II/5. Ellenlépések

Go down

II/5. Ellenlépések Empty II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Thorhalla Kedd 01 Május 2012, 11:50

Az előző kaland hamarosan végetér és mivel sokan vagytok és soha sem úgy jönnek össze a dolgok, ahogyan terveztem, ami nem baj egyébként. Így most picit szét lesztek szedve. 2-3 fős kalandok lesznek a csapatnak, társaságnak, személyre szabottabbak, hogy jobban tudjon mindenki érvényesülni és mindenki ki tudja rendesen játszani a karaterekét.

Várom a jelentkezéseket és majd utána mondom mindenkinek, hogy ki milyen kalandot kap/hova megy. Zyro-t és Adrien-t is kérem, hogy jelentkezzenek, mert nekik is ezen kaland alatt fog futni majd a folytatás.

Ezenfelül van 4 karakterem, amit elajándékoznék annak, aki igényt tart rá. Az F4 gyerekeire lehet igényt tartani, ők tökéletesen passzolnak a világ alapkoncepciójához, hogy semmit sem ismernek innen és be kell illeszkedni, mint azoknak, akik a Csatabolygóról jöttek. Olyan is kérhet ilyen karaktert, akinek nincs még VH-s karija.
Igazából semmit sem szabok meg nektek, csak a képességeket mondom, jellem és hasonlók rátok vannak bízva. Előtörténethez pedig annyit, hogy szinte az egész életüket fogságban töltötték, 17-18 évesek, először Annihilusnál voltak fogságban, ez annyiban merült ki, hogy egy városban éltek és nem mehettek el onnan, de normális életük volt úgy-ahogy. És az utóbbi két évet töltötték Blastaar-nál tényleges igazi rabságban.
Az előtörinek nem kell hosszúnak lenni 15-20 mondat már bőven elég, mintha egy NJK-nak készülne.

Lara Storm (Johnny és egy itteni nő lánya, a mama meghalt a szüléskor és így őt soha sem ismerte)
II/5. Ellenlépések 971908-alyce_grimm_001
II/5. Ellenlépések 971906-alyce_grimm_003
Emberi formában semmilyen szuperképssége nincs, azonban ha aktiválja a képességét és lilás energia öleli körbe, akkor ezzel képes repülni 60km/óra sebességgel és energialövéseket lőni a teste bármelyik pontjából. Ez leginkább telekinetikus erőre hasonlít, de az energiák kozmikusak az ő esetében.

Victor Richards (Sue és Reed első gyermeke, a nevét régi ismerősükről Victor von Doom-ról kapta)
II/5. Ellenlépések 1232523-torus_02
A képességét az apjától örökölte, minden izma, csontja gumiszerű. Azonban még nem túl erős a képessége, egyelőre csak a testmagasságának 2x-ére képes kinyúlni, a bőre pedig hiába gumiszerű még képes sebződni.

Gregory Grimm (Ben és egy helyi nő fia, a nő a Helix-ről származik, de már évek óta nem élt velük, még Annihilustól szökött meg és tért haza)
II/5. Ellenlépések 1232510-jake_grimm_01
Greg is az apja képességét örökölte, a bőre és szervei kőből vannak, 5 tonna súly megemelésére képes és csak ágyuk és ehhez hasonló kaliberű dolgok sebzik a bőrét.

James Richards (Sue és Reed második fia)
II/5. Ellenlépések 1686669-kristoff001
II/5. Ellenlépések 1686670-kristoff002
James-et korábban egy súlyos baleset ért és csak úgy volt képes életben maradni, hogy kibernetizálták. Ezeknek a beültetéskenk hála képes energiapajzsot vonni maga köré, amivel puskagolyókat is képes felfogni (2 körig tudja fenntartani), ezenfelül energialövéseket lőni a kezeiből. Kiberszemeinek hála képes a fény több tartományában látni és a páncél a testén golyóálló mellényként funckionál a pisztolylövéseket és késszúrásokat még felfogja.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
II/5. Ellenlépések Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Sarah Kedd 01 Május 2012, 14:29

Jövök.

Szerk.: Szeretném rátenni a mancsaimat James Richardsra.


A hozzászólást Sarah összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 01 Május 2012, 17:36-kor.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Ammon Einarson Kedd 01 Május 2012, 15:02

Algernon-ra és Aian-ra is lehet számítani.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Albert Shear Kedd 01 Május 2012, 15:35

Ha kijutunk a zónából jövök...

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Bishop Kedd 01 Május 2012, 21:52

Andrew Ramirez-el jelentkezem.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Adam Taylor Kedd 01 Május 2012, 22:02

Ha lehet jövök.

_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor
Adam Taylor
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Steven Kedd 01 Május 2012, 22:30

Én is jövök ha Daniel túléli a zónában tett utazást.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Thorhalla Kedd 01 Május 2012, 22:40

Már túlélitek Twisted Evil
Kár volt mondani...

Sarah: a tied, csak akkor majd egy előtörit.

A kalandok/személyek, amik eddig megvannak:
Victoria és Yusuf - Marokkó
Zyro és Adrien - Németország
Aian és Bard (mert hazajön) - Negatív Zóna - öreg angyalokkal/szülőkkel
David és Daniel - egy Elődök földjével kapcsolatos kaland
Rachel és Algernon - Vadföld - Kevin is megy velük
Bishop - ? - virtuális valóságos kaland

Grigorij és James még függenek attól, hogy Tyler kikkel gyün és jön-e Shywa is meg elkelnek-e a többiek a felsorolt 4esből.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
II/5. Ellenlépések Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Vipra Phertelmer Szer. 02 Május 2012, 13:27

Üdv meg szeretném kérdezni hogy Lara Storm-ot lehetséges, hogy védencemmé fogadjam? Az elötörténet nemsokára leadom.
Vipra Phertelmer
Vipra Phertelmer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 152
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Jan. 26.
Age : 36

Karakteradatok
Főkarakter: Vipra Phertelmer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Thorhalla Szer. 02 Május 2012, 13:36

Lehetséges persze Smile Akkor ő a tied.
Még Gregory és Victor keres gazdát ezek szerint.

Szerk: Amúgy, ahogyan látszik, hogy áttérünk a magánosabb kalandokra, így ettől kezdve még annyira sem lesz gond a gonosz kari / olyan, aki nem pont a csapat körül forog, mert neki is könnyebb lesz kitalálni vmit.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
II/5. Ellenlépések Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Quentine Constantine Szer. 02 Május 2012, 20:18

Rachel és Zyro jön, bár már mondtam, de itt hivatalos is.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
II/5. Ellenlépések Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Sarah Csüt. 03 Május 2012, 21:39

Név: James Richards
Egyéb név(i): James, Kiborg - Ragaszkodott a névhez.
Faj: ember - kiborg
Nem: férfi
Jellem: Jó - szeret kísérletezni, érdeklik a tudományok és a technológia - a történtek komollyá tették, de van humorérzéke, és eléggé pozitív felfogással rendelkezik.
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: emberi időszámítás szerint 2028. December 17.
Kor: 18
Család:
- Apja: Reed Richards
- Anyja: Sue Storm
Foglalkozás: -
Testmagassága: 193 cm
Testsúlya: 110 kg ( a sok fémnek köszönhetően )
Szeme színe: vörös ( fekete alapon )
Haja színe: -
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: a kinézete
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: A tüdeje teljesen gépi, a gyomra csak félig, az agyának pedig csak néhány ( például a látásért felelős ) része, de ettől függetlenül egészséges.

Életrajz:
Nos, nem is tudom hol kezdjem az egészet, életem korai szakaszára nem emlékszem, sajnos régen volt, s felejtek én is, az egyetlen ami biztos az egészről, hogy valahol a negatív zónában történt az „ esetem „. Amióta az eszemet tudom fogságban éltem, legalább is a nagyobb részét, az első volt Annihilusé, amely talán nem is igazán nevezhető börtönnek, igazából egész humánus volt, szabadok voltunk egy városon belül, csupán csak a határain nem mehettünk ki, ami néha fájt, természetesen, de az ember egy idő után valamilyen szinten megszokja, és a kinti világ utáni kíváncsiskodás is alábbhagy, legalább is az én esetemben így történt. Mindig is szerettem a családom társaságát, na meg persze a barátaimat, közelibb ismerőseimet, ám a legtöbb időt talán az apámmal töltöttem, hiszen már egészen fiatal koromban lenyűgöztek a kísérletei, s bár akkor még segíteni nem segíthettem neki, de legalább ülhettem mellette és nézhettem hogy mit csinál, na meg persze hallgathattam a magyarázatát, hogy mit miért és hogyan, amiből akkor még nem sokat értettem természetesen, de egy meghatározó köve volt a későbbi életemnek. Szép lassan tovaszálltak a kisgyermeki évek, legalább is a gondtalanok, s megkezdődött az iskola, aminek végül is örültem, hiszen mindig is olyan akartam lenni mint az apám, okos, aki ért sok-mindenhez, s ennek a segítségével is csak közelebb érhettem a célomhoz. Habár be kell hogy lássam, néha már nehéznek, és kegyetlennek tűnt, hiszen mégiscsak ott van a korai kelés, a sok tanulás, na meg persze az órák is igen unalmasak voltak, a számok és betűk nem valami érdekesek, azonban sikerült kihúzni azt a nyolc évet, s mindezek alatt természetesen meglehetősen sokat komolyodtam, habár korán sem nőtt be a fejem lágya mire végeztem, még égett bennem az a… Hogy is nevezik, a fiatalság lángja, és megesett hogy bajba kevertem magam, pár rossz húzásom miatt amit ennek a lángnak köszönhetek, vagyis köszönhettem, de szerencsére nagyobb büntetésben nem volt részem miatta. Eljöttek a „ gimnazista „ évek, a lányok hajkurászása, nehezebb és érdekesebb tananyag, talán akkor éltem az aranykoromat, habár nem tudni hogy mit hoz a jövő, de azok voltak életem eddigi legjobb évei, habár sajnos nem tartottak sokáig, de ekkor már segíthettem rendesen a kísérletekbe, sok személlyel sikerült bensőségesebb kapcsolatot is kialakítanom, a tanulmányi eredményeim magasan jártak, azonban 16 éves koromban eléggé… Elromlottak a dolgok. Apámnak segítettem a laborban, szokványosnak mondható kísérletben, nem tűnt nagy dolognak, sem veszélyesnek, azonban mégis az volt. Úgy estek a dolgok, hogy el kellett egy kis időre hagynia a labort, én pedig maradtam, figyelmetlen voltam, egy óvatlan mozdulatomban felborítottam pár üveget, s innentől olyan szinten felgyorsultak a dolgok, elsőként egy nagy erejű villanásra lettem figyelmes, mely elvette a szemem világát, majd pedig iszonyatos forróságot éreztem, mind a bőrömön, mind pedig a tüdőmben. Pokoli fájdalom volt, de szerencsémre nem éreztem sokáig, hiszen hamar eszméletemet vesztettem, s ez volt az a bizonyos aranykor vége. Pár nappal később tértem magamhoz, a városi kórházban, sokáig nem tudtam hogy miként is kerülhettem oda, egyszerűen nem emlékeztem arra hogy mi történt, de ahogy telt-múlt az idő, úgy jelentek meg emlékfoszlányok, s rakódtak össze a kis képek egy kerek történetté. Sokáig, nagyon sokáig nehezemre esett elfogadni az új… Kinézetemet, adottságaimat, úgy tekintettem magamra mint egy szörnyre, pusztán a körülöttem lévő embereknek köszönhető hogy mára ez nem így van, nem kezdtek el kerülni, sőt, mondhatni még több időt szakítottak rám, s ha kellett akkor támogattak, igencsak sokat köszönhetek nekik. Eltelt pár hónap, majd igazából tovább romlottak a dolgok, habár itt már valamennyire megbékéltem magammal, nem is ezzel volt itt probléma, annyira legalább is nem, itt vette át a hatalmat Blastaar, aki áthelyeztetett minket egy új helyre, ahol megtapasztalhattuk, hogy milyen a valódi fogság. Körülbelül két, szörnyen hosszú évet tölthettünk ott, itt békéltem meg véglegesen a történtekkel, és úgy voltam vele hogy már úgysem számít,hiszen valószínű volt hogy ott fogjuk majd eltölteni az egész hátralévő életünket, láncra verve, szomorú tény. Ám szerencsére ez nem így alakult, egy nap felbukkant egy csapat ember, kik állításuk szerint értünk jöttek, s bár eleinte kissé kételkedtem, hiszen miért pont most? S egyáltalán miért, vagy hogyan jönne ide bárki is? De úgy tűnt hogy senkinek sincsen ellenvetése, és végül is egy próbát megért, s mit veszíthetünk? Velük tartottam, s végül is nyugodtan mondhatom, hogy megérte.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 03 Május 2012, 21:45

Jó lett, elfogadva. Nyugodtan tedd ki rendesen az előtörik közé. És családhoz még beírhatod nyugodtan Johnny-t, mint nagybácsi, Lara unokatesó és van még Victor, mint a kari bátyja.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
II/5. Ellenlépések Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Vipra Phertelmer Csüt. 03 Május 2012, 23:19

Név: Lara Storm
Egyéb név(i):
Faj: ember
Nem: nő
Jellem: Jó -kissé felelötlen és kalandvágyó és önfejű de a társaiért még a salyát tepsi épségét is képes kockára tenni. Élvezi ha egy kiszemelt embert idegesíthet akár az apja.(IMádja piszkálni Adrient és piócaként követi. Kissé olyan mint Dr Dszekil. Eggyes embereknek az édes kislány arcát mutassa enyhe felelőtlenséggel másoknak viszont kacérkodik így elhúzva orruk elött a mézes madzagot. Adreien valami softver hiba miatt képtelen úgy kezelni mint a többi lányt. Nem tud a lányra nyomulni és zavarba jön ha meztelenül látja.) kevesekkel kacérkodik.
Személyazonosság:
Születési helye és idő: emberi időszámítás szerint 2029. február.
Kor: 18
Család:
- Apja: Johnny Storm
- Anyja:
Foglalkozás: -
Testmagassága: 170 cm
Testsúlya: 60 kg
Szeme színe: zöld
Haja színe: fekete
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel:
Repülési sebesség: 60km/h
Egészségi állapot/ betegségek:
Szakértelme: remekül bánik a jármüvekkel és kitünően repül persze önerőből, Benn megtanította a bokszra, testi ereje akár egy hasonló koru sportos hölgyé.

Az életem nem mondhatnám, hogy fenékig tejfel volt de történtek velem jó dolgok is. Az első csapást születésem pillanatában értem mikor elveszítettem az édesanyámat. Édesapám megpróbált anyám helyet anyám lenni de azért megmaradt annak a csélcsap pimasz fráternek ami mindig is volt és én ennek nagyon is örültem. Kiskoromban mikor még csak kisbaba voltam egyszer kizuhantam egy hatalmas torony ablakából. apa utánam ugrott de nem tudott volna elkapni ha nem történik valami váratlan. A testem lila fényben kezdett ragyogni és kissé lelassult a zuhanásom aminek köszönthetően el tudott kapni. Richárd bácsi szerint ez egy ösztönös reflex volt.Persze ezt nekem csak idősebb koromba mesélték el. Visszatérve apura gyakran vitt el motorozni Annihilus birodalmán belül. Elmesélte bár a birodalmon belül oda mehetünk ahova akarunk de mi tulajdonképpen foglyok vagyunk így nem mehettünk vissza a földre ahonnan származik. Szerencsére nem csak mi voltunk eme háromcsillagos börtön foglyai ott volt apa testvére sógora és kedvenc céltáblája. Benn Grimm bácsi aki egy mozgó kőszikla volt és apa gyakran bosszantotta szórakozásból. Én azonban nem táncoltam sem az ő idegein sem a gyerekén. Igen mindegyiküknek született legalább egy gyereke. A láthatatlan lánynak és a gumi embernek két fia született Benn bácsinak pedig csak egy fia. Johni Stormnak vagyis a fáklyának egy lánya született. Mindig is szerettem volna egy kistestvért de Victorék olyanok voltak számomra mind a testvéreim. Mikor elég idős lettem édesapám egyre többet mesélt a Föld nevű bolygón végrehajtott hőstetteiről. Majd megtanított, hogyan tudom bekapcsolni a saját erőmet. Mikor elértem a 15 éves kort már profin bántam a képességeimmel és versenyt repültem apával melyek során egyre többet nyertem meg. Imádtam ahogy a szél belekap a hajamba miközben a hatalmas sövények között szlalomoztam. Ilyenkor apa figyelmeztetett ne legyek túl szeles amin Benn bácsi és Richárd bácsi nagyon meglepödtek. Azt mondták soha nem gondolták volna, hogy valaha ezeket a szavakat hallják majd tőle. Azonban az aranyéletnek egyszer csak vége lett mikor Blastaar vette át a hatalmat. A kényelmes szobákat és a kellemes sétákat felváltották a szűk cellák és a fegyveres őrök. De apáék még mindig nem adták fel a reményt, hogy egyszer hazajuthatunk.
(A jelleme talán még változik az kijátszásának időpontjáig.)


A hozzászólást Vipra Phertelmer összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 03 Május 2012, 23:41-kor.
Vipra Phertelmer
Vipra Phertelmer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 152
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Jan. 26.
Age : 36

Karakteradatok
Főkarakter: Vipra Phertelmer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 03 Május 2012, 23:26

Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Sarah Today at 21:39
Név: James Richards
Egyéb név(i): James, Kiborg - Ragaszkodott a névhez.
Faj: ember - kiborg
Nem: férfi
Ezt azért írd át mrgreen
Okés, elfogadva, és te is tedd ki nyugodtan előtörikhez.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
II/5. Ellenlépések Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 05 Május 2012, 10:42

Egy kis infó még a karikhoz, hogy ki mi volt otthon, mm a Negatív Zónában, a Fantasztikus ötösről. És itt van egy kis infó, hogy Henry (Tyler) karijához, Tomekhez az F4 csemetéi miként viszonyulhatnak.
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1421-fantasztikus-otos#15698

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
II/5. Ellenlépések Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Tyler Vas. 06 Május 2012, 12:12

Jövök mindkét szerencsétlen karimmal:D
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Thorhalla Vas. 06 Május 2012, 12:25

Elfogadva.

Victoria és Yusuf - Marokkó
Zyro és Adrien - Németország
Aian és Bard (mert hazajön) - Negatív Zóna - öreg angyalokkal/szülőkkel
David és Daniel - egy Elődök földjével kapcsolatos kaland
Rachel és Algernon - Vadföld - Kevin is megy velük
Bishop, Tomek (Freyr) és James - virtuális valóságos kaland
Grigorij, Manó és Lara - ők mennek Grigorij apja után nyomozni és kutatni

Akkor azt hiszem az eddig jelentkezők szétosztva és csoportosítva. Még lehet jönni, ha más is kedvet kap.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
II/5. Ellenlépések Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Thorhalla Kedd 08 Május 2012, 21:38

Nos akkor előző kaland véget ért, ezt az újat pedig a héten el fogom kezdeni legkésőbb pénteken.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
II/5. Ellenlépések Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Thorhalla Szer. 09 Május 2012, 14:10

Akkor kezdtem:

Victoria és Yusuf - Marokkó - https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1425-marokko-afrika#15855
Zyro és Adrien - Németország - https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1426-nemetorszag-europa#15856
Aian és Bard (mert hazajön) - Negatív Zóna - öreg angyalokkal/szülőkkel - https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1318p50-az-ur#15854
David és Daniel - egy Elődök földjével kapcsolatos kaland - https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t344-elmhurst-korhaz-queens#15857
Rachel és Algernon - Vadföld - Kevin is megy velük - https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t474p25-vadfold-antarktisz#15853
Bishop, Tomek (Freyr) és James - virtuális valóságos kaland - https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t346-steve-rogers-repter-queens#15859
Grigorij, Manó és Lara - ők mennek Grigorij apja után nyomozni és kutatni - https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t363-newark-katonai-komplexum-sussex#15858

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
II/5. Ellenlépések Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Thorhalla Szer. 09 Május 2012, 21:12

Bocsánat, kihagytam, pontosan 2 hét telt el az előző kaland vége óta.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
II/5. Ellenlépések Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 28 Jún. 2012, 19:37

Akinél Tyler játszik Tyler-rel, vagy pedig Henry-vel, ne várjatok rá, mivel elég sokáig nem lesz majd.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
II/5. Ellenlépések Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

II/5. Ellenlépések Empty Re: II/5. Ellenlépések

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.