Valhalla

by **Ultimate Guru** Csüt. 15 Szept. 2011, 20:23

A félelmetes Valhalla az asgardi harcosok túlvilága, vagy inkább pokla, ha úgy tetszik. Sötét, végtelen, rideg mélység ez, a legsúlyosabb büntetések helyszíne. Az elhullott istenek és istennők kerülnek ide, ahol örök szenvedés és kárhozat az osztályrészük. A Valhalla úrnője Hela, akinek hatalma a saját birodalmában végtelen. Olykor előfordul, hogy egyes lelkeket, melyek amúgy nem a Valhallába kerültek volna, magához vesz Hela, hogy szórakozzon velük. Ha valaki az asgardi mágiahasználók között az elesett harcosok felélesztésével próbálkozik, azt általában Hela súlyosan megtorolja. Egyébiránt nagyon ritkán hagyja el birodalmát.

by **Ultimate Guru** Csüt. 15 Szept. 2011, 20:24

Újvilág – II. korszak

4. fejezet: A második csapás – II. világháború / Epilógus I.

A téren és időn túl…

Résztvevők: Frederick Wilhelm Hermann von Hessen és Ulrich Schicklgruber.

Frederick, Ulrich és Felix azonnal magukhoz térnek, mintha egy pillanat sem telt volna el a haláluk óta. Nyilvánvalóan ennyi idő alatt még fel sem fogták igazán, mi történt velük még a Földön, Niebüllben – de azt nagyon gyorsan felismerhetik, hogy már nem ott vannak.

Minden felszerelésük és ruházatuk megvan, mégis… olyan másnak, anyagtalannak, üresnek érzik most magukat. Nincs pulzusuk, nem lélegeznek, nem ver a szívük… Ahogy végigtekintenek saját, élettelen, sápadt testükön, majd megnézik egymást is, mindhárman rájöhetnek…

Halottak. Halottak mind.

Ez pedig az ő személyes pokluk.

Lángok, kietlen pusztaság és sötétség mindenütt. Szenvedés, kín és jajveszékelés hangjai zengik be a helyet… a Valhalla végtelen mezőit.

by **Thorhalla** Csüt. 15 Szept. 2011, 22:38

//Előzmény: Niebüll, Németország – 1939//

A következő pillanatban azonban mégis kinyitotta a szemét, a fájdalom elmúlt, már nem érezte, a ruhája meg mindene teljesen megvolt. Emlékezett, hogy mi történt pillanatokkal korábban, de az nem fedte azt, hogy most itt volt. Ez lenne a túlvilág? Mert abban biztos volt, hogy agyonlőtték. Nem élhette túl, ha meg meg is történt nem itt lenne és nem így. Lassan kezdett rájönni, hogy üresnek érzi magát, végignézett a többieken, sápadtak, élettelenek, akkor pedig tényleg… tényleg meghaltak! Azok pedig Loki nélkül is megkapták, amit akartak, őket, a túlélőket. Körbenézett, valahogyan nem így képzelte a poklot, vagyis de. De hogy melyikben lehetnek arról fogalma sem volt.
- Azt hiszem uraim ez a pokol – mondta kissé rekedten. – Csak azt nem tudom, hogy melyik…
Tekintve, hogy igazából egyikben sem hitt, sem pedig a túlvilági életben. Most pedig mégis itt volt. De hol volt az az itt?

by **Godlaw / Tao** Pént. 16 Szept. 2011, 10:17

Emlékszem az alezredesre és a fegyveres katonákra, hallottam, ahogy megszólal a géppuskaropogás, de talán az érzés annyira... Összeegyeztethetetlen az élettel, hogy az agyam leblokkolt. Persze az is lehet, hogy az adrenalin szint növekedése miatt nem éreztem egyből a fájdalmat. Vagy az asgardi mágikus vér az, ami megvédett a szenvedéstől. A földön fekve láttam Kleiser arcát... Az alezredes bőre beteges zöld fényben, a szavai, melyek árulást sejtetnek. Aztán végül csak megérkezett a fájdalom, és a halál.
Vagy... Vagy mégsem? Ahogy magamhoz térek ezen az idegen helyen, elfog az érzés, hogy valami hiányzik, valami nem egész bennem. Itt van Frederick és Felix is, de... Hol van az az itt? Kapkodva nézek körül, aztán a társaimra, és magamra. Frederick megállapítása elsőre felfoghatatlannak tűnik, mégis kénytelen vagyok igaznak vélni. Kiabálást hallok, sikításokat, szenvedés hangját.
-Ha ez a pokol... Akkor mindegy, hogy milyen vallás vagy világ túlvilága. Egyik sem éppen kényelmes hely. De... Miért vagyunk egy helyen? Mármint mi hárman. Nyilvánvalóan nem azért, mert egyszerre haltunk meg, sokan mások is meghaltak és meghalnak jelenleg is. Mégis csak mi vagyunk itt. Mintha valaki... Vagy valami szándékosan így intézte volna.
Ami még ennél is különösebb, hogy nem vár ránk itt senki, hogy öhm... Örök kárhozatra ítéljen, vagy megkínozzon. Talán csak álmodom. Talán az egész csak álom, és elájultam, mikor visszatértem Asgardról. Ott fekszem a hóban ájultan, és az alezredes meg a szanitécek visznek az orvosi kocsihoz.

by **Ultimate Guru** Pént. 16 Szept. 2011, 19:10

Résztvevők: Frederick Wilhelm Hermann von Hessen és Ulrich Schicklgruber.

A katonák számára bizonyára szokatlan, hogy olyan, eddig természetesnek tűnő létfunkciók tűntek el belőlük, mint a szívverés, a lélegzés szükségessége, illetve bármely szervüknek működése. Nincs is igazán testük itt – csak egy-egy burok nélküli lélek lettek, amelyeket a szellemük és az emlékeik tartanak egyben.

Az idő is egészen másképp telik itt, mint a Földön. A három férfi képtelen megállapítani, hogy évekig, vagy csak percekig jártak-keltek itt, amióta megérkeztek. Minden összefolyik, a távolság és az idő folyása egészen összemosódtak. Körülöttük mindenfelé elhullott, viking ruházatot viselő férfiakat és nőket látnak – illetve csak az örök kárhozatra ítélt lelkeiket. Mind asgardiak, semmi kétség.

Nehéz szavakba önteni ezt a rengeteg borzalmat.

Felixnek még a szava is elakad, annyira meg van rettenve, de aztán valahogy mégis összeszedi magát.

- Ez… Ez… Ez nem lehet! Én a Führer egyik leghűségesebb katonája vagyok! A nagy Zémó báró bizalmasa! Nem… Nem lehetek halott! Ti… Ti ketten! Miattatok vagyok itt! Miről beszélt az Obersturmbannführer? Mit akart tőletek? Mit műveltetek???

Ekkor, szinte a semmiből, egy hatalmas árnyalak jelenik meg, amely lassan beborítja a teljes vidéket. Jeges félelem költözik a három katona szívébe, és az idő most mintha még inkább lelassulna. Ahogy mindhárman az árnyak irányába fordulnak, érzik, hogy olyan rettegés borítja el őket, amilyet még sosem éreztek. Hűvös, halálszagot árasztó szél fúj, minden fény kialszik, mégis jól látni…

Magát Helát, a Halál Istennőjét, aki a vidék fölé magasodik.

A szemeiből jeges halál árad, a páncélzata és minden mozdulata ijesztő, mégis valahogy arisztokratikus jellegű… Úgy lépdel hatalmas termetével, mintha ott se lenne, gyakorlatilag átsuhan mindenen. Sötétség lengi őt be, de mégis valahogy kivilágít a környezetéből.

És a hangja… az a legborzalmasabb.

Ez nem egy nő hangja. Ez maga a halál. A pusztulás és az elmúlás. Döngő, egészen a lélek legmélyéig hatoló hang ez, amely mintha a katonák elméjében visszhangozna. Bármilyen nyelven is beszél, a férfiak tökéletesen értik, mert egyenesen a lelkükbe markol minden hangfoszlányával.

- Elveszett, szánalmas halandók… Fogalmatok sincs, miért vagytok itt, igaz?

by **Thorhalla** Pént. 16 Szept. 2011, 20:15

Lélegeznie sem kellett, a szíve nem vert, csak volt, a hogyan és miért egyelőre nem volt világos a számára, de itt voltak, és az itt pedig rejtély, hogy hol. Bármerre nézett, és haladt mindenhol ugyanazt látta, és hallotta. Sikolyok, kietlenség és tűz, kezdett pánikba esni. Felix szavaira a férfira nézett, de egyelőre még nem tudta, hogy mire is célozhat, hogy mit tettek. Megölték Odin-t, de ez nem, majd villámcsapás gyanánt hasított a tudatába, amit Amora mondott. Asgardivá kellett „válniuk”, hogy a kapu annak ismerje fel őket, hogy hazajussanak. Ezt tették, semmilyen mást nem tudott elképzelni, hogy mi mást tehettek, hacsak nem az az erő… a vérük, ezt mondta az Obersturmbannführer is, hogy a vérük az, ami fontos volt. Egy hatalmas árnyékot látott meg, az idő is lassult, majd arra fordult, a gyomrába görcs költözött volna, ha még lett volna gyomra, így csak megremegett a nő láttán, aki hatalmas mérettel érkezett meg oda hozzájuk. Összerezzent a hangjától és a nő halandónak hívta őket. Akkor ez…
- A… a vér volt az oka? – tette fel a kérdést kissé rekedten. – Hol vagyunk?

by **Godlaw / Tao** Vas. 18 Szept. 2011, 12:58

A viking testek elég árulkodóak, ezek szerint az asgardi túlvilágra kerültünk. Ám még mindig nem értem, miért vagyunk így együtt. Meg kell jegyeznem, a halál sokkal kevésbé fájdalmas vagy kínzó érzés, mint hittem. A légzés megszűnik, a szív nem ver, akár nyugodtnak is mondhatnám... Ha nem lenne ez a zavartság, amit a hely kelt, mintha tér és idő nem úgy létezne, mint ahogy megszoktam. Az egészben van valami kísérteties, mintha nem folyamatos lenne a létezés itt, mintha valami irányítaná, hol gyorsítja, hol lassítja az időt, hol nyújtja, hol szűkíti a teret. Felix kétségbeesett kiabálására megrázom a fejem.
-Az kizárt, hogy te azért legyél itt, mert mi valamit elrontottunk, attól még te nem jöttél volna utánunk - magyarázom neki, bár magam sem vagyok egészen biztos szavaimban.
Amikor megjelenik az árny, a hatalmas, kecses, mégis halálra rémisztő, dögszagot áraszt, mennydörgő hangú istennő, ereimben megfagy a vér, lábaim nem mozdulnak, remegve borul térdre, szinte minden erőt kiszív belőlem a látvány.
-Ez az asgardi túlvilág, ide száműztek minket, amiért asgardiak vérét ittuk - hebegem dadogva a nő lábfejét bámulva, nem bírom felemelni a fejem, nem bírok a szemébe nézni. - Kegyelem, úrnőm!

by **Ultimate Guru** Vas. 18 Szept. 2011, 14:21

Résztvevők: Frederick Wilhelm Hermann von Hessen és Ulrich Schicklgruber.

Felix megszólalni sem mer Hela láttán – még a lélegzete is elakadna, ha még venne levegőt.

A Holtak Úrnője gonosz, beteges vigyorra húzza száját Frederick és Ulrich hallatán.

- Igen, halandók. A vér. És valóban az asgardi túlvilágon vagytok – a Valhalla legsötétebb bugyraiban, ahová a bűnös, dicstelen halált halt istenek kerülnek. Istenek, és nem midgardi emberek. De ti mégis itt vagytok… hiszen asgardi vér csörgedezett bennetek, mielőtt kileheltétek volna a lelketeket. Nem is kevés. Asgard pusztulásakor minden isten elesett, és ti majdnem mindnek a véréből ittatok, halandók. Megvallom, még számomra is elképesztő, mire nem vagytok hajlandóak, mikor a halálfélelem jeges szorítását érzitek a torkotokon. Ugyan miért érdemelnétek kegyelmet? Elkövettétek a legnagyobb bűnt, amit élő teremtmény elkövethet. A legsúlyosabb vétket… Még én sem hittem soha, hogy lesz valaha bárki, aki ilyesmire vetemedik, főleg nem pár halandó. Aki ilyet tesz… az a Valhalla pokoli mélységeibe kerül, még ha csak egyszerű ember is.

Ekkor Hela felnevet, de a nevetése még velőtrázóbb, mint a beszéde, és mintha az egész táj fájdalmasan nyögne a hallatán…

- Ostoba, tudatlan midgardiak! Nem azért vagytok itt, mert vakon követtétek Asgard ellenségének, Loki Odinsonnak a parancsait. Nem is azért, mert a ti közbenjárásotoknak köszönhetően jött el a Ragnarök, és Asgard teljes egészében elpusztult. De még csak nem is azért, mert szövetkeztetek a jotunheimi jégóriásokkal. Azért vagytok itt… mert a halhatatlanság kulcsát, az asgardi vért átadtátok egy másik világ fajának. Megszentségtelenítettétek Odin birodalmát, és isteni hatalmat adtatok illetéktelen kezekbe. Még ha az egészet Loki is tervelte ki, nem ő hajtotta végre, így a büntetés a tiétek. Ketten áthoztátok a vért a Szivárványhídon, az egyikőtök pedig értesítette a halandót, aki elvette azt tőletek… és a felhasználásával halhatatlanná válhat. Loki az Ajtók Nélküli Szoba foglya lett, ti pedig… sohasem halhattok meg igazán. Örökké kínozlak majd benneteket, de sosem halhattok meg. A tetteitek végképp megváltoztatták Midgard világának jövőjét – talán még nem is értitek, mennyire. Soha nem lesz már ugyanolyan, mint eddig – miattatok.

Hela beszéde közben a három katona arca eltorzul, és mintha fizikai testük is újra lenne, de az azonnal oszlásnak indul… Pár pillanat múlva már egyáltalán nem hasonlítanak korábbi, emberi alakjukra – inkább csak bomló zombik már, akik hörögve emelik üres tekintetüket egymásra.

by **Thorhalla** Hétf. 19 Szept. 2011, 09:55

Tény, hogy a viking testek árulkodóak voltak, de azok attól is ott lehettek, hogy ez a kínzásuk, mert megölték őket, nem feltétlen kell Valhalla-ban lenniük ettől. Így egészen addig a pillanatig nem hitt ebben, amíg Hela meg nem erősítette abban őket, hogy tényleg ott vannak. A nő hangja után minduntalan összerezzent, még életében nem találkozott ilyen félelmetes entitással, mint ez a nő, az okkultista leírásokban talán Chtulu sem volt ennyire rémisztő. „Nyelt” egyet, amikor a nő valóban alá támasztotta, hogy azért vannak itt, amire gondoltak. Aztán felnevetett és hasonlóan a tájhoz ő is felnyögött, pedig életében nem volt félős személy, de a Holtak istennője mindent megváltoztatott. Mégsem azért voltak itt, hanem mert egy másik birodalomnak adták az istenek vérét. Egy másik világ fajának adták a vért és ezért voltak itt, mert megváltoztatták a Föld sorsát a saját tudtukon kívül. De hát ők nem is azért mentek vissza, hogy ezt megtegyék, ők…ő csak azért, hogy később Loki-t kiszabadíthassák. Páni félelemmel nézett magára, amikor átváltozott Hela-nak hála.
- Kegyelem úrnő! – hebegte. – Nem akartunk a másik világ birodalmának kedvezni és a Földet sem megváltoztatni. Csak azért tértünk vissza, hogy a nagyurat valahogyan kiszabadíthassuk!

by **Godlaw / Tao** Hétf. 19 Szept. 2011, 10:22

Reszketve hallgatom az alvilág úrnőjét, és lassan minden remény elszáll belőlem, ahogy taglalja a bűneinket. Valóban ez mind a mi hibánk lett volna? De hát... De hát mi csak végigsétáltunk egy alagúton, és a végén hívtuk Lokit, nem mi harcoltunk, nem öltünk meg senkit sem. A Ragnarök nem a m művünk! És mégis szenvednünk kell, mert... A vérünk? Ez kellett Kleisernek? Ő tudta, már előre tudta, hogy asgardi vért fogunk áthozni, hogy csak így képesek halandók átlépni a szivárványhídon, és ezért várt ránk, hogy megszerezze a vért. De honnan... Honnan tudhatta, ha még mi magunk sem tudtuk? Az egyetlen személy, aki tudta ezt, az maga a báró volt, Loki! Ezek szerint ő már előre elmondta ezt Kleisernek, szólt neki a tervről, és azt is elmondta, hogy hol várjon minket, és mit kell tennie. Loki csak felhasznált minket!
Ahogy a testem elkezd változni, a kezeimre nézek, az arcomhoz érek, és érzem, ahogy oszlik a hús és a bőr. Rothadó torkomból hörgő hang tör elő üvöltés helyett, ahogy végképp elveszítek minden fogódzkodót a valódi világhoz és az ép elmémhez.

by **Ultimate Guru** Kedd 20 Szept. 2011, 21:34

Résztvevők: Frederick Wilhelm Hermann von Hessen és Ulrich Schicklgruber.

Hela csak tovább nevet, amikor Frederick kegyelemért könyörög, majd egy legyintéssel a Ragnarök során elhunyt asgardi seregek lelkei jelennek meg körülöttük. Minden harcos a három katonának esik, és a lehető legbrutálisabb módokon vagdalják és kaszabolják őket. A Holtak Úrnőjének „köszönhetően” a csapások közben Frederick, Ulrich és Felix úgy érzik a fájdalmat ismét, mintha még élnének – csak talán még élesebben.

És akárhányszor „megölik” őket… a testük újra és újra összeáll mindig, és ők újabb szenvedéseket és kínokat kell kiálljanak Hela kénye-kedve szerint.

Lehetetlen megmondani, mennyi idő telik el így…

A három katona minden realitásérzékét és emberi vonását elveszíti a hónapoknak, majd éveknek, majd évszázadoknak tűnő idő alatt. Loki emléke marad meg csak a fejükben, és az a kósza remény, hogy a nagyúr egy nap talán kiszabadítja őket pokoli börtönükből.

Örökkévalóságnak tűnik minden egyes pillanat… mégis, elmondhatatlan idő után, amikor a Halál Istennője épp mással van elfoglalva, a három katona végre szabadon kószálhat a Valhalla kies pusztáin mindenféle kínzás nélkül. Egy nemrég elhunyt lélek vonzza őket magához… Egy lélek, aki valamiért oly hasonlatos Loki nagyúrhoz… Egy halandó leány lelke…

Így ér pokoli véget Frederick Wilhelm Hermann von Hessen, Ulrich Schicklgruber és Felix „Adler” Eins története… ám a lezárás előtt még itt a második epilógus!

by **Ultimate Guru** Szomb. 16 Márc. 2013, 10:55

Újvilág – II. korszak

4. fejezet: A második csapás – Epilógus III.

Ebben a világban nem létezik se idő, se tér a klasszikus értelemben.

Ez itt a félelmetes Valhalla, az asgardi harcosok túlvilága – vagy sokkal inkább pokla. Persze mióta az emberi, Skrull és asgardi vér összekeveredett, már nemcsak asgardi lelkek kóborolnak itt. Ám olyan, hogy egy élő, lélegző, minden ízében élettől fénylő, fizikai testtel is rendelkező személy lakjon itt… olyanról még nem hallottak, mióta világ a világ.

Hela, a Holtak Úrnője birodalmában ez eddig elképzelhetetlen volt – nem csoda, hogy még magát Lokit, a Cselszövés Istenét is meglepte a dolog, miután a Földön bekövetkezett halála után Valkűr, Hela új szolgálója idehozta.

Pedig igaz.

Ahogy Loki magányosan járta a végtelen, kopár tájat egy kisgyermekbe botlott. Egy asgardi kisfiúba, aki halandó, földi szemmel nézve olyan 10 évesnek tűnhet. És ez a gyermek… él. Sosem halt meg, mégis itt van. Le-fel szaladgál a kies dombokon, és kis méretű, ám annál élesebb és díszesebb fejszéjével játszik. A mozdulatain látszik, hogy – ugyan még sokat kell tanulnia – a vérében van a fejszeforgatás és a harc.

Valhalla 01210

Loki kíváncsian közelíti meg a vörösesbarna hajú, ártatlan arcú kisfiút. Valamiért nagyon ismerősnek tűnik neki a gyermek… Most, hogy Hela talán épp nem tartja őt szemmel, kicsit szórakozik, gondolja.

Valhalla Loki10

– Szervusz.

A kisfiú ijedten fordul a számára ismeretlen férfi felé.

Valhalla Modi10

– Mi…? Ki… Ki vagy te?

Ahogy a gyermek a szemébe néz, ahogy megszólal, ahogy gesztikulál… Loki már tudja. Senkit nem ismer annyira, mint a fivéreit, közülük is különösen Thort. Nem kell hozzá sem varázserő, sem asgardi hatalom, hogy felismerje a fiúban a Mennydörgés Istenét. Ez a gyermek az ő fia. Ez a szempár Thor szeme. Ez a tekintet az ő tekintete.

Valhalla Loki10

– Heh. Gondolj rám… afféle nagybácsiként.

Valhalla Modi10

– Ó. Rendben. Én… nagyon unatkozom itt. Senkivel sem lehet játszani. Azért jöttél, hogy játssz velem?

Valhalla Loki10

– Hogyne. Semmit sem tennék szívesebben, ifjú harcos. Úgy érzem, mi ketten remek barátok leszünk – és ki tudja? Talán együtt még ki is juthatunk innen.

Majd Loki megfogja a gyermek kezét, és a furcsa páros lassan elballag a Valhalla szürke táján keresztül…

Valhalla 0316