Alaeta

Név: Alaeta
  Egyéb név(i): 634-es, Leta, Laeta, Ala
  Faj: Humanoid hibrid
  Nem: Nő
  Jellem: "A Semleges jellem azt teszi, ami épp jó ötletnek tűnik. Nem érez erős késztetést, hogy az egyik oldal mellett döntsön, ha választania kell a gonosz és a jó, vagy a törvényes és kaotikus között. ... Ezek a karakterek úgy gondolják, hogy a jó épp annyira jobb, mint ahogy a gonosz. Mindezek mellett persze inkább választják a jó jellemű szomszédokat, vagy a jó uralkodókat. De még ezt figyelembe véve sem kötelezik el magukat amellett, hogy fenntartsák valamilyen egyetemes, elvont elv szerint a jó uralmát."¹
Ebből a szemszögből Alaeta sem más. A valaha tapasztalt gonosz erők után nem volt nehéz meggyőzni őt arról, hogy a másik oldal épp olyan rossz, mint az, amit ismer, csak épp fekete helyett fehér. Habár egy ideje már kitört béklyóiból, a félelem szöge így is szúrja szívét, amitől óvatos és bizalmatlan lett. Ha teheti, nem dönt se jó, se rossz között, nem segíti egyiket sem, leginkább a saját életét próbálja összekapni és felépíteni.
  Születési helye és idő: Ismeretlen, ME 25
  Kor: 30
  Család: Nincs ismert családtagja.
  Foglalkozás/kaszt: Kém, besúgó
  Testmagassága: 185cm
  Testsúlya: 57kg
  Szeme színe: Barna
  Haja színe: Fehér-ezüst
  Bőre színe: Barna
  Különleges ismertetőjel: Több heg is éktelenkedik a hátán, sötétben, ha olyan szögben éri fény a szemét, akkor felvillanhat fehéren a retinája, mint az éjszakai állatoknál.
  Egészségi állapot/ betegségek: Kissé vékony, de nem egészségtelenül sovány. Mentálisan vannak problémái, kezdődő paranoia. Egyébként egészséges.

  Életrajza:
Nem emlékszem a szüleimre. Nem emlékszem már az otthonomra. Nem emlékszem már semmire sem, abból az időből. Az első, ami emlékeimből megmaradt, az a hatalmas, jeges kapu, amely a mélybe vezetett, a hatalmas, jeges bolygón. „Oritrox”, így hívták. Idegen volt, hideg és visszataszító. Félelmetes volt, hogy a pilótának nehezére esett az erős szélben a hangárba navigálnia, ami alig látszódott a sodródó hótól. Végül beértünk. Kisgyerekek tucatjai, köztük én is, sorban szálltunk le. Meztelen lábunk a követ érte, és én azt hittem, fagyos lesz, de tévedtem. Minél beljebb, minél lejjebb haladtunk, annál melegebb lett ide bent. Talán négy körül lehettem ekkor tájt. A nevem is majd elfelejtettem. Érkezés után két napig ránk se néztek, csak egy üres cellába tettek minket. 634. Ez volt a számom, és azon kívül, hogy engem jelölt, nem tudom, mit jelent. Az biztos, hogy nem sorozatszám, mert a többiek száma nem követte az enyémet. Volt, aki 200 felett volt, volt aki a százat se érte el.
Nem igazán volt időnk ezen gondolkodni. Ha beszélgettünk, szét választottak minket, ha megosztottuk az ételt, elvették tőlünk. Hamar voltak olyanok, akik erőszakossá váltak, és megpróbáltak mindent magukénak szerezni. Ők mentek el először. Ők szabadultak először.
A maradéknak rosszabb sors jutott. Aki lázadt, azt keményen megbüntették. Aki szökni próbált, leölték. Nem telt bele pár hétbe, és a gyerekek akarata megroppant. Ezalatt sorra, egyenként vittek minket el. Kívülről emlékszem az útvonalra a vöröses folyosókon, a sötét terembe, ahol egy fém asztalra kötöztek. A droidok és idegenek pedig megkezdték a tortúrájukat. Hetente három alkalommal kellett befeküdnöm az asztalra. Akkor nem tudtam, csak később jöttem rá, hogy különböző lépcsőkben, kísérleti kezeléseket kaptam. Bőr, csontok, izmok, idegek, a szemek. A szemek!
Három hétig éltem vakon, miután egy műtét után lekötötték a szemem. Fellélegeztem, amikor levették, és szembesültem azzal, hogy látok. Mennyi lehettem ekkor? 12-13? Egy pohár vizet kaptam. Sikítva dobtam el, amikor szörnyet láttam meg benne visszapillantani. Kellett néhány másodperc, hogy a kiömlött víz tócsájában realizáljam: az én szemem villant meg a vízben, és a fekete hajam lassanként hófehérré vált. Nem ismertem magamra. Nem tudtam azonosulni a képpel, nagyon-nagyon sokáig. Nem volt időm ezen tanakodni. Ahogy nőttem, külön cellát kaptam. A kísérletek lassan elmaradtak. Jöttek a tesztek. Fejlesztettek, erősítettek minket, miközben azt skandáltatták velünk: a Birodalom a mi életünk. És ha kell, oda adjuk érte. A legjobbak hagyhatják csak el az intézményt. A képzésen, ha nem is remekeltem, de jól teljesítettem. Mindenben, kivéve egy dologban: az erőben. Inkább voltam ügyes, akrobatikus és gyors, mint erős, ami aggasztott, ugyan is egy idő után közelharcot egymással gyakoroltunk. Volt egy fiú, akit az évek alatt úgy felerősítettek, hogy már-már élvezte, bele őrült az erejébe. A gyakorlatokon kitörte egy társa kezét. A használhatatlanná vált alanyt agyonlőtték. Sorra hulltak mellette a többiek. Ő élvezte, mert megtehette. Mert a tudósok csak figyeltek, és jegyzeteltek. Mert nekik ez eredménynek minősült. Vegyes érzelmeim voltak. Dühös voltam, gyűlöltem a tudósokat, őt, és hogy megengedik ezt neki. Féltem, hogy a kezei közé kerülve én is ilyen sorsra jutok, és az aggodalmam majdnem meg is valósult. A kínzások, a kísérleteknek meg lett nálam az eredménye. Ha láttál már olyan embert, akire a „gumiember” csúfnevet aggatják hajlékonysága miatt, nos az én vagyok. Ennek a tulajdonságnak, és a meglepetés erejének köszönhetem, hogy nem tudott használhatatlanná tenni. Noha nem győztem le, de nem is tört el, ki semmim. A testi edzés mellett elkezdtek minket másra is tanítani. Mindenkit olyanra, amihez illik. Az előbb említett fiút katonának képezték és gyilkosnak, engem pedig kémnek a hírszerzéshez. Tanultam különböző zárakat, kódokat feltörni, használni a bájaim, kiforgatni a szavakat, észre venni a legkisebb mimikai rezdüléseket, tökéletesen eljátszani az érzéseket, lőni kis egykezes fegyverrel, harcolni, védekezni tőrrel, hallgatni, mint a sír, akkor is, ha kínoznak. Minimális pilótaképzést is kaptunk, de nem eleget ahhoz, hogy egyedül eltudjunk vezetni egy járművet. Körülbelül 30-40 gyerek indult neki az útnak, és kevesebb, mint egy tucat fejezte be a képzést. Mi lettünk a tökéletes rabszolgák. Elkötelezettek, hűségesek, ügyesek, erősek. Mint valami aukcióra, kiállítottak minket. Engem egy Lord Uzramol nevű sith vett magához. Eleinte nem igazán tudtam, mit tegyek, vagy mondjak. Azóta, hogy beléptem a kapun, nem hagytam el a létesítményt. Most pedig egyenesen a bolygót hagyjuk ott. 634-esnek szólított, mint mindenki, és habár a legtöbben nem látták őt maszk nélkül, én igen. Valamiért bízott bennem. Talán azért, mert érezte, hogy félek tőle. Sose láttam azelőtt fénykardot, de utána se nagyon akartam többet. Az a hang… a hátamon is felállt a szőr tőle, és ahogy átsiklott a húson… ha nem edződtem volna meg a kísérletek alatt, hányni tudtam volna tőle. Ehelyett csak kialakult egyfajta félelem. Egy ösztönös, zsigerből jövő érzés, amely a túl élésre hajaz. Egy hiba, és leváglak, mint egy állatot – mondta… és én el is hittem neki.

Csillag Kabal. Nem tudtam róla eddig. Hírszerzőnek indultam, és még is többet tudott a „gazdám” róluk, mint jó magam. Ez valahogy még se vette el a lelkesedését. Egy eszköz voltam számára. Céljai voltak a kaballal, de azt is tudta, hogy őt kevésbé fogadják a köreikbe, mint engem. Engem akart használni arra, hogy felépítsem azt a törékeny hidat közte, és köztük. Nem értettem, miért. Hamarosan azonban kiderült, hogy a Uzramol sokkal önhittebb és hataloméhesebb volt, mint azt bárki gondolná róla. A császár bukását akarta, én pedig féltem. Arra készítettek, hogy a birodalmat, a császárt szolgáljam, erre egy önhívő sith vett magához. Habár minden zsigerem az ellen volt, hogy vele együtt működjek, a félelem, és az élet iránti vágy még is nagyobb volt ennél. Aztán jött a lehetőség… ugyan is egy idő után, amikor elkezdtem a Csillag Kaballal felvenni a kapcsolatot a Lorddal, annak távollétében feldobták a labdát: mi lenne, ha ő nem lenne? Ez a gondolat egyszerre volt jó, és rossz ötlet. Egy ilyen nagyurat nem lehet csak úgy eltüntetni. Még ha a birodalmi gondolkodásom erre is ösztönözött, a félelem megkötötte a kezemet. Egy év, tervezgetés, és folytonos nyomás kellett a kabal részéről, hogy feladjam biztonságom egy bizonytalan terv reményében. Uzramol bízott bennem. Mindig érezte a félelmem, az alázatosságom. Aznap is…
Míg a Kabal képviselőjével tárgyalt, én egy apró szerkezetet tettem a gépébe, amit új szövetségeseimtől kaptam. Volt rá időm, de a szívem a torkomban dobogott. Rettenetesen aggódtam, szemem előtt folyamatosan a vörösen izzó penge lebegett. Végül csak vártam. A Lord megjelent. Kiadta az utolsó utasításokat. „Folytasd, amit elkezdtél!” és már szállt is be. „Uram!” szaladt ki a számon hirtelen. Azt hiszem, berezeltem, és amikor a férfi megállt, és rám nézett, tudtam, hogy nagy pácban vagyok, amiből saját magamat kell kihúzzam, mert senki sem fog segíteni. „Mikor térünk vissza végre a Birodalomhoz..? Hiányzik Dromund Kaas…” böktem ki végül, mire ő csak a homlokát ráncolta. Furcsának találta a viselkedésem. Nem szállt be a gépbe. „Mi bajod?” kérdezte, mintha átlátna rajtam. Ettől nem félhetek ennyire. A féligazságot kellett elmondanom. „A Kabal… Ha rájönnek, megölnek engem. Gyanakodnak.” hebegtem halkan. „Ha elbuksz, meghalsz. Vagy általuk, vagy általam.” felelte hidegen, és ezzel lezártnak tekintette a témát. Beült a gépbe, majd elindult. Amint beindította a hajtóművet, a szerkezet életbe lépett. Fél percig számolt vissza, én pedig minden egyes másodperccel fehérebb lettem. A robbanás hatalmas volt. A gép darabjai füstölve repültek szanaszét, a nagyobb darab lángokban állva zuhant. Térdre esve bámultam a légikikötő alá bukó roncsot. Egyszerre könnyebbültem meg, és ütötte fel bennem egy újfajta félelem a fejét. Nincs már, aki birtokol… és nincs már, akihez tartozzak. A magány hirtelen ütött mellkason. Mi lesz most velem? Mi lesz, ha a birodalom rájön, hogy megöltem egy sith-et? Védekezhetek bármivel is? Azzal, hogy saját kultuszt akart teremteni? Hogy a császár ellen szövetkezett? Mentség lenne ez arra, amit tettem? Meghagynák az életemet? Alig húszon valahány évesen, egyedül, az ismeretlen galaxisban, bármiféle segítség nélkül, név nélkül. Legalább is ezt hittem. Azt hittem, hogy a Kabalnak is csak eddig kellek. Hiszen nem vagyok más, csak egy korcs, de ők valahogy szántak. Egy termőföldnek gondoltak, amelyből épp most tépték ki a gyomot, s a saját magjukat ültetik bele. Az eszméik megfogtak. Hogy ahogy ez a szélsőséges gonosz, és maga a gonosz is épp olyan rossz, mint a szélsőséges jó. Elmondták, hogy nekik a jedik és sithek is egyre mennek. Hogy nem kérnek az ő hatalmukból, törekvéseikből, hogy a hatalomnak nem ilyen kezekben kellene, hogy legyen. S hogy ezt bemutassák, befogadtak, nevet, munkát, és ezzel pénzt adtak. Immár évek óta lapulok, és dolgozok nekik. Még nem én vagyok a legjobb, és nem ismerek közülük sokakat, sőt… csak a Végrehajtóval találkoztam eddig. De valahogy nem is vágyok ennél többre. Jó nekem ide lent, a létra alján… míg tartozok valahova.


  Képességei: Látása, hallása, ügyessége kétszerese az emberi maximumnak (olimpiai szint), és kétszer olyan rugalmasak a végtagjai és csontjai, mint az emberé.

  Szakértelmei: Betörés, lopás, akrobatika, kémkedés.


  Megjegyzések:
¹ http://pucsorologia.uw.hu/kilenc_jellem.html

Viseletei:

Elfogadva. Egy adatlapot írj még és utána mehetsz is játszani.

Adatlap:
   Szint: 1.
   Pont: 10

   Erő alkalmazások: -
   Felszerelés:
- Komlink (ingyenes)
- HoloProjector (ingyenes)
- Datapad (ingyenes)
- 2 db egyszerű tőr - csizmába rejtve (50 kredit)
- 2 db egykezes sugárpisztoly - övön hordva (2 pont)
- Apró hangrögzítő (100kredit)
- Elektronikus "csontkulcs" [zártörő program] (2pont)
- Átlagos vadászgép (5,5 pont)

   Kredit:
Kezdőösszeg: 500kr
Végösszeg: 350 kr


   Különleges képességek: Látása, hallása, ügyessége kétszerese az emberi maximumnak (olimpiai szint), és kétszer olyan rugalmasak a végtagjai és csontjai, mint az emberé.

   Pontok: 10
   Elhasznált: 9,5
   Maradt: 0,5