy belemenjen ebbe, Xeth-t persze szórakoztatta, hogy folyton nemet mond Rhys, de Keth kevésbé volt rá vevő, mert ő azt nézte, hogy biztonságban legyen. Ez volt a másik, ami kissé szokatlan és terhes volt időnként Rhys számára, hogy folyton szemmel van tartva, közel másfél évig neki nem tűnt fel, hogy figyelik, vagy figyeltetik, meg itt sem voltak a férjei, végtelen mozgástere volt, ami most némileg szűkült. Közben a két férfinak is támadt ötlete, mindig tartott arról, amikor egyetértettek valamiben ez pedig az volt, hogy Rhys-nek kellene utánanéznie a Takodana-n egy nyomnak Benûwia nyomán. Közben a Kaldahan-on találkozik még Xeth-el, mert útba esik. Nem tudott mást tenni, mintsem belemenni mindebbe. Alighogy elhagyta Coruscantot kezdett rosszul lenni, hányinger, hányás és szédülés. Még lázasnak is érezte magát, szerencsére eltudta mindezt rejteni mások elől és még a Kaldahan-on is Xeth elől, ahol azóta, hogy együtt vannak valószínűleg ekkor jutott el a legintimebb pontra a kapcsolatuk, mert végre teljesen megbízott benne a párja, aki azóta, hogy együtt vannak először aludt el mellette ténylegesen és nem csak felszínesen, és még horkolt is, ami Keth-t remekül mulattatta. Itt másnap reggel Xeth még kivitte az űrreptérre a feleségét, majd ő ment az esküvőre, ahova meghívták, Rhys pedig tovább a Takodana-ra.
Takodana és Coruscant, ötödik hónap második fele
Mivel a rosszulléte nem múlt a birodalmi hajón, ami innen tovább vitte az ottani orvosdroiddal megcsináltatott egy tesztet, ami a legrosszabb félelmét igazolta azt, hogy terhes volt. Azért félt, mert emlékezett, hogy mi volt másfél évvel korábban, ráadásul most a helyzetet tetézte, hogy ikrekkel volt terhes az orvosdroid pedig napra pontosan megtudta mondani a foganás pillanatát. Pillanatait egészen pontosan, mert kétpetéjű ikrek voltak, az egyik a Korélián fogant, a másik pedig már Coruscanton. Nem volt egyedi eset, nagyon ritka, de lehetséges volt. Teljes mértékben kétsége volt esve, hogy mi is lesz ezek után. Lent a bolygón annyit tudott, hogy valaki várni fogja, aki a kapcsolattartója lesz, nagyon, de nagyon meglepődött, amikor Gilad Romet ezredes volt az, aki a Havoc Squadnál is a felettese volt és Sokol főparancsnok helyettese. Kiderült, hogy a férfi halálosztagos és ott tábornok. Egyszerűen nem akart elhinni, hogy Xeth emberei mindenütt ott vannak, de logikusnak találta. A férfi Rhys állapotát látva egyből leszűrte, hogy terhes, mivel volt öt gyereke, így nem volt neki olyan nehéz mindez. de nem is maradtak tovább itt sokat, hanem mentek megkeresni, ami miatt itt voltak. Hamarosan meg is találtak egy rejtett lejárót, amihez Rhys-nek, hogy kellően sok sötét oldali erőhöz jusson fel kellett tépnie minden lelki sebét újra, amik már gyógyulni kezdtek a férjeinek hála. Így azonban sikeresen két szürke jedit, akik a köztársaságnak dolgoztak éppen valamivel odébb is sikerült odacsalnia magukhoz. Most kivételesen bevethette azt, hogy mennyire is tud hazudni, mennyire sikerült ezt megtanulnia Xeth-től. Ami azt illeti elég jól ment és ettől a gyomra is felfordult újra, így ugyan lebukott Edric Kane és Jonathan Skrex előtt, hogy terhes. Igazából beadta, hogy fedett köztársasági akció volt és a biztonság kedvéért adják ki magukat birodalminak, mert tőlünk senki se vetetheti le a sisakot, páncélt velük és nekik is megvolt, hogy mit mondanának. Leginkább féligazságokat mondott, hogy Kael küldte és ő a mestere, miközben ez már nem volt igaz, mert már a férjei foglalkoztak vele visszatértük óta, azóta pedig nem is beszélt sem a jedikkel, sem Kael-el. A két fiatal végül is elhitte, amit mondott és otthagyták a lejárattal, de még Kane hozzátette, hogy nagyon ismerős neki Rhys erőmintázata, hogy már látta a Dantooine-n korábban. Miután távoztak, akkor neki is látott annak, hogy végre teljesítsék azt, ami miatt Xeth és Keth ideküldte őt. Odalent nem valami sírboltot, vagy effélét, hanem egy kutatólabort. Már a bejutás is eléggé furcsa volt, mert DNS-ileg ismerte fel a beléptető rendszer, hogy Benûwia leszármazottjáról van szó. A helyen sajnos nem volt sok minden, a legtöbb dolgot elvitte valószínűleg még Benûwia annak idején, de azért egy datacront így is talált Rhys ott, ami a reinkarnációról szólt és a kutatásokról, kísérletekről, amiket Benûwia ezen ügyben tett. Igazából az egész eléggé kísérteties volt a számára, remélte, hogy Xeth majd boldogul vele. A távozás előtt a biztonság kedvéért, mivel tényleg semmi sem volt itt Romet segítségével megsemmisítette. A datacront a férfi vitte el, mert ő volt az, aki még emiatt útba ejtette Dromund Kaas-t, addig Rhys pedig visszatért Coruscantra. Előtte persze megkérte a férfit, hogy ne beszéljen erről az egészről, a terhességről, mert ő akarja majd a nagyurat beavatni, ha eljön az ideje. Aminek hamarosan eljött, mert még otthon is folyamatos rosszullétek kínozták, így odahívta Xeth-et is, aki jobb híján most is csak doppelgangerként tudott ott lenni és persze Keth-t is. mielőtt belekezdhetett volna ismét rosszul volt, hallotta, hogy kint a két férfi próbálta kitalálni, hogy vajon terhes-e, mert nem érzékelik, hogy az lenne. Ő maga kiáltott ki két hányás között, de az. Amint kitántorgott látta az arcukon, hogy épp azt próbálják kitalálni, hogy ki lehet az apa. A sokk ekkor jött, hogy mind a ketten, mind a kettejüktől várandós volt. Xeth első reakciója az volt, hogy védekeztek, és Keth is majdnem felhozta ezt, de épp a másikon nevetett – ami tényleg igaz is lett volna, mindkét félnél védekeztek egy-egy alkalmat kivéve. Rhys pedig letört, mert sejtette, hogy ez lesz, hogy nem örülnek neki, ám Xeth ekkor nagyon meglepte. Keth ugyan, ahogyan várható volt, higgadtabb volt, mintha félelem és közöny érződött volna felőle, amiről eddigre már úgyis tudott, hogy nagyjából így fog reagálni. Xeth-et viszont azon kapta, hogy bambán vigyorog és boldog. A férfi hirtelen felkapta a feleségét és megpörgette a levegőben, majd megcsókolta, végül mikor letette őt letérdelt és még a nő hasára is nyomott egy kedves puszit. ”Nem is tudod, hogy mennyire boldoggá tettél ezzel a hírrel!” - tette még hozzá. Sem Rhys, sem a férfi sem tudta, hogy mi változott a kicsit több, másfél évvel ezelőtti dolgokhoz képest, de most boldog volt Xeth. Keth felől azonban féltékenységet és félelmet érzett. Tudta, hogy nem tehet róla a férje, mert a szétszakadás miatt volt, de ettől függetlenül kicsit rosszul esett neki, hogy így érez. Hiába próbálta „vigasztalni” és mondani neki, hogy ettől semmi sem fog változni, ugyanúgy szeretni fogja, de nem nagyon hatott a másikra. A férjein kívül egyelőre Jassa-nak mondta csak még el, azért nem többeknek, mert félt, hogy ugyanúgy jár, mint legutóbb, hogy elvetél. Emiatt tényleg eléggé ideges volt és nem nagyon lehetett megnyugtatni. Nagyjából másfél-két héttel később pedig már Erőn keresztül is érezni lehetett az állapotát. Mivel valószínűsíthető volt, hogy a gyerekek is erőérzékenyek lesznek Rhys már a terhessége elején is érezte, hogy könnyebben megy az Erőhasználat neki, mintha sokkal jobban fókuszálna és könnyebb lenne elérni az Erőt. Persze lehet, hogy attól volt, hogy tovább fejlődött és erősödött a napi szintű gyakorlatoknak. Ezen nap után egyébként Romet is elkezdte edzeni, tőle a Halálosztagosok képzését kapta, mégis milyen főparancsnok az, aki nem ismeri a saját embereinek képzését? Az meg ekkortól kezdve egyenesen dühítette, hogy a férjei igyekeztek úgy bánni vele, mintha hímes tojás lenne, nem volt vele gond, csak terhes volt és emiatt még könnyebben felkapta a vizet a hormonoknak köszönhetően. Ekkortájt értesült Lor-tól is, hogy Aeyaj-t baleset érte és súlyosan megsérült. Az első útja rögtön a kórházba vezetett, ahol megtudta, hogy már Xeth és Keth is jártak a lánynál, hogy ellenőrizzék. Dühös volt rájuk, hogy nem mondták el és még lehet, hogy bántani is akarták a fiatal lányt. Egyébként többször bement hozzá egészen addig, amíg ki nem engedték, hogy biztosan meggyőződjön róla, hogy jól van és nem is lesz semmi baja sem. Cserébe, amiért a férjei nem mondták el, hogy mi történt és a tudta nélkül mentek Aeyaj után nyomozni jó két-három napig hozzájuk sem volt hajlandó szólni, Keth-t pedig a lakásba sem engedte, csak Thane Andron-on keresztül üzent neki és Xeth doppelgangerét pedig egy-egy erővillámmal zúzta szét, hogy tűnjön el onnan.
Zakuul és Coruscant, hatodik hónap első fele
Az uraknak valamilyen módon csak ki kellett engesztelniük Rhys-t, amihez pedig pont kapóra jött, hogy közeledett a Béke ünnepe. Emiatt még Keth is kilógott Coruscantról, hogy eljöhessen ide a feleségével. Eddigre már elkezdett gömbölyödni Rhys hasa is, de ezt még bővebb ruhákkal bőven eltudta rejteni. Xeth álruhában csatlakozott hozzájuk és végre kiderült az is, hogy milyen hatással van a két nexus egymásra ilyen közelségben. Odakint erővihar volt és világos, illetve sötét oldali villámok cikáztak azon az egy hét alatt, amíg itt voltak. Az első este még Rejtjel Héttel is összefutottak, aki lazán a nagyurának nézte Keth-t. de ez nem is volt meglepő, Rhys-nek kellett elmondania, hogy Halla’a L’lerim nagyasszony unokahúga és L’lerim nagymoff lánya, illetve a pozíciót, hogy éppen ő Xeth új kedvenckéje. Mindezt jókedvűen, a féltékenységnek a legkisebb jele sem volt benne, mert nem is volt az a nőre. Talán egy-két szót váltott volna vele, hiszen ő volt terhes nem is olyan régen, hogy pár tippet kérjen, de végül is nem tette meg. Ami ezt a hetet illette ez volt hosszú idő után a legjobb hete, nem csak amiatt, hogy mind a két férje ott volt a közelben állandóan, hanem amiatt is, hogy a közelükben a két nexus hatására semmilyen rémálma nem volt, hanem végre valahára rendesen tudott aludni. Nem is emlékezett arra, hogy mikor volt ilyen utoljára, ha nem számított azt, amikor nyugtatókat kapott és el volt vágva az Erőtől. Már csak emiatt is rossz volt, amikor a bálnak vége volt és haza kellett térniük. Mert így minden kezdődött előröl, az álmokat, emlékeket nézve. Xeth egyébként sajnos semmi extrát nem tudott meg Benûwia datacronjából, nem volt semmi a reinkarnációjáról, csak elméletek. Korai évből származhatott az egész. otthon egyébként folytatódott minden, ahogyan korábban, gyakorlás Romet-val, edzések és gyakorlások otthon. Nagy előrelépést tett azzal, hála a gyorstanulásnak, hogy most már az urak elől is eltudja magát rejteni, amit nagyon élvezett, hogy már ő is eltud előlük rejtőzni, megtudja őket lepni, hogyha szükséges. Közben Xeth tovább lépett a taníttatás terén és Romet-t bízta meg, hogy vigye le Rhys-t a helyi birodalmi bázisra, ami itt üzemel Coruscanton, hogy átvehesse majd a parancsnokságot felette és tanuljon ott is az ügynököktől ügynöki dolgokat és legyenek kapcsolatai a sajátjaik között. Álruhában mentek, mert az alvilági szinteken volt ez a bázis is, a 1313. szinten egészen pontosan. A nő megdöbbenve tapasztalta, hogy amikor kutatott Xeth után, akkor többször is elment itt és soha sem realizálta azt, hogy ez az impeké lenne. Itt lenn találkozott Thane Andron-nal is, a férfi ekkor realizálta, hogy nem csak egy „úrnőcske” az, akivel minden nap találkozik, hanem Lord Xeth tanítványa és szeretője is egyben. Szóval most már itt is tanult, éppen ezért az erőhasználati dolgokat megkapta a férjeitől, hogy ne kelljen mindent gyakorolnia és nulláról tovább tanulnia, csak formában maradni. Nem különösebben rajongott ezért a módszerért, mert mindig fájt tőle a feje, de nem vitatkozott, megértette, hogy miért szükséges mindez. Mivel az alapokat már egyébként is megtanulta korábba Xeth-től és nem volt buta, így nagyon gyorsan haladt a tanulással ilyen téren is. Toma Daws volt az, akitől ekkor és a következő hónapok során a legtöbbet tanulta. Minden nap még házi feladatot is kapott, amit egyedül kellett a következő alkalomra megcsinálnia, amikor lement. Gyakran azt sem tudta, hogy hol áll a feje és nem egyszer volt, hogy otthon a kádban aludt el fürdés közben vacsora nélkül, mert annyira ki volt merülve az összes létező oktatástól, saját feladataitól és mindentől. Az evés igen egy örökös harc volt, mert a másfél év során egyrészt nagyon lefogyott másrészt rendszertelenül étkezett, Keth próbálta visszazökkenteni a régi kerékvágásba ezen a téren is. Közben persze a rendes életét is igyekezett kordában tartani és nem elhanyagolni. Így eljárt szórakozni a katonatársaival, barátaival, akik igyekezték kiszedni belőle, hogy ki is a gyerek apja, de ő még hallgatott, mint általában a magánéletéről. Egyik nap Jassa állt elő azzal, hogy menjenek el vásárolni, mert időközben kiderült, hogy Aeyaj otthagyta Jedi rendet és emiatt ruhákra van szüksége, meg amiatt a szemét Lor miatt is. Igen, Jassa még mindig nem tette magát túl azon, hogy a férfi hagyta, hogy Xeth elvigye Rhys-t. még úgysem, hogy azóta már ő is tudta az igazat. Meg persze Rhys-nek is szükséges az, hogy kismama ruhákat vegyenek, amit ő kissé túl sietősnek érzett, mert még mindig aggódott amiatt, hogy elvetélhet. Így az egész vásárlás során igazából csak Jassa volt lelkes, de ő a másik két vele levő lány helyett is. A vásárlás alatt persze tudott Rhys végre rendesen Aeyaj-al is beszélni, örült annak, hogy otthagyta a rendet és remélte, hogy a lány megtalálja a számításait a rendes életben, akár Lor-ral is, de ha Lor bármit tesz, akkor saját maga fogja kitekerni a férfi nyakát. Ekkor még nem is tudta sem ő, sem a többiek, hogy az árnyakból már valaki ekkor figyelte őket, hogy hamarosan beavatkozhasson és életük része lehessen majd…
Coruscant, hatodik hónap második fele
Ekkor még nem is tudta a hármas, hogy a háttérben milyen erők munkálkodnak, hogy a Köztáraság Végzete és a Rhand varázslói között ekkor született meg a szövetségi megegyezés és azt sem, hogy Xeth öccse, akiről még saját maga sem tudott már egy ideje a fővárosban van és már meg is találta őket és Damien E’ron akcióba is lépett. Mostanra már vége volt az akadémián is a tanévnek és a vizsgáknak, így picit nyugodtabb lett Rhys beosztása is, ahogyan egyre jobban látszott a terhessége a többiek úgy „zaklatták” egyre jobban, hogy árulja már el kivel van együtt. A kedve is jobb lett, kezdett kivirulni a terhesség miatt, bár még mindig voltak rosszullétei emiatt. Egyre jobban ment az is, hogy felállítsa a pontokat, hogy ki mit örökölt a férjei közül. Látta, hogy Keth próbál a gyerekek miatt feloldódni, bár nehezen ment neki és még mindig féltékeny volt. Xeth-el ezzel szemben madarat lehetett szinte fogatni és elmondta, hogy a Szellemholdon már tudta, hogy lányaik lesznek, mert volt egy erőlátomása. A tanulmányai is jól haladtak, a fizikai edzések is, bár azt óvatosan intézte a gyerekek miatt, de a többi is, ahogyan az elméleti dolgok is lent a 1313. szinten. A jedikkel azóta sem érintkezett, ha nem volt muszáj, bár Keth-t néha el kellett engedi közéjük. Az álmok továbbra sem hagyták nyugodni, egyre több és több minden részlet kezdett az elméjébe tódulni, Benûwia emlékei és senki sem talált arra megoldást, hogy miként lehetne ezt lassítani. Pontosan érezte mind a két férjétől, hogy aggódnak emiatt és dühösek a tehetetlenség miatt. Egyelőre azt még nem hozta fel Keth-nek, hogy a nyilvánosság előtt mikor akarják majd felvállalni a kapcsolatukat, nem akarta ezzel terhelni őt. De már szívesen kimozdult volna vele múzeumba, csak úgy sétálni elmenni, vagy bármi más kinti programot űzni vele és persze az ügynökkel a hátuk mögött. Ezekben az időkben persze Aerith-el is többször találkozott, vele ment el beszélgetni, beült valahova kávézni, vagy teázni. A nő még mindig néha rákérdezett, hogy tényleg jól hallotta-e hetekkel korábban, amit Rhys mondott. Nem csodálkozott rajta, hogy a másik még mindig ki van akadva azon, amit akkor hallott. Azt a részt persze Rhys kihagyta, hogy Keth maximálisan kihasználta a nőt, nem akarta megbántani vele. De mivel képzett ügynök volt a nő, így lehetségesnek találta, hogy tudja is. ezekben az időkben vette fel a szokást, hogy eljárt sétálni délutánonként Jassa-val és Aayla-val a parkba. Jó volt a fogadott húgával és Aayla-val együtt töltenie ezeket a napokat. Az egyik nap azonban más volt, mint a többi, már a nap elején furcsa megérzése volt, hogy történni fog valami, Keth kedvesen nevette ki, hogy mi történhetne, végtére is Coruscant egyik legjobb környékén éltek és csak itt mozgott Rhys. Főleg, hogy aznap le sem kellett mennie a birodalmi bázisra. Napközben gyakorlás, délutánra pedig nem volt más, mint a park és a séta. A játszótéren minden a teljes megszokott mederben folyt, ahogyan szokott, a végén Aayla nem nagyon akart hazamenni, mert a barátaival akart maradni, de már sötétedett, így Jassa nem nagyon hagyott neki más választást. Meg a többi gyerek is indult hazafelé, így ők hárman is. Mivel még mindig nem történt semmi, így már kezdett megnyugodni, hogy lehet, hogy tényleg a hormonok beszéltek belőle és nem lesz semmi baja. Hazafelé pedig végül mégiscsak beütött a gond. Mivel Aayla mindenhol megállt, így már sötét volt és néhány sötétebb sikátor mellett is el kellett haladniuk, amikor az egyik mögül az egyik elhagyatottabb részen három rosszabb arcú személy próbálta kirabolni őket. Rhys nem gondolkodott, nem gondolt magára, csak a húgára és a kicsi Aayla-ra, a testével igyekezett őket védeni úgy, hogy őt érjék a támadások és emiatt vissza sem támadott. Amikor megtette volna, már jó néhány zúzódása volt főleg a hátán és a fejére is kapott egy-két ütést, ami miatt megszédült és megtántorodott. A háta sajogott, de akkor is a barátnőjét és a kislányt védte, majd támadott volna tényleg. Az első léptek után megtántorodott és nem is nagyon tudott védekezni az ellen, hogy a közeli ház falának lökjék, amit így sikeresen le is fejelt, a feje felszakadt, ő pedig eszméletlenül terült el a földön. Egy rejtélyes fiatalember rohant a segítségükre, aki a hatóságokat is értesítette. Ő segített Rhys-nek is a fejét ellátni, a kedvességével és közvetlenségével hamar elnyerte a lányok bizalmát, végtére is csak ő segített. A férfi Damien Pzallon néven mutatkozott be. Rhys-t be akarták vinni a kórházba a sérülései és a terhessége miatt, de ő csak haza akart menni, így végül Damien volt az, aki hazavitte a hölgyeket. Keth a férfival egyáltalán nem foglalkozott, hanem bevitte Rhys-t a hálóba, hogy meggyógyíthassa. Még eléggé kótyagos volt, de Jassa is hamar megjelent, aki mint mondta egy ital után elküldte Damien-t, de meghagyta a számát, hogy majd értesítse, ha jobban vannak, hogy jól vannak. Ezek után még aggodalmaskodott volna egy sort, de Keth elküldte, hogy legyen Aayla-val, mert a kislány is biztosan megijedt. Rhys-nek kellett még egy kis idő, hogy a feje is tisztuljon, Keth pedig kedvesen tolta le, hogy máskor ilyet ne csináljon, főleg ilyen állapotban. Zuhany után a férje oldalán készült aludni, még félálomban volt, amikor hallotta, hogy Keth felhívta Xeth-et, hogy egyrészt elmondja, hogy mi történt másrészt nyomozzon utána ennek a Damien Pzallon-nak, csak a biztonság kedvéért. Másnap már nem is nagyon emlékezett minderre, szerencsére, mert különben biztosan lekiabálja a páros fejét, hogy miért is akarnak az után nyomozni, aki megmentette őket. Amikor pár nappal később kicsit jobban érezte magát és a sokk is elmúlt, akkor elkérte Jassa-tól Damien számát és elhívta a férfit egy forrócsokit meginni, hogy megköszönje neki azt, hogy megmentette őket. Valóban hálás volt neki és már emiatt is pozitívan gondolkodott a fiatal férfiról fel sem tűnt neki, hogy a másik képessége alá került. Damien nem haladt gyorsan, nem akart egyből feltűnő lenni, így azzal, hogy szimpatikus a nőknek elsőre beérte ezzel, Rhys pedig bele is sétált a csapdába. Keth gyógyításának köszönhetően napokon belül teljesen jól volt, így a tanulmányai, a vívás, az elméleti oktatás és minden más is tovább folytatódhatott. Közben Xeth emberei semmilyen kirívót nem találtak Damiennel kapcsolatban, túlságosan is jól elrendezték az ügyeit. Jassa, Rhys és Aayla pedig többször is összefutottak a férfival a parkban ezek után, mindig úgy, hogy megbeszélték, hogy munkából hazafelé ő is arra fog menni, hogy találkozhasson a hölgyekkel, aminek Keth nem kifejezetten örült, ahogyan Xeth sem. Azok után különösen nem, hogy Rhys kedvesen megjegyezte, hogy a fiatalabb énjükre emlékezteti, és még mintha hasonlítana is a férjeire, nem csak jellemben és külsőre is. Természetesen mindkét férfitól morgást kapott válaszul és kizártnak tartották mindezt…
The Dark Lords, and the Solider
Coruscant, hetedik hónap első fele
Igazából Rhys remekül szórakozott azon a tényen, hogy a férjei féltékenyek, ami miatt még húzta is az agyukat egy kicsit. Annyira nem, hogy túl messzire menjen, vagy megbántsa bármelyiket, de egy kis szórakozás neki is kijárt. Közben szerencsére elérte a második trimesztert a terhességben, így mostanra a rosszullétek is teljesen megszűntek és vele a gyengeség is, ami a folyamatos hányás miatt eddig őt kísérte. Most úgy érezte, hogy évek óta nem volt olyan jó formában, mint most. Most, hogy végre nem szédült és újra volt energiája megint az a pörgő energiabomba mint máskor. Az orvosok szerint a terhessége teljesen tökéletes mederben haladt, nem kellett a vetéléstől sem tartani és a magzatok, a két kislány is tökéletesen egészséges volt. A kedve is kezdett jobb lenni, lassanként tényleg kezdett javulni is érezhetően is, az Erőn át vizsgálva is. Csak a többiek nyaggatása kezdett az idegeire menni, hogy nem hagyják békén azzal a kérdéssel, hogy ki is az apuka, ő pedig nem volt hajlandó megmondani. Az edzéseket is újra rendesen, teljes bedobással tudta végezni, mert nem volt rosszul és most végre sokkal gyorsabban is haladt. Igazán élvezte azokat a vívóórákat, amikor egyszerre küzdhetett Keth-el és Xeth-el is. Régebben ezt el sem tudtam volna képzelni, most pedig? Hogy a sötét oldali képességek gyakorlása ne legyen olyan feltűnő mindig más helyen gyakorolt az alsóbb szinteken és Toma-t megkérte arra is, hogy segítsen neki alkímiát tanulni, mert minden mással olyan gyorsan haladt, hogy nem akart idő előtt hazamenni, inkább mást tanult volna, ha már ekkor úgyis itt kellett lennie. A nőt egy ideig egy inkvizítor szeretője volt, aki megtanította arra, hogy miként lehet erő nélkül mérgeket készíteni, így most ezt tanította meg Rhys-nek. Aki nem is sejtette, hogy elsőként ezen tanulmányát majd pont Keth-en fogja használni. igazából meg akarta őket lepni, hogy ezt is megtanulta, de mégsem úgy fog majd alakulni. Továbbra is találkozgattak Damien-nel, aki közben érdeklődést mutatott Jassa iránt, így emiatt a Vorco rezidencián is egyre gyakrabban fordult meg. Rhys pedig még igyekezett Aeyaj-al is a lehető legtöbbször találkozni és elmenni vele ide-oda, ahol tudnak beszélgetni. Abban pedig nagyon jó lett már, hogy megtudja különböztetni Xeth-et és Keth-t egymástól, amikor éppen egymást játsszák el, mert voltak olyan mozdulatok, mimikák, alig észrevehető dolgok, amiket csak az egyik, vagy csak a másik csinált. Ugyanez volt igaz arra is, hogy már nagyjából tényleg sikerült feltérképeznie azt, hogy ki melyik jellemvonást örökölte. Ironikusan a csillagköd egyik, két legnagyobb árnyjátékosát kezdte teljesen kiismerni és már tudta, hogy mikor játsszák meg magukat és mivel. Ráadásul nem is kellett olyan sokat várnia arra, hogy erre ténylegesen bizonyosságot is szerezzen, mert olyan helyzet állt elő, amikor ezen tudására nagyon is szüksége lett. Késő délután volt már, a lemenő nap narancssárgára festette a teljes katonai bázist, amikor Rhys is végzett és indult volna hazafelé. Alig ért ki a többiekkel, mint Lor, vagy Kiera és Garza a főépületből az előtte levő hatalmas udvarra, térre, amin át kellett elérni a falakat és ott főbejáraton kimenni a városba. Ekkor látta meg, hogy a férje közeledik és mindenki barátságosan köszönti a tábornokot, hogy olyan régen látták. Ahogyan közelebb jött, Rhys már rájött, hogy ez nem Keth, Xeth jött Coruscantra. Csak a szemei tágultak ki erre, de Xeth ezt is észrevette és szélesen vigyorodott el. Mögötte ott volt az ügynök is, aki mindig kísérte. A jedik úgyis azt tudták, hogy Rhys miatt hagyta ott a rendet, de más nem tudott még róla. Néhány pillanatig nem is sejtette, hogy mit akar a másik, így emiatt a megszokott módon, szalutált és tábornoknak hívta a férjét, ahogyan az meg volt beszélve. Úgy, hogy a legkisebb gyanúja se legyen annak, hogy együtt vannak. Azonban Xeth mást tervezett, egyből közelebb lépett a nőhöz, és ahogyan máskor szokta, amikor kettesben vannak, bizalmasan, szeretetteljes mozdulattal simított végig a felesége növekvő hasán. Már ezzel többek meglepettségét kiváltotta és Rhys is zavartan pillantott Xeth-re. Mindenki meglepettsége még tovább nőt, amikor magához húzta a férfi, és hosszan, szenvedélyesen csókolta meg és közben szorosan át is ölelte őt, amit végül Rhys is viszonzott, ahogyan belesimult a férje karjaiba. A legtöbbeknek, akik ismerték őket most lett teljesen nyilvánvaló, eddig csak azért nem hitték volna el, mert a tábornok jedi volt. A nagy beismerés után valaki megkérdezte, hogy mióta is vannak együtt tulajdonképpen. A válaszon már csak páran lepődtek meg, hogy több mint hét éve vannak együtt és négy éve házasok. Ezek után Xeth „kényszeredetten” ismerte be, hogy Rhys miatt hagyta ott a rendet, így most már nem kell tábornoknak hívni, már nem jedi többé. Mivel ma úgyis az a nap volt, amikor a társaság összeült a kedvenc helyén, így a párost is elhívták, akik csatlakoztak is hozzájuk. A Havocosok, akik Keth, vagyis Xeth alatt szolgáltak a kantinában mondták a férfinak, hogy örökös tábornokként fognak rá gondolni és mindig úgy tekintenek majd rá, nem számít az, hogy már nem jedi, bajtársak voltak, ezen semmi sem változtat. Szóval, ha háború lesz, akkor is, ha nem is a rend tagjaként, de örömmel látják maguk közt. Az egész alatt rhys érezte, hogy a férje roppantul élvezte, hogy ezzel az egésszel jó alaposan borsot törhetett Keth orra alá. Amennyire még lehetőségük volt, Xeth még meg is táncoltatta Rhys-t és végre úgy viselkedhettek mások előtt, mint egy tényleges pár. Ketten mentek haza, így, hogy ne legyen feltűnő Xeth itt léte, addig Keth eltűnt, hogy a két nexus összecsapása ne legyen túl feltűnő. Pár napig volt csak ott Xeth, utána távozott és visszacserélték egymást. Mondani sem kell, hogy Keth valóban nem repesett az örömtől amiatt, amit Xeth tett, de ezek után már nem volt esélye sem arra, hogy nemet mondjon azokra a dolgokra, amikre eddig Rhys nem tudta rávenni. Mivel már mindneki tudta, hogy együtt vannak és miatt hagyta ott a rendet, a katonai rendezvényekre is vitte magával, ahova eddig kísérő nélkül ment, városbeli dolgokat szervezett kettejüknek, vacsorát étteremben, múzeumba menés, vagy koncertre, színdarabra. Minden olyan dologba belerángatta, amit az átlag párok, házaspárok végeznek. Sőt még volt még egy dolog, amivel sikerült mind a két férjét meglepnie. Mivel már nem volt titkolnivaló semmit sem, elment az egyik nap a kormányhivatalba és megváltoztatta a nevét, miután leadta a házassági papírokat, így most már a Köztársaság előtt is férjezett nő volt, más kérdés, hogy akkor az a személy, akihez hozzáment nem létezett és az a személy két személy volt. De most már hivatalosan is Xeth és Keth felesége volt és felvette a férje nevét is, így a hivatalos papírokon már Quillan-E’ron őrnagyként szerepelt.
Coruscant és Lwhekk, hetedik második fele
Néhány nap múlva érkezett a hír, hogy megvannak a „gyerekek”, a Császár gyerekei. Pár hónapja ő maga is olvasta a híreket, hogy mi történt az Onderonon, annak idején még járt is ott a háború során, így ismerte a bolygót. Akkor nem fordított olyan nagy figyelmet a vallásuknak, se semmi másnak, hiszen csak a környéken háborúztak és talán egy-két alkalommal voltak a felszínen, semmi más. De most más volt a „gyerekek” miatt. Noha nem is arra a bolygóra volt most a csillagköd fókusza, hanem a Malachor rendszerre és ott is az V. bolygóra. Mivel ez nagyon fontos esemény volt, így nem volt csoda az sem, hogy a Havoc Squad-ot, köztük pedig az Alkony különítményt is kirendelték. Rhys örült, hogy egy ilyen fontos eseményben is részt vehet. Már az önbizalma is kezdett végre normális lenni, jobb lenni, de itt a kis haladást Xeth és Keth gyönyörűen szétzúzták. Azonban megtudta, hogy nem mehet a küldetésre, hivatalosan azért, mert gyermeket vár. Ezt ostobaságnak tartotta, voltak olyan társnői, akik úgyszintén voltak a fronton a háborúban a terhességük későbbi fázisában is. Mivel Sokol főparancsnokhoz nem mehetett el ezzel, hogy számon kérje, így maradt a felettese, aki egyben a saját tábornoka is volt. Így az egyik szünetben rontott be Gilad Romet irodájába. Szerencsére azok hangszigeteltek voltak, így senki sem hallhatta, ahogyan az ezredest számon kérte erről. A férfi szabadkozva mondta, hogy nem tehetett semmit, így kellett lennie. Rhys követelte, hogy írja fel a nevét arra a rohadt „papírra”, a férfi azonban csak széttárta a karját, hogy nem teheti, felsőbb utasítás. A nő itt jött, hogy ez parancs, amit köteles teljesíteni, amire újra csak a felsőbb parancsot tudta felhozni a férfi. Az elsőnél még remélhette, hogy csak Sokol főparancsnok, de a másodiknál már tudta, hogy Xeth volt a ludas az egészben. Tekintve, hogy ő Keth-el ellentétben nem csak Rhys-t, de a lányokat is féltette. Átkozottul dühös volt, olyan szinten, hogy az életköteléknek hála mind a két férfi már abban a percben megérezte. De egyik sem kérdezett rá, hogy mi a baj, ennél nagyobb megerősítés nem kellett neki, hogy tudja, hogy tényleg mind a kettő benne volt. Azon sem csodálkozott volna, hogyha emiatt ma Keth nem várta volna otthon, csak akkor jött volna vissza, hogyha már megnyugodott. Azonban nem így volt, hanem otthon várta a feleségét, aki valóban minden dühét és haragját Keth-re zúdította, révén a másik férje éppen nem volt kéznél. Igazából jogosan, mert Keth is benne volt és támogatta Xeth ötletét, hogy ne mehessen oda a nő. Rhys nem akarta megérteni, hogy miért döntöttek így a férfiak, hogy miért akarnak rá úgy vigyázni, mint egy hímes tojásra és miért korlátoznák. Nem ő volt az első és nem is ő lenne az utolsó terhes nő, aki bevetésre megy. Keth meg sem próbálta nyugtatni, csak várta, hogy kiadja a nő magából az összes dühét, amit persze nem sikerült és Keth a következő két napban a kanapán aludhatott és nem pedig a hálóban. Talán a harmadik nap is így lett volna, ha akkor Rhys nem lett volna rosszul. Először csak a csörömpölést lehetett hallani, ahogyan Rhys kiejtette a tálcát a kezéből és minden leesett, majd fájdalmasan kiáltott fel. Rövid emlékek voltak, amikre emlékezni kezdett, az ikrekről, az életükről, hogy ő nevelte és tanította őket, vagyis nem saját maga, hanem Benûwia. Ennek a nőnek mindenhez köze volt? Bár igazából nem volt min csodálkoznia, hiszen amilyen átkozottul sokáig élt. A rohamok, amik leginkább egy nagyon erős migrénre hasonlítottak minden egyes pillanatban, amikor a bolygón – a Malachor V-n – is érezni lehetett azt, hogy ébredeznek, azt Rhys is érezte. A vége felé a fájdalomtól már epét is hányt és most végre Keth volt ott vele a hidegzuhany alatt, ahogyan próbálta a nőben tartani a lelket. Ezek után már inkább örült, hogy el sem ment és a férjei szabotálták a dolgot, bele sem mert gondolni abba, hogy mi lett volna, hogyha ott van a bolygón, amikor ez történik, hogyha a csillagköd másik felén is ennyire érzi. Az egész néhány óra múlva ért véget és utána már nem voltak rohamai sem. Majdnem három napig aludt ezek után, annyira kimerítették ezek a látomások. Persze álmában sem hagyták nyugodni, de még félálomban is érzékelte, hol Keth, hol Xeth érintését és közelségét, meg persze Keth nexusa is tompította azokat, de még így sem volt maradéktalanul pihentető az egész. De legalább jobban volt, mikor felkelt, utána pedig vissza is térhetett a mindennapokhoz, edzések, gyakorlások, séták és minden ilyen. Mostanra már végre elmondhatta, hogyha az orgyilkosi képzést gyakorolta nem görcsöltek az izmai sem. Lassanként közeledett a házassági évfordulójuk és a saját születésnapja is, így kitalálta, hogy mit is fog a férjeinek adni idén. Ehhez kapcsolatba kellett lépnie Lady Lyra Stradd-al is, mert kell a segítsége, végtére is nem a legkönnyebb meglepni valakit, valakiket, akiknél szakmai ártalom, hogy mindenről tudjanak. A nő örömmel segített, Rhys pedig szerencsére rátudott venni néhány személyt arra a katonatársai közül, mint Lor-t és Keira-t is, hogy menjenek el vele nyaralni a Lwhekk-re, így kevésbé volt feltűnő, hogy miért is oda akar menni. ez a bolygó ugyanis egyik frakcióhoz sem tartozott, valahol a Mandaloriai birodalom és az Örök Birodalom között volt megtalálható. Mondjuk Lor-t nehéz volt, mert aggódott Aeyaj miatt, akit Rhys-éktől hazafelé raboltak el a Hármak ébredése előtt, de szerencsére hazahozták onnan. Végül sikerült Aeyaj-t is rávenni, hogy velük menjen, de neki és a többieknek is kihagyta azt a részt, hogy azért, mert fénykardkristályokat szeretne szerezni régen kihalt „óriásgilisztákból” a férjei ajándékába. Rhys alapból egy olya helyet nézett ki a nagy lakosú világon, ahol közel van tenger, vagy óceán part is és korábban a volice férgek éltek, hiszen a sapith kristályt csak ők állították elő tíz évente és már nagyon, de nagyon régen kihaltak. A sajátja pedig, amit használt nagyon sokáig a jediknél volt, mert Keth odaadta nekik a békesség miatt. Szíve szerint még mindig bemasírozott volna a jedi templomba azért a fegyverért, mert azaz övé volt. Egészen pontosan Benûwiáé volt, ahogyan az is, amit most használ, csak annak idején Xeth találta meg őket és kezdte használni a kristályok különlegessége miatt. Ironikus módon minden ahhoz a némberhez vezetett vissza. Tengerpart és lelőhelyek, igazából tényleg szeretett volna pihenni is kicsit, de már előre félt attól, hogy milyen rémálmai lesznek amiatt, hogy távol van Keth-től. Már csak azért is, mert mások előtt ez annyira nem volt közismert. A tiszti szállásokon külön lakrésze volt, bárhova mentek, itt viszont közel lesznek egymáshoz, ráadásul Aeyaj is erőhasználó, akit az első találkozásuk óta ráadásul még jócskán túl is szárnyalt…

Lwhekk, nyolcadik hónap első fele
Ahogyan azzal ő maga is számolt tényleg nem volt egyetlen nyugodt éjszakája sem, szinte végig csak forgolódott, amikor éppen aludt, akkor pedig minden eddiginél élesebb és valószerűbb rémálmok, emlékek gyötörték. Igazából mióta újra együtt volt a férjeivel kevesebbet sírt, ha mégis, akkor az is csak a terhességre volt mondható, mintsem a depresszióra. Mikor Aeyaj igyekezett megbeszélni vele, hogy mi is történik vele, akkor kénytelen volt elmondani, hogy mi a helyzet, hogy Benûwia benne akar reinkarnálódni, mert valaki, akit Rhand megjelölt, egy fiatal farghul ügynöknő hozzáért a Szellemholdon és ezzel felébresztette benne Benûwia-t. Igazából az egészen annyira kiborult, hogy még azt is mondta Aeyaj-nak, hogy lehet, hogy akkor jártak volna a legjobban, mindenki és saját maga is, ha annak idején a Varonat-on Xeth nem menti meg, hanem hagyja meghalni, legalább nem kellene ezen végigmennie, nem szakadtak volna szét Xeth-ék, ők sem szenvednének és senki másnak nem kellene elviselnie őt és azt végigszenvedni, ami vele történik. Eléggé kiborult ezen az egészen és már nem is látta olyan jó ötletnek azt, hogy eljött ide a többiekkel, talán tényleg otthon kellene ülnie és várnia azt, hogy ez a helyzet megoldódjon. Minderre egy pofont kapott Aeyaj-tól, gondoljon azokra, akiket megmentett, köztük őt is és sok más mindenkit a tetteivel, amiket azóta elért és még ott is, amikor önmagát feláldozta volna, hogy mások elmenekülhessenek. Ezt követően néhány napra otthagyta a többieket és a sivatagba ment, hogy meditáljon és levezesse a feszültséget, úgy, hogy azt a többiek nélkül tegye, hogy ne rontsa el a kedvüket. Ez így abból állt, hogy meditált és próbált ráhangolódni a kristályokra, hogy megtalálja őket. Amint talált ilyet, akkor azt nem túl finom módszerrel, de igyekezett kiszedni. Ez azt jelentette, hogy telekinetikát használt, erővillámokat és minden létező elérhető és pusztítani képes dolgot bevetett azért, hogy a több méter, legalább tíz-tizenöt méter mélyen levő féregcsontvázakat és kristályt előhozza a föld mélyéről. Mondani sem kell, hogy kellemesen nagy katasztrófát csinált azon a téren, ahol nekiállt „régészkedni”. Még el is kellett tűnnie onnan, mert a helyiek észlelték, hogy mit csinál, de még így is kellett még egy kristály neki, hogy meglegyen minden. Ezzel az eggyel visszatért a többiekhez, de nem akart a bolygóról elmenni, amíg nem talál még egyet. A nyaralás két hete közben véget is ért, rajta kívül a többiek vissza is mentek Coruscantra, csak saját maga maradt, mert még egy kristályt akart, ha volt még. Így a következő pár napot ismét meditálással töltötte, ráhangolódott a bolygóra, hogy újabb kristályt találjon és majd egy héttel később sikerült is meglelnie még egyet, a bolygó másik felén, egy kietlen helyen. Odament és hasonló „barbarizmussal” szedte elő a lény csontvázát és a mellette levő kristályt is. Ezúttal a csontból is vitt magával, hátha később még jó lesz valamire. És most végre életében először készített saját fénykardot és nem úgy, hogy a meglévőt kellett átalakítania, ahogyan azt Xeth egykori fénykardjával tette, hanem tényleg teljesen újat épített. Most mind a két férjének csinált egy-egyet a régi megszokott lila színben. Ahogyan ezzel kész lett, jöhetett a következő lépés, hogy szól Lyra-nak, hogy mikor vonja el lehetőleg egész napra Xeth figyelmét, hogy megtudja lepni a férjét és a legjobb persze az lenne, hogyha el is csalná a birodalmi citadellából. Megtehette volna, hogy élből Xeth palotájába megy, de ott nem jutott volna túl a rendszereken anélkül, hogy Xeth ne tudjon róla, így maradt az irodája. Mikor elérte a Birodalom határát – szerencsére bérelt hajóval volt és nem köztársaságival – értesítette Lyra-t, aki visszajelezte, hogy gondoskodik a helyzetről. Mikor Rhys megérkezett Dromund Kaasra és Kaas City-be, természetesen magát erőben elrejtve, mellyel már nem találhatták meg a férjei sem így megérkezett a citadellába és ott köszönhetően Lyra segítségének be tudott jutni Xeth irodájába. Útközben még szerzett Xeth kedvenc ételéből is egy adagot és kedvenc édességéből, majd ezeket kitette az asztalra a becsomagolt fénykarddal együtt, saját maga pedig elfoglalta Xeth székét az íróasztala mögött. Csak épp a félrevezető hívásból valós gond lett, így nem jött Xeth és Lyra vissza olyan gyorsan, mint arra számítani lehetett volna. saját maga pedig fáradt volt és nyűgös a nem alvástól és az egész utazásoktól. Nem is beszélve arról, hogy folyamatosan éhes és sok energiát vett el az, hogy fenntartsa azt, hogy elrejti magát az Erőben. Az órák pedig teltek és Xeth még mindig sehol, így végül is Rhys nagy bűntudattal ugyan, de megette a férjének hozott ebédet és nem sokkal később a kimerültség miatt az álom is elnyomta a férfi székében az asztalnál. Olyannyira, hogy fel sem riadt, amikor a férfi aktivált fénykarddal rontott be, hogy ki lehet az irodában – révén az erőben való elrejtés miatt az erőmintázatot sem észlelhette – de ott csak az éppen alvó feleségét találta. Rhys arra sem ébredt fel, hogy Xeth gyengéden próbálta ébresztgetni, így végül is a karjaiban vitte le a nőt a siklóig és vitte el hazáig. Az ételmaradékokat letakarította még egy kézmozdulattal, az ajándékát pedig elvitte magával, de nem bontotta ki egyelőre, megvárta, hogy majd Rhys adja oda. Aki pedig másnap meglepve tapasztalta, hogy nem az irodában van teljes harci díszben, hanem fehérneműben és egy hosszú pólóban ébredt Xeth oldalán, aki őt figyelte. Ezek után adta neki oda az ajándékot és kért bocsánatot azért, hogy az ebédet megette. A férfi csak nevetett ezen, a fegyvernek is örült, de a legnagyobb ajándéknak mégis azt tartotta, hogy Rhys eljött hozzá ezúttal teljesen önként meglepetésként a Birodalom fővárosába, hogy együtt legyenek. Ennél nagyobb ajándékot kívánni sem kívánhatott volna. Mivel ezzel tényleg nem számolt a férfi és a virágokat Coruscantra küldte, így hirtelen nem is tudott milyen ajándékot adni a nőnek, így még aznap estig beszerzett egy fülbevalót és nyakláncot. Pár nap után azonban Rhys-nek mennie kellett és nem tudott maradni, hiszen a következő héten már jelentkeznie kellett munkára. Nem is beszélve arról, hogy lassanként majd kezdődött az új tanév az akadémián és arra is fel kellett készülni. Xeth a biztonság kedvéért a birodalom határáig kísérte a feleségét és ott engedte őt az útjára. Onnan pedig már hamarosan haza is érkezett Keth-hez, aki ott várta már, mert addig ő maga a Jedi templomban „mulattatta” a jediket a legnagyobb örömükre, mint mindig, amikor Rhys éppen nem volt a fővárosban. A hazaérkezéskor nem csak egy adag századszépe virág várta, hanem kettő, mindkét férjétől. Ő maga is odaadta a másik fénykardot Keth-nek, aztán majd eldől, hogy használja-e bármelyik férfi ezt, vagy csak elteszik emlékbe. Az picit nyugtalanul töltötte el azonban, hogy álmában a századszépe virág fekete színt öltött, mintha a sötét oldal arra is hatással lett volna…
Coruscant, nyolcadik hónap második fele
A következő hetekben újra felvette a ritmust, ami korábban volt, továbbra is minden nap munka, edzés Romet-val, fénykardvívás és minden más erőhasználat gyakorlása a férjeivel és tanulás, illetve gyakorlás odalent a Birodalmi bázison. A Birodalmi és a Köztársasági orvosok is azt mondták, hogy a terhessége tökéletesen alakul és halad, a babák egészségesek és ő maga is, így ugyanúgy végezheti a feladatokat, mint korábban, az edzéseket is, amíg azok olyanok, hogy nem veszélyeztetik az egészségét. Így az edzéseket olyanná formálták, hogy esések azért ne nagyon legyenek benne, vagy olyan eset, hogy a hasát érné ütés, de egyébként nem volt gond. Fénykardvívás meg mehetett, úgyis gyakorlásra voltak visszavéve a pengék ilyenkor, maximum zsibbadást okoztak, de sérülés nem és a gyerekeknek sem okozhattak gondot. Most, hogy már hivatalosan is felvállalták a kapcsolatot Keth-el, tényleg egyre több helyre mentek el esténként, kettesben is sétálhattak kint, persze ott volt Andron is a nyomukban. De végre eljárhattak, hogy nem kellett titkolózniuk. Éppen emiatt volt, hogy Xeth-el is eltudott menni randizni, amikor épp doppelgangerként jelent meg. Őt könnyebb volt elvinni bárhova, nem irtózott úgy az emberektől, mint Keth. De a lényeg, hogy végre normális társasági házas életet élhettek és még bálokra, ahova rangjából adódóan mennie kellett a férjeit is eltudta vinni kísérőnek. Legalább megúszta, hogy idegen férfiak próbálják felszedni, mert szabad prédának hiszik. Sajnos azonban álmok sem múltak el, egyre több és több részletet látott, az utóbbi napokban szerzett tudomást arról, hogy Benûwia nem egyedüli lány volt a családban, hanem volt egy ikerhúga is és ő is részt vett abban, amikor Rhand-ot kizárták. Ezen kívül csak bátyjai voltak. Alig másfél héttel az után, hogy visszajött a Birodalomból az egyik nap meghívót kapott a holoprojectorára a birodalmi császári udvar pecsétjével ellátva. Lady Dodhorn Harert hívta meg őt és Lord Xeth-et magához teázni. Egyben a férfival utóbb tökéletesen egyetértettek, hogy a legkellemetlenebb meghívás volt valaha. Lehet, hogy egy rangon volt a császárné és Xeth, de mivel mégis a császárnéról volt szó, így nem mondhattak nemet, szóval pár napra Rhys utazhatott vissza a Birodalomba. Ahogyan általában a Birodalomban viselkednek úgy kezdték a császárné előtt is, a mester és tanítványnak megfelelően. Dodhorn itt közölte velük, hogy tudja, hogy szeretők és házasok és a nagyúr a Rhys gyerekeinek apja, így nyugodtan viselkedjenek úgy egymással, ahogyan máskor szoktak, ha kettesben vannak. Mondani sem kell, hogy ez hozta mind a kettejüket nagyon zavarba, főleg, hogy a nő még a mandaloriai családalapítási dolgokat is felhozta, hogy ő nem tekint a kapcsolatuk miatt furán rájuk és nem tartja betegesnek, mint mások. És még csomó olyan érzékeny témát érintett, ami házaspárok között megszokott, de nem egy vadidegennek kibeszélni, főleg ha az nem a párkapcsolati terapeuta, a császárné pedig nem volt. mondani sem kell, hogy ezek után mind a ketten még feszültebbek lettek és nagyjából csak mereven ütlek egymás mellett úgy, hogy egymásra sem „mertek” pillantani. Dodhorn ezen remekül szórakozott és még kellemetlenebb helyzetbe hozta őket, amikor megjegyezte, hogy így olyanok, mint akiket politikai házasságba kényszerítettek, de végül mégis megkedvelték a másikat, de nem akarják, hogy ezt bárki is meglássa. Egyébként a nőnek semmilyen hátsó szándéka nem volt a vérszívással, csak nosztalgiázott a páros kontójára, és kifejezte sajnálatát, hogy mester és tanítvány a viszonyuk a házasságon felül, mert Rhys-ből remek harcos lett volna a most újra alakuló klánjában és szívesen lecsapná mind Xeth, mind pedig Kalen kezéről magának. Ebből kiindulva mondta, hogy beszélt már Hiuvallal és Organa-val is saját maga is ezt a triumvirátust támogatja, mintsem Zelia-t és Vadrint. Ezek után már kényelmesebb témák kerültek szóba, de amikor Rhys otthon elmesélte Keth-nek, hogy micsoda tortúrán kellett átesniük Xeth-el a férfi annyit nevetett az egészen, ahogyan elképzelte, hogy másnap még izomláza is lett a sok nevetéstől. Ami miatt Keth azonban nagyon morcos volt, hogy Damien-t nemhogy nem sikerült elűznie, de a férfi továbbra is Jassa-nak csapta a szelet, ami miatt elég gyakran látták is itt, meg elkísérte a lányokat a parkba, már csak amiatt, hogy szemmel tudja a férfit tartani ő is velük ment, még ha nem is repesett ettől. Rhys mindazonáltal örült ennek, hogyha még hátsó szándék miatt is, de velük van. Azonban ez a hónap sem telhetett el anélkül, hogy valami gond történjen. Igazából, ami az egyik félnek nagy előléptetés és a másiknak kínszenvedés. A tanításokból Rhys már ismerte a módszert, halhatatlanság, a Császár oly keveseket ajándékozott meg ezzel, mint a Rettegés Mesterei, vagy épp Hiuval. Azt is tudta, hogy mikkel jár ez, ezt pedig Benûwia-tól. Éppen otthon voltak egyik este Keth-el és filmet néztek, amikor megérezte, hogy valami történik Xeth-el nagyon mesze, a csillagköd másik végén. Saját magának is erős fájdalmai lettek és látta azt, hogy Keth is érezte. Mivel féltette a férjét, ösztönösen nyúlt ki az Erőbe és az életköteléken át a férfit érő teljesen sötétoldali erőt, ahogyan az neki is fájdalmat okozott. Nagyon régen nem volt képes arra, hogy az Erő harmóniáját használja, túl messze volt attól, de most, hogy meg akarta menteni Xeth-et képes volt a sötétséget elűzni magából, ahogyan felidézte magában az együtt töltött emlékeket, amikor meglátta először a másikat, ahogyan egymáshoz közel kerültek, az első csókot, első éjszakát, a lánykérést, az esküvőt, a szép emlékeket, ahogyan fogadta a férfi, hogy gyereke lesz, amikor beszél a hasának és várja, hogy rúgjanak a kicsik. Mindent. Ösztönösen nyúlt ki Keth nexusának irányába is, hogy felerősítse az egészet a világ oldali nexusnak köszönhetően. Az életköteléken keresztül a teljes világos oldali hatalmával Xeth-en keresztül csapott ki magára a Császárra minden elszántságával és ölelte körbe Xethe-t, hogy megvédje, miközben érezte a férfi agóniáját. A tudatában csak az volt, hogy a Császár meg akarja ölni, pedig mélyen valahol tudta, hogy nem. A támadás meglepő módon sikeres volt, de nem annyira, hogy megtörje a rituálét, de arra elég volt, hogy a végeredményt befolyásolja. A Császár ezek után könnyedén ütötte ki a galaxis másik felén levő nőt és eszméletlenül, vérző orral vesztette el az eszméletét. Napok kellettek, hogy magához térjen, de rendben volt és utána tudta meg, hogy milyen eredményt ért el. Ugyan nem mentette meg a rituálé végétől Xeth-et, aki igazából ellenezni sem akarta ezt a jutalmat, de a világos oldali erejével képes volt arra, hogy megóvja a férfit, hogy a férfi semmit se változzon, a rituálé ne törölje el az érzelmeit, semelyiket és a szabad tudata is megmaradjon. Ugyanígy képes volt érezni az ételek ízét, érezni a napfényt és kiélvezni, ahogyan vágyat és minden mást is érezni. Ugyanolyan maradt pontosan, mint volt, semmilyen érzéke, semmi se tompult, mint a Rettegés Mestereinek, vagy Hiuval-nak, mert még kicsit neki is így volt. És nem is láncolódott a Császárhoz, független maradt, az érzékei, érzelmei is ezért maradtak tiszták. Rhys szerencséjére a Császár roppant elégedett volt az eredménnyel, így ennek nem lesz következménye és, aminek azonban a triumvirátus nem örült a császár örömét fejezte ki, hogy Benûwia tudását is ilyen jól használja már a Rhys. Mondani sem kell, hogy az egésztől a nő nagyon megijedt, már csak amiatt is, mert nem nagyon emlékezett arra, hogy mit tett, csak, hogy érezte azt, hogy Xeth szenved és segíteni akar, aztán az egész olyan volt, mintha hatalmas lila fények között lebegne, majd felébredt. Az ébredése után nem csak ezt tudta meg, hanem azt is, hogy Xeth új rangot is kapott, a „Császár akarata” rangot kapta meg. Próbált nem erre gondolni, hogy ez mit is jelent, pedig pontosan tudta már, ismerve a Birodalom hierarchiáját. Valami más is megváltozott, most mintha Benûwia hátrébb húzódott volna és más álmok kezdték kínozni. A lányait látta játszani valahol, két vörös hajú és kékszemű kislányt, ahogyan egy mocsaras bolygón vannak, látta saját magát, mint Benûwia elhelyezni a közelükben egy fénykardot, egy rejtekhelyen, ahol még egy női szarkofágot is látott. Az egész teljesen ijesztő és jobban kiakasztó volt, mint a többi. Talán a lányok miatt. Amikor elmondta az aggodalmat és az álmát a férjeinek, ők próbálták nyugtatni, hogy itt egész nagynak, pár évesnek látta a lányokat, ha meg is történik, ez évek múlva lesz, nem kell emiatt aggódnia, sem figyelni rá. Mindezek ellenére az egész nem hagyta nyugodni Rhys-t…
Awakening of the dark mistress
Aezen és Coruscant, kilencedik hónap első fele
Ez az egész nem hagyta Rhys-t nyugodni, így még az előző hónap végén keresett az elmúlt hónapokban tanult módon olyan helyet, ahol kevés kéme lehet Xeth-nek, mert egyre gyakrabban jutott eszébe az, amit Edric Kane mondott a Takodana-n. sikerült megtudnia, hogy a Chiss Fennhatóság területén levő Eazen bolygón épp rakghoul járvány van. ezt tökéletes helynek vélte, főleg, hogy az oltás nem volt veszélyes a gyerekekre sem. Így ide szervezett meg egy utat a legnagyobb titokban, és amikor Keth éppen a templomban volt, hogy tovább folytassa a nyomozást Benûwia után saját maga megszökött Coruscantról. Igazából el is felejtette mondani, hogy találkozott Edriccel még Benûwia laborjánál, nem is beszélve arról, hogy tudhat valamit. Esélyesnek látta, hogy a fiatal férfi már nem lenne életben. Így már csak ezért is szerette volna saját maga intézni ezt, végtére is róla van szó és nem akarta, hogy csak a férjei végezzék ezen munkát helyette. Szóval elrejtette magát az Erőben, új komlinket és holoprojectort vett, hogy ne tudják lenyomozni, BB-4-ben is deaktiválta a nyomkövetőt és úgy ment el arra a bolygóra. Nem is tudta, hogy pár szobával odébb Benûwia ikernővére is ott van, aki úgyszintén visszatért a halálból, Lady Ireria és az a nő pontosan tudja, hogy ő kicsoda. Ezen a helyen sikeresen tudott találkozni Kane-el, azonban kiderült, hogy a férfi még kevesebbet tud, mint saját maga. Annyi derült ki, hogy a férfi családja és még pár másik Benûwia holocronjait őrzik, amiket a Dantooine-n találtak. Ahogyan erre gondolt ismét migrénje támadt, amint újabb emlékek jutottak eszébe. Ekkor néhány pillanatra érezhető volt az Erőben és ez volt az a momentum is, amikor a férjei is megérezték, hogy hol van, mert már mind a kettő ideges volt, hogy hol is lehet Rhys. A nő számított rá, hogy bármikor megérkezhetnek érte, így igyekezett a lehető legtöbb infót megtudni. Közben persze a saját állapotáról és helyzetéről is kellett információkat mondania. De azt már tudta, hogy nem fegyver, amit keresnek Rhand emberei, hanem az öt holocron azt rejti, hogy miként lehet Rhand-ot visszahozni az élők világába a túlvilágról, ahol raboskodik. Arra a küzdelemre pedig már emlékezett és legsötétebb dolgok közé tartozott, amit valaha látott, átélt. Sajnos túl sok információt nem tudott meg, csak azt, hogy tényleg meg kell szabadulni attól a holocrontól mielőtt túl késő lenne. Ezt igyekezett is a másik tudtára hozni és hozzátette, hogy Xeth-nek is ez a célja, mert meg akar mindent semmisíteni, ami Benûwia-hoz köthető, hogy ne reinkarnálódhasson. Mert a Birodalomnak sem érdeke az, hogy a nő visszatérjen, ezt nem tudta, hogy mennyire igaz, de a Keth és Xeth létének valóságáról nem akart beszélni, elég volt annyit tudni, ami a hivatalos adat, hogy ikertestvérek. És Xeth a Birodalom érdekében segít nekik, ha már ezt is muszáj volt elárulni, akkor ez volt, amiben a triumvirátus megegyezett, mintsem az, hogy Xeth és Keth is Rhys férjei és igazából a Birodalom egyik sötét nagyurának felesége és tanítványa. Senkire sem vetett volna jó fényt. A beszélgetést végül egy szőke hajú férfi törte meg, akit hiába volt álcázva Rhys azonnal megismert, hogy Xeth volt az. Szó szerint felkapta a nőt, valószínűleg ha nem lett volna terhes, akkor a vállára, így csak simán a karjaiba kapta és indult el vele, anélkül, hogy bármilyen magyarázatot adott volna Kane-nek, és még hozzátette BB-4nek, hogy vigyék haza az őrnagyot. Hazafelé Xeth hajóján mentek, a saját gépét majd egy ügynök fogja visszavinni Coruscantra. Egész úton hiába próbált beszélni a férfival, az nem szólt hozzá és egészen hazáig vitte, konkrétan a lakásáig. Ott pedig a dühös sötét nagyúron felül a hozzá hasonlóan dühös Keth is várta. Olyan nagy veszekedésük még nem volt, mint ez, mind a két férfi teljesen ki volt akadva, hogy miként lehet ennyire felelőtlen, Xeth a gyerekekért is aggódott, Keth szokásához híven csak Rhys-ért. De ő maga sem hagyta magát és a fejükre olvasta, hogy nem tud így ülni egy helyben, hogy arra vár, hogy ők ketten oldják meg a dolgot, ő maga is akar tenni azért, hogy Benûwia ne ébredjen fel. Vannak dolgok, amiket ő is megtud oldani, nem akarja azt érezni, hogy mindenben a két férfira van utalva, amikor ő is tudna tenni dolgokat, nem kell mindig védeni. Persze ezeket ő maga is kiabálta, miközben a két férfi is kiabált vele és tartották a fejmosást. Akkor maradtak egy pillanat alatt csöndben, amikor Rhys szava elakadt és iszonyúan erős görcse volt, majd még egy és ezt ők maguk is megérezték. Melegséget érzett a nadrágján és combjain, odanyúlt kívülről és keze véres lett. A fekete nadrágon ugyan nem látszott a folt, de véres volt. Hihetetlen erős félelem hasított belé, hogy elveszti a gyerekeket, hogy újra megtörténik, de a következő görcsnél az eszméletét is elvesztette. Egyből kórházba vitték, ahol kiderült, hogy szerencsére nincsenek a gyerekek veszélyben és Rhys is jól van, nem túl gyakori, de előfordulhat ilyen, a biztonság kedvéért kapott vitaminokat és gyógyszereket. Az orvos pedig mondta, hogy ettől kezdve teljes nyugalom kellene neki és lehetőleg kímélje magát, a korábbi vetélése miatt lehet, hogy bekövetkezne, így veszélyeztetett terhesnek lett titulálva. Még ma hazavihették a férjei és Rhys nyugtatót is kapott, enyhét csak a gyerekek miatt, de ahhoz eleget, hogy nyugodt maradjon és pihenni tudjon. Xeth még elbúcsúzott, mert nem maradhatott tovább, túl feltűnő volt, de kicsikarta a feleségéből, hogy pihenni fog. Nem sokkal később el is aludt, majd valami furcsára ébredt, a saját hangját hallotta, de nem önmaga beszélt. Próbált mozdulni, de a teste nem engedelmeskedett. Látta a kinti világot, ahogyan Keth-hez beszél és bocsánatot kér tőle, ahogyan kint vannak az erkélyen. Saját maga úgy érezte, mintha meg lenne kötözve, hogy nem képes mozogni és ki van peckelve a szája. Kacagást hallott a fejében, amit rögtön megismert, Benûwia volt az, ő irányította a testét. Próbált gondolatban sikoltozni, küzdeni, de a nyugtató miatt a nő sokkalta erősebb volt, mint egy vadállat rázta a képzeletbeli béklyókat, de kintre semmi sem jutott el belőle. A másik nő szavaira látta, hogy Keth végül megenyhül és csak az volt neki fontos, hogy Rhys jól van, még el is mosolyodott és végül megcsókolta őt, vagyis Benûwia-t. Rhys szíve szakadt meg, kétségbeesetten sikoltozott, de csak a másik nő nevetését kapta jutalmul. Továbbra sem adta fel, miközben Benûwia igyekezett elcsábítani Keth-t, de ő szerencsére túlságosan is aggódott és így próbálta a nőt leállítani. Igazából órák telhettek el, mert a nyugtató hatása kezdett kimenni, nagyjából húsz percet üvöltözhetett gondolatban, majd egyik pillanatról a másikra már Keth képébe kiabált sírva miközben Benûwia-t szidta. A férfi ekkor a hirtelen érzelmi kitöréskor jött rá, hogy mi történt, hogy az utóbbi órákban nem is a felesége volt jelen, hanem Benûwia. Rhys teljesen kiborulva, zokogva bújt a férjéhez, aki jobbnak látta a nagyjából fél napja távozott Xeth-et is visszahívni. Mind a két férfi kellett, hogy megtudják nyugtatni a teljesen zaklatott és szinte sokkos állapotban levő Rhys-t. Arra legalább fényderült, hogy semmi esetre sem kaphat olyan szert a nő, ami tompítaná az elméjét, mert Benûwia akkor át tudja venni felette az irányítást és muszáj lesz elkezdeni olyan gyakorlatokat végezni, ami erősíti az elméjét, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő. A látomás ezek után még durvább lett, még élesebb, valóságosabb, hiába mondta, még mindig csak nyugtatást kapott, hogy nem fog bekövetkezni. Viszont a hely egyre jobban vonzotta és tudta, hogy oda kell mennie. Xeth egy-két nap után tényleg távozott, Benûwia utána sem vette át az irányítást a nő felett, legalább ez nem történt meg. Azonban már előre gyűlölte magát amiatt, amit tenni készült, mert tudta, hogy megint ki fogja akasztani őket, jobban, mint a rakghoulos eset miatt. Bérelt magának egy külön hajót, hogy azzal menjen oda, írt is levelet, amit majd Picúrnak kell átadnia Keth-nek, amikor fel fog ébredni. Az indulás estéjén ugyanis begyógyszerezte a férjét, saját maga által kevert méreggel, altatóval, ami olyan volt, hogy csak elalvás után fejtette ki a hatását, azaz észre sem lehetett venni a mérgezést. Így viszont mélyen, jó egy napig fog aludni, kellően sokat, hogy ne érhesse már el őt. A közös vacsora után Keth a filmnézés közben aludt el végül, Rhys még megcsókolta őt, majd a lenyomozhatatlan komlinket és holoprojectort vette magához, magát az Erőben elrejtve indult el, hogy utána járjon annak a folyamatos rémálomnak, erőlátomásnak, ami most már hetek óta kínozza…
Képességek, szakértelmek (változás az elmúlt hónapokban)
- Az anzati orgyilkosi képzést, mozdulatokat használva már nem kap görcsöt
- Stratégiai és hadvezetési képességei tovább javultak, ez Köztárasági továbbképzések révén is
- Sok tapasztalatot szerzett abban, hogy milyen feladatkörei vannak és hogyan dolgoznak az ügynökök, kémek, így már neki is megy ha kell. Sok hírszerzési gyakorlatot szerzett és lett jó pár kapcsolat is.
- Az érzelmeit már profi módon képes elrejteni mások előtt és bármit elszínészkedni, hogyha szükséges (Xeth remek tanítási módszereinek hála)
- Halálosztagos képzése tovább folytatódott és már abban is nagyobb gyakorlata van
- Benûwia miatt továbbra egyre jobban tisztában van a birodalom elejének történelmével és történéseivel, amik mára homályba vesztek
- Az érzelmeit mostanra tényleg teljesen uralja, ha éppen akarja, más kérdés, hogy nem akarja és hagyja, hogy olyan maradjon, amilyen szokott lenni.
- Új erőskillt nem tanult, csak örökölt egyet Keth-től, azt megtanulta használni, ahogyan a korábbi erőskilljei erősödtek és hatékonyabbak lettek
Néhány újabb Benûwia-s kép az eredetiről:

16 pontot kaptam augusztus óta és 80.000 creditet, az elosztás így néz ki:
2 pont, 10.000 credit (Ikonkészítő verseny)
1 pont, 5.000 credit (lakások, lakhatás megírása)
3 pont, 15.000 credit (kasztok az erőhasználóknál)
2 pont, 10.000 credit (vallások megírása)
2 pont, 10.000 credit (Sötét világ kaland)
3 pont, 15.000 credit (Bannerverseny)
2 pont, 10.000 credit (Jedi visszatér 2.)
1 pont; 5.000 credit (mém versenye)
Adatlap:
Szint: 8.
Pont: 47 pont
Erő alkalmazások:
Bárki által használhatóak:
Fénykardívás ** 4 pont (Niman haladó, Shien haladó, Dun Möch (ez nem forma csak sértegetés))
Fénykardívás * 1 pont (jar’kai haladó, Benûwia emlékeiből)
Telekinézis ** 3 pont (ösztönös, soha sem tanulta, második szint Xeth-től)
Receptív-Projektív telepátia * 1 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Érzékszerv-élesítés * 2 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Meditáció * 0 pont (Keth-től és Xeth-től is tanulta)
Erőérzékelés * 0 pont (Keth-től tanulta)
Erő elrejtése ** 5 pont (Xeth-től tanulta)
Koncentrálás * 0 pont (Keth-től tanulta)
Harci érzék * 0 pont (Keth-től tanulta)
Veszélyérzékelés * 0 pont (ösztönös, soha sem tanulta)
Ösztönös asztrogáció * 0 pont, Erő általi (ösztönös, soha sem tanulta)
Ösztönös asztrogáció * 0 pont, Tudományos (ösztönös, soha sem tanulta)
Életérzékelés * 0 pont (Keth-től tanulta)
Életészlelés * 0 pont (Keth-től tanulta)
Látás/látomások * 0 pont (ösztönös, soha sem tanulta, kiskorától rendelkezik vele)
Előrelátás * 0 pont (ösztönös, soha sem tanulta, kiskorától ez is)
Világos oldaliak:
Életkötelék *** 0 pont Keth irányába (képességből jön, ösztönös)
Életkötelék *** 0 pont Xeth irányába (képességből jön, ösztönös)
Életkötelék * 1 pont Aeyaj irányába Ruusan óta
Láthatatlanság * 3 pont (Xeth-től és Kael-től tanulta)
Erő harmóniája * 0 pont (ösztönös, főleg kiskorában és kamaszként volt jellemző)
Időfolyam * Keth-től örökölt (lásd lejjebb linkkel)
Sötét oldaliak:
Gyűlölet nyila ** 4 pont (Xeth-től tanulta)
A sötétség hullámai ** 4 pont (Xeth-től tanulta)
Erővillámok *** 8 pont (Xeth-től tanulta)
Kényelmetlenség aurája * 0 pont (Xeth-től tanulta)
Sötét oldal táplálása * 0 pont (Xeth-től tanulta)
Árnyjárás * Xeth-től örökölt (lásd lejjebb linkkel)
Méregkeverés * 3 pont (Toma Daws-tól tanulta)
Ráolvasás * 2 pont (Xeth-től tanulta)
Xeth és Keth felé levő életköteléknek hála nagyon gyorsan fejlődik Rhys, ennek ellenére még mindig gyakorta vannak álmai a jövőről, jelenről, ahogyan megérzései is, amiket nem tud elfojtani, elnyomni. Igaz ezek főleg a szeretteire vonatkoznak. Bár, amióta megtudta az igazat és együtt van a férjeivel az őket érintő dolgok csökkentek, ellenben a Lady Benûwiaként leélt életéből egyre több az emlék és a benne reinkarnálódni akaró nő is egyre többször befolyásolja az álmait.
A képessége az ösztönös és erős erőhasználat (az aiper + urdrarr vér kombójából), ebből adódott, hogy képes volt 3.szintű életköteléket kialakítani az évek során Keth-el. A rituálé után már Xeth-el is megvan a 3.szintű életköteléke hála annak, hogy a férfi szétválasztotta magát. Morwen tanításának, útmutatásának hála már képes az életkötelék előnyeit is tudatosan használni, nem csak ösztönösen.
A férjeitől örökölt képességek, a triumvirátusból és az életkötelékeknek „hála”:
Force Shadow / Árnyjárás – Rhys már egészen könnyedén tudja használni, sima meditáció is elég már hozzá, tud a képességről és arról is, hogy miként működik. Már bármilyen helyet tud kémlelni. Ezt a kémlelést, látást nem erőérzékenyek, vagy alul képzett erőhasználók nem tudják felfedezni, de aki tapasztaltabb (lovag, vagy mester) szinte biztosan észleli.
Flow walking / Időfolyam – Rhys, ahogyan a sötét oldali képességet, ezt pedig Keth-től örökölte. A képesség használva betekintést nyerhet a múltba vagy a jövőbe, a múlton természetesen nem változtathat, ahogyan a jövőbe tekintést követően is lehet hibás lépést tenni, aminek következtében nem arrafele változik a jövő.
Felszerelés:
- 2 rövidkard – 200 credit
- 1 sugárpisztoly – 300 credit
- Könnyű harci páncél – 2 pont
- - Közepes harci páncél kiegészítések a könnyű harci páncélzatra – 1.400 credit (alkar, könyök, váll és háti részek)
- lila fénykard – 3 pont (férjétől kapta)
- Datapad adatokkal - ingyenes
- komlink – rövid hatótávú kommunikátor (100km-es) – ingyenes, fülbe dugható funkcióval
- holoprojector – holonet csatlakozás, hosszú távú kommunikátor, hologram kivetítő – ingyenes
- BB-4 asztrodroid – 2.000 credit
- Könnyű harci páncél – 1.000 credit (Aeyaj részére)
- E-11 sugárpuska – első kalandon zsákmányolt
- droid komlink – 100 credit (BB-4be építve)
- Hordozható szkenner – 500 credit, alkaron levő, életjelet jelez 50 méteren belül
- X-szárnyú vadász – 25.000 credit
- Árnyruhás páncélja – 4.800 credit
- Holografikus álcázó – 8.000 credit
- Álcagenerátor – 5.000 credit
- 2db rejtett penge alkarvédővel – 1.000 credit (közepes páncélnak megfelelő alkarvédők, de ruha alatt is rejthető), érintésre, vagy mozdulatra 1-1 pengét (erősebb anyagú tőrt) csúsztat a viselő kezébe, amik kézben is forgathatóak, így el is dobhatóak, külsőre ilyen, mintha a páncél része lenne, de a felső rész levehető és alatta csak vékony, vékony ruha alá rejthető rész van
- Vorco rezidencia – 65.000 credit; egy hatalmas minimum 200-250nm-es lakosztály, amit a Vorco családtól kapott ajándékba
- Később szándékozok venni:
- Épp semmi
Kredit:
Alap: 185.500 credit
Elköltött: 114.300 credit
Maradt: 70.700 credit
Különleges képességek:
Xeth és Keth felé levő életköteléknek hála nagyon gyorsan fejlődik Rhys, ennek ellenére még mindig gyakorta vannak álmai a jövőről, jelenről, ahogyan megérzései is, amiket nem tud elfojtani, elnyomni. Igaz ezek főleg a szeretteire vonatkoznak. Bár, amióta megtudta az igazat és együtt van a férjeivel az őket érintő dolgok csökkentek, ellenben a Lady Benûwiaként leélt életéből egyre több az emlék és a benne reinkarnálódni akaró nő is egyre többször befolyásolja az álmait.
A képessége az ösztönös és erős erőhasználat (az aiper + urdrarr vér kombójából), ebből adódott, hogy képes volt 3.szintű életköteléket kialakítani az évek során Keth-el. A rituálé után már Xeth-el is megvan a 3.szintű életköteléke hála annak, hogy a férfi szétválasztotta magát. Morwen tanításának, útmutatásának hála már képes az életkötelék előnyeit is tudatosan használni, nem csak ösztönösen.
A férjeitől örökölt képességek, a triumvirátusból és az életkötelékeknek „hála”:
Force Shadow / Árnyjárás – Rhys már egészen könnyedén tudja használni, sima meditáció is elég már hozzá, tud a képességről és arról is, hogy miként működik. Már bármilyen helyet tud kémlelni. Ezt a kémlelést, látást nem erőérzékenyek, vagy alul képzett erőhasználók nem tudják felfedezni, de aki tapasztaltabb (lovag, vagy mester) szinte biztosan észleli.
Flow walking / Időfolyam – Rhys, ahogyan a sötét oldali képességet, ezt pedig Keth-től örökölte. A képesség használva betekintést nyerhet a múltba vagy a jövőbe, a múlton természetesen nem változtathat, ahogyan a jövőbe tekintést követően is lehet hibás lépést tenni, aminek következtében nem arrafele változik a jövő.
Egyéb megjegyzés:
A fénykardkristály, ami a fénykardjában van meglehetősen egyedi, ha minden igaz összesen 2 darab van belőle a csillagködben mára már csak (by Werda). Az egyik az övében, másik Keth fénykardjában (mindkettőt a férfi készítette). Sapith kristály mindez.
- A kristály leírása:
Pontok: 47 pont
Elhasznált: 46 pont
Maradt: 1 pont
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
A bannerversenyen elért első helyezésedért 3 pontot és 15.000 credit jutalmat kapsz.
_________________
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
XMR wikipédia - minden egyhelyen a megszokott wikipédia elrendezés szerint
Fórumon kívüli elérhetőségek - minden más XMR érintettségű oldal, topsite stb
Discord chat szerver - az oldal új chat központja, ahol szinte mindig sokan fenn vagyunk
Tutorialok - az oldal újításainak listája linkekkel, hogy mi hol található
Sith és Jedi archívum - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az Little SW-vel kapcsolatban!
Cerebro- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|