A Pók

by **A Vérszomjas Pókember** Pént. 03 Feb. 2012, 23:19

Név: A Pók
Egyéb név(i): --
Faj: mutáns
Nem: hím
Jellem: a maga pártját fogja
Személyazonosság: szörnynek tekintik
Születési helye és idő: Ismeretlen
Kor: kb 19
Család:
A Vérszomjas Pókember - Apa
Ismeretlen hajléktalan nő - Anya
Ismeretlen számú, és nemű féltestvér - Testvérek
Foglalkozás: --
Testmagassága: 200(cm)
Testsúlya: 90(kg)
Szeme színe: Fekete szemfehérje nélkül (8db)
Haja színe: testét fekete szőr borítja
Bőre színe: testét fekete szőr borítja
Különleges ismertetőjel: Hat karja van, 8 szeme, teste szőrös, csáprágói vannak
Repülési sebesség:
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges

Életrajza:

A nevem.. nos igazából egy fattyú vagyok, apámnak számtalan leszármazottjai közül az egyik. A Vérszomjas Pókember, azthiszem így nevezték akkoriban az újságok. Igencsak véres gyilkolásokat rendezett, de ez nem lett volna baj. A probléma ott kezdődött amikor a Pók, vagyis énjének állatias oldala, szaporodni akart. Mivel egy épeszű nő nem élt volna egy tömeggyilkos kannibállal, de a magot el kellet vetni, így apám több tucat nőt megerőszakolt, ha nem többet.
Így születtem meg én, és testvéreim. Többségüknek nagyobb szerencséje volt mint nekem, ők ugyanis külsőre nem mind rendelkeztek látványos mutációval mint én. Engem születésem pillanatában kidobtak egy szemetesbe, anyám valószínűleg egy hajléktalan nő volt, egészségügyi papírok nélkül, így nem volt jogosult a kezelésekre, abortuszról meg nem is álmodhatott. Pedig annyi életet lehetett volna megmenteni.
Hogyan éltem tehát túl a sikátorban lévő kukában életem első óráit? Több bennem a Pók, mint apámban. Igazából minden testvérem közül én vagyok a leginkább mutálódott. Hat végtagom van, arcomból csáprágók állnak ki, több szemem van, testemet apró fekete szőrszálak borítják. Egy ilyen förtelmet el kellet pusztítani és tudatlan anyám azthitte nem vagyok elég életképes. Tévedett. Életképesebb vagyok mint akármelyik ember. Az ösztönök vezéreltek. Mint Pók, nagy önnállósággal születtem, így könnyedén kimászhattam a kukából, és én az apró kis szörny, elmásztam a csatornáig. Ott aztán eltűntem a mélységekben és nem is másztam elő 5 évig. Patkányokon és egyebeken éltem, mint egy igazi állat, de élt bennem az ember, akinek hiányzott valami. Nem tudtam mi az, de hiányzott. Véletlenül kerültem ki a felszínre, már nem is emlékeztem arra, hogy létezik. De aznap éjjel, megszállottja lettem a friss levegőnek. Felmásztam a falakon, és körbenéztem a világban, mindenhol olyat láttam ami hihetetlennek tűnt. Egyszercsak benéztem egy ablakon, és egy családot láttam. Nem tudtam mi az, de figyeltem és tetszett. Hirtelen fájdalmat éreztem a lelkemben, és nem tudtam mi az.
Minden éjjel eljártam hozzájuk, néztem ahogy alszanak, ahogy vacsoráznak, nőnek a gyerekek. Megtanultam beszélni, pusztán abból hogy figyeltem őket. Noha a szám nem volt igazán alkalmas emberi szavak képzésére, próbálkoztam. Furcsa kattogó hangok, de ha valaki nagyon figyel megértheti. Családot akartam én is, szülőket, és testvéreket.
Egyik nap megláttak, és láttam a félelmet a szemükben. Szörnynek néztek. Undorítónak találtak. Aztán nem tudom mi lett velem. Előtört belőlem az ösztönlény, és enni akartam. Megtámadtam a családot, akik sajátomként szerettem, és mindent lemészároltam. Hat karommal széttéptem őket mint valami férgeket, a gyerekeket sem kíméltem. Ekkor lehettem 15 éves. Termetem finoman szólva hatalmas volt, hat karommal csáprágóimmal és gombszerű fekete szemeimmel melyekből nyolc volt valóban egy szörnynek éreztem magam. A tükörbe meredtem, és rájöttem, nem vagyok olyan mint ők. De akkor ki olyan mint én? A csatornákba nem láttam egy hasonlót sem hozzám. Ekkor kezdtem járni az éjszakákat, és kerestem a magamhos hasonlót. Nem találtam meg őket, illetve őt sokáig. Apám volt az akire rátaláltam, egy éjjel folyamán. Egy régi templom harangtornyában volt, oda vonult vissza. Mikor odamentem hozzá, rámnézett, de nem szólt semmit, egyszerűen csak tovább mászott. Követtem egészen fel a tornyába, ahol egy hatalmas pókhálóban volt. Egy fészekben. Állatiasan ránézett, és ekkor már tudtam, hogy ő nem az akit keresek. Ő egyáltalán nem olyan mint én, külsőre emberibb, de valójában csak egy állat, semmivel sem több nála. Én azonban más voltam, voltak érzéseim, gondolataim. Véget vetettem szánalmas életének, igencsak hamar. Levettem a maszkját, és megláttam az arcát. Egy öregember volt, arca összeszáradt. Nem őt kerestem. Azonban a ruháját elvettem, és átszabtam, hogy magamra húzzam, talán így nem leszek olyan szörnyszerű mint amilyen most.
Tervem nem jött be, mindenki azonnal rámtámadott, gondolom Apám miatt, de ez nem igazán lényeges. Amikor megtámadtak, nem finomkodtam. Rájöttem, hogy nekik mindig szörny maradok, bármit teszek, így a kegyetlen valóságban kellett éljek. Ha valaki megtámadott megöltem, ha nem nem. Patkányokat, macskákat ettem, embert sohasem, az egy esettől eltekintve. Undorottam az ember evés gondolatától, mert én legbelül még mindig emberként tekintettem magamra. Ez vagyok én, egy szörnytestbe zárt ember. Minden este elmegyek egy családhoz, megnézem hogy fekszenek le, és magamban sírok (pók szemeimmel nem tudok sírni) amiért ez nekem nem adatott meg és keresem a testvéreimet, mert biztos vagyok benne hogy vannak.

Képességei: Emberfeletti erő, ügyesség, gyorsaság. Képes 15 méteres ugrásokra, falmászásra, hálót NEM tud lőni, csak betekerni vele, kifeszíteni. Csáprágóiból sejtroncsoló méreg származik, mellyel az áldozatainak maró fájdalmat okoz, illetve szépen lassan lebontja a testüket, így a folyadékokat ki tudja szívni a csáprágóival. Egy harapás egy kutyát öl meg, az embereket csak nagyon megroncsolja.

Szakértelmei: --

Privát előtörténet véleményezést kérsz:

Megjegyzések:

Kép: A Pók Venom_(Normie_Osborn)