James Richards

by **Sarah** Csüt. 03 Május 2012, 22:06

Név: James Richards
Egyéb név(i): James, Kiborg - Ragaszkodott a névhez.
Faj: ember - kiborg
Nem: férfi
Jellem: Jó - szeret kísérletezni, érdeklik a tudományok és a technológia - a történtek komollyá tették, de van humorérzéke, és eléggé pozitív felfogással rendelkezik.
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: emberi időszámítás szerint 2028. December 17.
Kor: 18
Család:
- Apja: Reed Richards
- Anyja: Sue Storm
- Testvér: Victor Richards
- Nagybácsi: Johnny Storm
- Unokatestvér: Lara Storm
Foglalkozás: -
Testmagassága: 193 cm
Testsúlya: 110 kg ( a sok fémnek köszönhetően )
Szeme színe: vörös ( fekete alapon )
Haja színe: -
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: a kinézete
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: A tüdeje teljesen gépi, a gyomra csak félig, az agyának pedig csak néhány ( például a látásért felelős ) része, de ettől függetlenül egészséges.

Életrajz:
Nos, nem is tudom hol kezdjem az egészet, életem korai szakaszára nem emlékszem, sajnos régen volt, s felejtek én is, az egyetlen ami biztos az egészről, hogy valahol a negatív zónában történt az „ esetem „. Amióta az eszemet tudom fogságban éltem, legalább is a nagyobb részét, az első volt Annihilusé, amely talán nem is igazán nevezhető börtönnek, igazából egész humánus volt, szabadok voltunk egy városon belül, csupán csak a határain nem mehettünk ki, ami néha fájt, természetesen, de az ember egy idő után valamilyen szinten megszokja, és a kinti világ utáni kíváncsiskodás is alábbhagy, legalább is az én esetemben így történt. Mindig is szerettem a családom társaságát, na meg persze a barátaimat, közelibb ismerőseimet, ám a legtöbb időt talán az apámmal töltöttem, hiszen már egészen fiatal koromban lenyűgöztek a kísérletei, s bár akkor még segíteni nem segíthettem neki, de legalább ülhettem mellette és nézhettem hogy mit csinál, na meg persze hallgathattam a magyarázatát, hogy mit miért és hogyan, amiből akkor még nem sokat értettem természetesen, de egy meghatározó köve volt a későbbi életemnek. Szép lassan tovaszálltak a kisgyermeki évek, legalább is a gondtalanok, s megkezdődött az iskola, aminek végül is örültem, hiszen mindig is olyan akartam lenni mint az apám, okos, aki ért sok-mindenhez, s ennek a segítségével is csak közelebb érhettem a célomhoz. Habár be kell hogy lássam, néha már nehéznek, és kegyetlennek tűnt, hiszen mégiscsak ott van a korai kelés, a sok tanulás, na meg persze az órák is igen unalmasak voltak, a számok és betűk nem valami érdekesek, azonban sikerült kihúzni azt a nyolc évet, s mindezek alatt természetesen meglehetősen sokat komolyodtam, habár korán sem nőtt be a fejem lágya mire végeztem, még égett bennem az a… Hogy is nevezik, a fiatalság lángja, és megesett hogy bajba kevertem magam, pár rossz húzásom miatt amit ennek a lángnak köszönhetek, vagyis köszönhettem, de szerencsére nagyobb büntetésben nem volt részem miatta. Eljöttek a „ gimnazista „ évek, a lányok hajkurászása, nehezebb és érdekesebb tananyag, talán akkor éltem az aranykoromat, habár nem tudni hogy mit hoz a jövő, de azok voltak életem eddigi legjobb évei, habár sajnos nem tartottak sokáig, de ekkor már segíthettem rendesen a kísérletekbe, sok személlyel sikerült bensőségesebb kapcsolatot is kialakítanom, a tanulmányi eredményeim magasan jártak, azonban 16 éves koromban eléggé… Elromlottak a dolgok. Apámnak segítettem a laborban, szokványosnak mondható kísérletben, nem tűnt nagy dolognak, sem veszélyesnek, azonban mégis az volt. Úgy estek a dolgok, hogy el kellett egy kis időre hagynia a labort, én pedig maradtam, figyelmetlen voltam, egy óvatlan mozdulatomban felborítottam pár üveget, s innentől olyan szinten felgyorsultak a dolgok, elsőként egy nagy erejű villanásra lettem figyelmes, mely elvette a szemem világát, majd pedig iszonyatos forróságot éreztem, mind a bőrömön, mind pedig a tüdőmben. Pokoli fájdalom volt, de szerencsémre nem éreztem sokáig, hiszen hamar eszméletemet vesztettem, s ez volt az a bizonyos aranykor vége. Pár nappal később tértem magamhoz, a városi kórházban, sokáig nem tudtam hogy miként is kerülhettem oda, egyszerűen nem emlékeztem arra hogy mi történt, de ahogy telt-múlt az idő, úgy jelentek meg emlékfoszlányok, s rakódtak össze a kis képek egy kerek történetté. Sokáig, nagyon sokáig nehezemre esett elfogadni az új… Kinézetemet, adottságaimat, úgy tekintettem magamra mint egy szörnyre, pusztán a körülöttem lévő embereknek köszönhető hogy mára ez nem így van, nem kezdtek el kerülni, sőt, mondhatni még több időt szakítottak rám, s ha kellett akkor támogattak, igencsak sokat köszönhetek nekik. Eltelt pár hónap, majd igazából tovább romlottak a dolgok, habár itt már valamennyire megbékéltem magammal, nem is ezzel volt itt probléma, annyira legalább is nem, itt vette át a hatalmat Blastaar, aki áthelyeztetett minket egy új helyre, ahol megtapasztalhattuk, hogy milyen a valódi fogság. Körülbelül két, szörnyen hosszú évet tölthettünk ott, itt békéltem meg véglegesen a történtekkel, és úgy voltam vele hogy már úgysem számít,hiszen valószínű volt hogy ott fogjuk majd eltölteni az egész hátralévő életünket, láncra verve, szomorú tény. Ám szerencsére ez nem így alakult, egy nap felbukkant egy csapat ember, kik állításuk szerint értünk jöttek, s bár eleinte kissé kételkedtem, hiszen miért pont most? S egyáltalán miért, vagy hogyan jönne ide bárki is? De úgy tűnt hogy senkinek sincsen ellenvetése, és végül is egy próbát megért, s mit veszíthetünk? Velük tartottam, s végül is nyugodtan mondhatom, hogy megérte.

Képességei:
- Képes energiapajzsot vonni maga köré, mellyel puskagolyókat is képes felfogni - 2 körig
- Energia lövés kézből
- Képes a fény több tartományában is látni
- Pisztolylövéseket és késszúrásokat bíró külső páncélzat.