Miller család lakása > Pegazus főépület

Érdeklődve hallgatom Steph érvelését arról, hogy miért fogja gondolatban megcsalni őt Jon, akárcsak azzal, hogy a boszorkára gondol.
-Figyelj, először is: a vodkát senki sem szereti, pocsék ízé, és pocsékabb szaga van, csak azért isszuk, hogy berúgjunk. Ha jó az íze, akkor vagy nem vodkát iszol, vagy alkoholista lettél. Másodszor: nyilván gondolni fog rá, már csak abból is, hogy valaki azt mondja neki, hogy van egy lánya tőle, de ez még nem jelenti azt, hogy akarni fogja. Ha azt mondom, ne gondolj a herpeszre, tuti, hogy a herpeszre fogsz gondolni, de ettől még nem akarsz herpeszt, nem igaz? Na látod. Lehet, hogy jó segge van, de ha Jont csak a jó segg érdekelné, meg a szexis alak, akkor egy sztriptíztáncost vett volna feleségül. És hogy okos meg szuperhős? Kérlek, néztél mostanában tükörbe? Az a boszorka fele olyan rafkós sincs, mint te, és minden szuper-kurvásságát bevetve sem lesz fele olyan jó világmegmentő, mint te vagy. És ezt nem kedveskedésből mondom, vagy hogy az önbizalmadat növeljem, komolyan gondolom! Ami pedig az emlékeket illeti… Ha nem akarod, hogy eszébe jusson, és róla gondolkozzon, biztos vagyok benne, hogy te vagy Thorhalla ismertek olyan ráolvasást, amitől megfeledkezik a gyerkőcről – fejezem be sokat sejttető mosollyal, aztán kortyolok egyet a koktélból, ami kicsit erősre sikerült, de még mindig jobb, mint tisztán inni a vodkát. Még hogy szereti… Azt hiszem, sikerült teljesen lezüllesztenem ezt a csajt.

Miközben Stephanie-t hallgatom, hintáztatni kezdem az ölemben Ingridet, kicsit ringatom, hogyne unatkozzon, és hogy nyugodt maradjon. Kétlem, hogy elaludna a beszélgetésünk miatt, de azért megnyugszik, pláne most, hogy itt az anyukája... Akiből árad a vodka szag. Na mindegy, lehetne rosszabb gyerekkora is.
Steph utolsó érvénél aztán kinyitom a számat, de nem nagyon jön ki rajta hang, gondolkodom egy ideig, aztán becsukom újra, és várok egy keveset.
-Jon szeret téged. Senki sem pótolhatna téged a számára, ahogy az én számomra sem. Ingrid pedig... Ha rád fog hasonlítani, még a sírból is visszahoz téged - mondom melegen mosolyogva.
Az idilli pillanatot a kaputelefon csörgése zavarja meg.
-Azt hiszem, ez a kínai lesz.

Meglepetten nézek Stephanie-ra, amikor Valhalláról, meg valkűrökről beszél, az egyik szót pedig határozottan nem értem, de ezen már fenn sem akadok, biztos valami asgardi formája a feltámadó jóembereknek. Áh, mindig ez van, én mondok valami szellemeset, hogy lelket öntsek belé, minthogy: a lányod még a halálból is visszahoz. Erre Steph meg jön azzal, hogy ő nem támadhat fel,mert a Valhallába kerül majd. Mintha egy része mindig is asardi lenne, és nem igazán értené meg az efféle szófordulatokat.
-Öhm, oké, értem... Fogjuk rá. Nem mintha ez mostanában lenne, mármint az, hogy a Valhallába kerültök, vagy a Ragnarök, vagy bármi is az összes szörnyűség közül. Most csak jó dolgok történnek: megkapjuk a kínait, eszünk, iszunk, és kipihenjük magunkat.
Tovább ringatom az ölemben Ingridet, aki hála a jó égnek egy büdös szót sem ért abból, amit beszélünk, de lefogadom, hogy az első szava az einherjar lesz, vagy valami ilyesmi, és a végén kiderül, hogy ő is asgardi.
-Ha már Asgardnál tartunk, mi van azzal a bájGunnarral, mostanában nem hallottam róla.

A kínai megérkezik, felállok a fotelből, és Ingridet a szobájába viszem, most, hogy kapott enni, és ringattam is, azt hiszem, lassan el fog aludni. Beteszem a babaágyba, megpörgetem a felette lógó forgós játékot, amin mindenféle bigyó van, ami zenél, meg csillog, meg színes, szóval amiket a babák szeretnek. Aztán visszamegyek a szobába, és a kínai már tálalva is van.
-Azért azt se feledjük, hogy a sok ellenség mellett elég sok barátotok is van, és mostanában tendencia szerűen csökken az előbbiek, és nő az utóbbiak száma - állapítom meg roppant okoskodó hangon, mintha valami szakértő lennék a tévében.
Előveszem az egyik levest, meg a műanyag kanalat - enélkül nem is lenne igazi a kínai -, és hozzálátok az első fogáshoz.
-Csak Doreen említette azt hiszem, és eszembe jutott. Amúgy meg nem utasítottam el az udvarlási kísérletét, csak kikötöttem, hogy ha nekem udvarol, akkor senki másnak ne tegye ezt. Arról nem tehetek, hogy képtelen civilizált, nyugati ember módjára viselkedni. Na persze, lesheti, hogy vele legyek, miközben tudom, hogy más nőkkel hetyeg... Gyakorlatilag bármilyen nővel, akit meglát!

A fejemet csóválva hallgatom ezt a hülye kifogást már sokadszorra: ő asgardi, a vérében van, hogy mindenkinek csapja a szelet, ilyen a kultúrája, satöbbi. Ostoba asgardiak!
A levest lassan elfogyasztom, közben válaszolok Steph-nek.
-Jaj, hagyd már ezt az udvarló szöveget, mintha a középkorban lennénk. Nem tartok udvarlókat, egyszerűen csak pasizom. Már amikor van rá időm... Mostanában sokat vagyok apámmal, mióta a városba költözött a cége új székhelyére, folyton látni akar. Elmegyünk együtt vacsorázni, vagy csak áthív beszélgetni, néha még a munkahelyére is behív, és képzeld, hatalmas átéléssel magyarázza nekem, miről szól egy vállalat vezetése. Mintha nem a bátyám örökölné ezt az egész kócerájt - jegyzem meg cinikusan. - De igazából jól esik egy kicsit. Visszatérve a pasikhoz, nincs semmi komoly, mintha mostanában a pasikat csak a szuperhősködés érdekelné, New Yorkban már lassan alig lehet olyat találni, aki nem csodabogár, és mindenki azzal akar imponálni, hogy milyen baromira király képessége van, meg milyen iszonyúan hősies, és mennyi embert mentett meg. Nem mondom, hogy ez rosszat tesz a társadalomnak, na de a magánéletemnek!

Először felnevetek Steph érvelésén, aztán szép lassan eltűnik a mosoly az arcomról, és az üres leveses tálkát odébb rakom.
-Hát... Talán igazad van. Lehet, hogy én is csodabogár vagyok. Régen folyton mutáns akartam lenni, nem akartam, hogy valami világmegváltó képességem legyen, csak valami olyasmi, amiből látszik, hogy közéjük tartozom. Tiszta hülyeség, mintha az emberek nem fogadtak volna be, mintha az ő közösségük nem lett volna elég. Most meg, hogy mutáns vagyok, úgy érzem, mintha ez nem is egy közösség lenne, mindenki különbözik a többiektől, és sokan nem fogadják el egymást. Régen azt hittem, a mutánsok a legtoleránsabb faj, hiszen a saját másságukkal is együtt kell élniük. De ahogy a feketék közt is vannak rasszisták, úgy a mutánsok közt is vannak gyűlölködők.
Előveszem a gong bao csirkét, meg két pálcikát, és kicsit összekeverem, piszkálom a kaját.
-Irigyellek, neked ott van Jon, ti szó szerint egymásnak vagytok teremtve. Persze, van sok bajotok, de akármi is történik, ott vagytok egymásnak, mint biztos pont... Szerinted Gunnar meg tudna változni? Úgy értem, ha elfogadnám, hogy ilyen... Csapongó, akkor egy idő után megállapodna?

Steph válasza után csak nézek magam elé, és piszkálom a kaját a pálcikával, egy ideig azon gondolkodom, vajon érdemes lenne-e lépni valamit az ügyben, aztán végül úgy döntök, hogy ezt olyankor kéne átgondolnom, amikor épp nem vagyok amúgy is kikészülve idegileg. Iszom a koktélből egy nagy kortyot, aztán hozzálátok a csirkéhez.
-Szerinted mi volt az a nagy villámlás, meg a vöröslő ég? A tévében csak hablatyolnak, nem tudnak semmit, de én egy pillanatra úgy éreztem... Szóval... Ez hülyén hangzik, de mintha Isten csinálta volna. Mintha egy pillanatra lenézett volna ránk, és talán üzent is valamit. Egy figyelmeztetés? Valamit rosszul csinálunk? Tudod, hogy nem vagyok vallásos ember, de... Egy pillanatra mintha éreztem volna Őt.
A tévére pillantok, de most nincs kedvem bekapcsolni, csak azt hallanánk továbbra is, hogy mi történt az elnökkel, meg hogy "megmagyarázhatatlan" esemény történt nem régen, és azóta "különös" dolgok történnek az utcán, meg "ismeretlen eredetű" lényeg vannak mindenhol. Kösz, sokat segítettél.

Nagy szemekkel néztem Stephre, már megint mindent tud, én meg semmit sem, mintha valaki egyszerűen fogná, és feltöltené az összes információt a világon az agyába, és bármi történik, rögtön tudomást szerez róla, meg a pontos okáról, lehetséges következményeiről, meg azok bekövetkezési valószínűségéről. Na jó, valószínűleg csak azért tudja, hogy mert Jon felesége, de akkor is!
-Szóval görög istenek, mi? Azokról még tudok is valamit, még a suliban is tanultunk róluk, irodalom meg töri órán is. Lefogadom, egy csomót fel tudnék sorolni közülük. Mondjuk te úgyis tudod mindet, ez a szakmád - jegyzem meg félig csak magamnak.
-Én is szívesen találkoznék velük, maga a gondolat, hogy az ember elbeszélget azokkal, akikről csak könyvben olvasott már érdekes, de pláne, hogy ezek valamilyen nagy hatalmú lények, akik istennek nevezik magukat, azért feldobja a dolgot. Lefogadom, hogy az Olimposz klubnak köze van a dologhoz!
Igazából elég hirtelen jött ötlet, de végülis logikus, nem rég nyílt a hely, elég sok gyanús dolog volt körülötte, és nem csak imidzse meg a hely neve utal a görögökre, de még a személyzet is.

Nagyokat nyelek a kajából, hiába a korábbi zacskós leves, amit Baltival ettem, az étvágyam még mindig megvan, biztos a kómától. Közben időnként a koktéllal öblögetem le.
-Jó, de az nem ugyan az. Az asgardi istenekről nem is hallottam azelőtt, hogy megjelentek volna a Földön. Thorról talán igen, róla is suliban esett szó, de a többiekről fogalmam sem volt. A görögökben jobban otthon vagyok. De amúgy nem gondolom ám komolyan, hogy most, kómából ébredve, meg mittudomén milyen harcok után spurizzunk oda, csak mondom, hogy nem bánnám, ha egyszer összefutnék velük. De valószínűleg igazad van, nem mutatkoznak nyíltan, ahogy az asgardiak sem tették sokáig.
-Mm, jut eszembe, mi lett végül a könyvvel, amit el kellett hoznunk a boltból? Eljutott Zackhez? Nem volt belőle semmi gáz, hogy... Tudod.

Na igen, hogyne hallottam volna arról, hogy Amerikában mindenki buta, műveletlen, és az iskolák színvonala olyan alacsony, mint Európában az óvodáké. Biztos ezért áll ilyen rosszul Amerikai... Hopp, várjunk csak, nem is áll rosszul, az USA a Föld első számú szuperhatalma.
Minek tanuljon mindenki a skandináv istenekről? Több százmillió ember él Amerikában, ezekből elég ha mondjuk száz tud róla sok dolgot. Minek bemagolni valami olyasmi tudást, amire valószínűleg életed során semmi szükséged nem lesz, és különben is hozzáférhetsz bármikor ehhez a tudáshoz olyan könyvekből, amit ez a száz ember megírt. És különben is, ha már a skandinávot tanítják, ennyi erővel taníthatnák az összeset a világon, évekig el lennének foglalva vele a gyerekek az iskolában, és a végén nagyon képzettek lennének benne. De vajon szüksége van a világnak a mostani létszám mellett több millió szakértőre ebben a témában? Erősen kétlem.
Mindezt az elmélkedés szintjén tartom, nem fogok erről pont egy történésszel vitázni, legalábbis nem most.
-Isteni esküt? Te jó ég, Steph, Balti meghalt, és feltámadt! Angyal lett, nem ölhetsz meg egy angyalt! Azzal Isten ellen tennél. Mármint, tudom, neked csak az asgardiak számítanak, de azért látod, hogy van másik Isten is, ha Balti feltámadt. És azért hagyott egyedül, és mert én küldtem vissza, hogy segítsen neked! Egyedül voltál, azok az alakok meg vagy négyen, és úgy beszéltek, mintha valami oltári nagy hatalmuk lenne, még jó, hogy nem engedtem, hogy egyedül szállj velük szembe. Ha nem megy vissza, talán valami bajod esik, és akkor én tehetnék hülye esküket. Balti csak azt tette, amit jónak látott, amit én is jónak láttam, ezért nem haragudhatsz rá, pláne nem annyira, hogy meg akard ölni. Te is tudod, hogy nem tennél ilyet. Thorhalla, na ő tenne, de te már nem vagy ő. Csak kiborultál, ennyi az egész.

Ahogy Steph ledorongolását hallgatom, érzem, ahogy egyre jobban megyek össze, mint mikor az iskolában tesz az ember valami rosszat, és egyszerre szidják le a szülei meg a tanárai az igazgatói irodában.
Végül aztán már látom, hogy Steph nem csak azért tette azt az esküt, mert hirtelen felment benne a pumpa, tényleg úgy gondolja, hogy Balti nem alkalmas egyáltalán semmilyen feladatra. De hogyan gondolhatja ezt? Hiszen ő jót akart! Már érzem, hogy majdnem elsírom magam, de igyekszem erőt venni magamon, és szipogok kettőt, hogy visszatartsam. Végül nagy levegőt veszek, és a szemébe nézek.
-Akármennyire is komoly az az eskü, akkor sem bánthatod Balthazart. Nem teheted, és kész. Mindegy, mekkora a hatalmad, vannak határok, amiket egyszerűen nem szabad átlépni. Mert nem tudnál elszámolni vele magadnak. Nem vagy asgardon, nincs jogod megölni egy embert, csak azért, mert épp arra tettél esküt. Egyáltalán hogyan tehetnél isteni esküt, ha egyszer nem is vagy asgardi isten többé?!

Ahogy Steph szavait hallgatom, érzem, hogy valami olyasmire fog kilyukadni, amit nem akarok hallani, de mégis muszáj tudnom. Amikor arról kezd beszélni, hogy milyen őrült tekintettel néztem rá, felvonom szemöldökömet. Hogy érti, hogy nem szabadna beszélnünk? Fájdalom? Hogy micsoda? Hogy milyen ár?
-Nem, ez... Én nem, csak... - Érzem, ahogy felfordul a gyomrom, és forog velem a szoba. Mintha az, amit mondott volna, rádöbbentett volna valamire, de az a valami túl nagy, ahhoz, hogy felfogjam.
-Most... Nem, én most megyek. Igen, elmegyek - habogom össze-vissza, és mintha alva járnék, úgy kelek fel az asztaltól, és megyek bambán kifelé, csak a lábam visz, kinyitom az ajtót, de becsukni már elfelejtem. Csak megyek, és megyek, még nem tudom hova, csak azt hogy kihez.
Fájdalom. Fájdalom megjött, és én akkor tértem magamhoz. Miféle ára lehetett ennek? Az elnök halott. Az én hibám lenne? Apu?!