Csatornarendszer

Rogers válasza igazán „megnyugtató” volt, hogy még Danvers sem tudott semmit arra, hogy miként nyugtassák le Zardát, vagy miként állítsák le. De legalább a taktikai visszavonulás már engedélyezve volt, amire ebben a percben átkozottul nagy szükségük volt. A macskák is megérkeztek, ez így éppen időben, és a többiek is képesek voltak tenni valamit, így éppen még meg tudták időben állítani Zardát is azelőtt, hogy beomlasztotta volna az egész helyet. A kérdésére pedig még válasz is érkezett, sőt a korábban említett és hívott asgardi bukkant fel a falon át. Szóval mágia alatt álltak, ami pedig igen kellemetlen volt, főleg, hogy csak egy személyt lehetett talán kirántani belőle. A többiekre néztek, ekkor látta meg, hogy a két különítményes tag nem sokat értett az egészből.
- Ő Dr. Sunken – mondta Miller. – Azaz Balder Odinson, Tara Sunken és Walter Kovacs apja. Nélküle ez a mentőakció sem jöhetett volna létre.
Melyiket a kettő közül, tárat cserélt a pisztolyában, hogy a nyugtató lövedékek legyenek, majd közelebb lép Valkűrhöz és több lövést enged a nőbe, mielőtt az még magához térhetne, hogy újra ki legyen ütve.
- Zarda! – mondta. – Valkűrt egyszerűbb kiütve tartani, mint a másikat.

A szerencsével határos módon egyben maradtunk és Zarda is csapdába esett. Legalább nem csapott agyon azért, mert meg mertem zavarni, a macskákért pedig kár lett volna. Felvontam a szemöldökösemet, amikor a nagybátyám is megérkezett. Szóval mágia, még mindig hihetetlen, hogy én vagyok az egyetlen a családban, akinek fogalma sincs ezekről és fel sem ismeri, mert nem tanította meg senki. Mert csak Barbie volt az egyetlen, aki velem foglalkozott. Kezet nyújtottam Clint felé, hogy felsegítsem a földről, közben rámosolyogtam. Majd Miller bemutatására gúnyosan mosolyodtam el.
- Ne kérdezzétek, repes a szívem, hogy ennyire bővül a család – jegyeztem meg gúnyosan. – Már, ami Kovacs-ot illeti – fintorodtam el.
A másik kettővel nem volt bajom, igen Zardát kellett volna észhez téríteni, ebben nem tudtam vitatkozni.
- Zarda részemről is – feleltem. – De utána már tényleg ideje lenne innen eltűnni, valahogyan még a saját öngyilkos hajlamaim mellett sem szeretnék egy adag otthonról jött lényt a nyakamba, vagy egy sárkány tűzleheletét. Szóval, ha kész vagy nagyúr, akkor talán végre indulhatnánk is valamerre!

Tony ezek után nekem is kell egy ilyen cucc. A csajok és a tigrisek együttesen feltartják Zardát, aki csapkodva próbál szabadulni de az erőtér megfogja egy darabig.
Aztán Balder jelenik meg....
-Legyen a női Hulk, vagyis Zarda....tényleg Hulk talán elbírna vele, nem? Odafenn mi a helyzet és Neroval mi lett?-
Kérdezem Danit, miközben várom, hogy Zarda észhez térjen. Remélem azért agymosás nélkül sem akar kicsinálni minket, mert az hatalmas szívás lenne. Főleg hogy elkellene tűnnünk mielőtt Walter többi csicskása feltűnik a színen.

Jon kényszeredetten vonta meg a vállát a szavai után. Legalább mindenki azzal értett egyet, hogy Zarda az, akit észhez kellene téríteni. És meg is tette mindezt szerencsére Balder, azonban nem járt annyira jól, mert a falon csattant. Miller is odasietett, hogy megnézze, hogy életben van-e még, közben Zarda kiütötte Barbarát is újra, így nem volt arra szükség, hogy saját maga lőjön bele a lányba nyugtatókat. Bár az sokkal humánosabb módszer lett volna az egészre. Felnézett a levegőbe, még mindig nyugodtan voltak szerencsére, de ez nem marad így sokáig, ebben teljesen biztos volt, amint Loki seregei összeszedik magukat az első meglepetés után valószínűleg erre is jönnek majd.
Zarda szavaival nem törődve inkább a két másik férfihoz fordult.
- A legjobb lenne eltűnni innen és végre csatlakozni Danvers ezredeshez és csapatához – mondta. – Önöknek is szükségük van fegyverekre és nekünk is, és Dr. Sunkennek, Valkűrnek és Vasembernek orvosi ellátásra is. Danielle, képes vagy elvinni minket oda, ahol az ezredes van? – kérdezte.

Clint szavai fájtak, jobban, mint hittem volna. Tudtam, hogy soha sem pótolhatom a családját, még ha úgy is alakulnának a dolgok, de ez akkor is fájt így. Elfordultam tőlük és dühösen szorítottam ökölbe a kezem, éreztem, ahogyan a körmöm átszakítja a tenyerem bőrét és az egész síkos lesz a vértől, ahogyan a félhold alakú sebekből kiserkent a vérem. A csattanásra kaptam csak oda a fejemet, ahogyan a nagybátyám a földön feküdt vérző sebbel és Danielle meg csapta a hisztit. Szegény Barbie újra kiütve, én pedig idegesen néztem fel a lyukra, hogy mikor érkezik az ellenség. De még mindig semmi. Zarda szavaira dühösen néztem rá, idegesített az a féreg, hogy istennőnek tartja magát és még azt is lenézi, aki egyenrangú vele.
- Hallgass már el te ostoba szajha! – csattantam fel dühösen Zarda irányába, mélyen a szemébe néztem és ha viszonozta álltam a tekintetét, nem rettentem meg tőle, nem érdekelt. – Nem vagy istennő, csak egy szerencsétlen liba! Ha istennő lennél soha sem hajtanak mágiával az uralmuk alá! Szóval fogd be és mond, hogy köszönöm, vagy takarodj a szemem elől! – kiáltottam rá és a kezemmel a feljáró felé mutattam anélkül, hogy levettem volna Zardáról a tekintetem.
És azt hiszem, hogy ez volt életem utolsó mondata is…

Zarda észnél, Balder viszont kiütve. Szép mondhatom, gondoltam, hogy nem jó ötlet ez az észhez térítés. Nem nagyon fogunk jól kijönni ebből.
Clint te barom, ennél bántóbb megjegyzést nem is tehettél volna. Steph meg erre öngyilkos beszédbe kezd.
-Nem a mi hibánk. Walter és Loki valahogy a hatalmába kerített. Megbűvöltek hogy ellenünk fordulj. Fenn vannak, mi csak porszemek vagyunk, ha lenne elég erőm nem hagynám megtorolatlan amit veled tettek. Minket máskor is megtalálsz, de Lokit és hadseregét most tudnánk szétzúzni, bosszút állhatnál velünk együtt, amiért kihasználtak....-
Mondom Zardának mielőtt fasírtot csinálna belőlünk, hátha rátudnám uszítani Walterékra, mielőtt Stephet is kilapítja...

Már neki sem volt ideje arra, hogy az öngyilkos hajlamú társnőjüket lefogja, vagy elrángassa Zarda útjából, de szerencsére nem volt rá szükség, Tyler közbeszólt és a sárkányok is elvonták a nő figyelmét, így még távozott is. Végre meghallották a tervét is, hogy ideje volt innen lelépni és támogatva lett ez. Ha nem lett volna továbbra is sérült, akkor segített volna a sérültek cipelésében, akiknek a száma legalább eggyel csökkent, mert Stark magához tért. Akkor maradt a sérült Balder és Valkűr, akit ki kellett innen vinni. Úgy tűnt, hogy talán sikerül eljutni addig, amíg akarnak, de mindez nem lett több, mint egy puszta ábránd. Ugyanis a falak változni kezdtek, a pisztolyok ebben a pillanatban újra Jon keze ügyébe kerültek és hamarosan feltűnt egy csinos szőke nő is, akit már láttak korábban még az AIM épületnél is. Valószínűleg mágiával hatott a környékre, így igazán jó lett volna tudni, hogy merre mehetnek és szökhetnek el. Körbenézett menekülési útvonalat keresve.
- Mit akar tőlünk? – kérdezte.
A válasz nem volt igazából lényeges, csak időhúzásnak szánta, hogy amíg a nő remélhetőleg beszélni kezd, addig ők találnak valami helyet, amerre eltűnhetnek innen.

Csak nyeltem egy nagyot, amikor felemelte a kezét, de még mindig álltam a tekintetét, Jackson szavai csak tompán jutottak el hozzám, a szívem dobogása volt ott a fülemben és annak a hangját hallottam, meg annak, hogy az adrenalin miként zubog az ereimben. De végül az ütés nem érkezik meg, se semmi, hanem a nő egyszerűen felszállt az égbe. Arra pillantottam és sárkányokat láttam meg, kihívás, persze! Ostoba liba! Clint szavaira néztem hátra, majd bólintottam, hogy akkor menjünk. A földről még felvettem az íjamat, ami még ott maradt, így már készen voltam.
- Elrontani azt a vodkát a martinival – jegyeztem meg fanyarul. – Szentségtörés.
Jegyeztem meg Stark szavaira, tehát ő is ébren volt már, akkor most már tényleg csak az volt hátra, hogy eltűnjünk innen. Épp indultam volna valamelyik irányba, amikor körülöttünk kezdett minden megváltozni, a falak, majd a csatorna másik végében, amerre éppen mentünk volna jelent meg az asgardi nő, aki apámmal volt. Már nyúltam hátra egy nyílvesszőért, amit az idegre helyeztem, megcéloztam a nő mellkasának közepét, majd útjára engedtem a vesszőt. Valószínűleg nem fogom eltalálni sem, de egy próbát megért, kezdtünk túl régóta itt lenni már!

-Remek tényleg ideje már elhúzni innen a csíkot....-
Érték egyet a többiekkel, bólintok és már adnám a parancsot a páncélnak, mikor Tony végre magához tér. Hála az égnek.
-Hosszú történet...kaphatsz piát, alkohol menteset, de azt is csak akkor ha túleljük ezt a ramazurit.-
Vigyorgok rá megkönnyebbülten, majd le is fagy rólam a jókedv. Amora ránk talált, Jon meg beszélgetni akár vele. Nem érdekel mit akár mondani, el kell tűnni innen, már túl sok a sérült, hogy harcba száljunk vele is. Majdnem egy időben Stephel. A kesztyűkkel, teljes erővel egy erős fénysugárral próbálom elvakítani a nőt, nyerte egy kis időt, legalábbis remélem addig míg a sebesülteket elviszik innen a többiek.

A lelövés nem jött be és az időhúzás sem nagyon, így nem maradt Jon számára sem nagyon más, mintsem a támadás lehetősége. Azonban mire erre sor került volna a sor kígyók jelentek meg és mint a többieket őt is elkezdte fojtogatni. Balder szavait hallotta af ejében, nem mintha olyan sokra ment volna vele, ez az asztal Lyesmith-é volt, ő értett ahhoz, hogy miként húzza fel a szavaival valakinek az idegeit. Így saját maga meg sem szólalt, hanem az egyik kezével próbálta a bakancsában levő katonai kését előhalászni, hogy majd azzal próbálja meg levágni magáról a kígyót és végre ismét levegőt kapjon.

Elfintorodtam, amikor az a szajha virággá változtatta a nyílvesszőmet és virágként kezdte szagolgatni. Döbbent arccal néztem rá, még csak tettetni sem kellett nagyon, de azért még hangyányit igyekeztem rájátszani.
- Ó! – csúszott ki a számon. – Akkor itt félreértés van… Nem akartam bántani a bátyámat, és atyámnak sem szegültem ellen. Tudtommal ő öletett meg Nero-val azok után, hogy 7 egész hónapig arra vártam, hogy értem jön! Miután visszajöttem is hozzá akartam menni, de ti törtetek az életemre sorozatosan… az ellenszegülést úgy értetted, hogy nem maradtam halott végleg? – kérdeztem gúnyosan a végén.
Tyler fénysugaraira le kellett csuknom a szemeimet egy picit, majd amikor a többiek is támadtak volna kígyók jelentek meg. Mindenkin, igazán remek szórakozás és mulatságos úgy meghalni, hogy megfojtanak. Balder szavaira ismét gúnyosan mosolyodtam el próbáltam felkacagni a kígyó ellenére.
- Úgy szóval korcs halandók Amora drágám? – kérdeztem. – Akkor nem voltak azok, mikor az egyiknek szétnyitottad a lábadat és megszülted azt az ostoba libát? Igen, Emmácskáról beszélek… és amit mondtál… Asgard legnagyobb varázslónője? Egyet magarázz meg nekem… miért vagy atyám mellett? Ó csaknem megzsarolt az icike-picike kislányoddal? Talán még arra sincs hatalmad, hogy őt megvédd? Így lennél a legnagyobb? Ugyan kérlek… Tudod odafent éppen most ölik meg őt és a többi szövetségesedet a korcs halandók…Vajon… ha megint meghal, újra visszajön, vagy most teljesen halott marad és elrohad, ahogyan lennie kell. Mész és megmented őt, vagy pedig valószínűleg elveszted őt? – kérdeztem a lehető leggúnyosabban és így próbáltam mosolyogni is.
Életem legnagyobb blöffje eddig, csak remélem, hogy kellően sokat örököltem atyámtól és beveszi.

-A rohadt életbe....-
Szisszenek fel ahogy, az a mágikus......jobb ha ilyet még gondolatan sem mondok, szóval nő, majdnem megvakít ahogy visszaveri a fénysugaraimat. Ráadásul utána rögtön, kígyó esik a torkomnak. Automatikusan próbálom letépni magamról, közben Balder hangját hallom.
~Ez remek és mégis hogyan? Ezt bezzeg nem árulnád el....~
Miközben ezen jártatom az agyam, kezdek egyre jobban fulladni. Plusz még vakoskodok is, így meglehetősen nehezen megy a gondolkodás. Az egyetlen amit tehetek, hogy támogatom Steph ötletét.
-Ahogy látom magát a valóságot is manipulálod, semmiből teremtesz kígyókat...khhh....ilyesmi....miért nem a lányod megmentésére használod ezt az erőt? Ha egyedül nem megy, itt vagyunk mi, a Különítmény, segíthettünk Emmának, Neked hogy kiszabadítsuk Loki és Walter hatalma alól....-
Ennyi ennél többet nem tudok beszélni, mert egy kígyó akar megfojtani....

A fegyver megvolt, azonban ezzel továbbra sem jutott közelebb ahhoz, amit akart, ugyanis a kés nem igen akarta sebezni a kígyót. Így egyelőre nem igen tehetett semmit sem, csak várhatta azt, hogy a többiek a szavaikkal elérjenek valamit. Ez tényleg nem az ő asztala volt és nem akarta újra és újra elismételni, amit a többiek, így felesleges volt. Végül a hergelés csak sikerült és a kígyók elengedték őket, végre rendesen kapott levegőt is. körülöttük minden visszaváltozott végre rendes körülmények közé, most pedig milyen jó lett volna, ha rendelkezett volna bármilyen sokkolóval, vagy tézer lövedékkel, de ezeket már régen elhasználta a korábbi harcok során bent az AIM-nél. Miller remélte, hogy idelent kellően sötét van ahhoz, hogy egy esetleg egyszerű támadást meglásson a nő. Nem kellett ugyanis Jonnak pisztoly, vagy ehhez hasonló dolog a támadáshoz, mert bármi használható fegyvernek. Így ha tudott, akkor egy nagyobb kődarabot keresett maga körül. Remélte, hogy a beszakadó tetőnek hála lesz, majd ha ez megvan, akkor rövid célzás után teljes erőből próbálja Amora fejének hajítani azt.

Ó, tehát halottnak kellett volna maradnom, minő pech! Ha tudnák, hogy milyen szívesen tettem volna azt, hogy az maradok, de nem volt szerencsém, és pechemre feltámadtam. De ilyen információt nem fogok az orrára kötni, maradjon meg nekem.
- Erős? – kérdeztem vissza gúnyosan. – Szánalmas vagy drágám, de nem erős. Ha erős lennél magadtól rájöttél volna, hogy mi vagy. És ó, érdekes utána változott meg a szemléleted, hogy megveted a halandókat? Én mikor nem tudtam, hogy félistennő vagyok is megvetettem őket, de te milyen boldogan is éltél közöttük… undorító vagy!
A végét már igen nehezen mondtam ki, már igencsak fulladoztam, de végén mégis bevált, amit mondtam és a többieké is, bár azokra nem figyeltem. Kiderült, hogy a blöff bevált és Emma tényleg bajban van. Térdre rogytam levegő után, a nő nem figyelt, akkor most jött el az idő. Hátranyúltam a tegezhez és a vakító, illetve a magas frekvenciájú nyilaimért nyúltam. Azt az egy-egy nyilat vettem ki, amim volt.
- Fület és szemet befogni! – adtam ki a parancsot mindenkinek.
Előrébb léptem a többiektől, majd teljes erőmből a földre csapom a nyilak hegyeit. Reméltem, hogy kellően tudom így aktiválni őket és úgy veszi mindkettő, mintha most lőttem volna őket ki az íjamból és becsapódtak volna. Ha ez megvolt azonnal befogtam a fülem és a szemem, ha minden úgy alakult, mint szerettem volna 2 másodpercem volt.

//Folytatás: Central Park//



Lecsapás után 2 másodperc van, hogy a fülét befogja mindenki. A nyíl 95 decibel erejű hangot ad ki, ami pedig valahol félúton lehet a légkalapács 2 méterről, vagy a diszkón belüli hangok és az üzemi zaj illetve egy kamion zaja 1 méterről okozott hangok között.
A vakító nyíl, meg fényt ad, ugyanúgy 2 másodperccel később.

Nem épp így képzetem el a saját halálomat, az egyszer biztos. Egy semmiből jött kígyó fojt majd meg. Nem a legszebb halálnem, az egyszer biztos. Már éppen erőteljesen zöldülök, mikor Amora befejezi a varázslatot, és Emma tényleg bajban van. Nem hiába beszéltünk neki róla. Remélem Jack vagy valaki alaposan helyben hagyja a drágalátos lányát.
-Tony omlasz rád a tetőt vagy valami!-
Kiabálok rá, inkább csak reflex szerűen, majd Steph parancsára szem becsuk, fül befog. Remélem ez a kettős cucc kiüti ezt a banyát és végre eltűnhetünk innen, mielőtt felbukkan megint valaki, aki ki akar nyírni minket.