Madripoor (Távol-Kelet, SEAR)

Miután biztosra vettem, hogy lát az előbb írtak alapján le is szedtem az álcát és a következő mondatánál amibe nyomatosította bennem a lányok beszéd készségét már láthatóan feleltem.
- Nos igen ez valahogy leesett. Rendben van menyünk.
Ezt követően bele egyeztem abba, hogy felmenjünk az irodájába és el is indultunk felfele. Próbáltam megjegyezni az irányt és figyelni mindenre. Gondolataim próbáltam takarni bár kötve hiszem, hogy sikerrel járnék hiába is próbáltam tankokra és bombázókra gondolni.
A szobába belépve a nő öltözetéhez méltóan dekorált volt az is mintha ez lenne most a nagy divat vontam le a következtetést. Majd helyet foglaltam a nő által megadott széken a nő pedig az asztala mögé ült.
- Nos őszinte leszek mivel úgy sincs más választásom gőzöm nincs miért zavarja a Cinamo családot de én ezt kaptam küldetésnek tehát végre kell hajtanom. Amúgy meg valószínűsítem köze van a drog gyilkos mellék hatásához. Ez persze csak átlagosan zavarhatja az embereket, hogy a családom miért akar vele végezni azt nem tudom meg mondani szerencsére..... Apropó van értelme beszélnem vagy elég csak kigondolnom nem kell kimondanom a szavakat?
Ezt viccnek szántam és próbáltam éreztetni is ezt a nőnek egy mosollyal.

Működik! El sem akarom hinni, hogy a talpalásos ötletem működik! Pedig bizony de és sikerül egy kicsit bejutni, csupán néhány méternyit, amikor egyszer csak vége szakad az egésznek és egy pillanat alatt kerülök vissza a szobába. Értetlenül tekintek fel, de Barnabas jelenléte igazából magyarázza, hogy mi történt, bár fogalmam sincs, hogy miként volt képes mindenkinek egyszerre lekapcsolni, de erre a válasz nem is foglalkoztat különösebben. Csalódottságot érzek, ami kicsit érzékenyen érint, megmondom őszintén, de ezzel nem igazán tudok mit kezdeni. Nem értem hirtelen, hogy miről beszél, de a többieken érzem a rosszallást, majd pedig meg is kapom a magyarázatot, hogy miért, belőlem ez viszont nem az övékhez hasonló reakciót vált ki. Mivel nem emlékszem sem a városra, sem pedig az erdőre, belőlem kíváncsiságot és fokozott érdeklődést vált ki, olyan ez, mintha először hagynám el ezt a helyet, azt leszámítva, hogy valószínűleg egy rakat dolog ismerős lesz, most mégsem tudom még, hogy mire számítsak, egyetlen egy dolog nem tetszik csak.
- Hogy-hogy alja munka?... Mi vagyunk a legalja a társzadalmunknak? - Nagyon remélem, hogy nem, eddig abban a hitben voltam, hogy valahol középszinten helyezkedhetünk el, vagy, hogy mindenki egy szinten stagnál ezen a téren. Mindenesetre is nekem nincs igazán mit összeszedni magamon, ez a kis kimozdulás pedig jó bemelegítés lesz az izomzatomnak, lehet, hogy sok is lesz, de ez a lényegtelenebb része.

- Á hogy úgy. - Megnyugodtam, bár mondjuk a vele, vagy talán teljes mértékben velük ellentétben számomra taktikus és okos döntésnek tűnik az, hogy harcosok visznek valamit, bár megmondom őszintén, a négyet még én is soknak találom, én inkább úgy osztanám be, hogy egy valaki aki viszi és kettő, maximum három jól képzett harcos testőrségnek mellé, bár van egy olyan érzésem, hogy ez majdnem ugyan az a felállás mint ami alapból most lesz. A furcsa fekete öltözékre nézek amit az egyik lány halászott elő a szekrényből. Átveszem, természetesen, majd ahogyan elmagyarázzák, hogy pontosan miféle gönc is az, még egyszer, ezúttal viszont érdeklődve mérem végig azt a kezeimben. Persze nem húzom sokáig, hamarosan magamra is veszem, hogy ne rám kelljen várni. Kíváncsi vagyok, hogy miként fog működni és hogy mennyire is leszünk... Hát izé, kaméleonosak?
- Meg kell állni ahhosz, hogy működjön, vagy moszgász köszben isz működik? - Remélem a második, a szemeimben mindenképpen dobna még egy adagot a ruha értékén, bár már így is értékesnek érzem, de hogy úgy mozoghassak akár az emberek között, hogy azt senki sem veszi észre... Király lenne. Mindenesetre is ez az egyetlen dolog, amire jelen pillanatban a ruhával kapcsolatban tudni szeretnék és mivel semmi sincs, amit tenni kéne, vagyis de, csak ahhoz meg pont ki kéne jutni innen... Szóval követem a többieket kifelé és figyelem az utat, csak hogy legközelebbre tudjam, hogy merre kell menni.

Bólintottam a beszéd témára és próbáltam eszembe vésni, hogy taktikázni nincs sok értelme hisz nem árt nem elfelejteni miért is kérdeztem a kérdést.
Majd a nő szavain szintén elgondolkoztam de a válasz igen egyszerű volt az én szemszögemből.
- Ki az aki drogos és megáll kis mennyiségnél? Mind ketten tudjuk, hogy aki használja ezt a drogot valószínűleg egyszeri vásárló lesz esetleg kétszeri ha elsőnek nme is vesz belőle eleget másodjára tuti végez vele a cucc. A Magneto-val való szövetségről pedig csak annyit mondok, hogy ha mindenkivel jóban lennénk aki likvidálni akarná a doktort akkor igen gyorsan nem lenne a Cinemo családnak ellensége. Idefele nem igen találkoztam olyan emberrel aki a doki pártját fogná sőt még segítettek is a nyomára búkani hát ha itt rálelek. De nézzük más szemszögből magának mi haszna a dokiból? Ha megölöm eltűnik a drog forrása majd annyi a dolgunk következő lépésként, hogy leszámolunk a gyárakkal. A maga gyára igen nagy csak átáll egy átáll egy másik drogra és kész bár gondolom nem ez az egyetlen szer amit előállítanak. Marketing szempontjából pedig igen hasznos ha életben marad a kuncsaft ha mást nem egész jó reklám. Ha viszont ez így megy minden drogos kihal ha nem is ma nem is holnap de egy idő múlva vissza fog esni a kereslete. Tehát nem értem magának mi a haszna a dokiból? Ha meghal és eltűnik a drog nem kénszerül rá ön sem a gyártására, hogy verseny képes maradjon a jól bevált drogok pedig még mindig jól fizetnek... Nos mit gondol ?

A férfi hang hallatán rögtön elindul a kezem a colt felé reflexből de alig halad pár centit majd meg is áll a kezem hisz rögtön szembe jut mi is a helyzet. A székből felálltam és meg is fordultam rögtön, majd megláttam egy démon szerű lényt. Viszont nyújtom a kezemet az "ördögnek". Végig hallgattam a fickó véleményét a dokiról és az általa ajánlott megoldást.
Mikor bele kezdtem volna a gondolat menetembe már rá is jöttem, hogy teljesen fölösleges filozofálni hangosan is kimondhatom.
- Én nem is kétellgetem a zsenialitásában és ha valóban képes ezt megvalósítani nem kéne megfosztani a világot egy ilyen koponyától. De még is a fél világ meg akarja ölni többek között nekem is ugye bár ez a feladatom. Mi lenne a garancia a arra, hogy ha ezt megtesszük ő végleg eltűnik a világ szeme elöl?
Tettem fel a kérdést annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, hogy ha lebuknék akkor a Chinamo család végezne velem és megtorolná bár merre is próbálnék utána menekülni.

A szemem előtt lévő háló, bár nem zavar a látásban, de maga a tudat, hogy az ott van felettébb idegesít, habár igyekszem figyelmen kívül hagyni, de nem igazán megy, kénytelen leszek megbarátkozni a ténnyel, hogy szükséges. A korábban feltett kérdésemre pedig már szükség sem lenne válaszra, hiszen a ruha máris teszi a dolgát, bár tény, hogy mégiscsak jól jön az a kis plusz információ, miszerint minél gyorsabban mozgok, annál kevésbé rejt el... Szóval idő, amíg alkalmazkodik, ez pedig egészen jó, hiszen így legalább van valami kihívás a ruha használatában, úgymond, igazából nem hiszem, hogy bármiféle problémával is szembe kell majd néznünk, de ha mégis és rejtőzködni kell, legalább lesz benne annyi nehézség, hogy mozdulatlannak kell lenni, nagyjából. Hirtelen nem igazán értem, hogy miért akarok én bármi kihívást... Mintha kicsit a részem lenne ez az... Akarat ilyen téren, hmm. Mindenesetre is érkezünk oda, ahol már jártam korábban is és azt hiszem ennyi elég is nekem említésként mert egyszer már alaposan körülnéztem, a lényeg, hogy máris a kezembe kapok egy dobozt ami apróságához képest nehéz, bár annyira nem, hogy bonyodalmat okozzon de meglepő a súlya, igaz érthető is, hiszen fémből van. A szavaira biccentek, majd pedig a többiekre nézek, mert még mindig ők tudják, hogy hova is kéne menni, nekem lövésem sincs róla, szóval igazából én, mint fegyver, vagy éppen dobozhordozó, követem őket amerre mennek, mert azt sem tudom igazán, hogy innen merre lehet kijutni, mármint a csatornából.

Végig hallgatva az elképzelést egészen megtetszett az ötlet. Bejátszani, hogy meghal és úgy , hogy lesz hulla és még én is elhiszem, hogy jót öltem meg szinte hibátlan.
- Hmm valóban szép elképzelés szinte hibátlannak is látom elsőre hallva.
Az elképzelés zseniális mivel tudom, hogy ha ebbe nem megyek bele valószínűleg fütyül a bíró így jobbnak tartottam mint a semmit de minek is nehezítsem a dolgomat ha így könnyedén elvégezhetem azt. Egyáltalán azt sem tudom minek kéne megölni a dokit főleg ha ekkora zseni.
- Ha tényleg képes vissza fordítani a dolgot amit okozott és ennyire zseniális egy próbát megér a dolog.
Felelem válaszként majd miután befejezem mondatom betoppan ismét egy két váratlan vendég. A fegyveremért már nem is nyúltam de azért készen létben álltam. Majd kapom a választ a még fel sem tett kérdésemre.
~ Ez a doki kész....
Minek után jól végig néztem a 4 újdontan érkezettet válaszoltam az" ördög" felé.
- Van olyan szak terület amiben nem alkotott a mi kis prof.-unk ?

Ismét megyünk, a mai napon már eléggé sokadjára vezetnek mások, ami kicsit talán mondhatni, hogy zavar, de ugye mit lehetne tenni, ha egyszer nincs más megoldás? Ezúttal pedig az út hossza is sokkalta hosszabb, hiszen csak a csatornákban nagyjából egy fél óra környékét bolyonghatunk, vagyis hát nem nevezném ezt bolyongásnak, én egyedül bolyonganék, de a többiek pontosan tudják, hogy merre... De ezt ugye lényegtelen külön magamnak ecsetelni. Felmegyünk végül a felszínre, onnan pedig lényegében egy nagyobb vetődéssel már a dzsungelben is vagyunk. Na én ezen a ponton lennék végleg elveszve, talán az ösztöneim, vagy ismerős pontok, emlékfoszlányok alapján csodával határos módon ki tudnék találni, vagy túl tudnék élni egyedül, de szerencsére, egyáltalán nem meglepő módon a többiek itt is magabiztosan mozognak, nem úgy mint én, bár igyekszem nem lelassítani őket, ami többé-kevésbé sikerül is. Végül valamiféle gyárhoz, vagy hasonlóhoz érünk, ahol a fogadtatás vegyes, ellenséges majd pedig viszonylag barátságosnak mondható, viszonylag, innen pedig már kísérnek is minket, szóval úgy tűnik, hogy ez az út vége, legalább is a felének a vége mert még vissza is kell majd jutni... Remek. Bár tudok nézelődni, így nincs igazán bajom az egésszel csak azért egy hét mozgáshiány után nekem ez fárasztó, egy kicsit, nem tudom pontosan, hogy mennyire lehetek, illetve mennyire lehettem ezelőtt jó kondiban. Három alaknál állunk meg... Vörös bőr, öreg gésaféleség és valami fiatalabb srác és igazából lövésem sincs, hogy a nálam lévő csomagot kinek kéne odaadni, bár úgy vélem, hogy biztosan nem a fiatal srácnak mert hát általában... Hogy is mondjam, a fiatalságra nincs sok dolog rábízva, persze tudhatom ezt rosszul, de nekem valahogy ezt súgják az ösztöneim, vagy legyen ez bármi is. Mindenesetre is a többiekre tekintek, azt remélvén, hogy biccentenek vagy böknek arra a személyre, akinek ezt oda kéne adni, elvileg képesek érzékelni, hogy miért is tekintek rájuk... Szóval ja, reménykedek, különben egy eléggé kellemetlen helyzet alakulhat ki.

A válaszra az éppen frissen értekezett lények megfeszítették izmaikat szinte már láttam ahogy lelki szemeimmel rám akarnak ugrani és darabokra tépnek. Viszont tudtam, hogy azt még a telepata meg az őrdög se hagyná most így csak egy estleges rám ugrásra készítettem fel magamat nem vettem elő fegyver vagy ilyesmi hisz végtére ez most csak egy félre értés lenne. De mielőtt bármi megmozdulás történt volna az ördög már le is nyugtatta őket szavaival.
~ Barabas? Érdekes neve van a kis dokinknak mindjárt kiderül, hogy igazi kis család apa figura. Mondjuk szerintem a beléptek annak is tekintik reakciójuk alapján.
Az "ördög" éppen a lányhoz lépett, hogy átvegyen valamilyen csomagot amikor az épület remegni kezdett mintha megtámadták volna és robbanások sorozata érződött az épületen. A plafon törmelékei rögtön a nyakunkba is zuhantak. Gyorsan próbáltam valami biztonságosabb helyet keresni ahol nem esnek a törmelékek a fejemre eközben hallgattam a telepatát, hogy elvesztette a kintiekkel a kapcsolatot.
- Nos ezek ugyebár nem az enyémek lesznek és szerintem a maguk emberei sem kezdték el egymást gyilkolászni.
Mondtam miközben elővettem a coltot és ki is biztosítottam azt. Szinte biztosra vettem, hogy nem miattam jöttek viszont ha nem is az én harcom attól még nekem is ki kell jutnom a roskadozó épületből lehetőlég élve. Arról nem is beszélve, hogy nagyon közel vagyok a feladatom megoldásához egy egyszerűsített megoldással még ölnöm se kell hozzá. Elsőd leges küldetés kijutni vagy elhárítani a veszélyt aztán a doki halva vagy "halva" meglátjuk ezek után lesz e kivel bejátszani az elképzeléseinket. Majd a telepata felé fordulok és kérek tőle egy gyors helyzet jelentést.
- Megtudná mondani kik ezek, mivel jöttek, hányan vannak? Van esetleg egy tankjuk amivel rommá lövik az épületet ?

Hirtelen feszültté válik a hangulat, ahogyan a doktor halála kerül szóba, igaz nem halott, én pedig sikeresen lassan reagálok... Lényegtelen, minden szép és jó, bár nem tudom, hogy egy ember miként lenne képes megkerülni az egész kolóniát, valószínűleg sehogy, a csatornában lövöldözés meg nem a legjobb ötlet, mert eléggé messzire viheti a hangot, meg egyéb problémák amiket, mivel teljesen fölösleges most ezen gondolkodni, nem akarok boncolgatni. Választ nem kapok arra, hogy kinek kéne odaadni a csomagot, ellenben az ördögszerű alak odalép hozzám és nyújtja a kezét, én pedig át is adnám neki, amikor megremeg az épület és egy rakat törmelék hullik a nyakamba és így frissen, legalább is számomra frissen kiderül, hogy a nő telepata, remek, nem tudom miért, de az. Odébb lépek, nem akarom, hogy esetleg egy nagyobb darab fejbe vágjon, így is épp eleget feküdtem öntudatlanul, nem szeretném, hogy ez az egész esetleg megismétlődjön. Ha kell neki, akkor még mindig ugyan úgy átadom a dobozt, igazából nem szeretném így ilyen helyzetben magamnál szorongatni, bár mondjuk nem ismerem az ellenséget és nem tudom azt sem bizton állítani, hogy harcban bármi hasznomat vennék mert... Hát, valószínűleg továbbra sem vagyok a régi formámban, igaz bizakodó lehetek de ha hamis elképzeléseket alkotok és azokra alapozok akkor még nagyobb baj lehet. Egyenlőre nem tudom, hogy hogyan tovább, a kérdések már megvannak, így fölösleges lenne feltenni a magaméit mert lényegében ugyan ezek, igazából a válaszokban kapott információ alapján kell majd eldönteni, hogy van-e még itt keresnivalónk, avagy nincs, legalább is szerintem.

A nő szavaira kissé meglepődöm, hogy csak 1 mutáns csinálta ezt de hát van ilyen erre csak annyit feleltem gondolatban
~ Inkább mondtad volna, hogy egy tank ...
Tehát elöl kettő hátul kettő de mielőtt még mi is el tudtunk volna indulni már meg volt a gond egy mutáns átszakította a talajt. Most már csak az a kérdés támadni is akar vagy csak beszélgetni ? De mivel nem igen volt rá esélyem megkérdezni így a coltommal célba vettem és tüzelni kezdtem lehetőleg első sorba a fejét majd a mellkasát. Eközben láthatatlanná tettem magam és próbáltam kifutni a szobából így hátrálva tüzeltem.
~ nem tudom mit tud a kolléga a szobába de remélem kitalál valami vagy legalább előhúz egy ágyút a zsebéből.

Oké, szóval nem tank és nem is ellenséges csapat, csak egy mutáns, ami viszont talán rosszabbá teszi a dolgot, s már meg is van a harci terv, bár nem értem igazából, hogy miért pont az ami, de nem akarok ezzel kötekedni, szóval inkább elfogadok, bólintok, majd pedig nézem ahogyan a többiek lelépnek, ki merre, ők legalább tudják, hogy merre kell menniük, bár nem tudom, hogy miért pont engem kellett itt hagyniuk az idegennel... Ó várjunk csak, azt hiszem félreértelmeztem pár dolgot, így akkor viszont már értem, hogy miért kell szétoszolni. Indulnánk mi is, de igazából nem jutunk messzire mert valami, pontosabban megnézve valaki átszakítja a padlót, ami így megnézve iszonyatosan vastag, szóval... Öhh... Hát ez így hirtelen eléggé gáz és ijesztő. Sajnos nem hiszem, hogy bármit is tenni tudok ellene, menekülőre fogni viszont nem akarom, mert az meg milyen lenne... Szóval megpróbálom nagyjából felmérni az erejét, oké erre nem igazán lesz szükség, de mondjuk egy gyenge pontot ha találok rajta akkor az egy eléggé jó dolog, szóval... Ha támad próbálok előle kitérni, ha szükséges többször is és néha megpróbálok belemarni a húsába, hogy lássam mennyire is ellenálló, bár az-az izomköteg ami rajta van már magában ellenálló lehet. Ellenben ha nem lép fel agresszívan akkor én sem, nem lenne sok kedvem ölre menni vele.

Ami ront még egy kicsit a helyzeten, az nem más, minthogy a társam egyszerűen eltűnik.
~ Kössz... ~Gondolom magamban, majd pedig a probléma java részével kezdek el foglalkozni, bár az ellenfél nem biztos, hogy kifejezetten ellenséges lesz.... Vagyis lenne, mert valahonnan lőni kezdenek ez pedig felbőszíti és.. Torkon ragadja a levegőt.. Óóó értem! Mindenesetre is én ezt az alkalmat használom ki arra, hogy megpróbáljak támadni de, lássuk be őszintén, mert ezen tényleg nem lehet mit torzítani, sz@rt sem érek, kaparásom itt a bőrét, vakargatom a hátát, ha úgy tetszik, igaz neki nem tetszik és látom is, hogy nyúlna, én pedig nem szeretném, hogy engem is elkapjon. Tehát ismét cselekedni kell, ezúttal pedig gyorsabban és okosabban, biztosra veszem, hogy valamije amit meg tudok sebesíteni, ehhez pedig egészen közel is vagyok, csak sajnos a hátán, de ez könnyen orvosolható. Megpróbálok lényegében mászni rajta, úgyis elbír, ráadásul az egyik keze foglalt, tehát egyértelműen afelé igyekszem elhúzódni a szabad elől, amint pedig rendesen megkapaszkodtam, lényegében így hátulról megpróbálom kikarmolni a szemeit... Nem egy szép dolog de igazából jobb ötletem nincs, bár valamiért az-az érzés kerülget a gondolattól, hogy vaknak lenni nem vészes, bár fogalmam sincs, hogy miért. Illetve hát még két dolog száguldozik a fejemben, az egyik, hogy remélem a társam nem lő le, a másik pedig igazából reménykedés, nem is gondolat, mert csak remélhetem, hogy a szeme nem olyan ellenálló mint a bőre, mert ha igen... Akkor megszívtuk, nagyon durván.

A láthatatlan töltények csak úgy pattognak le a lény bőréről és egy igen egyértelmű gondolat hatolt át a fejemen.
~ Fene az Amerikai taktikába. Utoljára használtam azt, hogy először lő aztán kérdez. Bár még is mit várok ettől a dögtől beszélgetni jött ?! Azért törte át a talajt és nem az ajtón jött ?
Ezt követően nyakamnál fogna elkezdett felemelni így reflex bal kezemmel és kezét kezdtem fogni, hogy legalább ne fulladjak meg mintha kötélen lógnék másik kezemben a colttal míg társam csak épp, indulni kezdett volna a lény fejét lehetőleg a szemét lőttem meg. Ezt követően ha talál ha nem dobom a pisztolyomat a földre, hajlítom be a lábam és próbálom a késsel levágni a lény kezét vagy elkezdeni döfködni azt. Próbálom ujjait levágni hátha hatással lesz rá amennyiben ez sem sikerül a levegő hiányába már a gránát elővételén fogok agyalni és végig fut a fejemen, hogy lehet gyorsabb lenne kihúzni a gránát pöcköt majd ezzel eldobni magamtól az életet. De bármennyire is agyalok ezen a gondolaton még ha ennyire közel is a vég nem tudom magam rávenni mivel eszembe jutott még egy utolsó ötlet a kézi gránát előtt. A vakító gránátomat teljesen láthatatlanul jobb kezemmel kioldom majd a lény és közém elemelem azt egészen az utolsó pillanatig magam előtt tartva majd elengedve, hogy az a lény szemei között robbanjon. Utóbbival meg sem próbálkozom ha a társam sikerrel járna a terveivel.

Magasabbra kell másznom az alakon, amiben semmi nehézség sincsen, amíg elkerülöm a kezét legalább is, ami pedig egészen jól megy és emiatt kezd javulni a pillanatnyi közérzetem is, egészen addig, amíg egy újabb lövés nem dörren és vállba nem talál egy lövedék, amitől fájdalmasan szisszenek fel.
~ Remek... Ezért még megkapja a magáét! Szerencséje, jelenleg közös ellenségünk van! ~ Már nem is agyalok azon, hogy mennyi lehet az esélyünk, ideges vagyok és teszek rá. A lövéstől függetlenül pedig sikerül végrehajtani azt a hatalmas haditervemet, ami pedig működik is, az alak üvölt.. Majd pedig hozzávág a láthatatlan társamhoz. Ez természetesen csak a kellemesebb része, mert még csak hülye pózokba se kerülünk, az egészben a rossz az, hogy az alak éppen lő ránk, nekem pedig frankón ki kéne szedni valahogy a másik szemét, mert kétlem hogy más gyengét találni tudnék rajta, de térlátása legalább már így sincs... De hogy ezt én honnan tudom, azt magam sem tudom, de már ez is nagy előny lehet. Ettől függetlenül most frankón mozogni kéne, szóval nem igazán foglalkozva azzal, hogy véletlenül esetleg gyomron, vagy kényesebb részen rúghatom a társamat, egy erőteljes lökéssel próbálok egyszerűen megindulni előre és ezzel kitérni... És ha fáj neki akkor meg megérdemli, nekem jobban fáj a vállam, ami csak remélem, hogy a későbbiekben nem fog akadályozni valamiben... Futásban biztosan nem, bár a menekülés csak a legvégsőbb esetben lenne jó, ha tényleg szükséges mert már nincs más kiút... Egyenlőre pedig lövésem sincs, hogy lehetne kezdeni, szóval esetleges támadásokat megpróbálok kerülgetni és... Lényegében ennyi, meg kell próbálnom valahogy kikarmolni a másik szemét, de ahhoz csak akkor fogok hozzáférni, ha nem velem foglalkozik... És végül is igen, ha így tesz akkor megpróbálkozok vele megint, bár ritka, hogy ugyanaz bejön kétszer is, bár az izomtömeg általában nem sok aggyal, vagy sütnivalóval jár.

Sikeresen eltaláltam a társam addig hadonásztam a fegyverrel és még a késemet is kettétörtem. Nyakam körül egyre jobban szorult a hurok már a vakítóért nyúltam volna amikor társam sikeresen elkezdte a lény fejét karmolgatni mire az "elengedett". Ahogy a földre estem levegő után kapkodva végre ismét némi fényt is látva csak annyit látok, hogy társamat éppen felém hajtják talán csak reflexből de két kezemet nyújtom magam elé, hogy azzal fogjam fel esését. A kolléga egyenesen rajtam landolt aminek hatására kezdhettem leszedni magamról majd újra feltápászkodni szemem igen csak kitágult mikor láttam, hogy a lény támadásra készül és valamivel kiakar minket lőni gyorsan indulok is meg miután társam elrugaszkodott rólam így némi lendülettel gyorsan félre ugrottam és próbáltam megnézni hátha a lény által ütött lyukon kitudunk e mászni. Nem voltam benne biztos, hogy lát e engem főleg így fél szemmel de hamarosan kiderül minden további támadása elöl megpróbálok kitérni remélve, hogy az iménti oxigén hiányos állapotom gyorsan helyre jön és nem akadályoz benne. Próbálom a lyuk felmérésén kívül még a letört késemet is megkeresni hisz hiába van letörve attól még ha bele állítom a másik szemébe talán még kivakíthatja. Gondolataimmal közben próbáltam elérni a telepatát hátha jelezve neki, hogy van egy kis gond.