James Donohan

Életrajza:

Levél önmagamnak:

Egy nem éppen szegényes családban láttam meg a napvilágot, gyakorlatilag mindenem megvolt amire vágytam, kivéve az apámat. Anya sohasem beszélt róla, még csak a nevét sem tudhadtam, mert szerinte nem örülnék neki ha megismerném. Tudtam jól, hogy ha ő ezt mondta akkor igaza is van, pont ezért nem próbálkoztam tovább, próbáltam élni az életemet, gondolatban el is temettem, hisz mással kellett foglalkoznom ugyanis itt New York-ban a mindennapi élet sokkal keményebb mint azt bárki eltudná képzelni. Első csapásként azt éltem meg, hogy Magneto vírusa szörnyeteggé változtatott. Undorottam magamtól, többször is öngyilkossági kísérletet hajtottam végre, de valamiért mindig túléltem. Akkor még nem tudtam, hogy ez egy égi jel, egy égi jel arra, hogy élnem kell. Sehogy sem tudtam elfogadni magam, undorodtam az ilyen lényektől. Állatokként tekintettem rájuk és egyúttal magamra is. A lelki terror szerencsére nem tartott sokáig, közel két évet szenvedtem ugyanis az utolsók közt gyógyultam ki a „Betegségből“. Már kezdtem feladnia  reményt, mikor láttam a rengteg embert. Kivételnek éreztem magam, de jött a megváltás és csak úgy, mint ha a náthából gyógyulnék sikeresen túléltem ezt is.Közben a kanadai állambácsi úgy döntött, hogy ráteszi a kezét és ezt persze senki nem nézhette tétlenül. A robbantgatások megsokszorozódtak és a családom is áldozatul esett egynek. Egy éjszaka éppen hazafelé vezettem –már amennyire az adott körülményekben vezetni lehetett- és láttam, hogy a családi házunk lángogban áll. Alaposan ráléptem a gázra és a romhalmazhoz siettem melyet egykoron a házamnak tudhattam. A nappaliból köhögés hallatszot. Kisebb égési sérülésekkel sikeresen keresztülvágtam a házon majd nagy nehezen elértem az említett szobát. Ahogy beléptem megállt a lélegzetem, anyám egy gerenda alá szorult. Bármennyire is próbáltam nem tudtam segíteni rajta.A segítség továbbra sem jött, volt más dolguk is, nem csak a mi házunk és családunk dőlt romba aznap este, elég volt csak felemelnem a fejemet és láttam a füstcsóvákat szerte New Yorkban. A mellkasára fektettem a fejem. Tudtam, hogy nemtudom megmenteni őt, de nem is akartam elmenni mellőle. Azt gondoltam, hogy ha itt maradok vele, ha meghalok vele akkor megbocsájt. A gondolataimból arra eszmélek fel, hogy a padlózat úgy dönt, hogy megadja magát és egy emeletet zuhanok lejjeb távol és távol anyámtól érek földet. Tudom, hogy gyenge voltam, de úgy éreztem, hogy most semmi más nem fontos majd hirtelen a szemvilágomra sötétség borult. Már egy ideje köhögtem én is és most jött az eszméletvesztés. Gondoltam, már nincs sok hátra itt a kegyes halál, de nem. Egy kórházban tértem magamhoz, azonban a családom többi tagja nem volt ilyen szerencsés. Egy hétre rá négy embert temettem, nem hívtam meg senkit, senki szemébe nem tudtam belenézni, viszont elhatároztam, hogy véget vetek annak ami New York-ban folyik, máig egyetlen célom van: A béke. Gyermekkoromban sokat játszottam a sikátorokban és sok érdekes fazont ismertem meg ott, az egyik mára egy fegyverboltot vezet, persze illegálisan így az új életem első állomása idevezetett. Két pisztolyt és egy mesterlövészfegyvert szereztem be. Már kisgyerek korom óta jó érzékem volt a célzáshoz, mintha valamelyik ősöm egy mesterlövészt volna. Ezt a magyarázatot hamar elvetettem és elkönyveltem egyszerű adottságnak az élettől. Ezáltal is biztos voltam abban, hogy arra születtem, hogy békét teremtsek. Az apokalipszis hamar beköszöntött New York-ban, bár csak tizenhét évig, de az a tizenhéz év maga volt a pokol, az erős elvette amit akart a gyenge pedig előbb vagy utóbb, de bizony hamar meghalt. Amikor tehettem segítettem, de ehhez ölnöm kellett. Rendőrt, tolvajt egyaránt. Senkit nem kímélhettem ezekben az időkben. A szabad ég alatt alszom, hisz senkim és semmim nem maradt. A jófiúk sem kedvelnek, ahogy a rosszak sem. Kivülálló vagyok aki a maga feje után megy, senki és senki és semmi nem befolyásolhat. New York utcáit járva igyekszem megakadályozni a bűncselekményeket és ha kell, akkor ezért megszegem a törvényeket is, emberéleteket is képes vagyok kioltani emiatt. Az ÉN békém nem olyan, mint ami régen virágzott a földön, én a félelemből építek, mert a félelem minden ember és mutáns gyengepontja. Ez már emberöltők óta így van, nem kell ehhez nagy zseninek lennie az embernek. Jelenleg a legfőbb célom az, hogy Kanada kormányzója távozzon az élők soraiból. Ha ezt sikerülne véghezvinnem akkor talán...talán sikerülne egy kis befolyásra szert tennem és így létrehozni egy békés, új világrendet. Az én időm még messze van, nagyon messze, de tudom, hogy egy nap majd mindenkit rettegéssel fog eltölteni ez a név: James Donohan, a diktátor.

Képességei: Nincs
Szakértelmei: Kiemelkedően ért a fegyverekhez, jó emberismerő és jó beszédképességgel van megáldva
Privát előtörténet véleményezést kérsz: Igen
Megjegyzések:
-Szeretnék kérni a karakteremnek egy bemesélő sztorit

Elfogadva, 1-2 nap és kapsz vmi kalandot, amint kitaláltam, hogy mit.

Kezdtem is a kalandot:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t350-rorschach-szekesegyhaz-manhattan#46481