A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete

Go down

A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete Empty A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete

Témanyitás by Thorhalla Kedd 22 Feb. 2011, 12:54

A kínai negyed Manhattan városának közepén terül el, egy hosszú, vékony sávban, ha a térképet nézzük. Felülről nézve, olyan, mintha egy kellemesen hosszú kígyó kanyarogna az üzleti negyed, a széltében elhelyezkedő felhőkarcolók között. Ez a terjedelmes terep, mely a város szegényeinek ad otthont, sok a nincstelen, mely az utcákon guberálgat, kéreget, hogy aztán a nála erősebbek elvegyék azt a keveset is, amit összegyűjtöttek. Itt, ha egy gazdag megfordul, akkor páncélozott autóban teszi azt, egy tucatnyi testőr kíséretében, de ez nem esik olyan nagy számba. Itt az emberek jószerével kereskednek. Düledező egy, esetleg kétemeletes házakból lógnak ki a bámészkodó, piszkos arcú emberek, akik a kereskedést figyelik, amit egymás közt bonyolítanak le. Üzletek, különböző menazsériák követik egymást az árkádok alatt, hatalmas cégére, tele furcsa feliratokkal, lógnak az utcán járók fölé. Néhol egy-egy neonreklám pislog egy párat, a zsibongó áradat felett, mely mindig beborítja az egészet.
A kínai negyedet a maffiózók táptalaja, hisz itt bonyolíthatják le a pitiáner kis üzleteiket, a hatóságoktól messze, akiknek ide kevésbé ér el vasmarka, mint a városban bárhová. A terület északi felén már nem találunk boltokat, csak alacsony padlójú, vékony falú bérházakat.
Itt bárki hozzájuthat egy kevésbé drága, de rettentően lelakott albérlethez, melyet nem kizárt, hogy olykor-olykor kirabolnak.

A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete Uj6bvj9.th
Az eredeti topic

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete Empty Re: A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete

Témanyitás by Sandman Szomb. 24 Aug. 2013, 12:16



Gyilkos ebéd...

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Résztvevők: Darrel Floyt, Flyre
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Helyszín: Jó szerencse étterem


Darrel sokáig nem találta a helyét és így munkát sem a városban. Nehezen találta meg a kapcsolatot a helyi alvilággal vagy azokkal a fehér galléros pénzemberekkel, akiknek szüksége lett volna a szolgáltatásaira. Egészen addig, amíg egy kis lokális mexikói bandának nem volt szüksége egy külsős, ismeretlen arcra. Sikeresen megtalálta egymást hát végre a kínálat meg a kereslet.
Darrelnek pusztán annyi volt a feladata, hogy elmenjen a Kínai negyed, Jó szerencse nevű éttermébe. Legkésőbb tizenegy harmincra érjen oda. Kezdjen el ebédelni. Délre érkezik a 'G' [ejtsd: Dzsí] nevű banda képviselője és testőre. Valószínűleg már várni fog rájuk az üzleti partner.
Darrel így útra kell a kijelölt napon. A fojtogató hőség még elviselhetetlenebb volt ebben a zsúfolt negyedben. Nagy nehezen meg is találta az éttermet, ahova betért. Az egyesség szerint a napi fogyasztását is fizették. Körbenéz. Az egyetlen gyanús társaság egy néger férficsoport. Valószínűleg ők lesznek megbízói üzletfelei. Miközben Darren már a levesét fogyasztja, megérkeztek munkaadói is, akik leültek a feketék asztalához.

Flyer önmaga és múltjának keresése közben jutott arra, hogy meg kell látogatnia a Kínai negyedet. Valahogy úgy képzelte el, mint spirituálisan töltött szívét a városnak. Helyette a hatalmas embertömeget kapta, amely végeláthatatlanul hömpölygött a szűk utcák végtelennek tűnő hálójában. Odáig jutott, hogy már menekülni akart az emberek testhőjével felerősített, izzadságszaggal átitatott légköréből. Mivel zöld szigetet nem talált, ezért egy éttermet keresett. A Jó szerencse éppen megfelelt a célnak, a nyugodt légköréve. Egyenesen a pulthoz legközelebbi asztalhoz sétált. Leült és várt. Jött a pincér és felvette a rendelését, majd távozott. Ekkor tudott csak jobban körbenézni. A hely elég kihalt volt a kinti forgalomhoz képest. Igaz, még nem volt igazi ebédidő. Meg ilyen időjárás mellett, kinek is lenne kedve sült kacsát ennie?! Körülbelül hat helyi vendég, a személyzet, egy nagydarab fickó, meg egy néger-latino vegyes asztal volt. Csendes, döglesztő, péntek dél.

A béke és megnyugvás körbeöleli a vendégeket, egészen addig, amíg Darrel és Flyer észre nem veszi, hogy a vegyes asztalnál fellángolnak az indulatok. A négy néger férfiból három felpattan és fegyvert ránt s a latinók is pont ugyan így tesznek...
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete Empty Re: A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete

Témanyitás by Flyer Vas. 25 Aug. 2013, 10:58

Még mindig össze vagyok zavarodva. Álmomban folyton felsejlenek előttem a "szökésem" képei. A szobáé, amiben magamhoz tértem, azt sem tudván, hogyan is kerültem oda pontosan. Fogalmam sincs, ki vagyok, pontosabban, fogalmam sincs arról, hogy ki lehettem. Ki lehettem, mielőtt még rám aggatták volna a "Flyer" nevet abban a rémálomgyárban. Egyáltalán milyen hely lehetett az? Bármi is volt... az a másik fazon, amelyik a sugarakat lőtte a kezéből, rendesen elintézett mindent és mindenkit, amit csak akadálynak észlelt az útjában. Még én is meghalhattam volna. Ez az egész... a repülés dolog, annyira bizarr. Olyan érzés, mintha mindez még csak nem is én lennék. Mintha teljesen más lennék, amióta felébredtem azon a különös helyen. Ami azért is fura, mert fogalmam sincsen, milyen lehettem azelőtt, így kissé bizarr, hogy azt érzem, megváltoztam. Márpedig a megváltozás alatt nem a különleges képességemet értem. De akkor most mi is vagyok én? Nyilván én sem vagyok több, mint egy mutáns, akikről annyit beszélnek ebben a városban. Mindenhol ott vannak... mindenhol, és most már én is egy vagyok közülük. Vagy talán az is voltam? Lehet, hogy a különleges képességem már azelőtt is megvolt, és az a hibbant társaság, akiknél magamhoz tértem, csak a memóriámat törölte ki. Azt mondták, én akartam, hogy így legyen. De mégis miért akartam volna? Mi olyan történhetett a múltamban, amire nem akartam emlékezni? Annyi kérdés... és még kevesebb válasz. Semmi válasz, ha pontos akarok lenni. Egy kérdésemre sem tudom az igaz feleletet, az is lehet, hogy az a szervezet is hazudott nekem, hogy nem én akartam elfelejteni mindent, hanem ők fogtak el, és kísérletezgettek az agyamon, vagy ilyesmi. Az is lehet, hogy miattuk van az, hogy képes vagyok repülni, bármiféle segédeszköz nélkül.
Egy dolog viszont biztos... meg kell nyugodnom. Kell egy hely, ahol elvegyülhetek, ahol gondolkozhatok, és senki sem zavar. Talán éppen ezért is éreztem megfelelőnek erre a célra a Kínai negyedet. Viszont elszámítottam magam. A tömeg, az emberek bűze egyáltalán nem volt rám megnyugtató hatással, így ha nem akartam becsavarodni, méghozzá igen hamar, gyorsan újabb helyet kellett találnom. Egy csendesebbet, ahol nem hemzseg ennyi ember. Így akadt meg a szemem a Jó szerencse éttermen. Tökéletes lesz, ahhoz, hogy végre valahol nyugodtan leüljek és átgondoljam ezt az egész tébolyt. Legalábbis én így gondoltam, és minden remekül is ment, leadtam a rendelésem, és körbenézve konstatáltam, hogy a hely elég kihalt ahhoz, hogy itt nyugtom legyen egy kis időre, legalább addig, ameddig összeszedem a gondolataimat. Talán pont jókor jöttem. Mély levegőt véve meredek magam elé, amikor egyszer csak valami zaj üti meg a fülemet. Odapillantva a hang irányába látom meg, ahogy a két oldal fegyvert ránt egymásra. Ez remek, már csak ez hiányzott! Nyugodtságom pillanatok alatt tovaszáll, de egyelőre semmit sem teszek, csak feszülten figyelem távolról a helyzetet. Nem vagyok én Superman, hogy hősködjek! Hiszen még magamat sem tudom megvédeni, minek ugranék én oda fegyveresekhez? Jóllehet ez egyelőre még nekem is elég gyenge érvnek tűnik.

_________________
We'll walk this route together through the storm,
Whatever weather, cold or warm,                                  
Just lettin' you know that you're not alone,  
Holla if you feel like you've been down the same road!


Karakterek: Reneszánsz - Flyer, Végtelen Háború - Haward Maximoff

Játékok: Végtelen Háború - III/1. Új világ
, Reneszánsz - Gyilkos ebéd (Magánkaland)
Flyer
Flyer
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 15
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Flyer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete Empty Re: A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete

Témanyitás by Darrel Floyt Vas. 25 Aug. 2013, 13:18

Döglött ez a hely számomra, gondoltam egy jó ideig míg össze nem futottam végre egy ügyféllel, pontosabban egy mexikói bandával akiknek szüksége volt a szolgáltatásaimra. Nem toltak mindent az arcom elé csak annyit mondtak hogy menjek valami Kínai étterembe legkésőbb tizenegy harmincra majd ehetek nyugodtan a pacek fizeti. Ezután jönne egy képviselő plusz testőr a szokásos felállás, majd valami történik biztos, lekapnak egy-két embert vagy hasonló. Ha engem vagy hozzám hasonlót hívnak egy üzlet lebonyolításához akkor ott fegyverek fognak dörrenni és csattanni. Pff, mintha érdekelne. Miután beértem az étterembe egy levest rendeltem, különösebben nem voltam éhes plusz ha valami történik gyorsan lenyelem aztán mehet a blitzkrieg. Szerencsére nem voltak sokan az étterembe szóval nagyon nem kell visszafognom magam. Pár vendég van csak meg... A most bejövő hapi aki a pulthoz legközelebb lévő asztalhoz ül. Nekem is oda kellett volna ülnöm, na mindegy. Csak egy asztal szúrja ki a szemem igazán ahol feketék vannak majd a hozzájuk csatlakozó feltehetően mexikói hapik.
- Hmm... Vajon mikor esnek egymás nyakának?
Teszem fel magamnak a kérdést halkan, majd hirtelen előkerülnek a fegyverek mintha az én szavaimra pöccentek volna be. Na jól van, nem sietem el a dolgot, máskor talán igen, de most ziher hogy nem. Ez a belépőm az itteni alvilágba, nyugodt leszek, nyugodt leszek. Mély levegőt veszek majd mintha mi sem történt volna eszek még egy kis levest. Közben készítem a figyelmem hogy kipattintsak egy kést és valamelyik nyakába dobjam ha úgy alakul. Vagy ha valamelyik felfedi a kilétét hogy ő a vezető és nagyon fenyegetőzik akkor a háta mögé teleportálok majd kést szorítok a nyakához és követelem hogy dobják el a fegyvereket.
Darrel Floyt
Darrel Floyt
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 14
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Darrel Floyt
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete Empty Re: A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete

Témanyitás by Sandman Szer. 28 Aug. 2013, 01:25

Gyilkos ebéd...

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Résztvevők: Darrel Floyt, Flyre
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Helyszín: Jó szerencse étterem


Le a fegyverrel! Dobd el gec'! Soltar sus armas! - harsogtak a fegyveresek! Floyt már korábban is kiszúrhatta a főnököt, hiszen valószínűleg ő tárgyalt. Ezért levesét otthagyva teleportált a középső, elől álló mögé. Ami elég hibás döntésnek bizonyult. Mivel a mögötte álló fegyveresek nem igen hatja meg a háttal álló férfi egyelőre. A megbízói viszont elmosolyodnak és lecsendesednek. Bár a fegyvereket még nem tették le.
Közben a civilek lekezdenek sikítozni és az asztalok alá bújni. Ahogy a személyzet is....
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete Empty Re: A Kínai negyed kereskedő- és lakókörzete

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.