Madripoor (Távol-Kelet, SEAR)

A fegyvereket fölvéve egy kis tömegen lassan de biztosan kijutottam és láttam elég sok Taxit a diszkó előtt kiválasztottam a legszimpatikusabbat egy bő 20 perc utazás újra ismét szövetséges területen tartózkodtam. Kifizettem a taxit majd a szállásomra mentem fel ha nem láttam semmi változást vagy furcsa dolgot akkor beléptem a szállás helyemre alaposan körülnézve, hogy minden úgy volt e ahogy hagytam a bőröndömet átnéztem megvoltak e a fegyvereim mesterlövészem stb. Ha minden megvolt rendben akkor letettem az asztalra a tabletet a laptopom mellé. Beütöttem a koordinátákat és feltöltöttem az adatokat a gépemre amint meggyőződtem a, hogy a tableten nincs vírus. Majd gyorsan lejegyeztem azokat az adatokat amiket még a kék nő említett nekem nem rég persze csak amennyiben azok nem voltak rajta a tablet adatai között.:
~ Shen Ti képességek ismeretlen, Jobb keze Ming Chan, telepata stb.
Kissé fáradtam már lassan egy kis pihenés nem ártana de még elég ébernek éreztem magam ahhoz, hogy mesterlövészemet szétszereljem és ellenőrizzem még egyszer. Miután ez megvolt a teljes felszerelést még egyszer átfutottam majd elmentem letusolni de előtte kulcsra zártam az ajtóját a "lakosztályomnak". A zuhanyzást követve ledőltem egy csöppet hunyni hisz fáradtan az ember többször hibázik és azt én nem engedhetem meg magamnak.

Az ágyba ugorva bele vetettem magam egy kiadós alvásba reggel azonban nem éreztem egy a csuda jól kipihentem magam feelinget.
- Hülye idő eltorlódás...
Ránéztem az órára mely reggel fél hat körül járt gyorsan össze is szedtem a felszerelésemet útnak készen felvettem a golyó álló mellényemet amelyet a ruha alatt hordtam. Mivel tudtam a telepatáról így a gránát és a mesterlövész maradt csak a colt és a kés jött velem. A géphez lépve letöltöttem a telefonomra az gyár pontos koordinátáit illetve a tegnap lejegyzett információkat majd kikapcsoltam a laptopot. Majd ismét taxit rendeltem mivel és a város ha az megérkezett a város széléhez vitettem magam jó messze a gyártól legalább egy jó 3km-re. Biztos ami biztos nem akartam feltűnést kelteni és óvatosan csendben akartam megközelíteni a gyárat ha találtam egy hegyoldalt vagy valami magaslatot először felülről akartam felmérni a terepet mennyi őr van mennyire veszélyes a buli érdemes egy nyílt fellépésből bemenni a gyár ajtón vagy több esélyes láthatatlanul megszerezni a kellő információt. Amit eddig tudok a gyárról érdemesebb egy tárgyalást kezdeményezni minthogy csak úgy felfedezzen a telepata és akkor még bajba is kerülhetnék de első a felderítés.

- Értem, akkor ebbe vissza kell majd tanulnom. - Bár nem feltétlenül, eddig is működött ösztönösen, vagy legalább is magától, amennyit tapasztaltam belőle mindenképpen. Ahogyan a városról beszélnek, én lassan végzek az evéssel, de a végén még egyszer meg kell akadnom. Maga a város jónak hangzik, még ha a szegény negyedről is beszélünk, meg hogy alatta vagyunk a csatornákban, de az elhelyezkedése ennek a helynek így ez alapján, ahogyan leírták... Egészen jónak tűnik. Ezzel nincs is probléma, csak hozzám nem ez a származási verzió jutott el, igaz nekem valószínűleg nem lett részletesen elmagyarázva, erre pedig kérdeznék is, de végül egy kis megakadt gondolkodás után úgy határozok, hogy megpróbálnám ezzel a bizonyos szavak nélküli módszerrel. Próbálom valamiképpen a nemértésemet sugallni, bár valószínűleg ezt érzik amúgy is rajtam, de... Hogyan is adjam át azt nekik, hogy " Barnabas nekem nem egészen ezt magyarázta, bár lehet, hogy csak nem ment bele részletesen a történetbe. "... Talán már ezzel magával sikerült volna? Nem, nem hiszem hogy ennyire egyszerűen működik a dolog, feromonok ide vagy oda... Vagy lehet, hogy csak én becsülöm alá ezt a tényezőt, ez úgyis kiderül pillanatokon belül, addig pedig próbálom befejezni az evést. Ha nem sikerült akkor szavakba öntve jelentem ki ugyan ezt, ennyin ez esetben ne múljon.

Megdöbbenve tapasztalom, hogy bár nekem fel sem tűnt, mégis elég feltűnő jeleket adtam a gondolataimról ahhoz, hogy értsék a kérdésem és válaszolnak is rá.
- Lenyűgösző! - Szólalok meg ámulatomban végül, király dolog ez a szavak nélküli kommunikáció, nem mellesleg a fajunk történelme is tetszik, bár kicsit szegényesnek érzem, de ez azért lehet, mert valószínűleg egy gyors folyamat volt és hát így nincs igazán miről beszélni, de ettől függetlenül tetszik.
- Igen. - Bólintok még annak a bizonyosnak, majd pedig végérvényesen végzek az étkezéssel, ahhoz képest, hogy egy hete valószínűleg semmi normálisat nem ettem, sikerült nem elsietni és ez már igencsak kellett. Ösztönösen megejtek egy elégedett sóhajt és szolidan nyújtózok egyet.
- Köszönöm az ételt, életmentő volt. - Fejezem ki a hálámat, majd pedig... Ömm... Majd pedig... Hát igazából fogalmam sincs.
- Mit szoktunk általában csinálni? - Ők, mi, én, lövésem sincs, bármiféle információ ami úgy az átlag tevékenységeinkkel, vagy az övéikkel csak, vagy az enyémmel kapcsolatos.

Sikerült találnom egy egész kecseztető magaslatot ahol az épület jól szemügyre tudtam venni.
Az épület láttán biztos voltam benne, hogy nem csak a szakadék az egyetlen védelme biztos, hogy tele van csapdával az egész dzsungel. 2 őrt is megpillantottam kellően felszerelve. Ezek után jött a nagy gondolkodás amely igen csak nehéz döntés hozatalt kívánt. Ötletek hada fordult meg a fejemben.:
A, Vissza megyek a felszerelésemért majd egyesével megszabadulok a kinti őröktől a szakadékba dobva őket illetve a torkukat nyesném sorban láthatatlanul. Ezzel csak a gond ha hibázok vége a bulinak és ráadásul nincs is okom egy ilyen irtásba kezdeni hisz még az se biztos, hogy ott van vagy egyáltalán tudnak e valamit a keresett doktorról.
B, Bemegyek tárgyalni de az elég hülyén jönne amikor oda mennék az őrséghez figyu szeretnék tárgyalni a főnökkel. Lehet, hogy a világból kiröhögnének és bedobnának a szakadékba.
C, Vissza megyek a mesterlövészemért és levadászom az összeset de ugyan az gyakorlatilag mint az A terv és ugyanolyanok a hátrányai is.
D, Láthatatlanul beosonok és megpróbálok információt szerezni. Persze csak óvatosan és rövid időre.
Ezúttal a D, terv mellett döntök hisz ha lebukok még mindig a telepatat megmondd hatja, hogy én tényleg csak a doktor miatt jöttem semmi hátsó szándékom nem volt.
Ezek után próbálva az utolsó pillanatokig várni előre kúsztam a híd felé amely átvezetett a "házhoz" úgy, hogy lehetőleg minden csapdának tűnő dolgot elkerüljek.

A növényzetnek hála igen közel sikerült lopakodni a hídhoz így kitudtam várni az utolsó pillanatokat az álcázással így is megspórolva energiát. Amint beálcáztam magam nagy sebességgel futottam át a hídon elkerülve az őrt és lehetőleg nem rálépni semmi zajos deszkára illetve elkerülve a hangos csattogásokat a fém hídon. Szerencsére sikerült bejutni a házba de nem feltűnés mentesül mint ahogy az kiderült az utánam érkező hangokból.
~Hülye hőérzékelők majdnem beléjük buktam viszont szerencsére a meleg mellettem áll és ténylegesen zavarja az érzékelőket. Bárhogy kifele még jobban kell majd figyelnem és nem piszkosul sietni mivel innen láthatatlanság nélkül szinte esélytelen kijutnom még az is lehet, hogy meg kell majd húznom magam egy fél órára és pihenni valahol egy zugban az épületen belül biztos ami biztos.
Szerencsére amint körül az épületet kellően benőtte a növényzet tehát még láthatatlanság nélkül is megtudok majd bújni ha szerencsém van. Elkezdtem sietve a lehető legnagyobb csendben befelé haladni, hogy gyorsan feltérképezhessem a terepet. Továbbra is kellően próbáltam figyelni a csapdákra és próbáltam minden zajforrást elkerülni és nem bele rúgni semmibe ami zajos vagy robbanna. Próbáltam keresni hőkamerákat néztem a plafonokat nehogy véletlenül bele fussak egybe.

Ez a baljóslatú összenézés így hirtelen kicsit furcsa, nem vagyok benne biztos, hogy mit is gondoljak, találgathatnék most de érzem, hogy fölösleges lenne, s valóban az, hiszen... Holojátékok... Ezen a ponton szállt el minden, akár kicsit is borús, vagy akár kételkedő golatom, mivel tudom, hogy mik azok, így végül is egyáltalán nincs ellenemre, bár ha nem tudnám is eléggé jól hangozna ahhoz, hogy már csak kíváncsiságból is érdekeljen. Barnabasznak nem tetszik, ez valahogy igazából nem lep meg, de ez nem tűnik fontosnak. Felsorolnak néhány plusz pozitívumot, tanulás és egyebek, ebben sem látok problémát, így a következő kérdésre már valószínűleg egyértelmű számukra a válaszom.
- Persze, a.... - Western, az nem hangzik jól, nem érzem az én világomnak, de a távoli jövő és fantasy... Hmm, nehéz, oly nehéz választani a kettő között... Persze realizálnom kell, hogy lényegtelen, hiszen későbbre marad a másik, tehát nem egy olyan nagy valami most a döntés.
- A fantaszy kifejeszetten érdekelne. - Még csak nem is hagytam nagy szünetet, csak néhány másodpercet amíg gyorsan átgondoltam, viszonylag gyorsan. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire is lehet belemélyedni egy ilyesmibe, mert bár emlékszem, hogy mik ezek, valahogyan emlékszem, de azt nem, hogy én például személy szerint hogyan viszonyultam hozzá... A viselkedésük alapján azt feltételezem, hogy eléggé szerethettem, végül is mindig jó lehet egy picit elszakadni a valóságtól.

Az első terembe körülnézve nem láttam se csapdára se kamerára utaló tárgyat. Jó rálátás volt a helyszínre ahol kínai nyelven ordibáló férfikat láttam akik valószínűsítem valamiféle őrök lehettek akik a rabszolgákat próbálták munkára ösztönözni. A falon láttam a bilincsek hosszasságát amelyek a rabokat a szökése ellen voltak kicsit tovább figyelve a terepet még szép lányok sokaságát is láttam kikötözve amihez már nem igen fűlt a fejem. Nem voltam szamaritánus de azért ezt a felállás nem igen tetszett legszívesebben kivégeztem volna az őröket és kiszabadítottam volna mindenkit de erre a mostani időkorlátom a láthatatlansággal nem lett volna elég. Szerencsére egész kipihentnek éreztem magam így hiába a meleg az nem tett még be eléggé még bírtam álcázva tartani magam próbáltam spórolni az erőmmel így amint úgy éreztem nem tudnám megtenni az utat kifele menet azonnal indultam vissza de egyenlőre még gyorsan áthaladtam a következő terembe onnan is kiszűrni a lehető leggyorsabban a legtöbb információt. Reménykedtem abba, hogy miután a következő termet végig nézem még marad elég erőm kifelé vagy esetleg találok egy jó zugot meghúzódni pihenni egy órácskát. A sok lelógó indába növényzetbe láttam az elbújás lehetőségét vész esetére.

Mozgásba lendülünk, avagy ismét séta következik, ezúttal viszont egy labirintusosabb részen keresztül, ami... Oké, ugyan úgy csatorna, csak labirintusosabb, ezt nem igazán tudom máshogy elmagyarázni magamnak sem mert... Mert. Szóval ami kicsit furcsa az egészben, hogy attól függetlenül, hogy egy csatornában vagyunk és hogy pillanatok alatt képes lennék eltévedni, valahogy mégis ott van az egész mögött egy kevés kellemes érzés. Feltételezem, hogy ennek az oka nem más, mint hogy itt nőttem fel és valahol nagyon mélyen, a tudatom mélyén ismerős lehet, vagy legalább is képes vagyok a tudtomon kívül az otthonomnak felfogni ezt a helyet, ami most, hogy így végiggondolom... Talán nem is annyira a tudtomon kívül zajlik. Ráadásul séta közben még egy rakat ömm... Fajtársba... Is belebotlunk, ami máris élettel telivé varázsolja a mi kis labirintusunkat. Végül egy eléggé jól berendezett szobában kötünk ki. Eléggé meglep annak a ténye, hogy velük egy szobában lakok, bár talán nem kéne, hogy meglepjen, igazából nem emlékszem rá, hogy ilyen téren miként mennek itt a dolgok, bár három lány és egy fiú egy szobában... Vajon... Hagyjuk ezt a gondolatot, egyenlőre. Mindenesetre is szemügyre veszem az ágyamat és... Semmi extra, nem is igazán számítottam semmire, látszik rajta, hogy egy ideje nem lett használva, vagy legalább is beágyazva nem lett. Átveszem a pántot, majd pedig felmászok az ágyamra, bár nem valami kellemes érzés az izmaimnak így hirtelen, de nem is pokolian fájdalmas, szóval nem vészes.
- Inkább folytasszuk. - Úgy érzem, hogy biztosabb lenne az, plusz nem szeretném, hogy miattam kelljen újra kezdenie másik három személynek a játékot, főleg nem nekik, szóval, ja, folytassuk. Hátradőlök, felveszem a pántot és aktiválom, arra pontosan nem emlékszem, hogy mi jön ezután, na jó, talán egy picit sejtem.

Mindenki ugyan azt teszi, beleértve természetesen magamat is, aktiválásra kerülnek a pántok, aminek a hatására természetesen változni kezd a világ is, bár ebből az első, amit egyértelműen érzékelni tudok az nem más, mint hogy fázok... Remek kezdés, vagyis folytatás. Mindenesetre is kicsit magasabbnak érzem magamat az átlagnál, meg így hirtelen szokatlannak érzem a plusz sújt, ahogyan a láncingem rám nehezedik, a balta már egy más tészta, hogy így mondjam... Odébb lépek, mert az a kő eléggé idegesített a talpam alatt. A kilátás igencsak szép a dombról, főleg a hegybe épített várossal, amiről eléggé hamar kapok hasznos infókat, meg arról is, hogy miért is vagyunk mi most itt, bár van pár kérdésem, ami miatt nem tudok a kérdésre igennel válaszolni.
- Még nem egészen, néhány dolgot szeretnék tudni előtte, például hogy minden játékos ellenséges-e itt? Illetve hogy milyen szintű felszerelésünk van, kezdő vagy már magasabb értékekkel rendelkező? - Kinézet alapján inkább kezdő, de valamiért biztosra merem venni, hogy nem a kinézet az ami mindig számít, főleg abból kiindulva, hogy orkok vagyunk, lehet hogy nekünk ezeknél nem igazán lehet jobb látszatú felszerelésünk, vagyis nem sokkal... Vagyis hát most dolgozunk jobb felszerelésen de az nem biztos hogy jár valami csicsásabb kinézettel... Azért remélem, hogy igen. Amint megvannak ezek az információk, jelzem hogy az esetben készen vagyok és indulhatunk.

Belépve a következő terembe 5 ajtó tárul elém megpróbáltak őket a lehető legcsendesebben kinyitni de az első négyel bárhogy vesződtem nem akart nyílni az ötödik azonban nyitva volt. Körbe néztem majd miután nem láttam senkit a terembe az ajtót meglöktem majd a falhoz húzódtam ezzel próbálva elkerülni ha esetleg valamilyen csapda ajtó lenne. Majd miután kidugtam a fejemet és nem láttam embert vagy bármiféle csapdára utaló tárgyat csak 2 nagy konténert elkezdtem beljebb menni a szobába. Gyorsan körbe tekintettem benne kezdtem érezni, hogy fáradok a képességem használata miatt így kamerák után kutattam amit már valószínűsítettem eddig sem találtam most se fogok. Megnéztem magamnak a két konténert miközben elmentem mellettük. Gyorsan körbe jártam a szobát számba véve a bejáratok számát melyik ajtó van nyitva melyik nem, honnan várható támadás. Majd minek után képet kaptam a tárgyak, növényzet , búvóhelyek elrendezkedéséről levettem az álcát, hogy ne merítsem magam tovább majd kicsit közelebbről szemügyre vettem, hogy volt rögzítve a konténer tartalma amennyiben le volt lakatolva inkább nem nyúltam hozzájuk mert csak felfedném magam a lakat hiányával. Ezt kövezően kerestem magamnak egy zugot ahol kicsit megtudtam pihenni lehetőleg egy olyat amelyről jó rálátás van a ládákra, hogy ha jönne valaki értük tisztán halljam őket.

Alaposan átvizsgálva a kijáratot az ajtóktól a plafonig nem találtam közvetlen veszély forrást így neki láttam átvizsgálni a konténereket majd felfedeztem igen értékes rakományukat kettő lakatolva volt így azokhoz nem nyúltam bár a másik kettő alapján nem igen találnák olyan dolgot ami számomra hasznos lehetne. Gyorsan végig tekintettem hova is fogják szállítani azokat a szerveket ezzel is információhoz jutottam a cégről. Ha mást nem legalább felsikerült térképezni egy drog gyárat amivel a Cinamo család adatbázisát növelhetem.
Majd minek után végeztem a konténerekkel az indák közé bújtam majd magamra szórtam némi mohát egyebet, hogy biztos ami biztos ne lehessek annyira kiszúrható. Minek után pihentem egy adagot és embernek semmi nyoma nem volt elkezdtem a ruhámra aggatni mohát és némi indát ezzel próbálva kialakítani egy olyan ruhát amely amely az adott környezetben igen jól illik így ha esetleg nem állnék készen a láthatatlansággal talán elmennének mellettem az ellenfelek ha földre vetem magam és belebújok a növényzetbe. Minek után elkészítettem a ruhámat kinéztem a legszimpatikusabb ajtót majd ha nem láttam ellenfelet elindultam szép lassan az ajtó felé osonva. Közben egy utolsó pillantást vetettem az ajtóra amin bejöttem biztos ami biztos el ne felejtsem honnan jöttem.

Különösen értelmes arckifejezéssel bólogatok az okosságokra... Tehát akkor minden a fantázián alapszik és azon, hogy mennyire van lesérülve az... Avatárom, gondolom azért a mozgás logikus kereteken belül zajlik, most attól, hogy én el tudom képzelni azt, hogy a karom kitekeredve átdöf valakit, nem azt jelenti, hogy valóban képes lennék is ezt megtenni a játékban, logikus, ettől a megállapítástól még csak egy apró pillanat erejéig sem érzem magam okosabbnak, mert egyszerűen annyira kézenfekvő. Ja meg persze ami még fontos, hogy csak az orkok szövetségesek, rendben.
- Még jó, hogy van másik is. - Mosolyodok el arra, hogy két napig nem enged vissza a játék, mondjuk ez így eléggé... Soknak hangzik, de tökéletes ösztönzés arra, hogy az ember törekedjen a legjobbra, már ha játszani akar, ha meg meghalt akkor mehet tenni a dolgát. Szóval megvan minden és jelzek, hogy részemről indulhatunk, de úgy tűnik, hogy mégiscsak várnunk kell, méghozzá egy másik törzsre, remek, nekem ezzel pedig semmi bajom sincsen, hiszen miért is lenne? De komolyan, mondjuk nem tudom, hogy ezt miként hozták össze ilyen gyorsan, de nem is számít, biccentek a gyakorlás ötletére és végül is... Neki is kezdek. Igaz, odébb húzódok a többiektől, nem akarom megütni őket, vagy ilyesmi. A mozdulatok amiket csinálok, sok dologhoz hasonlítanak, de balta lengetéshez nem igazán, harcnak érzem de... Másnak, kis pontokra próbálok koncentrálni de nem értem, hogy miért, egyszerűen annyira természetesnek érzem, hogy így kell küzdenem, vajon ezt tanultam volna egész életemben? Én tudok egyáltalán harcolni, vagy csak beképzelem? Előbb-utóbb ennek is utána járok, most viszont az itteni erőmet próbálom kitapasztalni, gyorsaság és tényleges fizikai erő.

Még mindig nem tudom pontosan, hogy mit csinálok harci gyakorlás gyanánt, de úgy érzem, hogy jól megy, igaz néhány mozdulat nem úgy sikerül, mint ahogyan szeretném, nem eléggé mozgékony ahhoz ez a test, de remélhetőleg cserébe különösen szívós. Annak a ténye, hogy egyikőjük szerint még mindig jól megy, eléggé mélyen elülteti bennem a gondolatot, hogy tudok verekedni, amit... Így igazából talán gondolhattam volna, mert őrszem voltam.. Vagy vadász? Mit is mondtak nekem korábban? Nem tudom, de logikus, hogy akkor megtanítottak, vagy taníthattak harcolni, küzdeni. Vajon a való életbe mennyire megy ez nekem? Vagy ment, mennyire voltam jó? Hmm, hirtelen az sem jut eszembe, hogy milyen érzés lehet megütni mást, ez viszont talán nem is baj... Mellesleg az a mosoly amit elhint mellé inkább grimaszos, de ezt bőven betudom a játéknak és ezen kicsit felvidulva képtelen vagyok nem viszonozni a mosolyt. Hamarosan, szinte pont ahogyan végzek, kürtszót hallok, majd pedig elképedve nézek arra a néhány száz orkra akik csak úgy megjelentek.
- Csak tudnám, hogy miként időzítettétek ezt így össze, pont mikorra visszatértem. - Ennyi segítséggel egyszerűen mehettek is volna tovább, de örülök, hogy nem tették, így nem maradok ki valami igencsak jóból, legalább is most még jónak ígérkezik, az is lesz, biztosra veszem. Ahogyan a támadó parancs elhangzik, lényegében hirtelen nem tudom, hogy mire számítsak, így reakció terén lemaradok kissé, de elnézve a tömeget, kifejezetten tetszik.
~ Akkor... Legyünk egy kicsit állatok. ~ Igazából az üvöltve rohanást és fegyverlengetést nem igazán tudom máshoz hasonlítani.. Oké, barbárkodás, de abban nem vagyok biztos, hogy ilyen szó létezik. Szóval a lényeg hogy mindenki máshoz hasonlóan jómagam is rohanni kezdek a város felé.

Belépve vissza menve egy szobával azt veszem észre, hogy a "munkások" és az örök eltűntek csak a lányok maradtak ott kikötözve, bilincsbe verve. Próbáltam rájönni melyik ajtón távozhattak körbe néztem alaposan nem e látok valaki mást is a szobába majd lejárat után néztem amennyiben nem találok és nem érzem magam túl magasan egyszerűen átlépem a tartót és leugrok. Ezek után nagy dilemmába indul a karakterem önmaga ellen:
~ Na most ha megpróbálom kiszabadítani a lányokat nekem reszelhetnek igen könnyen. Ki közel sem biztos, hogy élve kijutnék. Sőt kitudja lehet, hogy az őrség azonnal felfigyelne a lánc csörgésre. Vagy egyáltalán azt sem tudom, hogy a colt használata nélkül, hogy szedném azt le. Amint meghúznám a fegyvert a teljes őrség ugrana rám és kötnék ki a rabok között vagy pedig abban a lyukban egy jó alapos kínvallatás után. Viszont ha otthagyom őket egész életembe furdalni fog a lelkiismeretem, hogy lett volna esélyem megmenteni őket és vissza adni a szabadságukat.
Hosszas filozofálás után arra jutottam talán ha lenne valahol egy kulcs lenne esélyem megmenteni őket körbe néztem ha nem láttam sehol a kulcsot nem voltam biztos benne, hogy érdemes megkockáztatni egy ilyen manővert. De akkori s szóba eredem az egyik lánnyal próbálva információt szerezni.
- Szia ne ijedj meg segíteni jöttem csak halkan tudod hol vagy kulcs a bilincsetekhez?
Várok kicsit a válaszára majd még egyet kérdezek utána.
- Nem hallottad beszélni az őröket valamiféle doktorról ?
Tisztában voltam vele, hogy nem a legjobb második nyitó kérdés de nem felejthetem el miért jöttem.

Mikor odalépek a lányhoz és megszólítom mandarin nyelven szólal meg.
~ Remek tényleg, hogy erre miért is nem gondoltam ?! Most már értem miért halandzsáztak az örök itt össze vissza kínaiul.
Próbálom jelezni, hogy egy szót sem értek épp azon filozofáltam, hogy ebből egy csúnya nagy aktivite lesz mikor egy női hang szólalt meg mögöttem. A fejemben végig ment a felismerés mikor végig tekintettem magamon, hogy még mindig láthatatlan vagyok.
~ ez nem jó még hozzá nagyon nem.
Rögtön vettem elő a coltot biztosítottam ki azt és fordultam meg de a fegyverem csövét nem emeltem meg hiába reflex a női hang hatása annyiban nyilvánult meg a, hogy nem rögtön a fejére szegeztem a fegyvert hanem csak kibiztosítva a földféle nézett fegyverem csöve. Ha körbe tekintek és csak azt a Gésa ruhában álló nőt látom meg azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy ő lesz a telepata és szerencsétlenségemre láthatatlanul is tud rólam.
~ Ha lát engem akkor a fejembe is tud már turkálni remek. Viszont akkor semmi érelme sincs fenntartani a láthatatlanságot mivel másra már nem megyek vele.
Ekkor újra láthatóvá tettem magam kezemben a coltommal. Mikor a nő ismét felelt amire egy gyors gondolat mentem után már nekem is illet hisz én voltam a behatoló.
~ Tehát összegezve azt leszámítva, hogy gond van.... Előttem áll egy mutáns aki megy valamira a képességeivel és ráadásul annak ellenére, hogy egyedül áll előttem nem is fél tőlem tehát valószínű, hogy a fegyveremmel sem megyek sokra. Az meg a másik, hogy az én képességeim itt most fabatkát sem érnek. Tehát ember vs mutáns lenne ami egyenlő a végemmel. Ha futnék nem jutnék ki élve ebbe biztos voltam .
- Hülye hőkereső... Ha nem tévedek ön bizonyára egy telepata és ha akart volna már megölhetett volna amíg háttal álltam. Tehát nem lenne valami fair lőnöm és futnom főképp mivel nem jutnék ki élve ha ezt tenném persze csak ha jól sejtem.
Majd ezt követően vissza is biztosítom a fegyvert a rajta lévő gomb segítségével. Nem kell ehhez sem magamhoz emelni se semmi ugyanúgy ott van lent a jobb kezembe a fölfelé nézve.

Szóval nem rám vártak, nos sebaj, igazából gondolhattam volna, hogy valami ilyesmi és hogy legalább kétszáz ember nem egy valakire fog várni, bár akkor nem egészen értem, hogy miért nem tudták eddig megszerezni ezt a bizonyos követ, vagy kristályt, vagy mit is mondtak a jobb fegyverek érdekében... Igaz ez a nem értés csupán addig tart, amíg a lejtőről lefelé rohamozva nem kezd el felénk záporozni egy igencsak nagy rajnyi nyíl... Persze, ha mindennapos a dolog akkor kell egy csomó játékos akik fel vannak rá készülve, bár nekik nincs egyéb dolguk? Nem kell fejleszteniük a felszerelésükön vagy ilyesmi? Lényegtelen igazából, lehet hogy azok, akik már itt maradtak, egyszerűen csak nincs jobb dolguk már ebben a játékban. Mindenesetre is ennek a gondolata nem állít meg, ahogyan a nyilak sem, amik szerencsésen minket nem érnek el, mázli, ellenben próbálok minél több lendületet szerezni a lejtőn lefelé, mivel nem nehéz felismerni a pajzsok alakját a törpéknél, ezen pedig egyetlen egy logikusnak tűnő keresztül vezető útvonalat látok. Kinézek magamnak egy pöröllyel rendelkezőt és megpróbálok annak a lassúságára építeni, a felgyülemlett lendületemmel megpróbálok lényegében ugrásból beletalpalni, lényegében mind a két lábammal, hogy ha még védekezik is, legalább kibillentsem az egyensúlyából, vagy felborítsam és erre alapozhassam a következő, lehetőleg főleg arcra mért támadásokat a baltámmal. Kicsit túlzottan fejjel a falnak rohanós megoldás de... Orkok vagyunk és továbbra is bírok a szívósságban, ha már nekünk nincs ilyen védelmi felszerelésünk, valamint ameddig nem rohanok bele egy kardba addig nem gondolom annyira rossz ötletnek.