Madripoor (Távol-Kelet, SEAR)

Várok.. Várok... Még mindig várok...
~ A francba is, lehet le kéne főznöm egy kávét is közben, hátha addigra akadna valami mozgás is... ~ Magamat ismerve, amint elmozdulnék innen kilépne a szobából én pedig elvéteném, így még egy kis ideig várok, mert hát miért ne, de aztán néhány perc után végül is megunom. Bízván abban, hogy jó idő van odakint nem veszek magamhoz úgy igazán semmit, csak pénzt, fegyverem nincs, ilyesmivel nem nagyon készültem, szóval ez egy kicsit necces, kést meg így a semmiből nem tudok előkeríteni... Bár azért próbálok kutakodni valami éles után, hátha. Legközelebb készülni fogok ilyesmivel is. Most mindenesetre is azzal élek ami a rendelkezésemre áll. Veszek egy mély levegőt, óvatosan kilesek, nehogy lebuktassam magam, mert egyik személynek sem örülnék, ha észrevenne, majd pedig miután meggyőződtem róla, hogy minden nyugis, elhagyom a szobámat, bezárom és sietős léptekkel megindulok lefelé. Próbálok fogni egy taxit és az adott helyre menni, avagy a kikötőbe, bár nem tudom, hogy most lesz-e ott bármi érdekes is, ha nem akkor legalább teszek egy terepszemlét és majd másnap megpróbálom újra, napközben vagy este, akár így mindkétszer, szóval.. Ja, alapos kutatást végezve.

Nem tart sokba, hogy találjak magamnak egy taxit, ami már repít is a célterület felé, ahol gyökeres változást vesznek a dolgok. Fizetés után, kilépve a taxiból az első dolog ami megcsap, az a szag, a látvány nem igazán, bár néhány érdekességet érzékelek, de az csak másodlagos említésként szerepelhet... Mivel a szag a legrosszabb, ürülék és halszag, a kettő külön is, finoman szólva pocsék, együtt pedig kifejezetten sz@r. Itt-ott érzékelek fényforrásokat, de nem valami sűrű, tehát feltételezem hogy a legtöbb helyen sötét van, s vannak itt még konténerek, de még hajók is, ami mondjuk egyértelmű, hiszen mégiscsak a kikötőben vagyok. Eléggé rossz környék, szóval hátrafelé is figyelek, nem akarok kellemetlenségeket abból, hogy valaki hátba támad, vagy efféle egyéb, mert "látni" nem látok senkit, de hallom, hogy valaki, vagy valakik mozognak a sötétben, lépések zaja, de nem tudom, hogy másnak dolga van-e erre, vagy esetleg miattam történik ez, mármint hogy valaki talán követ? Ez a másik oka annak, hogy nézelődök és eszem ágában sincs megállni, bár kezdenek kételyeim lenni az ötletemet illetően, nem biztos hogy csak így be kéne ide jönni este de most már megyek tovább, amíg valaki meg nem állít, akkor úgyis kénytelen leszek lefékezni, remélhetőleg ez nem úgy fog megtörténni, mint ahogyan számítok rá.

Továbbra sincs semmi érdekes, leszámítva az undorító, eléggé nagyra nőtt betegséghordozó patkányokat, amik kellemetlen zajt csapnak a jelenlétükkel és a rám való reakciójukkal, de még igazából addig örülök, amíg inkább menekülnek tőlem és nem mással próbálkoznak, így tehát különösebb figyelmet nem nagyon tulajdonítok nekik, legalább is igyekszem, az undorodó grimaszt leszámítva. Mindenesetre is oda érek, ahonnan a hangokat hallottam, azonban sehol semmi, ember legalább is biztosan nem, bár vannak itt valamiféle magas... Nem is tudom mik ezek, vagy mihez tudnám hasonlítani, de talán nem is fontos, a lényeg, hogy embereknek semmi nyoma, ellenben súrlódó hangokat hallok, amik irritálják a fülemet, mivel a bőrre emlékeztet, az pedig ha így súrlódik valamivel, akkor ott általában már gond van, és az eredmény a legtöbb esetben nem jó, persze én eléggé elborult dolgokra gondolok éppen, mert hát mi más juthatna egyből az eszembe erről. Mindenesetre is egy kis ideig várakozok, hallgatózok, hogy az a hang közeledik-e, vagy esetleg egy ponton belül mozoghat, vagy csak stagnál talán egy helyben? Mivel ennek megfelelően fogom folytatni az utamat, hiszen ha egy helyben van, vagy kis területen mozog, akkor mindenképpen megpróbálom nagyon óvatosan megfigyelni, ha viszont közeledik, akkor jobb lesz búvóhely után nézni és esetleg onnan meglesni, valószínűleg nem lenne eget rengetően nehéz találni valamilyen helyet, ami megfelel erre a célra.

Megállok és elhallgat az a furcsa zaj is... Na ez sosem jó jel, de ettől függetlenül várok és figyelek, leskelődök, azonban sehol semmi, életnek semmi nyoma, még csak hangok sincsenek, leszámítva a cégérek hangját, meg az óceánét természetesen, ami valamilyen szinten enyhít azon a tényen, hogy iszonyatosan büdös van, de azért annyira nincs megváltó ereje, hogy teljes mértékben kompenzálja. Egy kevés várakozás után fordulópontra érnek a dolgok, ugyanis valami nekem csapódik kissé felülről és végigmarja a hátamat, aminek hatására reakcióként fájdalmasan nyögök fel és ez ismétlődik amikor találkozok a padló kellemetlen felületével. Ami talán rosszabb, hogy ugyan azt a hangot hallom, csak sokkalta közelebbről és továbbra sem érzékelek semmit... Akármi is legyen az, tudatosan, vagy ennek tudása nélkül, de elrejti magát előlem, nem tudom bár, hogy miként csinálja, de semmiképpen sem jó, ettől a hangtól pedig még a hideg is végigfut a hátamon, komolyan olyan mint valami horrorfilmben. Megpróbálom fellökni magam és rúgni egyet hátrafelé, bár nem egészen támadásként, csak hogy azért úgy cipőn keresztül megpróbáljam megtapasztalni, hogy mennyire is ellenálló, vagy emberszerű is az, ami itt lehet, ám ami fontosabb, ebből az alakzatból bármennyire is fáj és vérzik a hátam, megpróbálom "kilőni" magamat előre és a legjobb lehetőséget választani, ami jelenleg az eszembe jut, futni, bár nem pánikolva, amíg viszont nem tudok többet az ellenségről, hogy mennyire veszélyes... Végül is feltételezem hogy nagyon, mivel végigmarta a hátam, a lényeg, hogy addig nem igen tudok szembeszállni vele, amíg legalább egy kicsit ki nem ismerem, már ha szembe akarok szállni vele.

A rúgásnak nem sok eredménye van, annyit le tudok belőle szűrni, hogy egy ruhát rugdosok és bár azt hittem, hogy bármi is legyen az ellenfelem, közvetlenül mögöttem van a padlón, de úgy tűnik igencsak nagyot tévedtem, felettem lehet továbbra is, bár legalább azt tudom, hogy valószínűleg nem házőrzővel, hanem talán mutánssal lehet dolgom, több mint valószínű, ez pedig jelen esetben rosszabb, mint egy házőrző. Megpróbálkozok a betervezett futással, de nem jutok vele messzire, valami nyálkásat érzek a lábamon, de ez csak addig irritáló amíg nem találkozok a padlóval, az sokkalta kellemetlenebb és pillanatok alatt elvonja a figyelmemet róla. A következő, természetesen, még kellemetlenebb, további fájdalom és még a hajamat is húzzák, s még a kloroform kellemetlen szagához is szerencsém van, ami talán kissé a kezemre játszhat, de gyorsan kell cselekednem. Visszafojtom a lélegzetemet, eljátszom az elgyengültet, elengedem magam, bár nem tudom, hogy ez mennyire fog beválni de nem hiszem, hogy ebből a helyzetből lenne bármilyen más épkézláb kiút. Mindenesetre is azt próbálnám elhitetni az illetővel, hogy működik a szer, csak arra várok, hogy kicsit eresszen a fogása, ha ez megtörténik, akkor kapva az alkalmon megpróbálom a még korábbról megmaradt energiával - hacsak az el nem szivárgott valahogy a semmibe... Amit kétlek. - nagyjából fej magasságába támadni, megpróbálni legalább megnyomorgatni a szemeit, az arcát, bár csak saccolhatok és hát ha eddig nem tudok eljutni... Akkor azt hiszem eddig tartott az egy éves szerencseadagom.

Az első néhány másodpercben úgy érződik, hogy tervem talán beválhat, de sajnos tévedek, az eredmény pedig sokkalta kellemetlenebbé, avagy éppenséggel fájdalmasabbá teszi az egész helyzetet, ahogyan valamiféle... Pikkelyek? Nem lényeges jelenleg, hogy mi, de belemarnak a sebbe a hátamon, ez pedig a hirtelen fájdalomnak köszönhetően hirtelen cselekvésre ösztönöz. Megpróbálom a maradék energiámmal, amit nem sikerült a betervezett módon elhasználni, egy erőteljes lökéssel eltávolítani a kezét az arcomról, majd pedig kihasználva talán egy pillanatnyi meglepettséget, bármennyire is fájdalmas legyen ez, egyszerűen kirántani magamat alóla, na meg persze végre levegőt venni, mivel ez így nem igazán mehet sokáig az élet egyik alapvető feltétele nélkül. Ha ez nem jön össze... Akkor őszintén szólva lövésem sincs, hogy mit tudnék csinálni, ami a másik lehetőségre vezet át, a fejvesztett kapálózásra, vergődésre és minden erőm beleadására abba, hogy megpróbáljam magamról lelökni ama bizonyos valakit, valamit, bár inkább valakit, a lényeg csak az, hogy forduljon, vagy javuljon átmenetileg valamennyire a helyzet, bár remélem hogy ennyire nem kell "elfajulnia" a dolgoknak.

Zavarodottan és meglehetősen lassan térek magamhoz, valamiféle... Hideg felületen, fájó háttal, de egy jó ideig fel sem fogom ezt, egyszerűen zavartan rebegtetem a szemhéjaimat, még csak ki sem nyitva teljesen a szemeimet, nem mintha bármi értelme lenne ezt tenni, egyszerűen csak ösztönösen teszem. Valószínűleg a fejemet is mozgatnám jobbra-balra, mint valamiféle nehéz súlyt a nyakamon, de nem tudom mozgatni, ahogyan pedig szépen lassan eszmélek, rá kell döbbennem, hogy semmiféle más mozgás sem megy, bár nem próbálkozok rángatózással, ahhoz túlzottan kimerültnek és továbbra is túl kábának érzem magam... De azt azért már sikerül felfognom, azzal a néhány tompa emlékkel összerakva, hogy eléggé rossz helyzetben lehetek és ahogyan ezt realizálom, valahogy a hideg fém érzete és a fájdalom a hátamon egyszerre hasítanak bele az agyamba. Stresszhelyzet, ahogyan pedig meghallom, hogy valami ráadásul mozog is a közelben és ki tudja, hogy mi az, egyszerűen megdermedek. Egy pillanatig arra terelődik a figyelmem, megszüntetve mindent körülöttem, hogy egyáltalán mennyi ruha lehet rajtam? Bár ez nem tart sokáig, mert mozdulatlanságomban próbálok nyugodt maradni és gondolkodni, már amennyire ilyen állapotban tőlem telik, hogy miként lehetne kikerülni ebből a helyzetből, bár jelenleg úgy tűnik, hogy önön erőből sehogyan... Mit tehetnék? Fogós kérdés, nem tudom, de mindenesetre is remélem, hogy nem keltettem fel semminek sem a figyelmét, vagy senkinek sem arra, hogy magamnál vagyok.

A hangok és egyebek ellenére erőteljesen töröm a fejemet azon, hogy miként lehetne kijutni innen, de eddig semmi lehetőséget nem sikerült felfedeznem, erőlködni pedig fölöslegesnek tűnik, hiszen eléggé ide vagyok szíjazva. A ruházatom, bár eléggé kevés, legalább van, így egyenlőre nem érdekel különösebben, igazából ez most a legkisebb problémám. Valami, vagyis pontosabban valaki hozzám ér, hideg és majdnem összerezzenek tőle, de meg tudom állni, habár nem egyszerű, ahogyan pedig beszélni kezd...
~Gyíkok?...~ Valószínűleg, de ettől függetlenül nem értem, hogy miért nem látom, vagyis miért nem tudom érzékelni, a hideg érintés meg a hang... Az így már " rendben" van, már amennyire rendben lehetnek a dolgok egy ilyen helyzetben. Valamit szét kennek a kezemen az egész közben, majd pedig nem sokkal rá éles szúró fájdalom, amire már kénytelen vagyok reagálni és megrándulni, megfeszíteni a karomat, de hiába, az egészet pokoli fájdalom követi, olyan mint amilyet korábban még nem éreztem, erre pedig:
- Undorító szemét rohadék férgek! - Tör ki belőlem eléggé szimplán ahogyan közben az egyik kezemet megpróbálom szabaddá tenni, céltalan fájdalmas rángatózás helyett legalább céltudatosan próbálom átvészelni... Csak valami csoda kéne hozzá, hogy képes legyek feltépni azt a sok sz@rt amivel ide vagyok szíjazva. Most pedig eszembe jut, hogy mit gondoltam korábban, hogy mekkora mák hogy sikerült információt szereznem... Tudhattam volna hogy semmi jó nem sülhet ki belőle.

A magán repülőgépen utazva Madripoorba próbáltam a neten némi információ morzsa után kutatni a kedves kis doktorom után. Mérlegelve a helyzetet, hogy a célpont és én is Ex-SHIELD ügynökök vagyunk azaz ő genetikai kutató hát egy fokkal sem jutottam beljebb de legalább tudtam hol induljak el. A neten az első dolgom van megpróbálni belépni a SHIELD rendszerébe ha sikerül után nézni a fickónak kicsit jobban. A gép leszállását követően fogtam a cuccaimat, felszerelésemet egy nagy sporttáskában voltak a ruháim az a pár darab illetve a mesterlövész puskám. A többi fegyverem pedig a másik kezembe egy aktatáska szerűségben.
Leszállásomat követően egy idős nővel találtam magam szembe aki minden bizonnyal a család barátja volt. Meghajlását viszonoztam és üdvözöltem.
- Jó napot. Ha volna szíves elvezetne a szálláshelyemre, hogy megkezdhessem a munkámat?

Próbálok szabadulni a kötelékektől, de minő meglepetés! Nem sikerül. Én ellenben a fájdalomtól, vagy legalább is nagyon valószínűleg annak köszönhetően elveszítem az eszméletemet, ettől a ponttól kezdve pedig kissé zavarossá válnak a dolgok. Néha vagyok csupán magamnál, de akkor sem vagyok képes sok mindenre, sem a kábaságtól, sem pedig a kötelékektől, melyeknek a tapintása idővel változik, ezt mégiscsak képes vagyok érzékelni, s bár pokolian fáj, idővel színeket kezdek látni, furcsa alakzatokat, melyeket nem tudok felismerni, lényegében ez számomra egy kisebb csoda, s talán értékelném is, ha más alkalomkor történne, vagy történt volna így. Viszont mindez szakadozott, idővel pedig, bár a fájdalom alábbhagy, a kábaság megmarad s valahogy olyan érzésem van, hogy elfelejtettem valami fontosat, magamat leszámítva... Nem emlékszem hogy miként is kerülhettem ide, másra sem igazán... Volt egyáltalán még valami magamon kívül? Nem tudom, s ezt az igencsak tompa és szegényes gondolatmenetnek sem nevezhető valamit egy idegen alakja és kérdése szakítja félbe.
- Szarul. - "köpöm" ki úgymond a szót kábán és igencsak egyenesen. Nem vagyok benne biztos hogy miért, de eme bizonyos személy alakja, az egész felépítése, a kinézete... Valamiért teljesen újként hat rám, mintha még nem láttam volna korábban ilyet, igaz fogalmam sincs, hogy miért érzem így.
- Valaki... Szedje le rólam ezeket az... Izéket. - Teszem még hozzá ugyan úgy, a fájdalom érzetétől meglehetősen rosszkedvűen.

Bár kába vagyok, de azért feltűnik, hogy nem egészen úgy megy a beszéd, mint ahogyan kéne neki, úgy értem az s meg a z betűk, valahogy nem így emlékszem rájuk, vagy... Vagy igen? Nem tudom, nem is lényeges talán, a másik alakot figyelve viszont valami megnyugtató van a közelségében, nem vagyok benne biztos hogy mi, de érzem, körbelengi ezt az egész helyet, ahogyan mozog, mintha ő maga sodródna benne, velem együtt, bár igaz, jómagam nem mozgok. A kérdésemre a válasz valahogy nem az, amit reméltem, azt hiszem ez eléggé kézenfekvő, de nem érzem úgy, hogy lenne erőm kiszabadítani magamat, valamint bármennyire is vagyok ideges a fájdalom miatt, és ezt kihangsúlyozom magamnak, tényleg magamnak, csak amiatt, mert... Tényleg nem látok okot arra, hogy bármi más is idegesítsen, de a lényeg, hogy nem próbálok meg semmit sem tenni, türelmesen várok és hallgatok. A kérdésekre pedig kissé elgondolkodom, de lényegében semmi értelmesnek tűnő sem jut az eszembe, tulajdonképpen semmi.
- Nem, sze rád, sze mászra... Iszmerjük egymászt? - Kérdem kissé nyugodtabban, mondhatni moderálva magamat, majd pedig a válaszai után felteszem én is a magam kérdéseit, hiszen így röptében formálódott egy pár.
- Hogyan kerültem ide?... Miért vagyok veszélyesz mászokra? - A kötelekből és abból adódóan jött az utolsó kérdés, amit ő maga mondott, nem akarták hogy kárt tegyek magamban vagy másokban, csak ez tud róla eszembe jutni.

A nőt követve kiléptünk a reptérről szívesen rágyújtottam volna egy jó szivarra de tele volt a kezem.
~ Sebaj amint lesz egy szabad kezem kiveszem a szivarom a táskából és rágyújtók.
Egy igazán elegáns limuzin látványa tárult elém a nő már rohant is, hogy ajtót nyisson. Nem szoktam hozzá, hogy így ugrálnak körülöttem főleg egy nő jobb szerettem mindent magam csinálni de mint a család "személyi bérgyilkosának" és tagjának kijárt a tisztelet. A limuzinba beszállva táskáimat magam mellé tévé egy körülbelül 20 perces út után a nő kipattant az autóból, hogy ajtót nyisson. Amit meg is köszöntem hisz tele volt a kezem miközben kiszálltam táskáimmal.
-Köszönöm.
Ha valaki fel is akarja ajánlani, hogy cipeli helyettem még is csak a fegyvereim vannak benne tehát alapból elutasítom. Elérve a ház ajtót táskáimat egy pillanatra a földre rakva magam mellé mielőtt bementem volna elővettem egy szivardobozt kikaptam belőle egy szivart és rágyújtottam. Majd miután az ajtó elé értünk a lány kérdésére válaszoltam.
- Nem köszönöm jelenleg nincs szükségem semmire elmehet.