Csatornarendszer

Mindenki néma csöndben gubbaszt, egyedül Jon látja el utasításokkal Danielle-t a robbantást illetően. Én meg eközben gépiesen szétszedem a pisztolyomat, megtisztítom, összerakom. Közben próbálok nem arra gondolni, hogy görcsben áll a gyomrom. Emma legalább a többiekről gondoskodik, majd egyszer csak hirtelen felkapom a fejem. A fenti zajok erősödnek, a robbanások. Valami történik.
-Hagyjuk a robbanószert! Túl tudom tölteni a kesztyűmet ha szükséges, és az elég nagy robbanásra képes, ha elég távolságra helyezzük el a robbanónyilakat a kesztyűtől, szép kis robbanásra számíthatunk....-
Válaszolok Jon-nak, majd arra már nem reagálok, hogy lefagyhatunk. Eddig sem blokkoltam le ezután sincs szándékomban. Veszek egy mély levegőt majd, megfogva Danielle-t elindulok.

Jon bólintott arra, hogy bízzanak Balder-ben. Élete legfurcsább élménye volt, ahogyan a falakon át mentek egyik csatornából a másikba. Időnként, amikor egy-egy törmelék zúdult le fentről, már ugrott volna félre, de azok csak átestek rajtuk. Szóval övék volt Különítmény mentése. Lett volna ötlete a zárt láncú rádióra, ami nem használ műholdat, se hasonlót, a régi időkből, de erre most már nem volt idő. És felmerült a kérdés, ami miatt azt mondta a két társára, hogy maradjanak hátra. Saját maga képes lett volna megtenni, noha nem örülne, ha addig fajulna a dolog és valószínűleg Lyesmith is gondolkodás nélkül.
- Pont ezért mondtam, hogy Emma és Tyler maradjon hátra – mondta Jon. – Tudom róluk, hogy nem lennének képesek embert ölni. A csapat vezetőjeként ez az én dolgom, képes vagyok megtenni, hogy mindenki mást megvédjek ezáltal. Őt nem fogja érdekelni, hogy társak voltunk, ott is már meg akart ölni minket. Ezt nyugodtan bízzátok rám.
Néhány pillanatra elhallgatott haladás közben.
- A robbanást óvatosan csináld és kerülj minél távolabb te is a hatótávból, nem kell még az is, hogy megsérülj.

Megborzongtam, ahogyan áthaladtunk a falakon, ez furcsa volt, főleg, hogy a lezúduló törmelékek is minden gond nélkül eset át rajtunk. Biccentettem, hogy nekünk a mentés marad, arra a kérdésre pedig gúnyosan elmosolyodtam, hogy képesek lennénk-e Tao-t megölni. Ez igazából kérdés volt? Bármelyiknek golyót, vagy nyilat engednék a fejébe, nemhogy pont annak, amelyik még is akar ölni. Ezt komolyan kérdésnek szántad, vagy te magad is olyan ostoba naiv vagy, mint az apád? Valószínűleg.
- Gondolkodás nélkül megölöm – jegyeztem meg unottan. – Nem is értem, hogy miért kérdés.
De igen, a két nyafika miatt, akik jaj adjunk még egy esélyt, vagy jaj a társunk volt, ne öljük meg, biztosan csak megtévesztették. Mi lenne, ha őket is megölném nemes egyszerűséggel?
- Miután elválunk hány percünk lesz az akcióig Dani? – kérdeztem végül.
Az ilyen apró részleteket nem ártott tudni, nehogy a tető pont ránk szakadjon, amikor nem kellene.

Furcsa érzés át sétálni a falakon, de semmi kényelmetlen érzés, nem jár vele. Mintha ott sem lennének. Így iszonyat gyorsan haladunk, néha-néha mintha robbanásokat lehetne felülről érezni. Szinte rekord idő alatt érkezünk meg. Szóval robbantás lesz, nekünk csak várakozni kell, míg a Különítmény az ölünkbe pottyannak. Nem is rossz.
Danielle kérdésére vállat vonok. Nincs mit hozzáfűznöm, ezek úgyis elkönyveltek, mint aki képtelen meghúzni a ravaszt. Azt hiszem ezen már túl léptem. Ha kell meghúzom és kész. Nincs időnk lelkizni ezen. Mellesleg a Nero alatti harcban is meg akart már ölni minket. Ezek után semmi jóra ne számítson.

Jon bólintott Danielle-nek.
- Sok sikert! – mondta még a lánynak.
Tíz percük volt, akkor innen már csak ki kell majd jutniuk valahogyan, mert számított rá, hogy nem lesz olyan egyszerű. Ha beszakad a hely, akkor mások is le fognak tudni jönni ide. És lehet, hogy a lányt is feltartják, így ezzel is számolni kellett. Ahogyan Dani távozott a többiekre nézett.
- Menekülési útvonalat kell innen találnunk – mondta. – Ha megvannak a mieink a lehető leghamarabb el kell tűnnünk innen. Lyesmith, White ti menjetek visszafelé arra, amerről jöttünk, és nézzetek szét arra, Jackon és én a másik irányba megyünk. Nyolc perc múlva mindenki legyen újra itt, több időnk nincs!
Ezzel már el is indul tovább óvatosan a csatornában előre felé, hogy megnézze, arra mi lehet és lehet-e menekülni. Csak pár percnyit akar előrefelé sétálni, hogy bőven visszaérhessen oda, ahova kell. És próbál lehetőleg kevés zajt csapni, ki tudja, hogy Loki miket küldött le a csatornába.

- Oké Főnök! – biccentettem.
A csatorna nem éppen a legjobb hely az íj használatra, de mégis csöndesebb, mint amilyen a pisztoly. Így elővettem és felajzottam újra, hamarosan úgyis kelleni fog. Akkor volt tíz percünk a robbantásig. Csak abban bíztam, hogy nem fogunk elkésni és nem lesz túl késő a robbantáshoz. Halkan és szótlanul haladtam visszafelé a csatornában, hogy felmérhessem, hogy merre lehet majd visszafelé menekülve sérültekkel a leggyorsabban haladni. Bár ha szerencsénk van a nagybátyám még segíteni is fog, esetleg Dani, de erre nem lehetett építeni. Eddig hiába terveztünk bármit is káosz lett a vége. Szóval figyelem, hogy merre vannak leágazások, ahol el lehet bújni, vagy merre szélesedik ki a hely, hogy gyorsabban lehessen haladni majd. Figyelem az időt is, hogy úgy négy perc után elindulhassak visszafelé.

Kicsit kétkedve nézek Dani-re, mikor Walt megöléséről beszél. Szerintem ezt még ő maga sem hitte el. Nah de jobb ha nem feszegetem, most nála ezt a témát. A fénygömb meg áll, ezek szerint megérkeztünk a Central Park fölé. Ha minden jól megy akkor pedig, pár perc és az ölünkbe hullik a jutalom. Legalábbis remélem.
-Azért légy óvatos.....-
Szólok még Dani-nek, ahogy elindul, majd bólintok Jon-nak és máris utána indulok. Nah igen a menekülésről nem volt szó, húzós lesz lelépni innen. Olyan csendben lépdelek Jon mellett amennyire csak tudok, pásztázva a csatornát. Sokkal előrébb nem tudunk majd jutni, de ez a kicsi is ad némi előnyt számunkra. Remélhetőleg...

Jon megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy nagyon sok menekülési útvonal volt, több, mint amire számított. A beszakadás sem volt olyan nagy gond, néhány út biztosan be fog szakadni, ezzel számolt, de ahogyan látta a többség megmarad. És ha több felé válnak, akkor talán még gyorsabban tudnak majd menekülni. Nem kockáztathatták, hogy esetleg mindannyian fogságba esnek. Noha nem tudta, hogy melyik hely lehet zsákutca, de remélhetőleg ilyenbe nem fognak belefutni, ahonnan majd érezni minimális huzatot, arra kell menniük. Mire visszaértek a lányok is ott voltak, majd a hangok után kibiztosított fegyverrel fordult a hang irányába, de „csak” Nero volt, és úgy, hogy ártani sem tudott nekik, és nem is azt akarta.
- Ha kész vagyunk nem egy irányba menekülünk, hanem három felé – mondta. – Jackson viszi Stark-ot, White és én Rogers-t, Lyesmith pedig Bartont. Nem kockáztathatjuk, hogy mindenkit elfogjanak. És óvatosan, távolabb álljunk, nehogy ránk zuhanjon az egész, ha beomlik.
Nero után fordult, akkor most már csak percek kérdése volt az egész. Így ideje volt felkészülni.

Legalább nem szólalt meg és nem próbált meggyőzni az ostoba szavaival, így volt időm rendesen körbenézni és gondolkodni. Megannyi kijáratot találtunk, noha nem akartam futni, de nem igen volt más lehetőség. Bár még mindig osztottam, hogy szívesen elterelem apa figyelmét, legalább találkozom vele személyesen is, de ezt úgysem engedték volna, főleg nem a nagybátyám. Idegesen ropogtattam meg az ujjaimat, az idő olyan lassan vánszorgott és szívesem szerint nem vártam volna tovább fél percnél sem többet, nemhogy még ötöt! Mikor visszaértünk hangot hallottam, Miller-el együtt fordultam abba az irányba, de csak a bátyám volt az, úgy látszott, hogy nagybátyánk irányítása alatt állt. A kövek pedig izzani kezdtek a kezében, akkor pedig már nem voltunk messze a robbantástól. Arra ment, amerre Danielle is, csak figyeltem és néztem utána, majd bólintottam a Főnöknek, hogy rendben van. Csak robbanjon már! Türelmetlenül dobbantottam egyet a lábammal a földön. Egyelőre itt maradtam, majd ha a robbanás megtörténik, akkor futás a mieinkért.

Remek itt aztán van menekülèsi útvonal több is mint kellene. Remélem azért nem fog az egész csatorna a fejünkre hullani. Bár ez is több a semminél. Ennél többre mire is vágynék?
A lányok is visszatèrtek majd Nero jelenik meg rám hozva a frászt. Bár így nyáladzva jobban tetszik, azt meg kell hagyni.
-Oké, főnök!-
Csak fel kell kapjam a nyakamba zuhanó Tonyt és mehet a rohanás. Mi sem egyszerűbb ennél! Próbálok úgy helyezkedni, hogy a plafon ne rám szakadjon lehetőleg, majd Nero felé fordulva, és meglehetősen betojva várom a nagy bummot. Na meg reményked, hogy simmán le tudok majd lépni, Tonyval a hátamon. Na persze billibe lóg a kezem, csak az a gáz, hogy tele van azzal a bizonyos cuccal. Színültig...

Az órájára nézett, hogy mennyi idő lehet még hátra, ahogyan megtette már hallani lehetett a robbanást is, meg a remegést, morajlást. Pontosan időben kezdték mindezt. A kezét a feje felé tette, hogy ne essenek rá a törmelékek, amiket szerencsére meg is úszott, majd a robbanás helyén egy hatalmas busz hátulja csúszott be, és orktetemek, de legalább a három férfi megvolt. Nem számított arra, hogy ilyenről kell majd kimenteni a társaikat, de már indult is azonnal a buszhoz, amíg a törmelékeken mászott a katonai kését is előkapta, majd, ha sikerült megérkeznie Rogers-hez, akkor levágta a lehető leggyorsabban a levágni a facölöpről. Közben végignézett a másik két férfin is, Stark páncélban. Még ekkor sem volt képes attól megszabadulni, Tyler egyedül nem fogja elbírni, ment volna, de Rogers-hez meg Emma is kevés egyedül. Így nem igen maradt már sok lehetősége.
- Emma, segíts Tyler-nek! – mondta. – Utána tűnjön el mindenki!
Ezek után, ha sikerült Steve-t kiszabadítania, akkor el is indul a csatorna belsejébe, nem arra, amerről jöttek, hanem a másik irányba, amerre ő és Tyler indultak körbenézni, hogy ott az egyik kinézett nagyobb csatornanyílást és abba kezdte támogatni Amerika Kapitányt, közben szavakkal halkan azért próbálta felkelteni a férfit.
- Steve, uram, próbáljon meg magához térni egy kicsit – mondta.
A saját lőtt sebével és egyéb sérüléseivel nem hitte, hogy gyorsan tud haladni, ha még a férfit is vonszolnia kell.

És idő végre! Próbáltam félreugrani a lezúduló törmelékek alól, amiket sikerült is elkerülni, azért bíztam benne, hogy a bátyám is egyben van még, bár nem tudom, hogy odabent az epicentrumban mennyire élhette túl. Felvont szemöldökkel néztem a buszra, ami beszakadt, de legalább megvoltak a mieink is. kissé köhögtem a portól, majd néhány ugrással próbáltam a buszra jutni. A kardomat kaptam elő és próbáltam a leggyorsabban levágni Clintet a cölöpről, majd a bal karját ávetettem a vállamon és a karját a bal kezemmel tartottam meg, miközben a jobbal átöleltem. Mert felkapni nem fogom a vállamra, annyi erőm nem volt. És azt az egója sem fogja megbocsátani soha sem. Próbáltam a lehető leggyorsabban eltűnni arra, amerről jöttünk. Millert még hallottam, és azt hiszem már ő is próbált eltűnni, így haladás.
- Gyerünk nagyfiú, ébresztő! – morogtam Clint-nek aggódva. – Remélem tudod, hogy csak amiatt a csók miatt vagyok itt… miattad… azért nem álltam át apám oldalára… mint Tao. És ha kijutunk innen, nagyon sokszor vágom a fejedhez, hogy én mentettelek meg! Ébredj már fel Clint!
Gyengeség már megint, próbáljak meg mellette erős maradni, miközben ő halhat meg ebben a helyzetben, nem pedig én, vagyis az nem számít! Sürgettem és noszogattam, a hangomban továbbra is aggódás volt, csak jussak ki vele innen, ami persze nem lesz olyan egyszerű. Ha nem sajogna mindenem és nem lennék én is sérült, könnyedén kivonszolnám, de még az orkok is mindjárt jönnek a nyakunkba. A csatornában tovább próbálok haladni, majd valamelyik hamar jövő alagútba átfordulni, hogy ott folytathassam tovább Clint mentését.

Robbanás, füst, igaz inkább csak por, na meg néhány ork héten. Lassan bontakozik ki a három jó madár. Egy busz szerűségen oszlopokhoz kötözve. Remek, jól kezdődik. Ahogy tudok oda ugrok, és gyorsan kiszabadítom Tonyt.
-Hogy utálom ilyenkor azt a rohadt páncélodat...-
Morgom miközben lekeverek neki egy jókora pofont, hátha felébred ès ki szabadítja magát a konzervdobozából. Ha nem akkor megpróbálom kiteleportálni, hisz a fejét látom. Aztán spuri, felkapva a vállamra irány a legközelebbi járat.
Persze ehhez az kellene, hogy kitudjam szedni onnan valahogy, mert Em hiába segít, ketten is nehezen tudnánk felemelni Tonyt.

Jonnak volt láthatóan a legkönnyebb dolga, mert Rogers már ébren volt és nagyjából tudott egyedül is támolyogni. Ahogyan a fiatal férfi hátranézett a többieknek még mindig vonszolnia kellett a másik két férfit. Jelen állapotában valószínűleg még Sólyomszemet sem tudta volna elvonszolni valahova, nemhogy a páncélos Starkot. Akivel láthatóan a két társa sem boldogult. Ő maga is hallotta, hogy valaki megérkezett, és utána már látta is, hogy Valkűr esett be és azonnal indult is Emma, illetve Tyler felé. Már csak ez hiányzott, akárcsak az, hogy a többi fent levő is megérkezzen, nem volt túl sok idejük, és az is vészesen fogyott. Jon számára már az is furcsa volt, hogy Valkűr a csapattársainak támadna, erről nem tudott igazán, hogy a nő ellenük fordult volna. Ez valahogyan mindeddig kimaradt az elbeszélésekből.
- Menjen előre uram, az első mellékcsatornába forduljon be és arra menjen tovább! Amint tudom követem! – mondta Rogers-nek.
Nem tudott mást tenni és valószínűleg most fogja magára felhívni a figyelmet, de pisztolyt rántott, a lehető leggyorsabban, mind a két kezébe, a bal még mindig kegyetlenül fájt és alig tudta mozgatni a korábbi lövés miatt, de ez nem az opera volt, hogy kényeskedjen. Mindkét fegyvert Valkűrre emelte a lábai magasságában, a bal kezével a combot célozva, a jobbal, a használhatóbbal pedig a térdet, ha ez megvolt azonnal tüzelt, remélve, hogy még azelőtt megtudja lőni a nőt, mielőtt az elérné a párost. Ha ők továbbindulnak, akkor Miller is siet tovább Rogers után.

Taktikát kellett váltanom, mert nem volt magánál és a karjait ragadtam meg, hogy úgy húzzam. Nos, valószínűleg ki fog ugrani mindkét válla, de magának köszönheti, miért nem engedte, hogy megmentsem, amikor megtudtam volna menteni! De nem! Neki ott kellett maradnia és engem ellökni az árulóhoz. Amennyire láttam nem volt rajta túl komoly külső sérülés, de valamitől csak eszméletlen, belső vérzés lehet, vagy leütötték, sokszor. Nem mintha olyan sokat ártana neki, javulni úgysem fog. Az üvöltést a hangjáról már felismertem, az átokba is. letettem Clintet a földre óvatosan, majd már kevéssé óvatosan jártam el a folytatásnál. Lekevertem neki egy hatalmas pofont. A kree hajó óta meg akartam tenni, hogy ezt megkapja, igaz Logan akkor törlesztett. Bár akkor még jól esett volna, most inkább az aggodalom vezérelt.
- Ébredj már! – kiáltottam rá dühösen.
Ha nem úgy éreztem volna iránta, ahogyan, akkor valószínűleg még bordán is rúgom, de a pofon ébresztőnek bőven elég volt. Barbie felé néztem, miért kellett neked máris ideérned?! Miért pont neked?! Egyetlen esélyem volt csak csupán, lekaptam a hátamról az íjamat, majd az utolsó sokkoló lövedékemet helyeztem az idegre, felsőtesten céloztam meg vele a „nagynénémet”, majd újtára engedtem némi célzás utána a vesszőt. Az eredményt nem várhattam meg, az íjat tettem azonnal vissza a hátamra, majd Clint-et igyekeztem még tovább húzni a csatatértől.

-Azt a ro............. páncélodat!-
Káromkodok nem éppen visszafogottan, mikor a pofozásra csak hány egyet. A páncél reagál erre, de mi a fenét tegyek ezzel. Még a karját sem tudnánk megmozdítani, nem hogy elcipelni innen. Remélem gondolt ilyen esetre, és kedvel annyira, hogy egy ilyen lehetőségre is gondoljon.
-Azt a rohadt....-
Sziszegem, ahogy Valkűr ránk ugrik, automatikusan mindkét karpereccel, maximum lökéshullámmal kínálom meg.
-Tyler Jackson vagyok, Tony életveszélyben van, aktiváld a robotpilótát!-
Üvöltök a páncélra, majd remélve, hogy a többiek nyernek egy kis időt Valkűr ellen, más ötletem nincs, esetleg a nanobotokat rá tudnám szabadítani, de Tony rendszere ellen nem sokat érne. Ráadásul túl sokáig is tartana.

Lőni nem maradt ideje, mert Rogers beállt elé, aki közben teljesen magához tért, legalább egyel kevesebb személyt kell majd kitámogatni innen, mert ő legalább már képes arra, hogy járjon a saját lábán és gondolkodjon. Vele együtt már arra is képesek lehetnek, hogy Tony-t kicipeljék innen, ha Valkűr kidőlt végre.
- Természetesen nem uram! – mondta. – Csupán taktikai visszavonulásnak szántam, mielőtt az ork hadsereg beér a csatornákba!
A többiek végül elintézték, hogy Valkűr a földre kerüljön ezt még saját maga is látta, halotta Steph kiabálását is, majd a csatorna újra beszakadt és ezúttal Zarda érkezett meg. Rendben, most az a korábban említett taktikai visszavonulás, nagyon remekül jött volna. Zarda pedig pont ott volt, ahol a két íjász, itt sajnos egyet kellett értenie Steve-vel, hogy a nő ellen nem volt túl sok esélyük, sőt semennyi sem. Ő maga is tett néhány lépést hátrafelé a biztonság kedvéért.
- Danvers ezredes miként akarta őt semlegesíteni, ha ez megtörténik? – tette fel a leglogikusabb kérdést.
De aggódott, hogy a válasz nem lesz túl kielégítő. Azonban támadt egy ötlete, remélhetőleg egy isten hipnotikus ereje hatással van egy istennőre. Ehhez az kellett, hogy ne legyenek most is blokkolva rádió terén.
- Dr. Sunken! – szólt a rádióba. – Hall engem, itt Miller. Szükségünk lenne hipnotikus erejére idelent!
Stark páncélja aktiválódott, nagyon remélte, hogy hamarosan kitalál valamit Tyler, révén ő ismerte a páncélokat valamennyire, hogy mire képesek.

- Bocs drágám! – mondtam Valkűrnek a betalált nyíl után.
Barbie a földön végre, legalább ennyi előnyünk van, mielőtt a milliónyi ork és troll a nyakunkba zúdul. Újra Clint-re néztem, aki most már úgy tűnt, hogy végre valahára kezdett magához térni, akkor megkímélem egy újabb pofontól, mert attól talán csak újra elájulna. Viszonoztam a mosolyát, már-már kész lettem volna most én megcsókolni őt, amikor a félelmet láttam meg az arcán, már kaptam volna hátra a fejemet, hogy megnézzem miért… nem lehetett mögöttem semmi, mert akkor a társaink lettek volna kiütve, ami még nem történt meg, nem történhetett. Clint ekkor rántott félre, majd szinte ott, ahol az előbb álltam egy kart láttam meg. A szívem most kezdett hevesen verni az adrenalintól a fal pedig omlott mögöttünk. Próbáltam Clintet takarni a testemmel, amennyire tudtam, ő volt rosszabb állapotban. A hang után már tudtam, hogy ki is volt az, Zarda. A szavai után megvetően mordultam fel.
- Bagoly mondja verébnek drágám! – vicsorogtam.
Az íjamat a földön hagytam, Clint szolgálja ki magát vele, ha kell neki, majd a kardommal védekező állásba álltam közte és Zarda között. Csak a kezével suhint, de végem van, de nem volt más lehetőség, révén hátrébb nem mehettünk a fal beomlott mögöttünk. Támadt egy ötletem, remélem kellően eltereli a figyelmét addig, amíg Tylerék kitalálnak valamit, mert mi így védtelenek voltunk a nővel szemben. A kezeimben nagyon pici tüzet teremtettem koncentrálással, a ruhámból téptem le egy kis darab ruhát, hogy az kapjon lángra, majd ezt hajítottam Zarda felé. Füttyentettem is, ha nem felénk nézett, hogy erre kapja a fejét. Mostanra úgy számoltam vele, hogy a ruhadarab csak izzani fog, de az elég volt, ha elég közel ért hozzá ez, akkor koncentráltam újra erősen és az arca elé próbáltam egy lángkitörésig erősíteni az izzást, bízva abba, ha ezt belélegzi… a forró levegő csak hatással lesz rá is. Legyen bármi is az eredmény nem mozdultam Clint elől, továbbra is őt védtem.



Brr, még mindig fura, hogy itt Miller uramozza Steve-t, míg Reneszánszon Rogers Jon-t. ^^

Hála istennek Valkűr-t telibe találom, plusz a többiek sem tétlenkednek, így rövid útón felvehetnénk a nyúl cipőt. Persze ez sem olyan könnyű, mint én gondolnám. Zarda jelenik meg majdnem kicsinálva az édes kis párocskát.
Ebben a pillanatban Tony páncélja reagál a hangomra. Hála az égnek, ezer köszönet Tony! Már csak az a kérdés, hogy mit kezdjék ezzel. Nem támadhatok rá, mert baromi erős ráadásul Tony is a páncélban van.
-Kapcsolja védekező módba! Aki ellen védekezni kell az Zarda, használj erőteret míg visszavonulunk! De ne veszélyestesd Tony életét!-
Remélem jól döntöttem, ha a páncél teljesíti a parancsot, akkor ha szükséges Clint és Steph párosát elteleportálom, messzebb attól a nőtől. Lehetőleg úgy, hogy mindenki Tony mögött legyen.