Chandilar
2 / 2 oldal • Megosztás
2 / 2 oldal • 1, 2
Re: Chandilar
2046. december 10. hétfő – Chandilar, Shi’ar Galaxis
Résztvevők: Zyro Tao
A férfi nem teljesen volt olyan, mint Aian, valamivel idősebbnek tűnt, a ruházata sem volt olyan, mint amit hallott róla. És a legfontosabb dolog talán, Aian, legalább is, akit Zyro ismert fekete hajú volt, nem szőke! Bár a vonások és a hang ugyanaz volt, de valami mégsem stimmelt a férfival.
< - Aian? – kérdezett vissza Assara. – Ismered?! Nem, ez nem negatív zóna, ott bogárszerű lények vannak, nem ilyenek… vizsgáltuk azt a helyet, amikor a bandázsok még shi’ar kézen voltak korábban. >
A nő Zyro-ra nézett.
< - Tudod mi ez a Rákuniverzum, amiről beszél? – érdeklődött. >
A kérdésre megrázta a fejét és széttárta a karjait.
< - Nem vagyok a nemes, és ha az lennék sem tudnám a majestor és a majestrix terveit – felelte. – De Lord Gladiátort ismerve nem fogja harc nélkül feladni. Készülj, elmegyünk az egyik laborba, tudni akarom, hogy miként jelent meg itt a semmiből ez, és azt, hogy mik ezek! >
Megvárta még, hogy Zyro bólintson, majd a fiú mögé lépett és őt átkarolva a repülés öve segítségével a levegőbe emelkedett a nő és repülni kezdett a császári negyed irányába.
Ez nem az én napom volt, lemaradt Aian képe…

_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Chandilar
-Ismerem... Vagyis. Ez nem egészen olyan, mint akit én ismerek. Idősebb, és egy kicsit a külseje is más. Talán egy alternatív világból érkezett. De fogalmam sincs, mi lehet az a Rákuniverzum.
Figyelek a válaszára, gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz a lényeg, harc nélkül nem bukhat el egy ilyen hatalmas birodalom. De nem is értem az egészet, még ha Aian meg is félemlítette volna annyira a vezetőket, hogy most belemenjenek a megadásba, ez az egyetlen űrhajó, bár elég nagy, azért nem elegendő, hogy a Shi'ar birodalomat sakkban tartsa. Csak idő kérdése, méghozzá rövid időé, hogy néhány szuperkatona megsemmisítse. Mi legalábbis így csinálnánk a Földön. Egy elit egység bátor és képzett harcosokból, akik behatolnak valahogy. Talán Gladiátor is ezt akarja majd tenni.
-Rendben, menjünk! - Válaszolok Assa'ranak, de közben még mindig a hatalmas űrhajót vagy robotot nézem, aztán érzem, hogy átkarol, és a levegőbe emelkedünk. A magasság sohasem zavart, de kicsit azért más a dolog, hogy az egyetlen, ami visszatart a zuhanástól, az egy nő biztos fogása... Nem mintha nem bíznék benne, de azért néha kicsit ijesztő belegondolni. A császári negyed felé repülve a várost figyelem, hogy mekkora lehet a kár, mennyire tört ki a pánik Aian érkezése után.

Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Chandilar
2046. december 10. hétfő – Chandilar, Shi’ar Galaxis
Résztvevők: Zyro Tao
Ahogyan Assara és Zyro repültek a császári negyed felé Zyro megtudta nézni a várost is, amit szeretett volna. Módszeres bombázás volt, lakónegyedet egyetlen találat sem ért szinte, maximum néhány eltévedt lövés. Azonban a katonai és ipar negyedek, ahogyan a védőpajzsokért felelős támaszpontok súlyos károkat szenvedtek. Mindezek persze viszonylag hamar helyreállíthatóak, ha úgy alakul, hogy megszállják a bolygót, vagy ha elűzik a támadókat. De amíg ez az állapot van a katonaság és a gazdaság, illetve a védelmi mechanizmusok nem üzemeltek. Remek taktikai húzás volt az ellenség részéről, és ebből lehetett tudni, hogy nem csak ijesztgetnek, hanem tényleg komolyan gondolták azt, amit akartak. Az, hogy mennyire lenne káosz nem sikerült felmérni ilyen magasságból, és úgy tíz perc múlva meg is érkeztek a császári negyedbe, ahol Assara letette a földre Zyro-t a palota előtt.
- Menjünk be – javasolta.
Ezzel már indult is volna befelé. A páros két villanást látott, majd mindkettejük torkához egy-egy kardpenge ért. egy férfi és egy nő voltak ott.
- Mit keresnek itt? – kérdezte a nő.
- Az apámat jöttem meglátogatni, a Feketetoll osztag parancsnoka – válaszolta.
- És ez? – nézett Zyro-ra.
- Ő…
– A kree-t kérdeztem, nem magát.
Résztvevők: Zyro Tao
Ahogyan Assara és Zyro repültek a császári negyed felé Zyro megtudta nézni a várost is, amit szeretett volna. Módszeres bombázás volt, lakónegyedet egyetlen találat sem ért szinte, maximum néhány eltévedt lövés. Azonban a katonai és ipar negyedek, ahogyan a védőpajzsokért felelős támaszpontok súlyos károkat szenvedtek. Mindezek persze viszonylag hamar helyreállíthatóak, ha úgy alakul, hogy megszállják a bolygót, vagy ha elűzik a támadókat. De amíg ez az állapot van a katonaság és a gazdaság, illetve a védelmi mechanizmusok nem üzemeltek. Remek taktikai húzás volt az ellenség részéről, és ebből lehetett tudni, hogy nem csak ijesztgetnek, hanem tényleg komolyan gondolták azt, amit akartak. Az, hogy mennyire lenne káosz nem sikerült felmérni ilyen magasságból, és úgy tíz perc múlva meg is érkeztek a császári negyedbe, ahol Assara letette a földre Zyro-t a palota előtt.
- Menjünk be – javasolta.
Ezzel már indult is volna befelé. A páros két villanást látott, majd mindkettejük torkához egy-egy kardpenge ért. egy férfi és egy nő voltak ott.
- Mit keresnek itt? – kérdezte a nő.
- Az apámat jöttem meglátogatni, a Feketetoll osztag parancsnoka – válaszolta.
- És ez? – nézett Zyro-ra.
- Ő…
– A kree-t kérdeztem, nem magát.
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Chandilar
A repülésünk közben alaposan megnézem a várost, és sajnálatos módon meg kell állapítanom, hogy Aian nem csak szurkálódott, hanem nagyon is alaposan megfontolt terv alapján hajtotta végre a támadását. Úgy tűnik, ez a támadás komolyabb, mint amilyennek elsőre gondoltam.
A landolás után csak bólintok Assa'ranak, hogy indulhatunk a palotába, bár sokat nem tudnék ott csinálni, de legalább meghallgatom a magasabb rangúak álláspontját.
Azonban nem olyan egyszerű ez a bejutás, mint amilyennek Assa'ra feltüntette, már néztem is volna nagyokat, hogy bármiféle biztonsági vizsgálat nélkül besétálhatunk, mikor megjelenik két őr. Assa'ra hamar válaszol, de aztán engem kérdeznek, és egy kicsit feszélyez, hogy egy pengét tartanak a nyakamhoz.
-Zyro Tao vagyok, más néven Zyro-Rel, a Shi'ar Birodalom politikai túsza. Az ő felügyeletére bíztak - remélem, hogy az "ő", anélkül is érthető, hogy mutogatok, mert a végén még azt hiszik, támadni akarok, és lefejeznek. Azt hiszem, ennyi magyarázat elég lesz, ha őt beengedik, akkor gondolom azt is beengedik, akire neki kell vigyáznia.
Ami viszont érdekes, hogy egyből kiszúrták, hogy nem vagyok shi'ar, pedig a testem mostanra már teljesen alkalmazkodott a shi'ar külsőhöz. Ezek az alakok nem könnyen átverhetőek.
A landolás után csak bólintok Assa'ranak, hogy indulhatunk a palotába, bár sokat nem tudnék ott csinálni, de legalább meghallgatom a magasabb rangúak álláspontját.
Azonban nem olyan egyszerű ez a bejutás, mint amilyennek Assa'ra feltüntette, már néztem is volna nagyokat, hogy bármiféle biztonsági vizsgálat nélkül besétálhatunk, mikor megjelenik két őr. Assa'ra hamar válaszol, de aztán engem kérdeznek, és egy kicsit feszélyez, hogy egy pengét tartanak a nyakamhoz.
-Zyro Tao vagyok, más néven Zyro-Rel, a Shi'ar Birodalom politikai túsza. Az ő felügyeletére bíztak - remélem, hogy az "ő", anélkül is érthető, hogy mutogatok, mert a végén még azt hiszik, támadni akarok, és lefejeznek. Azt hiszem, ennyi magyarázat elég lesz, ha őt beengedik, akkor gondolom azt is beengedik, akire neki kell vigyáznia.
Ami viszont érdekes, hogy egyből kiszúrták, hogy nem vagyok shi'ar, pedig a testem mostanra már teljesen alkalmazkodott a shi'ar külsőhöz. Ezek az alakok nem könnyen átverhetőek.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Chandilar
2046. december 10. hétfő – Chandilar, Shi’ar Galaxis
Résztvevők: Zyro Tao
Arra, amikor Zyro bemutatkozott és elmondta, hogy kicsoda a nő hátrébb engedte a karját. Ami Zyro-nak feltűnt az itt tartózkodása alatt, hogy nagyon kevés shi’ar volt csak, aki háromszögletűre nyírva hordta a haját, mindenki más hagyta nőni, mint itt a nő is. ha megkérdezte, hogy miért van így az elmúlt pár napban, akkor elmondták neki, hogy a nemesség kiváltsága a felfelé nyírt háromszögű haj, az egyszerű közemberek nem hordhatták így a tollazatukat. A nő intett a közelben álló őröknek, akik odaléptek hozzá, hogy átkutassák. Mivel Zyro nem kapott itt fegyvert, így igazából semmit sem találtak nála. Mikor a motozással végeztek, akkor biccentettek a nőnek.
< - Rendben van, kövessenek! >
A nő ment előre, Assa’ra pedig engedte maga elé Zyro-t, és így ő maga zárta a sort. Az egyik nagy fogadóteremig mentek, odabentről hangokat lehetett hallani, mikor a nő benyitott és belépett féltérdre ereszkedett. Assa’ra csak meghajolt. A császári pár volt odabent, a herceg, Araki, akivel Zyro már találkozott idejövetel előtt, illetve legalább fél tucat magas rangú személy.
< - Felségek! – köszönt Zyro kísérője. – A kree ismeri a támadót. >
Lilandra fordult oda a megérkezettekhez.
< - Beszélj! – mondta, félig kérés és félig parancs volt tőle. >
Még nem nézel ki shi’ar-nak, még mindig világoskék a bőre a karakternek és nem kaukázusi.
Résztvevők: Zyro Tao
Arra, amikor Zyro bemutatkozott és elmondta, hogy kicsoda a nő hátrébb engedte a karját. Ami Zyro-nak feltűnt az itt tartózkodása alatt, hogy nagyon kevés shi’ar volt csak, aki háromszögletűre nyírva hordta a haját, mindenki más hagyta nőni, mint itt a nő is. ha megkérdezte, hogy miért van így az elmúlt pár napban, akkor elmondták neki, hogy a nemesség kiváltsága a felfelé nyírt háromszögű haj, az egyszerű közemberek nem hordhatták így a tollazatukat. A nő intett a közelben álló őröknek, akik odaléptek hozzá, hogy átkutassák. Mivel Zyro nem kapott itt fegyvert, így igazából semmit sem találtak nála. Mikor a motozással végeztek, akkor biccentettek a nőnek.
< - Rendben van, kövessenek! >
A nő ment előre, Assa’ra pedig engedte maga elé Zyro-t, és így ő maga zárta a sort. Az egyik nagy fogadóteremig mentek, odabentről hangokat lehetett hallani, mikor a nő benyitott és belépett féltérdre ereszkedett. Assa’ra csak meghajolt. A császári pár volt odabent, a herceg, Araki, akivel Zyro már találkozott idejövetel előtt, illetve legalább fél tucat magas rangú személy.
< - Felségek! – köszönt Zyro kísérője. – A kree ismeri a támadót. >
Lilandra fordult oda a megérkezettekhez.
< - Beszélj! – mondta, félig kérés és félig parancs volt tőle. >
Még nem nézel ki shi’ar-nak, még mindig világoskék a bőre a karakternek és nem kaukázusi.
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Chandilar
A motozásnál már megnyugszom, tudom, hogy nincs mitől tartanom, és végre bemehetek. Kicsit meglepődöm, hogy Assa'ra előre enged, elvégre ő jött a nemesekhez, hogy beszéljen velük, én csak azért kísértem el, hogy addig se bóklásszak el a káoszban. Legalábbis én ezt hittem. De mint kiderül, mint már oly sokszor, ezúttal is tévedtem.
A nemesek előtt megzavarodom, a testőr letérdelt, Assa'ra viszont csak meghajolt, nekem vajon melyiket kéne csinálnom? Végül megkockáztatom, hogy bőven nem vagyok olyan szinten, mint Assa'ra, hogy állva maradhassak, és inkább letérdelek én is, legfeljebb felállok, ha engedélyt adnak rá. Aztán viszont Assa'ra szavaira rögtön fel is nézek, majd Lilandra felé fordulok.
-Felség - kezdek bele, és nagyot nyelek -, valóban ismerek egy Aian nevű férfit. Ez az Aian viszont más, vannak eltérések. Feltűnően idősebb, mint az én ismerősöm, és fekete helyett szőke a haja. Azt gondolom, egy alternatív világból vagy a jövőből érkező Aian lehet. Akit én ismerek, birtokolja a Nega bandázsokat, amivel kedve szerint nyithat átjárót a negatív zónába. Ennél az Aiannál nem láttam bandázst, bár nem volt alkalmam alaposan megvizsgálni. Ráadásul a negatív zóna megnyitását nyilván jelezték volna a szenzorok. Ő valami más módon juthatott ilyen közel ennyire észrevétlenül. Felség... Ha bármiben állhatok a szolgálatára... A Shi'ar Birodalom jól bánt velem mindeddig, szeretném meghálálni, ha esetleg összecsapásra kerül sor.
Ez leginkább annak köszönhető, amit a templomban éltem át. Nem tudom, miért, de úgy érzem, most már legalább annyira az én gondom ez, mint bármelyik shi'aré. Na jó, ez így nem egészen igaz. Tudom, hogy miért. A két istenség megmondta... Ismét lehajtom a fejem, úgy várom a választ.
A nemesek előtt megzavarodom, a testőr letérdelt, Assa'ra viszont csak meghajolt, nekem vajon melyiket kéne csinálnom? Végül megkockáztatom, hogy bőven nem vagyok olyan szinten, mint Assa'ra, hogy állva maradhassak, és inkább letérdelek én is, legfeljebb felállok, ha engedélyt adnak rá. Aztán viszont Assa'ra szavaira rögtön fel is nézek, majd Lilandra felé fordulok.
-Felség - kezdek bele, és nagyot nyelek -, valóban ismerek egy Aian nevű férfit. Ez az Aian viszont más, vannak eltérések. Feltűnően idősebb, mint az én ismerősöm, és fekete helyett szőke a haja. Azt gondolom, egy alternatív világból vagy a jövőből érkező Aian lehet. Akit én ismerek, birtokolja a Nega bandázsokat, amivel kedve szerint nyithat átjárót a negatív zónába. Ennél az Aiannál nem láttam bandázst, bár nem volt alkalmam alaposan megvizsgálni. Ráadásul a negatív zóna megnyitását nyilván jelezték volna a szenzorok. Ő valami más módon juthatott ilyen közel ennyire észrevétlenül. Felség... Ha bármiben állhatok a szolgálatára... A Shi'ar Birodalom jól bánt velem mindeddig, szeretném meghálálni, ha esetleg összecsapásra kerül sor.
Ez leginkább annak köszönhető, amit a templomban éltem át. Nem tudom, miért, de úgy érzem, most már legalább annyira az én gondom ez, mint bármelyik shi'aré. Na jó, ez így nem egészen igaz. Tudom, hogy miért. A két istenség megmondta... Ismét lehajtom a fejem, úgy várom a választ.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Chandilar
2046. december 10. hétfő – Chandilar, Shi’ar Galaxis
Résztvevők: Zyro Tao
Zyro megkapta az engedélyt a felkelésre, ahogyan a testőr is.
< - A bandázs ott van a kezén Zyro-Rel, de nem a nega, hanem a kvantum bandázs, de abban a dimenzióban nem él senki sem. A tudósaink rést véltek felfedezni a realitás „szövetében” – szólalt meg az egyik admirális. – Bárhonnan is érkeztek ezek, nem a Negatív zóna volt, és nem is ennek a realitásnak a dimenziói. >
Zyro tudja, hogy a kvantum bandázs a Földön van, Hood tulajdonában, amióta hazajöttek tudták ezt.
< - Egy helyen volt ilyesmi korábban, de az lehetetlen – mondta egy másik. >
< - Hol és mikor? – fordult felé Gladiátor. >
< - Az egyik Nova feljegyezéseiben találtak erre utaló nyomot Majestor. Lehetséges, hogy ők a felelősek azért, hogy a hadtestet kiirtották az elmúlt két és fél évtizedben. >
< - Konkrétabb? – kérdezte Lilandra. >
< - Nincs Majestrix, sajnálom. Meg kellene keresni a Xandart, hátha a Világelme tud valamit mondani erre. De nincs időnk, a sugárzás szerint negabombáik vannak, képesek végrehajtani azt, amivel fenyegettek. >
< - Tisztában vagyunk vele! – szólalt meg fagyosan Kallark, mire a nemesek léptek egyet hátra. – Egy dolgot tehetsz – nézett Zyro-ra. – Elhagyod a bolygót, Eleina Harcimadár és a Kubark herceg veled megy. Elmentek megkeresni a Xandart és megtudjátok, amit lehet. Utána elviszed a trónörököst bátyádhoz, úgy tudom, hogy a Kree Birodalom egyik vádlója. >
< - Kizárt, itt mara… - kezdte volna a herceg. >
< - Erről nem nyitok vitát! Megértetted Rel?! >
//Nézd meg a képet, ott van rajta a bandázs //
Résztvevők: Zyro Tao
Zyro megkapta az engedélyt a felkelésre, ahogyan a testőr is.
< - A bandázs ott van a kezén Zyro-Rel, de nem a nega, hanem a kvantum bandázs, de abban a dimenzióban nem él senki sem. A tudósaink rést véltek felfedezni a realitás „szövetében” – szólalt meg az egyik admirális. – Bárhonnan is érkeztek ezek, nem a Negatív zóna volt, és nem is ennek a realitásnak a dimenziói. >
Zyro tudja, hogy a kvantum bandázs a Földön van, Hood tulajdonában, amióta hazajöttek tudták ezt.
< - Egy helyen volt ilyesmi korábban, de az lehetetlen – mondta egy másik. >
< - Hol és mikor? – fordult felé Gladiátor. >
< - Az egyik Nova feljegyezéseiben találtak erre utaló nyomot Majestor. Lehetséges, hogy ők a felelősek azért, hogy a hadtestet kiirtották az elmúlt két és fél évtizedben. >
< - Konkrétabb? – kérdezte Lilandra. >
< - Nincs Majestrix, sajnálom. Meg kellene keresni a Xandart, hátha a Világelme tud valamit mondani erre. De nincs időnk, a sugárzás szerint negabombáik vannak, képesek végrehajtani azt, amivel fenyegettek. >
< - Tisztában vagyunk vele! – szólalt meg fagyosan Kallark, mire a nemesek léptek egyet hátra. – Egy dolgot tehetsz – nézett Zyro-ra. – Elhagyod a bolygót, Eleina Harcimadár és a Kubark herceg veled megy. Elmentek megkeresni a Xandart és megtudjátok, amit lehet. Utána elviszed a trónörököst bátyádhoz, úgy tudom, hogy a Kree Birodalom egyik vádlója. >
< - Kizárt, itt mara… - kezdte volna a herceg. >
< - Erről nem nyitok vitát! Megértetted Rel?! >
//Nézd meg a képet, ott van rajta a bandázs //
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Chandilar
Mint kiderül, ők valószínűleg alaposabban megnézték az üzenetet, de valóban nem hordja a Nega bandázsokat. Helyette a kvantum van nála, ami viszont a Földön van Hoodnál. Ezek szerint vagy két pár bandázs van, vagy ez az Aian tényleg egy másik időből vagy világból jött.
A tanácskozáson érzékelhető Kallark feszült hangulata, úgy tűnik, ő lesz a végső a szó, még a többiek is tartanak tőle. Úgy tűnik, arról van szó, hogy korábban is történt már ilyen utazás, ha lehet ezt mondani. Azonban erről senki nem tud többet, így marad a Világelme. Erről viszont én nem tudok semmit, úgyhogy ha eljön a megfelelő pillanat, mindenképpen kérdezősködnöm kell majd.
Amikor Kallark ismét engem szólít meg, eléggé meglepődöm. A feladat, amiről beszél, logikus, csak épp azt nem értem, miért engem szemelt ki erre. Talán biztonságosabbnak ítéli, minthogy itt maradjak, és nem akarja elveszíteni az értékes túszát? Értelmetlen, hogy miért akarja a trónörököst a kree-k közé küldeni, miközben elvileg háborúban állnak a Shi'ar Birodalommal. Teljes a zavar az elmémben. Egy ideig csak bámulok emiatt zavartan Kallarkra, a hercegre és néha Assa'ra felé is, aztán bólintok.
-Világos, Kallark nagyúr! - Remélem megfelelő a megszólítás.
Szóval Kubark herceg a trónörökös, nem Araki, akivel korábban találkoztam. És velünk jön még Eleina Harcimadár is, akit szintén nem ismerek. A bolygó elhagyása nekem is jól jön, ez egyértelmű, és az is tetszetős, hogy utána Zamhoz megyünk. Végülis talán érthető Kallark döntése is a hercegről, inkább tudja egy olyan ellenség kezén a trónörököst, aki biztosan jól vigyáz rá majd, hiszen értékes. A másik lehetőség Aian lenne, akiről semmit sem tudunk.
-Mindent megteszek, hogy a trónörökös épségben jusson el Zam-Relhez! - Ennyi ígéret belefér, ami a világelmét illeti... Fogalmam sincs, hogy mi az pontosan, hogyan működik, és hol van, így arra sem szívesen adnám a szavamat, hogy bármit is megtudunk tőle. De ez inkább Eleina dolga lesz, azt hiszem.
A tanácskozáson érzékelhető Kallark feszült hangulata, úgy tűnik, ő lesz a végső a szó, még a többiek is tartanak tőle. Úgy tűnik, arról van szó, hogy korábban is történt már ilyen utazás, ha lehet ezt mondani. Azonban erről senki nem tud többet, így marad a Világelme. Erről viszont én nem tudok semmit, úgyhogy ha eljön a megfelelő pillanat, mindenképpen kérdezősködnöm kell majd.
Amikor Kallark ismét engem szólít meg, eléggé meglepődöm. A feladat, amiről beszél, logikus, csak épp azt nem értem, miért engem szemelt ki erre. Talán biztonságosabbnak ítéli, minthogy itt maradjak, és nem akarja elveszíteni az értékes túszát? Értelmetlen, hogy miért akarja a trónörököst a kree-k közé küldeni, miközben elvileg háborúban állnak a Shi'ar Birodalommal. Teljes a zavar az elmémben. Egy ideig csak bámulok emiatt zavartan Kallarkra, a hercegre és néha Assa'ra felé is, aztán bólintok.
-Világos, Kallark nagyúr! - Remélem megfelelő a megszólítás.
Szóval Kubark herceg a trónörökös, nem Araki, akivel korábban találkoztam. És velünk jön még Eleina Harcimadár is, akit szintén nem ismerek. A bolygó elhagyása nekem is jól jön, ez egyértelmű, és az is tetszetős, hogy utána Zamhoz megyünk. Végülis talán érthető Kallark döntése is a hercegről, inkább tudja egy olyan ellenség kezén a trónörököst, aki biztosan jól vigyáz rá majd, hiszen értékes. A másik lehetőség Aian lenne, akiről semmit sem tudunk.
-Mindent megteszek, hogy a trónörökös épségben jusson el Zam-Relhez! - Ennyi ígéret belefér, ami a világelmét illeti... Fogalmam sincs, hogy mi az pontosan, hogyan működik, és hol van, így arra sem szívesen adnám a szavamat, hogy bármit is megtudunk tőle. De ez inkább Eleina dolga lesz, azt hiszem.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Chandilar
2046. december 10. hétfő – Chandilar, Shi’ar Galaxis
Résztvevők: Zyro Tao
< - Értettem Majestor! – szólalt meg a fehér hajú nő. – Nem fog baja esni a nagyúrnak. >
< - Menned kell és mész is, már eldöntöttük – szólalt meg Lilandra is. >
Néhány pillanatnyi rövid búcsúzkodás jött, olyasmi, amit mások előtt az etikett nem igen enged meg. Lilandra megölelte a fiát és egy csókot is nyomott az arcára. Egy anyától nem volt túl meglepő, de amit hallani lehetett Gladiátorról, az volt meglepő igazából, hogy a férfi is megölelte a fiát. Még mondtak is neki valamit, de az már tényleg annyira privát volt, hogy senki sem hallotta. Amint ezzel a rövid búcsúval végeztek mindenki elhagyta a helységet, csak a fiú, a shi’ar nő és Zyro maradtak ott, még Assa’ra is távozni kényszerült.
< - Úgy tudom, hogy az édesanyja a Nova hadtest utolsó élő tagja – szólalt meg a nő. – Érdemes lenne nála utána érdeklődni, hogy a Xandar helyileg hol található. Anélkül, hogy a Földre mennénk. Egyébként Lar’syee Eleina vagyok, császári harcimadár, halálhozó osztály. Szólíthat Lar’syee-nek, vagy Harcimadárnak. Lord Kubark megszólítása, herceg, vagy uram minden körülmények között. >
Oktatta még ki a nő Zyro-t, amíg a fiú válaszára várt.
Résztvevők: Zyro Tao
< - Értettem Majestor! – szólalt meg a fehér hajú nő. – Nem fog baja esni a nagyúrnak. >
< - Menned kell és mész is, már eldöntöttük – szólalt meg Lilandra is. >
Néhány pillanatnyi rövid búcsúzkodás jött, olyasmi, amit mások előtt az etikett nem igen enged meg. Lilandra megölelte a fiát és egy csókot is nyomott az arcára. Egy anyától nem volt túl meglepő, de amit hallani lehetett Gladiátorról, az volt meglepő igazából, hogy a férfi is megölelte a fiát. Még mondtak is neki valamit, de az már tényleg annyira privát volt, hogy senki sem hallotta. Amint ezzel a rövid búcsúval végeztek mindenki elhagyta a helységet, csak a fiú, a shi’ar nő és Zyro maradtak ott, még Assa’ra is távozni kényszerült.
< - Úgy tudom, hogy az édesanyja a Nova hadtest utolsó élő tagja – szólalt meg a nő. – Érdemes lenne nála utána érdeklődni, hogy a Xandar helyileg hol található. Anélkül, hogy a Földre mennénk. Egyébként Lar’syee Eleina vagyok, császári harcimadár, halálhozó osztály. Szólíthat Lar’syee-nek, vagy Harcimadárnak. Lord Kubark megszólítása, herceg, vagy uram minden körülmények között. >
Oktatta még ki a nő Zyro-t, amíg a fiú válaszára várt.
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Chandilar
Mivel a következő pillanatokban hivatalosan nem kéne jelen lennem, inkább úgy is teszek, mintha itt sem lennék. Szememet lesütve, fejemet félrefordítva hallgatom csak, ahogy búcsúzkodik a herceg, és azon gondolkodom, vajon sajnálnom kellene-e őt. Vajon neki rosszabb, mint nekem? Nem akarok önző lenni, a sorsom enyhén szólva hányattatott, és sokszor fogalmam sincs, hogy merrefelé tartok, de a shi'ar istenek hitet adtak. Végül úgy döntök, a sajnálat nem megfelelő, inkább támogatnom kéne, de azt sem éppen szavakkal. Nem sokat érne, ha azt mondanám: nem lesz semmi baj, megoldjuk a dolgot.
Amikor mindenki elhagyja a termet, Harcimadárhoz fordulok.
-Rendben van, Lar'syee. Herceg - bólintok a fiú felé, hogy jelezzem, tudomásul vettem az etikett szabályait.
-Igen, valóban az anyám az utolsó Nova - erősítem meg Lar'syeet. - Ha van megfelelő kommunikációs eszközük, szívesen beszélek vele, és megpróbálom meggyőzni, hogy árulja el nekünk a Xandar helyét. De gondolom érdemes lenne ezt úgy csinálni, hogy Aian ne tudjon róla. El tudjuk egyáltalán hagyni a bolygót úgy, hogy Aian ne vegye észre? Mert nem hiszem, hogy megengedné. Mellesleg... Mi az a Xandar pontosan?
Azt hiszem, most már alkalmasabb a helyzet, hogy rákérdezzek. A kapcsolatfelvétel az anyámmal kicsit nehézkesnek tűnik, azt tudom, hogy van laborja, ami elég jól fel van szerelve, talán valamilyen kommunikációs eszközt is lehet ott találni, de nem tudom, milyen eséllyel tudunk annak üzenni a shi'ar űrből. El sem tudom képzelni, milyen érdekes beszélgetés lenne anyámmal, akinek fogalma sincs, mi történt velem, mióta elmentem Németországba. Biztosan halottnak hisznek már... El se hinnék, hogy Cinnamon rabolt el és egy Lokinak álcázott skrull, vagy egy skrullnak álcázott Loki klón. És aztán a shi'ar birodalom túsza lettem... Szép kis történet.
Amikor mindenki elhagyja a termet, Harcimadárhoz fordulok.
-Rendben van, Lar'syee. Herceg - bólintok a fiú felé, hogy jelezzem, tudomásul vettem az etikett szabályait.
-Igen, valóban az anyám az utolsó Nova - erősítem meg Lar'syeet. - Ha van megfelelő kommunikációs eszközük, szívesen beszélek vele, és megpróbálom meggyőzni, hogy árulja el nekünk a Xandar helyét. De gondolom érdemes lenne ezt úgy csinálni, hogy Aian ne tudjon róla. El tudjuk egyáltalán hagyni a bolygót úgy, hogy Aian ne vegye észre? Mert nem hiszem, hogy megengedné. Mellesleg... Mi az a Xandar pontosan?
Azt hiszem, most már alkalmasabb a helyzet, hogy rákérdezzek. A kapcsolatfelvétel az anyámmal kicsit nehézkesnek tűnik, azt tudom, hogy van laborja, ami elég jól fel van szerelve, talán valamilyen kommunikációs eszközt is lehet ott találni, de nem tudom, milyen eséllyel tudunk annak üzenni a shi'ar űrből. El sem tudom képzelni, milyen érdekes beszélgetés lenne anyámmal, akinek fogalma sincs, mi történt velem, mióta elmentem Németországba. Biztosan halottnak hisznek már... El se hinnék, hogy Cinnamon rabolt el és egy Lokinak álcázott skrull, vagy egy skrullnak álcázott Loki klón. És aztán a shi'ar birodalom túsza lettem... Szép kis történet.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Chandilar
2046. december 10. hétfő – Chandilar, Shi’ar Galaxis
Résztvevők: Zyro Tao
A nő bólintott Zyro feltevésére.
< - Előbb jussunk ki a bolygóról – mondta. – Blokkolják az adásokat. Ha kint vagyunk, elugrunk egy biztonságosabb naprendszerbe és onnan feltudjuk venni vele a kapcsolatot. A kérdésre visszatérünk, ha biztonságban vagyunk. >
< - Harcimadár remek pilóta, megoldja, hogy kijussunk – mondta a fiú. >
A hangjában hallani lehetett, hogy sírással küszködött, de megemberelte magát annyira, hogy ne tegye meg nyilvánosan, vagy csak Zyro előtt. Lar’syee indult előre a folyosóra, majd egy olyan irányba fordult, amerre Zyro nem járt korábban. Egy nagyobb belső udvaron át megérkeztek egy nagy hangárba, ahol a nő a két fiatal férfit egy kisebb gép felé kezdte terelni, hogy arra menjenek.
A kisebbet úgy kellett érteni, hogy itt vadászgépek és kompok nem igen voltak, csak nagyobb diplomáciai útra szükséges gépek. A hármas az egyetlen harci gép felé közeledett. Felérve rá, annak ellenére, hogy harci gép, kényelmes volt, két nagyobb kabin volt benne, amiben aludni lehetett, ezek fürdővel is el voltak látva, volt egy konyha rész is, és egy központi kabin. Illetve a pilótafülke. A nő oda sietett egyből, Kubark csak leült a „nappaliban” az egyik ülőalkalmatosságra, ami ott volt. Zyro pedig eldönthette, hogy marad itt, vagy megy ő is a hídra.
Résztvevők: Zyro Tao
A nő bólintott Zyro feltevésére.
< - Előbb jussunk ki a bolygóról – mondta. – Blokkolják az adásokat. Ha kint vagyunk, elugrunk egy biztonságosabb naprendszerbe és onnan feltudjuk venni vele a kapcsolatot. A kérdésre visszatérünk, ha biztonságban vagyunk. >
< - Harcimadár remek pilóta, megoldja, hogy kijussunk – mondta a fiú. >
A hangjában hallani lehetett, hogy sírással küszködött, de megemberelte magát annyira, hogy ne tegye meg nyilvánosan, vagy csak Zyro előtt. Lar’syee indult előre a folyosóra, majd egy olyan irányba fordult, amerre Zyro nem járt korábban. Egy nagyobb belső udvaron át megérkeztek egy nagy hangárba, ahol a nő a két fiatal férfit egy kisebb gép felé kezdte terelni, hogy arra menjenek.
A kisebbet úgy kellett érteni, hogy itt vadászgépek és kompok nem igen voltak, csak nagyobb diplomáciai útra szükséges gépek. A hármas az egyetlen harci gép felé közeledett. Felérve rá, annak ellenére, hogy harci gép, kényelmes volt, két nagyobb kabin volt benne, amiben aludni lehetett, ezek fürdővel is el voltak látva, volt egy konyha rész is, és egy központi kabin. Illetve a pilótafülke. A nő oda sietett egyből, Kubark csak leült a „nappaliban” az egyik ülőalkalmatosságra, ami ott volt. Zyro pedig eldönthette, hogy marad itt, vagy megy ő is a hídra.
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Chandilar
Bólintok Lar'syee szavait hallva, gondoltam, hogy nem lesz könnyű innen üzenni, de ezek szerint a lehetetlen lenne inkább a jó szó.
Az ismeretlen teremben nem sok időm volt nézelődni, mert Harcimadár egyből az űrhajó felé tessékelt. Kész őrület belegondolni, hogy már megint az űrben fogok utazni, valahogy mindig ilyesmik történnek velem, amire egyáltalán nem számítok.
Beszállok a gépbe, majd a felszállást követően már kicsit nagyobb biztonságban érzem magam. A legkülönösebb az egész űrutazásban talán az, hogy van mesterséges gravitáció. Az ember azt várná, hogy az űrben, a súlytalanság kellemes előnyeit élvezve lebeg majd, ehelyett ugyan úgy kell mozognunk, mint a Földön vagy a Chandilaron. Valószínűleg a mesterséges gravitáció a Chandilarhoz hasonló mértékre van beállítva, tehát még mindig magasabbra, mint a Földön tapasztalható érték.
Miután feltérképeztem a hajót, ami nem egy labirintus, de azért elég tágas hármunk számára, úgy döntök, Lar'syee-vel tartok a pilótafülkébe. Egyrészt, mert még mindig nem tudom, hogy mi az a Világelme, másrészt pedig mert nem nehéz észrevenni, hogy a herceg nem viseli jól a hirtelen távozást az otthonából és a családjától. Szüksége lehet egy kis időre, és magányra, hogy összeszedje magát.
Tehát követem Lar'syee-t, és beülök mellé a pilótafülkébe. Rögtön rájövök, hogy talán itt is inkább csak ártani tudok, mint használni. Körülnézek, hogy látszik-e valahol a Aian gigantikus gépe, vagy esetleg egy csillagkapu, amivel gondolom utazni akarunk. Meg sem kérdem, hogy tudok-e valamiben segíteni, helyette inkább hallgatok, amíg azt látom, hogy Lar'syee-nek koncentrálnia kell. Csak akkor szólalok meg, ha felém néz, vagy esetleg feltűnően kisebb hevességgel nyomkod gombokat.
-Ha kijutottunk a sűrűjéből, majd meghallgatnám a történetet a Világelméről. Ha nem zavarom, addig itt maradnék, nem tudnék most nyugodtan pihenni a kabinban.
Tétován ülök egy ideig, aztán végül megkockáztatom.
-Esetleg ha szüksége van rám valamiben, bármiben, szívesen segítek.
Leginkább arra gondolok, hogy megkér, nyugtassam meg a herceget, de ha esetleg kezelhetném a fegyvereket, az lenne ám csak az igazi kaland.
Az ismeretlen teremben nem sok időm volt nézelődni, mert Harcimadár egyből az űrhajó felé tessékelt. Kész őrület belegondolni, hogy már megint az űrben fogok utazni, valahogy mindig ilyesmik történnek velem, amire egyáltalán nem számítok.
Beszállok a gépbe, majd a felszállást követően már kicsit nagyobb biztonságban érzem magam. A legkülönösebb az egész űrutazásban talán az, hogy van mesterséges gravitáció. Az ember azt várná, hogy az űrben, a súlytalanság kellemes előnyeit élvezve lebeg majd, ehelyett ugyan úgy kell mozognunk, mint a Földön vagy a Chandilaron. Valószínűleg a mesterséges gravitáció a Chandilarhoz hasonló mértékre van beállítva, tehát még mindig magasabbra, mint a Földön tapasztalható érték.
Miután feltérképeztem a hajót, ami nem egy labirintus, de azért elég tágas hármunk számára, úgy döntök, Lar'syee-vel tartok a pilótafülkébe. Egyrészt, mert még mindig nem tudom, hogy mi az a Világelme, másrészt pedig mert nem nehéz észrevenni, hogy a herceg nem viseli jól a hirtelen távozást az otthonából és a családjától. Szüksége lehet egy kis időre, és magányra, hogy összeszedje magát.
Tehát követem Lar'syee-t, és beülök mellé a pilótafülkébe. Rögtön rájövök, hogy talán itt is inkább csak ártani tudok, mint használni. Körülnézek, hogy látszik-e valahol a Aian gigantikus gépe, vagy esetleg egy csillagkapu, amivel gondolom utazni akarunk. Meg sem kérdem, hogy tudok-e valamiben segíteni, helyette inkább hallgatok, amíg azt látom, hogy Lar'syee-nek koncentrálnia kell. Csak akkor szólalok meg, ha felém néz, vagy esetleg feltűnően kisebb hevességgel nyomkod gombokat.
-Ha kijutottunk a sűrűjéből, majd meghallgatnám a történetet a Világelméről. Ha nem zavarom, addig itt maradnék, nem tudnék most nyugodtan pihenni a kabinban.
Tétován ülök egy ideig, aztán végül megkockáztatom.
-Esetleg ha szüksége van rám valamiben, bármiben, szívesen segítek.
Leginkább arra gondolok, hogy megkér, nyugtassam meg a herceget, de ha esetleg kezelhetném a fegyvereket, az lenne ám csak az igazi kaland.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Chandilar
2046. december 10. hétfő – Chandilar, Shi’ar Galaxis
Résztvevők: Zyro Tao
Igen, Zyro jól gondolta, a gravitáció a shi’ar anyavilágéval volt egyező, azaz sokkal nagyobb, mint a Földön, de ez mostanra már nem volt gond a fiú számára, teljesen alkalmazkodott ehhez. A felvetésre csak bólintott.
< - Maradjon – kapta válasznak. >
A gép hamarosan kirepült hangárból a város fölé még tökéletes biztonságban tudtak felrepülni, de utána már gondok voltak, ugyanis itt kezdtek el vadászgépek csatlakozni a gép mögé. Nem shi’ar gépek, határozottan nem azért voltak itt, hogy légi fedezetet nyújtsanak a meneküléshez, hanem, hogy leszedjék azt. A lövéseket látni sem lehetett, pontosak voltak, a gép megrázkódott, ahogyan a pajzsban elakadt az első lövés. Lar’syee egy hatalmas rántással húzta félre a gépet, még Zyro-nak is meg kellett kapaszkodnia ettől, ahogyan belepréselődött az ülésbe, a hirtelen irányváltás és a „gázra lépés” utáni hirtelen megnövekedett gyorsulási erők miatt. A nő a hangosan kimondott szavakra nem reagált, csak az utána levőkre.
< - Igen, próbáljon meg egy kicsit halkabban gondolkodni – mondta a nő. – Gondolatolvasás nélkül hallom, hogy mire gondol. És a fegyverek kezelése jó ötlet. A herceggel nem tud mit kezdeni, nehéz kezelni, akárcsak az apját. Kapaszkodjon! >
Ha Zyro kézbe veszi a fegyverrendszert, akkor hatan követték őket, vadászgépek, a saját hajójuknak pedig lázerei és rakétái voltak, amivel védekezhetett és támadhatott. Csak kissé a célzás volt nehézkes a nő folyamatos irányváltoztatásai miatt, hogy ne kerüljön a gép célkeresztbe.
Résztvevők: Zyro Tao
Igen, Zyro jól gondolta, a gravitáció a shi’ar anyavilágéval volt egyező, azaz sokkal nagyobb, mint a Földön, de ez mostanra már nem volt gond a fiú számára, teljesen alkalmazkodott ehhez. A felvetésre csak bólintott.
< - Maradjon – kapta válasznak. >
A gép hamarosan kirepült hangárból a város fölé még tökéletes biztonságban tudtak felrepülni, de utána már gondok voltak, ugyanis itt kezdtek el vadászgépek csatlakozni a gép mögé. Nem shi’ar gépek, határozottan nem azért voltak itt, hogy légi fedezetet nyújtsanak a meneküléshez, hanem, hogy leszedjék azt. A lövéseket látni sem lehetett, pontosak voltak, a gép megrázkódott, ahogyan a pajzsban elakadt az első lövés. Lar’syee egy hatalmas rántással húzta félre a gépet, még Zyro-nak is meg kellett kapaszkodnia ettől, ahogyan belepréselődött az ülésbe, a hirtelen irányváltás és a „gázra lépés” utáni hirtelen megnövekedett gyorsulási erők miatt. A nő a hangosan kimondott szavakra nem reagált, csak az utána levőkre.
< - Igen, próbáljon meg egy kicsit halkabban gondolkodni – mondta a nő. – Gondolatolvasás nélkül hallom, hogy mire gondol. És a fegyverek kezelése jó ötlet. A herceggel nem tud mit kezdeni, nehéz kezelni, akárcsak az apját. Kapaszkodjon! >
Ha Zyro kézbe veszi a fegyverrendszert, akkor hatan követték őket, vadászgépek, a saját hajójuknak pedig lázerei és rakétái voltak, amivel védekezhetett és támadhatott. Csak kissé a célzás volt nehézkes a nő folyamatos irányváltoztatásai miatt, hogy ne kerüljön a gép célkeresztbe.
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Chandilar
Ó, hát persze, a gondolatolvasás, ezt mindig elfelejtem.
-Rendben, megpróbálom! - Válaszolok Lar'syee-nek, és a fegyverrendszerhez fordulok. Annyira nem komplikált a dolog, vannak nekem itt monitorjaim, radarok, amiken látom, hogy hol az ellenség, és néhány gomb, amiről fogalmam sincs, mire való, ezek biztos valami szenzorok lehetnek, most nem fognak kelleni.
Tovább, tovább, van még itt néhány kapcsoló, fegyverek élesítve, rakéták aktiválva, igen, ezek kelleni fognak, a lézereket feltöltjük, megy ez, csak tudni kell shi'ar nyelven olvasni, ami meglepően könnyű - már ha "különleges tehetsége" van hozzá az embernek. Minden fegyver készenlétben, világít a gomb, tüzelésre készek a rakéták, és a lézerek feltöltve. Akkor most jön a célzás.
Van itt valami segédvezérlő, a leírást nincs idő elolvasni, úgyhogy tippelek, gondolom a automatikus beméréssel nem nyúlok nagyon mellé, persze ez akkor lenne egészen pontos, ha nem rázkódnánk össze vissza, úgyhogy félig automatára állítom, és kézi kalibrálásra teszem. Oldalra pillantok Lar'syee felé, aztán nagyot sóhajtok, és kezembe veszem a lézereket irányító vezérlőegységet. Egyelőre az a célom, hogy felszakítsam az alakzatukat, kicsit összezavarjam őket, és kevesebbet lőhessenek ránk, így a lézert eléggé szabad kézzel húzom keresztül a formációjukon. Remélem, azért járulékos károkat okozok így is egy-kettő hajón. Ha ez megvan, akkor gyorsan odébb fordulok a székkel, és két rakétát lövök ki, de megvárom, amíg Lar'syee húz egyet a hajón, hogy ne pont a kilövéskor váltsunk irányt. Utána ismét visszafordulok a lézerekhez, és most már igyekszem pontosabb lövéseket leadni, esetleg a sérült vadászokat leszedni, amik nehezebben mozognak most már. Ha ismét formációba akarnak állni, közéjük küldök egy rakétát, hogy megint felbolyduljanak.
-Rendben, megpróbálom! - Válaszolok Lar'syee-nek, és a fegyverrendszerhez fordulok. Annyira nem komplikált a dolog, vannak nekem itt monitorjaim, radarok, amiken látom, hogy hol az ellenség, és néhány gomb, amiről fogalmam sincs, mire való, ezek biztos valami szenzorok lehetnek, most nem fognak kelleni.
Tovább, tovább, van még itt néhány kapcsoló, fegyverek élesítve, rakéták aktiválva, igen, ezek kelleni fognak, a lézereket feltöltjük, megy ez, csak tudni kell shi'ar nyelven olvasni, ami meglepően könnyű - már ha "különleges tehetsége" van hozzá az embernek. Minden fegyver készenlétben, világít a gomb, tüzelésre készek a rakéták, és a lézerek feltöltve. Akkor most jön a célzás.
Van itt valami segédvezérlő, a leírást nincs idő elolvasni, úgyhogy tippelek, gondolom a automatikus beméréssel nem nyúlok nagyon mellé, persze ez akkor lenne egészen pontos, ha nem rázkódnánk össze vissza, úgyhogy félig automatára állítom, és kézi kalibrálásra teszem. Oldalra pillantok Lar'syee felé, aztán nagyot sóhajtok, és kezembe veszem a lézereket irányító vezérlőegységet. Egyelőre az a célom, hogy felszakítsam az alakzatukat, kicsit összezavarjam őket, és kevesebbet lőhessenek ránk, így a lézert eléggé szabad kézzel húzom keresztül a formációjukon. Remélem, azért járulékos károkat okozok így is egy-kettő hajón. Ha ez megvan, akkor gyorsan odébb fordulok a székkel, és két rakétát lövök ki, de megvárom, amíg Lar'syee húz egyet a hajón, hogy ne pont a kilövéskor váltsunk irányt. Utána ismét visszafordulok a lézerekhez, és most már igyekszem pontosabb lövéseket leadni, esetleg a sérült vadászokat leszedni, amik nehezebben mozognak most már. Ha ismét formációba akarnak állni, közéjük küldök egy rakétát, hogy megint felbolyduljanak.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Chandilar
2046. december 10. hétfő – Chandilar, Shi’ar Galaxis
Résztvevők: Zyro Tao
Zyro gyorsan átállította a célzást és az ehhez szükséges dolgokat olyanra, mint ami neki a legmegfelelőbb volt. Most már látta, hogy a hat gép félköríves alakzatban követte őket, nem pedig a megszokott V formációban, mint ahogyan azt a Földön is szokás. Legalább is így hallotta amíg otthon voltak, de ez idáig nem is igen találkozott még hasonlóval. Így talán a lövésekhez kellően jól vannak. Az első lövés még váratlanul érte őket és sikerült meglőni az első hajó szárnyát, aminek hála a mellette levőnek csapódott és mindkettő felrobbant. A következő lövések azonban már úgy érték őket, hogy ideiglenesen bontották a formációt és ennek hála elkerülték a támadást. Profi pilóták voltak ott is, mert még a bontás közben is tüzeltek, egy pillanatra sem hagyva nyugalmat a shi’ar pilótának. A fiú jól gondolta a rakéta lövés előtt a nő ismét kitért egy éles váltással, majd 90 fokos szögben indult el felfelé az űr felé. Ezt a manővert kissé nehezebben vették az ellenfelek, de a rakétát elkerülték, ahogyan a lézer ellen is ki-ki térnek továbbra is, de most jócskán hátrébb vannak és jelenleg eléggé lőtávolon kívül, hogy ne próbálkozzanak újabb támadással, de azért még mindig követik a gépet.
Résztvevők: Zyro Tao
Zyro gyorsan átállította a célzást és az ehhez szükséges dolgokat olyanra, mint ami neki a legmegfelelőbb volt. Most már látta, hogy a hat gép félköríves alakzatban követte őket, nem pedig a megszokott V formációban, mint ahogyan azt a Földön is szokás. Legalább is így hallotta amíg otthon voltak, de ez idáig nem is igen találkozott még hasonlóval. Így talán a lövésekhez kellően jól vannak. Az első lövés még váratlanul érte őket és sikerült meglőni az első hajó szárnyát, aminek hála a mellette levőnek csapódott és mindkettő felrobbant. A következő lövések azonban már úgy érték őket, hogy ideiglenesen bontották a formációt és ennek hála elkerülték a támadást. Profi pilóták voltak ott is, mert még a bontás közben is tüzeltek, egy pillanatra sem hagyva nyugalmat a shi’ar pilótának. A fiú jól gondolta a rakéta lövés előtt a nő ismét kitért egy éles váltással, majd 90 fokos szögben indult el felfelé az űr felé. Ezt a manővert kissé nehezebben vették az ellenfelek, de a rakétát elkerülték, ahogyan a lézer ellen is ki-ki térnek továbbra is, de most jócskán hátrébb vannak és jelenleg eléggé lőtávolon kívül, hogy ne próbálkozzanak újabb támadással, de azért még mindig követik a gépet.
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Chandilar
Az első lézernyalábbal kettőt is sikerül leszedni, bár egyet csak közvetve. Ettől viszont annyira be vagyok sózva, hogy nem tudok elég pontosan célozni, és a következő lövéseim célt tévesztenek. A rakéták lelassítják aztán eléggé őket, hogy ne tudják hipp-hopp bevenni a manővert, így nyerünk egy kis helyet.
-Kettő kiesett, négy maradt. Szólj, mielőtt belevágsz a következő manőverbe!
Mostantól tehát figyelek rá, hogy amikor Lar'syee szól, egy időre abbahagyjam a tüzelést, hisz manőver közben szinte lehetetlen célozni, én nem vagyok olyan profi, utána viszont egyből tudom, hogy honnan érkezik az ellenség, hogy minket kövessen, tehát kicsit egyszerűbb dolgom le.
Egyelőre ugyan lőtávolságon kívül vannak a vadászok, de az ő gépük kisebb, agilisebb, és majdnem biztos, hogy gyorsabb, mint a miénk, tehát hamarosan veszélyben leszünk ismét. A lézerek célra állítom, a rakétákat is bekészítem, és újabb tervet eszelek ki. Amikor ismét tudok rájuk lőni, megkezdem az offenzívát. A lézerekkel két oldalról próbálom beljebb terelni a vadászokat, hogy összetömörüljenek, és ezzel egy időben rájuk küldök egy rakétát pont arra, ahová terelgetem őket. Közben automatára állítom, így nem lesz olyan pontos, de ahhoz pont jó, hogy ha ki akarnak térni a rakéta elől, egyenesen beleszaladjanak. Kár, hogy a rakéta nem távirányítású, gondolom magamban, és közben visszaállítom a lézereket ismét kézi vezérlésre.
-Mennyit bírnak még a pajzsok? - Kérdem Lar'syee-től, mert előttem nem találom a pajzsok töltési szintjének kijelzőjét, gondolom ez az irányító pult másik felén van. Megnézem közben azt is, hogy hány rakétám van még, és hogy a képességemmel tudok-e utasításokat adni a rendszernek. Ha ez sikerülne, sokkal hatékonyabban tudnék kommunikálni a gépel, gyorsabban tudnék reagálni, pontosabb lennék, és egyszerre több dolgot is irányíthatnék.
-Kettő kiesett, négy maradt. Szólj, mielőtt belevágsz a következő manőverbe!
Mostantól tehát figyelek rá, hogy amikor Lar'syee szól, egy időre abbahagyjam a tüzelést, hisz manőver közben szinte lehetetlen célozni, én nem vagyok olyan profi, utána viszont egyből tudom, hogy honnan érkezik az ellenség, hogy minket kövessen, tehát kicsit egyszerűbb dolgom le.
Egyelőre ugyan lőtávolságon kívül vannak a vadászok, de az ő gépük kisebb, agilisebb, és majdnem biztos, hogy gyorsabb, mint a miénk, tehát hamarosan veszélyben leszünk ismét. A lézerek célra állítom, a rakétákat is bekészítem, és újabb tervet eszelek ki. Amikor ismét tudok rájuk lőni, megkezdem az offenzívát. A lézerekkel két oldalról próbálom beljebb terelni a vadászokat, hogy összetömörüljenek, és ezzel egy időben rájuk küldök egy rakétát pont arra, ahová terelgetem őket. Közben automatára állítom, így nem lesz olyan pontos, de ahhoz pont jó, hogy ha ki akarnak térni a rakéta elől, egyenesen beleszaladjanak. Kár, hogy a rakéta nem távirányítású, gondolom magamban, és közben visszaállítom a lézereket ismét kézi vezérlésre.
-Mennyit bírnak még a pajzsok? - Kérdem Lar'syee-től, mert előttem nem találom a pajzsok töltési szintjének kijelzőjét, gondolom ez az irányító pult másik felén van. Megnézem közben azt is, hogy hány rakétám van még, és hogy a képességemmel tudok-e utasításokat adni a rendszernek. Ha ez sikerülne, sokkal hatékonyabban tudnék kommunikálni a gépel, gyorsabban tudnék reagálni, pontosabb lennék, és egyszerre több dolgot is irányíthatnék.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Chandilar
2046. december 10. hétfő – Chandilar, Shi’ar Galaxis
Résztvevők: Zyro Tao
< - Még egyet! – mondta a shi’ar. – Az energiát a manőverező hajtóművekbe irányítottam. Máskülönben már régen leszedtek volna minket. >
Mikor Zyro megnézte már csak három rakéta maradt, összesen a lézerekre számíthatott hosszabb távon, révén ez nem egy hadihajó volt, csak egy fegyverekkel ellátott személyszállító, diplomáciai hajó. Zyro terve egyébként bevált, sikerült lövésekkel közelebb vinni egymáshoz a hajókat és végül újabb kettőt leszedni, de mire ez kivitelezhető volt, addigra fogytak el a rakéták. A távolság az üldözők és a hajó között csak minimálisan csökkent, sikerült őket távol tartani. további nagy manőverek már nem kellettek, mert Lar’syee kiért a géppel az űrbe, ami ott szinte azonnal belépett a hipertérbe. A nő nem merte megkockáztatni azt, hogy az őrzött csillagkaput vegye célba. A nő fáradtan sóhajtott fel és törölte le a homlokáról a gyöngyöző izzadtságot.
< - Szép munka volt kree – dicsérte meg Zyro-t. – Elismerésem. >
Még ellenőrizte a rendszereket, majd hátradőlt a székben, úgy tűnt, hogy biztonságban vannak.
Résztvevők: Zyro Tao
< - Még egyet! – mondta a shi’ar. – Az energiát a manőverező hajtóművekbe irányítottam. Máskülönben már régen leszedtek volna minket. >
Mikor Zyro megnézte már csak három rakéta maradt, összesen a lézerekre számíthatott hosszabb távon, révén ez nem egy hadihajó volt, csak egy fegyverekkel ellátott személyszállító, diplomáciai hajó. Zyro terve egyébként bevált, sikerült lövésekkel közelebb vinni egymáshoz a hajókat és végül újabb kettőt leszedni, de mire ez kivitelezhető volt, addigra fogytak el a rakéták. A távolság az üldözők és a hajó között csak minimálisan csökkent, sikerült őket távol tartani. további nagy manőverek már nem kellettek, mert Lar’syee kiért a géppel az űrbe, ami ott szinte azonnal belépett a hipertérbe. A nő nem merte megkockáztatni azt, hogy az őrzött csillagkaput vegye célba. A nő fáradtan sóhajtott fel és törölte le a homlokáról a gyöngyöző izzadtságot.
< - Szép munka volt kree – dicsérte meg Zyro-t. – Elismerésem. >
Még ellenőrizte a rendszereket, majd hátradőlt a székben, úgy tűnt, hogy biztonságban vannak.
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Chandilar
Bólintok magam elé, mikor Lar'syee közli, hogy ha lehet, ne nagyon találjanak el minket. Nem lenne valami heroikus befejezése a napnak, ha elfüstölnénk, és nehezen tudnám beteljesíteni a próféciát, amit a shi'ar istenek jövendöltek nekem.
A tervem aztán beválik, és ahogy felrobban két újabb ellenség, komolyan vissza kell fognom magam, hogy ne sikítsak fel örömömben. Így is öklömmel bokszolok a levegőbe, és mire újra célba venném a lézerekkel a maradék két hajót, végre kiérünk az űrbe, és a hipertérbe lépünk. Valószínűleg egyel távolabbi csillagkaput keresünk majd meg, és onnan utazunk tovább, mert itt túl veszélyes lenne. Lar'syee dicséretét hallva már nem tudom visszafojtani a mosolyomat.
-Köszönöm - bököm ki végül, és inkább nem teszek hozzá olyasmit, hogy jó csapat voltunk, vagy a nagyját a gép csinálta helyettem. - Majd fel kéne szerelkezni, kifogytunk a rakétákból.
Hátradőlök a széken, és élvezem, ahogy lassan az adrenalin csökken a testemben. Nagyot sóhajtok, aztán a forgószékkel Lar'syee felé fordulok.
-Szóval... Xandar, világelme? Mit jelent ez? És mikor beszéljek az anyámmal? - Kérdem érdeklődve. Közben kikapcsolom a lézerek készültségét, visszaállítom automatára a célzást, és konstatálom, hogy ha megint megtámadnak, a rakétákra már nem támaszkodhatunk, pedig nem voltak rosszak. Vajon a herceg is rendben van? Biztos halálra volt rémülve, nyílt támadás a saját bolygóján... Nem épp ezt szokta meg.
A tervem aztán beválik, és ahogy felrobban két újabb ellenség, komolyan vissza kell fognom magam, hogy ne sikítsak fel örömömben. Így is öklömmel bokszolok a levegőbe, és mire újra célba venném a lézerekkel a maradék két hajót, végre kiérünk az űrbe, és a hipertérbe lépünk. Valószínűleg egyel távolabbi csillagkaput keresünk majd meg, és onnan utazunk tovább, mert itt túl veszélyes lenne. Lar'syee dicséretét hallva már nem tudom visszafojtani a mosolyomat.
-Köszönöm - bököm ki végül, és inkább nem teszek hozzá olyasmit, hogy jó csapat voltunk, vagy a nagyját a gép csinálta helyettem. - Majd fel kéne szerelkezni, kifogytunk a rakétákból.
Hátradőlök a széken, és élvezem, ahogy lassan az adrenalin csökken a testemben. Nagyot sóhajtok, aztán a forgószékkel Lar'syee felé fordulok.
-Szóval... Xandar, világelme? Mit jelent ez? És mikor beszéljek az anyámmal? - Kérdem érdeklődve. Közben kikapcsolom a lézerek készültségét, visszaállítom automatára a célzást, és konstatálom, hogy ha megint megtámadnak, a rakétákra már nem támaszkodhatunk, pedig nem voltak rosszak. Vajon a herceg is rendben van? Biztos halálra volt rémülve, nyílt támadás a saját bolygóján... Nem épp ezt szokta meg.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Chandilar
2046. december 10. hétfő – Chandilar, Shi’ar Galaxis
Résztvevők: Zyro Tao
Lar’syee Zyro felé fordult a kérdésnél.
< - Meglepő, hogy az anyád az egyetlen Nova az univerzumban és nem mesélt a Hadtestről – állapította meg. – De akkor röviden. A Világelme az elsődleges forrása a tudásnak, az energiának és erőnek, ami ellátja a Xandart és a Nova hadtestet ezekkel. A Xandariaiak megőrizték az elhunyt „testvéreik” agyát, majd ezeket összekapcsolva létrehozták a Világelmét, ami egy olyan irányító rendszer, ami az egész univerzumban teljesen egyedülálló. A Világelme, ha a történelmi feljegyzések nem hazudnak, egy Egységes Agy Demokráciaként működött, hogy az elhunyt polgárok tudását is felhasználhassa abban, hogy döntéseket hozzon a Xandar és a Nova Hadtestet illetően. Miután a Xandar faj eltűnt és kihalt egy furcsa háborúban a számítógépnek csak a Hadtestet kellett felügyelnie tovább. Azonban a Hadtestet megtámadta valami, 2018 magasságában és teljesen kiirtotta azt a kree-skrull háború alatt, aminek éppen az anyád vetetett véget. Az anyád volt az egyetlen túlélő, úgy sejtjük, hogy amikor ő is eltűnt, akkor a Világelme lekapcsolta magát ideiglenesen, hiszen azóta nincs kapcsolat vele. >
Néhány pillanatra elhallgatott, hogy a fiú felfogja, amit mondott, majd utána folytatta tovább a beszédet.
< - Minden tudása megvan, ami a Xandar fajnak volt valaha is, illetve a Nova Hadtestetnél eltöltött idő alatt is gyarapította tudástárát. Ő irányítja a kozmikus Nova erőt. Korábban logisztikai szerepet is betöltött a Hadtestben, jellemben bármilyet fel tud venni, akinek az agyát hozzá kapcsolták, vagy beleprogramozták. Ezen felül képes megjelenni holografikus fejként, itt bármelyik korábbi Xandar képmását feltudja venni, vagy a korábbi Novák közül is bármelyiket. Ezeknek egy részét Nováktól hallottam, már harcoltam, amikor ők még életben voltak, de a legtöbb információt tényleg csak leírva olvastam. >
Ekkor az egyik közelben levő pultra mutatott.
< - Az a kommunikációs pult, az adatbázisban benne kell lennie a frekvenciának, amit a Novák haszáltak, a Föld helyzete is, arra kell irányítanod a vevőt, és ha még használja azt, akkor az anyád megkapja az adást. >
Résztvevők: Zyro Tao
Lar’syee Zyro felé fordult a kérdésnél.
< - Meglepő, hogy az anyád az egyetlen Nova az univerzumban és nem mesélt a Hadtestről – állapította meg. – De akkor röviden. A Világelme az elsődleges forrása a tudásnak, az energiának és erőnek, ami ellátja a Xandart és a Nova hadtestet ezekkel. A Xandariaiak megőrizték az elhunyt „testvéreik” agyát, majd ezeket összekapcsolva létrehozták a Világelmét, ami egy olyan irányító rendszer, ami az egész univerzumban teljesen egyedülálló. A Világelme, ha a történelmi feljegyzések nem hazudnak, egy Egységes Agy Demokráciaként működött, hogy az elhunyt polgárok tudását is felhasználhassa abban, hogy döntéseket hozzon a Xandar és a Nova Hadtestet illetően. Miután a Xandar faj eltűnt és kihalt egy furcsa háborúban a számítógépnek csak a Hadtestet kellett felügyelnie tovább. Azonban a Hadtestet megtámadta valami, 2018 magasságában és teljesen kiirtotta azt a kree-skrull háború alatt, aminek éppen az anyád vetetett véget. Az anyád volt az egyetlen túlélő, úgy sejtjük, hogy amikor ő is eltűnt, akkor a Világelme lekapcsolta magát ideiglenesen, hiszen azóta nincs kapcsolat vele. >
Néhány pillanatra elhallgatott, hogy a fiú felfogja, amit mondott, majd utána folytatta tovább a beszédet.
< - Minden tudása megvan, ami a Xandar fajnak volt valaha is, illetve a Nova Hadtestetnél eltöltött idő alatt is gyarapította tudástárát. Ő irányítja a kozmikus Nova erőt. Korábban logisztikai szerepet is betöltött a Hadtestben, jellemben bármilyet fel tud venni, akinek az agyát hozzá kapcsolták, vagy beleprogramozták. Ezen felül képes megjelenni holografikus fejként, itt bármelyik korábbi Xandar képmását feltudja venni, vagy a korábbi Novák közül is bármelyiket. Ezeknek egy részét Nováktól hallottam, már harcoltam, amikor ők még életben voltak, de a legtöbb információt tényleg csak leírva olvastam. >
Ekkor az egyik közelben levő pultra mutatott.
< - Az a kommunikációs pult, az adatbázisban benne kell lennie a frekvenciának, amit a Novák haszáltak, a Föld helyzete is, arra kell irányítanod a vevőt, és ha még használja azt, akkor az anyád megkapja az adást. >
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Chandilar
Bólogatva, helyenként meglepődve hallgatom Lar'syee beszámolóját. Van, amiről hallottam már, más dolgokra csak utalásokat tett az anyám, és néhány részlet teljesen újdonság. Valamiért sohasem mesélt összefüggően a dolgokról ilyen formában, inkább csak célozgatott rá. Gondolom nem hitte volna, hogy visszatérünk a másik bolygóról, és bármi jelentősége lesz ezeknek a dolgoknak. Azóta pedig keveset beszéltünk ilyesmiről, pláne az utóbbi időben. Legutoljára a házában voltam, ahol Tyranis megtalálásáról beszélgettünk, és néhány más dologról is. Úgy érzem, mintha ezer éve történt volna a dolog. Azóta átutaztam fél Európát, majd a fél galaxist is, és most a shi'ar űr mélyéről küldök neki üzenetet.
-Rendben van - bólintok végül, és a kommunikációs pult felé fordulok ezúttal. A shi'ar nyelv használatával itt is könnyen eligazodok, bár néhány menüpontot át kell nézegetnem a komputereken, mire megtalálom, amit keresek. Kikeresem a "Nova hadtest" címkével ellátott frekvenciát, és az adó paramétereihez másolom a kódot, aztán hasonlóan járok el a Föld esetében is, és a vevő oldalra táplálom be a frekvenciát. Mikor már kész vagyok, és a kommunikációs csatorna létrehozása gombra nyomnék, megállok egy pillanatra. Mit is fogok mondani? Elég meredek lesz, nyilván rengeteg kérdése is felmerül majd. Megnyitom a csatornát, és remélem, hogy épp otthon van, hogy válaszolni is tudjon.
-Megpróbálok először közvetlen kapcsolatot létrehozni, ha nem sikerül, akkor csak üzenetet küldök neki, és várhatjuk a választ - jelentem Lar'syeenek, aztán magamhoz fordítom az adó egységet.
-Itt Zyro beszél, anyám, hallasz engem? Ismétlem, Zyro vagyok, sürgős ügyben kereslek.
Még jó, hogy az anyám az egyetlen Nova, így gyakorlatilag nem is a Nova frekvenciát ismerem, hanem az anyám telefonszámát, ha úgy vesszük. Várom, hogy megnyíljon a kapcsolat, ehhez gondolom neki is engedélyezni kell a csatorna létrejöttét, és aztán már meg is hallhatom. Remélem, hogy így lesz...
-Rendben van - bólintok végül, és a kommunikációs pult felé fordulok ezúttal. A shi'ar nyelv használatával itt is könnyen eligazodok, bár néhány menüpontot át kell nézegetnem a komputereken, mire megtalálom, amit keresek. Kikeresem a "Nova hadtest" címkével ellátott frekvenciát, és az adó paramétereihez másolom a kódot, aztán hasonlóan járok el a Föld esetében is, és a vevő oldalra táplálom be a frekvenciát. Mikor már kész vagyok, és a kommunikációs csatorna létrehozása gombra nyomnék, megállok egy pillanatra. Mit is fogok mondani? Elég meredek lesz, nyilván rengeteg kérdése is felmerül majd. Megnyitom a csatornát, és remélem, hogy épp otthon van, hogy válaszolni is tudjon.
-Megpróbálok először közvetlen kapcsolatot létrehozni, ha nem sikerül, akkor csak üzenetet küldök neki, és várhatjuk a választ - jelentem Lar'syeenek, aztán magamhoz fordítom az adó egységet.
-Itt Zyro beszél, anyám, hallasz engem? Ismétlem, Zyro vagyok, sürgős ügyben kereslek.
Még jó, hogy az anyám az egyetlen Nova, így gyakorlatilag nem is a Nova frekvenciát ismerem, hanem az anyám telefonszámát, ha úgy vesszük. Várom, hogy megnyíljon a kapcsolat, ehhez gondolom neki is engedélyezni kell a csatorna létrejöttét, és aztán már meg is hallhatom. Remélem, hogy így lesz...
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Chandilar
2046. december 10. hétfő – Chandilar, Shi’ar Galaxis
Résztvevők: Zyro Tao
A shi’ar nő bólintott Zyro-nak, aki máris ismerkedni kezdett a kommunikációs terminállal. Hamarosan meg is találta azt, hogy merre és hogyan is kell üzenetet küldenie, vagy legalább is felvenni a kapcsolatot egy több galaxisra levő valakivel. Így hát neki is állt, hogy komvonalat, vagy csatornát nyisson, a számítógép ki is írta, hogy mindez megtörtént és arra vár, hogy valaki jelentkezzen a túl oldalról. Azonban mindez nem történt meg Ko nem válaszolt a hívásra.
< - Az üzenetküldés és majd válaszol nem fog működni – szólt ekkor közbe Lar’syee – Ahhoz kéne valami, ami tárolja mindazt, hacsak nem sugározzuk folyamatosan az üzenetet, ha most küld egyet neki, soha sem kapja meg. De később még próbálkozhat üzenet küldéssel, úgyis kell keresnünk egy lakott bolygót, a hajó megsérült és javítani kell. >
Zyro-nak közben eszébe jut, hogy mikor utoljára beszélt az anyjával, azok a Negatív Zónába készültek, hogy elmennek Lorna-ért, még lehetséges, hogy ott vannak és azért nem válaszol az adásra, és egy másik dimenzióba pedig vajmi kicsi volt az esélye, hogy a shi’arok üzenetet tudnak küldeni.
Résztvevők: Zyro Tao
A shi’ar nő bólintott Zyro-nak, aki máris ismerkedni kezdett a kommunikációs terminállal. Hamarosan meg is találta azt, hogy merre és hogyan is kell üzenetet küldenie, vagy legalább is felvenni a kapcsolatot egy több galaxisra levő valakivel. Így hát neki is állt, hogy komvonalat, vagy csatornát nyisson, a számítógép ki is írta, hogy mindez megtörtént és arra vár, hogy valaki jelentkezzen a túl oldalról. Azonban mindez nem történt meg Ko nem válaszolt a hívásra.
< - Az üzenetküldés és majd válaszol nem fog működni – szólt ekkor közbe Lar’syee – Ahhoz kéne valami, ami tárolja mindazt, hacsak nem sugározzuk folyamatosan az üzenetet, ha most küld egyet neki, soha sem kapja meg. De később még próbálkozhat üzenet küldéssel, úgyis kell keresnünk egy lakott bolygót, a hajó megsérült és javítani kell. >
Zyro-nak közben eszébe jut, hogy mikor utoljára beszélt az anyjával, azok a Negatív Zónába készültek, hogy elmennek Lorna-ért, még lehetséges, hogy ott vannak és azért nem válaszol az adásra, és egy másik dimenzióba pedig vajmi kicsi volt az esélye, hogy a shi’arok üzenetet tudnak küldeni.
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Chandilar
Bólintok Lar'syee magyarázatára. Milyen különös, egyilyen fejlett technológia nem találta még fel az üzenetrögzítőt... A csatorna paramétereit nem törlöm ki, és nem bontom a kapcsolatot sem, csak a mikrofont kapcsolom ki.
-Elképzelhető, hogy még nem tértek haza... - Motyogom magamban, és arra gondolok, hogy ha még mindig Lornát próbálják kiszabadítani, akkor vagy nagy akadályba ütköztek, vagy... Vagy talán teljes kudarcot vallottak.
Nem, ennél rátermettebb emberek mentek érte, biztosan hazahozzák, vagy már otthon is vannak, csak anyám épp nincs a gépe előtt. Talán a toronyban van, vagy valakit meglátogatott. Talán engem keres...
-Rendben, keressünk egy bolygót. Esetleg megpróbáljak addig kapcsolatba lépni Zammal, hogy készüljön a herceg fogadására? Vagy őt is magunkkal akarjuk vinni a Világelméhez, és csak utána megyünk a bátyámhoz?
A kérdés fontos, legalábbis szerintem, mert akárhol is van a Világelme, az biztos, hogy nem lesz biztonságos az út. Háborúban áll az egész galaxis, és az a sötét klón vagy alternatív Aian úgy bukkant fel, hogy semmi sem jelezte előre. Ha ez megismétlődik, és ránk talál... Jobb, ha minél előbb biztonságba helyezzük a herceget.
-Elképzelhető, hogy még nem tértek haza... - Motyogom magamban, és arra gondolok, hogy ha még mindig Lornát próbálják kiszabadítani, akkor vagy nagy akadályba ütköztek, vagy... Vagy talán teljes kudarcot vallottak.
Nem, ennél rátermettebb emberek mentek érte, biztosan hazahozzák, vagy már otthon is vannak, csak anyám épp nincs a gépe előtt. Talán a toronyban van, vagy valakit meglátogatott. Talán engem keres...
-Rendben, keressünk egy bolygót. Esetleg megpróbáljak addig kapcsolatba lépni Zammal, hogy készüljön a herceg fogadására? Vagy őt is magunkkal akarjuk vinni a Világelméhez, és csak utána megyünk a bátyámhoz?
A kérdés fontos, legalábbis szerintem, mert akárhol is van a Világelme, az biztos, hogy nem lesz biztonságos az út. Háborúban áll az egész galaxis, és az a sötét klón vagy alternatív Aian úgy bukkant fel, hogy semmi sem jelezte előre. Ha ez megismétlődik, és ránk talál... Jobb, ha minél előbb biztonságba helyezzük a herceget.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Chandilar
2046. december 10. hétfő – Chandilar, Shi’ar Galaxis
Résztvevők: Zyro Tao
Lar’syee csak bólintott arra, amit Zyro az orra alatt motyogott, hogy nincs kapcsolat. A kérdésre nézett csak fel a nő tényleg és pillantott Zyro-ra. A kérdésekre csak legyintett amolyan ráérősen és némileg nyugtatóan, mint akit egyáltalán nem érdekelt, hogy mikor „szabadul” meg a páros Kubarktól.
< - A herceget nem kell félteni – mondta. – Tud ő vigyázni magára, jobban, mint bárki hinné. Részben hála annak, hogy inkább a strontiai jegyek látszanak meg rajta. Ugyanez igaz a képességeire is. Sőt van egy olyan érzésem, hogy ő fogja a maga hátsó felét megvédeni és nem fordítva. Szóval ráér az, hogy másik bébicsőszre bízzuk. >
A szavai végén először mosolyodott el a nő, némileg jó kedvűen és kissé sejtelmesen.
< - Egyébként is ismerve őt velünk akarna jönni. Azt hiszem, hogy a közelben levő világ megfelel. Senki sem gondolná, hogy oda megyünk, amíg meg nem javítom a gépet. A M’kraan világ az. Hallott már a kristályról, vagy világról? – kérdezte a shi’ar nő. >
Egyébként valóban úgy vettem, hogy még a Negatív zónában vannak Ko-ék, azon az alapon, hogy ott máshogy telhet az idő, mint a rendes világban.
Résztvevők: Zyro Tao
Lar’syee csak bólintott arra, amit Zyro az orra alatt motyogott, hogy nincs kapcsolat. A kérdésre nézett csak fel a nő tényleg és pillantott Zyro-ra. A kérdésekre csak legyintett amolyan ráérősen és némileg nyugtatóan, mint akit egyáltalán nem érdekelt, hogy mikor „szabadul” meg a páros Kubarktól.
< - A herceget nem kell félteni – mondta. – Tud ő vigyázni magára, jobban, mint bárki hinné. Részben hála annak, hogy inkább a strontiai jegyek látszanak meg rajta. Ugyanez igaz a képességeire is. Sőt van egy olyan érzésem, hogy ő fogja a maga hátsó felét megvédeni és nem fordítva. Szóval ráér az, hogy másik bébicsőszre bízzuk. >
A szavai végén először mosolyodott el a nő, némileg jó kedvűen és kissé sejtelmesen.
< - Egyébként is ismerve őt velünk akarna jönni. Azt hiszem, hogy a közelben levő világ megfelel. Senki sem gondolná, hogy oda megyünk, amíg meg nem javítom a gépet. A M’kraan világ az. Hallott már a kristályról, vagy világról? – kérdezte a shi’ar nő. >
Egyébként valóban úgy vettem, hogy még a Negatív zónában vannak Ko-ék, azon az alapon, hogy ott máshogy telhet az idő, mint a rendes világban.
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Chandilar
Bólogatva jelzem, hogy részemről is rendben van, ha a herceg velünk tart. Jó hír, hogy nem harcképtelen, mert nem tudhatjuk, milyen bajba kerülünk még, hiszen fogalmunk sincs, hol van pontosan a Világelme.
Újra a monitor felé fordulok, ahol be van táplálva anyám frekvenciája, és a kijelző szerint egyetlen hang sem érkezik a túloldalról. Vajon anyám még mindig a Negatív Zónában van? Lorna olyan körülmények közt maradt ott, amit egyikünk sem bírna sokáig. Remélem, sikerült már valahogy kiszabadítani. Inkább szöktessék meg, és bonyolodjunk egy kis összetűzésbe, minthogy hosszas tárgyalás és alkudozás alakuljon ki, mialatt Lorna folyamatos megszégyenülés és kínzás elszenvedője lesz. Egy ideig figyelem a monitort, aztán Lar'syee kérdése zökkent ki a gondolkodásból.
-M'kraan? Hm... - Elgondolkodom, említette-e már valaki a szót, de nem rémlik, hogy hallottam volna. Amilyen különös hangzása van, biztos emlékeznék rá, de sajnos a kozmikus ismereteim hagynak maguk után némi kívánnivalót.
-Nem, nem hallottam sem a kristályról, sem a bolygóról. De ezek szerint van mit mesélni róla - teszem hozzá mosolyogva, mert látom, hogy a nőnek is jobb most már a kedve, még ha ilyen szorult helyzetben is vagyunk. A forgószékkel a nő felé fordulok, kényelmesen elhelyezkedem, és kíváncsi arccal várom az M'Kraan kristály és bolygó történetét.
Újra a monitor felé fordulok, ahol be van táplálva anyám frekvenciája, és a kijelző szerint egyetlen hang sem érkezik a túloldalról. Vajon anyám még mindig a Negatív Zónában van? Lorna olyan körülmények közt maradt ott, amit egyikünk sem bírna sokáig. Remélem, sikerült már valahogy kiszabadítani. Inkább szöktessék meg, és bonyolodjunk egy kis összetűzésbe, minthogy hosszas tárgyalás és alkudozás alakuljon ki, mialatt Lorna folyamatos megszégyenülés és kínzás elszenvedője lesz. Egy ideig figyelem a monitort, aztán Lar'syee kérdése zökkent ki a gondolkodásból.
-M'kraan? Hm... - Elgondolkodom, említette-e már valaki a szót, de nem rémlik, hogy hallottam volna. Amilyen különös hangzása van, biztos emlékeznék rá, de sajnos a kozmikus ismereteim hagynak maguk után némi kívánnivalót.
-Nem, nem hallottam sem a kristályról, sem a bolygóról. De ezek szerint van mit mesélni róla - teszem hozzá mosolyogva, mert látom, hogy a nőnek is jobb most már a kedve, még ha ilyen szorult helyzetben is vagyunk. A forgószékkel a nő felé fordulok, kényelmesen elhelyezkedem, és kíváncsi arccal várom az M'Kraan kristály és bolygó történetét.
Godlaw / Tao- Adminisztrátor
- Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.
Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Chandilar
2046. december 10. hétfő – Chandilar, Shi’ar Galaxis
Résztvevők: Zyro Tao
A nő bólintott, majd egy újabb csillagkaput hozott létre és azon átérve Zyro megláthatta a kiszemelt bolygót.
Résztvevők: Zyro Tao
A nő bólintott, majd egy újabb csillagkaput hozott létre és azon átérve Zyro megláthatta a kiszemelt bolygót.
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
2 / 2 oldal • 1, 2
2 / 2 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|