Talponálló -üzemen kívüli-

Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by Ammon Einarson Vas. 22 Ápr. 2012, 11:28

Egy a sok ház közül mi sunnyside utcáit szegi. Üzemen kívüli helységnek fest ami talán egy kisebb kocsma lehetett valamikor. A ajtón rács van, a fal graffytivel van dekorálva s csak ennek köszönhető, hogy van rajta valami festék. Az ajtó mellett balra egy kis üveg előlapos kalicka van ami az itallapot volt hivatott tárolni valamikor, halovány körvonal vehető ki felette ami egy előző tábla nyomán maradhatott. Ahhoz képest, hogy elhagyatott lehet egy ideje közel sincs romos állapotban, csupán a gondoskodó kezek hiánya látszik meg rajta és a buli után kóválygók kreativitása.


Igazi való:
A helység egy 40m2, hosszúkás szoba, 5-6m széles és kétszer ilyen hosszú. A helység felénél egy boltív áll s egy vörös függöny osztja két részre a helyet.

- Az első rész -

Az első részhez nyílik az ajtó. A padlón sakktábla szerű kőpadló van - szürke és fekete -. A fal szürke színű, festett. A szoba ezen része berendezése össze vissza van. Az ajtó középen van, mellette balra egy szekrény áll, középen egy vörös huzatos fotel. A szekrény polcain is és a fotel karfáján is gyertyák égnek, a viaszuk földig fojt már de még így is úgy néznek ki mintha frissel lettek volna gyújtva. A faltól egy méterre van mindkét oldalon még egy-egy szekrény min úgy szint gyertyák égnek. Az árnyékok egymáson táncolnak s csak félhomályhoz elég a gyertyák fénye.


- A hátsó rész -

A hátsó rész hasonlatos az elülsőhöz, tükörképként van minden ugyan úgy elhelyezve, s még egy ajtó is van a falon ám nem lehet nyitni azt.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by Ammon Einarson Hétf. 23 Ápr. 2012, 17:08

előzmény itt
Rövid is és hosszú is volt az út a maga módján. Körbenézve biccentek egyet magamnak majd a falat simítom végig ahogy lépek mellette. Igen ez a hely az ami tökéletes lesz. Ajtajához lépek s a poros rácsot megfogom. Pillanatra megállok majd határozottan nyitom ki résnyire elsőnek. Hátra fordulok a bukott felé, hátra lépek egyet miközben húzom a kaput, szinte teljesre nyitva.
Szabad kezemmel kinyúlok felé az övét kérve s ha kinyújtja megfogom, odahúzom finoman az ajtóhoz, onnan pedig bevezetem a házba. Utána lépek be én is. Magam mögött behúzva a kaput s bezárom. Elengedem a kezét odabent már és mellé lépek. Kezemmel hátát simítom végig és magam is beleborzongok az érzésbe amivel a helység tölt meg. Sokkal jobban elememben érzem magam itt mint kint éreztem a parkban vagy az ide úton végig. A gyertyák által adott halovány fény is kedvemre való környezetet teremt és édeskés illatuk is tetszik.
- Üdvözöllek lakomban.
Mondom miközben a férfi elé lépek.
- Itt már nyugodtan lehetünk, nem kell semmit se magadba tartani, vagy magadon.
Adok még neked egy kis időt, ismerd meg jól az érzést ami már már fojtogathat idebent.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by A Misztikus Pókember Kedd 24 Ápr. 2012, 20:29

Az életem olyan irányt vett, hogy még most is nehéz hinnem, hogy megtörtént, illetve, hogy ez a valóság. Minden olyan zavaros. A testem mintha újjá született volna és most itt vagyok ebben a kellemes fogadóban. Egy fiatal, hamvas hölgy kísér. A kisasszony mellesleg rettentő attraktív. Egyre nő bennem a vágy, hogy megkoronázzuk ezt a csodálatos szövetséget, ebben csupán az a furcsa, hogy a vágyaim most jobban hajtanak mint valaha életemben. Akármilyen elszánt voltam, soha, semmit nem tettem ennyire a magam kedvéért, talán gyerek korom óta.
- Én örülök, hogy egy hozzád hasonló kellemes társaságot tudhatok magam mellett ezen a kedves helyen... - Válaszolok illedelmesen miközben egy pillanatra leveszem róla a szemem, körbe tekintek a szobában.
A hangja simogatja minden érzékem, még azt is ami nem érzékelhetné, szinte tapintanak a szavai, érzem a hívó aromát, mintha csak feromon nyelven beszélne és a teste is beszél hozzám. Minden erőm az ára, hogy nyugodtan viselkedjek.. A kabátom lassan leveszem és valami megfelelő helyre teszem a közelben.
- Akkor ha nem haragszol kicsit kényelmesebbre engedem... De előre bocsájtom,hogy miattam nem kell visszafognod magad sem, az otthonodban vagyunk. A te tetőd a te törvényeid... - Próbálom levenni a válláról a feszültséget, ha lenne rajta ilyesmi. Közben meglazítom a nyakkendőm. Hirtelen póráznak érzem azt, a múlt egy nyomának, letépem. A kezembe gyűröm a szakadt nyakkendőt. Az alakján fut végig a tekintetem, a démoni lányén. Egy gondolat fér meg csupán hirtelen a fejemben. Szeretnék a kutyája lenni. Semmi más...
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by Ammon Einarson Kedd 24 Ápr. 2012, 21:33

Figyelem a bukottat ahogy szavaival dícséri társaságom s kabádját teszi le, jobb híján csak a fotelre tudja ledobni ha nem fél az ott égő gyertyák még lángra kapatják. Aranyos ahogy viselkedik, bár nincs ínyemre ez. Kirángatni kell szinte egy csigaházból amit még előző léte aggatott rá talán. Letépi nyakából a nyakkendőjét és figyelem tekintetét ahogy az végig fut rajtam.
Közel lépek hozzá és két kezemmel megnyomom mellkasát, a fotelbe ülni kényszerüljön, erőm nincs hozzá de ha tényleg szabályaim követi itt akkor nem is kell az erő hozzá.
Mögötte támaszkodom meg a háttámlán és letérdelek a fotelre lábai közt. Közel hajolva suttogok neki.
- A szavak semmik. A tettek szabadok.
Ellököm magam a háttámláról és ellépek a foteltől is. Fekete kavargó füstöm szétfut a hirtelen mozdulattól s rendeződni sem tud mert heves léptekkel kerülök a fotel mögé. Kezeim feje mellett csúsznak előre miközben közel hajolok hozzá ismét. Ujjaimmal mellkasa közepét simítom végig lassan.
- Felejts el minden földi kínos kötést mit az ostobáknak nap mint nap magukon kell hordani. Itt nem kellenek. Nem vagyunk halandók, hogy normájuk törvényként tartsuk.
Gyengéd csókot lehelek nyakára a bukottnak, egyfajta szünetként szavaim között.
- Illem, erkölcs, gátat szabó szavak csak. Megsértesz ha ezek szerint feszengesz itt. Látom rajtad. Dobd el ezeket.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by A Misztikus Pókember Szer. 25 Ápr. 2012, 22:51

Talán ha akarnék se tudnék ellenállni a lány terelgetésének. Csak belesüppedek a fotelba. Minden kis mozdulatát követem, mintha maga a szabadság szárnycsapásai lennének. Az új élet puritán szabadsága és a gyönyör kecsessége. Minden egyes kis gesztusában. A szavaiba először beleborzongok. Mélyen bennem megszólaltat valamit. Egy olyan kaput akar velem kinyittatatni amit sose voltam képes kitárni. Arra kér, hogy hagyjam az emberi erkölcsöt. Olyan egyszerűnek tűnik mikor kimondja.
- De ez vagyok én... - csúszik ki a válasz neki és magamnak is egyen. Még semmi olyat nem kért ugyan ami miatt meg kellett volna szegnem a magam törvényeit. De amikor kimondja távolinak tűnik a dolog. Mégis a belső fenevad alig várja, hogy eltéphesse láncait. Pár másodpercig Prometheus örök kínjait érzem bensőmben, miként hadakozik a polgár és az ember. Az ember ami többet kíván mint eddig, talán illő lenne inkább démonnak nevezni már. Egy könnyed mosolyt engedek magamnak, de ezt megosztom a házigazdámmal is. Reflex szerű a mozdulat, nem irányítom, csak miután a szemébe nézek az ölemre vezetem a tekintetem, mind a két kezemmel paskolok kettőt a combjaimon, hogy jelezzem a szándékot. Szavak nélkül, ahogy ő is kérte. Talán a gondolatokból is túl bőlére eresztettem mára...
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by Ammon Einarson Szer. 25 Ápr. 2012, 23:16

Úgy ment ahogy gondoltam. Belesüpped a kényelmes fotelbe. Tartod magad egy ócska földi dologhoz. Megjártad a mennyeket és most a pokolhoz tartozol. Elkeserítő, hogy miként viselkedsz. Oly könnyeden jöttek szádra a szavak mikor urunknak mondtál hűséget s most meg mint egy angyal viselkedsz. Mikor lábára paskol figyelem egy pillanatig. Talán mégse lesz olyan veszett fejsze nyele a bukott mint hittem. Démoni farkam jobbra s balra leng miközben a fotel oldalához lépek s bedőlök a székbe. Térdemnél támasztja a karfa a lábam s ölébe helyezkedem el. Kezemmel felsőjébe kapaszkodom és oda húzom magam hozzá. Testem övéhez nyomom s mosollyal nézek a férfi szemeibe. Közel hajolok hozzá eléggé, hogy érezze ajkain leheletem de hogy elérjen bármit is mozdulnia kelljen.
~ Nyisd ki azt a kaput végre. Én nem tehetem, neked kell..~
Nyelvem kidugom s megnyalom ajkaim, tekintetem nem veszem le a bukottról. Lassan és igen halkan suttogok pár szót erősen szótagolva.
- Ez nem te vagy.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by A Misztikus Pókember Kedd 01 Május 2012, 00:15

Elkezdem elveszteni a valóságot és talán velejáró, de egyre kevésbé érdekel. A felsőmbe kapaszkodik, talán utolsó ellenállás képp fogom meg a csuklóját, először csak gyengéden. De aztán megváltozik, valaminek vége szakadt, a kaput felszakítják az árnyak, tökéletes célpontnak kínálva a lelkem utolsó fénylő darabkáit.
A szorításom megerősödik, körbeöleli a lány öklét is, vele együtt tépem le magamról az ingemet. A formalitás utolsó vasalt jelképét ami a mellemen feszült mióta az eszemet tudom. A kezeit felcsúsztatom a nyakamig, hogy miután biztos helyen tudom őket a sajátjaim a combjára fonódjanak. Közvetlen a térdei felett, hátul, de elindul szépen lassan felfelé, hogy feltérképezze a ruhanemük határát, miközben fent kikerülöm a leheletet ami már-már túl intenzíven bizsergette a bőrömet és rövid úton a nyaka tövében kötök ki, hogy egy biztos harapással biztosítsam a maradást. Épphogy csak nem nem durva a harapás, ha kényesebb még annak is gondolhatja.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by Ammon Einarson Kedd 01 Május 2012, 19:22

Arcomon eddig is tündöklő vidám mosoly most sem hagy alább. Ráfog kezemre elsőre finom majd egész öklöm körbeöleli ujjaival és tépi le ingét és kezem is húzza vele. Megpihenteti nyakán kezem s az övé tovább vándorol. Mikor nyakamba harap halk jelzését adom csak, hogy tetszik amit csinál. A férfi viszont érezheti, hogy a selymes bőr ellenére a harapása akár sokkal erősebb is lehetne se sértené meg a bőrt. Ujjaimat lassan húzom nyakán, simogatva, közben démoni farkam tekereg oldalamnál.
Keze nyomán szét szalad a kavargó füst, egyetlen mi körbe öleli testem. Mindig jön válasz ha az ajtón kopogtatnak, senki se tud ellenállni nekem. Ledobatok vele mindent, gátlás, ruha vagy bármi legyen. Talán még meg is tartom majd ha ügyes.
Felforr a vérem a gondolattól, rég nem volt már, hogy ennyire meg akartam volna szerezni egy ártatlant. Igaz démon de angyal létét dobta fel, hogy az lehessen és vannak még csüngő szálak amikbe talán kapaszkodni próbálhat. Talán ezért tetszik ennyire.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by A Misztikus Pókember Szomb. 12 Május 2012, 23:11

Nem telik bele sok időbe, hogy rájöjjek, nincs itt semmi féle ruha, ami van is szétfoszlik az érintésemtől. Ettől kaján, minden tudó mosolyt öltök. Nem jellemző rám, lehet meglepődnék milyen jól is áll ez. Közben elengedem a nyakát, az egyik kezemmel alátámasztom a fenekét, míg a másik a szeméremdombtól indul felfelé, könnyedén simítva, közben hátra döntöm, hogy ha már ő nem teszi elvégezzem a vetkőztetés dolgát. Egy pillantással lézert lövellek a slicc környékére, vigyázva, hogy csak a textilt égessem le a műszer felől.
Ha minden jól megy közben felér a kezem ismét a nyaka felé, így most a két kezemmel húzom vissza magamra rendesen és ahelyett, hogy én húznám ki magam, hogy elérjem őt húzom le, most a másik oldalra harapok és lassan elkezdem csókokkal fedni mezítelen testét...
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by Ammon Einarson Hétf. 14 Május 2012, 23:51

Arcára kiülő kaján mosolyon ragad meg a tekintetem egy pillanatra. A tudatosulása, hogy ez a könnyedén eloszlatható füst csak mi takarja testem kifejezetten forralja vérét. Talán kezd már türelmetlen lenni is és nem is csodálnám ha így lenne. Nyakamon a harapása enged majd keze kezdenek el vándorolni testemen simogatva bőröm. A döntésnek engedek s szemeiből kilőtt lézer miatt megrezzenek és hátrébb csúsztatom magam a térdeire ülve. Egy pillanatra eluralkodik rajtam a riadalom emiatt. A kiégetett foltra nézek és vissza jön a mosoly az arcomra. Megijesztett kicsit ezzel a mutatványával de be kell vallani ilyen jelzése sem volt még az akarásnak. Bár azok csak a semmik voltak. Angyalból lett démonom a játék a végére ért, ideje megkapnia mindkettőnknek amit szeretne. Vissza húz magához s csókokkal kezdi borítani testem. Egyik kezem mellkasán pihen meg míg másik lefele vándorol el. Füstöm minek egy része már körülötte is kavarog alakot kezd el váltani. Selyemszerű csíkokká melyek több irányba indulnak el. Egy része még a bukott viseletét húzza le róla s megemelkedek addig az ülésből, másik része pedig a fotel széle felé leng el egy karra rátekeredve. Finoman megnyomom mellkasát miközben a fekete selyem meghúzza a kart és így egyszerre dőlünk hátra a háttámlával. A maradék ruhája is lejön róla ekkorra mi a földön landol alig alrébb a fotel szélétől. Egy röpke időre füstté válik ismét a fekete selyem s egy nagy lepelt alkotva borul ránk.

Másnap kezd ébredezni a fotelben a démon. A fotelben feküdve kényelmesen. Ivi is ott fekszik rajta de úgy tűnik mintha még nem lenne ébren. Az estélye minden vágyát kielégítő volt, bármi is volt mit szeretett volna azt a nő teljesítette neki és feledhetetlenné tette. Apró, talán zavaró érzés is lehet, de mintha egy furcsa kapcsot érezne maguk között. De nem sokáig, az alvónak tűnő nő felemeli a kezét és a mellkasára teszi a férfinak.
- Obrogo.
Suttogom a szavakat és elmúlik az a furcsa érzés a férfiban hirtelen. Felkelek a fotelből és az áttetsző fekete selymet is húzom magam után. Kezemmel könnyeden emelem meg a fejem fölé s a selyem fokozatban vált vissza a füstté s nyugalomban kezdi el elfoglalni a helyét testem körül kavarogva. Az arcom kifejezéstelen, az estén töprengek némileg. Gondolkodtatóba ejtő, hogy vajon minden kötelékét ledobta e és már semmilyen angyali vagy emberi ragaszkodás nincs benne.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by Thorhalla Pént. 01 Jún. 2012, 08:35

A sötétség és a tűz kora

New York felett hála a sötét világból érkezett Einar Thorsonnak hatalmas viharfelhők léptek el mindent. Villámok cikáztak mindenfelé, mikor mindenki a városban hatalmas morajlást hallott, aminek a hatása egy nagyobb földrengés volt. Minden beleremegett, ez volt az a pillanat, amikor Einar elvesztette az uralmát a vihar felett és visszaszerezni sem volt azt immáron képes, mert már valaki más, nála sokkalta erősebb uralta a természet erőit. A fekete felhők vörössé váltak és egész New Yorkban és a környékén New Jerseyben és természetellenes eső kezdett belőle zuhogni. Valaki pontosan ezt a hatalmas erejű Asgardi mágiát használta ki ahhoz, hogy a tervét végrehajtsa. Immáron másodszor használta fel az illető a Mjölnir hatalmát ugyanarra, egyszer korábban a Vipers pályán és most újra. Az első az ő idejövetelét segítette, a második pedig a hadaiét.
 Talponálló -üzemen kívüli- 30190222450a063ddf8f
Már a vihar is kellően furcsa volt, ugyanis égetett, akinek a bőréhez ért azon hólyagokat és égési sebeket hagyott, a növények az eső miatt elfonnyadtak és az esőnek hála a városban is melegebb lett. Ha mindez még nem lett volna elég, egy újabb nagyobb rengés rázta meg a két említett helyet, az ARMOR még működő számítógépei is kiakadtak, megannyi térkapu és portál nyílt más dimenziókból, amikből szörnyűséges teremtmények érkeztek át a Földre, hogy elfoglalják azt. Démonok, bukott angyalok, vámpírok és egyéb természetfeletti lények hat Asgardi, Loki utódainak vezetésével, mindannyian Dormammut szolgálva. Alig néhány perc alatt lett szinte éjszakai sötét a felhők miatt, amiket mindenfelé a fellobbanó lángok világítottak meg.
 Talponálló -üzemen kívüli- Demonwarbyfpeniche
A hordák pedig nem várakoztak túl sokat, teljesítették az alku rájuk eső részét, minden fontosabb épületet és központot folyamatos ostrom alá vettek, ami számított ezeken a helyeken, többek között a SHIELD negyedet, Raftot, Baxter-toronyot, a Kúriát és a mutáns gimit, noha az védve volt Zack és Stephanie mágiája miatt egyelőre, az Olimposz kaszinót, az Akkaba Metropoliszt, ENSZ központ és minden más fontosabb hely is. Emberek százai, ezrei estek áldozatul a mészárlásnak eddig, de ez csak a kezdet volt, mert:

A sötétség és a tűz kora kezdetét vette!

 Talponálló -üzemen kívüli- 00120

Az eső hamar eláll, de időnként mindig lesz zivatar hasonló mellékhatásokkal. Azonban a felhők nem tűnnek el New York és New Jersey környékéről, így a sötét megmarad, ennek köszönhetően a vámpírok éjjel-nappal tudnak közlekedni ezeken a területeken.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
 Talponálló -üzemen kívüli- Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by Ammon Einarson Szer. 13 Jún. 2012, 21:16

Az idő odakinn megváltozik. Vihar érkezik mely a város egésze felett díszeleg pompás vörösségében. Szinte éjszakai sötétség lett úrrá város szerte. Az eső a sok földön futót házaikba kényszeríti égető érintése nyomán. Derűs mosollyal arcomon figyeltem a megjelenő démoni hordát s ahogy a kihalt utcán menetelnek. Megindult mit Nagyurunk oly alaposan kitervelt. Biztos lesznek kik azt hiszik kitudnak állni a horda elé s győzedelmességet aratni felettük de azok majd beismerik, hogy lehetetlenre vállalkoznak s gyengének fognak bizonyulni a harcban.
Forr a vérem s libabőrös leszek egy pillanat alatt. Elsétálok a válasz függönyig s eltolva azt átlépek a másik oldalra. Ez a rész tükörképe a rendesnek. Bútorok, gyertyák, még a viasz is megtévesztően hasonlóképp csordul végig a gyertyák oldalán. Mezítelen lábammal csendesen suhanok át a szobán, árnyékom táncol a sok gyertya lángjai között utamon egészen a fotelig mely ott pihen üresen, egyedül. De nem sokáig, odaérkezésem után leülök s bele süppedek a szivacsába, démoni farkam oldalamhoz húzom s nyughatatlanul tekereg kavargó, fekete füstömet szétzavarva.
Rég nem voltam ennyire izgatott és nyugodt egyszerre. Gondtalanság és tett vágy kavarog párban mellette. Az előző éjszaka a bukottal kellemes időtöltés volt bár nem tudom. Lehet rajta kellett volna bűbájom hagynom. Még jól jöhetett volna. De mégis csak szövetségesem, társam lenne. Nincs okom ilyesfajta pórázt tartani rajta.
A sok gyertya lángja bemelegítette a szobát, kellemes számomra ez az idő, de másnak talán már meleg is lehet idebenn mint egy nyári napsütésen. Kellemes s kellemetlen érzés is. Utolsó napomra emlékeztet mikor a forróság ölelt meg de most eme emlék sem számít. Most csak egy dolog van csupán a listán, méghozzá Nagyurunk diadalának el hozatala. Kívül már megkezdték az első lépést. A nő és a taknyos s mellettük a két hatalmas, urunk fogadott gyermekei. Ők a nyitó szám.
- Ne merjetek elbukni.
Suttogom ki halkan ajkaim között s elnémulok utána. Bármennyire is lehetnék hangos hisz úgy se tudnak szavaim utat nyerni feléjük most. Csendben kell várakozni míg nem léphetek, nem mehetek játszani.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by Thorhalla Szer. 24 Ápr. 2013, 11:34

~ New York felett mindenhol ~
Az ég egyre jobban fehérleni kezdett, már-már vakító volt. A korábban hullott véreső már a múlt volt, ennek helyét az égen a fehérség vette át. Az atomrobbanásnak lehetett ilyen fénye, mégis ez nem az volt. Aemmilyen robbanás nem történt, ez az égen jelent meg, először csak halvány derengésben, majd pedig egyre erősebben, mígnem mindent beborítottak és mindenkit teljesen el nem vakítottak, bárhol is voltak azok a személyek New Yorkban, akár a föld alatt, vagy olyan helyen, aminek ablakai sem voltak. A vakító fehérség mindenhova bekúszott.
 Talponálló -üzemen kívüli- Korszakvege2
Hosszú percek teltek el, mire a fehér vakító fény eltűnt, mire mindenki rendesen látott a városból, ahol még esetleg voltak démonok, vagy a démontetemek ezek eltűntek az épületek démonias vonása mintha soha sem léteztek volna, a város magas pontjairól látszódó Astoria legmagasabb pontján levő nagy térkapu a torony tetejéről eltűnt, csak a romok maradtak hátra, amit Dormammu és serege okozott. És az égen is végre a mágikus felhők, az utolsó részen, a vörösesség eltűnt, végre valahára New York teljes területén ismét a rendes eget lehetett látni. New York egy újabb nagy katasztrófát vészelt át és élt túl.

Ezzel pedig vége lett a sötétség és tűz korszakának.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
 Talponálló -üzemen kívüli- Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by Thorhalla Szer. 24 Ápr. 2013, 11:35

DORMAMMU ELTŰNÉSÉVEL EGYÜTT AZ ENERGIÁI ÁLTAL LÉTEZŐ REJTEKHELY MEGSZŰNT ÉS ÖSSZEOMLOTT!

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
 Talponálló -üzemen kívüli- Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

 Talponálló -üzemen kívüli- Empty Re: Talponálló -üzemen kívüli-

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.